MÁGIÁK KÖNYVE ELSŐ KÖTET masodik resz

RÁK - HOLD

     A végtelenbe sejtő intuíció csak akkor válik kreatívvá, ha

megtanul rögzíteni. Köt, hogy oldhasson.

     A folyékony elem minden kínálkozó mederbe beleömlik, minden

formát felölt válogatás nélkül, mint az érzésvilág értelmi

ellenőrzés nélkül. Így válik az érzések víz eleme pusztító

veszélyek forrásává a lélekben: áradássá, szenvedély-szökőárrá,

indulatóceánná, amelyeket külső hatások, provokációk inspirálnak.

     Az ösztön a föld alá száműzött isteni látás. Ez az energia

a mélységben is zseniális, de romboló. Ha nem ellenőrzi és nem

uralkodik rajta a szellemi kontroll, úgy nyilatkozik meg, mint

a földgáz vagy az anyag fogságában tomboló tűz: földrengés,

lávarobbanás alakjában.

     A pokolra szállás minden mítosza a tudat Hadészba merülésére

utal, amikor végrehajtja a mágikus alkotóenergia felszínre

emelésének és szublimálásának gyógyító operációját. Az

ösztönvilág megtisztításának ez az egyedüli veszélytelen módja.

     A megtisztult ösztön már intuíció: tisztánlátás. Tehát

transzcendens sejtelem, magasságba és mélységbe egyaránt

bevilágító tudás szintézise.

     A médium közvetítő. De nemcsak az égből, hanem a pokolból

is közvetít. A tisztánlátó tudatosan meghatározza az irányt,

ahonnan inspirációkat fogad be. Az állomás behangolására

felhasználja a ráció, az analízis és a tudatosítás kontrollját.

A transzcendens tartalmat azonban már magasabb, okkult

érzékszervein át sugározza.

     Az érzés kétségtelenül gyakran hitelesebb, mélyebb hatásokat

tolmácsol, mint a ráció. Néha azonban veszélyesen félrevezet,

mert saját szubjektív, hangulati elemein kívül nincs más értéke.

Pedig épp a pontos mérték az, amelyre az ösztönösen sejtő

pszichének törekednie kell. Különben sohasem találja meg helyét

ég és föld között.

     Az intenzív érzésenergiák önmagukban mindig Mája médiumai.

A sóvárgás ezüstködös holdreflektora múltba és jövőbe vetít

szüntelenül, s a képzeletet a vágyvilág soha ki nem elégülő

ingereivel hevíti. E pszichikai nimfománia kéjes kínja teszi

lehetetlenné, hogy a lélek megnyugodjék saját isteni jelenében.

     Az erős, kalandos, romantikus képzeletélet sokszor saját

bűntudatát reagálja le prózai házimunkák őrlésében, szinte

neurotikus szorgalomrohamok offenzívájában. E mechanikus

tevékenységek ugyanakkor álcázást és bázist jelentenek regényes

kalandozásához. E párhuzamosan futó, kettős élet sok későbbi

meghasonlás alapja. Mert a léleknek rengeteg energiája vérzik ki

különböző fantazmákban, s a fizikai sík realizációjára nem marad

fedezet. A sikertelenség azután keserű elégedetlenséget okoz. S

az elégedetlenség különféle betegségművek bonyolult szövevényét

teremti meg.

     A Rák jele az örvény emblémája: Az ikererők vágyakozó,

harcoló forgását ábrázolja egymás körül. Mágikus

szimbólumalgebrával az ember elé rajzolja így az érzelemvilág

tüzes tégelyét, amelynek klauzúráját a vonzás és taszítás egymást

bilincsbe verő energiája szövi. Ha azonban a tégelyben végbemegy

az átváltozás, a zárlat kinyílik. Mert a megváltás a démon

problémája. A szabadulás nyitóformulája a középpont szentélyében

rejlik.

OROSZLÁN - NAP

     Aki nem rendezi viszonyát saját belső napjával, annak minden

más erőközponttal való kapcsolata veszedelmes forradalmakat

érlel.

     Az olyan uralkodó, aki összetéveszti a külső méltóságot a

belsővel, a döntő pillanatban alattvalók nélkül marad.

     A királyt nem földi, hanem Égi Koronája emeli igazi

hatalommá.

     Az Égi Korona ékkövei ragyogóvá csiszolt, tiszta

csillagerők. Aki ilyen jelképet visel, azt nem lehet többé

megfosztani trónjától.

 Ha a Nap-szülött nem képes saját belső energiái fölött

uralkodni, erőszakos zsarnokká válik.

 Az alámerült nap útjának tragikus állomása az, amikor Hárún

ar-Rasídként kizárja magát palotájából, s környezete nem igazolja

többé. Ez akkor következik be, amikor a mélység söpredékével való

érintkezés közben álruhájának rongyai ránőnek testére.

A paranoiás elmezavar mögött mindig ez az emlékezés rejlik. S a

földönfutó király szerencsétlen őrült marad mindaddig, amíg

mágikus tehetségek formájában vissza nem szerzi rangjának

cáfolhatatlan bizonyítékait.

     Az Égi Nap maradéktalanul szétszórja magát életadó

sugaraiban. Személytelen áldozataival azonban fénylő jelenlétté

válik az univerzumban: a legkisebb parányt is mágikus nap-arannyá

gyújtja fel.

A gőgös hivalkodással viselt földi pozíció igen gyakran a belső

rang hiányának velejárója. Mert az anyagban minden vákuum

kiszögellésként hívódik elő a jelenségek fordított optikájának

törvénye szerint. A matéria pozitívja tehát az asztromentális

síkon negatívként lepleződik le.

A belső rang éppúgy elutasítja magától a külső pozitúra

sallangját, mint ahogy az egészséges fogsorú ember nem hajlandó

protézist viselni.

     A fejét elveszítheti az ember, mert az a testéhez tartozik;

de igazi hatalmát soha. Mert az lénye örökkévaló magjából

születik. Onnan emelkedik fel három világ egére. S próbálja

valaki a kelő napot ellopni az égről!

SZŰZ - MERKÚR

     Az élet legmélyebb és legmagasabb koncepciói kitörnek a

rendszerező értelem kategóriái közül. Ez nem azt jelenti, hogy

rend nélkül nem fenyegeti zűrzavar az emberi világképet. Meg kell

azonban állapítani a rend fázisértékét, mielőtt az haszontalan

szemétként kiseprűzné a színről a káoszból születő átalakulás

néhány forrongóan ijesztő, de nélkülözhetetlen elemét.

     A pedantéria, a kialakult szokások fanatizmusa védekezés az

élet befogadhatatlan, minden formát szétvető, szüntelen

átalakulása ellen.

     A magasrendű Merkúr-szülött alkalmazkodó hajlékonysága,

zsenialitása, lelkiismeretessége, igazságkereső szenvedélye és

a mélyebbre merült Merkúr-lény diplomatikus ravaszsága,

elasztikus mimikrije mögött azonos tendencia rejlik: a tűz

megkerülésének ösztönös törekvése. E szenvedélytől és

szenvedéstől való félelem zárja el a végső megvilágosodástól.

Annak ellenére, hogy Hermész útjának zarándoka, mindenki másnál

jobban látja már a magasból, hogy életművének beteljesedését

egyedül a tűzön át érheti el.

     Ha a földi Merkúr önként máglyára lép, annak lángja

fároszként lobog fel a felső régiókig.

 A Szűz-szülött beavatásának legnagyobb próbája a tűz. De amíg

nem veti magát a lángok közé, nem jöhet rá, hogy a misztériumok

tüze nem éget, hanem transzmutál.

     Ha a Szűz-szülött aszcendense mentális dekanátusú tűzjel,

az azt jelenti, hogy a Szent Hegy csúcsán lévő Szentélyben már

meggyújtotta a mágikus tüzet.

     A Főnixmadár Merkúr tüzében röppen fel.

 Aki a Merkúr jelében kering az inkarnációk egyre magasabbra

emelkedő spirálkörein, annak az aspiráció tüzében egyesülnie kell

végül Hermész Triszmegisztosszal. Hermész neofitái ettől a

pillanattól rettegnek szent borzalommal, és erre vágynak lényük

legmélyén.

MÉRLEG - VÉNUSZ

     "Győzd le a szépet!", tanácsolja Hermész könyve, a Tarot.

S kétséges, hogy a valóság visszfényét, Máját érti ezen. Valamit,

ami nem azonos azzal, amit vetít, hanem csapda: fájdalom,

halálhurok fenyeget mögötte.

     A szép azonban nem minden esetben hazugság, veszély és

ingovány. Káprázatjellege abban áll, hogy vetület. Nem ott van,

ahol megjelenik, és gyötrően édes sóvárgással, őrült örömmel tölt

el. Azon a helyen - az anyagban - nem igaz, mert mulandó.

     Ki állíthatná, hogy hazugság a szikrázó aranyfény, amely

csillogó meseforrássá gyújtja a pocsolya felszínét? De aki

összetéveszti a pocsolyát a valódi meseforrással, azt mérhetetlen

csalódás éri. Mert a fény az alkonyattal eloson, és nem marad más

vissza, csak az enyészetet párolgó, fekete víz üres szomorúsága.

A meseforrás azonban van valahol. Előképe ott él a vetület

gócában és az ember sajgó, ráismerő vágyódásában. Különben nem

tudna a varázslat létrejönni; nem tudna elhitetni.

     A színes, térhatású film alakjai is elhitetnek, pedig

nincsenek ott, ahol látjuk őket. De valahol vannak. Valahol

igazak, különben nem válhattak volna vetületté.

     A Szépség igazsága mélységi síkon vetület, káprázat, Mája.

     Az Igazság szépsége a magasabb síkok valósága; önmagával

azonos lényeg. Ami nem mulandó, tehát igaz.

     A szépet legyőzni a földön a szellem hatalmát jelenti a

démon fölött. A démon Mája szövetségese.

     A természet színes, igéző szépsége, amellyel zsákmányként

bűvöli magához a gyanútlan élőlényeket, félelmetes analógia,

tehát kulcs.

     Az ember isteni energiájának nagy része úgy esett foglyul

a szépség káprázatainak csapdáiban, mint a húsevő növények

kelyhében a pillangó.

     A szépség káprázatát azért kell legyőzni itt, hogy a tér-idő

csapdák fölött egyesülhessünk az igazság szépségével. Ott, ahol

a szépség Valóság.

     A szépség földi vetületét a rögzíthetetlen

lidércfényszerűség elviselhetetlenül fájdalmas ingerré

változtatja, amelyet nem lehet kielégíteni. Éppúgy, ahogyan az

az ember nem elégülhet ki, aki halálosan beleszeret egy vászonra

vetített, gyönyörű filmszínésznőbe. Hiába rohan oda a vetülethez,

hogy megölelje. Vágya magányos káprázatcsókokban vérzik el;

emésztő lelki nimfomániává válik. Mert az, aki után sóvárog,

nincs ott! Mája varázslata mégis annyira eleven, hogy a

legégetőbb sóvárgást gyújtja fel önmaga iránt.

     Az egész világ és saját fizikai életünk is csak ilyen

vetület. Akármilyen intenzív, mámorító vagy kínzóan lesújtó a

kivetített "kép", létünk forrása e tükröződésen kívül, a

láthatatlanban rejlik.

SKORPIÓ - MARS

     Az igazságot sohase másoktól követeljük. Valósítsuk meg mi

magunk! Az igazság keresése valóban Ariadné-fonál. De csak akkor

vezet ki a labirintusból, ha irányát a szubjektív belső körön túl

is követjük.

     A háromdimenziós világ racionális síkján kétségtelenül

sokféle, egymásnak ellentmondó igazság látszata mutatkozik meg.

De az Ideák magasságából szemlélve a sokféle részletigazság

egyetlen szintézist mutat: azt, hogy a számtalan út mind azonos

középpontba fut össze, a napgócban találkozó sugarakhoz

hasonlóan.

 Jó az, ami igaz. S ami igaz, magasabb értelemben mindig jó. De

ha valakinek az igazsága keserű, maró, leverő, halálos és

kiúttalan, az nem igazság többé, hanem az igazság megbetegedése;

veszedelmes egyensúly-eltolódás a sötétség felé.

 Az igazság csonka töredéke rosszabb a legelvakultabb káprázatnál

is, mert sokkal mérgezőbb. Különösen, ha valaki megreked egy

ilyen töredéknél. Negyed- és féligazságokból nőnek ki a romboló

tévtanok. Azokból táplálkozik minden pusztító fanatizmus.

     A hazugság az igazság reménytelen nosztalgiája.

     Amint az igazság bunkóvá válik, rögtön önmaga ellentétele,

gonosz paródia lesz belőle.

     Az igazság azért igazság, hogy oldjon és gyógyítson. Erre

azonban csak az egész igazság képes. Ha valami annyira megrendít

és lever, hogy a delikvens összeomlik tőle, az áligazság,

hamispénz, gyógyszercímke mögötti méreg.

     Aki saját, szubjektív részigazságát rá akarja erőszakolni

másra, az egyetemes Igazság ellen vétkezik. Szembekerül a többi

részletigazsággal, és megbontja az Egész harmóniáját.

     A hamisság, az álszenteskedés, a csalás, az ámítás mind az

Igazság hiányának kompenzációja, tragikus jelbeszéde. E

betegséget is Aszklépiosz módszerével kell gyógyítani, ami persze

nem jelenti azt, hogy ne óvakodjunk tőle. Az orvos is védekezik

a fertőző nyavalyák ellen.

     Mindenben kételkedhetünk, csak abban nem, hogy problémáink

megoldása bennünk magunkban rejlik, és lényünk mélyéből felszínre

hozható. Ha ebben is szkeptikussá válunk, megbénítjuk

életerőnket, és elvetéljük küzdelmeink gyümölcsét.

     A kétely a valóság megismerésének eszköze, de nem célja.

     A kétely könnyen válik elfogult gyanakvássá vagy veszedelmes

vetítőszerkezetté, ha hiányzik belőle a tiszta megismerés

objektív fényereje.

     A kétely gyakran a senki földje tudás és tudatlanság között.

Sem berendezkedni rá, sem tartósan élni benne nem lehet. Valahová

el kell jutni onnan, különben az intellektus a külső sötétség

számkivetettjévé válik.

NYILAS - JUPITER

     Amikor saját érdekeinktől és személyiségünktől legtávolabbra

kerülünk, akkor vagyunk legközelebb Istenhez.

     A teljesen önmagába zárt egoista a dimenziókon átszövődő

Világszellem organizmusában veszedelmes vérröggé válik.

     A kritika nélkül lelkesedő ember olyan, mint a részeg, aki

fényes nappal az utcán celebrálja obszcén rituáléit. S aki

józanul rápillant, tudja, hogy örömünnepe holnap a csömör

hamvazószerdájává válik.

     Amíg a lelkesedéshez nem társul a tiszta felismerés

megkülönböztetése, addig éppolyan atavisztikus módon építkezik

a mulandóságban, mint a mélységi síkok minden élőlénye. Hóból,

felhőből, futóhomokból formálja meg ideáljait, és megrendülten

siratja gyors pusztulásukat.

     Aki el akarja kerülni a nagy szégyenkezések, csalódások,

kiábrándulások megrázkódtatásait, annak mindhárom síkon el kell

sajátítania a megelőzés tudományát.

     A lelkes hiszékenység mértéktelenségekre ösztönöz. A mohó

élvezetvágy saját lehetőségei határán túlra csalogatja az embert.

A vak bizakodás második üteme az egyensúlyvesztés. E háromfajta

veszély arkánuma a tudás, a mérték és a megkülönböztetés

művészete.

     Akinek a Gunák a bölcsőjébe rakták az istentudat, teremtő

mámor és azonosulási szomj királyi ajándékát, annak vigyáznia

kell, hogy az égi energiák minden cseppjét a Nagy Műbe fektesse,

különben tragikus tévedések sorozata lesz belőle az alvilágban:

kicsapongásból eredő fertőzések, jó- vagy rosszindulatú daganatok

burjánzása és ideges zavarok sorozata.

     Az alaptermészetben rejlő gyengeségek, kórok antitoxinja

minden égövi jegynél elsősorban az aszcendensben termelődik ki.

Mert "minden dolognak kettős léte van: előbb eszmében, azután

valóságban", tanítja Platón. Az aszcendens jelzi a magasság vagy

a mélység felé törekvő tendenciát, amelyből a következő

újraszületés kikristályosodik.

 Ha Luciferben feltámad a szánalom, Messiássá válik. Magára veszi

az anyag-útvesztő minden fájdalmas megpróbáltatását, hogy a

kiúttalan bonyodalmakban foglyul esett életet kiemelje a

mulandóságból.

     A passzív szánalom, amely visszariad az áldozatoktól,

kórokozó erjedéssé válik az emberi lélekben, s bonyolult

kényszercselekvések, meghasonlások, kompenzációk sorozatát

indítja el.

     A szánalom éppúgy, mint ikertestvére, a szeretet, a "Nagy

Megismerés leánya".

     Az önsajnálat a tehetetlen szánalom önmagába csavarodó

görcse, s éppoly pusztító, mint az óriáskígyó szorítása: megöli

a teremtő lendületet.

     Ha valaki a szánalmat aktív erővé változtatja önmagában, a

lét leghatalmasabb áramának sodrába kerül a messiások Nyílegyenes

Ösvényén.

BAK  - SZATURNUSZ

     A szeretetnek igen sok megbetegedése van az emberi lélekben:

birtoklás, szenvedély, gyűlölet, kóros egzaltáció, féltékenység.

Ha e betegségek meggyógyulnak, akkor, mint leszáradt fekély alól

az egészséges, tiszta bőr, előbukkan a feltétel nélküli, bölcs

szeretet gyengédsége.

     Az önmagát gyűlölő, büntető, skizoid egyéniség éppúgy a

szeretet elfajulásában szenved, mint az önbecéző, mulandó

személyét istenné emelő paranoiás. Mindkettő végletesen kibillen

a közép egyensúlyából.

     A szeretet nem passzív érzelmi ellágyulás, hanem szüntelenül

elemző és szintézisépítő ellenmozgás a támadásban lévő démoni

indulaterőkkel szemben.

     Mája fegyvertára hatalmas. Módszere leleményes, sőt

zseniális. Hatása szinte kivédhetetlennek tűnik. Aki azonban

megtalálja sebezhető pontját, az fölényes győzelmet arat fölötte.

     Mája gyöngesége abban áll, hogy varázslatához kettő

szükséges: egy megtévesztő és egy elhitetett. Örvénye nem jöhet

létre vonzás és taszítás, harc és szenvedély nélkül.

     "Minden erőnek szüksége van az ellentétére, hogy kifejthesse

lényegét." Mája erejének is.

     A messianizmus oldó formulája kivonja a harcos egyensúlyt

Mája konstrukciójából. "Aki nem gyűlöl, nem harcol, teremtőerejét

nem a szenvedélyvilágba veti, azt nem lehet megragadni, kötni,

elhitetni. S elpusztítani sem lehet többé."

     "Egy kézzel nem lehet tapsolni", mondja a kínai bölcs.

     Aki égbe vetített bálványáról viharzó vágyélete

teljesülését, romlandó húsának halhatatlanságát koldulja, azt

saját hamis istene fosztja meg vakhitétől.

     Az Örökkévaló - "akiben minden dolog benne leli gyökerét,

de Ő nem azokban" - nem küzd mulandó harctereken. Tevékenysége

az Önvalón át egyedül arra irányul, hogy e halhatatlan magot

minél kevesebb szenvedéssel kiemelje a halálhínárból. A hínárt

nem kívánja konzerválni. A test zárlatát épp annyira nem akarja

szerepe betöltése után fenntartani, mint a gubóét.

     Fény nélkül nincs árnyék. De a fény nem felelős az árnyék

létéért.

     A tudattalan elszakíthatatlan része a tudatnak. De a

mélytudat éppen azáltal vált alsó súlyponttá, résszé, mert az

istentudat teljességében hasadás állt be.

     Szaturnusz Jupiter mélytudata: árnyéka. De egyik a másiknak

kiegészítő része, eleme, arkánuma is.

     Az Univerzum két leghatalmasabb pilléreként Jupiter a fény,

Szaturnusz a sötétség vallásának ideaforrása. E két kozmikus

titán periodikus hullámzással zengi az eksztatikus öröm és

halálos bánat egymáshoz láncolt, kettős ütemét. A Fény igéje

magasba emel, a sötétségé a mélységbe taszít. E melódia az emberi

élet vezérmotívuma. A többi jel csillagkottái az egyetemes

sorsszimfónia változatait jelentik. A megnyilvánulást kereső erők

játékát bölcső és koporsó között.

     A fény látszólag eltünteti a sötétséget, s a sötétség

felfalja a fényt. Egyik a másik nyomában fut. A sötétség a

kárhozott szomorúságával hívja meg a világosságot. A világosság

magvában sötétségidéző szorongás feszül. De e két pólus sohasem

találkozhat össze a matéria síkján. Sorsuk az, hogy váltsák

egymást. Ugyanaz a törvény teljesül be rajtuk, amely az éjt a

nappal sarkába űzi, s az életet a halál elől átszökteti a

Tükörvilág küszöbén.

     Jupiter és Szaturnusz összetartozását a föld szférájában is

elárulja együtt-állásuk. Amikor egy baljós korszaknyitó vagy

eónzáró létperiódusban, valamelyik jel zárlatában közel kerülnek

egymáshoz, a két óriás hatására megrendül mélység és magasság.

Feltárulnak az alvilág szakadékai. Meghasad az égbolt

dimenziókárpitja. Hadész elkárhozottjai prófétákkal és

messiásokkal együtt lépnek ki a létmisztérium színpadára, hogy

lejátsszák a szellem anyagba szállásának legmegrázóbb passióját

az univerzum halandó istene, az ember előtt. Az élet e

pillanatokban jut legközelebb saját titka megfejtéséhez. A

"dimenziószivattyú" működése minden létsíkon érezhetővé válik.

Feldereng a transzcendentum határtalan dimenzióskálája, amelynek

magasabb koordinátáiban az ellentétek is ütközés nélkül egymásba

oldódhatnak. Az egokozmosz két hatalmas ideagócát ezért az

individuumnak kerubi szintre kell emelnie, hogy ott mindkettő

felismerhesse a másikban önmagát.

VÍZÖNTŐ - SZATURNUSZ, URÁNUSZ

     Amikor a fejlődés eléri krízispontját, semmit sem lehet

elodázni többé. Az anyag gátjait feszegető szellem energiája

feltétlenül kitör valamelyik irányban. Forradalmakat, ijesztő

görcsöket, kataklizmákat robbant elő lappangásukból, vagy a föld

zárlatát szétvető, égbe röppenő csodákban mutatkozik meg.

     A bölcs nem rombolja szét menedékét addig, amíg nincs hová

menekülnie.

     A pusztítás örvénye mélységi világok szülőméhe.

     A rombolás energianívó-zuhanás, robbanás. Tehát a destrukció

győzelme a konstrukció fölött. A halál feloldása nem

destrukciókon, hanem konstrukción, építő, absztraháló

folyamatokon vezet keresztül.

     A Messiás nem lerombolja, hanem megváltja a világot. Az

alacsony létsíkon lekötött erőket erőszak nélkül kioldja ideáinak

magasabb frekvenciájú hőenergiájával, s kevésbé fájdalmas

életformák felé irányítja.

     Ha a magas frekvenciájú áram irányítás és időzítés nélkül

robban ki, katasztrófát okoz. Uránusz ideagóca a hetes

bolygórendszeren túl lüktető erőktől feszül. Legnagyobb veszélye

ezért a földön a behelyettesítés. Amikor eszméit a mélységben

próbálja megvalósítani, mulandó, labilis, sebezhető anyagból.

Mert energiatöltése materiális síkon mindig szétrobbantja az

eszközöket, amelyekkel operál.

     Az Uránusz már nem érheti be kevesebbel, mint saját

közegével. Erővonalábrája követelően felfelé mutat. Ha azonban

az anyag terhét a maga súlyos, nyers halmazállapotában akarja

égbe emelni, beteljesül rajta a gravitáció törvénye: visszazuhan

a földre.

     A fölfelé törekvő erők csak úgy érkeznek el az Égbe, ha a

grádusokon való áthaladás közben minden sík közegének megfelelően

átalakulnak.

     Uránusznak - miután szétrobbantotta a Szaturnusz-zárlatban

végső sűrűsége határáig jutott anyagot - a legkifinomultabb

matériával, a levegő kísértő áramaival is meg kell küzdenie. Mert

a túl tömény és a megtévesztően súlytalan ellenfél a Vízöntő

legveszedelmesebb hajlamát provokálja: a saját képességein

túllendülő, harcos vakmerőséget.

     Ikarosz az ortopéd szárnnyal repülni kívánó Uránusz

analógiája.

     Uránusz a hiper-Merkúr. Jelének titka az, hogy mélyebb

régiókban nem tájékozódhat az óvatos, okos Merkúr közvetítése

nélkül. Mert Merkúr a psziché útvesztőinek hermetikus

lélekvezetője. Ami annyit jelent, hogy az anyagból kibontakozó

Uránusznak a földön Merkúr habitusában kell operálnia, s csak a

láthatatlan égbolt kerubi magasságában bonthatja ki mágikus

szárnyait.

HALAK - JUPITER, NEPTUNUSZ

 A zárlat csak akkor börtön, ha az, akit körülvesz, a büntető

karma üldözöttje. Ha valaki önként választja a klauzúrát szétömlő

erői akkumulálására, akkor zárlata boldog védettséggé változik.

     Bilincs, tébolydacella, kórterem, siralomház: a hanyatlás

gyógyállomásai. Kolostorcella, kísérleti laboratórium,

dolgozószoba, remetebarlang: a fejlődés dimenziókikötői.

     Amint a Hal-szülött saját életére alkalmazza a természet

nagy analógiáit, elkövetkezik számára az Unió Misztika végső

fázisa.

     A Természet Könyve Hermész Analógiaábécéjével azonos.

Hieroglifái csodálatos folyamatok, amelyek az ember szeme előtt

játszódnak le anélkül, hogy értené őket. A saját gubóját szövő

hernyó és a bábbá változó rovarok, amelyeket a szárnyra kelés

ösztöne klauzúrába zár: isteni közlés. Az élet titkának

kinyilatkoztatása. Éppúgy, mint az ember anyaméhgubóból való

feltámadása.

     "Koporsó és bölcső az elváltozás helye", utal a legnagyobb

létmisztériumra az egyiptomi filozófia (Egyiptomi halottaskönyv).

     Ozirisz önkéntes áldozata, vagyis testkoporsóba fekvése

nyomán Egyiptomban a születést "esésnek", ptosisnak, a

feltámadást "felkelésnek", anastasisnak nevezik. Mert "Ozirisz

leesett, hogy felkeljen és az elesetteket felemelje; meghalt,

hogy feltámadjon és a halottakat feltámassza".

                         Csillagszóró

Küzdj az önmagadra és másokra ártalmas gondolataid ellen! Úgy

bánj velük, ahogyan azok bánnának veled! Ha eltűröd őket,

gyökeret verve megerősödnek, leigáznak és kioltják benned a

magasabb ideák forrását, amelynek világosságánál elkerülöd a

szakadékokat, s tisztán látod az egyedül járható utat.

Mielőtt a bensődben élő, "rejtett erő" Istenné tenne, Tanítvány,

képessé kell válnod rá, hogy tetszésed szerint megfékezd

holdvilágtestedet, vagy feloldd, mint párát a fény.

Míg magad nem váltál Ösvénnyé, nem találtad meg az Utat.

Te vagy az Út, Tanítvány. Bárhová igyekszel, te magad vagy a cél

is.

Ne hidd, hogy a vágy vagy az indulat meghal, ha kielégíted. Ez

a tévedés Mája legveszélyesebb fegyvere. A szenvedély attól válik

legyőzhetetlen zsarnokká, ha táplálod, mert szokássá válik, s

megfog, mint ravasz lépvessző a madarat. Kívánságod tárgyai

alakot öltenek, gondolataid ellenséges sereggé válnak, és

rabszolgaként hurcolnak magukkal.

Csitítsd el ezért gondolataidat, egész figyelmedet Mesteredre

fordítsd, akit még nem látsz, de érzed jelenlétét.

A tanítványnak vissza kell nyernie elvesztett gyermekkori

állapotát, mielőtt az Első Hang újra felcsendül benne.

Ha meg akarod pillantani a Valóságot, amely független Alayától,

gondolataidat tartsd távol minden külsőségtől, de tartózkodj a

nyüzsögve rajzó benső képektől is, nehogy árnyékot vessenek

lelked fénylő tükrére. Összpontosítsd valamennyi érzékedet agyad

rejtett középpontjában élő egyetlen érzékszervedre; mert csak a

titkos szem előtt mutatkozik meg a meredek Ösvény, amely

Mesteredhez vezet.

Hét utat kell megjárnod ahhoz, hogy elérkezz a szent Bodhifához,

amelynek árnyékában a "tökéletes látás", a szamádhi Mesterei

pihennek.

Akiben a hét hang egyetlen harmonikus akkordként zendül meg, az

benső Szentélyében megtalálta saját Mesterét. Maga lett a

Világosság és az Ige, amely bő aratással vonul vissza önnön

Örökkévalóságába. A Hét Hang együtt a misztikus Csend Hangja. Aum

Tat Szat.

A tested nem Te vagy, Tanítvány! Isteni Éned testetlen és sem

dicséret, sem ócsárlás nem férhet hozzá.

Őrizd meg tested mozgékonyságát és lelked tisztaságát, akkor

elméd nyugodt lesz, mint a hegyi tó, amely az Ég végtelen derűjét

tükrözi.

Anyagi és szellemi én sohasem találkozhatnak. Az egyiknek el kell

tűrnie, hogy a másik teljes hatalomhoz jusson.

Senki sem szabadulhat meg úgy, hogy tartózkodik minden

cselekvéstől. Az Irgalom Ura elhagyta a csöndes vadon édes, de

önző nyugalmát, és az emberiség tanítója lett.

Légy türelmes, Tanítvány! Ne félj a tévedéstől, és ne udvarolj

a sikernek. Benső szemedet függeszd a csillagokra, ismerd fel

bennük szülőidet, s gyermekükként fognak támogatni.

Légy kitartó, hiszen örök életű vagy! Árnyékaid élnek és

eltűnnek. Ami benned végtelen, az maga a Tudás, és az soha el nem

múlik.

Az olyan embernek, aki mindig volt, van és lesz, nincs oka

búsulni a mulandó dolgok fölött. Az Örökkévaló élet benned nem

ismeri a halált, Tanítvány, mert sohasem született és soha nem

ér véget.

Ha el akarod érni a bölcsességet, légy alázatos, mint a tenger,

amely minden folyót magába fogad, mégis végtelen és mozdulatlan.

Aki megvilágosodott, csak önmagának engedelmeskedik. Aki

megnyerte a nagy csatát önmagával, bár díját kezében tartja,

isteni részvéttel szól: "Mások javáért e nagy jutalmat

elengedem." Ez teljesíti a legnagyobb lemondást. A világ egyik

megváltója Ő.

Légy jó kedélyű, ó Tanítvány!

Tanító sok van. A Mester lelke egy: Alaya, a Világszellem.

Alaya tiszta, fényes szellemét kivéve az emberben minden mulandó.

Az ő sugarának fénytörése vagy, s ez a fonál életed vezetője.

Lelkedet nem sértheti más, csak tévelygő tested. Szellemedet nem

sértheti más, csak szenvedélyek tépte lelked.

Légy ura gondolataidnak, ó, tökéletességre törekvő, ha a küszöbön

át akarsz jutni!

Lelkednek olyanná kell lennie, mint az érett mangó, olyan puhának

és édesnek mások fájdalmával szemben, saját szenvedéseddel

szemben pedig olyan keménynek, mint annak magva.

Óvakodj az állhatatlanságtól.

Lehet-e számodra üdvösség, amíg minden szenved, ami él? Ahonnan

a csöpp kiszakadt, oda tér vissza.

Megmondatott: az utolsók lesznek a legnagyobbak, akik a világ

üdvösségéért lemondtak saját üdvükről.

Akik a bölcsességet nem ismerik, élőholtak.

A tanító az Utat csak megmutathatja, de egyedül kell járnod

rajta.

Ne engedd, hogy kedélyed és gondolatod érzékeid játékszere

legyen! Élned, lélegezned kell mindenben, ami benned lélegzik.

Érezned kell mindenben Énedet és mindent az Emberben, s akkor

összhangban leszel minden élővel.

Mint a Szent Folyó zúgása, amelyben a természet minden hangja

visszhangra lel, úgy rezegje vissza annak szíve, aki a "Nagy

Folyamba lép", minden élőnek, lélegzőnek minden gondolatát és

sóhaját.

A húr, amely a Mester keze alatt nem zeng harmóniában a többivel,

elszakad.

                     A színek filozófiája

El kell mélyednünk a színek misztériumában, és meg kell fejtenünk

mindhárom síkra vonatkozó jelentőségüket, mert létünk a színskála

fokozatai között rezeg. Érzésvilágunkat ezek befolyásolják.

Testünkben színek jelzik egészségünket vagy betegségeinket. A

természet színek segítségével varázsol. A világegyetemben

hatalmas színorgonák lüktetnek, s pszichénk végül egyre

áttetszőbb, egyre tisztultabb rezgésszárnyán röppen ki a

mulandóság rabságából.

A színek fizikai értelemben optikai benyomásokként határozhatók

meg, amelyeket a fény különböző hullámhosszúságú sugarai az

emberi szem rece-hártyáján keltenek. A fehér szín például a

napfény színeinek összessége, finom rácson vagy üveghasábon

átvezetve alkotó színeire bontható. E színkép hét színe a vörös,

narancs, sárga, zöld, kék, indigó és ibolya, amelyek közül csak

a vörös, a sárga és a kék alapszínek, mivel a többi e három

vegyülése által jön létre.

A világító testek színe mindig attól függ, hogy a fénysugarakban

melyik hullámhossz dominál. A nem világító testek színe pedig

mindig a visszavert vagy elnyelt sugaraktól függ. Fekete az a

test, amely az összes színt elnyeli.

A szín tehát valójában fény. A fény elektromágneses rezgések

hullámszerű tovaterjedése. E rezgéshullámok áthatják az egész

világegyetemet.

Az éjszakai égbolt megfigyelői még a különféle bonyolult

készülékek felfedezése előtt rájöttek arra, hogy a csillagok

nemcsak fényerőben különböznek egymástól, hanem színben is. Nagy

részük fehéren ragyog vagy kékesen játszik. Akadnak sárgák, a

világossárga minden árnyalatában. Vannak csillagok, bár kisebb

számban, amelyeknek a színe a narancsosvöröstől a pirosig terjed,

sőt a puszta szemmel már nem láthatók között még sötétvörösek is

szolarizálnak, olyanok, mint a "fénylő vércsepp".

A feltevés, hogy a színeknek e különbözőségének a spektrumon is

meg kell mutatkoznia, már a XIX. század elején az állócsillagok

vizsgálatára vezette Fraunhofert, s így ő volt az, aki lefektette

minden későbbi osztályba sorolás alapját.

A színképelemzés a világegyetem anyagi szerkezetének titkairól

ad felvilágosítást.

1859-ben Bunsen és Kirchhoff jöttek rá arra, hogy miután minden

anyagnak meghatározott színkép felel meg, ha a fényforrások által

kibocsátott fényt elemeire bontják, akkor a fényforrás vegyi

összetétele, fizikai állapota pontosan megállapítható. A

színképelemzést a spektroszkóp végzi, amely valamely anyag által

kibocsátott vagy azon áthaladó fény felbontására szolgál. Az így

nyert színképeket vizsgálva meg tudjuk állapítani, hogy az egyes

vonalak vagy vonalcsoportok milyen elemeknek felelnek meg. Ha új

vonalakat találunk, akkor egészen bizonyos, hogy eddig nem ismert

elemmel van dolgunk. Így fedezték fel a céziumot, a rubídiumot

stb.

A színképelemzés olyan érzékeny vizsgálati módszer, hogy

segítségével például egy billiomod grammnyi nátrium még biztosan

kimutatható.

Spektrálanalízissel (színképelemzéssel) a világegyetem

legtávolabbi égitestei által hozzánk küldött fénysugarakat is

elemezhetjük. Ez azért korszakalkotó, mivel olyan felfedezések

sorát nyitotta meg, amelyek a racionális elme elől rejtőző

természet titkos törvényei felé mutatnak, s újra felidézik

Hermész Triszmegisztosz halhatatlan titánalakját.

Az ibolyán túli színskála a hallhatón túli hangok tudatosítása.

Az univerzumot kitapogató rádióhullámcsápok, s maga az egész

atom- és asztrofizika a mai ember előtt eddig ismeretlen

létszférák felé ívelő hidak. Ezek összekapcsolják a fizikai módon

érzékelhetőt a láthatatlanban folytatódó élettel. Mert a modern

tudomány kétségtelenül eljutott a kapuig, amelyen át az erők a

láthatóba lépnek, vagy sűrű halmazállapotuk újra emberi érzékek

számára felfoghatatlan rezgésekké finomodik. E küszöbön át

Hermész fiai minden időkben korlátlanul közlekedtek a kozmoszban

és önmagukban rejlő analógiák segítségével.

A színképelemzés által kikristályosodott az anyagi világ

egységének tétele. Az "ibolyán túli" világrendszerek ténye

mellett még távolabbi párhuzamok jelennek meg.

A színképpé bontott fény, amely fényévmilliók messzeségében

vibráló csillagok anyagi struktúrájáról hoz üzenetet,

nyilvánvalóvá teszi, hogy a szín nem pusztán az emberi érzékelés

szubjektív viszonylata a kozmikus energiákkal, hanem az

életjelenségek egyik kulcsa.

A hermetikus tudomány ősidők óta operál a színek mágiájával, s

bizonyos transzcendens színképelemzés segítségével fejti meg az

univerzum fizikai, pszichikai és szellemi misztériumait a tétel

alapján, hogy a világ nem csak anyagi, hanem asztromentális

értelemben is egység. E magasabb spektrálelemzés eszköze - a

fizikai készülékek felhasználása mellett - maga a lélek és az

értelem.

A SZÍNEK EREDETE

A színek keletkezésének rejtélye éppoly szédítően mély, mint a

hang és a szám misztériuma.

Az energetikai életárammá erősödött teremtő akarat első

mozzanatában hanggá és fénnyé különül el. A hang az egyetemes

ideát, a fény - amely a hindu bölcselet tattvikus rezgéseivel

azonos - az életjelenségek stádiumát, minőségét, tulajdonságát

jelenti.

Ahogyan a színkép elárulja egy távoli bolygó hidrogén-, hélium-

vagy magnéziumtartalmát, ugyanúgy a színek más módon való

elemzése nyilvánvalóvá teszi valamely életjelenség pszichikai

állapotát, fejlődési stádiumát és ideatöltését, legyen az

kristály, növény, állat, ember, táj, csillag, köd, nap- vagy

tejútrendszer.

A természet, céljai elérésére, mágikus színmantrákat használ. Aki

e varázslatot érteni és használni akarja, annak meg kell ismernie

a tattvák tudományát.

A tattvák a világéternek, az Akasának, a Beszélő Fénynek a

különböző frekvenciájú rezgései, s az ősfényt, a megnyilvánuló

létben való jelenlétet, a természet hétféle energiáját jelentik.

Ahol élet és forma keletkezik, ott a tattvák is működnek a

Manvantára hajnalától Brahma éjszakájának bekövetkeztéig.

A tattvák azok az alapminőségek, amelyekből a világegyetem

kialakult.

A védikus tanítás szerint a tattvák száma huszonnégy. A mi

rendszerünk kabbalista kulcsszáma azonban a hetes, s ezért az

ezotéria hét tattváról beszél, a hétféle beavatás, a hetes

sejtperiodicitás, a fejlődés hetes váltásai, a zene hétfokú

skálája és a hét színből álló spektrum alapján.

A hindu rendszer öt tattvával dolgozik, mivel az embernek ez idő

szerint öt érzékszerve működik; s csak az okkult praxis

segítségével élesztheti újjá szunnyadó hatodik és hetedik

érzékszervét. A magasabb rendű két princípiumról, amelyek a Bodhi

és az Átman síkján lüktetnek, egyedül e transzcendens

érzékszervek birtokában szerezhet tudomást.

A tattvák sorrendje a kozmikus energiák párhuzama szerint a

következő:

Princípium - Lényege - Bolygója - Színe - Érzékszerve - Eleme -

Gyökérszó

Ádi tattva - Az elsődleges teremtőerő - Jupiter - kék-

szintetikus látás

       

Anupadáka tattva - A már differenciálódott teremtő folyamat -

Merkúr - sárga - intuíció 

       

Akása tattva - Az őséter - Vénusz - indigó, sötét - hallás - 

HAM

Váju tattva - Az absztrakt idea - Szaturnusz - kékeszöld -

tapintás - levegő - PAM

Tejas tatva - A tűz és fény princípiuma - Mars - tűzvörös

- látás - tűz - RAM

Apás tattva - A pszichikai energia - Hold - fehér, ibolya -

ízlelés - víz  - VAM

Pritvi tatva - A matériává sűrűsödő energia  - Nap - narancssárga

- szaglás - föld - LAM

A Védákat eredetileg különféle színekben írták a versek tartalma

szerint, s a kasztokat, amelyek valójában az egyén pszichikai és

szellemi nívóját határozták meg, ugyancsak színekkel fejezték ki,

mégpedig a páriákat, a társadalmon kívülieket fekete; a

szudrákat, a szolgákat barna; a ksatriákat, a harcosokat vörös;

az ügyes kereskedőket, a vájsziákat zöld; a brahmanokat, vagyis

a papi kasztot sárga színnel jelezték.

A tattvák váltakozó, minden lényben benne lüktető ritmusa

voltaképpen egy hatalmas mágus-karmester parancsoló irányítását

jelenti a megszámlálhatatlan formából összeszövődő, örvénylő

létóceán fölött. Mert minden megnyilvánulás, amely létrejött, a

tattvákban gyökerezik. A tattvák törvénye határozza meg a

kozmoszban uralkodó periódusokat, az élet ritmikusan váltakozó

átszíneződését sajátos ideákkal, érzéstartalommal, építő vagy

lebontó irányokkal. A kozmosz erőközpontjai, a napok és bolygók

a tattvák közvetítő közegei. A legkisebb mikroorganizmus éppúgy

benne él ebben a ritmusban, mint a leghatalmasabb tejútrendszer,

s a maga dimenziói között ugyanazt a tartalmat érleli és tükrözi.

E minden létsíkon ismétlődő analógia egyetlen, szintetikus

mozzanatban leli magyarázatát. Ez az aktus az elsődlegesen

megcsendült varázsige, a Logosz mágikus hangrezdülése, amely az

ősanyag nyugvó állagát az ideatartalom rezgésszámának megfelelő,

végtelen számú absztrakt ábrává rendezte. Az analógiák e törvénye

a fizikai síkon is bizonyítható a Chladni-féle kísérlet által

(Chladni-féle porábrák). A kísérlet lényege abban áll, hogy ha

egy üveglapra finom homokot szórunk, és különféle magasságúra

hangolt hangvillát zengetünk meg fölötte, vagy húrt húzunk végig

az üveg szélén, a homok az

üveglapon a hangolás szerinti különféle geometriai ábrákká

rendeződik. Ez a mantrisztika lényege és kulcsa.

Minden teremtési korszaknak megvan a maga alaphangja. Ezért: "A

menny jóserejű jele ismétlődik a földön,

A föld jóserejű jele ismétlődik a mennyben."

- mondja egy régi ékfelirat, Hermész tételének pontos másaként.

A két meghatározás pedig időben és térben egymástól távol

született, mint az életnek azok az alapideái és alapformái,

amelyek az egymásra következő kultúrákban

látszólag elpusztulnak, azután újratámadnak az emberi pszichében

és intellektusban rejlő örök potenciákból.

A SZÍNEK KOZMOBIOLÓGIAI JELENTŐSÉGE

Zöld: A kozmikus ködök és gázok színe. Különféle árnyalatai a

legalapvetőbb, legelementárisabb s egyúttal leguniverzálisabb

energiákat árasztják.

Dinamikus, végtelenül fogékony, képlékeny nyersanyagában minden

forma-lehetőség adva van.

Fehér és kék: Izzásponton lévő napok megnyilatkozása. Végsőkig

feszített tűzállapot, amelyben döntő átalakulások történnek. Csak

ott hasznosítható, ahol nagy biológiai hőre van szükség.

Vörös: Hűlőben lévő csillagok kihunyó sugárzása. Ezek befolyása

különös módon nemhogy csökkenne, hanem izgatóbbá, erőteljesebbé

válik, mint a sokkal nagyobb hőfokú, fehér izzású testeké, ami

részben az ilyen csillagok gazdagabb, érettebb ideológiai

sugárzásának tulajdonítható. Hatásuk ezért mágikusan sűrített.

Sárga: Mérsékelten hevítő biológiai kisugárzás. Ez áll hozzánk

a legközelebb. Befogadási képessége harmonikus.

Fekete: Életellenes, vámpirizáló hatás.

Az ibolyántúli fény: Tisztít, anyagot bont. Mivel a fizikai

testek átszellemítésére törekszik, a fennálló viszonyokra nézve

szintén ellenséges minőségű.

A kevert színek: hatásuk is kevert, s aszerint ítélhetők meg,

hogy milyen alkotóelem van túlsúlyban bennük.

A színskála egyúttal a kozmikus képződmények életkorát is

kifejezi: Univerzális életkortábla

Stádium   Szín Jelleg

1    zöld derengés  embrionátus

2    fehér izzás    fiatalság

3    sárga izzás    férfikor

4    vörös izzás    öregkor

5    fekete sugárzás     kozmikus vég

A BIOSZ SZÍNVARÁZSA

A természettudomány által ismert több mint 300 000 növényfajta

színei szerint három fő csoportra oszlik. Az ősi növény alapszíne

a zöld (klorofill). Magasabb értelmezésben ez annak a jele, hogy

a növényvilág elsősorban az érzelmekben gyökerezik: lényege,

összetétele, rejtélyes belső törvényei az érzelemvilág

működésével párhuzamosak. Előképe a pszichikai világ fényéhes,

képzeletben kibomló fantáziaflórája.

A növények valójában statikus állatok, amelyekben a passzív,

negatív, női elem került túlsúlyba. Kibontakozási irányuk

misztikus-intuitív.

A növények két másik alapszíne a kék és a sárga. A kék a

természet átmeneti elnyugvását, semleges pihenését, az idea

éjszakáját; a sárga a nappalt, a mozgást, a teremtés

elragadtatását jelenti. Egy-egy virágcsoport színe vagy a kékből,

vagy a sárgából eredhet. A kék csoportból származó virágsor

sohasem keveredik a sárgával. Bizonyos botanikai teóriák szerint

a rózsák a sárga csoportba tartoznak, ezért változataik zöld,

fehér, sárgáspiros, vörösessárga, vörös és bíborszínű. A kaktusz,

aloé, tulipán, georgina a sárga csoportba tartozik. A

harangvirág, geránium és a flox a kékbe. Bizonyos európai és

észak-amerikai botanikusok néhány virágfajtával, így a kék

dáliákkal, kardvirágokkal és fekete tulipánokkal áttörték már a

természetnek e tilalmát, de ezek csak erőszakosan kitenyésztett,

rendhagyó eseteket, hamarosan elfajuló ritkaságokat jelentenek,

mert nem szolgálják a növényzetben megnyilatkozó élet rejtett

célját. Különös módon a vörös színben metszi egymást a két

színcsoport. A cinóberpiros a sárgából, a kárminpiros a kékből

ered. De az ősszíneket, a poláris kéket és a sárgát nem lehet

vegyíteni egymással.

A növényi élet misztériumát a legtávolabbról sem világítják meg

azok a tények, amelyeket a természettudomány eddig felderített.

Az óriási távolságokból üzekedésre csábított bogarak illat- és

színmámora például nem magyarázza meg e csoda valódi értelmét.

Nem árulja el, micsoda intelligens vagy elemi erejű energiák és

tulajdonságok állnak a természet mögött, és ez a zseniális

tervező mire törekszik látszólag gyönyörű és pazarlóan kegyetlen

kísérleteivel. Mi a célja a világító, füstölgő, éneklő, hőt

sugárzó, síró boszorkány- és baniafákkal vagy a sofarfával, amely

Núbiában különös, baljós, panaszos melódiákat zeng, amint a szél

átrezeg rajta? Mi célja van a sok ezer éves faóriásokkal, a

húsevő növényekkel, a színek, formák, félelmetes energiák

tülekedésével a föld alatt és a föld fölött, a keletkezés és

pusztulás szüntelenül forgó őrlőmalmában?

A híres növényfiziológus, Sir Jagadis Bose nevéhez fűződik a

felfedezés, hogy az emberi és állati szervezetnek nincsen

egyetlen olyan szerve sem, amelynek mását a növényekben fel ne

lelhetnénk. A növénynek éppúgy, mint az embernek szívműködése,

pulzuslüktetése, izmai vannak, s más időtörvények szerint éppúgy

törekszik, épít, alkalmazkodik és szaporodik. Telítve van különös

pszichikai erőkkel, érzésekkel, érzékenységgel és emlékezéssel.

A növény lát, gondolkodik, érez és akar.

Raoul Francé mondja: "A biológus ma már sokkal több érzéket

ismer, mint azt az ötöt, amelyet minden ép ember magáénak

mondhat. De felfogni és megérteni csak azokat az érzékeket

tudjuk, amelyeknek magunk is birtokában vagyunk. Hogy miként

működik a halak oldalvonala, azt csak gyaníthatjuk, de sohasem

érezhetjük. Azt is csak találgathatjuk, vajon hogyan érezhetik

magukat a szerelemre vágyó pillangók, és alig tudjuk elképzelni,

miként hallatnak a szöcskék olyan dalokat, amelyek a mi

hanghatásainkon kívül esnek."

A magyarázat a kristály-, növény- és állatvilág titkaira a

racionális módszerrel elérhetőn túl fekszik. Különös jelenség,

hogy minél messzebb tekintünk a múltba, a szellemnek annál

vakítóbb fénye sugárzik, és ez a világosság egy még távolabbi,

még mélyebben fekvő forrásra utal. W. Charon Hermetikus

kozmogóniájában kifejti, hogy az a folyamat, amelyet kozmikus

törzsfejlődésnek nevezünk, úgy az ásványvilágban, mint az élő

szervezeteknél prekozmikus időkön keresztül alakul ki, uralma

évmilliókig tart. Amikor pedig a forma elavulttá válik, új,

tökéletesebb szerkezet kerül előtérbe, de a régin a születés

előtt, lerövidített időben az újjáalakult élőlényeknek is

keresztül kell menniük. Ismeretes, hogy az embrió például az

elődök biológiai formáinak összes állomásain áthalad. A következő

szakasz szó szerinti idézet Charon művéből:

"Ha megfigyeljük, miképpen jöttek létre az elemek, anyagok,

hogyan lesz az ásványból növény, hol megy át a növény az

állatfokozatba, s milyen módon lesz az egyszerűbb állati

szervezetből magas fokon differenciálódott emberi test, akkor

minden fokozatban felfedezhetjük egy régmúlt világkorszak

uralkodó felépítését."

"A hermetikus tanok szerint volt olyan világnap, amikor a lények

teste egy egész eónon át csak ritka elektromos mezőkből állott.

Ekkor jöttek létre azok a bonyolult elektronformációk, amelyek

a későbbi, sűrűbb összetételű világegyetem alapjait megvetették.

Voltak elektromos naprendszerek, planéták, lények, amelyek ma a

mi szemünknek láthatatlanok lennének.

A második fokozat már kémiai állagok sűrűségére vonta össze az

elektromos közegeket. A harmadik világkorszak ásványi

intelligenciák szilárd és hosszú életű birodalmát valósította

meg. A negyedik eón kilépett az ásványi merevség zárlatából, és

a megelőző három létforma működését egyesítve színpompás, illatos

növényi kultúrák csodáit dobta felszínre. E korszak lényei között

helyüket változtató, táplálkozó, oszlással, párosodással, peték

útján szaporodó virágok szerepelnek. E világmindenség legmagasabb

létformája és ideája a virág. A napok és bolygók életmódja a

növények természetrajzát követi. A Kozmikus Elme ebben az

időszakban úgy gondolkodik, mint egy hatalmas, bonyolult, érző,

látó, isteni inspirációkkal telített virág.

Az ötödik eónban létrejönnek a magasabb rendű emlősállatok,

amelyek most már megállás nélkül fejlődnek az ember fokozatáig.

Minden korszak összefoglalja az előző tapasztalati,

intellektuális és transzcendens tanulságait, s az elmúlt Világnap

ideológiai értékei veszteség nélkül mennek át a következő eónba.

Az anyag csiszoltabbá lesz, az ideák is hajlékonyabbak. A

fejlődés vonala most még a láthatatlan világokban is folytatódik,

és a kozmikus kör az Isteni Szférák kapujában zárul be az emberi

értelem előtt."

Az a létfolyamat tehát, amelynek mi sűrűbb halmazállapotát

különféle anyagi színekben és formákban szemléljük, nem más, mint

az ideából megvalósuló potenciák involúciós és evolúciós vonala:

a magasságból alámerülő és a mélységből felemelkedő szellem

hatalmas fejlődési köre. Az elektromos rezgés létformája közel

van az ideához, még nem különült el, s a fiatal, teremtő mantram

fehér izzású szintézisét jelenti a megnyilvánulás első

stádiumában. A második fokozat kémiai elemekké, a különféle

sajátosságok, tulajdonságok, formák esszenciális tartalmává

bontja ezt az állagot. A harmadik, ásványi létformában az olvadt

alapesszencia merev, zárt elvontságokká kristályosodik. A

kristályformák már drágakőcsillogású, pasztell színekben

ragyognak. A negyedik eónban az absztrakciókban feszülő, kifelé

irányuló eszme szétveti zárlatát, és a létben eluralkodik a

színskála minden árnyalatában szikrázó, izzó, démoni

növényparadicsom, a kifelé burjánzó élet, a sokaság mélységben

megkapaszkodó, fény felé törekvő asztrálbirodalma. A növényben

nehezül el, sűrűsödik meg az életérzés, benne alakul át ösztönné,

s az elektromos, kémiai, kristály-, növényi és állati elemek

tégláiból épült emberben történik meg az evolúciós fordulat.

Az evolúciós félkör rejtélyes módon visszafelé pergő sorrendben

vezeti végig az emberi organizmust, pszichét és intellektust

mindezeken a korszakokon. A kiegészítő félkörben azonban a

stádiumok az emberi létformán túl, a láthatatlan síkokon

lüktetnek. A hiper-animális régiók az asztrálsík mitikus állat-

és démonvilága, amelynek mágikus dinamizmusa fölött a psziché

&216 vissza hogy szerezze elveszített hatalmát. A hiper-flóra

ugyancsak az asztrálsík veszedelmes őserdeje, amelynek mélységbe

csábító szín- és illatvarázsán túl kezdődik a szellem végső

operációja, amelyben a folyékony, külön-nemű elemeket újra

rezgéssé, fénnyé alakítja át.

A SZÍNEK PSZICHOLÓGIÁJA

A modern orvosi diagnosztika nagymértékben alapozza

megállapításait az emberi szervezet színreakcióira, s a mai

pszichoterápia is felismerte már ezek lélektani hatásának

jelentőségét.

Bizonyos indulatok, vágyak, ingerek, elfojtások, félelmek,

ijedtségek mind sajátos színreflexekkel járnak. Bárki

tapasztalhatja például, hogy a felindult embernek sötétvörösre

gyúl a feje, sőt a dühnek szinte lilás árnyalatai vannak. Aki

megrémül, az viaszos sárgára vagy szürkészöldre sápad, míg szeme

alá kék, esetleg téglaszínű karikák mélyülnek. A félszeg

süldőlányok, pattanásos kamaszok arcát a külvilággal való csaknem

minden érintkezéskor égőpiros vérhullám önti el. De ugyanilyen

leküzdhetetlen pirulások, úgynevezett "hevülések" kísérik a

második pubertást, a klimaxot is, különösen nőknél, míg

férfiaknál a szervezetnek ez az utolsó potenciaháborúja. A libidó

és az ego, a hatalomvágy és az ifjúi energiák fizikai síkról való

kényszerű megfutamodása fölötti viaskodásuk kontrollálhatatlan

érzelmi kilengésekben és a legkülönfélébb lelki zavarokban

nyilvánul meg. Mintha az a bizonyos láthatatlan dirigens, az

intellektus tudomása nélkül és meggyőződése ellenére, külön,

démoni törvények alapján irányítaná a fizikum vérkeringését,

idegnedveit és mirigyműködését.

Az ember egész lénye; bőrének, szemének, hajának, fogainak,

körmeinek, nyálkahártyájának, sőt anyajegyeinek, májfoltjainak

színe is ösztönéletének, jellemének, vérmérsékletének pontos

kifejezője. A lobbanékony (kolerikus) temperamentum színei mindig

tüzesek, élénkek. A búskomorságra hajló (melankolikus) hűvösen

színtelen. Az érzelmekben gyorsan ingadozó (szangvinikus)

pasztellszínekben hullámzó, váltakozó. Az egykedvű (flegmatikus)

egyenletes, középárnyalatú.

Ha megfigyeljük a különféle típusok színekhez való viszonyát,

csodálkozva eszmélünk rá, milyen tévedhetetlen bizonyossággal

keresik ki a bolygóiknak, karakterüknek s főleg "lelki

kasztjuknak" megfelelő színeket. Bármiféle külső csiszoltság

ellenére, rögtön elárulja például valakinek a pszichikai

finomsági fokát az, ha ösztönösen a durva, rikító, diszharmonikus

színekhez vonzódik. Itt persze nem az élénk, merész

színhatásokra, bizarr színösszeállításokra gondolok, amelyek az

izzóan eredeti, magasfeszültségű karakterek jellemzői lehetnek.

Az emberek tudattalanul vagy tudatosan, de alapvető módon

reagálnak a taszító színhatásokra is. A jó pszichológusnak ezért

tehetséges színmágussá kell válnia, mégpedig oly módon, hogy

mindazokhoz, akiket gyógyítani akar, akikben bizalmat kíván

kelteni önmaga iránt, bizonyos kiegészítő, a beteg aurájában

hiányként mutatkozó színekkel közeledik. Mert színekkel is lehet

csillapítani, hűsíteni, borogatni, energiákkal feltölteni, derűre

hangolni, sőt művészi értelemben inspirálni is, minthogy a színek

a nyugtalanítás, izgatás, megfélemlítés, pszichikai vámpirizálás,

elcsüggesztés, feldühítés, erotizálás veszedelmes fegyvereiként

is használhatók.

A neurotikus embert döntő módon befolyásolják a miliőhatások,

olyannyira, mintha valami tömény stimuláló, kábító vagy mérgező

vegyszert juttattak volna a szervezetébe. Egy üde zöld

növényzettel borított táj, az ég vidám bárányfelhőkkel tarkított

azúrvégtelensége, a napsütötte víztükör aranyszínű nyugalma a

természet titokzatos őserejét ömleszti nyitott lényébe; míg a

zord, ódon, hamuszínű, hínárzöld, enyészetbarna, zárt helyeken

való hosszas, esetleg kényszerű tartózkodás minden energiáját

elszívja, s végül idegösszeroppanásba hajszolja. Avatott

pszichológus ezért feltétlenül kölcsönkéri a természet gyógyító

színhatáselixírjét. A szobát, ahol betege várakozik, s azt,

amelyikben kezeli őt, harmonikus, nyugalmas színek és fények

kompozitumává varázsolja. Gondol arra, hogy ebben a környezetben

minden tárgy, minden forma, minden színárnyalat szövetséges vagy

gáncsoló szimbólummá emelkedik az önmaga misztériumába merülő

lélek számára.

Az állatokra is hatnak bizonyos színek, nyugtatják vagy ingerlik

őket. Ne felejtsük el, hogy ezek az élőlények az emberi

tulajdonságok különvált külkhorjai, az ego transzcendens

tudathasadásának levált, materializálódott részei. Az ember

ösztön- és indulatéletében még nagymértékben kiszolgáltatottja

a benne nyüzsgő és elemi erővel cselekvő faunának.

Az úgynevezett színasztrológiában az ilyen szempontból vizsgált

sugárzások az auralátás képessége nélkül is megmutatják egy-egy

karakter színtónusait és a vele harmonikus vagy ellentétes

aspektusban álló színeket. Az asztrológiai képletet csodálatos,

szürrealista szín- és erővonalfestményben is ki lehet fejezni

ilyenformán, s ez a különös ego-mandala a lélek feszültségi

csomópontjait, vágyéletét, gátlásait, veszélyzónáit, karmikus

kötéseit pontosabban fogja feltüntetni, mint a fizikumáról

készült bármilyen művészi portré.

A színek a fizikai síkon nemcsak minden tulajdonság és minden

sajátosság árulói, hanem leleplezik az egyes emberfajták

tömegkarmáját, a különféle közösségek eszmei és pszichikai

jellegét is.

A bőr színét kétségtelenül az éghajlat határozza meg. De e

jelenség mögött is transzcendens okok állnak. Senki sem születhet

olyan környezetbe, amelynek mása, éghajlata, flórája és faunája

ne lenne meg őbenne magában, vagy amelynek miliőhatása valamiképp

kiegészítő, hiánypótló, mérséklő vagy kiegyensúlyozó elemként

benső szükségletét ne képezné. Trópusi lények, szellemi

beérkezésük előtt eltunyult karakterek így kerülnek észak és

nyugat hűvösebb, de tevékenységre kényszerítő ege alá. A

gyökértelen, mozgékony, külső világban kivérző egyének így

születnek meg kelet fékező, trópusi izzásában, amely külső

lehetőségek híján előbb-utóbb elmélyedésre készteti a szellemet.

Keleten a természet adottságai a kifelé statikus és befelé

dinamikus életformát fejlesztik ki. Északon és nyugaton az

éghajlat és a társadalmi formák a befelé statikus és kifelé

dinamikus életmódot kényszerítik ki az emberek legnagyobb

részéből. Délen keveredik a kettő, és részben semlegesíti

egymást. Ennek eredménye a szenvedély és az erkölcstelen,

élvhajhász lét szintézise, amelynek legmagasabb rendű gyümölcsei

a képzőművészet és a zene sokszor káprázatosan szép

asztráltermékeiben mutatkoznak meg. A mérsékelt égövnek ugyanaz

a szerepe a földön, mint a ködszegény bolygóknak a kozmoszban:

a legjobb lehetőséget nyújtják a minden irányban való fejlődésre.

Zsenik, egészen kivételes egyéniségek persze minden éghajlat

alatt akadnak, s ezek kibontakozását már semmiféle külső hatás

nem gátolhatja.

A különféle vallásokra, közösségekre teljes mértékben jellemző

az egyenruhájuk színe. A keresztény szerzetesrendek fehér vagy

barna csuhája, a főpapi ornátus gazdag színárnyalatai, az apácák

élettagadó, sötétkék, középkori öltözéke, a buddhista szerzetesek

sárga és az esszénusok tiszta fehér gyolcsköntöse éppúgy kifejezi

az általuk képviselt eszme tartalmát, mint az uralkodók bíbora

és a katonák sötétszürke, agyagszínű vagy sötétzöld egyenruhája.

Szólnunk kell itt még a színvakságról is. A színvakság - mint

minden fizikumba vetülő betegség - elsősorban rejtett érzelmi

zavarodottságra, esetleg közönyre utal. Ez annyit jelent, hogy

a beteg torzultan lát, mert torzultan érez. A pszichikai

keringésben zavarok támadnak. Az egóban kóros önkényesség

fejlődött ki, s ez a rögeszmék párhuzamaként úgynevezett

színrögeszmévé, a valóságtól teljesen elvonatkoztatott

benyomássorozattá lett benne.

A fizikai síkon megjelenő színek természetesen csak kifakult,

halvány tükröződései az ősszíneknek, az asztrálsíkon teljes

intenzitásukban ragyogó rezgésenergiáknak. Ezeket mindenki látta

már álmában. A színes álmok csaknem mindig áttörik a nappali

tudatkaput, és emlékezetesek maradnak.

Az álmok izgatóan piros, szédítően lápisz lazuli-kék,

félelmetesen smaragdzöld, áhítatosan ibolyalila vagy szikrázóan

aranysárga tónusainak mását az ember nem találhatja meg a földön,

még a legcsodálatosabb trópusi táj színorgiájában sem. Mert az

álomvilág színei élő erők, amelyek vonzzák és taszítják,

mágikusan befolyásolják és formálják a pszichét.

SZÍN ÉS ZENE

Hangfestmények

A hang- és színrezgések szoros összeköttetésben állnak egymással;

a színhatásoknak mindig megvannak a hangpárhuzamai és a hangoknak

a megfelelő színhatásai. A modern zeneesztétika ma már a kettőt

összekapcsolja egyes műveiben, s a nagy muzsikusok mindig érezték

az azonosságot, intuitíve tudták, hogy ezek valójában egy és

ugyanazon dolog kétféle megnyilvánulása.

A mantrisztika megfelelőjeként vannak úgynevezett színmantrák is,

amelyek azért hatásosabbak és veszedelmesebbek, mivel a

tudattalan, elementáris, démoni régiókra hatnak szinte

észrevétlen szuggesztivitással. A természet is ezekkel a

színformulákkal dolgozik.

Josef Hauer zeneesztéta a Vom Wesen des Musikalischen című

könyvében a különféle hangnemek jellegének tárgyalása mellett

utalásokat tesz a hangnemek színére is. Meghatározásai helyenként

igen mélyek és szellemesek, egyes részeknél azonban kiigazításra

szorulnak. A következő szakaszt a hermetikus színtörvények

alapján némiképp átdolgozva közöljük.

A hangnemek jellege és színe

C (dúr-moll): Győzelem. Olimposzi, tündöklő szabadság, szűzies,

ünnepélyes tisztaság. Színe: FEHÉR. Lásd: Jupiter-szimfónia

Mozarttól. Bach prelúdiuma a Wohltemperiertes Klavierból.

Győzelmi nászindulók. Ünnepi himnuszok. Az oboa hangja.

G (dúr-moll): Komoly, nyomatékos, merev, súlyos. Színe: SÖTÉT

AGYAGSÁRGA. Biedermeier hang, trombitaszerűen harsogó. Gea

hangja. Lásd: a klasszikusok kamarazenéje, a néphimnuszok

hangneme, eredetileg azoké is, amelyeket most esz-dúrba

transzponáltan játszanak. A mollban a jámbor, kissé nehézkes

b-től kap árnyalatot. Mozart Rekviemből: "Rex tremendae". Mozart

g-moll szimfóniája.

D (dúr-moll): Ujjongó, érzéki öröm. Elbizakodott, játékos, habzó

allegro. Színe: NARANCSSÁRGA. A hegedűhang. Beethoven

hegedűkoncertje, számtalan hegedűre írt melódia Mozarttól. A IX.

szimfónia kórusa. Mollban a játékos, pezsgő jelleg az f-fel

nyugodtabb árnyalatot kap. Elfordul az érzékiségtől, tűnődővé,

érzelmessé válik.

A (dúr-moll): Növekedés, virulás, fejlődés, szerelem, láng, élet,

kecsesség, báj. Színe: PIROS. Példája számtalan tavaszi opusz.

Mollban az ünnepélyes c szélessé árnyékolja.

E (dúr-moll): Kísérteties, tündéri, remegő, hullámzó, zavaros,

varázslatos. Színe: MITIKUS RÓZSASZÍN, PASZTELLKÉK ÉS TAVASZI

ZÖLD. Mendelssohn művei. Szentivánéji álom. Mollban a g kissé

fakóbbá árnyékolja. Bach prelúdiuma a Wohltemperiertes

Klavierből.

H (dúr-moll): Kétségbeesés, küzdelem, kétség, erotika, vágy,

elégedetlenség. Színe: MÉLY BÍBORÁRNYALAT. Bach h-moll mise.

Kétely, hit.

FISZ (dúr-moll): Sátáni, vulkanikus. A gyötrődés és rabszolgaság

prométheuszi hangneme. Színe: FEKETÉS, ALVADT VÉR SZÍNŰ. A

Máté-passióban: "Sind Blitze, Sind Donner in Wolken verschwunden"

és "Eröffne den feurigen Abgrund oh Hölle".

DESZ (dúr-moll): Befelé forduló, érzékeny, lágy, simulékony.

Színe: PASZTELLKÉK. Chopin Desz-dúr művei. Beethoven:

Holdfény-szonáta. Cisz-moll fúga Bachtól. Mollban hullámzó fesz,

illetve e árnyékolja.

ASZ (dúr-moll): Fájdalom, zavar, fanyarság. Folyékony, panaszos,

de türelmes. Andante. Színe: SÖTÉTEBB, HŰVÖS KÉK. A hárfa

hangneme, transzcendensen romantikus. Schumann. Schubert:

Impromptu.

ESZ (dúr-moll): Szervezés. Uralom. Vak áldozat. Végletek: alázat

és vad fölmagasztosulás. Halál. Pátosz. Az érzések démoni

örvénye. Színe: SÖTÉTEN IZZÓ ASZTRÁLZÖLD. Beethoven III.

szimfóniája, Mozart Rekviemjéből a "Hostias".

B (dúr-moll): Paraszti, nyers, nehézkes, jámbor, határozott,

reális. Színe: BARNÁSZÖLD. Beethoven IV. szimfóniája. Haydn-mise

és szimfónia. Mozart Rekviemjéből: "Tuba mirum", "Benedictus".

F (dúr-moll): Nyugalom, elernyedés, árnyék, vadászat, erdő,

pásztorok, falusi élet. Színe: ARANNYAL ÁTSZŐTT SMARAGDZÖLD.

Beethoven: Pastorale szimfónia. Mollban a nyugodt f a panaszos

asz által elmélyül, sőt szenvedélyessé válik.

Szkrjabin (1872-1915) egyik leggrandiózusabb műve a Prométheusz,

amelynek mellékcíme "A tűz költeménye", az ember megdicsőülését

zengi nagyzenekarral, énekkarral és fényorgonával. Ennek az e

célra készült hang-, illetve színszerszámnak hét billentyűje a

szivárvány hét színét vetítő reflektorra volt kapcsolva.

Szkrjabin beleszőtte a fényeket partitúrájába, hogy hol

egyenként, hol fényakkordokkal vigyék mélyebbre a hallgatóság

lelkébe a zene mondanivalóit. Maga a mű egyike a

legérdekesebbeknek, az újabb szimfonikus irodalom talán

legeredetibb terméke. A zenekritikusok a mű értékének elismerése

mellett nagy ellenzéssel fogadták a fényinstrumentumot, és

művészietlen, teljesen fölösleges ballasztnak tekintik ma is,

amely miatt az egyébként csodálatos szépségű Prométheusz csak

nagy ritkán kerülhet előadásra. Ezek az alkotó zeneeksztázison

hűvösen kívülálló kritikusok persze mit sem sejtenek Szkrjabin

valóban prométheuszi küzdelmeiből, amelyekkel a hangok és a

fények démoni örvényében és isteni rezgései között a megváltást,

szellemének és lelkének felszabadulását kereste. Tudatosan

törekedett a megtisztulásra a hangok és a színek által.

Megkísérelte önmagát ideává, fénnyé, mágikus mantrává

lényegíteni. E kísérletbe szervezete belerokkant, agya

felbomlott, de képzeletével szétzúzott testéből titán lépett ki

az ember által felfoghatatlan dimenziók közé.

A zenészek és a festők a hang és a fény öntudatlan vagy tudatos

papjai. Művészetükkel kötnek és oldanak, mint a teremtő és a

Messiás - abban a mértékben, ahogyan megtanulják, illetve

felszabadítják magukban a titkos természet szín- és

hangvarázslatát. Mert "a természet ellen nem lehet varázsolni",

csak a magasabb vagy alacsonyabb természet démoni és szellemi

törvényeivel összhangban.

Minden idea hang- és fényenergia-rezgések által valósul meg. A

létrejött formáknak megvannak a mágikus hang- és színmantrái,

amelyeknek a segítségével a bennük megkötött szellem

felszabadítható.

A szobrász és a festő egyiptomi neve seenech, amely

"megelevenítőt, feltámasztót" jelent. Egyiptom művészete ezért

olyan megfejthetetlenül mély és lenyűgöző a mai, racionális

gondolkodás számára. Az akkori ember viszonya egészen más volt

a jelenségekhez: sokkal gazdagabb. Az élet félköre ragyogó

kristálygömbbé egészült ki a halállal, amely így a lét

megszüntethetetlen teljességét mutatta. Az egyiptomi festő

tisztán látta az élet transzcendens eredetét és célját.

Művészetét ez a bizonyosság a legtisztább, legmagasabb rendű

értelemben vallásossá emelte. Az ő számára a világ analógiákra

épült szintézis volt; ragyogóan átlátszó, mint egy drágakő.

Amikor festett, formáiban és színeiben a természetnek ugyanazokat

a megelevenítő varázsformuláit használta, amelyekkel az a

halálból mindig új, tökéletesebb életet formál, és mulandó

ábráiba örök szimbólumokat rejt.

       A tizenkét állatégövi jel szerepe az univerzumban

                 A nagy kerék tizenkét küllője

A csillagjóga a transzcendens világ látható jelei után elnevezett

zónákat keresi fel, s ezekből vonja le tapasztalatait a látható

és láthatatlan univerzum összetételét, a benne lüktető és

küszködő erők értelmét illetően.

A kozmikus jóga zarándoka utánajár a kabbala számtörvényeinek.

Felkutatja a tarot 22 princípiumának összefüggéseit a

mindenséggel. Belemerül a bolygók léthajnaltól manvantarikus

alkonyatig dúló háborújába, s megrendülve ébred rá a 12 Archon

szerepére a látható világban.

E gigászi világkép áttekintése alatt válik világossá előtte,

miért kell a Nyílegyenes Ösvényen a létből kifelé tartó

szellemnek ködszegény bolygókon inkarnálódnia. Miért vonulnak át

a mi Földünkön s a hozzá hasonló bolygókon messiások, buddhák,

avatárok, "testet öltött istenek", amikor e szellem-titánoknak

mágikus hatalomtól lángoló, gigászi erőgócok kínálják csodálatos

életformájukat a kozmoszban. A válasz különös módon egyszerű erre

- az élmény értelmében. A tizenkét ideagóc, a 12 Archont

tizenkétféle végletes, harcos, intenzív részletét képviseli a

szintézisnek. E tizenkét gócban, amelyek a maguk sajátos

tartalmával állandó zárótűzben tartják az univerzumot, hogy benne

önnön ideáljaikat tegyék uralkodóvá, csak egy bizonyos tétel és

annak ellentétele teljesedhet ki. Az erők e két végletre

koncentrálódva kirekesztik a többit. A szintézis és az egyensúly

alkímiai stádiuma pedig csak ott jöhet létre, ahol az összes

hatások, az összes energiák érvényesülhetnek, s egymást

kiegyenlíthetik. Ez történik a ködszegény perifériákon.

Az analógiák tana megtanít bennünket arra is, hogy a bolygók

nemcsak a nagy kozmoszban, hanem testünkben is keringenek. Ez

annyit jelent, hogy a kilenc bolygó, a tizenkét állatégövi jel,

az összes állócsillag, csillag-, köd-és tejútrendszer, a születő,

virágzó, haldokló és kiégett, végtelen csillagrégiók azonos

alapformulákat rejtenek, és egymással szoros összefüggésben

állnak testünkben, a látható és láthatatlan univerzumban

egyaránt. Ezeknek az alapformuláknak vannak erőtől izzó erődjei

bennünk éppen úgy, mint a kozmoszban. Ezek az ideaerődök minden

létsíkon a bennük képviselt egyetlen formulát élik és

érvényesítik.

A tizenkét állatégövi jel különös fontossága abban áll, hogy a

Brahmai Világnap hatalmas létkörének tizenkét körcikkét, a

szamszára forgó kerekének tizenkét küllőjét jelentik az univerzum

minden régiójában. Ezek a lét támasztópillérei, de börtönrácsai

is. Kiszabadulni e forgó kerék küllőrácsai közül csak azon a

rejtett ponton lehet, ahol mind a tizenkét küllő találkozik: a

tizenkét sugarat egységbe foglaló középpontban. Itt robbant ki

a lét szolarizáló, tizenkét sugárra oszló fényörvénye, s csak

ezen a ponton szívódhat újra vissza.

               Az univerzum tizenkét ideaerődje

                     A tizenkét mahavákja

ARIES - KOS

Aham Brahma Asmi / "Én vagyok Brahman"

Az építés és rombolás, a mágikus nemzés és támadás princípiuma.

Démoni tűzlények sűrítésének vulkanikus létformája. Az univerzum

legizzóbb csatatere.

Egymást marcangoló hadseregek végtelen tömege özönlik az

Ariesideaerőd örvényéből, s ezek az erők állandó robbanások

szétterjedésével szélesítik életterüket.

Az Aries lényegében rejlik azonban valami ellentmondó, széthasadó

elem. Akármit épít, megvalósít, bekebelez, az elvész, összeomlik,

eltorzul, s az óriási lobogásban lávaanyaggá olvad. A nagy

erőkoncentrációk gyors kisülésekben merülnek ki. Semmi sem

érlelődik benne hosszasan; az impulzus már tett is.

Magát a harcos titán-központot megérinti néha a robbanás, a

kataklizmák utáni fáradtság elernyedésében e háború meddőségének

sejtelme, de nem tud döntő változást előidézni. Erői túlságosan

démonikusak, hatalmasak, s az indulatdagály ismét az erőszak

medrébe löki újra pozitívvá lett életáramát.

A lények, amelyeket az Aries teremt, tűzgólemek, vak robotok.

Mágikus ideája egy zsarnoki istentudat ébredését, az érző anyag

nyugvásból való kimozdítását és leigázását jelenti az öncélú

hatalom jogán.

Vallása a központi ego-tűzmantra imádata. Minden más, ettől

eltérő életforma ellenséges, megsemmisítendő támadási célpont.

Rítusaiban kísérteties hatásokat idéz meg, amelyek

paródiaanalógiái a földön a zsarnokok, diktátorok által

megrendelt önünneplések lehetnének.

Az erőszakos akciók: kataklizmák, vulkánkitörések, járványok,

háborúk, forradalmak az Aries-ideagóc mágikus forrásából merítik

baljós inspirációikat és romboló lelki-fizikai áramukat.

TAURUS - BIKA

Bahu Syám / "Fejlődjek és sokasodjak"

E vezérelv lényege a statikus sóvárgás, a lehetetlen

megragadásának és rögzítésének beteges nosztalgiája.

Intelligenciái csodálatos ködépítményeket, fény- és

színalkotásokat éltetnek hihetetlenül hosszú korszakokon át,

amelyeket a körülzárt, bizarr és betörhetetlen fantáziatartalom

feszültsége vet széjjel újra és újra.

A Taurus különféle régióinak legnagyobb megpróbáltatása és

rémülete a változás.

Vallása a formákká sűrűsödő és az univerzumban szétáradó szépség

fényanyagának tartós rétegződése.

Tevékenysége a kozmikus erők összegyűjtése, növelése és

megtartása. Statikus képzeletvarázsköreibe a legkülönfélébb

csillagintelligenciákat szövi bele, amelyek támadási vagy

menekülési szándékkal kerültek létkörébe. Ezek az idegen elemek

persze erjesztő gombaként hatnak, és a változandóság ütemét egyre

gyorsítják. Ők a Taurus szervezetének támadó baktériumai, a

"betegségfolyamatok".

GEMINI - IKREK

Na Eva Asti Iha Iti Kinchana / "Valójában nincs itt semmi!"

E csillagkép jellege oldott, mindennel összekapcsolódó, lebegő,

nyugtalan, kissé erőtlen. Mindent befogad, mindent továbbad,

semmitől sem nehezül el.

Vallása valamiféle kétnemű kerub-démon tisztelet, de mindenesetre

sokistenhitű. A világegyetem nagy ideáljaival kultikus

kapcsolatban áll.

Intelligenciái különös, némileg körvonaltalan, angyali lények.

Nyitottságuk, gyengeségük az összes támadó energiaáram részére

hozzáférhetővé teszi őket. Ez a kozmosz Édene - de a bűnbeesés

előtt. A gyermeki, kedves, ártatlanul kiszolgáltatott, felületes

és könnyed pasztellintelligenciák rettentő, kozmikus

ragadozóhadjáratok célpontjai.

Ők maguk nem támadnak, de nincs védelmi rendszerük sem. Minden

kísértésnek áldozatul eshetnek bizonyos tapasztalatok és gátak

hiánya miatt.

Régióik végtelenül kellemesek. Alakjuk naptól átvilágított,

folyton változásban lévő, lebegő felhőrétegekhez hasonló.

Ideáik lüktetése, képzeletük vetülete szépséges ködjáték. Az

Isteni Élet minden változata sápadt, tűz és agresszió nélküli

formát ölt bennük, azután elenyészik. Semmi sem maradandó, semmi

sem döntő; csak langyos, kiszolgáltatott és kellemes.

A pokol a Gemini képzetvilágában a kozmikus ragadozók

megjelenése. E csillagmartalócokat nem vesztegeti meg a tény,

hogy egy erőgóc magában ártalmatlan, passzív és jóindulatú. A

tőlük való különbözése sértő számukra. Zsákmányoló hadjárataik

célja erőinek leigázása és áthangolása.

CANCER - RÁK

Aham Etat Na Iti Dustaram / "Én vagyok a nem-én, a

megfoghatatlan"

Az erő nélkül való korlátlan képzelet, a kivitelezés híján lévő

tett képlete.

Intelligenciái ködimádók; a kozmosz önmagukban elmerült

misztikusai.

Vallásuk tudattalanba alámerülő, rejtélyes rítusok összessége.

Ezek hatására a legkülönfélébb ködzónákból idéznek magukra

veszélyeket. Kiszámíthatatlan, egymással ütköző, mérgező

kríziseket okozó erőkkel telítik a sejtelem gőzeiben oldódó,

párarétegekként rezgő Cancer-régiókat.

Furcsa tévépítkezések alakulnak ki a szüntelen hullámzásban lévő,

képlékeny éterből, amely lényüket s ideáik kísérleti plazmáját

jelenti. Ezek vagy szétfoszlanak, vagy gyulladt betegséggócokká

erjednek, amelyekben fürtökben fognak talajt az ellenséges,

céltudatos csillagerők szellemi baktériumrajai.

Valójában a Cancer-zónákban éppúgy, mint a többi csillagképen

belül, háború folyik. Egyik ideairány fertőzi, irritálja, támadja

és kísérti a másikat, és minden képességével, isteni erőivel arra

törekszik, hogy saját ideáit győztessé tegye.

A Cancer-entitások teljesen átmosódnak egymásba, átszövődnek

egymáson, mint gigászi, sokszínű, millió végtagú ködsárkányok,

amelyek azonban valami rejtélyes módon megtartják

függetlenségüket.

LEO - OROSZLÁN

Aham Etat Asmi / "Én ez vagyok"

Hatalmas hierarchialáncolatokból szövődő elv. E láncolatokat

azonban mindig a leggrandiózusabb, királyi energiagóc uralja; a

többi mintegy az ő szerveiként, végtagjaiként működik. Ez azonban

inkább hasonlítható az apa-gyermek kapcsolathoz, mint a zsarnok-

alattvaló viszonyhoz. A központ fénnyel és erőkkel táplálja a

hozzá tartozó, gyengébb intelligenciákat.

Míg a nagy, lángkoronás, királyi fő pihen és irányít, addig

szolgái serényen dolgoznak. A központi hőforrásból, az agyból

indul ki minden impulzus és oda tér vissza megsokszorozódva, a

végrehajtott utasítás betakarított termésével. A központot

éltetik, táplálják az érzések tűzenergiái és a szellem hódolata.

Vallása az önmagát szétosztó, sejtjeiben saját ideáit megélő,

teremtő fény- és hőrítusokban kifejeződő életöröm.

Sátánelve a zűrzavar és a forradalom, amely előkelő

pátriárkalénye pusztulását jelenti.

A feloszlás, szétesés, lázadás folyamatai azonban, minden támadás

és védelem ellenére, elindultak már titáni szervezetében, sőt

egyes központjaiban olyan méreteket öltöttek, hogy ezeket el

kellett rekeszteni. A katasztrófákat e központokban is idegen

csillagrendszerekből behatoló szellemi fertőzés okozza az

alárendelt, gyengébb intelligenciákban. A harmonikusan

együttműködő szervezetben "hőmegbetegedés" támad. Egyszerre

minden "végtag", minden szolga király, "agyközpont" akar lenni,

s így lázadóvá, saját közösségében anarchistává válik.

Forradalmakat szít, összeesküvéseket sző, felfüggeszti hő- és

erősugárzó tevékenységét. Alázatos odaadásával nem élteti többé

a hatalmas fénypiramist, amely az Uralkodó mágikus trónját a

legmagasabb pontra emeli. Megszakad az életáram folytonossága.

Sötét, hőenergia-szegény foltok keletkeznek, amelyek illegális,

démoni erőtömegeket szívnak be, s bomlasztó energiákat löknek ki

magukból. A veszett "anarchista csőcselék" lassan felülkerekedik,

s az organizmus egyensúlya felborul. A központi agy parancsait

egyetlen szerve sem teljesíti többé, s a konstrukció szétesik.

Az önmagában tehetetlen uralkodót foglyul ejtik,

ego-gyűlöletörvények zárlatába vetik.

Az apauralom, a vezér, a király, a törzsfő, a főnök, az

arisztokratikus társadalmi piramisépítkezés ideáljának a kozmosz

minden létsíkján e csillagkép az inspirátora.

Vallása az Atya kultusza.

VIRGO - SZŰZ

Etat Na Aham Asmi / "Ez én nem vagyok"

E tartományokban lendületes, szárnyaló, de hő nélkül való ideák

lüktetnek, amelyek összesítésére, egységesítésre törekednek

agresszió nélkül.

A Virgo intellektusa és minden egyéniesült alkotóeleme szorgosan

és szívósan törekszik egyeztetni, rendszerbe foglalni; közvetít

az univerzum széthúzó és ütköző ideaelemei között. A szenvedélyes

ellentétekből lehűtött, szabályos mértani ábrákká fagyasztott

elvontságot igyekszik létrehozni.

Vallása, kultuszának tárgya a Rend, amely bonyolult

formularítusokban fejeződik ki.

Sátánelve a vulkanikus, bomlasztó rendetlenség, a felfordulás;

a körvonaltalan, szabálytalan káosz.

Régióiba betörnek időnként ilyen vulkanikus erők, s szétvetik a

formulák védőrendszerét. Ezek az energiák néha váratlan

történésekhez vezetnek. Valamelyik kísérletező intelligenciában

létrejön például a szintézis egy ismeretlen, rejtélyes formája,

amelynek hatása alatt a formula hátrahagyása nélkül eltűnik a

Virgo tiszta fényvilágából. Kilép a rendszer rácsai közül, és a

legerjedőbb, legködösebb csillagrendszerek régióihoz kapcsolódik

különös rádiummagként, s lénye ott az orvos-próféta misszióját

tölti be. E szolgálat mindig messiási jellegű. A Rend papjai és

kísérletezői irtóznak ezektől a kataklizmaszerű, démonikusan

érthetetlen betörésektől, de meghajolnak kényszere előtt, mert

kozmikus választottságuk misztikus bélyege félelmetesen szent

titokként él bennük. Tudják, hogy a Virgo-elv a nagy

kísérletezők, átfogó, tudományos rendszerek inspirálója az

univerzumban, de innen lépnek a megnyilvánult világba, innen

szerzik ősformájuk anyagát a messiások is. A vulkanikusan ható

energiák, a bomlasztó, erőszétszóró örvények sokszor e

legmagasabb rendű behatolás jelei, a láthatatlan anyagtalanból

a látható megnyilvánultba.

LIBRA - MÉRLEG

Tat Tvam Asi / "Te vagy az"

A végletek princípiuma. Feszültségei rettentő erőörvények

kitörésében vezetődnek le, de ezek a robbanások gyötrő szépségű

energia-tűzijátékok, tűzszökőkutak, kéjes és eksztatikus

ideamagömlések.

Vallása a létet vakító fénnyé és gyönyörré izzító szépség.

Sátánelve a rútság.

Míg főpapjai a szépség mágikus plazmáját ellenállhatatlan

igézőformulává szövik, addig megszállottjai, összeégett

sebesültjei a kozmikus halálra éheznek, s az elbírhatatlanul

bűbájos, tündöklő erőözönben görcsös, önkínzó ellentételként

tömörülnek, mint a fény árnyéka.

E régiók ritmusa a lengés, az önnön végletébe robbanó, szüntelen

váltakozás. S mint ahogy minden csillagképet önnön ellentéténél

ragadnak meg támadói, a Libránál is ideáljai ellenpontján

szivárognak be az idegen, ellenséges hatások. A borzalom, az

ocsmány, a förtelmes elfajulás, a szépség ellentétének sátáni

torzulásai sehol sem lobbannak fel olyan elrémítő intenzitással,

mint éppen itt.

A Libra titánerejének kimerülése, lassú öregedése abban nyilvánul

meg, hogy "lengési oktávja" széttágul, s végül örvénnyé változik.

A keletkezés hajnalán a kettős ütem: magasság és mélység, fény

és árnyék, gyönyör és elpihenés játékos, mindenkor fékezhető,

kontroll alatt tartott ingaoktáv volt. Később, ismeretlen erők

beavatkozására e lengés túlnőtt a központi intelligencia

hatalmán. Megállíthatatlan, szétszaggató, őrlő forgássá

fokozódott, amely a gyönyörcsúcsokról a kín és borzalom egyre

kárhozatosabb mélységeibe meríti a szépség papjait. Az élmények

egyes régiókban sűrű iszonyattá súlyosodtak már, de e létforma

törvénye, intelligenciáinak légszomjas vágya a szépség után újra

és újra kirobbantja a förtelem poklát.

Ebből a gócból gyűrűzik széjjel a kozmoszban a formák, színek,

ízek, hangok szimfonikus szépsége, a művészet eksztázisa, a

szerelem önégető, káprázatvetítő inspirációja, de a

szerencsejátékok, az ital és a kábítószer szenvedélye is.

SCORPIO - SKORPIÓ

Aham Brahma / "Brahma én vagyok"

E csillagkép a kozmosz félelmetes és magasztos, tűzontó, égő

arzenálja. A kétely és vágy zárótüzét bocsátja rá mindazokra a

pontokra a makrokozmosztól a mikrokozmoszig, amelyek rezgésszáma

felvevőképes rá vagy támadható általa.

A Skorpió a csillagok háborújának centruma: fertőző

baktériumközpont. A nyugtalanság univerzális krátere. Önmagát

szüntelenül legmagasabb lázban égető, meghasonlott és

meghasonlással töltött, transzcendens lángvető - de mint ilyen,

a világmindenség átalakításának legfontosabb hőeleme. Maró és

gyötrelmes összetétele minden statikus törekvést lángostorral

korbácsol végig. Minden stagnáló irányt felrobbant. Minden

tévideába mérget csempész. Minden káprázatépítményt meglazít, és

minden mulandó szépségben, változásnak alávetett formában

megindítja a mérgezés folyamatát.

A Skorpió lángoló titánja a fényben az árnyék felé mutat. A sötét

ködök, szeneszsákok üszkös sebeit cudar gyönyörrel mélyíti el

élesen szikrázó intellektusában.

Vallása a mindent összezúzó, könyörtelen Igazság.

Pokla, gyűlöletének és nosztalgiájának tárgya Mája, a

valótlanság.

A Skorpió-elv inspirálja az életellenes, önkényes törekvéseket,

a bomlasztó, minden tételt és ideált megingató filozófiai

rendszereket. Hatása olyan, mint a meztelen testen hordozott

rádiumé. Lényege egyébként rokon a rejtett rádiumformulával.

SAGITTARIUS - NYILAS

Sarvam Khalu Idam Brahma / "Valójában minden Brahman"

A Sagittarius képviseli a szolidaritás gazdag világát. E

rendszerből sugároznak szét a többi létsíkra a közösségi eszmék

és a Fény vallásának rítusai. A Sagittarius a nagy világvallások

bölcsője és ihlető erőforrása. Régióiban hatalmas

fényboly-intelligenciák végzik kozmikus munkájukat. A gigászi

fényboly-főpapok kultuszának tárgya a Tejút.

E létforma határtalan életörömtől és teremtő eksztázistól zengő

fényözönében még teljes a kifelé áradó élet építő ereje.

Sátánelve, pokla a kozmikus éjszaka, a kialvás, kilobbanás

veszélye, amely a Via Combusta sötét vákuumában lesz nyilvánvaló.

Minden hatalmával és energiájával a kozmikus nappal győzelmén

dolgozik.

CAPRICORNUS - BAK

Na Iha Náná Asti Kinchana / "Tulajdonképpen nincsen sokaság"

Az erők végső tömörítésének különös, meghasonlott központja. Az

egymásnak feszülő hatások bénult stagnálást idéznek elő benne,

amely valójában a legnagyobb harc és a legőrlőbb tevékenység.

A Capricornus minden intelligenciája a csillagtitán, a nagy

Arkhon magányát és elzárkózását ismétli saját energiagubójában.

E fénysóvár, de sötétség-szövő lények bizonyos általuk kitermelt,

befelé forduló formuláik rabjai. Ezeknek az ideaplazmája ősi

kristályosodási elemeket rejt a titokzatos kristálymúltból,

amellyel a Capricornus-eszme erős kapcsolatban áll.

A Capricornus a kozmosz remetéje. Zord befelé fordulásában

fénymagot érlel.

Vallása az állandóság: a kikristályosodott eszme, valójában az

univerzális alkimistatégely őrzésének, egészben való

megtartásának elve. Ez az ideál a merevedési, alvadási

folyamatban - amely a mozdulatlan feszültségben vívódó

Capricornus stagnálásában jelentkezik - veszedelmes, mert

öncélúvá lesz.

A Capricornus természetéből adódik, hogy gubóját, a fényérlelő,

elzárt tégelyt csak kataklizma vetheti szét. A

Capricornus-intelligenciák minden szabadulási sóvárgásuk ellenére

legjobban a pusztulástól, a döntő és gyökeres változástól

rettegnek: azt vetítik ki sátánelvükül. Barikádokat emelnek

ellene mágikus kristálymantrákból. Saját merev hittételeiket a

legbonyolultabb eszmeszövevénnyel bástyázzák körül, amely őket

magukat gyötri, éhezteti, fojtogatja a legjobban.

A dimenziókon át terjengő, hatalmas idea-erődrendszerek

némelyikét borzalmas kitörések vetik szét, s ezek a felszaggatott

régiók vákuumként működnek. Mialatt érett fénymagjuk felszabadul,

a megnyílt szakadékokba ellenséges, kristályosodást gyengítő

elemek nyomulnak, amelyek rádium-magként hatnak, és újabb

láncreakciókat indítanak el.

AQUARIUS - VÍZÖNTŐ

Sat Jam Juánam Anantam Brahma / "Brahman az igazság, a tudás, a

végtelenség"

Ennek az erőgócnak a lényege a koncentrált szellemi energia.

Lekötöttségét, terhelését mutatja, hogy különféle ellentétes

ideaáramok szövevényébe szőve, bonyolult aspektusok rácsai között

kénytelen tevékenykedni szüntelen támadásban és védekezésben.

Belső mantrája pedig a kötések szétrobbantását és a káosszá

zúzott elemek saját képzetei szerint való újjáteremtését sürgeti.

Állapota görcsös. Ideálja a szellem kiszabadítása minden

zárlatból.

Energiamezőin különös formulák születnek, amelyek mind a fizikai,

mind a pszichikai és szellemi forradalmak idézőmantrái a kozmosz

különböző létsíkjain.

Ez a forrongó, klauzúrába zárkózó s azt óriási erővel szétvető

hatás az Aquarius-létforma törvénye. Ritmusa a görcsös

erőfeszítés és a kitörés, de e ritmus mindig ritkuló, táguló,

tisztuló irányba törekszik.

Az Aquarius-intelligenciák életműködését halálos magány, a létben

való izzó elégedetlenség, dimenziókon átrobbanó változékonyság

jellemzi. Pokla, sátánelve a megmerevedés, a fogság.

PISCES - HALAK

Ekah Aham Bahu Syám / "Szóródjék szét az én!"

Életformája határtalan mélységekbe és magasságokba szétterjedő,

transzcendens éteróceán, amely látszólag passzívan szívja magába

és tükrözi a szikrázó fény, a sötétség és a ködös félhomály

erőit. E mindenséget magába ölelő állagban azonban rejtélyes

tevékenység folyik.

Semleges határállomás ez, ahol már a névtelen, szám nélküli és

kifejezhetetlen Másik, a meg nem nyilvánult lét közelsége oldja

erőtlenné a létnappal beömlő hatásait.

A Pisces különös emigrációs központként minden menekültet befogad

és magába olvaszt. Nagy olvasztótégelyében sajátos elemek

forrnak, vegyülnek, sohasem ismert és ízlelt elemeket szűrnek át

magukon, önnön ellentétükkel azonosulnak - mert itt, a finálé

állapotában minden lehetséges jelen van, köddé mosódó

fényjátékká, végtelen felé ringó hullámzássá csendesülve.

A Pisces-atmoszféra Léthé vize, amelyben a személyiség leveti

utolsó lepleit, s az ego bonyolult kristálymagja is szétolvad

végül, mint a vízbe vetett só.

Intelligenciáinak tudatállapota a transz. Életeleme a kultusz.

Vallásának tárgya az Unió Misztika.

Mindezek ellenére a Pisces hatása a különböző létsíkokon, ahol

szilárd, határozott, más irányú és aktív erőkkel vegyül anélkül,

hogy feloldhatná azokat: veszélyes, zavaros, elerőtlenít. Idő

előtt passzívvá tesz. Ahol például egy bizonyos fejlődési szakasz

megtételéhez ellenállásra, határozott magatartásra vagy aktív,

mágikus lendületre volna szükség, ott éppen ezt a mozgékonyságot

torpedózza meg.

A maga helyén, a létkör legkifinomultabb pontján, az Unió előtti

rezgésvonalon a legharmonikusabb állapotot, a kicsengő hangok,

szintézisbe olvadó színek, hűvös pasztellé szelídülő ragyogás és

a végső titkot sejtető homály mennyországát jelenti.

             A tíz bolygó asztromentális karaktere

NAP

A tüzes Nap-titán robbanásban lévő atommagként szórja szét

energiáit. Kultusza a megosztódás. Életformája a terjeszkedés.

Ideálja a Nem Én - a Logosz antitézise.

Maximális feszültségében szabadulni igyekszik központjába

sűrűsödött erőitől, de mágikus dinamizmusa, élet fölötti hatalma

még annyira intenzív, hogy ahol megjelenik, ott mindent legázoló

és túlharsogó főmotívummá, uralkodóvá válik. S hiába éli az

önmagát szétszaggató Isten egzaltációját, működése bizonyos

mértékig mégis elnyomás, kényszer az alacsonyabb létsíkokon.

Sátánelve a zárkózó, központba sűrítő ego-törekvések győzelme:

a gyűlölet és az önzés.

A Nap képviselője az interplanetáris térben az Oroszlán.

NEPTUNUSZ

A Neptunusz titánjának dimenziócsápjai három kozmoszon szövődnek

át. Mindegyikben félig van jelen. Teljes átlényegüléséhez

hiányzik valamilyen aktív, dinamikus elem. Sóvárgó, feminin,

misztikus szívóörvényként a szellem legelvontabb forrásaiból

tölti fel érzékeny, oldott állagát, de e kontaktus mégsem tudja

feloldani a különös zárlatot, amely a mulandó létformához köti.

Valahol elakad benne a végső folyamat. Valahol rejtőző, a

megjelenítés és az elemzés szándéka ellen szegülő gát lappang

benne. E kivezető utat elzáró mágikus keresztrúd léte

megfoghatatlan, misztikus nagy ellentétele, sátánelve.

Ideálja az Unió Misztika. Kultusza a minden életjelenségbe

beleérző révület. Életformája a transz. A Hal jelével áll

kapcsolatban.

HOLD

Intelligenciája a sötétség és a fény között uralkodó hatalom: a

félhomály, a kompromisszum istennője. Lénye naprendszerünk

nedves, érzelmes, lüktető, ösztönös hatásainak varázstükre.

Mindent magába fogad és hatványozva visszatükröz, ami csillogó,

ködös és körvonaltalanul bizarr. Erőforrásai kimeríthetetlenül

mélyek és kiszámíthatatlanok.

A vízióban megélt és befejezetlen dolgok ideaerődjeként a

véghezvitt tettek és megállapított tények iszonyatot keltenek

benne, de a sötét mozdulatlanság is taszítja. Életformája álom

és ébrenlét között tétovázó, félig fogant, félig született ideák

lüktetése.

A Rák princípiumához kapcsolódik.

URÁNUSZ

Titánja rombolva építő, türelmetlen kísérletező. Anarchista.

Aktivitása égre emelt mágikus pálca, amellyel felidézi,

örvénylésre kényszeríti a kozmosz démoni erőit. Ő az

elektromosság és az atomerő titkos lényege.

Erjesztő, bomlasztó nyugtalansága valójában anyagba csempészett,

rettentő feszültségű robbanószer a szellem börtönének szétvetése

céljából.

Ideálja a megtisztulás. Vallása a szabadság. Sátánelve a matéria

zárlata. Életritmusa a görcsös erősűrítés és a kitörés.

A Vízöntő princípiumával áll kapcsolatban.

SZATURNUSZ

A Szaturnusz bolygótitánja és rendszerének minden intelligens

sejtje a kozmosz kristályosodási folyamatainak kifejezője, s mint

ilyen, az anyag-szellem ellentétének mélységi pontja. E

viszonylatában azonban mégis a legintenzívebb kapcsolatban és

birkózásban áll önnön végletével, az ideával.

Életformája esszenciális, alvadt formákká sűrűsödött. Amit

kitermel, az törvénnyé és bilinccsé lesz benne. Óriási értéke a

képtelenségig vitt tétel teljessége: a

Szaturnusz-megnyilvánulásban érkezik sűrűségi mélypontjára a

téves idea, és benne robban fel végül.

Sátánelve, antitézise a vele rejtélyes összefüggésben, asztrális

együttállásban lévő ikertársa, a kirobbanó, anyagbomlasztó

Uránusz.

A Bak és a Vízöntő elvekhez kapcsolódik.

JUPITER

A Jupiter képviselője az interplanetáris térben a Nyilas.

Kozmikus templomépítők mágikus központja. Életformája a rituálé.

Vallása a Fény intenzív, örök ragyogása. Ideálja a közös

tudatként izzó szintézis - de a megnyilvánult létben. Sátánelve

a kialvás, a sötétség.

Az öncélú harc princípiuma. Életformája a küzdelem. Kultusza is

a kozmikus háborút emeli oltárra. Törvénye az erőszak. Ideálja

az erő mint egyedüli jog az élethez és a hatalomhoz. Ez az erő

azonban itt transzcendens természetű, nemcsak egy síkra ható,

hanem bonyolultabb régiókba is átterjed.

MARS

A mágikus harc, mágikus védekezés és támadás a Mars-lények

művészete és eksztatikus kultusza. Létük minden mozzanatát

áthatja. Semmit nem értékelnek, amelyhez nem a legvégletesebb

erőfeszítés és az ellenerők lebírása árán jutottak hozzá. Harcban

elhullani számukra eutanázia és a feltámadás ígérete. A gyávaság

és a gyöngeség bűn, amelyet könyörtelenül büntetni, pusztítani

kell. A könyörület sátánelv. A megadás gyalázat. A világmindenség

isteni ritmusa és törvénye szerintük a szüntelen viaskodás, és

az erősebb győzelme a gyöngébb fölött.

A Kos és a Skorpió csillagképhez kapcsolódik.

VÉNUSZ

Nyitott kehely; az életszomjtól lángoló, eszmei anyaméh. E

sóvárgó vákuumban a minden ellenőrzés nélkül beszívott teremtő

energiák művészi, csodálatos, éteri gyümölccsé érnek. Bizarr,

egymásnak ellentmondó, romboló és építő hatások örvénylenek

egymás mellett a szépség káprázatának igézetében, mintegy

révületben. Semmi sem egészen élő és semmi sem egészen halott.

Semmi sem való és semmi sem valótlan. Ez Mája rettentő és

nagyszerű boszorkánykonyhája.

Kultusza a képzelet korlátlan uralmából fakadó gyönyör. Ideálja

a démoni erőkkel való felelőtlen játék. Sátánelve a fantázia

kimerülése, a vetítőgóc pusztulása és a lenyűgözött, narkotizált

erők pusztító és feketén józan lázadása a szépség bűvölete ellen.

A Bika és a Mérleg princípiumokhoz kapcsolódik.

MERKÚR

Az interplanetáris beavatások titokzatos szférája; az álmok, a

tudatos rítusok nyitott kapuin kiröppenő lelkek különös

csillagkikötője, amelynek minden régiójában csodálatos

szertartások folynak.

Itt oldódnak meg a maguk létformájában megoldhatatlannak tűnő

problémák, amelyek értelme nappal vagy az invokációk folyamata

alatt mintegy intuitíve, oksági lánc szövése nélkül lángol fel

a tudatban. Itt vetítődnek az intellektusba a figyelmeztető

formulák. E régiókban történnek a vizsgák. Ebben a rendezett,

szintetikus szanatóriumban mérik le a lélek finomsági fokát, s

itt kapja meg valódi grádus-, vagyis fémjelét.

A semleges, áldozatkész, szüntelenül tevékeny lélekvezetők minden

individuum egyéni hívójele szerint vegyítik az eszmei és

pszichikai gyógytényezők minőségét és mennyiségét.

Az inspirációk nem innen ömlenek. A hő nem innen származik. Itt

csak a dolgok összefoglalásához jutnak a Merkúr hullámhosszára

hangoltak bizonyos útszakaszok megtétele és küzdelmeik végigélése

után.

A Szűz és az Iker jegyekhez kapcsolódik.

PLÚTÓ

Erősen felfokozott energiát tartalmaz. Valójában dupla Mars-erő.

Negatív vagy pozitív hatása aszerint értékelhető, hogy hol

helyezkedik el egy képletben, s milyen sugárzásokkal társul. A

Plútó a kritikus föld alatti titán, mely hatalmas csapásokkal

öklözi, próbálja szétfeszíteni tüzes börtönét. Hatása főleg az

érzelemvilág tudattalan mélységeiben fejti ki korbácsoló

ingereit. Ha sikerül kiszabadulnia zárlatából, és alkímiai lángok

szárnyán felröppenhet a magasabb szellemi-lelki régiók

kiterjedéseibe, akkor a legnagyobb tettek végrehajtására teszi

képessé azt, akiben ez az átalakulási folyamat végbemegy. Ha

művész, alkotásai az emberiség fároszává lesznek, ha tudós,

felfedezései kinyitják a legnagyobb titkok rejtekajtaját, s

bölcsészként filozófiája megváltoztatja a korszakot, amelyben él.

A Skorpió jelével áll kapcsolatban.

Az állatégövi jelek és bolygók küzdelmét, a különféle

princípiumok túlsúlyát, felülkerekedését a földön megfigyelhetjük

az emberiség eddig feltárt, rövid történetében, kivirágzó,

lehanyatló, elpusztult kultúráiban, vallási ideáljai, társadalmi

formái váltakozásában is.

A nagy korszakfordulók mindig a plátói világév, világhónap

fordulásai szerint álltak be, s az uralomra kerülő zodiákus jel

töltése szerint egészen új célokat plántáltak a teljesen

megváltozott mentalitású emberek agyába, érzelmi és

ösztönvilágába. Az új jelképek mindig letaszították az előzőket,

az új istenek mindig megölték a régieket. Az emberek imádták a

Kost és a Bikát. Hódoltak a Napnak és a Holdnak. Sötét

rituálékban áldoztak a Baknak. Vallásos áhítattal vettek körül

madarakat, hüllőket, vadállatokat a levegős, vizes, tüzes és

földies zodiákus jelek kozmikus zárótüzének hatása alatt.

Ugyanakkor e periódusok mindegyikében benne lappangott az egész

állat-égöv összes többi ideája, ereje, kultusza is. A tömeg

feltétel nélkül behódolt a vezéreszmének, de az egyén, aki

szabadulni akart a Nagy Kerék tizenkét küllőjének börtönrácsai

közül, mindig saját, nyílegyenes csillagösvényét követte a

világév bármely hónapjában, bármelyik korszakuraló jel hatása

ellenére, s azt követi ma is.

                    Isteni önvalód kérdezi

     Le tudod-e küzdeni olyan ösztönzéseidet, amelyeket értelmed

nem helyesel, de érzékeid mindenek fölött kívánnak?

     Rájöttél-e már, hogy egy-egy fájdalmas megpróbáltatásod

milyen fontos figyelmeztetést tartalmaz számodra?

     Ha valakit élesen megbírálsz, eszedbe jut-e utána a "tat

tvam aszi" tétele, s az, hogy önmagad fölött mondtál ki ítéletet?

     Ha tehetnéd, mire fordítanád időd túlnyomó részét?

     Mennyi időt töltesz el naponta olyan dolgok elképzelésével,

amelyek örömöt okoznak neked, s mennyi időt fordítasz

megvalósításukra?

     Annak tudatában, hogy amit önként nem teszel meg fejlődésed

érdekében, arra a sors erői körülményeid által kényszerítenek,

megpróbáltad-e már felszámolni restanciáidat?

     Rengeteg gyakorlati tanács, részletes utasítás birtokában

megkísérled-e, hogy helyesen "varázsolj" életed minden

vonatkozásában?

     Rájöttél-e, milyen célokat vonzol közel magadhoz tudattalan

benső pozitúráiddal?

     Ráébredtél-e már, hogy néha éppen fordított módon próbálod

elérni céljaidat: érzéseid, gondolataid hevesen forgó

centrifugájával inkább messzire taszítod, mint közel vonzod őket?

     Ismered-e a mágia törvényeit, amelyek szerint az emberre

saját indulatai, szimpátiái és antipátiái hatnak vissza: miféle

fájdalmas üzenetet vagy őszinte emberszeretettől áthatott

segítséget küldtél már önmagadnak ezen a módon, a mások felé

sugárzó érzéseiddel?

     Cserélsz-e naponta tudatosan kevesebbel többet; feláldozod-e

mulandó pillanataidat időtlen, szellemi örömeidért?

     Tudod-e, hogy embertársaid szeretetét, elismerését csak

kiváltani lehet, követelni soha? Vigyázol-e arra, hogy

magatartásoddal mindig harmonikus pszichikai húrokat érints meg

környezetedben?

     "Gondolkozni annyi, mint mágiát gyakorolni." Vigyázol-e rá,

hogy agyadban ne uralkodjanak el az indulatok, félelmek ártalmas

varázsigéi?

     Felcserélted-e már magadban az én és a te sorrendjét?

     Tekintettél-e már önmagadra környezeted csillagainak

szemszögéből?

     Milyen tapasztalatokat viszel át innen következő

inkarnációdba?

     Képes vagy-e arra, hogy embertársaidat is az önmagadra

alkalmazott mértékkel mérd?

     Rájöttél-e mostani inkarnációd legfontosabb feladataira?

     Alkalmaztad-e már az inkarnációkarakterológiát önmagadra,

rokonaidra, barátaidra, munkatársaidra és esetleges

ellenségeidre?

 Megfejtetted-e már, hogy tehetségeid és gyengeségeid mire

sürgetnek?

     Alkalmazod-e kedélyéleted és energiáid síkján a mágikus

pszichokémia módszerét, a kiegyenlítés tudományát?

     Megkísérelted-e már karmád alacsonyabb rendű, ösztönös

indítékait szellemi természetű tevékenységre váltani?

     Vigyázol-e arra, hogy bizonyos szorongásaiddal ne válj

félelmed tárgyainak mágnesévé?

     Amibe görcsösen belekapaszkodunk, azt elveszítjük, s csak

az a miénk, amit oda tudunk adni. Bizonyos tudattalanul görcsös

pozitúráidban meg-próbálod-e alkalmazni a mágiának ezt a

törvényét?

     Oda tudod-e adni másoknak azt, amit magadnak kívánsz?

     Fel tudod-e áldozni kényelmedet és berögződött szokásaidat

a magasabb szellemi célokért?

     Egy új inkarnációban milyen szülőket választanál magadnak?

     Ha a földről kivonhatnád erőidet, melyik létszférában

folytatnád életedet?

     Gyakorolod-e a magasabb megértés tudományát, amely egyre

több szűrőt von el az ember szeme elől?

     Az álom a Bardó nyelve is, de ahhoz, hogy ott ne zuhanj bele

veszélyes létcsapdákba, itt kell megtanulnod tájékozódni a testté

lett jelképek világában, mert magad is háromsíkú szimbólum vagy.

Megtanultad-e már elolvasni álmaid fontos üzeneteit?

     Mi tesz elégedettebbé: ha jogaidnak sikerül érvényt

szerezned, vagy ha kötelességedet teljesíted?

     Melyik időkategóriában tartózkodsz legtöbbet: a múltban, a

jelenben vagy a jövőben?

     A történelem előtti és a történelmi múlt melyik korszaka

taszít és vonz legerősebben?

     Melyik praxisfajtához érzel tehetséget magadban?

     Az okkult tudomány, művészet és filozófia melyik fakultása

érdekel a legjobban?

     Melyik hivatás az, amelynek érzésed szerint egy egész

inkarnációt tudnál szentelni? (Például zene, képzőművészet,

színészet, írás, tanulás, orvostudomány stb.)

 Mit gondolsz, milyen holnapi létformát építesz magadnak mai

életeddel?

     Ha megismételnéd jelen inkarnációdat, milyen körülményeket

és embereket rekesztenél ki belőle?

     Felismerted s átélted-e már mélyen, mit jelent számodra, és

mire kötelez a "tat tvam aszi" tétele? (Te is én vagyok. Te is

Az vagy. Te is Isten vagy.)

     Megteremtetted-e már az összeköttetést benső Mestereddel?

     Meg tudod-e teremteni magadban azt a benső csendet, amelyben

a Hierarchiák hangja elhatol hozzád?

     Megkísérelted-e már a jelenben hozott áldozataiddal

feloldani múltad egyes kötéseit és átalakítani jövődet?

     Meditáltál-e már rajta, mit jelentenek számodra a

gyakorlatban a morál és mágia kezedben lévő kulcsai?

     Elcserélnéd-e sorsodat valakivel, aki világi sikerben és

gazdagságban él?

     Ki érdekel, ki vonz és ki taszít leginkább a történelem nagy

alakjai közül?

     Milyen formában és milyen új nómenklatúrával támadt fel az

ősi szimbólumnyelv a modern tudományban?

     Milyen analógiákkal támasztja alá a modern biológia a

reinkarnáció törvényét?

     Milyen tudományágak kezdik ma követni a hermetikus

filozófiának azt a törekvését, hogy a vallást a tudománnyal és

a művészettel egyesítse?

     Az Analógiák Tanának ősi tétele milyen szerepet játszik a

modern tudományban?

 Hol és milyen formában támadtak fel ma az antik misztériumok?

     Milyen formában kelnek életre az ősi asztrozófia igazságai

a modern tudományban?

     Milyen jelenségek mutatják korunkban a harmadik szem

újjászületését?

     A modern fizika úttörői milyen formában kanyarodnak vissza

az anyag misztériumának ősi alapeszméihez?

     Hány területen igazolja a modern, gyakorlati tudomány az

alkímia tételeit?

     Milyen gyógy- és tápszerekben közeledik a mai orvostudomány

az alkímia "életelixírjéhez"?

 Melyik modern tudományág igazolja leginkább a kabbalista

kozmogónia elgondolásait? (Adam Kadmon)

     Mit gondolsz, e létforma börtönének miért a te és miért nem

az én a nyitóformulája?

     Eltaláltad-e már néha egy-egy ember titkos kódját, akihez

e rejtett kulcs nélkül senki sem tudott hozzáférni?

 Tudod-e, hogy jellemismeret nélkül éppúgy nem juthatsz közel egy

emberhez, ahogy egy házba sem juthatsz be a falon át?

 Megfigyelted-e már embertársaidnál, milyen vastagon párnázott

cella egy teljesen zárt egocentrum? Egyetlen hang sem hatolhat

át rajta, de a benne sínylődő lényhez sem jut el a körülötte

áramló sokszínű világ valósága. Be tudtál-e már lépni isteni

gyógyítóként egy-egy ilyen cellába?

     Tudod-e, hogy minden funkcionális neurózis nyílt harc

meghirdetése a benned élő isteni és mélységi erők között? Annyit

jelent, hogy a Küszöb Őre már nem tudja takarni magát. Megjelent,

védekező állásba szorult, s te megismerésed tiszta fényével

hamarosan leszámolhatsz vele.

     Tudod-e, hogy fizikai tested anyagi hatások és egymással

viaskodó csillagok küzdőtere, de ennek a háborúnak mindig van egy

területen kívüli menedéke: lényed isteni magja? Ha hozzá

menekülsz, semmi és senki nem tehet kárt benned többé.

     Egy-egy metafizikai élmény az örökkévalóság-tudat

felvillanása benned. Érezted-e már, hogy valójában védett és

sebezhetetlen vagy? Amikor kishitűség próbál eluralkodni rajtad,

miért nem idézed fel e villámfény mindent megvilágító

bizonyosságát?

     Megtanultál-e már az emberi szavak mögé figyelni anélkül,

hogy ítéletedet bizalmatlanság vagy szubjektív feltételezések

színeznék át?

     Használod-e a benned élő szimbolikus logika csalhatatlan

módszerét kötéseid feloldására, sorsod és az emberi természet

megismerésére?

     Rájöttél-e már, hogy minél erősebben, fájdalmasabban érint

valami, annál bizonyosabb, hogy olyan gócot tapintottál ki,

amelyet fel kell oldanod megismerésed szellemi antibiotikumával?

     Tudod-e, hogy nem szövegezhetsz meg egyetlen olyan ítéletet

vagy kívánságot sem, amely ugyanolyan tartalommal vissza ne hatna

rád?

     Tudod-e, hogy ha valaki igazságtalan hozzád, alantas

indokból durva támadást intéz ellened, fellángoló haragod

mágnessé válik, lényedbe vonzza e mérget, s addig konzerválja,

amíg ki nem alszik benned a sérelem gyulladása?

     Mit gondolsz, mi helyesebb, ha fájdalmas sérelmeken rágódsz,

vagy képzeletedet, érzéseidet inkább jó és igaz dolgok

megvalósulására összpontosítod?

     Megbánthatja-e valaki benned Istent?

     Rájöttél-e már, ha egy emberen segíteni akarsz, először

mennyire passzívvá, személytelenné kell válnod, hogy meglásd és

hallani tudd valódi állapotát, hogy mire van szüksége, és milyen

módon képes elfogadni tőled életmentő gyógyszerét?

     Ugye, nem jutna eszedbe forgó fogaskerék küllői közé dugni

a kezed? Az emberek pedig gyakran ilyen, önmaguk körül forgó,

érzéketlen robotok. Amikor megsebesülsz általuk, nem gondoltál

még arra, hogy esetleg te végeztél irányukba vigyázatlan

mozdulatot?

     Ugye, tapasztaltad már, mennyire megkönnyíti környezetedhez

való viszonylatodat, ha legalább annyi mentséget keresel

hibáikra, mint amennyit saját gyengeségeidre találsz?

     Tudod-e, hogy a csillagok csak annak felelnek őszintén, aki

jól kérdezi őket?

     Észrevetted-e, hogy sohasem egyensúlyi állapotban kell

vizsgáznod nagy, morális tételekből, hanem kellemetlen kihívások

között? Mit gondolsz, mennyiben függ ez össze az orvos provokáló

oltásaival?

     Mit gondolsz, miért mondta Krisztus, hogy áldjátok azokat,

akik titeket átkoznak?

     Kerültél-e már olyan helyzetbe a krisztusi felszólítást

követve, hogy amikor megütöttek, odatartottad a másik arcodat?

     Tudtál-e megbocsátani személyes sérelmeket nem hétszer,

hanem hetvenhétszer, ahogyan a Messiás kívánja követőitől?

     Hányszor tapasztaltad már nehéz helyzetekben, hogy nem azt

mondod, amire készültél, hanem láthatatlan sugalmazók üzennek

általad? S ha így van, engeded-e eluralkodni magadban a szorongó

kishitűséget néha, sorsszerű helytállások előtt?

     Hányszor tapasztaltad már, hogy látszólag kiúttalan

helyzetekben váratlan megoldás nyílt meg előtted? E védelem

nélkül sokszor felőröltek volna beavatásod próbáinak veszélyei.

Miért nem bízol jobban benső vezetőd irányításában?

     Tudod-e, hogy az emberlét két legnagyobb megpróbáltatása a

testi szenvedés és a képzelet kínzókamrája? A fizikai fájdalmat

enyhíteni tudja az  orvostudomány. Saját képzeleted hóhérait

kinek kell ártalmatlanná tenni, és miféle fegyverekkel?

     Úgy érzed néha, hogy a transzcendens út lehetetlent kíván?

Nem tudod, hogy minden nagy mű és nagy eredmény a lehetetlen

legyőzésén át vezet az emberi korlátokon és csillagokon túlra?

     Meditáltál-e már azon, hogy a lehetetlen éppannyira paradox

gondolat, mint a halál fogalma? Agyunkban nem bukkanhat fel olyan

képzet, ami ne volna igaz és lehetséges valahol. És mi él

elpusztíthatatlanabbul az emberiség legnagyobb szellemeinek

tanításaiban, mint a halhatatlanság ideája?

     Miért nem hallgatsz minden nehéz helyzetben jó

ösztönzésedre, ami arra sürget, hogy sohase add fel a

csodálkozást életed csodái fölött?

     Racionális számítgatások, öngyötrő kétségek között, amikor

már mindent megtettél, amit tehettél, s a döntés nem a te

kezedben van, miért nem bízod magad a csodára, ami annyiszor

megvalósította sorsodban a lehetetlent is?

     Rájöttél-e arra, hogy csalódásaid nagy része helytelen

várakozás volt, s eredményeid, örömeid legtöbbször szerény

alázatodból születtek?

     Hányszor csodálkoztál rajta, hogy adományaid, áldozataid

milyen mágneses természetűek, s önmaguk hatványát vonzzák

sorsodba? Nem gondolod, hogy e felismerés a mágia egyik

legnagyobb titkát adta a kezedbe?

     Hányszor csaltak meg mulandó dolgokba vetett reményeid? És

Isten hányszor ajándékozott meg halhatatlan reménnyel, amikor

semmi mást nem kívántál az Ő személytelen békességén kívül?

     Mit gondolsz, miért érzel fokozódó sürgetést, hogy erőidet

visszavond a kevésbé fontos dolgok kötéseiből, és figyelmedet az

egyedül lényeges nagy cél, az igaz út felé fordítsd?

     Észrevetted-e már, hogy a fák sohasem harcolnak?

Észrevetted-e, hogy csak az emberi szó állíthat valótlant, az

emberi magatartás mindig leleplezi önmagát? Miért nem szemléled

az embereket úgy, ahogyan a fákat: szavaik mögött lényük

szimbólumbeszédét figyelve?

     Megpróbáltad-e már környezetedet a csillagok szemével,

társcsillagokként figyelni? Lefordítottad-e civilizációjuk

sajátos nyelvére saját kultúrád rejtjeleit?

     Mit gondolsz, felfedezhette-e volna az emberi agy a

röntgent, ha saját lényében nem élne a képesség arra, hogy az

anyagot átvilágítva megpillantsa annak rejtett folyamatait?

     Gondolkoztál-e rajta, mi teszi a szavakat varázsszavakká,

amelyek kötnek és oldanak? Érezted-e már szavak érintését,

amelyek simogattak, gyógyítottak, vigasztaltak, talajt

csúsztattak a lábad alá, és tapasztaltad-e a szavak sebző, égető,

jéggé dermesztő hatását, s azt, hogy olyan súlyosak néha, mint

a föld egész terhe? Ugye, tudod, mennyire kell vigyáznod minden

kiejtett szavadra?

     Miért nem állítasz fel mindig az éppen megélt, adott

pillanatra vonatkozó, jó terveket, tekintet nélkül arra, mi volt

e pillanat előtt, és mi lesz utána? Miért nem szabadítod meg

képzeletedet a múlt és a jövő terheitől, amikor egyik fölött

sincs már vagy még hatalmad? Csak a jelen a tiéd. A jelen léted

egyetlen realitása, amelyet formálni tudsz.

     Az értelem olyan, mint a Hold. Az isteni Önvaló fényét

sugározza, mint a Hold a Napét. Ha tehát az isteni Önvaló

felfénylik, feleslegessé válik az értelem (ráció) - mondja

Rámakrisna. Tudod-e, hogy ez az isteni napkelte már ott feszül

éjszakád árnyai mögött?

     Gyakorolod-e a karmaösszevonás céljából a kreatív ideamagok

kibontakoztatásának mágiáját? Tisztában vagy-e vele egész

életedre kiható meggyőződéssel, hogy az okkult praxis műalkotása

életsorozatok szenvedését teszi fölöslegessé?

     Rá tudsz-e már úgy pillantani a körülötted lévő

életjelenségekre és saját sorsodra is, hogy meglátod bennük

isteni Önvalód szimbolikus üzenetét? Sikerül-e megfejtened

különböző karakterek és saját karmád hieroglifáit? E felismerések

mennyiben befolyásolják velük kapcsolatos magatartásodat?

     Érzed-e magadban az "új dimenzió" érzékszerveinek

vitalizálódását? Fel tudod-e mérni új fogalmak, ismeretek,

nézőpontok, megismerő képességek gyakorlati hatását?

Összehasonlítod-e, hogy mostani inkarnációd évtizedei alatt

tudatod milyen kiterjedésekkel bővült?

     Figyelemmel kíséred-e az időtlen hagyományok és a modern

tudomány rohamosan kibontakozó eredményeinek analógiáit? Látod-e,

hol érnek össze az egykori természetlátás és a mai

"pszichedelikus" szemlélet kiterjedései? Tudatosítod-e magadban

észlelésmódod egyre mélyebb és magasabb rezgéseit?

     Képzeletéleted milyen hatással volt eddig sorsodra? Hogyan

befolyásolta közérzetedet? Milyen szerepe volt döntéseidben?

Megtanultad-e irányítani imaginációs energiáidat, vagy azok

irányítanak téged?

     Miféle gondolataid, vágyaid, félelmeid valósultak meg eddig

szándékod ellenére, pusztán azért, mert ösztönösen olyan

intenzitással exponáltál, hogy ez az asztromentális fogantatás

megtestesítette fantazmáidat. Gyakorlod-e az okkult praxis

fegyelmével a pozitív áramok közelvonzásának mágiáját?

     Tudod-e, mire kötelez az, hogy a nem mindennapi utat

választottad?

     Ismered-e a különbséget az elkülönült, szubjektív magány és

az élet jelenségeivel való együttlét között? Gondolkoztál-e

rajta, honnan ered és hová vezet az egyik, s mi az értelme a

másiknak? Volt-e már részed személytelen eksztázisban?

     Tudod-e, miért fontosabb a megkülönböztetés jógája, mint a

cselekvésé? Próbálsz-e úrrá lenni vonzalmaid és ellenszenveid

elementáris árama fölött?

     Szimpátiáid és ellenszenveid érvényesítésében milyen szerepe

van a kritikának és a mindent megértő szeretetnek?

     Gyakorolod-e a kiegyenlítődés mágiáját önmagadban éppúgy,

mint környezetedben?

     Mivel embernek születtél, jogod van gyengeségedhez. Okod

van-e rá, hogy aggódj vagy sírj, ha bánat ér? Krisztus is sírt

a Getsemáne-kertben. Te azonban már tudod, hogy a Megváltó

halhatatlan, s benned él. Soha többé nem feledkezhetsz meg arról,

hogy létformád nehézségei nem mások a földbe vetett mag

vergődésénél az anyag sűrű, fullasztó mélységében azért, hogy a

fényben kibontakozhasson. Miért nem szemléled valamennyi

veszteségedet, megpróbáltatásodat a feltámadás bizonyosságával?

     A világ olyan körülötted, amilyenné magad alakítod. Miért

nem használod a természet örök megújulásának derűs fényeit és

színeit világod díszleteinek kialakításához?

     Tudod-e, hogy létformád valamennyi nehézsége nem egyéb

földbe vetett magnál, amely azért került az anyag sötét

zárlatába, hogy odafönt a fényben kibontakozzék és égi gyümölcsöt

teremjen?

     Miért nem hívod meg Krisztust csodálatos halászatra

tudattalanod tengerében? Ő átvilágítja, lecsendesíti a mélységek

viharait, s megtanít járni a vízen.

     Gondolkoztál-e már a kozmikus morál látszólag paradox

jelbeszédén, amely racionális szavak, érdekek ellen azt próbálja

megértetni veled, hogy magadat másokon, saját igazi érdekedet

embertársaidért hozott áldozatokon át közelítheted meg legjobban?

                  A nagy megismerés arkánuma

A Nagy Szeretet a Nagy Megismerés Leánya.

Leonardo da Vinci: Napló

Évtizedek óta beszélünk pszichológiáról, embertársaink lényébe,

sorsába való beleérzésről, planétaidők és planétaterek

tudatszűrőiről. De nem puszta szavakkal, hanem különféle

gyakorlatokkal is ostromoljuk a "tat tvam aszi" belénk épült,

mégis rejtőző valóságát - és nem eredménytelenül. Hiszen

szüntelenül vizsgázunk sorsunk e legnehezebb tételéből. Ha nem

vagyunk személyünkben túlságosan érintettek és érdekeltek,

kiálljuk a próbát. Ha azonban indulatok, szenvedélyek, sérelmek,

vad taszítás vagy kritikátlan rajongás fanatizmusa önti el tiszta

szemléletünket, nem vizsgázunk sikeresen. Ezen azonban meddő

dolog elkeseredni. Hiszen egocentrumunk, személyiségünk e

létformában való jelenlétünk izzóan intenzív ideggóca. Hiába

borítja fizikumunkat látszólag húsba ágyazott csontok, inak,

izmok, vérerek, nyirokutak szövevénye, bőrünk takarója alatt

valójában meztelenek és védtelenek vagyunk. Sőt érzékenységünk

nemcsak e védőborítást nyúzza le rólunk, hanem idegvégződéseinket

is messze túlnyújtja fiktív térfogatunkon, s azok szigetelés

nélküli, árammal teli drótokként lengenek fájdalmas ütközések,

akadályok között, kisülések, rövidzárlatok sokkjaival rázkódtatva

meg egész lényünket. Az az állapot, amelyet ma empátiaként

emlegetnek, az ilyenfajta kölcsönhatások kiküszöbölését és a

harmonikus kapcsolatok létrehozását tűzi ki célul. Persze a

hermetikus azonosulás-praxis mélyebb összefüggéseiben tárja fel

e kérdést, és sokkal messzebbre mutat az emberségesebb társadalmi

együttélés felületi megoldásainál. Ahogy az eszméket faggató

pszichológus, teológus, író vagy elmegyógyász nem tudott

kielégítő feleletet adni sem a halál, sem az elmebajok,

neurózisok valódi mibenlétére, a mások sorsába való részt vevő

beleérzés sem segít az ember magányosságán, céltalanságán, ideges

tünetekbe menekülő szorongásain, tudatában nem fénylik fel a

bizonyossággá érett hit az örökkévalóságban, nem ad menedéket

sorsának zord viharai, megpróbáltatásai ellen.

A mi erőfeszítéseink a tünetek mögötti okok, a másik élőlénnyel,

a világgal ütköző konfliktusok gyökerének megnevezésére,

gyógyítására irányulnak. Arra, hogy a kozmikus magány,

kirekesztettség, küzdelmeinkben való egyedüllétünk kóros képzetét

megszüntesse.

A természettel állandó kontaktusban élő, mitikus, ősi és antik

embert nem kellett kibékíteni a halállal, mert ő éppúgy a

végtelen élet szerves részének tartotta létéjszakába való

időszakos alámerülését, ahogy mi este átengedjük testünket az

álom "kishalálának", iszony nélkül adjuk fel benne személyünkhöz

kötött eszméletünket, boldogan elpihenünk az alvás gyógyító

nyugalmában. Egykori őseink félelem nélkül szálltak fel az

alkonyi bárkára, amely szelíd, nagy dajkaként Nyugat felé

ringatta őket, hogy az éjszakai Nap rejtélyes útját befutva,

következő újraszületésükben egy új létesülés kikötőjébe

érkezzenek meg a hajnali bárkán.

Tudjuk, hogy minden félelem alapjában halálfélelem; ez azonban

mégsem ennyire egyszerű. Mert sok fáradt, törődött, tehetetlenné

vált hívő ember is retteg: nem a haláltól, inkább a fájdalomtól,

az agónia hosszas borzalmaitól. Az álomtalan alvástól senki sem

iszonyodik. Amit halálfélelemnek neveznek, legtöbbször inkább

életfélelem, bár vannak buján anyagias, létszomjas, minden

pórusukkal az érzéki gyönyöröket habzsoló egyéniségek, akik ezt

a megismételhetetlennek, egyszerinek és egyetlennek vélt fizikai

életüket féltik. Valami kifejezhetetlen, ismeretlen nihiltől

rettennek vissza. Ady írja egyik versében: "Lehet, lehet-e, hogy

jön még ájult tűznyár, futó, csillagos éjek, és én, ÉN, ne

éljek?" Voltak persze másfajta, alázatos, önfeladó istenes versei

is. De erogénzónáinak rabláncai - Skorpió-szülött volt - szorosan

odakötözték testének a szenvedély-tűzvészébe borult

ivarszerv-kínpadjához. Ide kívánkozik ismét Johannes van der

Meulen e kérdést villámfénybe borító, egyszerű mondata: "Isten

és közöttem állok én." Milyen félelmetesen nagyszerű palló ez

élet és halál szakadéka fölött! Az egyedüli, amely az anyag

labirintusából kivezet.

E tanulmány a mindent értő és megbocsátó, benső pozitúrát idézi

meg, a szeretetet, amely a "Nagy Megismerés leánya". Megint csak

azért, hogy önmagunkkal, a másik emberrel s a világgal való

karmikus ügyeinket elrendezzük, feladatainkat sikerüljön helyesen

megoldanunk, újabb konfliktusokat ne teremtsünk, s a planéták

háborúját próbáljuk általa a csillagok szövetségévé változtatni.

Hiszen azért vagyunk itt évezredes karanténban, de mindig

átutazóként furcsa bolygónkon.

A gyakorlat, amelyet elindítunk most, lényegében egyszerű, néha

talán sokkhatású, de ha sikerül valamennyire is megvalósítanunk,

olyan menedéket építünk általa kiúttalannak tűnő problémáink,

testi-lelki nehézségeink, szellemünket elborító

tanácstalanságaink között, amelynek magasságából világosan látjuk

mindannak az értelmét, ami történik velünk. De nyitóformulája

segítségével ki is bújhatunk személyiségünk szűk kalodájából,

dimenziók végtelenjébe nyújtózhatunk, vagy elpihenhetünk egy-egy

olyan élő jelkép fészekmelegében, ahol fel sem merül bennünk az

a szó, hogy én. Csak Az van. Az egyetemes, isteni és megváltó

teljesség.

Mágikus azonosulás gyakorlatunkban szintén a kettős ütemet

alkalmazzuk, noha másképp, mint eddig. Mert egyik kísérletünk

mindig nehéz, személyes próba lesz diszharmonikus kapcsolataink

felidézésére és oldására. Ezek mélyen érintenek bennünket.

Zaklatottságot, háborgást okoznak. Természetesen minden jelenlévő

a saját környezetéből, múltjából vagy jelenéből emel

képzeletterébe valakit, akivel ütközött, ütközik, akivel

befejezetlen nézeteltérése támadt, esetleg súlyosan

ellentmondásos planétaháborút folytatott vele, mióta ismeri.

Szeretet, gyűlölet, féltés és félelem, taszítás, bűntudat és

vonzódás együtt élnek benne iránta. E vonatkozásban gondoljunk

arra, hogy senki nem kerül a környezetünkbe véletlenül. Lényünk,

karmánk és dharmánk sajátos összetétele idézte meg, hiszen mi

magunk is háromértelmű jelképekként szőjük sorsunkat, s "a

szimbólumok nem mások, mint formákhoz kötött mágikus erők".

Létünk anyaggá alvadt életálom. Saját álmainkat senki sem álmodja

helyettünk. Valamennyi álommozzanat ingereink, ösztöneink,

hiányérzeteink, sérelmeink és becsvágyaink gócából vetül ki,

ahogy jelen inkarnációnk számtalan szereplője, miliője, tilalma,

szorongása, tehetsége és gátlása is a Bardó álmából kelt sűrű

életre. Ahogy a Chladni-féle akusztikai konfigurációk épülnek az

alaphangjuknak megfelelő formákká, ugyanúgy individuális

Logoszunk ellentmondásokból szőtt tartalmával bennünk hangzik el,

és általunk élteti sorsunk bizarr falait, zord és napfényes

tájait, szakadékait, hegyeit, romos erődjeit, fényeit, árnyait,

keserű vagy édes ízeit. Az alaphangot azonban megváltoztathatjuk,

disszonanciáit feloldhatjuk, s így ütköző, karmos sorsábráját

enyhíthetjük a mágikus azonosulás gyakorlatával - már ma!

Werfel, nagyszerű könyvében, A meg nem születettek csillagában

arról ír, hogy százezer év múlva, ahonnan a jelenből megidézték

őt, a lakóhelyek falai "élnek". Állandó mozgásban lévő

felületükön mindenki azt a képsort látja, amely saját lényéből

rávetül. Ugyanez a helyzet a varázsgömb vagy varázstükör esetében

is. E gyakorlat tehát egyidejűleg, de külön mikrokozmoszokban

játszódik le. Akinek nincs vagy nem volt kötése, ütközése,

elintézetlen ügye, zavaró feszültsége senkivel, sem a jelenben,

sem a múltban, az olyasvalakit idézhet képzeletterébe, akiről

tudja, mennyire szubjektív, zavaros, rossz a környezetéhez való

viszonya, s ez mostoha módon visszahat sorsára is, mert hanyatló

egészsége, kora miatt egyre inkább rászorul mások segítségére.

Ilyen módon támogatást nyújthat valakinek, aki maga képtelen

változtatni a helyzetén. Karmáját úgysem veszi így magára, s

dharmáját sem. Könnyebbséget, pillanatnyi megbékélést, olyasfajta

segítséget ad neki, ahogy megetet egy éhezőt, fájdalmait

csillapítja vagy odanyújt neki egy pohár vizet.

Tehát első identifikációnk minden esetben személyhez kötött.

Elsősorban megérteni, azután oldani, gyógyítani törekvő operáció.

Második üteme a saját egocentrumunk elkülönült gócából, görcséből

való kibontakozás, amely a mindenség valamennyi életjelenségével

való kontaktus helyreállítását, a természet ősforrásában való

felüdülésünket, elpihenésünket s így gyógyulásunkat szolgálja.

Természetesen ez is visszahat sorsunkra. Feszültségeink

megenyhülnek általa, s erőink fokozódnak jobb emberi

kapcsolataink megoldására. E gyakorlat abból áll, hogy egy velünk

súlyos konfliktusban lévő emberrel képzeletben személyt

cserélünk, és az ő szemén, lényén át pillantunk önmagunkra.

Azáltal, hogy planétaidőket és planétatereket váltunk a magunk

bioritmusával ellentétes karakterekkel, élőlényekkel, jobban

megértjük reflexeik, kisüléseik okát. Felismerjük tudatszűrőik

fedőrétegeit, amelyek következtében bizonyos vonatkozásban vakok,

süketek, érzéketlenek, tehát lebénultak. Ezért nem próbáljuk

rájuk kényszeríteni saját látásmódunkat, taszításainkat,

vonzódásainkat, ahogy nem kívánnánk egy karok nélküli

nyomoréktól, hogy labdázzon velünk. Az emberi együttélés olyan

kulcsa ez, amely az önmagába börtönzött karakter számára csodának

tűnik, valójában azonban a bennünk működő természeti törvények

egyszerű igazsága kel életre bennünk. Mert a természet ellen

sohasem lehet varázsolni. Csak összhangban vele. Ezt sem lehet

elégszer ismételni, különösen azok számára, akik életük nehéz

pillanataiban, önpusztító mulasztásaikban természetfeletti

beavatkozást várnak, azt, hogy mágikus erők pillanatok alatt

eltüntessék csődtömeggé halmozott tetteik következményeit. Vannak

hétköznapi csodák. Látszólag előzmények nélküli, felfénylő

örökkévalóság-élmények. Ha azonban elemezzük létrejöttüket,

rájövünk, hogy sok szenvedés, belátás, a tudat mélyrétegeiben

végbemenő folyamatok előzték meg az ilyen "csodákat". Nem

szeszélyes, isteni játék dobta oda kegyelemképpen, mert a

kegyelem gyökérzete is mélyen a víz alá és a mederbe nyúlik le,

mint a víz felszínén kinyíló vízililiomé.

E gyakorlatban megkíséreljük birtokba venni a lényünkben látensen

rejtőző, passzív, természeti energiákat, amelyek a csodát létünk

természetes állapotává tehetik. Hiszen e kimeríthetetlen

forrásokhoz, Égi áramokhoz jogunk van - olyan mértékben, ahogy

fel tudjuk használni, aktív életre tudjuk kelteni őket.

                 Kirándulás az örökkévalóságba

(Mindenesti gyakorlat)

Ami mulandó, az nem igaz.

A hindu filozófia egyik tétele

Szeretném, ha velem jönnének arra a mitikus tájra, az örökélet

forrásához, ahová minden este ellátogatok, és magammal viszem

barátaimat, útitársaimat fénnyel, emberfeletti erőkkel,

szépséggel, derűvel feltöltődni, hogy képesek legyenek anyagban

való átutazásuk feladatait véghezvinni, ha visszatérnek saját

nehéz beavatásaik színhelyére.

Fogadják el szavaimat, amelyek nem csak szavak, hanem gyógyító

varázsigék. Lehunyt szemük mögött idézzék fel a kigyulladó

színeket, illatokat, érintéseket, hogy emlékezni kezdjenek rá:

ez a csodálatos valóság, a lélek valósága volt valamikor, és az

ma is, ha befogadják. Létünket az anyagban is képzeteink,

szorongásaink, hiányérzeteink, indulataink, sérelmeink

befolyásolják, idézik, teremtik. Ugyanez a képzelet azonban

megteremtheti a boldogság, a gyógyítás égi erejét az

elmúlhatatlanban, ahol minden igaz, mert örökkévaló.

Figyeljenek. Hunyják le szemüket.

Kényelmes, széles bárkánk már ott ringatózik az Örökkévalóság

partján. Világoskék vitorlája mélykék égbe rajzolódik. Rúdján kék

szalag leng. A bárka fölött, a magasban hófehér lélekmadár száll.

Amint a bárkába lépnek, a mulandóból az elmúlhatatlanba kerülnek,

ahol minden élet egyetemes Egy, a szétszaggatott isten eggyé

válik bennünk, összeforr. A madár - hófehér lélekmadarunk -

széttárt szárnnyal csapong, torkából ezüstös örömhimnusz száll.

Boldog, mert felszabadult. S mi, akik kilépünk most anyagi

burkunk, földi átutazásunk terhei közül, s a tüneményes szépségű

kirándulást tesszük, szintén boldogok vagyunk, mert szabadok

lettünk. Nincs rajtunk semmi súly. Otthagytuk a relatív időben,

hogyha visszatérünk jelen életünk feladatait betölteni, újra

magunkra vegyük terheinket, de gyógyultan, felfrissülten,

emberfeletti erőkkel, isteni fénnyel színültig töltve. Kivételes

ajándékban van részünk. Magam is ezért vagyok mérhetetlenül hálás

érte. Mert csak e segítséggel tudok még emberként dolgozni,

szolgálni és élni.

Lépjenek be tehát hajnali bárkánkba, amely az öröklét egyetlen

forrásához visz bennünket. Könnyűek vagyunk, mint a pehely.

Lassú, egyenletes légzésünkkel már e mitikus, transzcendens táj

égi ózonját szívjuk be. Ez az aranyló atmoszféra eltüntet

belőlünk minden szorongást, bizonytalanságot. Nem félünk. Nem

aggódunk. Hiszen egyedül itt vagyunk otthon. A végtelenbe

indulunk, és tudjuk a halhatatlanságot.

Helyezkedjenek el kényelmesen, lazán. Idézzék fel a fordított

törvényt, amely csak itt érvényes. Az elmúlhatatlanban minden

lehetséges, és létünk természetes állapota a csoda.

Indulunk, barátaim, hogy amit nehéznek éreznek, könnyűvé váljék,

s a homály, árnyék eltűnjön lényükből.

Világoskék vitorlánkat langyos, sós szellő dagasztja. Isten

lélegzete ez. Érezzük, ahogyan simogatja arcunkat, bőrünket,

borzolja hajunkat. Elindulunk a csillagóceán sima, selymes,

áttetsző magzatvizén - a lélekmadár ott lebeg fölöttünk széttárt

szárnnyal, mozdulatlanul, és énekel. Örömhimnusza már belőlünk

szakad ki, hiszen derűsek, boldogok és szabadok vagyunk e

mitikus, örök tájban. Látjuk, amint az áttetsző víz mélyén a

tengeri növények hajladozva integetnek nekünk. Velük is egyek

vagyunk most. A rebbenő halrajokkal, tengeri csikókkal, virágzó

korallokkal, színes medúzákkal, tengeri csillagokkal is, amelyek

mása az égen ragyog: mint lent, úgy fent. Persze delfinek is

kísérnek bennünket, mosolygó, kedves társaink, amelyek

megnyomorított, halandó mivoltunkban is értőn, gyöngéden

szeretnek bennünket. Akármilyen szörnyűségeket tesznek velük az

emberek, mintha egyik legfőbb lehasadt tulajdonságunk - az

önzetlen szeretet - lennének. Homlokuk közepéből a lélegzetükkel

együtt anyagi érzékszervekkel nem hallható és nem érthető

ultrahangon erről beszélnek, és mi értjük most hajnali

bárkánkban. Megrendítő eposz ez a szeretetről, amelynek hiánya

az embert érzelmileg nyomorékká és amnéziássá tette, gyűlölködővé

és értetlenné a másik élőlénnyel szemben. Ezért nem ismeri

önmagát sem. A delfinek csillogó teste kecsesen a magasba ugrik,

azután visszasiklik világoskék vitorlájú bárkánk mellé. Testünket

hűs vízcseppek érintik.

Nyílegyenesen haladunk célunk, az asztrálóceánból kiemelkedő, a

relatív idő fölött örökkön-örökké gyógyerőt és derűt sugárzó Kos

szigete felé. Már látjuk kikötőjét, amelynek partján bennünket

vár a sugárzó, aranyló Lánglény, a Messiások Messiása, Krisztosz

Szotér, Jézus, Buddha, Mózes, Hermész, Krisna, valamennyi avatár

és próféta: egyek ők mind, a Megváltónk, Szabadítónk, akit Kos

szigetén Isteni Gyógyítónak, Aszklépiosznak neveznek.

Amint bárkánk besiklik Kos szigetének kikötőjébe, az Isteni

Gyógyító megfordul, és elindul a sziget belseje felé. Mi

követjük. Aszklépiosz szentélye nyitott, görög templom. Négy

oszlopon nyugszik. Közepén oltár. Márványának vakító fehérsége

mélykék hellászi égbe rajzolódik. Körülötte virágos mező s azon

túl a mitikus babérliget. Bokrainak, fáinak tavaszi, aranyzöld

levelei rezegnek, szinte halkan csengnek a fényben, és isteni

ózont árasztanak. Ezt az ózont szívjuk be most mély lélegzettel.

Megállunk a szentély előtt elterülő, nagy, világoskék medence

innenső partján, amelybe mohos sziklákon át a végtelenből az Élet

Vize, az örökélet Elixírje, a minden lelki-testi betegséget

gyógyító szattvikus arkánum ömlik be fonadékosan, fehér habosan,

zuhogva.

Lassan lelépkedünk hét lépcsőfokot. A víz már a nyakunkig ér.

Érezzük, hogy a pórusainkon is behatolva, kimos belőlünk minden

árnyat és ártalmat. Hanyatt fekve lebegünk egy ideig az Élet

Vizében. Megfordulunk, az arcunkat is megmártjuk benne, azután

odaúszunk a zuhogóhoz. Vállunkra, fejünkre, hajunkra, arcunkra

ömlik a minden bántalmat gyógyító, tiszta arkánum. Két

tenyerünkből csészét formálva, nagy kortyokban iszunk belőle.

Átmossa egész bensőnket, beleinket, májunkat, epénket, vesénket,

szívünket. Tudatosítjuk a fejtetőszervünkben lévő égi infúziót.

Most már nemcsak kívülről fürdünk az Élet Vizében, nemcsak külső

zuhanyát érezzük, hanem a bensőnkbe is ömlik a hűs, isteni

gyógyáram. Agysejtjeinket kigyújtja, izzanak tőle. Tudatunk

kitágul, hatalmas dimenziókat nyit meg. Képzeletünk szárnyat

bont. Számtalan vénánk nyílik meg a fény felé. Harmadik szemünk

felpattan. Nem csak nézünk, látunk is. Határtalan, emberfeletti

erők ömlenek belénk. Kimosnak agyunkból minden szorongást,

mérgező gondolatot, depressziót. Teljesen kirekesztik a

képzetárnyakat, a halálfélelmet is, mert most itt, az

örökkévalóságban valóban tudjuk a halhatatlanságot. Minden

képességünk hatványozódik, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy a

nehéz emberlét feladatait betöltsük, dolgozni és szolgálni

tudjunk.

Az örök élet elixírje most nagy sodrással leömlik tudattalanunk

mind a kilenc rétegébe, és felszínre mos minden elfojtást,

sérelmet, gátlást, görcsöt, s ezek feloldódnak, eltűnnek az örök

forrásban. Tiszták vagyunk, és boldogok. Az Élet Vize leömlik a

szívünkbe, hűsen elárasztja, mint egy égi borogatás. Ritmusát

lenyugtatja, gyengeségét egyenletes, egészséges erővé

változtatja.

Felgyújtja benső napunkat. Már sugárzók, mágnesesek, védettek

vagyunk. Átmossa érrendszerünket, csontjainkat. Megtisztítja

szerveinket a mésztől, lerakódásoktól, idegrendszerünket

szorongásaink szűkületétől, nyirokrendszerünket minden

fertőzéstől, rosszindulatú vírusoktól, fellobbanásra képes,

ártalmas sejtektől. Riadóztatja egész immunrendszerünket,

T-sejtjeinket, interferonjainkat. Testünk, lelkünk, szellemünk

ragyog. Felfrissültünk. Megfiatalodtunk. Újjászülettünk!

Most fellépdelünk hét lépcsőfokot a medence másik oldalán. A

bőrünkön lefutó cseppeket langyos, hűs, tengeri szellő szárítja

meg. Sorra lefekszünk a szentély melletti kényelmes, fehér

kerevetekre. Aszklépiosz minden kerevethez odalép, és gyógyító

naperőt és naphőt árasztó tenyerét lassan végighúzza testünk

fölött. Ahol árnyat, ártalmat lát, azt megtisztítja, fénnyé

oldja. Érezzük e hőt. Csupa derű és ragyogás bennünk és

körülöttünk e csodálatos, időtlen, mitikus táj. Pihenünk.

Azután felállunk fekhelyünkről, és felmegyünk a templom három

lépcsőfokán. Az oltár elé lépünk, ahol annyi csukott kelyhű

lótusz áll, ahányan vagyunk. Tudjuk, melyik a miénk. Ráirányítjuk

figyelmünket, ettől szirmai szélesre tárulnak. Közepéből

rezzenéstelen, hosszú láng nyúlik fel. Ez a mi Isteni Önvalónk,

létünk gyökere.

Feloldódunk e lángban, kiistenítve sorsunkból - és teljesen

elnyugszunk benne.

                 A misztériumok idézőformulái

Az ókor misztériumai más elnevezés alatt ma is élnek.

W. Charon

A modern beavatási rítusok is csak akkor sikeresek, ha kiemelik

az ember képzeletét és érzésvilágát a racionális érzékelés

kötései közül. "Tudatunk észlelésmódjának magasabb rezgéseit"

egyedül az eksztázis tűzenergiája váltja ki. Ez az áram borítja

fénybe az intellektusunkban várakozó "dimenzió-pálya-udvart",

ahonnan szárnyas fantáziánk elindulhat belső kozmoszunk

felfedezésére és visszahódítására.

A misztérium sohasem az emberi értelemhez szól. A fogalmi nyelv

elemző, kategorizáló módszerét csak a küszöbig vezető eszközként

használja, onnan azonban átkapcsol a többdimenziós "víziónyelv"

szimbólumbeszédére.

E pszichogramok univerzális értékűek, és akkor is kifejtik

hatásukat, ha az egyén agyzónái nem reagálnak rájuk. A

"szimbolikus logika" affinitása a tudattalan régióit érinti. A

tudattalan meghatározását itt hermetikus értelemben használjuk,

s eszerint nemcsak a mélytudat ösztönzónáit, hanem az ember

okkult kiterjedéseket átfogó szemléletét is értjük alatta.

A jelképek teremtő ideák médiumai. Energetikai formulák. Jó és

rossz értelemben kényszerítő erőket, befolyásokat árasztanak,

mint a rádium. Fizikai akadályokon, falakon, ólomborításon

keresztülhatolva gyógyítanak vagy mérgeznek. Ugyanaz a töltésük,

mint a gondolatnak, amely az amerikai és orosz kísérletezők

tapasztalatai szerint a tenger mélyén úszó tengeralattjáróba zárt

médiumhoz éppúgy eljut sok ezer mérföld távolságba, mint a

fémkamrában izolált ember agyába. Meg kellett állapítaniuk tehát,

hogy nem sorolható egyetlen fizikai sugárzásfajtába sem. Nem

bioáram, nem elektromágneses sugárzás. Lényege egyelőre

ismeretlen és teljesen rejtélyes természetű. Csak azt tudják,

hogy van. Tudományos kísérletekkel kimutatható, és statisztikája

teljesen meggyőző. A tengeralattjáróban lévő médium a partról

küldött jelzések hetven százalékát hibátlanul vette át.

A természet jelenségei: kristályok, növények, állatok, de az

elemi megnyilvánulások is szimbólumok megtestesülései. S ahogy

e formák és energiák átszövik az ember fizikumát, alakítják

sorsát, egészségét, a szimbólumok pszichikumát fonják körül.

Érzelemvilága jelképeiből és jelképekre épül. Lelki működése

szimbólumtevékenység. Kozmoszba tapogató érzékszervei mágikus

képek, színek, hangok és erőhatások felfogására valók. Azokból

táplálkozik. Onnan meríti éltető arkánumait. S a romboló jelképek

ösztönzésétől válik beteggé, meghasonlottá. Ilyen kóros

állapotban racionális eszközökkel nem lehet megközelíteni,

egyszerűen a síkok közötti "halmazállapot-különbség" miatt. A

láthatatlan és látható univerzum minden kölcsönhatásuk ellenére

konstruktív módon nem kapcsolódhat egymással addig, amíg egyik

nem hasonul a másik törvényeihez. A kőzet nem emelkedhet a

levegőbe saját erejéből, csak ha absztrahálódik. A pára akkor

hatolhat a szilárd föld mélyébe, ha nedvesség formájában

lecsapódik.

A rítus saját síkján érinti a lélek immunrendszerét,

érzékszerveit, amelyek a test szükségletei fölött keresik lelki

táplálékukat. A psziché éhsége, szomjúsága, elégedetlensége olyan

ingereket támaszt a testben, amelyek fizikailag nem

kielégíthetők. A lélek sérülései, traumái olyan fizikai tüneteket

okoznak, amelyeket az anyagi szervezetben nem lehet orvosolni.

Persze a test hiányérzetei is átvetülnek a lélekbe, s azokat

puszta elvontságokkal nem lehet megszüntetni. A fizikai

kimerültséget, éhséget, szomjúságot például. Mert a kétfajta

szükségletnek - a fizikai és lelki ingereknek - egyképpen az a

törvénye, hogy egy-egy hiányt vagy betegséget mindig keletkezése

síkján kell gyógyítani, különben veszélyes súlyponteltolódás

támad, amely fokozza a szervezet diszharmóniáját. Olyan esetben

például, amikor a lélek éhségét valaki óriási mennyiségű étel

magába gyömöszölésével próbálja kielégíteni, s e nimfomániás

"kéjevéssel" tönkreteszi a szívét, ereit, korai öngyilkosságot

követ el. Vagy elintézetlen lelki konfliktusait, neurotikus

halálfélelmét takarítómániával, kapzsi pénzkuporgatással, régi

holmijaihoz, leveleihez való fanatikus ragaszkodással akarja

eltüntetni. Pszichikai alacsonyrendűségi érzetét, önmagával való

morális elégedetlenségét sem tudja az ember megszüntetni azzal,

hogy naphosszat fürdeti, sikálja, illatosítja a testét. Az

ápolatlan fülledtség párái érzelemvilága mocsaraiból szállnak

fel.

A pszichének elsősorban szattvikus Fényre van szüksége. Arra,

hogy az élet örök áramkörébe kapcsolódva érezze a szüntelen

megújulás katarzisát.

A kirekesztett magány képzete megdermeszti a lelket. Saját

indulatossága, hazugságai gyötrő meghasonlást idéznek elő benne.

Gyűlölködésének maró sava őt magát mérgezi meg. Gátlástalan

élvezetvágyát névtelen bűntudat és halálos nyugtalanság követi.

Mert e hajtóerőket mind a matéria síkján, erőszakos módon

próbálja érvényesíteni és kielégíteni. S ott, megsűrűsödött

halmazállapotukban az isteni energiák is elnehezülnek, mérgezővé

szennyeződnek.

A psziché a négy elem magasabb analógiájaként Égi Tűzzel, az

érzések tiszta forrásából merített elixírrel, a Szűz Földdel és

azzal a levegővel táplálkozik, amelyet a hermetikus filozófia

Isten Lélegzetének nevez.

A misztériumnak ezt a megtisztító, újjáteremtő táplálékot kell

nyújtania a Királyi Művészet eszközeivel. Mert egyedül a

szavakban rejlő mágikus képek zenéje és színei hozzák létre a

kapcsolatot, amelyen át keringeni kezd az égi áram az ember és

a mindenség között. E kontaktus "ideafonala" az örökkévalósághoz

fűző "köldökzsinór". A külön gubóba zárult egyén ezen át szívja

magába nélkülözhetetlen létfeltételeit. A misztériumíró ezért nem

elégedhet meg a fogalmi nyelv racionális meghatározásaival, hanem

olyan mélységeket kell érintenie szuggesztív erővel, amelyek a

szavak felülete mögött rejtőznek. A misztériumszövegek

alkotásánál tehát a mantrisztika törvényei érvényesek.

"A mantrák hatóereje főleg magasabb dimenziókból áramló erejükben

nyilatkozik meg", mondja W. Charon Mantrák tudománya című

művében. "A mantrák nem mások, mint mentális erőmezők, amelyek

a pszichikum hídján keresztül lépnek a materiális világ síkjára."

"A mantrák azáltal hatnak, hogy a szöveg megfelelő hangnemben

való ismétlése magnetikus ideamezők védelme alá helyezi a

gyakorlót."

Köztudomású, hogy a mantrikus gyakorlatok energiatermelő

képessége igen nagy. Az intellektusban felgyújtott varázsszavak,

ha élő tűz árama hatja át őket, ellenállhatatlan lendülettel

valósítják meg tartalmukat. Ezt a benső folyamatot, a tűzgyújtás

mágikus aktusát szolgálja a misztérium jelképes, művészi ötvözetű

szövegével, gyertyáinak tűzvarázsával és olyan zenei hatásokkal,

amelyek áthatolnak az anyagon, s az ember képzeletének,

érzésvilágának rejtett, védtelen meztelenségét érintik.

A misztérium-dramaturgiának ezért különleges, hermetikus

törvényei vannak, amelyek lényegükben minden műalkotásra

érvényesek. Az ezoterikus, irodalmi művek is csak akkor hatnak

döntő, átalakító módon olvasóikra, ha nem egysíkú

pillanataktualitás vetíti ki őket, hanem örök emberi hajtóerők

és ideák élnek bennük, amelyek a mindenkori egyén problémáira

felelnek. Az író szerepe minden korszakban az, hogy az embernek

híreket hozzon saját, benső önmagáról. Az ősi mélységekből és égi

magasságokból előömlő, kaotikus impulzusokat az írónak kell

hiteles mantrákká ötvöznie, amelyek a forrongó nyersanyagot

megtisztítják és elrendezik. A kiagyalt, hazug szemfényvesztés,

az üres játék a csillogó fogalmakkal ezért sohasem szuggesztív.

Termékei nyomtalanul elenyésznek az időben.

A hiteles mű a teremtés analógiáját követi, tehát testben is

megjelenik, élő, érzéssel átfűtött tartalma van, konstruktív

eszmék világítják át, s azok örömök, szenvedések, csalódások

katarzisával avatják be a szellemet saját léte misztériumába. A

stílus hőenergiájának és szellemi tartalmának ezért a legmagasabb

intenzitással kell kiegészítenie egymást.

Fokozott mértékben áll ez a feltétel a hermetikus író műveire.

E művek között a misztérium a Dómot jelenti, amelyben minden

emberi tevékenység, teremtő képesség, cél egyetlen mágikus

szimbólummá egyesül, s az örökkévalóságot idézi.

A misztérium a hermetikus írásművészet legköltőibb és legzeneibb

műfaja. Filozófiai tartalmát és jelképeit csak olyan fogalmakkal

lehet megjeleníteni, amelyek mögött a transzcendens emlékezet

élménysora feszül. E bennünk élő Logosz-húrokhoz azonban egyedül

olyanfajta eksztázis férhet hozzá, amelyet a világosság fényereje

hevít át. Ez az elragadtatás az erkölcsi érzék és a művészi

jelleg uniójából születik. Az igazság szépsége zendíti meg

bennünk a teremtő és felszabadító "akusztikai hangfigurákat",

amelyek lelkünk sötétség és halál felé törekvő ösztönös

tendenciáit új, halhatatlanságot idéző ábrákká alakítják át.

A misztériumszavak ötvözetének, a szavak sorrendjének, a mondatok

belső ritmusának és ismétlésének éppoly jelentősége van tehát a

rítus szövegében, mint a beosztásnak, az írásjeleknek, amelyek

ez esetben zenei jelzésekként szerepelnek. Valójában a

misztériumpárbeszédet helyes zenei tájékoztatással kell ellátni,

mert azok a tempó hullámzása, szinkópái, a hang intenzitása,

színezése szempontjából sokkal fontosabbak az egyszerű

dramaturgiai utasításoknál.

A piano, pianissimo, crescendo, decrescendo, allegro, lento,

forte stb. meghatározások kitűnően alkalmasak rá, hogy a kiejtett

szókép tartalmának zenei lüktetését is hangsúlyozzák.

               Az áldozat mágiájának varázsigéi

Ne azzal törődj, hogy ki hogyan vélekedik rólad! Egyedül az

számít, hogy gondolataid, cselekedeteid miként hatnak vissza rád.

Ha érzésvilágod zaklatott és elégedetlen, változtatnod kell benső

helyzeteden, különben lelked sorsidéző ösztönzései nem tudnak

olyan állomásokra hangolódni, amelyek segítségével megoldhatod

nehézségeidet.

Meg kell találnod szenvedélyeid kontrollszerkezetét önmagadban.

Amíg nem vagy képes arra, hogy a kellemes, mámorító vagy a sértő

és ijesztő káprázatok áradása közben használatba vedd ezt a

mechanizmust, semmi befolyásod nincs saját sorsodra. Képzeld el

magadban ezt a tárcsát a "piros gombbal", s zendítsd meg

gondolatban. Használd, valahányszor indulataid vagy szenvedélyeid

elragadnának, hogy ujjad érintésére élesen, ezüstösen

felzendüljön benned figyelmeztető csengetése.

Ne a csillagokat nézd, hogy kiolvasd belőlük sorsodat! Benső

laboratóriumodban vegyítsd úgy érzelemvilágod nedveit, hogy ne

bonyodalmakat idéző mérgekké, hanem csillapító, oldó elixírré

legyenek benned!

Egy pillanatra se feledkezz meg róla: környezetednek nem

függvénye, hanem vetítőforrása vagy! Ha a külső világ körvászna

zavaros, félelmetes cselekményt mutat, a benned lévő vetítőgócban

kell átcserélned gondolataid s ösztönzéseid filmjét. Isteni Igék,

tájak, transzcendens cselekmények kimeríthetetlen raktára él

benned. Vedd használatba ezt az örök Akasa-raktárt.

Légy türelmesebb a diszharmonikus folyamatokkal szemben,

amelyeket olyan hosszan, kitartóan magadra idéztél. Megjelenésük

annyit jelent, hogy elkezdődött régóta lappangó gyökereik

felszámolása benned, tehát sorsodban is. Tudattalan zónáidban

rengeteg erőt kötöttek le eddig, és veszélyes feszültségeket

okoztak. Most az átlényegülés katarzisában felszabadulnak lassan,

és bénító gátakból fejlődésed nagyszerű üzemanyagává alakulnak

át.

Próbálj olyan feltételezéssel tekinteni életed minden

igazságtalannak tűnő sérelmére, megpróbáltatására, hogy

valamilyen tudattalan módon te magad idézted elő! Sőt, létüket

folyamatosan táplálod ma is, ahogy egy ember például álmában újra

és újra elkaparja és megfertőzi sebeit. Szüntesd meg magadban e

veszélyes álomállapotot. Alkalmazd gyógyítására a másoknál

felismert igazság személytelen mértékét, miszerint: az ember maga

teremti sorsát, s a determináció ott végződik, ahol a mágia

kezdődik.

Ha bölcsességre törekszel, rejtett magánügyeidben se szövetkezz

a halállal! A középkori legendák ördöggel kötött szerződése nem

más, mint titkos paktum a mulandósággal. A pillanatnyi sérelmek,

mulasztások, veszteségek fölötti hosszas kesergéssel

átlényegülésedre kölcsönzött időd aranyát vesztegeted el. Ez az

értékes erő halhatatlanságod művéhez szükséges. Ne költsd

mellékes dolgokra!

Ne keress alibit esetleges mulasztásaid igazolására, és sohase

mondj le pótlásukról azzal, hogy végképp elkéstél vele! Az időnek

nincs egyetlen olyan pontja sem, ahol ne lenne titkos ajtó az

Örökkévalóságba; s te nem a múló éveknek, hanem e végtelenségnek

dolgozol.

Hármas organizmusod egészségével törődj, ne pedig múló

kedvtelenségeiddel, mert ha rájuk koncentrálsz, rögzülnek,

jelentőségük központi problémává duzzad, s ez mint a bálvány,

minden idődet, odaadásodat magának követeli. Ha szellemedet az

örök valóság bizonyossága világítja át, lelki erőid egyensúlyba

kerülnek. S ez a derűs benső egyensúly legyőzi fizikumod zavarait

is.

Sohase méregesd a relatív idő mértékével, hány év sorakozik

mögötted és mennyi van még előtted. E mérték a valóság

felületének jelentéktelen részlete, egyedül tested gubójának

változásait mutatja, de nem árul el semmit a gubóban eksztatikus

átalakulásokban égő lényről, akiért e klauzúra létrejött. Állítsd

helyre a kapcsolatot magadban ezzel az örökké átalakuló

életcsírával, mert Ő a te legmélyebb titkod! Vele vagy azonos.

Sorsod válságai és benső vívódásaid az ő teljes győzelméhez

vezetnek.

Megismerésed viszonylatában a relatív idő nem más, mint

fejlődések váltakozó alkímiai stádiumának jelzője: a kozmikus

órán szüntelenül vándorló mutató, amely egy-egy fordulat

befejezése után újrakezdi a nagy kört. Reggel, dél, alkonyat és

éjszaka, s benső évszakaid egymást követő ciklusa különféle

tapasztalatok fázisain vezetnek át. Amikor azonban e folyamatok

mind lezajlottak, s a halhatatlan Mű elkészült, nincs szükség

többé a mulandóság e mértékére.

A szubjektivitás a szellem átmeneti görcse a mulandóságban. Minél

erősebben kötődik személyisége becsvágyaihoz, igényeihez,

félelmeihez és sérüléseihez, egocentruma annál válságosabb és

gyakoribb görcsrohamokban jelentkezik. E hurkot a lázadó

tudattalan mozgatja könyörtelen vadsággal. Vond ki magad

szorításából személytelen felajánlásod, égi aspirációid emelkedő

grádussorán keresztül, és nem tehet többé kárt benned!

Csak a személytelenség tesz képessé arra, hogy környezeted

tagjainak szemszögéből is mérlegeld saját megnyilvánulásaidat és

egész magatartásodat. S egyedül a szubjektív szűrő eltüntetése

oldja fel bosszúságaid vagy önsajnáló keserűséged görcsét. Mert

amint felismered embertársaid determinált viselkedési rugóit, és

megtalálod benned gyökerező okát, változtatni tudsz

legdiszharmonikusabb viszonyaidon is. Ne felejtsd el: "Egy kézzel

nem lehet tapsolni."

Rengeteg szép szó, nagyszerű gondolat birtokosa lettél. Nemcsak

a földi, hanem a mentális szférák pontos térképét is

felrajzoltad. Aprólékos gonddal kezedbe adták égi utazásod

leggyakorlatiasabb módszereit. E zarándokút, s főleg a valamikori

boldog megérkezés vágya is fellobbant lényedben. Most már csak

az anyagi szférák bosszantó vagy aggasztó gondjai próbálnak

visszatartani e dimenzióvándorlás nagyszerű kalandjától, de már

nem sokáig tudnak lenyűgözni. A Cél vonzereje erősebbé vált

benned a föld akadályainál. El fogsz indulni a Nyílegyenes

Ösvényen.

Fejlődésed mértéke nem útitársaid fejlődési fokozata: eredményei

vagy kudarcai. Egyedül azt figyeld, elégedett vagy-e azzal, amit

te magad elértél, s ezt egyedül érzelmi egyensúlyodon mérheted

le. Ha minden zavaró, külső körülmény ellenére rövid időközökre

ugyan, de elárad benned a tiszta fény derűs biztonsága, gyógyulni

kezdtél. Mentális laboratóriumod tégelyében megérik lassan

halhatatlanságod arkánuma.

Ami a tiéd, azt nem kell bizonyítanod senkinek; még önmagadnak

sem. Amint ezt a stádiumot elérted, nem sebezhet meg többé

kritika. A mitikus sárkányvér a megismert valóság biztonságából

forr ki. Ezért kell fáradhatatlan szellemi erőfeszítéssel és

okkult gyakorlatok mágiájával törekedned rá.

A fejlődés legveszélyesebb stádiuma a tétovázás félúton. Amikor

az ember fizikai és asztromentális határok között vándorol

anélkül, hogy teljes elhatározással rálépne valamelyik területre,

és minden erejével elkötelezné magát neki. Ilyen magatartással

semmiféle feladatnak nem lehet eleget tenni. A megosztott,

szétszórt energiák útvesztőbe vezetnek. Választanod kell tehát.

De ha elhatároztad magad, azt az utat egész szíveddel, teljes

energiáddal járd végig.

Ne engedd, hogy a hétköznapok apró bosszúságai és botlásai

elfoglalják minden gondolatodat és mélybe húzzanak; ez is

ösztönös, tudattalan demoniumod egyik csapdája. Mialatt

személyiséged atavisztikus felvillanásai fölött ítélkezel, isteni

egyéniséged hiába vár táplálékra. Tétlenségre kényszerül. Vele

foglalkozz inkább: neki gyűjts, törekedj fáradhatatlanul vele

együtt szellemed megvilágosodására. A Szattvikus Fény mágikus

bűvölete elűzi lassan múltad minden sötét árnyát.

A világgal való összeütközésedben szubjektumod sebei sajognak:

Isteni Önvalód magasságába nem érnek fel e sérelmek. Ahhoz, hogy

lényed idegekkel átszőtt, fizikai-érzelmi része is

sebezhetetlenné váljék, gyulladtan érzékeny személyiségedet kell

operáció alá vonnod, amely úgy védekezik az ilyenfajta gyógyító

szándék ellen, mint a gyermek, ha sérüléseit kezelni akarják. Ne

hárítsd el magadtól orvosod kezét. Érintésével nem ő okozza a

bajt: már meglévő, rejtett veszély okát akarja feltárni és

megtisztítani benned.

Isten léte és a te léted nem különvaló. Idő és Örökkévalóság

azonos. Ami elválasztja őket egymástól, az te magad vagy. Csak

az önmagadról szőtt képzetek kígyószorításából kell

kiszabadulnod, hogy észre vedd, ott állsz a csoda áradásában:

eggyé lettél örökkévaló Önmagaddal.

Hányszor ébredtél súlyos lidércnyomástól verejtékezve, és

rémületed hányszor változott át ujjongássá, amikor rájöttél, hogy

nem igaz a sűrű borzalom, amely megkínzott és elhitetett? Álom

volt. S milyen hálás voltál annak, aki artikulálatlan kiáltásodat

hallva, válladra tette a kezét. Valaki most is ágyad fölé hajol

a sötétben. Kelteget.

Aki képes arra, hogy önmagát feláldozza, nem válik áldozattá.

Minden szolgálatoddal váltságdíjat fizetsz szabadulásodért.

Vedd használatba a pszichomágia gyógyszereit. Szelídséggel győzd

le az erőszakot, önfegyelemmel légy úrrá mások indulatain.

A súly, amelyet fölemelsz, izmaidat erősíti. A szenvedés, amelyet

elviselsz, lelki erődet fokozza. A szellemi erőfeszítés, amelyet

kitartóan folytatsz, mulandó önmagad fölé emel.

Ne hidd, hogy minden mélységet meg kell járnod, minden szakadékba

bele kell zuhannod ahhoz, hogy felemelkedj. Életed bármelyik

pillanatát benső fejlődésed kiindulópontjává teheted, ha a

magasság isteni derűje erősebb mágnes benned Hadész

káprázatainál.

"A gondolkodás magasabb nívón nem más, mint felületi irányok

lényegükre való összevonása." (W. Charon) Életed eseményei, saját

karaktered s a körülötted lévő egész világ rejtjeles üzenetet

sugároz feléd. Ez a szimbolikus szöveg azonban számodra

kibetűzhetetlen mindaddig, amíg megelégszel a maszkjával, amely

sokszor éppen az ellenkezőjét akarja elhitetni annak, amit

valójában takar. Ideje, hogy kiemelkedj a puszta látszatok

ijesztő zűrzavarából, és saját sorsodra a megismert metafizikai

igazság szintjéről tekints. Csak onnan láthatod meg az alattad

fekvő táj fényből-árnyból szőtt hieroglifájának értelmét.

Sokszor tapasztaltad már, hogy ugyanazokra a belső provokációkra

milyen különféleképpen reagálsz. Dühösen kirobbansz, fegyelmezed

magad vagy egyszerűen csak mosolyogsz. Ezt lelki-szellemi

fényszinted határozza meg. Ha gondolataid, érzéseid depressziók

sötét mocsarába merülnek, legegyszerűbb konfliktusaid is

veszélyes krízisekké erjednek. Ettől a pillanattól kezdve azonban

vegyél tudomást róla: égig érő lajtorja nyúlik le hozzád

szellemed szattvikus dimenzióiból; bármikor kimenekülhetsz

kedélyed mélységeinek kárhozatából.

A látható és láthatatlan világegyetem valamennyi rezgése áthatol

rajtad. Változó személyiséged olyan szűrőszerkezet, amely annak

teremtő mágiáját sajátos tapasztalatok egy-egy részletére

koncentrálja. Mivel azonban a biosz kiterjedéseit nem merev

határok választják el egymástól, tapasztalatsűrítő élményeid

színhelyét bármikor áthelyezheted magasabb fantáziasíkokra, ahol

ezek a megélések nem annyira fájdalmasak, s évszázadok helyett

néha egyetlen kreatív vízió alatt érik el céljukat.

"Az életfunkciók túlságos felgyorsulása akadályozza a mélységi

érzékelést. A legintenzívebb szellemi élményekkel a lassított

kozmikus észlelés ajándékoz meg." Életed külső tempóját,

szervezeted fokozódó feszültségeit csökkentened kell, különben

elrohansz valódi célod, a Szattvikus Fény titkos forrása mellett.

A sűrű, anyagi formákat hiába akarod a csillagok fölé emelni, az

alacsony természet törvénye földhöz béklyózza őket. A szilárd

anyagot folyékonnyá, a folyadékot illanó párává kell változtatnod

ahhoz, hogy felröppenjen keletkezése régiójába, a teremtő

képzelet síkjára. Ennek az alkímiai folyamatnak öntudatlan mágusa

voltál eddig. Az operáció következő szakaszait már tudatosan kell

végrehajtanod.

A hermetikus filozófia nem távolban csillogó ígéretekkel csalogat

magához, hanem gyakorlati módszerek és élmények tényeivel ébreszt

rá arra, hogy amit hosszú évekig valóságnak hittél, az

valótlanság, amitől rettegtél, az tűnő rémkép, s szenvedéseid

nagy része öncsonkítás volt.

Az intellektusban felgyújtott mantrák, ha élő tűz árama hatja át

őket, ellenállhatatlan lendülettel valósítják meg tartalmukat.

Csak az önmaga fölé emelkedő ember léphet ki a világ erkölcsi és

fizikai zsákutcájából, de saját karmája bilincseiből is.

Gigászi Armageddon szenvedő résztvevői vagyunk ma valamennyien.

Ez a háború nem a földön kezdődött, és a fizikai síkon sohasem

lehet befejezni. Végső győzelmet egyedül az a harcos arathat e

küzdelemben, akinek megvannak hozzá a transzcendens, morális

fegyverei.

A képzelet feszültségéből keletkeztek az anyag egyre sűrűsödő

halmazállapotai. Az anyag titkos neve: "a kozmosz kővé dermedt

emlékezete". De ahol a kötés történt, ugyanott rejtőzik az oldás

varázslata is. Gondolkodni annyi, mint mágiát gyakorolni.

A mágikus embernek megvan a hatalma ahhoz, hogy önmagát a

jelenségek világából a mágikus okok régiójába emelje a számok és

a hangok titkos varázserejével. E varázserő szimbólumokban és

analógiákban rejlik. Próbáld elolvasni az örök párhuzamok és

képek univerzális jelbeszédét.

"A lélek olyan, mint az alvó, aki álma mélyén mérhetetlen

erőfeszítéseket tesz, hogy megmozgassa a karját vagy kinyissa a

szemét."

A lelki felszabadulásra parancsolóbb alkalom ritkán kínálkozott

emberiségünknek. Sőt ez az ajánlat pillanatonként erősebben

hasonlít egy ultimátumhoz, ami sürget bennünket, hogy ragadjuk

meg az alkalmat.

"A kimondott szó - a Logosz - akkor tölti be mágikus szerepét,

ha a lélek és a test alárendelt anyagi zűrzavarát elrendezi, s

e szellemi rend által felszabadítja."

Aki nem tudja önmagát metapszichikai viszonylatból megérteni, az

éppoly tehetetlen sorsával, mint benső folyamataival szemben.

Legelső teendője ezért a világosságra törő embernek, hogy se

belső, se külső önmagát ne interpretálja hamisan.

"A láthatatlan jóság olyan dolog, amelyet az emberek nem vesznek

észre, s amellyel nem sokat törődnek; mégis a lényeket fenntartó

legnagyobb erő rejlik benne."

"A jóságról nem tudni, honnan jön. Egyszerűen itt van, és lelkünk

küszöbén mosolyog. Nem védekezhetünk ellene. Akármennyire

észrevétlen, vagy éppen azért, be kell engednünk, eleinte

hitetlenül, csodálkozva, de végül a világ harsányan tetszelgő

dolgainál is jobban megszeretjük őt."

"A jóság sokszor egyetlen pillantásban vagy könnyben sem

mutatkozik meg. Elrejtőzik titokzatos okokból, mintha tudná, hogy

legönkéntelenebb mozdulatára halhatatlan dolgok születnek

belőle."

"Minél jobban közeledik a lélek Istenhez, annál inkább visszariad

a külső megmutatkozástól."

"Születésünktől halálunkig soha nem mozdulunk az

Örökkévalóságból; Istenben bolyongunk, mint szegény holdkórosok,

vagy mint a rabok, akik rémülten keresik a templomot, amelyben

vannak."

"Szenvedni kell, hogy jók lehessünk. S néha kénytelenek vagyunk

szenvedést okozni azért, hogy előhívjuk valakiben a rejtőző

jóságot."

"A szerelmet sokszor nem viszonozza az, aki iránt érzik. A

szeretet azonban mindig visszhangot hív a másikból, mert az

emberi lélek semmire sem éhezik jobban, mint arra, hogy ezzel az

isteni eledellel megetessék."

Az anyagelvű gondolkodás a folyamatos és összefüggő, de háromnál

több dimenzióban keringő történések egy-egy részletét véletlennek

nevezi. Te azonban már tudod, hogy véletlennek nincs helye a

világmindenségben. Ha felkutatod múltad és jelened

összefüggéseit, hatalmat nyersz jövőd felett.

A kimondott szó élő erő, amely elhangzásának pillanatában hatni

kezd, és töltése szerint negatív vagy pozitív folyamatokat indít

el környezetedben. Vannak szavak, amelyeket nem lehet többé

visszavonni. De vannak hallgatások, amelyeket még kevésbé

bocsátanak meg azok, akik egy mindent feloldó és újrateremtő szót

vártak tőled. A megnyilvánult világ kezdetén a Logosz áll. S a

megváltás kulcsa is a szabadító Ige. Ezért kell megtanulnod és

gyakorolnod a mantrák tudományát.

A hallgatás misztériuma az átfordulás misztériuma. A meditáló

ember hallgat. Minél mélyebbre merül saját mikrokozmoszába, annál

csendesebb. S amint a Nagy Titkot megközelíti, szemlélődésének

eksztázisa teljesen széttöri a szavak gubóját. Állapotának sem

neve, sem száma nincs többé.

                    A három sík ezotériája

FIZIKAI SÍK

Minden zuhanás végén oltár előtt ébred az ember. Ahol megszületik

egy magasabb kultusz, ott véget ér a hanyatlás.

Az első oltár fénye a fizikai síkon gyúl fel.

Aki lángot lobbant fel, az az élet, szenvedés és halál titkait

fürkészi, de a problémákra csak örök önmagából érkezhet felelet.

A válasz, amely a végső kérdések szomját kioltja, nem más, mint

emlékezés teremtő képzeletünk uralmára, amikor a kíváncsiság és

az óhaj még anyagsűrítő mágia volt. Mert valaki tudja bennünk,

hogy csak az támad életre, amit megkívánunk, saját ideáink

fogantak meg halálbilinccsé. A formavilág káprázatbörtönét mi

vetítettük szellemünk köré.

A fizikai sík a mentálsík vetülete. Egy eszme tökéletlensége soha

nem a mentálsíkon, hanem mindig a fizikai síkon derül ki. Az

ősállapot univerzumában a legellentétesebb eszmék is békében

megférnek egymással: a fizikai síkon azonban összeütköznek, s

addig csiszolják, amíg kiegyenlítik egymást.

A fizikai sík tehát a szellemi fejlődés hatalmas támasztópillére.

Fontossága felmérhetetlen. Adam Cadmonnak, a kabbala Égi

Emberének mélységbe vetülő, sötét árnyéka fordított. Pontosan

megmutatja, kiteljesíti az Igazság ellentétét, s így végletében

megszüli az Igazságot. A hibás idea anyagba vetítődik, és betelik

rajta a mulandóság ítélete. Meghal, hogy feltámadhasson a

halhatatlanságnak.

Bármelyik gondolatszálat ragadja meg a szellem a fizikai síkon,

az Ariadné fonalaként visszavezet szülőideájához. A lét

vérkeringése rejtélyes összefüggések szálszövedékén át cirkulál

a két sík között. Az abszolút matematika a valóság egységein

kell, hogy megtanulja a számítást. Az abszolút geometria meg

kell, hogy ismerje a bio- vagy pszichogeometriát. Az asztronómia

egy ponton túl feltartóztathatatlanul átlendül a mikrokozmoszba.

Az orvostudomány a fizikai elváltozások mögött egyszer csak

szembetalálja magát a kórokozó, hibás szellemi működés benső

démonhadával. A szociológia rákényszerül, hogy a csoportot

individuális egységekre bontsa, különben nem ismerhetné meg a

közösség keletkezésének, megbetegedésének és elmúlásának

törvényeit. A fizikai sík tudományának égi koronája, a mentális

eszméknek földi gyökerei vannak.

A cél: kijutni innen, de legmélyéig megélve az életet és a

halált. A fizikai sík a mentálsík alkímiai tégelye, gubója,

anyaméhe, keresztje: tehát az átlényegülés és megváltás kapuja.

A test élete, alkotóelemeinek szüntelen elhalása, a sejtállam

léte az egyedek folytonos pusztulására épül. A halál életet rejt,

az élet halált. Ketten vannak ők örökkön-örökké, az ősi egypetéjű

ikrek, akik a fény és sötétség malmaiban az egyet sokasággá, a

sokaságot egységgé őrlik.

Az anyag misztériuma a szellem misztériuma. Az anyag a Príma

Matéria, és fiktív megvalósítási területein túl egyetlen célt

szolgál:

Az Opus Magnumnak, a megismerés Nagy Művének a létrehozatalát.

ASZTRÁLSÍK

Értelmünk homloklámpásának sugarát vetítsük ezután

érzelemvilágunk ezer színben gomolygó örvényeire.

Aki nem épít átvezető hidat a magasság és a mélység két véglete

közé, az stagnálásba dermed vagy szakadékba zuhan. A híd a

sötétség és a világosság, a fizikai és a szellemi sík között a

nagy asztrális közvetítő, amellyel számolni kell, különben ő

számol velünk. Ha nem találjuk meg valódi nevét, félelmetes

zsarnokká nő. Ha nem nézünk arcába, ámokfutó, álarcos ellenséggé

válik.

Emóciók nélkül nincs egyensúly, nincs kapcsolat test és szellem

között, mert a lélek az oldó és tömörítő mágus az érzelmek

boszorkánykonyhájában.

A szenvedélyek, vágyak, sikerek, kudarcok, gyötrelmek hőjének

plasztikus közege szüntelen alakulásban szublimálódik vagy

sűrűsödik aszerint, hogy milyen tendenciákat vetít rá a teremtő

képzelet. A művészet varázslata és a szexus egyaránt ebből a

nyersanyagból formálja bálványait. Minden nemzőerő innen ömlik

a fizikai síkra és a szellem régióiba is; lent gyermek születik

belőle, fent remekmű. Biológiai teremtés és mentális műalkotás:

közös titok. A szenvedélyek síkja meredek ösvény. Ami az ágyék

mélységében szenvedély, az a középfokon önfeláldozó, áradó

érzelmesség, s az agyban fent a művészet szent elragadtatása. Az

Ige is e síkon át hömpölyög le fokozatos elnehezüléssel, ahogy

a sűrűbb formákba hatol a zenén, költészeten, festészeten,

szobrászaton keresztül.

A szerelem és a becsvágy olvasztótégelyében jön létre minden

változás. Odaömlik a tapasztalások selejtje és értékesszenciája,

mindaz, ami elveszettnek hitt vagy keletkezésben lévő: vágy,

titok, benső képvarázs, ideafantom, ösztön-lidérc hiánytalan

tulajdonná gyűlik össze beváltásra, elszámolásra készen.

E síkon minden elgondolt gondolat, megálmodott szín, sóvárgott

forma, teremtő hang, disszonancia és harmónia megszületett

magzattá lesz, amelyet elpusztítani többé nem lehet, csak

átalakítani és feloldani. A tettek árnya is az asztrálisban

kísért, amíg varázsigékkel fénnyé szublimálják.

Millióvoltos lámpák vetítik e vászonra a rejtett és tudatos

embert, hogy időtől konzerváltan szembenézhessen önmagával.

E sík a túlvilág is. A gyilkos lábnyomai ott folytatódnak az

akasztófa tövében. Az öngyilkos ott ébred elpusztíthatatlan

életére, az aggastyán új születése csodájára, s a gyermek a lét

meg nem szűnő folyamatosságára.

Az élet gyökerei a halálból nőnek ki. A fizikai létbe a halálon

át vezet az út. Az alkímia nagy tétele szerint: semmi nem

támadhat fel, ami el nem halt előbb. Ez az értelme az elmúlás,

de a feltámadás tényének is.

Ahogy az ego síkról síkra halad, fokozatosan változnak problémái.

A fizikai sík legnagyobb problémája az anyag felszabadítása. A

psziché síkjáé a szép, az érzelmileg vonzó, maga a létbe csábító

mágnes.

Az érzelemvilág végtelenné emelkedő intenzitás, szüntelen nemzés

és gyümölcsözés tüzes anyaméhe. Ebből az asztrálméhből szakadt

ki a vágy sátáni gyermeke meztelen, iszonyú szépségében, gyönyör-

és fájdalomsikolyok örök kíséretében.

MENTÁLSÍK

Teremtő képzeletünk alkímiai laboratóriuma a mentálsík,

szellemünk édeni dimenziója. Oltára előtt a hang hallhatón túlra

csendesül, a fény láthatatlanná finomul, a hő semleges hűvösséggé

tisztul. Itt már a szimbólumok és az ideák élete áramlik.

Küszöbproblémája az ellentétes ideák megfékezése. Ha nem akarunk

sűrűsödést elindítani, amely körforgásra, léleknemzésre, végül

a fizikai síkra vezet, meg kell tanulnunk a polaritások

eltávolítását egymástól. Az ellentétek semlegesítése, neutrálisba

süllyesztése a formaképzés megakadályozásának a módja.

Világai ideoszimbolikusak. Nyelve az ideák átvitele, tudománya

az absztrakt szimbólumok rendszere, vallása a transzcendens

geometria és a felsőbb matematika.

A mentálsík lényegétől az érzelmi elem idegen. A harmadik sík

felé egyre ritkul a spektrum, végül az ibolyántúli skála

sugárzásaival eltűnik az érzékelhető dolgok közül. S az ember

mégis magába zárja e világok pasztellvégtelenségét is. Hármas

testében egyensúlyozza a fizikum sötét halálerőit, az asztrálsík

mágikus esztétikáját, lángoló művészetvallását és a hatalmas

idea-ellentétpárt, amely létbe hívta az univerzumot. Az ember a

mindenség kulcsa. Benne rejlik a Kozmikus Múlt, a prekozmikus

világok teljes ismeretanyaga. Az anyag keletkezésének

misztériuma. Lelke a Világszellemből született, s így átélheti

az Istenség lényegét, az isteni hierarchia létrejöttét és a

fizikai létforma keletkezését. Önmagán át meggyőződhet a

mikrokozmosz és a makrokozmosz azonosságáról. Idegen

világszigetek szerkezetébe, civilizációinak történetébe merülhet

bele. Megismerheti a magasabb síkok életét, törvényeit és a

dimenzióvilágokat. A múlt, a jelen és a jövő bármelyik pontját

felkeresheti. Leszállhat a kozmikus múlt alvilágába. Behatolhat

az én feletti múlt történeteibe s az egyéni lélek régióiba. A

láthatatlan világ intelligenciáival, kerubokkal és Egregórákkal

érintkezhet. Felszínre hozhatja az anyagban rejlő kozmikus

emlékképek titkos tendenciáit, mert azonos azzal, aki teremtett,

de a teremtés mögötti nirvanisztikus istenséggel is.

A múlt nagy beavatottjai sok részletét felfedték már e titoknak,

de tanításaik élő valósággá csak abban lehetnek, aki maga is

rálép a gyakorlati törekvés ösvényére, és lángra lobbantja

magában a misztériumok tüzét. Az egyiptomi legszentebb jóga

gyakorlása lassan teljesen átalakítja a neofita öntudatát. A

harmadik szem életre keltésével rendszeresen fellépnek nála az

eksztázishoz hasonló állapotok, amelyekben a dolgokat igazi

lényegükben, eredetükre visszavezetve, szintetikusan szemléli.

A múlt és a jövő az örök jelenben folynak össze. A tárgyak és a

lények puszta megjelenésükkel elmondják titkaikat. Végül pedig

a kozmikus öntudat kifejlődésével üres agyrémként omlik össze a

halálfélelem, mert a halandók világát a szellemvilágtól

elválasztó fátyol lehull a beavatott szeméről, s az univerzum

vándora visszanyeri kozmikus állampolgárságát.

               Az állatok szimbolikus jelbeszéde

A Lélekmadár, a Sirály üzenete így hangzik: A psziché akkor él

saját törvényeinek megfelelően, ha a levegő elem Szattvikus

Fényében lebeg. Kiterjesztett szárnyát örök jelen tartja

egyensúlyban. Szemét a tudattalan óceánjának mélységeire

függeszti. Az ösztönzónák rejtőző ragadozóira villámszerű

biztonsággal csap le a magasból, és csőrével a tudat

világosságába emeli őket.

A Hollófő az alkímiai operációk egyik döntő stádiuma. Ha a Príma

Matéria hollófeketévé változik, az annyit jelent, hogy úton van

a következő fokozat fénylő kibontakozása felé.

A Kutya az ember legszebb tulajdonságát rejti: a hűséget. E

rajongó bizalom és hiszékenység azonban édeni tudatlanságból

fakad, amely különféle veszélyeket hív életre. Amikor a szellem

a kozmikus karmaspirálok befutása után újra visszatér az Édenbe,

Napbárkájának fő ékessége e tapasztalatok tüzében edzett hűség,

amely kiállta a megkülönböztetés jógájának valamennyi

savfürdőjét.

A Bagoly. A tudás akkor válik halál elleni arkánummá, ha

szövetségre lép a lélekmadárral. E szárnyas értelem rejti a

formulát, amely az okosságot bölcsességgé érleli, az embert a

kiegyenlítődés kerubjához hasonlóan képessé teszi arra, hogy a

szívével gondolkozzék, s az agyával érezzen.

A Hal. A látható és láthatatlan élet között ősóceán a híd.

Folyékony állaga a lét magzatvize. Kötni és oldani is csak általa

lehet. E titkot azonban egyedül a vizionárius Hal közelítheti

meg, aki a tenger mélységeibe alámerülve átsiklik az Ég vizeire.

A Medve. A vadállatok nemcsak az ember indulatainak, hanem sérült

személyiségének is élő jelképei. Az erdő vadja bizalmatlan, s ha

üldözöttnek érzi magát, támadva védekezik: mint a sérült

személyiség. Az emberben azonban nemcsak az indulatok dúvadjai,

hanem azok szelídítője is benne él. Fiatalabb testvéreinket

szánakozva érteni és szeretni, indulatainkat a magasabb értelem

törvényei alapján fegyelmezni: ez a sorsszelídítés

legtökéletesebb módszere.

A természet a tulajdonságainkat jelképező állatok viselkedésében

csodálatos misztériumokat játszik le előttünk. A fák koronájában

megbúvó fürge kis Mókusnak például egyetlen fegyvere riadt

ébersége, s ahhoz, hogy táplálékhoz jusson, a legkeményebb héjú

magvak burkát kell feltörnie. Ez az élő analógia a lényeget

kereső értelemhez szól.

Az egyiptomiak, akik az állatokról a legmélyebb valóságot tudták,

istenként tisztelték a Macskát. Mágikus szépsége, benső

függetlensége félelemmel vagy elragadtatással töltötte el őket.

A démoni és szakrális asztrálmágia misztérium tremendumát érezték

meg benne. Tisztában voltak vele, hogy oltáruk megszelídített

őrzőjévé kell tenniük, különben veszedelmes ellenséggé válik

éppúgy, mint saját meghasonlott érzelemvilágunk.

Az Őz a tehetetlen, védtelen zsákmány jelképeként arra

figyelmezteti az embert, hogy mennyire elégtelen a szelíd

jámborság gyámoltalan formája Terra ragadozói között. E

magatartás nem enyhíti, csak fokozza a könyörtelenséget, s az

ilyenfajta, értelmetlen áldozat véres lealacsonyodást jelent

annak is, akit feláldoznak. Az ég és pokol közé zárt halandó sem

a préda, sem a vadász viselkedésmódjával nem juthat ki

börtönéből; szabadulásának kulcsa Noé, a szeráf-ember.

Az Elefánt sohasem felejt. Nem véletlenül Ganésa ő, a keleti

mítoszvilág elefántfejű istene. A bölcsesség és a magasabb rendű

élet szimbóluma. Az emberi tulajdonságok közül vastag bőre, nagy,

okos feje, az egyéniség erejét jelentő ormányának érzékeny,

hosszú tapogatója, a négy erényt jelképező lábának oszlopain

nyugvó hatalmas teste az upanisádok szerint az univerzumot

szimbolizálja, amelyben a dolgok szüntelenül alakulnak, elhalnak

és megújulnak.

A Kígyó nemcsak a magasságból mélységbe merülő, s az alvilágból

újra szattvikus régiókba emelkedő teremtő áram jelképe. A lét

minden kísértését és misztériumát magában hordozza. Az ember

egyetlen számítását sem végezheti el nélküle. Valamennyi létsíkon

találkozik vele. A tudattalan homályában feketévé lesz, mint az

Ördög. A psziché grádussorán a demonomágia zölden és pirosan

szikrázó sárkányává alakul át. Felkúszva azonban Aszklépiosz

botján fehérré izzik, mint a Fény, s ott isteni gyógyító lesz

belőle.

A Bika Mitra állata. A bika mindenkiben valódi ellenfelét, Mitrát

keresi, mert egyedül az Isteni Bölcsesség beavatottja ismeri a

rontásoldó varázsigét, amely földhöz bilincselt harcosból

csillagok független uralkodójává teszi.

A Delfin csodálatos tanulékonyságát figyelve, a modern

oceanográfusok szerint Terrán az intelligens élet két irányban

fejlődött. A szárazföldön az emberben, a tengerben a melegvérű,

szelíd delfinben érte el csúcspontját. S jóllehet az óceán

barátságos, játékos óriásainak nincs technikai civilizációjuk;

pszichikai kvalitásaik néhány tekintetben túlszárnyalják az

emberét. A Delfin telepatikus lény, s kétségtelen, hogy emberben

még sohasem tett kárt, de igen sok esetben siet a segítségére.

Eszméletlen állapotban éppúgy hátára veszi és felszínen tartja,

vagy partra viszi, mint saját sebesült társait. Óannész rokona

ő, Poszeidón kedvence. Egyesíti magában a lélekmadár, a hal és

az emberrel rokon, hűséges háziállatok sajátosságait. Az óceán

mélyén kísérletező tudománynak intelligens postása. Segítségére

van kísérleteiben, veszélyekre figyelmezteti. Így összeköttetést

teremt a különféle dimenziók között, és a sziderikus régiók

titkairól hoz híreket Gea felszínén élő testvérének.

                        A fény melódiái

ÁLDOZAT-E,

ha akit szeretsz, elengeded,

saját útjára segíted?

Akkor lesz egészen a tied.

A VIRÁG

kelyheit szélesre tárja.

Egy kis rovar szorgosan beporozza.

Áldozat ez? Vagy mindkettő mámora?

CSAK AZ TUD

félelem nélkül élni,

aki mindennel szembe mer nézni.

Jövője, múltja nem rémíti.

ASZKLÉPIOSZ

túlemel a csillagokon.

Elűzi fekete gondod.

Félretolja a felhőt Napodról.

RÓZSAKRISTÁLY

a szépségbe fagyott vágy,

a tetszhalott szivárványt

életre kelti, mint a lélekmadár.

EGYEDÜL VAGY,

amint elhiszed magányod.

Őrangyalod hozzád hajol,

ha varázsszavakkal hívod.

MIÉRT HARAGSZOL,

ha valaki más nyelven beszél?

Neked énekel minden, ami él,

világnyelven szól hozzád az ég.

MÁR,

VALAMIT SEJT MÁR,

aki tudja, nem tud semmit.

Lelkét láthatatlanok érintik,

s e titoktól boldogan elnyugszik.

VIGYÁZZ,

kitüntetésed, ami ma rang,

lehet szégyenbélyeg holnap.

Jobb, ha szellemed meztelen marad.

NEM TEHETSZ RÓLA,

rád ragadt a bölcsek aranyló hímpora.

Sohase szégyelld. A vak úgyse látja.

Csak a madarakat üdvözli csilláma.

TUDOD-E,

a csend lelked gyógyforrása?

Takarót sző rád egy kegyes párka.

Ráébredsz tőle mitikus önvalódra.

ÁTUTAZÓK VAGYUNK,

csomagunk nincs. A sugár, amellyel

vizsgálnak, nem mutat ki fémet.

Nem veszik észre a szellemet.

MOLEKULÁIDBAN

a világegyetemet hordozod.

Agysejtjeid rejtik bölcs megváltód,

aki a végtelenre visszamosolyog.

ÉBRESZTŐ,

éhen ne halj kimeríthetetlen,

Fényt kínáló kincseskamrád mellett!

Nézz végre Harmadik Szemeddel!

NE AGGÓDJ,

ha foszló kapaszkodóid elengedted.

A senki földjén lebegsz, úgy érzed.

Nemsokára szárnyad lebbenését észleled.

 LEPLEZETLEN

Oly közel hajoltak a Láthatatlanok.

Nem rejtőznek előled. Élő víziók.

Beszédük csendtől hangos, mint a Hold.

GYÖNGÉD FORRÁSOK

az állatok. Aki szereti őket, boldog.Akiket szeretnek, boldogok.

Gyönyörű, szegény koboldok.

SIMOGATÓ

Édeni létük zsong, dorombol, dalol.

Öröklétükben nem félnek a haláltól.

Aki érti őket, a végtelennel társalog.

KERESD

a láthatatlan barátok nyomát,

csillanó lidércfutását.

Nincsenek távol. Lelkedet várják.

ÉHES MARADSZ,

amíg nem ettél az Élet Kenyeréből.

Gyomrod kellékétekkel tömöd.

Kár összeesned Édened kapuja előtt.

MINDENT LEHET TAGADNI

hitet, jót, szépet, istenit.

Megölni nem sikerül, mert vakít.

Van. Rejtett réseken át int.

A NYUGALOM

sötét csendkamra.

Kigyúl benne víziók valósága.

Eltűnik a halál mulandó árnya.

ŐSZ VAN

Eső szitál a szürkeségből.

Van mit sajnálni e beteg földön.

Pedig nap mosolyog a felhők mögött.

REPÜLJ HÁT!

Ne a test ólomgolyóját emelgesd.

Aki felszökken, az a szellemed.

Otthona csoda. Ereje kimeríthetetlen.

ISTENSZEMED

is van. Világmindenséget átfogó.

A megfeszítettben feltámadást mutató.

Nyisd ki végre! Fáj rajta a takaró.

GYÓGYULNAK,

akik igazán akarnak. Halhatatlan

szeretetelixírt koldulnak.

Eljut hozzájuk az égi harmat.

NE ADD FEL

apró botlások utáni ködben sem

a tökéletes Célt, amely a tiéd lesz.

A végtelenbe csillagod vezet.

BUDDHA MOSOLYÁVAL

borogasd emberi szomorúságod.

Könnyeddel ne öntözd önsajnálatod.

E mosoly az utad. Ez a fároszod.

SZORONGÁSOD

nevét kell megtalálnod. Fontos!

Megbízatásod szép és sok.

Le ne késd induló vonatod.

SZÉP

Varázsszó, ami vigasztal, nem ver,

Igazság, nincs mögötte fegyver.

Csak fészekmeleg és védelem.

SZÓVARÁZS

Simogat, mint a selymes szellő,

ringatón altató tengeri sellő,

a rossz kisebb lesz tőle, a jó megnő.

ÉSZREVETTED,

hogy nem jársz, hanem lebegsz?

Szárnyadnak csak suhogását érzed.

Más se látja. Szent álruha ez.

VALLOMÁS, AMI IMA IS LEHETNE

I. HARMATGYÖNGYÖS

selyemrétem, köszönöm, hogy testetlen

elnyújtózhatok édes meseszőnyegeden.

Simogatásod egyetlen gyógyszerem.

II. HÁLÁS VAGYOK,

hogy még súgsz, s énekelsz bennem.

Csak nevetsz öreg, elhasznált jelmezemen.

Nem én vagyok. Nemsokára levetem.

III. DE ADDIG IS,

emberszó nincs rá, hogy kifejezze,

pazar kincsed tömege mint borít be.

Csak ámulok, nevetve sírok tőle.

IV. HOGY ÉRTEM-E?

E szó hamis, eldobott csecsebecse.

Más az értékek rendje.

Agykomputerbe nem fér be.

V. JUPITER

„Isten és közöttem állok én.”

Elhagytam végre Mája tükrét.

Hallom a végtelen selymes csendjét.

                            Finálé

                     Az áldozat teomágiája

A Föld óriási tégelye áttüzesedett, s aki benne forr ma, abban

döntés érik. Az egyetemes tűzállapotban senki sem találhat

búvóhelyet. Három világban tombol a tűzvész. A test erőszakos

külső körülmények parazsán hamvad, a lélek bonyolult szenvedések

lázában lobog, és a szellem emblémája lángoló csillaggá

változott. Magasság és mélység búrája összezárult az ember körül,

s a transzcendens lángkarmok minden egyes élőlényt megragadnak.

Az emberiség a kollektív áldozathozatal alkímiai stádiumához

érkezett.

Az önző kis rablófészkek szubjektív védettségét felszámolták az

elemek. Mindenki szem előtt van. Mindenkit nevén szólítanak.

Mindenkinek áldoznia kell.

Az operáció lángkorbácsa vagy fölfelé, vagy lefelé űzi a lávából

kiszakadó részeket. Aki a félelmetes, apokaliptikus hőben az

állat oltárán feláldozza a szellemet, e sötét rítus mágiájában

emberből tömeggé kovácsolódik, és tehetetlen salakként az

egyéniség alatti régiókba merül. Individuális erőfeszítéseinek

kényszere megszűnik. Pihen, mint a mélységek súlyos kövei. Ha

valaki azonban lényének animális és démoni részét áldozza fel a

Messiás oltárán, az a szublimáció páráival égbe röppen, és

lehozza onnan az Isteni Esszenciát. Mája fátylát élő áldozatok

erőiből szövik. A hamis oltárokon elömlő vér és a tévedésekben

összpontosított hit mulandó bálványokban válik hatalommá. Az

egyre gyöngülő és vakuló bálványimádók minden értéke a

vámpírszentélyek örökké éhes áldozati tüzébe ömlik. Mulandó

mammonok templomában cseréli el az ember idővel az

örökkévalóságot. Itt váltja át térre a végtelenséget, üres

komédiákra a misztériumok szentségét, reménytelen kéjelgésre az

eksztázist, elszabadult, ellenséges robotok teremtésére a

teomágiát, s két homályos, gyásztól elszörnyedt szemre a magányos

szemet, amellyel láthatta Isten titkait. E sötét szentélyben adja

el aranycsengésű számokért az Abszolút oszthatatlanságát. Eljött

az ideje, hogy visszaszerezzük Májának, a káprázatok úrnőjének

kölcsönzött hatalmunkat! Eljött az ideje, hogy visszafoglaljuk

annak a belső birodalomnak a trónját, amelynek minden atomja

saját erőinktől lüktet, démoni színorgonája legjobb

képességeinket vetíti rá a szétosztó felhő-rongyokra.

Kimeríthetetlen életszomja saját szellemi javainkat fogyasztja -

 míg mi éhezünk, fázunk, rettegünk, újra és újra koporsóba

fekszünk önnön szétszórt, isteni gazdagságunk közepette. A

kozmikus óra mutatója a végső pillanathoz érkezett; eljött az

ideje, hogy mindez megváltozzék! Égi örökségünkből való

kifosztásunk a mélységbe vetett áldozat transzában történt.

Extroverziónk fanatizmusában szélbe szórtuk teremtő magjainkat,

s ezekből fogság és halál született. Tegyük ezért élővé és

tudatossá az áldozat teomágiáját, hogy felnyithassuk általa a

börtönöket, a sírokat és az Eltemetett Templom titkos szentélyét,

amelynek oltárán a fölmérhetetlen értékű Bölcsek Köve világít.

Az involúció vonalán mindig másokat áldoztunk fel saját

érdekeinkért. Az evolúció súlyosan nagyszerű passiójában áldozzuk

fel önmagunkat másokért. Erőink visszaszerzésének ez az egyedüli

módja. Feladott ragaszkodásainkból a hatalom visszaömlik hozzánk.

"A bizalom és hit nélkül való áldozat értéktelen", figyelmezteti

az áldozat-hozót az Isteni Ének, a Bhagavad-gítá.

Csak olyan áldozatnak van csereértéke, amelyet átszőnek vágyaink,

birtokló ösztöneink, mint idegpályák a testet.

A szellemi törvény fordított optikája szerint egyedül az a miénk,

amit feláldozunk. Amit összeharácsolunk, időtől zsákmányolunk és

személyes érdekeinkre fordítunk, az a mulandóságé.

Az áldozatnál éppúgy, mint megismerésünk egész területén mindig

csak rólunk van szó: a mi önmegtagadásunkról, a mi

szolgálatunkról, arról, hogy mit tehetünk a körülöttünk szenvedő,

testi és lelki segítségre szoruló léttársainkért.

A transzmutáció misztériumában égő ember áldozatait az

örökkévalóság tüzébe önti. Bármivel foglalkozik, bármivel

táplálkozik, bármit ajándékoz, bármilyen lemondást gyakorol, a

Legmagasabb Lénynek ajánlva teszi.

Az apró, anyagból kilazuló áldozatok láncszemein át bomlik fel

bennünk a sűrű és fájdalmas káprázatszövedék. Az ilyen áldozat

sokféle egyéni lehetőséget kínál. Lehet áldozni nehezen szerzett

időt valamire, ami nem jelent hasznot. Lehet áldozni türelmet

ott, ahol természetünk szerint türelmetlenek vagyunk.

Áldozhatunk, ha lemondást gyakorolunk alacsonyrendű

kedvtelésekkel szemben; anyagi javakat saját érdekeink ellen

akkor, ha ez nehezünkre esik. Áldozatul ajánlhatunk velünk

ellentétes állapotba beleérző megértést. Feláldozhatjuk másokért,

anélkül hogy elismerést vagy hálát várnánk érte, személyes

hiúságunkat, kényelmünket, becsvágyunkat, indulatainkat és

szenvedélyeinket. Feláldozhatjuk gyűlölködésig fajuló

gyöngédtelenségünket minden jelenséggel szemben, amely vélt

jogainkba, megrögzött szokásainkba és az élettől való

követeléseinkbe ütközik. Ahhoz azonban, hogy e csendes, látszólag

jelentéktelen monodrámákat, alacsonyabb természetünk lassú

elhalását lázadás nélkül véghezvihessük, meg kell hoznunk azt az

áldozatot, amely e lemondássorozatnak értelmet ad. Ez pedig

megismerésünk elmélyítése és élménnyé emelése a tanulás, tanítás

és praxis fokozatain át. A megismerés élő erőkkel telítése

írásban, szóban és tettekben való ernyedetlen szolgálatot jelent.

Az áldozat az élet megnyilvánulásának és a megváltásnak

univerzális törvénye, amely alól még a leghatalmasabb szellemlény

sem vonhatja ki magát. Az istenek, démonok, lárvák, emberek,

elementálok, állatok és növények mind az áldozat tüzében égnek,

belőle táplálkoznak, általa élnek, benne pusztulnak el és belőle

támadnak újjá.

Az áldozati tűz a megtisztulás és az átváltozás eszköze. A

véráldozat és az önfeláldozás óriási skálájában nincs egyetlen

olyan mozzanat sem, amely ne a transzmutáció rejtélyes

operációjának állomása lenne. Manu törvénye szerint még a

növények, fák és állatok is, amelyeket a Szent Tűzben áldoztak

fel, magasabb létformában születnek újjá. Az ember azonban, aki

ezt a sötét áldozatot gyakorolja, és saját önzése, alsóbbrendű

szenvedélyei, tehát a benne lakozó bestia feláldozása helyett

kiszolgáltatott élőlényeket öl meg, pszichikailag kivérzik ebben

az aktusban, és a mélységi erők bábjává lesz.

A messiások, próféták, beavatottak mindegyike az áldozat

misztériumát mutatta be a passzívan tétovázó vagy kiutat kereső

élőhalottaknak. E nagy fároszok azonban magányosan lobogtak el

a történelem máglyáin. Ma az egész emberiség lába alatt

áttüzesedett a talaj. Akik a házakban vannak, hiába futnak a

mezőkre, mert kigyúltak a mezők, égnek a házak, lángban állnak

a városok, és a hegyek lávát ontanak. Akik a partokon vannak,

hiába menekülnek a tengerekre, mert a mérhetetlen mélységű

medrekben tűz hömpölyög. E lángözön Noéjának főnixmadárként kell

felröppennie a tűzből, hogy láthatatlan, égi bárkáján átmenthesse

a szellem értékeit a jövendőbe.

Mi, akik e bárka utasai vagyunk, dobjuk el személyiségünk

terheit, nehogy gátolják emelkedésünket. Az elhajított

homokzsákokban súlyos anyag van, sírhantok homokja - cseréljük

vissza e matériát az Életre! A kérlelhetetlenül folyamatban lévő

operáció kivétel nélkül mindenkit áldozatra kényszerít. Mi

áldozzunk önként és örömmel, mert ismerjük a Törvényt és a

félelmetesen egyszerű varázsigét, amely így hangzik: "A lemondás

jógája által eléred a tökéletességet. Ha szabad leszel, Hozzám

jössz." (Bhagavad-gítá)

Áldozzunk! Égessük el testünket a Bölcsesség Tüzében, hogy

hazatérhessünk végre Hozzá!

* * *

                         A szó mágiája

              A HERMETIKUS FILOZÓFIA ALAPFOGALMAI

A szavak sokszor világbirodalmakat építenek,

de vannak szavak, amelyek világbirodalmakat döntenek romba.

Amikor az ember átégett valamennyi, maga teremtette poklon, és

általa alkotott, százezerszeres káprázatmennyország kínná vált

gyönyörén, elérkezett érett életősze sötéten izzó, keserű

magányához. Csalódásaitól csupa seb, csupa kudarc. Vágytestét

koldusrongyok takarják. Agya üresen kong téves gondolatai

lenyomatától. E telet váró, reménytelen állapotában száműzi magát

tévedései útvesztővé lett, sötét rengetegébe, őserdejébe, és

annak úttalan útjain bolyong. E céltalannak hitt lézengésben

egyre erősödik, fájdalommá lesz a mindig lénye tudattalanjában

lappangó éhség és szomjúság. Szörnyű hiányérzet valami után,

aminek nem tudja a nevét. Pillanatsikerek, bukások, szenvedélyek,

átutazások élethalálküszöbökön, pótcselekvések nem oltották e

mardosó vágyat. Egyforma távolságban maradtak tőle e kísérteties

árnyak. Megcsillantottak valami örömszikrát, de ettől sóvárgása

még elbírhatatlanabbá vált. Valamennyi időkategóriát megjárt e

fokozódó reménytelenségben, amikor hirtelen rábukkant Valamire.

Bozontos, kusza növényektől körülvett kőtömb kvadrátja magasodott

előtte. Megtorpant. E négyzetes ábra jelentősége villámként

fénylett fel benne. Jegesen sugárzó szentély, rajta nyugtalan

láng lobog. Azonosnak érezte magát e lánggal. Az most is

menekülne, ha tudna, úgy, ahogy ő tette eddig. Bujdosott valami

elől, amivel nem mert szembenézni. Térdre hullt. Megadta magát

a felismerésnek, hogy bírái előtt áll. Iszonyú gyónás szakadt ki

belőle; hóhér volt és áldozat. Ölt és megölték. Lopott, csalt,

hazudott, és mindannak áldozatává lett, amit elkövetett. Mindent

elveszített, amit összeharácsolt. Előttük térdepelve várja

ítéletüket. Mentsége nincs. Könyörögve kéri azonban, ha kitölti

büntetését, segítsék rá saját, nyílegyenes ösvényére. Az

bizonyosan odavezet, ahol nem csak éhét, szomját, hanem

gyötrelmes lénye éber eszméletét is örökre kioltják.

Időtlen időkig tartott a büntetés. Észre sem vette, mikor jutott

el léte legmélyebb pontjára. Fogalma sem volt, hogy az isteni

törvény e pontot határrá tette. A mélység ugyanis véges. A

legmélyebb pont, az involúció a hanyatlás végét jelenti, és

átfordul evolúcióvá, fokozatos emelkedéssé. De a magasság

kiterjedései határtalanok.

Hogyan sejthette volna e legnyomorúságosabb állapotában, amely

a halálnál halálosabb, szörnyűbb volt, hogy e gonosz

önkívületében egyszerre csak ott áll a széttárult, hatalmas

dimenziók között, amelyek mögött mind nagyobb és nagyobb

kiterjedések nyílnak. De közvetlen előtte felragyogott hirtelen

az energiaáramoktól körülzúgott szentély. Három lépcső vezetett

a magányos, szelíd lótuszkelyhek közül felnyúló lánghoz, amely

nem éget, és nem vet árnyékot. Az öröm, amelyet érzett,

túlemelkedett könnyön, síráson, gyászon és újjászületésen. Egész

lénye elébe borult. Kis féregnek érezte magát. "Te vagy Az" -

váltak szóvá benne a csordultig telt gondolatok. - "Most már

kiolthatod e hitvány lángot, aki én vagyok. Érdemen fölül

ajándékozott meg, hogy Rád pillanthattam. Te belül vagy, én kívül

rekedtem a külső sötétben. Te vagy Az, aki Van."

Egyszerre ámultan felpillantott, mert gondolataira örömóda

zendült visszhangként: "Te is Az vagy. Te én vagyok. Te is Isten

vagy. Tat tvam aszi."

Kiegyenesedett. "Uramisten, mi ez? Ez a Fény, a drágakő a

lótuszkehelyben!"

Elnémult. Magányos szemén át beleoldódott az Istenek Örök Tüzébe.

Még hallotta az örömóda mondatait: "A drágakő a lótuszkehelyben

Te vagy. A nyers követ Te szorítottad a vér, a könnyek és a kínok

csiszolókorongjához, amíg makulátlanná lett. Te gyűjtötted

tapasztalatod mézét és mérgét, hogy elhozd ide az ezotéria végső

dimenziójába, és hátrahagyd személyiséged lenyomatával együtt,

mielőtt eltűnnél a múlandó világból."

De itt már leomlott énjének utolsó válaszfala is. Eksztázisa nem

ismert szavakat. Sem formája, sem száma nem volt. Rettentő súlyok

szakadtak le róla.

Azonossá vált a teljességgel.

És a teljesség néma.

                           Bevezetés

Nincs olyan szakma a világon, amelynek ne volna saját

fogalomnyelve, amelyet mindenki megtanul, aki szakképzettséget

akar szerezni. Természetes, hogy a tudomány, a művészet és a

bölcselet szintézisére törekvő összefüggések tudományának is

sajátos fogalomrendszere van. E meghatározásokat a Királyi

Művészet szótárául ajánlom. Az érdeklődőket hozzásegítik

tanulmányaik folytatásához.

Nehéz, de bátran átgondolt, végső kozmogóniai problémákat

feszegető tételek ezek.

Még nem volt olyan olvasó, gondolkodó, kereső ember, aki ne tette

volna fel nekem e súlyos kérdéseket. Tehát nem hagyhatom ki

ezeket a szótárból. Elég töprengeni valót adnak. Utólag rájönnek,

hogy megérte a fáradságot.

                       Az analógiák tana

"Valóságos, hazugság nélkül való, biztos és teljességgel igaz,

hogy ami lent van, egyenlő azzal, ami fent van, és ami fent van,

egyenlő azzal, ami lent van, az Egyedülálló Dolog csodájának

véghezvitelére. És ahogy minden egyből keletkezett, az egy

elgondolásából, úgy hasonul minden létező ehhez az egyhez,

amelyből származik. A Nap az atyja, a Hold az anyja, a szél

hordta magában, a föld a dajkája. Íme, teremtő atyja minden

teljességnek. Ereje végtelen, amikor anyaggá válik. Válaszd el

a földet a tűztől, a ritkát a sűrűtől, nagy gonddal és áhítattal.

A földről az égbe száll, és onnan vissza a földre, útjában a fent

és a lent erőit magába felvéve. Így a világ minden dicsősége a

tiéd lesz, és eloszlik mind a sötétség körülötted. Lám, az erők

ereje, amely minden teret betölt és minden anyagot áthat: így

lett a világ megteremtve, melynek számtalan csodálatos hasonmása

létezik és ismétlődik az elmondott erő hatására. Miért is a nevem

Háromszor Hatalmas Hermész, mert a világ mindhárom bölcsességét

bírom. Amit a nap működéséről elmondhattam, befejeztem."

- HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ

A Háromszor Hatalmas Hermész, az utolsó mágikus atlantiszi

kultúra misszionáriusa s az ősi, egyiptomi idők rejtélyes

messiása ebben a Smaragdtáblának nevezett üzenetben rögzítette

saját spirituális, ősi korszakának minden tudását és

bölcsességét.

E tétel az összes ismert egzakt és egyéb tudományok alapja. A

modern technika, biológia, orvostudomány, építészet, hidraulika,

csillagászat, fizika, kémia, minden, amit ismerünk, egy

hallgatólagosan elfogadott módszert alkalmaz alapjaként. Lényege,

hogy amit kicsiben a kísérleti asztalon létrehoz, az egy

hatalmas, láthatatlan és rejtélyes törvényszerűségnél fogva

azonos a természet és a kozmosz valamennyi ábrájával, működési

elvével.

Az ember a világmindenség két szembeállított tükre között állva

kezd ráeszmélni arra, hogy a képek, amelyeket végtelen

ismétlődésben lát, azonos dolgot ábrázolnak, kisebbnek vagy

nagyobbnak tüntetik fel, ami nem egyéb, mint a relatív tér-idő

káprázata. Az ősi hagyományok szerint a mindenségben

megnyilvánuló egész élet bizonyos alapformulák végtelenségig

gyűrűző megismétlődése.

Hermész Triszmegisztosz az analógia törvényét hieroglifákban

fektette le. Azóta is rengeteg Smaragdtábla-fordítás született,

de nincs két olyan szövegezés, amelyek értelmüket tekintve

teljesen megegyeznének. Mert a "mint fent, úgy lent" tétel

háromsíkú jelképként egészen mást fejez ki, tömörebben és

tévedhetetlenebbül foglalja magában a törvény értelmét, mint az

oksági kifejtés részletekre tagoló s tapogatózó kísérletezése.

Első pillanatra nem is tűnik lényegesnek, hogy a fent és a lent

egymással való megegyezését az egyenlő, az ugyanolyan vagy az

azonos szóval fejezzük-e ki, pedig a kifejezés pontossága itt

esetleg a kulcsot vagy a kudarcot rejtheti magában. Persze nincs

olyan meghatározás, amely tökéletesen fedi egy szimbólum

jelentését. Az elemző módszer legfeljebb körülírja azt, amit meg

akar értetni, a jelkép azonban pontosan ábrázolja.

Ha a kozmikus analógia törvényét helytelenül alkalmazza valaki,

azért nem az analógiatörvény a felelős. A tétel kétségtelenül

egyetemes jelentőségű, s a megnyilvánulás minden síkjára

érvényes. A kis és nagy kozmikus egységekre, az anyagi világ

legsűrűbb rétegeire éppúgy vonatkozik, mint a szellemi magaslatok

ibolyántúli színskálájára. Alkalmazása tehát nem olyan egyszerű,

mint a racionális törvényeké, s a dolgok valóságos

összefüggéseinek ismerete nélkül könnyen vezethet tévedésekhez.

A tudományban már kiderült néhány ilyen tévedés. Néhány évtizede

például még úgy tudták, hogy az atom a naprendszer kicsinyített

mása, amennyiben az atommag a központi Napnak felel meg, az

elektronok pedig a bolygóknak. Ezt a nézetet az analógiatan

legtökéletesebb bizonyítékának tekintették, hiszen igazolva

látták benne a mikro- és a makrokozmosz azonosságát. Annál

nagyobb volt a kiábrándulás és a csalódás, amikor az

atomszerkezetről vallott nézet a legutóbbi években olyanképpen

módosult, hogy az elektronok nem bolygók módjára keringenek,

hanem koncentrikus héjakban úgynevezett elektronfelhőket

képeznek. Néhány modern tudós elsietett következtetése szerint

persze maga az analógiatörvény dőlt meg ezzel. Alapos meggondolás

után azonban kitűnik, hogy ez a felismerés nemcsak, hogy nem

döntötte meg az analógiatörvény kozmikus méretekre is érvényes

alkalmazhatóságát, hanem még inkább kiterjesztette. Mert az

elektronhéjak rendszerében a tejutak mikrokozmikus analógiájára

bukkanhatunk. Az atom ilyenformán nem a naprendszerekkel, hanem

a tejútrendszerekkel analóg. Ha a "hasonmásokat" összekapcsoljuk

egymással, megláthatjuk a parányiban a hatalmas s a hatalmasban

a parányi pontos tükrét.

A Smaragdtábla kulcsainak helytelen alkalmazásából akkor lehet

nagyobb baj, ha az téveszmékhez, tévtanokhoz vezet. Az analógiák

tetszetősek, s találó képekben sok mindent kifejezhetnek. Éppen

a szimbólum az, ami egy egész, hosszas magyarázatokkal

elködösített problémát vakító villanásként fénybe borít. Mégis,

tételeivel nem bánhatunk elég óvatosan. A megtévesztő analógia

sokszor vált már zavaros elméletek kútforrásává. Erőltetett dolog

az is, ha egy egyetemes alapformulát kivétel nélkül minden

jelenségre rá akarunk húzni. Vegyük példának a kört vagy annak

teljesebb formáját, a gömböt. A kör jelképes értelme olyan

sokféle, hogy alig lehet felsorolni valamennyit. Ha azonban

minden lelki és szellemi jelenséget a körrel kívánnánk

magyarázni, vagy ha a láthatatlan világ rejtelmeibe egyszerűen

a körnek és a gömbnek a magasabb síkokra való kivetítésével

akarnánk behatolni, akkor - néhány helytálló vonatkozás és

következtetés mellett - a valóságnak nem megfelelő, zavaros

képzetek labirintusába tévednénk.

Az analógia törvényének kulcsa a mentálsíkon van, s teljes

eredményt csak az érhet el, aki ismeri e sík lényegét. Az

ideákból úgy alakulnak ki a formák, mint magból a növény. A

hasonlóság tehát nem formai, hanem lényegi. Ezért a kicsiből a

nagyot egyszerű felnagyítással kivetíteni, vagy pedig az alant

lévőből a fent lévőre szolgai módon következtetni nem szabad,

mert így születnek meg a transzcendens világra vonatkozó, emberi

mértékre szabott elképzelések. Forma és ideatöltés között persze

szoros összefüggés van. De nagyon alaposan kell ismernie a

jelképeket annak, aki a külsőből ráismer a belső tartalomra és

a mentális eredetre. Az ember általában agya okszerűségi

rácsozatán át néz a dolgokra, kívülről. A természetlátó ember

szoros szellemi és pszichikai kapcsolatban volt a jelképekkel,

s ez az élményszerű összeköttetés kizárja a tévedés lehetőségét.

A hermetikus stílus nem volna érthető az analógiák tana nélkül.

A hermetika az avatatlanok előtt úgy rejtette el titkos

mondanivalóját, hogy az analóg fogalmakat szándékosan

felcserélte. Például: a Nap-atya-arany vagy Hold-anya-ezüst vagy

Merkúr-gyermek-higany szavakat egymás helyett alkalmazta. Persze

a változatok legtöbbször sokkal bonyolultabbak ennél.

A kabbala is a fent jelzett analógiatan alapján állítja fel az

egymás alá rendelt világok sorrendjét. A kabbala Adam Kadmonjának

- a kozmikus óriásnak - pedig a földi ember a mikrokozmikus mása.

Az analógiák lényegi hasonlóságát úgy mérhetjük le, hogy

elhatolunk a dolgoknak nemcsak szerkezeti, hanem belső

törvényszerűségéig. Például a táplálkozás a világegyetem minden

létsíkjának törvénye. De egészen másképpen táplálkoznak a

kristályok, mint a növények, az állatok, az emberek vagy az

égitestek. Az evés, a megragadás és a bekebelezés alapvető ténye

azonban mindegyiknél analóg. Ugyanígy a nemzés, a terhesség, a

szülés-születés, a harc és a halál mozzanatainak különféle formai

változatai végigkövethetők az univerzum minden élőlényénél. De

ezek a megnyilvánult világ két magasabb síkján - a pszichikain

és a mentálsíkon - egészen más folyamatokként játszódnak le.

Alapjában azonban mégis megfelelnek egymásnak.

                          Adam Kadmon

A KOZMIKUS EMBER. A kabbala tanítása szerint az egész látható

világ az egymásra következő, egymást átható lények

hierarchiájának láncolatára épül. Minden élő forma alkotó eleme,

része egy nála hatalmasabb egységnek. Ahogyan az elektronrendszer

felépíti az élőlények testének atomjait és sejtjeit, úgy az

emberi psziché sok más elemmel együtt alkotja egy magasabb

szellemi lény lakóhelyének, bolygójának asztrális szervezetét.

Még hatalmasabb nézőpontból szemlélve: naprendszerünk és más

naprendszerek planétái neutronjai, protonjai, pozitronjai,

atomjai egy gigászi, kozmikus szervezetnek. Ezeknek éppúgy van

magasabb értelemben idegrendszere, vérkeringése, szervei, feje,

törzse, végtagjai, mint az embernek.

A hozzánk legközelebb eső univerzum a tejutakból és

csillagködökből összetett, emberformájú, hiperkozmikus óriás:

Adam Kadmon.

Valójában az ember-Isten-képmás analógia csak e tétel ismeretében

válik élővé. A Teremtő Elme idearendszerében benne van az egész

fizikai, pszichikai és mentális világegyetem, amely az ember

testében, lelkében és szellemében is alakot ölt. Az ember

ugyanennek a dolognak kicsinyítő lencsén át kivetített, tökéletes

mása. Ezért a kiskozmosz önmagát a nagykozmosz analógiájának

teljességében érzékelheti, tudatosíthatja, amint földközpontú

szemlélete kozmikussá tágul. Az állat, a démon, az elementál

törött tükördarab, erőtlen részlet, csonka töredék. Az ember

egész, Isten-képmás, mint hatalmas testvére, Adam Kadmon.

                         Akasa-krónika

AKASA, A beszélő fény krónikája valójában a rejtélyes, meg nem

nyilvánult, nirvanisztikus lét örök emlékezete. Minden mulandóba

kivetült idea gondolata, tette, képzete, valamennyi történése,

a mélybe merült energiából anyaggá sűrűsödött, majd

tapasztalatokon át megtisztult mozzanata feljegyződik benne,

emlékpotenciává válik, és onnan újra felidézhető. Az Akasa

megőrzi a belé kerülő ideatartalmakat, energiában gazdag formákat

vagy mozgásokat, ezért a szellemi látás birtokában lévő beavatott

- a kozmikus jelképek ismeretében - a múltnak minden alakulását,

eseményét kiolvashatja belőle, és a jövőbe is betekinthet.

Kifejezési formája élő szimbólumok jelbeszéde. Ami annyit tesz,

hogy képei nem merev, geometriai formák, hanem alakjukat az

élőlényekhez hasonlóan folyton változtatják és kiegészítik. Az

élő jelkép egy fejlődési folyamat kiindulási pontját, és annak

minden változását megjeleníti, s így analóg az

álomszimbólumokkal. Megfejtéséhez azonban szükséges, hogy a

szemlélő az Akasa-szimbólum teljes ívének mozgását megragadja,

a kiindulási ponttól a befejezésig.

                             Mája

A KÁPRÁZATOK ASSZONYA. Magasabb vonatkozásban az istenség női

lényege, az elsődleges természet jelképe. Alacsonyabb értelmében

az anyagot, prakritit, az elkülönülést jelenti, de mindenképpen

női jellegű fogalom. Maga a szó szanszkritul varázslatot jelent,

és hatalmas filozófiai, kozmogóniai rendszer van mögötte. A

keleti gondolat szerint az egész, létbe lépett, látható világ

varázslat, illúzió, káprázat. Mégpedig nem erőszakos, külső

hatásra létrejött varázslat, hanem a lényekből kivetült, mágikus

tükörben szemlélt képsor. Tárgyi valósága nincs. A világ nem

hely, hanem állapot. Mája erősen összefügg a mágiával is, a

képzelet bizonyos teremtő állapotával, az anyasággal, az

anyaggal, mivel a varázslat mulandó képeit szüntelenül magunk

teremtjük, és hiszünk káprázataiban. Ilyen illúzió az ember

halandó teste és a szüntelenül változó világ.

Mulandó minden, ami keletkezett, és ami mulandó, az Mája. Mulandó

minden, ami az anya, a Máter méhében megfogant, mert az élet

ikerré zárul ellentétével, a halállal, az öröm a szenvedéssel,

az emelkedés a hanyatlással, a fény a sötétséggel, Isten a

sátánnal. A valóság nem Mája természetes ellenpólusa, Brahman nem

a világ anya voltának nemző, hímnemű kiegészítője, mert az élet

minden alakjában alapvetően feminin, asszony, varázslat, Mája.

A férfit és a nőt már az "első természet" körében keletkezett

feszültség hozta létre, vagyis a meghasadt Egy vált kettővé. A

valóság Egy, az egyetlen gyújtópont, a végletek közötti közép,

az örök jelen: Átman, az Istennel azonos önvaló.

                         Reinkarnáció

Az élet háromsíkú folytonosságának tanát nemcsak a világ nagyobb

részének vallásbölcselete tanítja, hanem nyomát a korai

kereszténységben is megtalálhatjuk. Origenész és egyes korai

egyházatyák még tanították a reinkarnációt.

Az ősi időkben, amikor az ember közelebb volt eredetének

titkához, s életét átszőtte az egyetemessel való kapcsolat, nem

hitte, hanem tudta, hogy a világegyetem halhatatlan vándora. Aki

életből életbe, szféráról szférára zarándokol, hogy vezekeljen,

tapasztaljon, s a benne elsötétült, sűrűvé nehezült létet

megtisztítsa és feloldja.

A reinkarnáció azonban nem pusztán vallásbölcseleti tétel, a lét

látszólagos igazságtalanságainak elméleti vigaszdíja, hanem

gyakorlati módszerekkel tapasztalható és bebizonyítható igazság.

Minden ember lelkében megvannak az előző életek lappangó emlékei.

Tapasztalatok, megszerzett erények, szorongások, súlyos, névtelen

élménytartalmak, amelyek bizonyos dolgoktól való menekülő

elfordulásban, iszonyban, izzó rokonszenvben és leküzdhetetlen

ellenszenvben nyilvánulnak meg. Ugyanez rejlik a rejtélyes

választások és még rejtélyesebb elutasítások, a jellem fajsúlya,

finomsága vagy durvasága, az ízlés csiszoltsága, a részvét és a

részvétlenség, a leküzdhetetlen hajlamok, a szomjas szellemi

érdeklődés vagy annak hiánya mögött. A fajta és az egyén

átöröklési vonala távolról sem magyarázza meg a pszichikai és

idegélet e bonyolult szövevényét. Az emberi tudat alatt

felfedezett, alvilági birodalom csak még szédítőbbé tágította az

embertitok átfoghatatlan kiterjedéseit.

Az átöröklés, az elődöktől, szülőktől, fajtától kapott testi,

lelki alkat, az idegzet terhelése is igen fontos, de sorrendi

kérdés. Ma már nemcsak a spirituális eszmékkel foglalkozó kutatók

állítják, hogy az anyagi tényezők másodlagosak. A szellemi elv,

az anyagot szervező, intelligens életerő a tudomány szerint is

elsőrendű. Ezt a tételt pedig szükségszerű következtetésként

egészíti ki a dolog szintézise: a szellem választja meg a

feltételeit, illetve adottságai kapcsolódnak a megfelelő

körülményekhez, fajtához, elődökhöz, szülőkhöz. Minden ember

háromféle emlékezet lenyomatait hordozza magában. Viszonya e

valamennyi léttitkot magában rejtő lényeghez ugyanaz, mint

korlátozott tudatának kapcsolata mindahhoz, amit altudata

elraktároz. Sejtjeiben viseli az anyag, a fajta emlékezetét,

pszichéjében az egyéni és kollektív élet inkarnációs

érzelemskáláját, szellemében kozmikus eredetének időtlen

eseményeit. Előző életeinek összeredménye tehát testének

sejtjeiben, lelkének rétegeiben és szellemében jelenlévő valóság.

A szokásos megjegyzés, hogy "Akkor miért nem emlékszem vissza

arra, hogy többször éltem a földön?", igen kevéssé számít érvnek

az ismeretlen, "ibolyántúli" tudatrétegek felfedezése után. Az

ember mérhetetlenül többet tud annál, mint amit éber tudatának

kis, körülhatárolt színpada fénybe helyezve megmutat neki. Az

ismereteknek, emlékeknek, elraktározott képeknek és képességeknek

óriási skálája húzódik végtelen távlatokban a megvilágított, apró

színpadon innen és túl. Az ember pedig úgynevezett "normális"

körülmények között nem emlékszik önnön valódi tartalmára, csak

hipnózis közben, álmában vagy mélypszichológiai módszerekkel

előidézett, rendkívüli tudatállapotban. Primitív lények hipnózis

alatt vagy transzban idegen nyelveken beszélnek folyékonyan, és

olyan műveltséget árulnak el, amelynek nyoma sem mutatkozik

hétköznapi egyéniségükben. Sokszor kiderül ilyenkor, hogy

látszólagos teljes értetlenséggel és érzéketlenséggel tanúi

voltak egy folyamatnak, amelyet tudatuk kulisszái mögött egy

hihetetlenül érzékeny felvevő készülék pontosan lefényképezett,

és bizonyos módon, bármikor előhívhatóan elraktározott. Az ember

pedig, aki e csodákat végtelen rétegeződésben, és

kimeríthetetlenül magába zárja, "nem emlékszik semmire".

Már az ember veleszületett túlérzékenységének feltárása is sok

esetben születés előtti élményekre vezethető vissza. A

mélypszichológia visszahatoló vizsgálatai sokkal messzebbre

vezetnek, mint a születés előtti, méhen belüli benyomások

jelenségei. E magasabb elemzési módszerekkel felszínre hozhatják

az elmúlt életek emlékezetét, s a lezárt fejezetek újra

olvashatók lesznek.

A spirituális gyakorlat tapasztalataiból leszűrt, igen fontos

tény az, hogy bár a múlt emlékezete csak lappangó formában van

jelen, átalakítása mégis lehetséges. Ugyanaz a szerv, amely a

születést lezáró aktusban az idealenyomatokat energetikai ábrákká

alakítja át, ma is jelen van, és a test hétköznapi életében ennek

a folyamatnak az ellenkezőjét gyakorolja. Van tehát egy szerv,

amely emlékeket hajlamokká, és hajlamokat emlékekké képes

átalakítani. Amikor régmúlt eseményekre kívánunk visszaemlékezni,

a "mentális fordítónak" ezt a működését vesszük igénybe. A

pszichoanalízis elmélete szerint a kórképző okká változott

megrázkódtatás már régen gátlást szülő hajlammá lett, s az csak

a páciens idegrendszerében kimutathatóan érvényesül. Mégis, a

mélypszichológiai elemzés kitartó munkával felszínre hozza e

lappangó emlékeket. A már energetikai elemmé alakult, kórképző

csíra a mentális fordítószerv közvetítésével visszaváltozik

képpé, és a beteg lelki szemei előtt megvilágosodik a kórokozó

élmény.

A lelki átalakító berendezés ezek szerint a legrégebbi pszichikai

rétegek lenyomatait is képes újraéleszteni. Erre a tulajdonságra

épít az inkarnáció-elemzés, amely a fent említett módszert a

születés előtti korszakon túlmenő időkre is kiterjeszti. Az ember

kozmikus, faji történetének, az élet folyamata alatt észlelt

sokmillió benyomásának, egyéni fejlődésének végtelen hosszúságú

panorámáját szürke agykérgének bevésett tapasztalataiból

lecsapolva, képekké, emlékekké alakítja át. Ami pedig nem

található a lenyomatokban, azt a psziché működésének sajátos

mozgásaiból elevenítheti fel. Mert az egyéni ellenszenvek,

túlérzékenységek és vonzalmak a bennük kifejezésre jutó

energetikai jelleg szerint alakíthatók át az ezeket létrehozó

okok képeivé.

Az elmúlt inkarnációk lappangó emlékeinek életre keltése a

múltban csak olyan egyéneknek sikerült, akik a lelki kultúrának

legalább annyi időt szenteltek, mint a külső életsíkon való

tevékenységnek. Az előző életek tudatosítása leginkább Indiában

volt sajátos kultusz tárgya, ezenkívül Tibetben, ahol az emberek

nagy többségének érdeklődése transzcendens irányú. Külön vallási

szekta, a tulku lámák szektája alapul a visszaemlékezés tényén.

Tudvalévő dolog, hogy e közösség tagja csak olyan láma lehet, aki

előző életeire pontosan visszaemlékszik, s ennek bizonyítékát

adja. A tulku lámák kolostora igen nagy, és sok lakója van. Ezek

szerint tehát nem áll, hogy az elmúlt életek felidézése ritka

jelenség volna. A visszaemlékezés mindenesetre attól függ, mennyi

időt fordítanak e képesség megszerzésére. Indiában már a

legrégebbi idők óta ismeretes, és használatban van a lappangó

emlékképek átalakításának gyakorlata. Az erre vonatkozó, titkos

utasítás az upanisádok és a jóga-szútrák alkotórésze. A nagy

vallásalapítók - Buddha, Kapila, Krisna és mások -

megvilágosodásuk folyamatának döntő pillanatában mind

áttekintették kozmikus létük megelőző állomásait.

Visszaemlékeztek a létesülés körforgásában foglyul ejtett

szellemük vergődésére, s különböző életeik szenvedéseinek

tanulsága hatalmas szózat formájában látott napvilágot. Buddha

a szenvedés Négy Nemes Igazságát látta meg az életsorozatok

panorámájában. Kapila az élet és a világlélek anyagba öltözésének

színjátékát vezette le belőle.

A hermetikus etika az ismételt újraszületések keleti tanításának

érvényére és a karmára alapozza tanításainak erkölcstanát. Noha

ez a tan csak az egyéni pályafutás határán belül mozog, mégis a

magasabb etikához vezet, ahol a mindenség egysége képezi az

összekötő kapcsot az élőlények között. A reinkarnáció elve annak

kifejezése, hogy minden ember többször él a földön, s az emberi

lélek fejlődésének útja nem átmenetek nélküli, hanem fokozatosan

táguló életkörökön vezet keresztül.

                           A nemiség

KUNDALÍNI, A KÍGYÓ

Kundalíni az érzéki energia, de a mágikus teremtőerő szanszkrit

jelképe is. Kundalíni az ember ágyékában fekszik összecsavarodva.

Ha a mélységben ébred fel, szenvedéllyé válik, vagy anyagot

termékenyít, mulandó formákat teremt. Ha azonban a tanítvány

gyakorlatai segítségével felvezeti az agyba a hátgerinc létráján

át, akkor a mágikus kígyó ereje ott szellemi energiává,

alkotóerővé lesz. Ha Kundalíni megreked középen, az érzelmek

asztrálbirodalmában, veszedelmes fanatizmust gyújt fel,

olthatatlan máglyát, amelynek lángjaiból romboló tűzlények

születnek.

A kígyó egyébként a relatív lét belső erőinek a jelképe. Ezek az

erők kettősek, alacsonyabb és magasabb természetűek, végletesen

ellentétesek egymással. A magasrendű kígyó a bölcsességet, az

alacsonyrendű a vágytermészetet rejti magában, s mindkettő az

intellektuson keresztül válik aktívvá. "Ég nem volt még, föld nem

volt még, a jó és gonosz kígyó nem létezett még" - mondja a

Rhind-papirusz.

A kígyó a fehér és a fekete mágia jelképe is. Mindenképpen aktív,

férfias, pozitív töltésű. Az ősi mitológiában a kígyó néha az

isteni intelligencia jelképeként, máskor a gonoszság

megtestesítőjeként jelenik meg. A bölcsesség és a bűn szimbóluma

is. Szárnyasan angyal lesz belőle. Körbecsavarodva a vég nélküli

idő, vagyis a végtelenség jele. A kígyó mindig tevékeny. Benne

hullámzik a megnyilvánult létben, s az intelligens központot

rombolásra vagy építésre készteti. Aszklépiosz kígyója a magasabb

ego szimbóluma, az isteni gyógyítóé, amely a halált életté emeli,

az alacsonyt magasrendűvé finomítja. Az édenkerti kígyó a tudás

fájára csavarodik, s a női elvet termékenyíti meg a bukás, a

szakadás gondolatával.

PADMINI GYÉMÁNTSZÚTRÁJA

(Kundalíni-gyakorlat)

1. Vonulj félre egy csendes helyre, ahol hosszabb ideig

zavartalanul maradhatsz.

2. Ülj a földre vagy a gyékényedre lótuszülésben, és húzd ki

magad.

3. Hunyd le a szemed, és képzeld el, hogy egy láthatatlan hajó

szélsebesen szállítja tudatodat minden oldalról lefelé, Kundalíni

központjába.

4. Képzeld el, hogy tudatod egy csodálatosan tiszta vizű, kék tó

közepén álló szigetre érkezik. A sziget közepén, kis tisztáson

földszintes arany-pagoda áll. A tisztás szélén, az aranypagoda

sarkainál négy, kárminpiros virágok borította fa növekszik. A

négy fa koronájában elrejtve négy méhkaptár van. A méhek a fák

koronája körül keringenek zümmögve. Lassan bemégy az aranypagoda

kapuján, s egy rubinkrétával ragyogó négyszöget rajzolsz a

földre. Leülsz a négyszög közepére, s a szélesre tárt kapun

keresztül a tó vizét szemléled. A vízből szent kígyó kúszik elő,

és lassan a pagoda felé tart. Eléri a pagodát, becsúszik a

küszöbön, s a rubin négyszög vonalán átjutva, lábad elé

csavarodik. Erre a négy fáról a méhek mind a pagoda tetejére

szállnak, s a légkört hangos zümmögés tölti be. A szent kígyóval

szemben, mozdulatlanul ülve elmélkedsz Kundalíni hatalmáról.

5. Ugyanúgy távozol a szigetről, ahogyan jöttél.

6. Második nap a láthatatlan hajó tudatodat a köldökkel szemben

lévő hátgerincközpontba szállítja. Itt egy égszínkék tó közepén

elefántcsont terasz áll. Egy ragyogó, smaragzöld krétával

háromszöget rajzolsz a terasz talajára, és leülsz annak közepébe.

A szent kígyó megjelenik a tó vizében, és a teraszra kúszva,

lábad elé siklik. Összecsavarodik. Erre a tó minden oldaláról

méhek repülnek elő, és a fejed fölött zümmögni kezdenek. Te a

szent kígyóval szemben, mozdulatlanul ülve elmélkedsz Kundalíni

hatalmáról.

7. A teraszról ugyanúgy távozol, ahogyan érkeztél.

8. Harmadik nap a láthatatlan hajó a szívvel szemben lévő

hátgerincközpontba szállítja tudatodat. Itt az égszínkék tó

közepén drágakövekből és igazgyöngyökből álló sziget ragyog. A

sziget közepén szikrázó kristálykövekből épített, háromemeletes

pagoda áll. Belépsz a kristálypagodába, ahol az első szinten

(földszinten) kis márványmedencében összecsavarodva fekszik

Kundalíni. A lépcsőn fellépkedsz a második szintre, és megvárod,

amíg Kundalíni utánad jön. Amikor már mindketten a második

szinten vagytok, megindulsz a harmadik szintre. Kundalíni a

másodikon marad. A harmadik szinten egy gyékényen ülve, nemes

arcú gurut látsz. Homlokán kékes fénnyel világít a harmadik szem.

Karodat mellkasodon keresztbefonva meghajolsz előtte, s bevárod,

amíg hellyel kínál.

Ha ez megtörtént, leülsz eléje, és figyelmesen hallgatod

tanításait. Miután a guru bevégezte mondanivalóját, felállsz,

meghajlással búcsúzol tőle, és saját szavaiddal köszöntöd.

Visszafelé lehívod Kundalínit az első szintre, s bevárod, hogy

visszafeküdjön márványmedencéjébe.

9. A guru tanításairól szútra formájú jegyzeteket készítesz

magadnak. Vigyázz, nehogy elveszítsd, méltatlan kézbe ne

kerüljenek!

10. Negyedik nap ismét az aranypagodát látogatod meg. A

rubinpiros négyszög helyett azonban az ötágú csillag ábráját

rajzolod a földre, ugyancsak vörös színnel. Kundalíni megérkezése

után, méhek zúgása közepette elmélkedsz tanítód szavain.

11. Ötödik nap az elefántcsont teraszra utazol, s itt a

tanításokkal kapcsolatban felmerült kérdéseket szövegezed meg.

12. Hatodik nap a kristálypagoda harmadik szintjén előadod

kérdéseidet, s meghallgatod a magyarázatokat.

13. A kérdést és feleletet párbeszéd formájában papírra rögzíted.

14. A hetedik napon szünetet tartasz.

Az első kísérlet alkalmával valószínűleg nem fogod ott találni

a gurut a kristálypagoda harmadik szintjén. Gyakran hetek,

hónapok is eltelnek, mire megjelenik. Várj türelemmel!

Előfordulhat, hogy belső mestered nem ölt előtted testi alakot.

Ilyenkor lelked belsejében fogod meghallani szavát. Ha kitartóan

dolgozol, és kívánod, hogy formát öltsön, olyan alakot vesz

magára, amely kívánságodnak megfelel.

A kristálypagoda falain fejlődésednek megfelelő jeleket láthatsz,

de erről, valamint az arany- és kristálypagoda más, közölhetetlen

titkairól sem írásban, sem szóban nem tudhatsz meg semmit, amíg

át nem élted.

Hallgass élményeidről! Ezt jól jegyezd meg!

(Európában ezt a gyakorlatot nem szükséges lótuszülésben végezni.

Megfelelő hozzá az egyiptomi ülésmód. Az eredmény biztosabb, ha

néhány nappal a gyémántszútra gyakorlása előtt és alatta nem

fogyasztasz húst, valamint minden tekintetben önmegtartóztató

életet élsz.)

A NEMEK KETTÉVÁLÁSA

A nemek ősi titkának kulcsát igen sok hagyomány őrzi. Többek

között Hénoch könyve s a legendás Dzyan könyve, amelynek

csodálatos tartalma különféle kerülőutakon jutott beavatott,

modern kezekbe. A kabbala egyik tarot-kártyáján, amely a Szeretők

szimbóluma, egy férfi és egy nő áll.

Közöttük hatalmas, kétnemű lény trónol. Blavatsky titkos

tanítása, a keleti filozófia dévái, Platón költői bölcsessége

mind arra a rejtelmes tényre utalnak, hogy a szellem eredetileg

mindkét nemet magában egyesítő lény volt. De nem csak hagyományok

és művészi párbeszédek bizonyítják e különös tényt, hanem az

ember teste és pszichéje is. Minden férfiben és nőben megvannak

a másik nem bizonyos sajátosságai. Egyiknél fizikai, másiknál

érzelmi vagy intellektuális területen. Tehát minden embernél egy

különös, lappangó kétneműségről beszélhetünk, s az emberi testben

benne rejlik ez az ősi, fizikai állapot nyoma. Ilyen titokzatos,

mélymúltba vezető jelenség például a férfi mellbimbója.

Az Ótestamentumban, a Genezis első fejezetében Ádám kétnemű lény,

férfi és nő egyidejűleg. Ő az Isten képmására teremtetett egész

ember (1Móz 1,26), aki a férfiúi és női erőket egyesíti magában.

A titkos hagyomány szerint ez az androgin Isten valójában

semleges. A Nagy logosz című gnosztikus mű szerint Krisztus is

egy biológia fölötti, egységes lény mint prototokosz:

"elsődlegesen létező". Nemiségképző, nemiséget elkülönítő

biológiai törvényeknek az istenek, az angyalok, az emberek csak

az anyagi sík fokozataiban vannak alávetve. A rejtélyes görög

himnuszok ekképp dalolnak a kétnemű Istenekről: "Zew egy férfi...

Zew egy halhatatlan leányzó", aki mint Ádám, önmagát termékenyíti

meg, s így hozza a világra - ugyancsak Ádám oldalborda

motívumának változataképpen - Athénét a fejéből. Zew női mellet

visel. Ymir is, a kétnemű óriás önmagával nemz. A Hennu madár,

a halhatatlan Főnix, amelyet a régiek szívesen ábrázoltak

madárembernek, szárnyas istennek, szintén önmagával ül nászt. A

szakállas Vénusz, a babiloni földanya androgin. A harcias Athéné

félig férfi. A sokkeblű Apollón Muszagétész félig nő. A brünni

őskori elefántcsont férfifiguráknak melle erősen kihangsúlyozott.

Igen sok antik beavatáson a férfiak női ruhát, a nők férfiruhát

öltöttek.

Az embrió nemi mirigye, kivezető csatornái, nemi szervei

kezdetben mindkét nemnél azonosak. Volt olyan időszak, amikor az

ember ivarmirigyei, heréi felhúzódtak a hasüregbe, és csak az

ömlés idején tolultak a herezacskóba. Ez kétségtelenül a korai

fejlődési szakaszok biszexualitására utal, s a kétneműségre,

amely egykor sokkal gyakoribb lehetett, mint ma.

Az ősárják azzal hivalkodtak, hogy ők biszexuálisak, s

többé-kevésbé minden mitológia hasonló célzásokat tesz. A

perzsáknál a korai ember kétnemű gyümölcsként hull le az élet

fájáról. A hinduk ugyanezt az ősi lényt négy karral ábrázolják.

Platón Lakomájában fantasztikus, jelképes magyarázatot

találhatunk a férfi-nő ősemberről, az androginról s a nemek

kettészakadásáról.

A kétnemű ember témája érinti a vérfertőzés alapgondolatát is,

amely a Genezis első fejezetében igen egyértelmű formában

fejeződik ki. Mivel Éva Ádám által önmagával nemzett, önmagából

támadt leány: "tag az én tagomból, hús az én húsomból", ez a

leány lett nemzőjének asszonyává, tehát a Biblia szerint egy

belső termékenyítésből - amely különös módon valóban az

ikerképződést segíti elő - származik az emberiség. Az incestusnak

a régi időkben azonban egyáltalában nem volt még bűnös mellékíze.

Ellenkezőleg. A fivér és nővér közötti testvérházasság a nemes

kasztok kiváltsága, istenek, királyok legmagasabb előjoga volt.

A legrégebbi családfa, az istenek családfája és a királyi

családfák a "szent házasságban", a testvérházasságban

gyökereznek. Zeusz a nővérével, Hérával házasodik össze. Ozirisz

és Ízisz, "az ikrek" még az anyatestben kelnek egybe. Manu, az

indiai Isten saját teremtett lányát ejti teherbe, az emberiség

ősanyjává avatván őt. A svéd királyi Ingling nemzetség Njörd

isten saját testvérével kötött házasságából származik. A perui

inkák s a perzsa királyok - "hogy magjuk elfajzását

megakadályozzák" - mind a legkedvesebb testvérüket vették

feleségül, és a Ptolemaioszoknál a testvér-házasság egészen

Kleopátra idejéig szokásban volt. Az új időkkel és az új

erkölcsökkel azonban - s talán annak megfigyelése miatt, hogy a

vérrokonok közötti házasság feltarthatatlanul elfajzásra vezet -

 az előjogok megbotránkoztató s tilos cselekménnyé változtak. Az

istenek morális tételéből valami szégyenteljes bűn, a szent

testvérházasságból vérfertőzés lett, s értelmének, a

kétneműségnek az emlékezete kiveszett az emberekből.

A természet jelképeit, a transzcendens hagyományokat és az

ótestamentumi mítoszt összevetve, kialakul az elveszett múlt

története. A földön az ősi időkben élt emberfajta az utalások

szerint naprendszerünk egy másik, kiöregedett bolygójáról

érkezett ide. E hatalmas lények mágikus kísérletezése okozta a

szakadást. Általuk és bennük állt be a "bukás", a nemek

kettéválása, amely megszülte utódaikban a csillapíthatatlan

hiányérzetet, a végzetes örvényekbe sodró, tüzes, kétségbeesett

vágyat a kiegészülés, az ősi egység után. Az ember minden

egyensúlytalansága, nyugtalansága, indulata, szenvedélye és

szenvedése e szakadásból fakad, és ennek a tökéletlenségnek a

megszüntetését célozza. Ez az ősi, földi szakadás persze megint

csak analógiája annak az elsődleges szakadásnak, amikor a

megnyilvánuló Isten kilépett a meg nem nyilvánult létállapotból,

s ezáltal megindult a sokszorozódás végtelen szerteágazása. E

dráma ismétlődése és gyógyíthatatlan nosztalgiája benne ég

valamennyi élőlényben. Tévelygő, elveszített értelmű kísérlete

pedig az Unió Misztika végső beteljesítésére, kudarcot szenved

minden nemi aktusban.

                             Karma

Tettet jelent, és jelenti a sorsot is, mert tettekből szövődik

a sors. A karma tehát a tettek sorsszerű következményeinek

törvénye. E törvény azonban nem merev és megváltozhatatlan

végzetszerűség; az önmegismerés, a tévedések gyökerének kiirtása,

a szenvedélyek tisztultabb erőkké való finomítása által

megváltoztatható. Még a legsúlyosabb bűnök nagy része is

levezekelhető önkéntes áldozathozatallal.

Az ember fejlődési fokozatának megfelelően mindaddig megszületik

a földön, amíg fel nem oldotta önmagában az anyagképző

karmacsírákat. A szellemi fejlődés, a mélységből való

kibontakozás lényege a tapasztalás. A karma kényszeríti a lényt,

hogy saját, téves tetteit ne kívülről szemlélje, hanem az

inkarnációk sorozatában önmagán tapasztalja. Ennek a kényszernek

a mibenlétét és mértékét az elkövetett cselekmény határozza meg

emberileg felmérhetetlen pontossággal. A legfinomabb árnyalatokig

menő megtorlás abból a tényből fakad, hogy minden esemény egy

dolognak csak a felét jelenti, a másik felét a karmatükör

egészíti ki fordított módon. Ez a hatás-visszahatás ismert

törvénye a magasabb morál értelmében. A tettek másik, kiegészítő

felében mindig az agresszor az áldozat, vagy ha a szenvedély

irányába fajult el, akkor a kihágások beteg elszenvedője. A

zsarnok a diktatúra leigázottja. Az anyagi javakban dúskáló,

részvétlen gazdag a rongyokban sínylődő, éhező koldus. Az üldöző

az üldözött stb. De a visszahatás persze korántsem mindig ilyen

egyértelmű, hanem a jellem finomulása szerint változik.

A cselekedet teremti az eseményeket, mint ahogy a vágy alakítja

a környezetet, és a gondolkodás építi a jellemet. A körülmények

tehát, amelyek között az ember megszületik, törvényszerűek, de

korántsem változhatatlanok. Az ember jelenét a múltjában

teremtette meg, s ugyanígy a jelenében teremti meg a jövőjét. A

szorító körülmények, amelyek mindig a gyengeségeket vonják

operáció alá, megszűnnek, mihelyt a beteg rész meggyógyult. A

bölcs így ura lesz karmájának, annak erői alatta hömpölyögnek el,

mert maga választja meg a módját, hogy adósságait miképpen

törlessze. Aki a tudatlanság és a szenvedély szülte bűn fölé

emelkedik, annak - ha az idők mélységében ölt is - a karmatükör

nem a fiktív halált, hanem a halhatatlan életért hozott áldozatot

és missziót mutatja kiegészítésül.

                            Dharma

A megnyilvánult létbe a mindenséget életre hívó és meghatározó

alapideán kívül minden elkülönült ego magával hozta sajátos

töltését: valódi nevének misztériumát, amelynek kiteljesítése és

finomítása egyedül az ő feladata a fejlődés folyamán. A dharma

tehát mindenkinek egyéni feladata. Más dharmáját követni végzetes

tévedés, de nem teljesíteni a dharmát, szintén a belső

elégedetlenség és névtelen szenvedés poklát jelenti. A dharma a

felismert hivatás vonalán végzett kötelesség, amely mélyen

erkölcsi természetű. Annak ellenére, hogy sajátosan az

individuumhoz kötött, mégsem önös, hanem megtalált, tisztult

önmagával a közösséget szolgálja.

Aki ráeszmél embertársai dharmájának egyéni mivoltára s

jelentőségére, az érti, elviseli sajátosságaikat és megbékél

velük.

                             Bardo

Az egyén két inkarnáció közötti létéjszakája, amely alatt

feldolgozódnak benne elmúlt élete tapasztalatai.

A végleges átköltözés folyamatában minden halandónak egy nagy,

egyetemes misztérium hatókörén kell áthaladnia. Ez csakis a két

élet közötti, lappangási idő védőzárlatában lehetséges, amely

minden formaöltés kezdetén és végén megtörténik. E különleges

helyzetet, amelybe a lélek ilyenkor kerül, a tibeti misztika

bardónak nevezi. Ebben az állapotban a szellem áttekintheti

addigi élete tapasztalatait, s ha érett rá, kiléphet az

újraszületések körforgásából. E transzcendens végjátékban élete

drámájának minden szereplője, jó és rossz élményei, bűnei és

ideáljai egyszerre tolulnak tudatának hatalmas kiterjedései közé.

A tér-idő törvényei megváltoznak. Ahol idő tornyosult azelőtt,

eltakarva a holnapot és ködbe vonva a tegnapot, most szabad

távlatok nyílnak. Ahol falak emelkedtek, ott kapuk tárulnak ki,

amelyek eljövendő létesülések felé vezetnek.

A halálra következő állapot e széttárult kapui mindenkit abba a

helyzetbe juttatnak, amely kívánságainak megfelel. A bardo

rejtélyes, nem tevékeny, oldott s minden lehetőséget magában

egyesítő pszichikai terében következmények nélkül alakulnak,

csoportosulnak a dolgok a vágyak, a képzetek s a bölcsesség

ösztönzései szerint. Akik a bardo állapotába éretlenül kerülnek,

mint az öngyilkosok és a háborúban elesettek, azok rendszerint

a földi élet azonnali folytatását kívánják, amit e vágyukkal elő

is idéznek. Ilyenkor alig néhány hét telik el az újraszületésig.

Akik valamely súlyos katasztrófa áldozataiként jutottak át a

bardóba, azoknál a szörnyű sokk az anyagi lét iránti iszonyatot

váltja ki, ezért nem is születnek meg egyhamar, hanem szellemi

környezetük segítségével hosszabb időt töltenek tevékenységen

kívül pihenve, elmélkedve.

A gonosztevőknek és a gyilkosoknak saját sötét képzeteik

martalékaként sokszor világkorszakokat kell kivárniuk, amíg

újraszülethetnek. Tetteik rémképei ugyancsak a képzelet

asztrálanyagából formálódnak ki, de ezt itt teljes valóságként

érzékelik. E borzalmas átélések felszívják minden

képzelőerejüket. Félelmük dermedt lenyűgözöttségében ezért

forognak tehetetlenül egy szüntelenül ismétlődő, véres

eseménysorozat örvényében. E szerencsétlenek újraszületésére csak

akkor kerülhet sor, amikor az ismétlődő képzetek elhitető hatása

elerőtlenedik, s lelkükben utat tör a vágy a vezeklésre.

Ha olyasvalaki kerül a bardo állapotába, aki spirituálisan

megvilágosodott, az hamar felismeri az elébe táruló képek

káprázatjellegét, s a megnyíló lehetőségek közül a magasabb

világok felé mutató jelzések tájékoztatását követi. Mert a bardo

révületében felmerülő jelképek elárulják a lehetőség jellegét.

Az asztrálsík megnyilvánulásai nemcsak tárgyak, hanem egyetemes

jelképek is. Minden cselekvés kozmikus törekvéseket ábrázol.

A létéjszaka pontos analógiája az álomnak. Ott is minden kép az

inger-, vágy- és intellektuális központokból vetül ki, s

valamennyi létrehozására, megragadására lehetőség van. Az, hogy

az álmodó miféle irányok felé sodródik, lényének bonyolult

összetételéből, egyensúlyi állapotából következik. S éppen úgy,

ahogyan üzekedik, meztelenül szaladgál az utcán, szörnyektől

rémüldözik, esetleg gyilkol, repülhetne is, vagy csodálatos Édent

teremthetne maga köré álmai helyes irányításával. Csakhogy, amíg

az álmodó ébredéskor megkönnyebbülve tapasztalja, hogy a

félelmetes álomhelyzetek valójában nincsenek, a bardo

misztériumában ezek az erőteljes képzetek megteremtik az

életnappal, az új születés körülményeit.

                            Nirvána

A létnappalok és létéjszakák szüntelen lüktetéséből,

váltakozásából való visszatérés az állandóságba, amely nem

valami, de legkevésbé felel meg ott a semmi. A nirvána az az

állapot, "amelynek küszöbéről a szavak a gondolatokkal együtt

visszafordulnak". Minden fogalom, amely megpróbálná meghatározni,

téves, mert körülhatároló és kirekesztő. A nirvánában pedig

nincsenek határok és nincsen különvalóság.

Buddha így beszél erről: "Van egy hely, ahol se föld, se víz

nincsen, ahol se fény, se levegő nincsen, se térbeli végtelenség,

se tudatbeli végtelenség nincsen, se elképzelés, se el nem

képzelés nincsen. Ezt nevezem én, tanítványok, se jövésnek, se

menésnek, se halálnak, se születésnek: ez a szenvedés megszűnte,

a nyugalom helye, a béke birodalma, a láthatatlan nirvána.

Feltámadás nem felel meg ottan, fel nem támadás nem felel meg

ottan. Amivel valamit megjelölve megfoghatóvá tehetsz és

felfoghatsz, az nem felel meg ottan. És ez a tanítás, hogy se

feltámadás, se fel nem támadás nem felel meg, ez se felel meg

többé. Semmi se felel meg többé, és legkevésbé felel meg a

semmi."

                          Manvantára

Létkiáradás. A léthajnaltól létalkonyig terjedő megnyilvánulási

időköz. Brahma nappala, Brahma lélegzésében a kilégzés.

A manvantára szó "Manun belülit" jelent. Ez a kifejezés onnan

ered, hogy az ősi felfogás szerint az idő folyamatán istenségek -

 dévaták - uralkodnak, s ezeknek neve: Manu. Egy-egy Manu egy-egy

manvantára-korszak tartamáig működik.

                            Pralaja

Brahma éjszakája két manvantára, két létkiáradás között: a

lélegzés ritmusában a belégzés. E mindent átható tevékenység

elnyugvásában még benne lappanganak a megnyilvánulás csírái.

Brahma lényében életvágy és erő lüktet, csak éppen elpihen

egy-egy időszakra. Álmának sötét mélységében fénygóc izzik. Ebből

ritmikusan újra és újra előárad a nappal, s ami visszahúzódott,

felszívódott, az ismét megnyilvánul. A pralaja itt is a

tapasztalatok rendezésének időszaka, s a benne végbement

átcsoportosítás határozza meg az elkövetkező manvantára jellegét.

                           A külkhór

A tibeti mágusok mentális alkímiájának Prima Matériája,

'elsődleges anyaga'. Mágikus diagram: Istenfestmény vagy

démonfigura.

A külkhór életre keltése a tibeti misztika legtitokzatosabb

művelete, s értelme egyike a legmélyebbeknek, ami a magasabb

világokból az ember tudatáig leszűrődött.

A külkhórnál minden színárnyalatnak, formának, térelosztásnak,

tárgyelhelyezésnek fontossága van, mert ezzel határozzák meg

töltését. A diagram közepén ül vagy áll a misztikus teremtmény

ideája, amelyet az egyéniségét kifejező jelképek vesznek körül.

Ez az ábra a gondolaterők fizikai központja s befogadó kelyhe,

amelyet a tibeti mágus fokozatosan élettel telít, hallatlan

szellemi erőfeszítések árán. Olyan valóságosan vetíti bele erőit

s kelti életre a figurát, hogy a fizikai síkon mindenki előtt

láthatóvá válik. A festmény elevenné duzzad, megmozdul, majd

kilép a keretéből. Az életre keltett külkhór mindenüvé követi

teremtőjét, s a rábízott feladatokat maradéktalanul végrehajtja.

Léte azonban képzelt lét, s fennmaradásának sajátos, veszedelmes

törvényei vannak, amelyek túlnőnek felidézője hatalmán. A

külkhórt ezért mindig le kell bontani, különben kiszámíthatatlan,

belső törvényénél fogva fellázad, túlsúlyba kerül, s borzalmas

vámpírrá, zsarnokká válik. Az egész művelet értelme a teremtés

és lebontás kulcsának visszaszerzése. Ez a kulcs elveszett, s a

képzelet vámpírműve túlsúlyba került. Aki sikeresen végrehajtja

e kötő és oldó operációt, az visszanyerte saját szabadságát. Mert

az egész mindenség nem más, mint életre keltett, hatalmas

külkhór. S ahogy a világ a Teremtő külkhórja, saját erőivel

átszőtt, életével éltetett teremtménye, vámpírja és zsarnoka, úgy

az ego mikrokozmoszának is megvannak az egyéniségéből eredő

külkhórjai. Minden kihelyezett, vágyakozásba fektetett, mulandó

célra összpontosított s tárgyában foglyul ejtett erőből önálló

életre ébredt, lázadó külkhór lesz. A külkhór hatalmának jele a

fizikai síkon az erkölcsi és szellemi elerőtlenedés,

elszegényedés. A külkhór ilyenkor láthatatlan, mert az ember nem

tud róla. De tetteinek, ingereinek, szenvedélyeinek mozgatója

benne van, élvezeteit ő élvezi, erői hozzá ömlenek, míg ő maga

pszichikailag és szellemileg valósággal éhen hal, kivérzik.

Örökélet helyett a halált csíráztatja ki testében, megismerés

helyett egyre szűkíti tudatfókuszát, hájat, tekintélyt,

pillanatcélok üres héját halmozza játékbarikádul a sír és önmaga

közé. Az ember és a külkhór viszonyának második szakasza a

felismerés, tudatosítás, amikor a külkhór láthatóvá válik. Vagyis

a szenvedélyekben, indulatokban, félelmekben és ragaszkodásokban

erős, kegyetlen, ellenséges démon az egyéniség "másik", sötét,

hasadt részeként tapintható ki. A felismerés mozzanata nyílt

hadüzenet két egyenlőtlen ellenfél között. Mert a külkhór és

teremtője mindig ellenfelek, még akkor is, ha a legszentebb,

legistenibb eszme testesült meg benne. A külkhór teremtője

rovására él, felemészti életerejét, karmát bogoz köréje, s

megakadályozza dharmája beteljesítését. Ilyenformán a külkhór

válik teremtő mágussá alkotója elszívott erőinek birtokában.

Ebben az állapotában az elorozott testgubót, amelyben a misztikus

változáson kellene keresztülesnie az egyénnek, hogy szárnyat

bonthasson, egy egészségtelen képzetrendszer labirintusába szövi.

Amint a hadüzenet megtörténik, elkezdődik a küzdelem a gyenge,

asztrálisan és szellemileg kifosztott ember, és az erős

külkhór-vámpír között. A harc kimenetele azonban a kezdeti

kudarcsorozat ellenére nem kétséges. Az ember pusztán azzal, hogy

felismerte a külkhórt, s akarni kezdett ellene, az időnek egy

távoli pontján már győzött is fölötte. Az ember a külkhór ura,

teremtője, s a mágikus erők a halhatatlan élet lüktetésében,

amelyet a messiási törvény zárt időhatárok közé utalt,

feltétlenül visszakerülnek ahhoz, akiből kiáradtak.

A tibeti mágia lerövidíti, összevonja ezt a folyamatot, éppúgy,

mint az alkímia, amely a tégelybe zárt Prima Matériával hajtja

végre ezt a tiszta lényeggé, kvintesszenciává sűrítő, kötő és

létoldó operációt.

                        A Küszöb Őrzője

A lázadó démonná lett, mindig szubjektív töltésű külkhór

asztrálsíkon tömörült, egyéni karmacsomópont, amely betokosodott

fekélyként várakozik a belső univerzum sötétbe merült

szenvedélyperifériáin. A mulandósággal fertőzött lény

gyógyulásának feltétele: e gócok megszüntetése. Csakhogy a Küszöb

Őrzője magából a betegségből táplálkozó élősdi, amelynek egyetlen

fegyvere zsákmányának gyöngesége és vak félelme. Ezért minden

elrémítő töltésével létfeltételének, a sötétségnek, az asztrális

erjedésnek a fenntartására törekszik. Őrzi a tudatküszöböt, az

álmok és magasabb síkok bejáratát, nehogy a megvilágosodott

szellem ellenhatása beömöljék hozzá, és kivégezze. Szülőjét és

urát, az embert a bölcső és a sír káprázatbörtönében tartja

bezárva, hogy isteni örökségét az ő elkárhozott létére fordítsa.

Belőle szivárognak az ember lelkébe a gyötrő szorongások, a

dermesztő balsejtelmek, a kietlen vészhiedelmek s a kiúttalanság

hullamérge. Ő okozza a rövidzárlatot a tisztult szellemszárnyakon

felröppenő gondolatáramban. A tunya, ólmos, lusta, kéjes és önző

test gáncsvetésével ő hiúsítja meg a szellem önmagán túlemelkedő,

lelkes erőfeszítését a szabadulásra.

                       Misztika és mágia

A misztika célja: egyesülés az önvalóval, Taóval az egyéni lélek

hídján keresztül.

Ha az ember elmélyül önmagában, s a misztikus elragadtatás végső

feszültségében megtalálja a semleges középpont "egyensúlyát",

rálel a formulára, amely az örökkévalóság jelenében felold minden

kötést.

A misztika határozott irány. Semmi köze sincs a zavaros

tévelygéshez, amellyel sokan azonosítják. A misztika

gyakorlatában a tanítvány fokozatosan megközelíti a kozmikus

központot. Vezetője vigyáz rá, nehogy hamis érzelemzsákutcába

tévedjen. Mivel célba jutásához az asztrális közeget választotta,

óvakodnia kell, nehogy biztos tudás és kritika híján hibás,

csábítóan intenzív érzelmi, érzéki benyomásoknak engedjen. Ezek

a mulandóság Mája-mérgét termelik, kibontakozás helyett újabb

bonyodalmakat eredményeznek. A vágy, a művészi formaalkotás

kíváncsisága volt a létbe merülés nemzőereje. A misztika

ugyanezzel az erővel kísérletezik, amely azonban már átégett a

szenvedélyek és tapasztalatok tüzén.

Az igazi misztikus e gyakorlat alatt úgy veszi tudomásul a

világot, amint van. Nem rokonszenves és nem ellenszenves neki

semmi. Dyast, a páros ellentétet - jót-rosszat, sötétséget-fényt,

hideget-meleget, életet-halált - Jakin és Boáz két oszlopának,

a megnyilvánult lét ikererőinek ismeri fel, amelyek közösen

tartják egyensúlyban a látható világegyetemet. Amint feladja a

semlegességet önmagában, már eltávolodott végső céljától: az Unió

Misztikától. A nirvanisztikus Istenben lappangó állapotban benne

rejlik minden, ami van, anélkül hogy ütközne egymással. Az

ellentétek, a szakadás és a harc a létesülés, a sokasodás által

keletkezett. A hatalomvágy, az elkülönülés tragikus fénytörés

csupán, amely önmagától megszűnik, amint a prizmát elveszik a

valóság elől.

A keresztény misztika kifejezésben bizonyos ellentmondás van. A

misztika - lényege szerint - soha nem lehet más, mint egyetemes,

amely a tételt és ellentételét egyformán befogadja, szintézissé

oldja.

A misztikát nem lehet különválasztani a mágiától. A kettő

kiegészíti egymást, mint negatív és pozitív alapelv. Csak

egyesülésükből születik meg az egész. A misztika a tétlen,

negatív, női elv, a mágia az aktív, pozitív, férfias pólus e

transzcendens nászban. A misztika az asztrálsíkon, a mágia a

mentálsíkon operál.

Az ember természete hármas. Teste, lelke és szelleme van. A

megváltás hatalmas aktusának pedig az ember teljességét kell

felszabadítania. A fizikai test legmagasabb tudatállapota a

ráció, a pszichéé az érzelmi élmény, a szellemé az inspiráció.

Az elmélyülésben mindháromnak együtt kell működnie ahhoz, hogy

eredmény szülessék.

A misztika ég felé nyitott kehely: Isten megérzése. A misztika

termeli az operációhoz szükséges passzív, feminin, egyenletes,

transzcendens tüzet. A misztika a felfűtött alkimistakemence s

a Prima Matériát ringató anyaöl: a tégely. De a Prima Matériát

megtermékenyítő idea és az akarat, amely azt kivitelezi: a mágia!

Amint a misztikus akarni kezd megérzett célja felé, már mágiát

gyakorol. Amikor transzcendens sejtelmeket szív magába:

misztikus. Amikor a transzcendens tüzet alkalmazni kezdi: mágus.

A világ mágikus tény. A világot mágia nélkül megváltani nem

lehet.

A materiális fokozaton túljutott egyéniség, akinek súlypontja már

nem az anyagban van, a passzív, befogadó és az aktív, teremtő

akarattal együttesen dolgozik. De a rögzíthetetlen, anyagi

értékekhez kötött, egyetlen menedéknek vélt rögeszmékből egyedül

a teomágia gyógyíthat ki.

Az ókori egyiptomi beavatottak, az atlantiszi hagyományok

közvetlen örökösei és őrzői koruk kiváló tudósai, papjai, mágusai

voltak. Mint tudósok az értelem vonalán behatoltak a fizikai test

titkaiba. Mint papok leszálltak az alvilágba, és megtanultak

uralkodni az asztrálsík démonai fölött. Mágusokként életre

keltették magukban az ideavetítés teremtőerejét, s birtokukba

jutott a kötés és oldás isteni hatalma.

Ez volt a középkori alkimisták módszere is. Az egyoldalúság, a

kritika nélküli lelkesedés, az elfogult képzelgés és a mérték

hiánya e téren belső és külső sorscsapásokhoz vezethet.

A misztika önmagában kormány nélküli jármű. Az irányítást a

mágikus elemek adják meg. A misztika sohasem tud vagy tudatosít.

Ami tudatosít, az a mágia.

A mágia erőt jelent, az ember lelkében rejlő, határtalan

energiát, amely iránya szerint fehér vagy fekete, erkölcsi

megismerés vagy sötét tudás befolyásolja. A mágia az ember-

Isten-képmás legrejtélyesebb és legistenibb tulajdonsága.

A világot a mágia teremtette meg. A mágia a Kozmikus Elméből élő

erőként kirobbanó, nemző idea: ellenállhatatlan hatalommal

telített képzelet-varázs, amely elgondolása tárgyát puszta

tartalmával megeleveníti, s önmagával elhiteti. Az első teremtő

mágus parancsa megidézte először a szellemet, azután a lélek

démonvilágát, s bedíszletezte velük a fizikai sík színpadát, azt

hívén, hogy e nagy bábjáték szálszövevényét minden lényen át ő

tartja a kezében. A teremtő mágus azonban egyetlen ponton mindig

hibásan számít: a megnyilvánult létben semmi sem korlátlan, a

hatalom sem. A világegyetem teremtményei káprázatlétük ellenére

sem bábok, hanem egójuk belső magjában részei Taónak. E

szintézisben éppúgy megvan minden lehetőség csírája, mint a

teremtőben, tehát az ellenmágia, a külön út szabadsága is. A

teremtő minden, önmagából megteremtett létparányával ütközik.

Mágiája ellen hatalmas ellenerő támad Tao ősi, megismerhetetlen

lénye mélyéből: a teomágia, s az emberbáb önvalója e létoldó

lehetőség által felszabadulhat a teremtő fogságából. A világ

hatalmas, idéző mágusa azonban foglyul esett az anyag

káprázatában, amelynek szálszövevénye az ő létét köti gúzsba.

Hozzá van láncolva a hanyatlás lavinájának anyagtömbjei alatt

heverő emberhez, minden csattogva, lángolva lezúduló kődarabhoz,

amelyet képzelete, akarata a mélybe taszított. A teremtő mágus

a manvantára rabja az idők végezetéig. Az ember a fehér mágia

által az idő és a tér bármely pontján elhagyhatja e

rögeszmebörtönt.

A mágus harcos. Bármely irányba indul, a másik irány aktív

ellenhatását idézi magára.

A fekete mágia az önös irány: a hatalomnak, a szenvedélyek

beteljesítésének erőszakos s időlegesen sikeres útja. Az egyéni

érdek győzelme mások rovására.

A fehér mágia - a teomágia - az erőszak nélküli személytelenség

ösvénye. Küzdelem tökéletlen, mulandó, önös önmagunk ellen örök

önvalónkért, amely egy Taóval.

A fehér mágia ellenállhatatlan erőivel szétrobbantja az anyagot

és barikádjait, hogy hozzáférjen a valósághoz. A fehér mágia

győztes harc a saját testünkben dúló halál ellen.

A mágia magasabb rendű az asztrális misztikánál, mert mentális,

irányító, átalakító hatalom.

Az Unió Misztika nem végcél, hanem kezdet: egyesülés a másik

emberrel, a Prima Matériával, a világegyetemmel, végül az

Örökkévalóval. Nem több a villanyégő bekapcsolásánál, amelynek

fényénél operálni lehet. A misztikával nem szellemiesítünk, hanem

azonosítunk. Felszabadítani csak tevékeny erő tud. Ugyanaz az erő

végzi az oldást, amely a kötést: a mágia.

Eksztázis van a misztikában és a mágiában is. A misztikus

eksztázis a befelé táguló megvilágosodás állapota. Az egyén

visszahúzódik a mikrokozmosz végpontjáig, s ott eltűnik a világ

számára. A mágikus eksztázis kitágítja a tudatot, amely átfogja

a mindenséget, s feloldja önmagában.

A mágia a misztika egyensúlya, mértéke, irányítója.

A misztika a mágia hőtartalma.

A mágia tudás és akarat.

A misztika megérzés.

S e kettő nászából, a kémiai menyegzőből születik meg a Messiás.

                            Mandala

A keleti filozófia meditációs és kontemplációs gyakorlatának

körbe zárt varázsfestménye. A szó szanszkritul 'kört' jelent. E

kör azonban a lét hatalmas, egyetemes köre, mindhárom síkot

átszövő törvény a végtelen kicsitől a végtelen nagyig terjedő

életskálában. A mandala ezenkívül a Rig-véda tíz részét is

jelenti. A két jelentés együtt világítja meg a mandala valódi

értelmét, amely nem az ember kauzális agya, hanem harmadik szeme

elé tárt háromsíkú ábra, a kiindulástól a befejezésig lejátszódó

létmisztérium, a kör zárlatába sűrítve. Tartalma: a lény és a

Mája-világ, az istenek és a démonok viszonya, a körforgás

csapdái, a világegyetemet uraló erőgócok, törvények s a

szenvedéstől való megváltás jelképei. Célja: mágikus töltésével

felébreszteni a fölötte meditálót, beleégetni az utat és a

magasabb valóságot.

A mandala valami egész és végtelen. Bármit ábrázol, nem részlet,

hanem szintézis. Magába sűríti az univerzumot építő és lebontó

elemek lényegét. Éppúgy ki lehet fejteni belőle a teremtés

pszichikai és mentális titkait, mint ahogy egy vízcseppből

kielemezhető a tenger összetétele.

A mandala betűinek külön, a betűk alapelvei szerint értelmezhető

tartalmuk van, s számértékük is meghatározó jelentőségű. A

mandala és megalkotója között mágneses kapcsolat áll fenn.

Készítésének ősi szabályai vannak. A helyesen megalkotott mandala

erőket gyűjt. E statikussá varázsolt "misztériumsűrítmény"

feltétlenül kulcsot tartalmaz egy egész problémakörre. Akinek

sikerül beléhatolnia, nemcsak szellemi megvilágosodáshoz jut a

tárgyat illetően, hanem a mandala sajátos erőtöltéséből is

meríthet.

                            Mantra

Varázsszó. Hangba rögzített oldó vagy kötő varázsformula. Gyökere

az Igében, a Logoszban rejlik. Az egész formavilág nem egyéb,

mint mágikus hangskála a "Legyen!" és a "Ne legyen!" két mantrája

között. Isten először elképzeli, azután kimondja a világot. A

Teremtő a "Legyen!" formulájával felidézi, a Messiás a "Ne

legyen!" varázsformulájával eltünteti, feloldja a világkülkhórt.

A világ mágikus hangokból szőtt szimfóniájának hangjegyei a

huszonkét tarot-jelkép, a hét gyökérhang s az öt gyökérszó.

Ezekből keletkezik az ősakkord, a dallam, a tétel és az

ellentétel, a disszonancia és végül a feloldás. Mindennek, ami

van, a képzelet és a hang az alapelve. Ami láthatóvá lesz, az e

kép- és hangvarázs egyetemes szuggesztiója.

                            Akarat

SZABAD AKARAT

Ebben az összetételben fából vaskarika. Az akaratot eleve

meghatározza valami. Az akarat másodlagos, kivitelező erő, a

tetté váló idea üzemanyaga. Ami választ, dönt, elhatároz,

irányít, az a szellem. A szabad akarat ezért torzszülött fogalom.

Szabad csak a szellem lehet, amilyen mértékig ki tud bontakozni

a determináció fogságából. Az emberi létformára a szabadság

teljes hiánya jellemző leginkább. Az egyéni szándék, akarat

nemcsak kifelé gátolt, hanem benső eredetében is meghatározott,

anyagi és pszichikai tényezőktől befolyásolt. Egyedül a

csillagain uralkodó bölcs nyerheti vissza erői fölött az uralmát

és teljes szellemi szabadságát.

ÉLNI AKARÁS

Élni akarás nincs. Csak akkor lép fel, amikor a mulandó élet

veszélybe kerül. Az akarat csak időnként működő erőforrás.

Az élet elsődleges dolog, amelyhez semmiféle akarat nem kell. Az

ősállapotban, a keletkezés pontján semmi sem veszélyezteti a

létet, az élet gáttalan áradással nyilvánul meg, miután a Teremtő

Elme "elgondolta, kimondta", s végül formába öntötte a világot.

E nagy aktusban, a létbe lépés pontján tehát az élni akarásnak

semmiféle szerepe nincs. Az öröktől fogva létező és

megszüntethetetlen élet ideatöltésének kóros feszültségéből

valami téves robban ki. Ennek az ingere, másodlagos terméke,

reflexszerű és beteg tevékenysége az élni akarás, amelyet a

szorongás működtet. E kóros jelenséget az a rögeszme hatja át,

mintha a mulandóság fenntartása lenne az élet lényege és célja.

                             Morál

Az emberi morál: hiányjel. Törvényeivel erények és erők hiányára

utal egy-egy korszak vagy fajta társadalmi rendszerében. Ha a

törvények szigorúak, az ember fejletlen, gyerekes. Ha nagyon

hangosak, akkor az ember képmutató, álszent. Az emberi erkölcs

ezért változó, s nem a valóságot, hanem annak csak pótszerét

tartalmazza.

A kozmikus morál egyetlen és örök messiási középpontban

sűríthető: "tat tvam aszi". Te is Az vagy. Te is én vagyok. Te

is Isten vagy. Te is azonos vagy Vele. Ez a valóság. A többi

képzet. S ha valaki ezt felismerte,  nem támadhat többé a

közösségben a másikban felismert önmaga ellen, s nem kell

törvénnyel szabályozni a cselekedeteit.

                           Szeretet

A szeretet a lét oldópontja. Éppen ezért félelmetesen különbözik

mindattól, amit annak tulajdonítanak. Az a szeretet, amelyet a

Messiás misztériumával azonosítanak, a legnagyobb és legbölcsebb

áldozatkészség, híján minden birtoklásnak. Ez a szeretet a

tökéletes megismerés megnyilvánulása. Amit az ember szeretet

alatt ért és érez, csaknem kivétel nélkül szigorú feltételekhez

kötött, féltékeny, vak ragaszkodás. Aki így szeret, az nem veszi

tekintetbe a másik karmáját, dharmáját, sajátos személyiségét,

hanem ezeken a meghatározó tényezőkön lehetősége szerint

erőszakot vesz. Ragaszkodása tárgyában nem az erényeket, hanem

a gyengeségeket táplálja, elmélyíti jelleme betegségeit. Ez a

szeretetképzet a legnagyobb méreg s a legnagyobb fájdalom, mert

színültig van tele tudatlansággal, félelemmel és mulandósággal.

A messiási szeretet felméri az ember valódi érdekét. Akit szeret,

azt "menni hagyja", saját útjára engedi. Senkit sem szállít le

nyitott fekéllyel a műtőasztalról, mert fájdalmában feljajdult,

hanem a szenvedőt a fájdalom fölé emeli a mindent megvilágító,

bölcs szeretet varázsigéivel. "Mondj igent a szenvedésnek, és

könnyebben fogod elviselni. Szenvedés ott támad, ahol a valóság

elhomályosul. Amíg tested van, amelyet idegek szőnek át, amíg

törékeny érfalaid között nyugtalan véráram lüktet, s mirigyeid

gócából szomjas vágyhívójelek idézik ellentétüket, addig halálos

veszélyek útjában fekszel. Nagyon erős, de tévedésekkel fertőzött

gócból vetített, sötét képvarázs foglya vagy. E véres misztérium

egyetlen nagyszerű, tragikus hőse a szenvedés, amely minden

mozzanatával hamis képzeteket leplez le. Elhanyagolt mélységekbe

fényt vetít, az élmény és tapasztalat pörölyével összezúzza a

szenvedély mámoros hazugságait, végül önmaga fölé emeli az

embert." A Messiás igéje azonban nem üres emberi szó, hanem

szintén kép, fenséges, háromsíkú, oldó képvarázs. A Messiás

megmutatja, "eljátssza" a szeretet és szenvedés drámáját. Saját

életét, húsát, vérét hurcolja végig az ember Golgotáján, hogy

beleégesse a megváltás útirányát. "Isten és közöttem állok én! -

 tárja szét két karját a kereszten a misztérium nagyjelenetében.

- Ha ezt az ént megfeszítem, eltűnik a különvalóság kábulata,

szétpattan a sötét képvarázsbuborék, az ember meghal, és feltámad

a megváltó."

A Messiás szeretete a káprázat-ént akarja lebontani. Az ember

szeretete a káprázat-ént akarja fenntartani könny, vér, erőszak

és mérhetetlen szenvedések árán. Akit szeret, azt megköti. A

Messiás szeretete old.

Az anya, aki hibásan szeret, sohasem vágja el a köldökzsinórt

gyermeke és önmaga között. Ezzel egy fontos, súlyos életre

megnyomorítja. Lelkét és szellemét embrionális állapotban,

függésben tartja. Csak a testét szüli meg. A messiási szeretet

a teljes lényt segíti tudatos életre, azután elvágja a

köldökzsinórt közötte s önmaga között. Minden köteléket

megszüntet, hogy az ember kiteljesíthesse s lebonthassa saját

mikrokozmoszát. Megtesz érte mindent, ami jó neki, amit elbír,

ami agresszió nélkül javára válik. Szolgálja, de nem kényszeríti.

A messiási szeretet a lét oldópontja, a semleges tégely, amelyben

mind a három sík tapasztalata, erénye, tulajdonsága benne pihen,

hogy az utolsó nagy műveletben az Opus Magnum drágaköveként

ragyogjon fel.

                          Bölcsesség

A bölcs tudja a tudás tökéletlenségét. Látja a valóságot, és azt

teszi, ami helyes. A bölcs érti az életet, és nem lázad ellene.

Érti a halált, és nem fél tőle. A bölcs független a démonoktól

és az istenektől. Teljesen szabad belül akkor is, ha testét a

körülmények börtönbe zárják. A bölcs mindig egyensúlyban marad.

Semleges a végletek és az ellentétek között. Nem törekszik semmi

felé, mert célnál van: Taóban nyugszik.

                   Tökéletesség - gyarlóság

Amit tudunk, észlelünk és teszünk e világon, minden híján van

valaminek, s e hiány magában rejti a romlást, a felbomlást, a

félelmetes, fájdalmas elmúlást. A tökéletességről elképzelésünk

sem lehet, mert amivel képzelünk, az zárt agykategória, s ahová

az elér: tökéletlen. Lehet, hogy e fogalom szűkös agyunk terméke

- éppen úgy, mint az ezzel kapcsolatban feltett kérdéseink,

miértjeink - s a tökéletlen világ ingere bennünk, amely

kirobbantja ellentétének nosztalgiáját. Az emberi elme alkata

szerint automatikusan megteremti minden feltevésének ellentétét

is. Ha megvizsgáljuk például Isten tökéletességének fogalmát,

rájövünk, hogy ez az összetétel önmagát semmisíti meg.

Ha azt mondjuk: Isten tökéletes, mert nincs benne rossz, nincs

benne gyűlölet, akkor már kizártuk Isten tökéletességét, mivel

minden hiány - még a rossz hiánya is - megsemmisíti a

tökéletesség teljességét. Istennek ilyenformán magában kellene

foglalnia ellentétét is, de ez esetben önmagától nyilvánvalóvá

válnék tökéletlensége.

A tökéletesség fogalmát, éppúgy, mint Taót, lehetetlen

meghatározni, szavakba zárni, mert éppen ez a meghatározás,

körülhatárolás mond lényegében ellent neki. Már magában véve az,

hogy a tökéletesség fogalma gyarlóság nélkül elgondolhatatlan,

megöli a tökéletesség értelmét.

A tökéletesség emberi fogalmazásban véglet, s ezért helytelen

képzet. A valóság nem Mája, nem halál, nem szenvedés, nem

gyarlóság. Valami más: Tao a bezárult létkörön kívül, minden

dolog középpontjában, s mégsem benne gyökerezve.

                           Hagyomány

A hagyomány olyan, szellemtörténeti dokumentumok, kozmogóniai

törvényszerűségek összessége, amelyek éppen annyira

elévülhetetlenek, mint a világegyetem felépítésének halhatatlan

tételei. Ezek a hagyományok tartalmazzák például az analógiák

tanát, az ember kozmikus származásának történeteit, az anyag

megváltásának és a szellem felszabadításának misztériumait. A

hagyományok örökítik át nemzedékről nemzedékre - immár

évtízezredek óta - az ember és a soha meg nem nyilvánult lét

közötti érintkezés örök szimbólum-kulcsait, varázsigéit, a lélek

belső labirintusának titkos térképét. Valamennyi mítosz e

hagyományt őrzi az emberiség legnagyobb szellemi kincseként.

                           A gnózis

A gnoszticizmus múltba tűnő fonala messze túl vezet az

Újtestamentumon, a pitagoreizmuson, az orfizmuson, Plótinosz

újplatonizmusán. Egyetemes, asztrális karakterével, a

misztikus-mágikus kultusz iránti hódolatával a babiloni vallás

legbensőbb szentélye felé mutat. Az egyházatyák a gnoszticizmust

egyenesen a "mágusoktól" vezetik le, azoknak a hazája pedig

Babilónia. A napi élet minden területét átfogó, hatalmas

idézőformulák, amelyeket az ékírás őrzött meg számunkra, azt

bizonyítják, hogy arról a jelentőségről, amely a mágiát illette

a babiloni vallásban, aligha van elég messzire hatoló

elképzelésünk. E varázsszövegeket egyébként mélységes megváltási

sóvárgás fűti át, amelyet ebből a forrásból vett át a

Mithra-vallás. Ez "lágervallásként" a római világ felét

meghódította. A messianisztikus gondolat Babilóniából átömlött

az egyiptomi Ízisz-Ozirisz és a szíriai Adónisz-Thammúz

kultuszba. A Szíriában otthonossá lett misztériumtanból vette át

az úgynevezett keresztény gnoszticizmus első formáját, amelyből

azután hellenisztikus befolyások alatt Valentinianosz gnosztikus

alapgondolatai születtek.

A gnosztikus világmegváltónak, Krisztosz Szotérnak előképe is

megjelenik Marduk Mithraszban. A gnosztikus naasszénus-himnusz

az Atyáról, aki engedélyt kér a földi világ megváltására, csaknem

szó szerint emlékeztet egy babiloni varázsszövegre, amelyben

Marduk apját, Éát kéri, hogy őt mint segítőt küldje egy

segítségért könyörgőhöz.

Ahogy az újtestamentum Krisztusa elveszi a halál hatalmát,

ugyanúgy a gnosztikus Krisztosz Szotér megszabadítja a világot

a csillagsors marcona uralmától s az asztrális események rettentő

befolyásától. Örömujjongásként lüktet e gnózison át Krisztosz

győzelme a világot leigázó planéták, a hét arkhónt fölött,

amelyek a sorstól való vak befolyásoltságukban az egész gnózisban

megváltásellenes karaktert viselnek. A hét arkhónt erőfeszítése

arra irányult, hogy az embert felemelje az isteni

fényteljességig, a szubjektív, mágikus hatalom korlátlan

kiéléséig. Ez azonban gátolná megváltását. Krisztosz Szotér tehát

megvívja harcát az arkhóntokkal az ember szabadságáért.

Ahhoz, hogy e nagy misztérium végbemenjen, a megváltandónak

tudásra, gnózisra, a megváltás útjának biztos ismeretére van

szüksége. Ez az út az anyag sötét kötésein át a spiritualitás

tiszta fényébe vezet az Eónok, a kozmikus hatalmak síkjain a

Pléroma határáig, ahol megtörténik a lelkek egyesülése az isteni

Szophiával, a Bölcsesség Leányával (Szophia vacsoráján). Ezek a

kozmikus hatalmak akadályai az útnak. Hogy legyőzhetők legyenek,

pontosan ismerni kell őket, s ez az, amit a gnózis tanít.

Pontosan ismerni kell titkos, igazi nevüket, hogy azok kimondása

által hatalmukat veszítsék.

A megvilágosodáshoz szükséges, hogy a lélek a fény

misztériumaiban vegyen részt, amelyek a magasabb birodalmakba

vezetnek. Ide tartozik a keresztelés, a megmerítés is, mivel a

víz már Babilóniában is megvilágosító erővel bírt. E Krisztosz

Szotér által tanított misztériumok puszta véghezvitelükkel még

az elhunytakra is hatnak.

Krisztosz Szotér magasztos, messiási jelentősége az Ótestamentum

Istenét puszta demiurgosszá, az anyagi világ megalkotójává

fokozza le, aki - mint az alacsonyabb teremtés egyike - szintén

a megváltást akadályozó hatalom.

                          Esszénusok

Az esszénus közösség a Kr. e. II. században keletkezett zsidó

csoportosulás Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, szigorú

erkölcsi és vallásos felfogással, határozottan szocialisztikus

irányultsággal. Szervezetük és életmódjuk élénken emlékeztet a

későbbi szerzetesrendekre. Kerülve a városok zaját és

erkölcstelenségét, többnyire elhagyatott, puszta vidékeken,

főként a Holt-tengertől nyugatra, Alsó-Egyiptomban a Maeotis-tó

mellett laktak, külön kis telepeken. Számukat Philón és Josephus

mintegy négyezerre tette. Szolgák nem voltak közöttük. Az

uralomnak minden nemét igazságtalannak, sőt a természet törvénye

elleni, istentelen lázadásnak tekintették, mert az emberek

testvérek, mindnyájan szabadok, egyenlő jogúak. Egyformán laktak,

ruházkodtak, s közösen étkeztek. Vagyonközösségben élve,

együttesen és egymásért dolgoztak. Egy ember szerzeménye

valamennyiüké volt. A betegeket, az öregeket, a munkaképteleneket

gondosan ápolták. A rend igazgatására elöljárókat választottak.

Esküt nem tettek le, adott szavukat szentségnek tekintették. A

felvételre jelentkezőt - miután vagyonát átadta a közösségnek -

csak hosszú és szigorú próbaidő után avatták fel tisztító

fürdővel. Ez alkalommal adták át neki az esszénusok jelvényeit:

a fehér ruhát, az előkötőt, az övet és a kapát. A titkos esszénus

jegyzetek szerint ez utóbbi sírásó lapát volt, a halottak sírból

való kiszabadításának jelképeként. Az új tag fogadalmat tett,

hogy a rend szokásait, törvényeit tartani, könyveit és titkait

hűségesen őrizni fogja. Igazságos lesz az emberekkel. A jókat

szeretni, a gonoszságot kerülni, az öregeket ápolni, az igazságot

mindenben keresni és Istent teljes szívéből szolgálni fogja.

Philón állítása szerint éltesebb asszonyokat és feddhetetlen

életű, fiatalabb nőket is felvettek. Olykor örökbe fogadtak apró

gyermekeket, hogy felneveljék őket rendjüknek.

Földműveléssel, gyümölcstermesztéssel, méhészettel s olyan

mesterségekkel foglalkoztak, amelyek nem szolgálták a hadviselés

céljait. A kereskedelmet, mint a bírvágy s fényűzés egyik fő

forrását, megvetették. Legfőbb hivatásuk a gyógyítás volt.

Módszereiket a természettel való mély kapcsolatukból és a titkos

hagyományból vették. Mint a gyógynövények termesztői és hatásaik

alapos ismerői, csodálatos gyógyításokat végeztek. Tisztában

voltak a test rejtett erőinek mibenlétével, és gyakorlataik által

felébresztették azokat. E tudományok mellett sokat foglalkoztak

vallásos és misztikus iratokkal, köztük az "angyalok könyveivel".

Hittek a lélek halhatatlanságában, a túlvilági jutalomban és

büntetésben, de tagadták a test feltámadását. Szellemük

megtisztítására, illetve érzelmi, érzéki életük szabályozására

törekedtek.

Az esszénus rend, bár határozottan a zsidóságból, a názir

intézményből indult ki, idegen elemeket is befogadott. Így erős

kapcsolatai voltak a pitagoreusokkal, a párszikkal és az

újplatonikusokkal.

Az esszénus rend szervezete Jézus idejében az egész keletet

átszőtte. A rend titkos archívumának feljegyzései szerint Jézus

a galileai Názáretben született, Augustus római császár

uralkodása alatt. Édesanyja, Mária kora ifjúságában szoros

barátságba került a rend egyik kiváló tagjával, aki ezt

vezetőjének a testvériség törvényei szerint be is vallotta. Mivel

a házasságot nem szentesíthették, Máriát az idős, szelíd és

megértő Józsefhez adták feleségül, az első-szülöttet pedig kora

gyermekségétől a rend nevelte. Jézusnak éppúgy, mint társainak,

keresztül kellett mennie a rend fokozataiba való beavatásokon,

próbákon, tanulmányokon. Bár otthonában is hosszú időt töltött,

egész élete, minden cselekedete fogadalmának értelmében alakult.

Jézus tanításait, magatartását, tragédiájának misztériumát a

gnosztikusok és az esszénusok nélkül nem lehet áttekinteni,

teljes jelentőségében megérteni.

                           Az ember

SZELLEM

Az isteni alapelv első megnyilvánulási formája a létben. A

szellemi őscsíra, az egész világmindenséget magában rejtő,

mágikus góc, amely megjelenése mozzanatában mérhetetlenül

megsokszorozódik. Szembefordított tükrök közé lép, és az egók

látszólag elkülönült millióit vetíti.

A szellem a világ kiáradásának rejtélyes központja, amely azzal,

hogy elkülönült, a határtalanból korlátozottá, a végtelen és

örökkévaló lényegből okká, egészből számmá, töredékké változott.

Az első szellemi őscsíra alapeszméje uralja ilyenformán az egész

megnyilvánult létet. Ő a titkos, belső magja minden lénynek a

tükörben. A misztérium lényege azonban az, hogy e tükröződő

káprázatszubjektum egyénileg, önmagában megváltoztathatja ezt a

teremtő alapábrát, s a messianizmus nyílegyenes ösvényén

visszatérhet az abszolút létállapotba. Ennek kulcsa az, hogy -

bár az egész mindenség a Kozmikus Elme teremtő képzeletéből

született - e Mája-színjátékban egyedül e mágikus szellemi góc

az egyetlen megragadható pont, tehát átalakítható valóság. Mert

a nagy valóság lényegét rejti, s a teomágia törvénye alá

tartozik.

LÉLEK

A megnyilvánító tevékenység központosító spirálforgása sűrűsödést

idéz elő. A szellem magja körül megszületik az asztrálsík finom

állaga, a képzelet nyersanyaga, amelyből az alakítani kezdi az

élet különféle formáit. A lélek a képzelet, az akarat és az

érzelem időben és térben való sűrűsödése. Mint ilyen, átmeneti,

de központi fontosságú olvasztótégely. A szellem impulzusait

alacsonyabb síkokra szűri, s az alacsonyabb síkok tapasztalatait

magasabb kiterjedésekbe emeli.

Az asztrálanyag csak közege a léleknek.

TEST

Az emberi test az isteni szellem legmélyebb állomása s utolsó

közvetlen lehetősége a felszabadulásra. Ezen a létformán alul már

nincs meg a szellem, lélek, test egyensúlya: a megváltás

misztikus-mágikus alapja.

SZEMÉLYISÉG

Az örökkévalóságból örökkévalóságba utazó lény átmeneti és

állandóan változó jelmeze: nevek, körülmények, testi adottságok

szükségszerű álruhája, a magasabb s egyedül fontos küldetés

céljából.

JELLEM

Az anyagi szervezet mögött pszichikai irányító erők állnak, s az

ember létének erkölcsi célja van. Ez a cél: bizonyos morális és

pszichikai képességek kifejlesztése. A jellem tehát a lélek

erkölcsi minősége, s mint ilyen: a személyiség váza. Pontosabban:

a kiélés és tapasztalás útján vándorló szellem morális

bevételeinek egyenlege. Ez az érték gyarapodik vagy fogy, de

viszonylagosan tartósnak tűnő szerkezete ellenére, szüntelen

változásban van, mint maga a személyiség is, amely új nevek,

körülmények jelmezébe öltözve, életről életre szintén átalakul.

A jellemnek vannak a tapasztalatok tüzében elveszíthetetlen

erényekké edződött értékei, vannak negatívumai, hiányai,

gyengeségei. Ezek átéléseinek térképén fehér foltnak számítanak,

mert e területeken nem tapasztalt eleget ahhoz, hogy ellenálljon

az önmagára és másokra káros befolyásoknak, tetteknek, amelyek

rossz következményeket, újabb megpróbáltatásokat szülnek. De e

tragikus kiélések megint csak tanulságokra vezetnek, s

átalakulnak jellem-erővé, negatívumból pozitívummá.

A jellem gyengesége vagy ereje különös módon független az

intellektustól. Jellemes ember lehet tudatlan, és nagy tudású

ember lehet jellemtelen. Mert a jellem úgyszólván teljesen az

ok-okozati törvényen felüli, metafizikai fogalom. Rejtélyes, mint

az egymásra következő kultúrák rétegei a talajban. A jellem is

megrázó, tanulságos emlékképek erkölcsi gátakká lényegült

tartalmait hordozza, amelyeket semmiféle elmélet nem pótolhat,

és csak az átélés hozhat létre.

AZ EGO MINT HÁROMSÍKÚ MIKROUNIVERZUM

A külön góccá felizzott individuum - a létben való megjelenése

pillanatától - magába zárja a manvantára egész idearendszerét és

saját titkos, egyetlen példányban létező alaphangoltságát is.

Lényének, kifejlődésének törvényei azonosak a megnyilvánult világ

törvényeivel. Létének ezek az adottságok csak keretét adják:

tartalommal ő tölti ki, s lehetőségeit ő váltogatja. Az

alámerülés fizikai síkig leviharzó hullámverésében az ego köré

hármas szerkezet épül.

E keret univerzumán belül az irányító léttényezők, hatások valami

egészen sajátos és egyszeri változatot hoznak létre külön

élmény-, tapasztalat- és erőrétegekkel. Ezért olyan hatalmas,

zárt és vegyülhetetlen együttes a megnyilvánult létben az

egyéniség. Az önvaló, amely azonos Taóval, e szerveződés magján

túl van. Titkát a mentálsík irányító hatalma, a Kerub őrzi. Hozzá

vezet s benne vész el az individualitás, a lét fejlődési fonala.

Az egoelv - a mag - először a magasságban csírázik ki, s

gyökereit a mélységbe ereszti, a démoni őstengeren áthatolva, le

egészen az állat-, növény- és kristálysűrűségig. Felszívja a

létformák erőit, nedveit, tapasztalatait, s odafent - a kerubi

felszínen - sokszirmú virágkoronát bont. A virág gyümölcscsé,

majd maggá lesz újra, amely most a mélységbe hull, odalent

csírázik ki, s léggyökereit a magasba ereszti a kristályi,

növényi és állati létformán, a démoni őstengeren áthatolva, a

kerubi felszínig. A virág ezúttal a mélységben virul ki.

Gyümölcse alkímiai tégellyé zárul, s a benne lévő, érő mag a

bölcsek köve.

A démon szenvedélye nemzi és uralja az állatot. A kerubi

eksztázis legyőzi a démon szenvedélyét, megváltja az állatot, s

a visszaszerzett isteni erőkből felizzítja szabadulásának

vágytüzét. E tűzben elég a Kerub is. Ami megmarad: az Tao.

Az ember hármas struktúrája és az ezeknek megfelelő tevékenységei

transzcendens szempontból

(a) Hármas felépítettsége

(b) Állat

fizikai síkon

(c) Démon

asztrális síkon

(d) Kerub

mentális síkon

(e) Tevékenység

(f) eszközei

(g) fizikai törvények, vonzás-taszítás, elektromosság

(h) vágyak, érzések, akarat

(i) gondolat, ideák, szimbólumok, akarat

(j) módjai

(k) Mechanikai erőátvitel fix végtagok segítségével.

(l) A vágyakozás olyan tagokat bocsát ki, amelyekre szüksége van,

mint az amőbának.

    (m) A mozgás a gondolat sebességével történik. Megragadás

nincs. Hajtóerő az ideák vetítése, amelynek folyamatában a

mentáltest önmagát  is kivetíti a tér tetszés szerinti pontjára.

A Kerub számára ennélfogva nem jelent akadályt a tér bármely

pontjának felkeresése.

    (n) Hármas tudatállapot

    (o) Ébrenlét

    (p) Álom

    (r) Eksztázis

    (s) Tudatállapotok

    (t) jelenségei

    (u) Egzakt tudomány

    (v) A misztika jelenségei az álmok ködös zónáiban játszódnak

le.

    (z) A mágia jelenségei az eksztázis állapotában hozhatók

létre.

    (1) jele

    (2) neutrális

    (3) negatív

    (4) pozitív

                  Az ember okkult anatómiája

A spirituális tudomány szerint az emberi anatómia nem végződik

a fizikai testnél, hanem a fölött három magasabb szervezet

működik: az étertest, a fizikai pontos mása, az asztráltest, az

érzelmek hordozója és a mentáltest, az intellektuális képzetek,

elvontságok, szimbólumok tára. Mindháromnak megvannak a maguk

sajátos szervei és működési törvényei. E három megnyilvánulást

az erőközpontok kötik össze egymással. E hármas egységben kering

a kozmoszon túlról és az azon át érkező létáram, a láthatatlanból

a láthatóba ömölve, s onnan újra láthatatlanná finomulva. A

fizikai test mirigyei az étertest gonádjaihoz kapcsolódnak. A

gonádok építenek hidat az asztráltest csakráihoz, és a csakrák

a szefírákhoz kapcsolódva teszik teljessé ezt az

energiakeringést.

A CSAKRÁK

A világegyetem erőközpontjai. A látható világ kulcsideáinak

erőörvényei minden élőlényben. A magasabb átalakítási tevékenység

a mi korszakunkban csakis ezeken a centrumokon keresztül kaphat

energiát, és a mélységből fakadó erők tisztulása is csak ezeken

át lehetséges. A csakrák az asztráltestben hét, virágszerű

alaperőközpontot képeznek.

A csakra szanszkrit szó, jelentése: 'kerék'. Jelképe sok

értelemben használatos, mint a sors, a szerencse, az élet és

halál kereke stb.

A SZEFÍRÁK

A szefírák és a csakrák lényegükben azonosak. Az eltérés közöttük

mindössze annyi, hogy a csakrák az asztráltestben, a tíz szefíra

pedig a mentáltestben működik.

A HIPOFÍZIS

Más néven pituitária, agyalapi mirigy. Elülső lebenyének kivonata

serkenti a mellékvese fejlődését, tevékenységét, a pajzsmirigyet,

a csíraképző mirigyeket, a hormonok termelődését, ezenkívül

óriásnövést idézhet elő. Hátsó lebenyének kivonata növeli a

vérnyomást, csökkenti a pulzusszámot, izom-összehúzódást hoz

létre, különösen a belek perisztaltikus mozgását erősíti.

Szabályozza az anyaméh működését, ezért mint abortívum is

alkalmazható. Egyensúlyban tartja a vércukorszintet.

Megbetegedése általános elhízásra vagy daganatok képződésére

hajlamosít. Majdnem pontosan az agy közepén helyezkedik el. Súlya

körülbelül fél gramm, és fél hüvelyk széles. Az állapotosság

ideje alatt megnövekszik. Ez az embrió anyagellátásával függ

össze. Két részből áll, amelyek egymástól fallal vannak

elválasztva. Belső szerkezete rendkívül bonyolult. Az elülső és

hátsó lebeny nem egyforma felépítésű. Az elülső lebeny

mirigyszerű, és kiválasztott anyagokat küld a vérbe. A hátsó

lebeny kisebb az elülsőnél, s működése a tudomány előtt még nem

teljesen tisztázott. Vérellátása szűkös. Szerkezete részben

idegrostanyagokat, részben ganglionsejteket tartalmaz. Az elülső

lebeny a vérbe, a hátsó lebeny részint az elülső lebeny felé,

részint visszafelé, az agyba küldhet hormonokat.

Jelenleg általában ezt a mirigyet tartják a legfontosabb

szabályozó központnak, s úgy hiszik, ez a személyiség kifejezője.

A karakter, a temperamentum, a filozófiai hajlam, az

összpontosítás képessége, a tudományos tehetségek, egyszóval

minden intellektuális vonás ennek a mirigynek az összetételétől

függ.

A hipofízis fontosságát az jelenti, hogy kétoldali ellenőrző

szerkezet. Egyfelől hormonális, másrészről kiegyenlítő

tevékenységeket végez. "A hipotalamusz régiójában a hipofízis

körül olyan központok vannak, amelyek a zsír anyagcseréjét, a

vízellátást, a növekedést és a szexuális fejlődést szabályozzák."

Nemcsak a testre hatnak ilyenformán, hanem az egész endokrin

rendszerre, magukra a kisebb ellenőrzési központokra is.

A TOBOZMIRIGY

A hipofízis kiegészítő szerve a hajdani harmadik szem csökevénye.

A szintén központi fekvésű glandula pinealis magasabban

helyezkedik el, mint a hipofízis. Ez az agy legrégebbi rétege.

Az első, méhen belüli hónap végén fejlődik ki az embrióban, mint

űrt képező bemélyedés az agytetőnél. Később kitágul, és zsákszerű

formát mutat lebenyes kinövésekkel. A hetedik életévtől kezdve

homokszerű anyag képződik a lebenyek körül kalciumból,

magnéziumfoszfátokból és karbonátokból. Ez az "agyhomok"

rendkívül fontos szerepet tölt be. Jelentőségével a tudomány még

nincs tisztában. Hét éven alul teljesen hiányzik. Úgyszintén

nincs meg a született idiótáknál és az aggastyánoknál.

Nyilvánvaló, hogy a foszfát- és karbonátszemcsék jelenléte az

elme működésével függ össze, mégpedig annak virágkorában. A

spirituális hagyományok szerint az agyhomok képződésének titka

a mentális elektromosság hatása a környező anyagra. Ha az

agyhomokot műtéti úton eltávolítjuk, rövid idő múltán

újratermelődik. Ez a regeneratív működés a képződő anyag

fontosságára utal. A magasabb én, az isteni önvaló csak hétéves

korban veszi teljesen birtokába a testet, ezért keletkezik az

agyhomok éppen ekkor. Öregen az egó már leépít, s tartózkodási

központja lassan újra máshová helyeződik.

A tobozmirigy élettani hatásáról és szerepéről is keveset tud még

az endokrinológia fiatal tudománya. Foa olasz kutató

eltávolította a kiscsirkék tobozmirigyét, s meglepve vette észre,

hogy erre az állatok nemi jellege rohamosan kifejlődött.

Általában korai nemi érettséget figyelt meg náluk. Ivarszerveik

is erősen megnagyobbodtak. Másrészről klinikai megfigyelések is -

 amelyeket főleg Marburg bécsi idegorvos jegyzett fel - arra az

eredményre vezettek, hogy a korai nemi érettség oka a tobozmirigy

megcsappant működésében található. Öt-hat éves kisgyermekek nemi

szerve hihetetlen módon megnövekszik. A gyermek a felnőtt

viselkedésmódját ölti magára, vágyak gyötrik, és szellemileg

koraérett. A gyors virágzásnak azonban gyors hervadás vet véget,

a gyermek hamarosan meghal.

Mindezekből az adatokból az derül ki, hogy a tobozmirigy belső

váladékot termel, amelynek szerepe a csíramirigyek idő előtti

működésének megakadályozása, azok sakkban tartása. Ha e

szabályozó tevékenysége megszűnik vagy megcsappan, az ivarérés

felgyorsul.

Ezek lennének a két "misztériummirigy" élettani működései,

amelyekről napról napra egyre többet tárnak fel e terület

kutatói.

Természetesen ezek a tevékenységek csak kis részei a pituitária

és a pinealis tudományos és transzcendens szerepének. Jó azonban

megismerni a mirigyek élettani működését, mert már ebből is

világosan kiderül, micsoda félelmetes erők vannak e két ellenőrre

bízva.

A KÉT MISZTÉRIUMSZERV ÖSSZEFÜGGÉSE: A HARMADIK SZEM

Csak kevesen ismerik a glandula pinealis titkos összefüggését a

hipofízissel. Még a transzcendens irodalomban is ritka a harmadik

szemre vonatkozó, megbízható leírás.

A hermetikus hagyomány szerint a tobozmirigy volt az első szem.

Lemúriában - a kerubok leszármazottainak földjén - a tobozmirigy

a mentális látás szerve volt, amely azonban nemcsak képek

felfogására való, hanem a szaporodás, a testalkotás androgin

forrása is.

Atlantiszban a látás és a mágikus irányítás a pituitária feladata

volt, amely az asztrálsíkkal állt összeköttetésben; az akarati,

vágybeli, lassan kifejlődő, intellektuális működések szervévé

alakult. A változó körülmények, a fajok süllyedése, a planéta

sorsát intéző egregórák irányítása mellett a mentális látás

élettani központja elszakadt az asztrálsíktól. Az ősi, lemúr

kontinens pusztulása elégtelenné teszi a tisztán mentális

szemléletet. A ritkább összetételű, szellemi anyag alkalmatlanná

vált az élet fenntartására a fokozatosan lehűlő, és ezáltal

sűrűsödő Föld felszínén. Ez hozta létre az asztrális látás

szervét.

Egyidejűleg kifejlődött az érzékelés, a fokozottabb fájdalom és

gyönyör átélésének képessége.

Atlantisz pusztulása után a Föld még jobban lehűlt, s már az

asztralitás szerve is elégtelen volt. Így fejlődött ki a fizikai

látás szerve. A pituitária pedig követte elődje sorsát, és

visszavonult a kemény agyburok védelme alá.

A tobozmirigy megegyezik az ind antropológiában az ezerszirmú

lótusz csakrájával. A pituitária az orrgyöknél fekvő adzsna

csakrával. A hermetika ezenfelül még a fizikai sík szervét is

megadja, amely a kettős szempár. Tehát mindent összegezve: a

tobozmirigy a mentálsík szerve, a hipofízis az asztrálsíké, a

szempár a fizikai síké.

A mentális glandula pinealis egységes, minthogy a nemek

homogenitásának idejéből származik.

A pituitária még egységes, de már kettős tagozódású, mivel az

atlantiszi korszak elején az ember még androgin-hermafrodita,

később azonban követi a nemek kettészakadásának jelképes vonalát.

A szempár már teljesen kettős a Homo sapiens duális természetének

megfelelően. A bal oldali szem negatív töltésű, az alsóbb

asztrálsíkkal és a nőies elemmel áll misztikus kapcsolatban. A

jobb oldali szem pozitív töltésű, és az alsóbb mentális, férfias

elemmel áll összeköttetésben. A két szemen, a pituitária

antennáján és a glandula pinealison keresztül a titkos

gyakorlatban kiképzett egyén a három síkkal teremt

összeköttetést. A három szerv hidat képez a három hermetikus sík

között.

                         Szellemvilág

A DÉMON

Az asztrálsík hatalmas érzelemszörnyetege. Ábrája a lefelé mutató

háromszög. A szakadás operátora, Kundalíni mélységbe hajszolója.

Az ő sugalmazására jött létre a "néma állat", az isteni és állati

eredet fajtalan keveredése, a szodómia rettentő gyümölcse.

Töltése az érzések, szenvedélyek, indulatok, ingerek legnagyobb

intenzitása a hanyatlás vonalán.

Sugalló, korbácsoló, asztrális ragályhordozó. Ahol vak, gyönge,

kiszolgáltatott emberáldozatot talál, ott megszálló zsarnokká

válik. Önmagában azonban tehetetlen. Valójában másodlagos, függő

viszonyban lévő fogoly, az érzések körbefutó ketrecében tomboló

őrült. Soha ki nem elégülhet a vérgőzben, a gyönyörben, a cudar

kínokban, a szenvedély végtelenségig fokozódó és reménytelen

rögeszméiben. Mert ebből az asztrális indulatketrecből számára

nincsen kiút. Ez a pokol, s ami benne lobog, az a kárhozat tüze.

A megváltás számára csak közvetítőn, az emberen át lehetséges.

Az ember ezért a démonok játékszere, leigázott bábja vagy

felszabadító megváltója.

AZ EMBER

A démon és a Kerub között középen foglal helyet. Jelképe a hatágú

csillag, a lefelé és felfelé mutató háromszög egyesítése. Az

ember a kozmosz napéj-egyenlősége. Benne metszi egymást mindennek

a határvonala. Benne találkozik magasság és mélység, az ő

mikrokozmosza tükrözi a makrokozmoszt. De az ember nemcsak

végletes ellenerők küzdőtere. Önvalójában benne ragyog a

semleges, misztikus, messiási középpont is.

Az ember a hatágú csillag tégelyébe zárt Prima Matéria.

A KERUB

A tégely fölé hajló mágus, a szellemi sík legfelső régiójának

bíráló és irányító hatalma, aki köt és old. Ábrája a felfelé

mutató háromszög. Ő az isteni törvény sugallója. Az Édenkert

lángpallosú angyala. "Kelet angyala, aki onnan emelkedik fel,

ahonnan a kelő Nap, az isteni önvaló hajnali fénye világítja be

az éjszakából kibontakozó mikrokozmoszt." A nyílegyenes égi

ösvény kapujának őrzője. Lángpallosa szellemi erő, amely szent

titkoktól riasztja el a méltatlanokat. Noha a bukás

következményinek végrehajtója, s ő az, aki felszámolja az érzéki

egót, lényegében mégsem a kiűzetés, hanem az Édenbe való

visszatérés szimbóluma; az alacsonyabb természet fölötti

győzelmet jelenti.

Szókratész sugalmazó, jó démonja tulajdonképpen Kerub, aki

közvetíti az ember legmagasabb nosztalgiáit Istenhez.

Az embertégelyt a kerubi és démoni világ két lángja forralja,

erjeszti és párolja. E hermetikusan lepecsételt tégely vagy

szétrobban a démoni szenvedélyek eluralkodó erejétől, s tartalma

szétömlik, beszívódik a föld mélyébe (állati létforma), vagy a

művelet végén Kerub-mágus nyitja fel pecsétjét, hogy kiemelje

belőle az Opus Magnumot. A tégelyt Kerub segítsége nélkül ember

nem nyithatja fel soha.

LUCIFER

Az előző korszak demiurgosza nem mindig olvad bele a nirvánába,

hanem mint a megváltó eszme hordozója testesül meg az új

manvantárában. Előfordul az is, hogy két, sőt három világrendszer

egykori brahmája inkarnálódik az új eónban. A két vagy három

teremtésszakasszal ezelőtti Kozmikus Elme az új kiáradásban mint

luciferi elem vagy mint megváltó jelenik meg. Luciferi természete

abban nyilvánul meg, hogy mivel egy régebbi létállapot teremtő,

szenvedő brahmájaként több tapasztalattal rendelkezik, mint az

új demiurgosz, annak művével szemben gyanakvó. Ideáinak

kiteljesedését a következmények ismeretében gátolni, korlátozni

igyekszik. Minthogy azonban a jelenlegi világegyetem létbehívója

nem ő, az élet emblémája most nem az ő kezében van, ezért

törekvései nem járnak sikerrel.

A messiási vagy luciferi elem feltámadása egy-egy Kozmikus

Elmében teremtési ciklusának lezáródása után - a hasonló

tapasztalatok ellenére - az önvaló sajátos töltésétől függ. De

a szánalom és a kétely egyaránt az Istenhez visszavezető, nagy

operáció fontos eszköze.

Az, hogy Lucifer - aki valójában 'fényhozó', megvilágosodott s

a buddhi alapelvet jelenti - hogyan színeződött át az anyagi

világ mélypontjáig leömlő létáramban sátánná az asztrálsíkon és

ördöggé a fizikai síkon, éppen teremtő lendülettel ellentétes,

szkeptikus és kiábrándultan hűvös természetében leli

magyarázatát. A mohó életszomj, elvakultság és dogmatizmus

elfogult, indulatoktól elhomályosult prizmája mindig árnyéknak

vetíti a fényt ott, ahol a formaalkotó szenvedélyt az elölés

irányai gátolják.

Lucifer tragédiája a létben tehetetlen passzivitása, s

borzalmassá az érzések, így a szánalom látszólagos hiánya teszi.

Mert e Fényhordozónak már nincsen vágyteste, ő mentális ábra.

A messiás is látja minden dolog eredetét, kibontakozását és

végét. Látja a szenvedés szükségességét és értelmét. De ő

alámerül az asztráltengerbe és a fizikai pokolba. Minden sík

terhét magára veszi, hogy megválthassa a mélységben foglyul esett

szellemi potenciákat, önnön misztikus áldozata árán. A messiás

a középpont izzásában, az eksztázis tűzpontján nyitja meg és

tisztítja ki saját testében a nagy, kíntól vonagló világtest

fekélyét. Lucifer azonban szenvedélytelen kritikusként kívül

marad e misztériumon.

A SÁTÁN

Lucifer fogalmának asztrális torzulása. Az elementáris, érző és

sóvárgó, alámerült létáram ellentételeként itt már pusztán - az

antipólus alaprezgését megtartva - mint a sötétség, árnyék,

relativitás, tudatlanság jelképe jelenik meg. Ami valójában

elementális és démoni, azt a vak kiélésükben gátolt érzések a

legfeszítőbb ingergócként élik meg. Ilyenformán minden

disszonancia sátán. A vágyélet elringatóan édes szendergésében

a rideg felriadás. A testi védelemért és javakért könyörgő,

koporsófalakról lehulló imák érzelgős litániájában a jéghideg

gúny. Diadalmas, önös tetteknél azok sötét következményei.

Az építéssel szemben a lebontás és rombolás. A gáttalan,

individuális szabadsággal szemben a fogság, a harc, az ütközés,

a vérbosszú. A virágzó, üzekedő, szaporodó élettel szemben a

kivégzés, a betegség, a halál. Tehát mindenképpen az akciók másik

oldala, természetes következménye.

Az ember "lelki üdvössége" fölött a sátán alkuszik. Intenzív, de

mulandó örömökért, gyönyörért és hatalomért a pokol tüzével

fizet. De kinek eladó a lelki üdvössége? Annak, aki szomjazik e

kétes értékű javakra. A szomjat nem a sátán gerjeszti, az az

ember démoni természetében gyökerezik. Aki a szenvedélyes örömöt

keresi, az összenőtt ikerrel találkozik, az öröm mellett a

bánattal.

Az egyiptomi beavatások utolsó mozzanatában, a legszörnyűbb

próbák után dermesztő szöveget súgtak a neofita fülébe: "Ozirisz

fekete Isten. Ozirisz és Szeth ikertestvérek." A Teremtő kettős

lényegére utaltak ezzel, s arra, hogy a számok és a logika fölött

álló egyetlen Valóság: a nem Aki. Az nem jó és nem rossz, nem

fénylő és nem sötét, s azt megismerni a Teremtőben és a teremtett

világban nem lehet. A legmélyebb kozmozófiai meditációk a

Teremtőben mindig leleplezték a kiegészítő ellenpólust, a fény

árnyékát: a sátánt.

AZ ÖRDÖG

A gonosz illuzórikus elvének a jelképe a fizikai síkon. Ő a

kísértő, külön góccá zárult mulandó ego, szemben az önvalóval.

"A bűn és az ördög ugyanegy dolog" - mondja Swedenborg. S ha

valakibe "belebújik az ördög", akkor elhagyja "jó természete".

Tombol, szenvedélyekbe veti magát, lop, csal, hazudik, gyilkol.

"A bűn és az ördög ugyanegy dolog." De mi a bűn? Tudatlanság,

amely az anyagba süllyedés következménye, a teljességből kizárult

ego hamis képzete, a különvalóság káprázata, az elvakult

rögeszme, hogy a másik nem Az, vagyis lényegében nem Tao. Az

ördög Mája, sötét varázslat a "szembeállított tükrök között",

amikor a lény saját, távoli képmására ront rá, s nem tudja, hogy

akit látszólag megkínoz és elpusztít: valójában ő maga.

Az ördög az ember állati része, mindaz, ami benne negatív.

Gyöngesége saját rossz hajlamaival szemben. Tehát inkább az

erények hiányát, mint valami aktív rosszat jelent. Az ördög nem

Isten, nem fény, ő az árnyék. De az árnyék és a fény

összetartozik. Az ördög nem betolakodója valamely tökéletes

világegyetemnek, hanem egy tökéletlen világ terméke. A mulandóság

hozta létre, s mint a megnyilvánult világ egyik beépített

tartóoszlopa, ő táplálja a mélységek tüzét. Nemcsak a bűn és az

ördög ugyanegy dolog, de az ördög és az égés, az ördög és a

szenvedés is. Ami pedig e téves létben szenvedéshez segít, az

tapasztaláshoz juttat, és ez már a kiábrándulás, a megfáradás,

tehát a messianizmus vonala.

A Lucifer-sátán-ördög vonal rossz fénytörés. Oka az, hogy Lucifer

nem megváltó. Általa nem lehet e világból megszabadulni. Kételyt

támaszt, nyugtalansága azonban mindenen kívül áll. Ő már szabad.

De az ember vagy a világidea ábrájába zárt szellem, aki csak a

Lucifer-elvet ébreszti fel önmagában, hideg mentálskálát alkímiai

hő nélkül, az fogoly, s Lucifer által nem is lesz szabaddá soha.

A megnyilvánult létből való szabadulás útja egyedül a messiáson

át vezet. A megváltás misztériuma tűzben és tűz által történik.

Lucifer azonban mégis jelen van a létben fénylőn, szkeptikusan

és hatalmasan. S ez az óriási feszültség, ez a szétsugárzó s

mindenben benne zengő, rejtélyes ellentétel szülte meg a sátán

és az ördög képzelt árnyait.

ELEMENTÁLOK

Az ásvány-, növény- és állatvilág vak építőerői. A tűz, a víz,

a föld és a levegő elemi szellemei. A szalamanderek a tűz, az

undinek a víz, a gnómok a föld s a szilfidek a levegő

elementáljai.

Az elementálokat szanszkritul bhutinak, elemeknek, szellemeknek,

démon-fantomoknak nevezik. Az ősnépek a természet láthatatlan

szellemeit sejtették bennük, amelyeknek állaga tisztult tűz, víz,

föld, levegő, s létfeltételük e négy elem.

A fejlettebb elementálok a vonzás törvénye alapján keresik az

emberrel való kapcsolatot, s jellemüknek megfelelően hatnak rá.

A szalamander a szangvinikus, az undine a flegmatikus, a gnóm a

melankolikus, a szilfid a kolerikus emberre hat erősebben.

Az ego mikrokozmoszában az elementálok az alacsonyabb természet

síkjait népesítik be, a mélységben szövik, irányítják,

inspirálják az életet az ösztönök, az ingerek, az indulatok, a

szenvedélyek és a hangulatok gőzös, tudattalan homályában.

Az élet minden fázisában, birodalmában vannak élőlények, mert az

élet egyetemes. A legkisebb lénynek is megvan a sajátos

intelligenciafoka, akár az egyszerű sejtről, akár egy teljes

szervezet sejtcsoportjainak irányítójáról van szó. Ezeket az

élőlényeket az ember a szolgálatába állíthatja, ha megérti létük

törvényeit. Az ellenszérumok használata is ezt bizonyítja, amikor

a mikroorganizmusok egyik csoportját felhasználjuk arra, hogy egy

másik, romboló csoportot megsemmisítsen.

Az élet alámerülése mélypontjáról az elementál felfejlődött az

emberig. E fejlődés fokozatai mind különféle állomásai a

világszellemnek. Az elemen-tálbirodalom lényeinek még nincs

egyénisége. Márpedig az emberi egónál, az individualizálódott

világszellemnél kezdődik a megváltás lehetősége, vagyis hogy az

ego az inkarnációk oldó spirálvonalán átkeringve, kijusson a

megnyilvánult lét halálcsapdájából. Az elementálok - mivel az

elemekből születtek - hosszú életűek, de nem halhatatlanok. Csak

az emberrel kötött messiási szövetségben, az emberen át válnak

halhatatlanná. Ennek az egyesülésnek a misztériumában az ember

szervezete minden lélegzetvétellel, evéssel, ivással, a testben

lejátszódó égési folyamathoz szükséges oxigénfelvétellel a

legkülönfélébb típusú élőlényekkel közösen gazdagodik. Ezeknek

az élőlényeknek a fizikai jellege elvész ugyan ebben az

együttműködésben, de apró kis intelligenciacsírájuk beleolvad az

ego teljes rendszerébe, s így elérik a halhatatlan

tudatállapotot, amely az individuum kiváltsága.

Az elementálok ura és megváltója az ember. Csak az ő tudatán,

intellektusán, bölcsességén át nyílhat meg előttük az alacsonyabb

létsíkok zárlata.

                Istenség - teremtés - megváltás

A MEG NEM NYILATKOZOTT ISTENSÉG - TAO

A különböző világvallások, ősi filozófiai elképzelések szerint

a teremtésen kívüli kozmoszban öröktől fogva létezik egy

hatalmas, nirvanisztikus állapot, amely egészében soha meg nem

nyilatkozik. Létének egyetlen jele az, hogy láthatatlan és

halhatatlan ideákat tartalmaz. Ezeknek az eszméknek nincs

kezdetük és nincs végük. Hogy van-e állaguk, azt emberi

agykategóriák nem tudhatják és nem dönthetik el, mert azokon mind

kívül állnak. Sem gondolatok, sem képzetek hálójába nem foghatók.

De ha van, akkor a legelvontabb tartalomnál is finomabb. Ez az

öröktől fogva létező, kezdet nélküli megismerhetetlen.

A meg nem nyilvánult istenség ősállapotában az ideák létezése baj

és szenvedés nélkül való. A legellentétesebb eszmék is

érvényesülhetnek, békében megférnek egymással, mivel az egymást

áthatás következtében, és a sűrűség hiánya miatt összeütközésre

sohasem kerül sor. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor

létrejönnek az egyes ideák megnyilvánulási feltételei.

A TEREMTŐ - A KOZMIKUS ELME

A meg nem nyilvánult Istenben lüktető ideák léte folyamán idővel

nem mérhetően, térben el nem helyezhetően újra és újra előfordul,

hogy két ellentétes tartalmú ideapár összekapcsolódik, mert

vonzást gyakorol egymásra. Mivel ezek közül az egyik rendszerint

valamivel gyöngébb a másiknál, az erősebb töltésű idea hatására

körforgás, spirálmozgás támad. A spirálmozgás jobb sodrású. A

keletkező örvény a szívóhatás miatt más ideákat is beszív

közvetlen környezetéből, ezáltal energiarétegek rakódnak rá.

Minden idea megtartja saját lényegét, és az együttesben olyan

helyzetet foglal el, amely egyensúlyt biztosít számára. Az egész

képlet alaphangját, vezéreszméjét azonban az első, pozitív idea

adja meg. Ez a most leírt folyamat egy kozmikus istenség, egy

brahmai lénycsíra születését ábrázolja. Ő a Kozmikus Elme, a

nirvanisztikus létállapotból kimozdult, teremtő, megnyilvánult

Isten. Lényege a poláris ellenideák találkozásából született

örvény és feszültség, amely kivetíti a formavilág mulandó

harcterét.

A teremtő Isten minden leszármazottjánál tökéletlenebb.

A teremtő Isten egy hatalmas erőgóc - tapasztalatok nélkül.

A teremtő Isten azért nem tökéletes, mert önmagának ellentmondó

teremtést hoz létre.

A TEREMTÉS

Végső értelemben Isten és a mindenség viszonyát próbálják

meghatározni ezzel a kifejezéssel. A legmélyebb vallásbölcseleti

elméletek azonban elvetik a fogalmat mint a lét magyarázatát,

mivel a lét kezdet nélkül való és megszüntethetetlen. A teremtés

pedig kezdetet tételez fel.

A teremtés valójában megnyilvánítás: olyan ideacsírák létbe

hívása, amelyek lappangó formában öröktől fogva léteznek.

A TEREMTŐERŐ

Minden lény isteni tulajdonsága, amely által eszméit kivetítheti,

s a megnyilvánult lét hatalmas esélyei között kimeríthetetlen

változataiban és következményeiben megvalósíthatja.

A JOBB ÉS BAL SODRÁSÚ SPIRÁL

Minden világ keletkezésének alaptörvénye a jobb sodrású, vagyis

centripetális, építő erőmozgás. A megváltás ideája a bal sodrású,

vagyis centrifugális spirál, a lebontás formulája. A jobb sodrású

a szellemet anyaggá sűríti, a bal sodrású az anyagot szellemmé

szublimálja.

A jobb sodrású spirál az, amely központba sűrít. A bal sodrású

szétszór, felold.

Aton - a Nap - valójában egy bal sodrású, létoldó spirál,

amelynek gócában nagy feszültség sűrűsödött össze, s az

szétszórja ezeket az erőket. A Nap-lényeg - ha a földön életet

termékenyít is - az intellektus, a finomabb agysejtek gócain át

kivezet a megnyilvánult létből.

Ezek nem tévesztendők össze a jobb vagy balfelé forgó kerékkel,

a jobbfelé, tehát építő irányba törekvő, vagy a balfelé nyomuló,

romboló energiákkal. A létspiráloknál kifejezetten kötésről és

oldásról, sűrítésről és finomításról van szó.

INVOLÚCIÓ

A nirvanisztikus állapot éjszakájából kiáradt élet besűrűsödése

az anyag legmélyebb fokozatáig.

EVOLÚCIÓ

Felfejlődés. Az anyag átszellemiesítése. Magasabb értelemben az

evolúció az emelkedés és hanyatlás ritmusán túlra, a szintézis

beteljesüléséhez vezet.

A MESSIÁS

A szabadító, aki a vágy, a szenvedés és a halálvilág kötésével

szemben az oldást jelenti.

A messiás a szintézis képviselője, az Abszolútum megnyilvánulása

a relatív, tökéletlen teremtésben, a veszendőben lévő Igazság

védelmében.

A messiás nagyobb, mint a kerubok, az egregórák, a manuk, az

istenek, nagyobb, mint Brahma, a Teremtő, a Kozmikus Elme.

A messiás a Teremtő és a sátán között a végső, soha meg nem

nyilvánult, örökkévaló létet képviselő, harmadik hatalom. Nagyobb

a Teremtőnél és a sátánnál, mert önnön hatalma fölött is hatalmat

gyakorol.

A kereszt és a kör semleges középpontjának nagy, halálzárlatot

nyitó, egyetlen kulcsa a messiás lényében van.

A messiás célja a téves létzsákutca felszámolása, a szenvedés és

a mulandóság megszüntetése az áldozat, a bölcsesség, a szeretet

Opus Magnuma által.

Messiás csak Egy van, de megjelenési formája, neve sokféle a

korszak mentalitása szerint, amelyben megnyilatkozik.

A messiás egy egész, anyagba zárt korszak nyitó formulája. Három

síkon jelenik meg egyszerre. A fizikai világban, minden egyén

pszichikumában és intellektusában, rettentő mélységű, sötét

kútban tükröződő tükörképként. E mélységbe vetülő messiás való

életre kél minden egyénben. Ha élővé lett, felemelkedik, és a

megvilágosultat magával emeli önnön alvilágából a határtalan

kiterjedések felé. Ez a szublimáció misztériuma. A messiás a

végletek között az aranymetszet középpontjának jelképe.

326

A SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS

A szeplőtelen fogantatás mítosza minden messiás születése körül

feltámad, mert egy hatalmas, egyetemes mozzanat ideamagja az

emberekben: a létbe lépés drámájának transzcendens emlékezete.

A Codex Brucianusban, a gnosztikus kinyilatkoztatási irodalom

egyik legkomolyabb gyűjteményében, amelyet méltán tekinthetünk

a keresztény ezotéria alapjának, Jézus a létbe lépett lényeket

önmaguk atyjának, önmaguk létrehozójának, atya nélkülieknek

nevezi, s a meg nem nyilvánult Istent nyomatékosan felmenti a

megnyilvánult lét felelőssége alól: "És a gonosz hatalmak

irigyelnek majd benneteket azért, mert ti felismertétek, hogy én

nem e világból való vagyok, és a hatalom, az erőszak és a gonosz

nem tőlem származik, s hogy semmi, ami a jogtalanság húsában

született, nem része az én Atyám birodalmának."

Valami létrejött tehát a meg nem nyilvánult Isten szándéka

nélkül. Valami elkülönült, résszé lett. "S a megnyilvánuló Isten

kimozdult az én Atyám állapotából" - mondja Jézus a keresztény

ezotéria titkos hagyománya szerint.

Ez a probléma ok-okozati összefüggésben valóban felfoghatatlan.

Ennek az eseménynek nincs miértje. Lett. Ahol pedig nincs

szándék, ott felelősség sincs. Ha összevetjük Lao-ce szavait

Jézus szavaival, látjuk, hogy mindketten az egyetlen igazságot

hirdették a kifejezések legvégső erejével:

"Taónak nincsen célja.

Tao szavak nélkül kormányoz.

Tao indíték nélkül cselekszik.

Tao anyag nélkül tevékeny.

Tao cél nélkül gondolkodik és mozgás nélkül hat."

A MEGVÁLTÁS

Kétféle lehet: egyéni és alkímiai. Kollektív megváltás nincs,

mert a tömeg még nem Prima Matéria. Nincs öntudata, csak

össztudata, mint egy termesz-bolynak. A Prima Matéria az egyén.

Az egyéni megváltás nyílegyenes ösvényén egyetlen lény sem

távozhat a megnyilvánult világból addig, amíg hátra nem hagyja

tapasztalatainak és megtett útjának térképét. Ez a messiási

szolgálat, a Nagy Mű létrehozása mindhárom síkon. Ezt tette a

Messiás is. Tanításainak kinyilatkoztatása a mentálsíkon, világot

átölelő szeretete az asztrálsíkon s a szenvedések tüzében elégett

teste a fizikai síkon jelentette az Opus Magnumot.

Az egyéni megváltás útján a messiás és az egyén kapcsolata

megfelel a mágus és a Prima Matéria viszonyának.

A mágus - a messiási törvény értelmében - titáni művelettel

egyetlen, szűk tégellyé zsugorítja az anyagból való kibontakozás

szélesen gyűrűző köreit. Ami különben évezredek lassú hömpölygése

alatt menne végbe, az az összevont karma hőjének segítségével

egyetlen embertest zárlatában lejátszódik.

Az egyéni megváltás lényege az, hogy az ember a messiási erő, a

titkos ellenritmus áramába kapcsolódva, megöli magában a téves

lét rákburjánzását. Ami a halálé, azt a halálnak veti, hogy a

halhatatlan élet örök valósága újra feltámadjon benne.

A messianizmus látszólag véres, borzalmas malmai, amelyek kereke

balfelé forog, csak a mulandóságot őrlik meg. A téves képzetek

idegekkel átszőtt, kínzó vadhúskinövéseit redukálják le a

kiindulás negatív pontjáig. Ott az anyagot teremtő, kifelé áradó

ábrát a szenvedés szülte tapasztalatok segítségével átfordítják

a megváltás semleges középpontja felé törekvő, befelé ható

energiává.

Az egyén, aki önmagát megváltja, megváltott egy egész kis

univerzumot, és lényének benső középpontjában megbontotta a nagy

univerzumot is.

Minden egyénileg megváltott individuum Ariadné-fonál a

megnyilvánult világ szövevényében.

A messiás az élő Isten fia, a halál zárt labirintusának

kapunyitója, akinek egyedül van meg az ereje arra, hogy titkos

kijáratot törjön a legsűrűbb anyag-barikádon is. Ha egy

korszakban megjelenik a messiás, az annyit jelent, hogy annak az

eónnak a gyermekei számára megnyílt a nyílegyenes ösvény, és

szabad az út kifelé. Amíg a messiás meg nem születik, az utak

berekesztettek. Ez a különbség ember és messiás között. A messiás

egy egész korszaknak teremt megváltási lehetőséget, isteni

erejével meggyorsítja a fejlődés feltételeit az egyén és az

emberiség számára.

A megváltás útján járó individuumot a messiás köti össze a meg

nem nyilvánult Istennel, s a nagy operációhoz e misztikus

középpontból ömlenek hozzá hatványozó erők.

Az a felfogás, hogy a megnyilvánult világból morálisan nem

helyes, és nem is lehet addig kilépni, amíg az utolsó lényt meg

nem váltották, téves. A megváltás állandóan folyamatban lévő,

óriási művelet. Minden mélységet és magasságot átszövő, nyitott

út, amelyen át a messiásnemzetség végtelen láncolata lépked

kifelé e világból az idő és a tér különféle pontjain. Egyének,

akikben felébredt Krisztus, Buddha, Lao-ce; Hermész

megvilágosodott hívei, misztikusok, teomágusok, adeptusok,

kozmikus titánok, kerubok és a teremtés reménytelenségében

megfáradt, befelé fordult istenek, akik a messiási szolgálat

lerovása után a nyílegyenes ösvényre léptek.

Az alkímiai megváltás útja ennél sokkal bonyolultabb. Itt az

egyén a mágus, és a Prima Matéria hatalmas erőtöltetű anyag: a

világ egy része a tégelyben. Az operáció tárgya kettős: önmaga

és a matéria. A mágus az anyag titokzatos terhét is magával emeli

az égbe, felszabadítja, megváltja a belé zárt szellemet. Az egész

folyamat a messiásmisztérium pontos megismétlése. A mágus itt

azonos a messiással. A tégely a szenvedés és a halál tüzében izzó

nap, bolygó vagy atommag. Amikor a hét alkímiai operáció alatt

a mágusban és a tégelyben létrejön az Opus Magnum, ugyanaz

történik az egyénben és a relatív kozmoszban, mint a földön

történt, amikor a messiás megnyitotta egy korszak lezárt kapuját.

Lények tömegei számára válik lehetségessé a felszabadulás, "mint

fent, úgy lent".

A megváltás mindig középen, a tökéletes semlegesség és mérték

pontján következik be, mindhárom sík erőinek legvégső

összpontosításával, mégis a legmagasabb érzelemeksztázis

gyújtópontjában, mivel átalakulás csak hő által jöhet létre.

A HIERARCHIÁK

A világegyetemben igen sok kisebb-nagyobb rendszer működik,

amelyek a maguk külön gócain keresztül kapják a központi

erőforrás erejét. A hierarchiák a megnyilvánult lét különféle

feladatokat és szolgálatokat végző messiásnemzetségei. A kerubi,

teomágikus létközpontok saját fejlődésük és lényegük

kiteljesítésén kívül missziót teljesítenek a kozmikus morál

közösségi vonalán. Mindig az alacsonyabb fokozaton lévőt segítik

az emelkedésben, közvetítenek. A láncok és körök misztériumában

összekötik a sokat az Eggyel, fenntartva így az elkülönült

létformák szövetségét egymással.

A hierarchiák jelképe Jákob lajtorjája, amely az égig ér. E

magasztos skálán a fejlődési irány leghalkabb rezzenése is

végigpendül, fokozatosan fölerősödik, és egyetemes szimfóniája

kigyújtja a megismerés gyógyító fényerejét. Aki a hierarchiákat

idézi, választ kap, de mindig a fejlődését szolgáló minőségben.

A keresztény tanítás szerint három fő csoportban összefoglalható,

kilenc hierarchia van, az ember a tizedik. A misztikus tanítások

szerint a hierarchiák száma tizenkettő. E számozás a lét

különféle szintjeit jelenti. A szellemi hierarchiákat minden

vallás ismeri, bár különféle néven nevezi, s számuk, rangjuk

szerint másképp osztályozza. A kozmikus hierarchiák léte és

működése a mindenségben az ideavilág síkján történik. Ők az

univerzum mentálsíkjának Angeloi lényei, az el nem homályosult,

egyetemes intellektus szellemi agysejtjei, amelyek külön,

részletekbe hatolva működnek, mégis a szintézist jelentik. E

titáni lényben már kialakult a megváltás gondolata. Míg

szervezetében, pszichéjében anyagsűrítő és létoldó áramok

lüktetnek, mentális sejtjei kivitelezik az isteni megismerés

tapasztalatait, s a lét minden mozzanatát, fokozatát, magasságát

és mélységét átszövik a megváltó eszmével.

                           Dévajána

        Karácsonyi misztérium a dimenzió-pályaudvaron

Szereplők:

THRITA, Utas KHABIT, Árnyék

Jásius, Vezető MÜSZIA, tiszta Értelem

Előjáték: zene, gongütés

Felhangzik Ima Sumac: Szelek tánca, amely lassan elhalkul

HANGOK (visszhangosan) Nem ott... a másik vonalon! Meg kell

néznem, hová szól a jegyem! Isten veled! Várj!... Még nem

akarok... Ha még egyszer újrakezdhetném!

KHABIT (súgva) Thrita! Miért rohansz annyira?

THRITA (kissé zihálva) Sietnem kell!

KHABIT Menekülsz valaki elől?

THRITA Nem tudom... nem jut eszembe. Olyan kábult vagyok. Mintha

kergettek volna. Igen-igen... valaki megijesztett. (gyanakodva)

Nem te üldözöl éjfél óta?

KHABIT Én csak követlek.

THRITA (szorongva, emelt hangon) Ki beszél hozzám?!

KHABIT Khabit, az Árnyék.

THRITA Ne... ne mondd ezt!

KHABIT Állj meg!

THRITA (panaszosan) Félek!

KHABIT Mitől félsz?

THRITA Nem látlak!... Hol vagy?

KHABIT Mindig mögötted. Ahová a fény vetít. Thrita... várj! Hiába

hajszolod magad. Engem úgysem hagyhatsz el soha!

THRITA Thrita... kit szólítasz ezen a furcsa néven?

KHABIT Téged.

THRITA Nekem nem ez a nevem! Engem egészen másképp hívnak.

(töprengve, egyre tétovábban) Egészen másképp... (zavartan)

Sajnos... úgy látszik, nem emlékszem a saját nevemre! Az utóbbi

időben nagyon feledékeny lettem.

KHABIT Sok nevet viseltél már, azért felejted el őket. De

mindegyik álnév volt eddig.

THRITA (kitörve) Miért rejtőzöl előlem? Miért dünnyögsz olyan

titokzatosan, ahogy a falevelek suttogtak éjszaka a kertünkben,

amikor még egészen kicsi voltam. Látni akarlak! Szemtől szembe!

KHABIT (gyöngéden) Egyelőre még nem tudnál szembenézni az

árnyékoddal. Majd később. Ha erősebb leszel.

THRITA (hevesen) Szeretnék végre szót váltani egy értelmes

lénnyel, aki megmondaná... (elakad)

KHABIT Mit mondana meg?

THRITA (halkan) Megmondaná végre... ki vagyok.

KHABIT Thrita a neved. Te vagy az utas, akinek három világon át

kell megérkeznie.

THRITA (meglepődve) Utas?

KHABIT Nem látod magad előtt a messzeségbe vezető síneket?

THRITA De... igen. Még sohasem voltam ilyen hatalmas

pályaudvaron!

KHABIT Most is csal az emlékezeted. Mindenhová innen indultál el,

és mindenhonnan ide tértél vissza.

THRITA (reménykedve) Álmodom, ugye? Én nem akartam elutazni

sehová!

KHABIT Álomnak is nevezheted.

HANG (visszhangosan) Figyelem! Figyelem! Abraxas a nyolcadik

vágányról indul Abyss, Yátis és Anapha felé!

KHABIT (sürgetőn) Ez a mi vonatunk!

HANG (visszhangosan) Az utas elfoglalta a helyét! Indulhatunk!

Csattogás, sistergés, vonatzakatolás indul, amelynek egyre

gyorsuló ritmusa zenébe olvad át. A zene elhalkul

THRITA (félénken) Jó estét kívánok!

JÁSIUS Jó estét.

THRITA Tulajdonképpen azt se tudom, este van-e. Azt hiszem,

alagútban futunk...

JÁSIUS Igen. Este van, és alagútban futunk.

THRITA Hogy hívják ezt a hosszú alagutat?

JÁSIUS (barátságosan) Abyss. A mélység útszakasza. Azért tűnik

annyira hosszúnak.

ThrITA Ön tudja, hová megy ez a vonat?

JÁSIUS Tudom. Mindenkivel máshová.

THRITA Bocsásson meg... ön olyan nagy bizalmat kelt bennem.

Lehet, hogy tévedek, de... mintha ismerném valahonnan... már úgy

értem, a hangja...

JÁSIUS Nagyon régen ismerjük egymást.

THRITA (mohón) Hol találkoztunk?

JÁSIUS Sohasem váltunk el egymástól.

THRITA Nem kellene szólnunk a kalauznak, hogy ebben a fülkében

nincs világítás? A saját kezemet se látom a sötétben!

JÁSIUS Én jól látom önt.

THRITA Kérem... ne higgye, hogy elvesztettem az eszemet, csak...

megzavarodtam. Talán elájultam egy rövid időre, és lassan tér

vissza az eszméletem...

JÁSIUS Igen.

THRITA Mintha este lefeküdtem volna és...

JÁSIUS Ezen az útszakaszon mindenkinek úgy tűnik, mintha este

lefeküdt volna.

THRITA Ó... nyilván ön is ilyen különös... sokkon ment

keresztül?!

JÁSIUS Nem. Előttem sohasem volt kétséges, hogy egész idő alatt

vonaton ülünk.

THRITA (hitetlen ámulattal) Egész idő alatt vonaton ülünk?...

Hogy érti ezt? (élesen) Tulajdonképpen kicsoda ön?

Jásius Jásius vagyok, a vezető.

THRITA Idegenvezető?

JÁSIUS Olyasféle. Bár, ahol végig kell vezetnem, egyáltalán nem

idegen terület.

THRITA Miféle helyről beszél?

JÁSIUS Arról az útvesztőről, ahol gyakran eltévedt eddig.

THRITA (panaszosan) Nem tudom, mit akar mondani ezzel! Olyan

nehéz a fejem!

JÁSIUS (részvéttel) A homály, amely az eszméletét megbénítja,

mindjárt oszladozni kezd.

THRITA (hevesen) Ön honnan tud rólam? Miért törődik velem?

JÁSIUS Összetartozunk. Felelnem kell a lelke épségéért.

THRITA Ki felé kell felelnie?

JÁSIUS Önmagam felé.

THRITA (izgatottan) Mintha már nem lenne annyira sötét! Az ön

alakja is derengeni kezd előttem.

JÁSIUS Abyss alagútjának szintje emelkedni kezd.

THRITA (ijedten) Jaj istenem!

JÁSIUS Mitől ijedt meg?

THRITA Magas lázam lehet megint! Igen... erős lázam volt tegnap

éjszaka is, amikor... Ilyen hófehér köntöst és aranykoronát senki

sem viselhet egy modern expresszvonaton!

JÁSIUS (örömmel) Tehát már lát engem?

THRITA Nem, Nem! Csak a szemem káprázik a láztól. Valami

orvosságot kellene bevennem...

JÁSIUS Nincs szüksége orvosságra. Majd fokozatosan hozzászokik

ehhez a gazdagabb szemlélethez.

THRITA Csak nem akarja azt mondani, hogy ez a tizenkét ágú

aranykorona a fején... valóság?

JÁSIUS Enélkül nem vezethetném végig önt az Alvilág, a

Középbirodalom és Müszia lebegő szigetének kiterjedésein.

THRITA Ha elfogadom ezt a... látomást, mert valami hipnotikus erő

győz meg a hitelességéről, akkor egyre nagyobb zavarba

kerülök!... Még sohasem utaztam együtt ilyen nagy úrral... Azt

se tudom, hogyan szólítsak meg egy... királyt!

JÁSIUS Úgy, ahogy önmagát szólítja. Bizalmasan. Mintha a saját

bensejében folytatna párbeszédet... Észrevette, hogy egyre

világosodik odakint?

THRITA Igen. De ez még mindig az éjszakai égbolt derengése.

Valahányszor felébredtem gyermekkoromban, és kinéztem az ablakon,

reám tört ez a selymes, kék csend.

Mialatt beszél, gyermekkórus csendül fel, amely átolvad a

Mennyből az angyal zenéjébe

THRITA (kis szünet után folytatja, a zene közben egészen

elhalkul) Olyankor éppúgy nem tudtam, ki vagyok és hol vagyok,

mint most. De akkor nem törődtem vele. Az a gyermek, aki voltam,

nem nőtt fel soha. Pillanatonként átalakult, mégis ugyanaz

maradt... Millió alakban élt és... (megtorpanva, nyugtalanul)

Most azt hiszi, megőrültem?

JÁSIUS Dehogy. Amit átél, igaz. Az időtáj Édenében járunk.

THRITA (nagy izgalommal) Ön is látja?!

JÁSIUS Mit?

THRITA Amit én!

JÁSIUS Igen. Látom a fehér dombokon növő, színes karácsonyfákat

és a puhán szállingózó hópelyheket, amelyek úgy fénylenek, mint

a csillagok.

THRITA Nagyon kérem, mondja el nekem, mit lát még? Abból legalább

tudni fogom, hogy...

JÁSIUS Ha ezzel megnyugtatom, szívesen elmondom. Bár az, hogy

osztozunk egy közös látomásban, nem emberi állapotok

jellemzője... E végtelen erdő karácsonyi díszben csillogó

fenyőpiramisai mind Életfák.

THRITA Ilyen fáról még nem hallottam.

JÁSIUS De a Tudás Fájának bibliai történetét ismeri, ugye?

THRITA Igen... persze az nem történelem, hanem mítosz!

JÁSIUS A mítosz örök. A történelem mulandó eseményeket jegyez

fel.

THRITA (makacsul) Ezek feldíszített karácsonyfák! A Biblia

paradicsomi fája nem lehetett ilyen!

JÁSIUS A díszeket az emlékező képzelet rakta rájuk. Nézze, hogy

zeng, mennyire szikrázik valamennyi a gyermeki örömtől!

Zenélő óra finom csipkemuzsikája hangzik fel

THRITA (kitörve) A régi zenélő óra hangja! Ugyanazt a menüettet

játssza, amelyet... Hogyan került ide? Ez az óra teljesen

megsemmisült a háború alatt!

A zenélő óra csipkezenéje halk orgonamuzsikává olvad

JÁSIUS Úgy látszik, mégsem pusztult el teljesen. A

dimenzióvonaton át kell értékelnie bizonyos fogalmakat. A

fantázia nagy élményei halhatatlanok. Ahogy egy orgonára írt

remekmű sem pusztul el attól, ha a hangszer, amelyen

lejátszották, megsemmisül.

THRITA Ezt... értem. (izgatott ámulattal) Mennyi gyerek tolong

a karácsony-fák körül! Miért nem áll meg ez a vonat? Szeretnék

itt kiszállni! Csak egy rövid időre! Annyira szeretnék!

JÁSIUS A vonat sehol sem áll meg, csak lassít. Sebességét az utas

kívánsága szabja meg. De nem is szükséges kiszállnia. Benne él

a táj minden részletében. És benne van minden gyermekben, aki a

karácsonyfák díszeit bámulja...

THRITA (elfogódottan) Egyik kicsi, a másik kisebb. (vágyakozva)

Hogy tudnak csodálkozni!... Az ember felfrissül tőle, mintha

gyógyelixírt inna!

JÁSIUS Abból merít most. Az Ifjúság Forrásából. Miért nem vallja

be önmagának azt is, hogy ismeri ezeket a gyermekeket?

THRITA Ezt... valóban nem mertem, pedig... az előbb elszédültem

az örömtől! Honnan tudta meg, hogy...

JÁSIUS Én is tükörbe nézek bennük.

THRITA (fokozva) Különböző miliők kosztümjeiben és különböző

életkorokban, de... (kitörve) Van valami elfogadható magyarázata

annak, hogy ezek a gyermekek egytől egyig... azonosak velem?

Szőkén... feketén... vörös hajfonatokkal... fehér, mélybarna vagy

sárga arcbőrrel... ó várjunk! Várjunk egy kicsit!... Azt az

azúrkék kimonós, ferdeszemű japán kislányt a tearózsaszirom

arccal szeretném közelebbről megnézni! Még... még... közelebbről!

Japán gyermekkórus hangzik fel, majd elhalkul

JÁSIUS Látja? A japán kislány körül az Életfa rózsaszínű

virágfürtök díszét öltötte, s illata zümmögő méhrajokat idéz

magára.

THRITA (fulladtan) Ez már... mégsem lehet valóság! Nem, nem...

ez képtelenség!... A cseresznyevirágok hulló szirmai együtt

kavarognak a szikrázó hópelyhekkel... és a havas fenyők között

úgy állnak a napfényben fürdő fák, mint óriási menyasszonyi

csokrok!

JÁSIUS Képtelenségnek tartja azt is, hogy valaki egyszerre

végigtekinthet saját palotája termein, amelyek között minden ajtó

tárva-nyitva áll? THRITA (tétován) Azt nem, de...

JÁSIUS Pedig az ön szeme elől most ugyanúgy félrevonták múltja

egész függönysorát.

THRITA Kik vonták félre?

JÁsius Akik a vonatjegyét is megváltották.

THRITA (izgatottan) Ó... persze!... Hogy én milyen vak voltam

eddig! Most már kezdem sejteni különös állapotom okát... Ne

szakítson félbe! Már nem félek! Utolsó estém képei lassan

megvilágosodnak előttem. Karácsony éjszakája volt, és én

gyermekkorom tündéri karácsonyaira emlékeztem... teljesen

egyedül... Akik hozzátartoztak, azok már... nem voltak velem.

Azután lefeküdtem és... (kitörve) szebb dolog nem is történhetett

volna velem!

Újra felhangzik a zenélő óra csipkezenéje

THRITA (halkan folytatja) Ebből az álomból én már nem fogok

felébredni, ugye?

JÁSIUS (derűsen) Ki akadályozhatná meg, hogy az éjszakára nappal

következzék?

THRITA (nyersen) Ne kerülje meg a kérdést! Tudja, miről

beszéltem.

JÁSIUS (szelíden) A kérdésre válaszolok. Akármilyen mély álomba

merül az alvó, misztikus elnyugvásában új feltámadáshoz gyűjt

erőt. Felkészült már a vámvizsgálatra?

THRITA (nyugtalanul) A vámvizsgálatra? Nekem nincs csomagom!

JÁSIUS Akkor mi az a nagy, vasalt láda a feje fölött?

THRITA (szorongva) Mi van benne?... Nehéznek látszik. El se

bírnám egyedül...

JÁSIUS Ha nehéz, könnyíthet rajta. Ebben a formában úgysem viheti

át a határon.

THRITA Furcsa... Hirtelen nagyon megfájdult a szívem.

Tulajdonképpen nem is tudom, mi az, amit sajnálok, mégis...

Segítene levenni a csomagomat?

JÁSIUS Szívesen. Ne keresse a kulcsát. Nincs bezárva.

ThrITA (zavartan) Hát nem nevetséges?

Felhangzik újra a Mennyből az angyal

THRITA (folytatja) Játékok! Gyermekjátékok. Buta kis tárgyak

mind, de nekem nagyon kedvesek. Ragaszkodom hozzájuk, mintha...

mintha láthatatlan idegszálak hozzám kapcsolták volna őket...

(kitörve) Miért akarják elvenni tőlem a játékaimat?

JÁSIUS Senki sem veszi el a játékait. De ha önként le tud mondani

róluk, bizonyos küszöbökön túl visszanyeri őket. Hajítsa csak ki

az ablakon azt a szivárványszínű labdát! Úgy!

THRITA (izgatott örömmel) Nem esett le... felrepült!...

Növekszik!... Kigyúlt, mint egy hatalmas csillár! Nem lehet

belenézni... vakít, mint a zeniten álló napkorong!... Ezüstös,

elektronikus zúgás árad belőle!

JÁSIUS Már ott kering a többi bolygó között. Heszperusz ő, az

esti égbolt bűvös csillaga, amelyet lehívott magához

gyermekkorában.

THRITA (lenyűgözve) Ezt... nem lehet felérni ésszel! És... mi

lesz az emberből, ha kihajítják az idővonat ablakából?

JÁSIUS Szárnyas Kerub.

THRITA Ha nem is értem... érezni kezdem, mire céloz. Már nincs

semmi terhem... látja? A láda üres. A játékaimat önként adtam

oda.

JÁSIUS Akkor átléphetjük Yátis határát.

THRITA Hol fekszik ez a város... vagy ország?

JÁSIUS Ott, ahol a mélység mocsarain Katarzis hídja ível át

Anapha lebegő szigetéhez!

Gongütés után zene: Ima Sumac

THRITA (szorongva) Más útirány nincs?

JÁSIUS Nincs.

THRITA Szeretném elkerülni ezt az útszakaszt.

JÁSIUS Nem lehet. A Középbirodalom állomásain mindenkinek át kell

haladnia.

THRITA Az előbb azt mondta, a vonat sebességét az utas kívánsága

szabja meg. Nos akkor... én azt kívánom, hogy lehúzott

redőnyökkel rohanjunk végig Yátison!

JÁSIUS Attól tart, hogy bizonyos dolgokat újra végig kell élnie

itt?

THRITA Igen.

JÁSIUS Azért lassult le annyira a sebességünk. A félelem is

mágneses áram. Ellenállhatatlan erővel vonzódik félelme

tárgyához.

THRITA (ijedten) Már majdnem állunk!... Ugye, nem törhetnek be

hozzánk onnan kívülről?

JÁSIUS Nem. A dimenzióvonaton teljes biztonságban vagyunk.

THRITA Micsoda ünnep ez... farsang? Valami bolondbált tartanak

ezekben a fáklyafénytől vibráló erdőkben és a kivilágított

ablaksorú, hegyi kastélyban? Az ilyen várak mindig taszítottak.

Olyan az árnyékuk, mint egy óriási boszorkánynak! De hiszen...

még a dombra futó utcákon is maskarák nyüzsögnek! Miért visel

mindenki álarcot? Nem szeretem, ha az emberek eltakarják az

arcukat. Kérem!... Segítsen rajtam!... Nekem azonnal tovább kell

jutnom!

JÁSIUS Nem akar az álarcok mögé lesni? Csak egy pillanatra! Nem

kívánja lehámozni a farsangolókról bő kámzsájukat? Nem szeretne

dominó, brokátjelmez, páncél és hermelines palást nélkül

szembenézni velük?

THRITA El akarok menni innen!

JÁSIUS Pedig csak addig retteg tőlük, amíg kosztümjük és maszkjuk

elhiteti önnel, hogy gyökeresen különböznek egymástól. Ez a sok

maskara csak a jelmezes játék tartama alatt üldözi, kívánja vagy

sebzi meg a másikat. Amint lehántja róluk személyes, külső

díszeiket, felébrednek ijesztő álmukból, és valamennyi társukban

ráismernek önmagukra.

THRITA Amit mond, gyógyítóan hűs és vigasztaló. Mintha csillapító

borogatásba burkolna vele.

JÁSIUS (gyöngéden) Sejti, ugye, mi van az álarcok mögött?

THRITA (halkan) Igen. Az én arcom.

JÁSIUS Érzi azt is, mit takarnak a jelmezek?

THRITA Érzem. Saját égési sebeimet... különös... Már egyáltalában

nem félek ettől a szegény, meztelen magamtól, aki annyi alakban

tört saját érdeke ellen! Csak... elfáradtam közben.

A lüktetés fokozódik, amely orgonamuzsikába mosódik át

THRITA (meglepetten folytatja) Mennyire nekilendült hirtelen a

vonat! A táj csupa egybefolyó fényvillanás... Azt hiszem, egy

utópisztikus, nukleáris rakétából tűnhet ilyennek a világ!

JÁSIUS Pedig mi e rakétánál is gyorsabban repülünk.

THRITA Hány kilométerrel haladunk?

JÁSIUS A felszabadult gondolat sebességével, s az emberi

mértékkel már nem mérhető. Ha még érdekli valami a Középbirodalom

álarcosbáljából, itt kivételesen kiszállhat, és az ünneplők közé

vegyülhet.

THRITA Nem! Nem szállok ki! Minek? Semmi nem vonz ebben a

farsangi örvényben. A jelmezek forgataga elálmosít. Az a furcsa

képzetem támadt, mintha... mintha a táj szakadékai, hegyei és

tornyai ponttá zsugorodtak volna bennem!

JÁSIUS Akkor... föléjük került!

THRITA Milyen kellemesen enyhévé hűlt a levegő!

JÁSIUS Elhagytuk Yátis trópusi légkörét, és újabb határhoz

közeledünk.

A halk orgonaszó felerősödik

Gongütés

THRITA (hitetlen ámulattal) Itt van megint... a hosszú

karácsonyéjből felrepült, szivárványos labda! Hűségesen kísér

bennünket.

JÁSIUS Heszperusz, az esti csillag...

THRITA (izgalommal) Valóban minden játékot visszakapok Anapha

lebegő szigetén, amit gyermekkoromban szerettem?

JÁSIUS Csak azokat kapja vissza, amelyeket önként feláldozott.

THRITA (türelmetlenül) Mikor érünk már Anaphába?

JÁSIUS Amikor kívánja.

THRITA De hiszen akkor...

JÁSIUS Igen. Már ott vagyunk a megvilágított szigeten, Müszia

birodalmában.

THRITA Müszia... ki az?

JÁSIUS A Látó, aki nem tükröződik, hanem jelen van.

THRITA Meg fog jelenni előttem is? Beszélhetek vele?

JÁSIUS Csak a hangját hallja majd belülről.

THRITA Mikor?

JÁSIUS Ha örökkévalóság-hite tapasztalattá érik.

Orgonazene

THRITA Honnan támadt fel ez az arcunkhoz simuló, szantálfa illatú

légáram?... Azt a legyezőt juttatja eszembe, amelyet félálomban

arcom előtt mozgattak, amikor lázas voltam. Régi, kínai legyező

volt... nagymama utazóládájából került elő. Amikor nekem

ajándékozta, mindig a párnám alá tettem, hogy álmomban se kelljen

megválnom tőle... mégis... odaadtam egy beteg kislánynak a

házban, aki nagyon megkívánta. Volt valami sovány arcában és

sötét szemében, ami... szóval nem bántam meg, hogy lemondtam

róla, pedig évekig sajgott a szívem utána... annyira boldog volt

vele!... Most megint itt szálldos körülöttem az illata. Micsoda

naiv, gyerekes ötlet ez tőlem... hogy nagymama legyezője is

visszatérhet hozzám Müszia lebegő szigetén...

JÁSIUS Azzal, hogy az áldozat tüzébe vetette, örökre

visszanyerte! Ebben a dimenzióban Flabellum, a Szent Legyező a

neve, amely Isten lélegzetét árasztja széjjel Anapha fölött.

THRITA Micsoda óriási, öreg fatörzsek nőttek előttünk! Olyan

magasak, hogy nem látni a koronájukat. Milyen fák ezek?

JÁSIUS Egykori karácsonyok fenyői. Müszia szigetén Tubafának

nevezik őket. Innen vetültek az idő térszalagjára.

THRITA Hogyan?

JÁsIUs Ahogy egy képernyőn jelennek meg az élőnek tűnő dolgok,

amelyek valójában másutt vannak.

THRITA (kis szorongással) Mit gondol... ha most hátranéznék, még

mindig ott lappangana mögöttem?

JÁSIUS Kicsoda?

THRITA Ő... Khabit... az Árnyék.

JÁSIUS A megvilágított szigeten a fénynek már nincs árnyéka.

Orgona

THRITA (boldogan) Látom a Tubafák koronáját!

JÁSIUS Fölemelkedett hozzájuk.

THRITA Ezek a kék fényű, áttetsző gyümölcsök...

JÁSIUS Szakítson belőlük. Beértek a nagy szüretre.

THRITA (ámuló örömmel) Az íze... rengeteg új szemet nyitott ki

rajtam! Valamennyi pórusomon egyszerre ömlik be hozzám három

világ minden élménye... de a háromnak együtt... egyetlen értelme

van! Nem tudom, jól fejeztem-e ki. Hol van?... Jásius!...

Kérem... ne hagyjon egyedül!

MüszIA (visszhangos, távoli hang) Miért keresed kívül?

THRITA A korona!... Hogy került a tizenkét ágú korona az én

fejemre? Jásius! HANGOK (visszhangosan) JÁSIUS!

THRITA (alázatosan) Itt vagyok... Uram!

HANGOK Az utas megérkezett!

Felzendül a Vox Cherubiana

THRITA Elmaradt tőlünk valahol? Hová tűnt?

JÁSIUS Eggyé vált vele. A lélek csak akkor nyeri vissza égi

egyensúlyát, amikor magába olvasztja saját árnyékát.

                   Kérdések csupasz magamhoz

                Önvallomás a belső bírák előtt

I. A spirituális világ jelentkezése életemben

1. Volt-e gyermekkoromban transzcendens tapasztalatom?

2. Mitől féltem gyermekkoromban?

3. Mire vágyakoztam gyermekkoromban?

4. Milyen volt gyermekkori viszonyom a mesékhez, varázslatokhoz?

II. Sorsom jelbeszédének elemzése

1. Mit tudtam eddig elolvasni sorsom jelképeiből? Megértettem-e,

hogy körülményeim, emberi kapcsolataim, külső és benső

képességeim mit akarnak mondani nekem?

2. Miért születtem éppen ebbe a miliőbe?

3. Milyen területeken értek csalódások?

4. A spirituális szemlélet "fordított optikájának" szempontjából,

amely mulandó testem pillanatnyi kielégülésével szemben szellemi

fejlődésemet tartja elsődleges fontosságúnak, miért éppen a fenti

vonatkozásban értek kudarcok?

5. Milyen irányba tereltek ezek a külső gátak és csalódások?

6. Követtem-e irányításukat?

7. Megtettem-e mindent, hogy bizonyos külső eredmények és sikerek

elmaradásáért aktív, szívós kitartás árán benső dicsőség

kárpótoljon?

8. A külvilágban megrendült a föld, az anyag bázisára épülő,

mulandó lét növekvő bizonytalanságát át tudom-e hangolni benső

bizonyossággá, az élet örökkévalóságának meggyőződésévé?

9. Személyes léttudatom (Én vagyok!) feloldódott-e már akár

egyetlen pillanat élményében is személytelen Isten-tudattá (Isten

és közöttem állok én)? Ha ezt a személyes ént kivonom a vetületek

szembefordított tükrei közül, Isten és közöttem eltűnik a

válaszfal, amely nem más, mint szubjektív éngörcs. Egoörvény.

III. Jelen életem pozitúramágiája

1. Mit tudok arról a magatartásról, amellyel a világhoz,

környezetemhez és önmagamhoz viszonyulok?

2. Micsoda lelki-szellemi hajtóerők működnek bennem (föld, víz,

levegő, tűz)?

3. Magatartásommal mit idézek?

4. Vajon megfelelnek-e várakozásomnak ezek megvalósulásai? Ha

nem, mi lehet a hiba benső vetítőgócomban, amely téves, fájdalmas

és sokszor zavaros eseményeket vetít körém?

IV. A másik nemmel való viszonyom elemzése

1. Mit tudok az Unió Misztikáról?

2. Milyennek képzelem kiegészítő animám (a férfi láthatatlanba

mosódó női eleme) vagy animuszom (a nő kiegészítő férfieleme)

benső és külső alkatát?

3. Megközelítette-e már valaki ezt az ideált?

4. Tudtam-e áldozatot hozni a másikért?

5. Mennyit akartam adni, és mit akartam kapni cserébe?

6. Megismertem-e olyan érzést egy érzelmi egyesülésben, amely

testi érintkezés nélkül is felidézte a teljesség élményét?

7. Mit tudok a nemek transzcendens kapcsolatáról, eredetéről és

céljáról?

V. A zene és az okkult világ

1. Mit jelent számomra a zene?

2. Voltak-e jelentős zenei élményeim?

3. Melyik zeneszerzőhöz vonzódom leginkább, és miért?

4. Milyen zenei műfaj hat rám a legerősebben?

5. Melyik hangszert találom a legrokonszenvesebbnek, és miért?

VI. Viszonyom a hétköznapokhoz és az ünnepekhez

1. Mit értek hétköznap alatt?

2. Mit értek ünnep alatt?

3. Sikerült-e már hétköznapot ünneppé változtatnom?

4. Meg tudok-e küzdeni a szürke oroszlánnal, vagy tűröm, hogy

felfalja életem legnagyobb részét?

5. Ismerem-e a "varázsigéket", amelyek a hétköznapokat ünnepek

és szimbolikus beavatások sorozatává teszik?

VII. A filozófia és az irodalom szerepe fejlődésemben

1. Tudatosítom-e életem minden percében, hogy gondolkodni annyi,

mint mágiát gyakorolni?

2. Melyik filozófus rendszerét érzem rokonnak, és melyiket

taszítónak?

3. Mit tudok a képzelet kiterjedéseinek határtalanságáról?

4. Milyen az ember viszonya a magasabb dimenziókhoz?

5. Mennyire vagyok igényes az irodalommal kapcsolatban?

6. Milyen irodalmi műfajokat kedvelek?

7. Milyen irodalmi művek hatottak rám döntő módon, és miért?

VIII. Titkos ideáljaim

1. Hogyan alakultak át ideáljaim gyermekkoromtól mostanáig?

2. Miért nőttem ki egyes ideálokat?

3. Mi volt az, ami kivégezte ezeket?

4. Mi maradt meg vezérmotívumként későbbi életemben?

IX. Az átlényegülés-individuáció-megváltás misztériumának melyik

beavatási grádusát élem jelen életemben?

1. Mit tudok a megváltás élő szerepéről a világban és saját

sorsomban?

2. Mi az én kötelességem, misszióm a messianizmus művével

kapcsolatban?

3. Ha a teljes felszabadulást keresem, elkerülhetem-e az

áldozatok és erőfeszítések útját?

4. "A megváltás a démon problémája." Úrrá tudok-e lenni érzéseim,

indulataim fölött megismerésem mágiájával?

5. Fel tudom-e áldozni személyes jólétemet, kényelmemet,

hiúságomat a megváltás ideáljáért?

                       Kozmikus öntudat

Álljon itt példaképpen Timár Katalin disszertációja, amely

összefoglalása az Akadémia Okkulta fakultásainak, s annak, amit

ő a maga számára néhány évi tanulás után leszűrt belőlük.

Az ember nem mindig volt a Föld foglya. Szelleme a kozmosz nagy

térségeiből érkezett. E létforma küszöbe előtt - a létesülés

leszálló vonalán -, korszakok távolában cselekvő részként

tartozott a makrokozmoszhoz. Kialakuló világrendszerek

spirálködében lüktetett, s öntudata átfogta az univerzumot.

Égitesteket és bolygókultúrákat éltetett. Lemerült a

mikrokozmoszba, s különböző biológiai, állati és növényi

létformák millióinak változataiban tevékenykedett. Öntudatát az

anyaghoz kapcsolódás ritmikus fázisai még nem tördelték

széttagolt szakaszokra. Világos emlékezéssel bírt eredete,

valamint múltjának minden rétege felől.

A történelem előtti, atlantiszi ember is az egész kozmosz polgára

volt. Szelleme még nem veszett bele teljesen az anyagba, s így

annak tér-idő bilincse nem nehezedett rá bénító szorítással.

Harmadik, magányos szeme mágikus érzékszervként működött, amely

rádióadó- és vevőkészülékként kapcsolta a világűr legtávolabbi

állomásaihoz. Agyantennája behangolásával tetszés szerint vette

fel a kontaktust a Tejúton túli csillagvilágok kultúrájával és

lényeivel. Kedvére kalandozta be a mindenséget, utazott

előre-hátra az időben. Ez a mágikus műszer az érzékeken túli

világoknak is kapcsolótáblája volt, s a Homo magus szintetikus

látása előtt egyszerre nyilatkozott meg mindhárom világ. Szabadon

érintkezhetett az anyagon túli létesülések intelligenciáival. A

benne élő, teremtő energiákkal uralkodott az elemeken. Akarata

impulzusait a megvalósítás képességével sugározta ki a térbe.

Az ősi, atlantiszi fajnál még hiányzott a racionális működések

központja, a homlokagyi karéj, s a koponyaforma nyújtott volt,

mint az óegyiptomi királysírok fáraóképein. E legendás állapotra

utal az ősi ábrázolások kígyós homlokpántja, a homlokra festett

kasztjelvény Indiában és a keleti istenszobrok két szemöldök közé

helyezett drágaköve.

Amint a szellem egyre mélyebben merült bele az anyagba, a világ

földi börtöne mind szorosabban zárult köréje. Öntudatának a

fizikai léthez tapadása új szervet fejlesztett ki az okszerű

tájékozódás céljára: a homlokagyi karéjt. Ennek előtérbe

nyomulásával a harmadik szem lassan a koponyatető alá

helyeződött. Ma már teljesen elcsökevényesedett formái a glandula

pinealis, avagy tobozmirigy és a glandula pituitária, a hipofízis

kettős mirigyrendszerében maradtak fenn. Biológiai tevékenységén

kívül e két szerv a mai átlagembernél alig mutat észrevehető

működést. Itt-ott felvillanó, ősi képességei ablakot nyitnak a

dicsőséges múlt felé, és azon átdereng a világmindenséggel való

egykori kapcsolat távoli visszfénye.

A szellem lényegénél fogva ma is kozmikus, mert öntudatának

csupán egy részét bocsátja le az inkarnálódás alkalmával az

anyagba, mint vékony gyökérszálat. Ezt a tudatrészt állandó

nosztalgia gyötri a magasabb szellemi központtal való egyesülés

után. Földi koordinátarendszerből kiindulva ez annyit jelent,

hogy az embernek mai, mélyre süllyedt szintjén is van egy felsőbb

tudatrésze. A régi, kozmikus öntudat maradványa ez, a

felsőbbrendű én, isteni én, isteni szikra. Tudattartalmai a

halhatatlan szellemi kiterjedésekbe nyúlnak vissza, és képességei

isteniek. Mindentudó és mindenható. Felette áll az anyag tér-idő

megkötéseinek és az oksági összefüggéseknek. Ez a tudatrész ma

is halhatatlan lényében pihen, s a meditáció derengésében úgy

tűnik, mintha azonos volna az örökkévaló, egyetemes Fénnyel.

Mintha ő maga volna Az. Mintha az egész háromsíkú világegyetem

egyetlen nagy szervezet lenne, amelynek közös feje az isteni

szellem, s végtagjai a megnyilvánult világba szétágazó

kapcsolatok szálszövevénye.

A felsőbbrendű én impulzusait a harmadik szem árama vetíti az

anyagba. Ez a pszichikai leadások átfordító állomása. Veszi, és

a szimbólumábécé morzejeleivel érthető nyelvre fordítja le a

világűrből a transzcendentumon át érkező üzeneteket. Amilyen

mértékben üzemképes a harmadik szem, olyan mértékben áll fenn az

inkarnált szellem tudatos kapcsolata a kozmikus öntudati résszel.

A jógi és az adeptus földi tudatába szabadon áramlik az isteni

én világosságának tudattartalma. Az átlagember szellemébe csak

szűk csatornán, vékony érben szivárog be ihletett pillanatokban

az isteni üzenetek elenyésző töredéke.

A lappangó állapotban mindnyájunkban meglévő, mágikus érzékszerv

üzembe helyezése tehát a felsőbbrendű énnel való kapcsolat

helyreállítását, az összekötő csatorna kitágítását jelenti. Az

egyesülés létrehozásával pedig a Kozmikus Öntudatot lehet

visszaszerezni. E többlet érzékelési mód újraélesztésére

törekedett minden kor spirituális gyakorlata. Fönícia papi

kiképzése, a hindu és a tibeti jóga, a praktikus kabbala, az

esszénusok rendje, az egyiptomi jóga, az alexandriai, görög

misztériumiskolák, a keresztény misztika és a többi ősi kultúra

hagyományai.

Ha a különböző tanításokról lehántjuk a vallásos leplet és a

technikai fogások módszerét, végső fokon mindenütt ugyanazt a

lényegi magvat találjuk. A keresztény misztikánál is megvan

például a meditáció, a kontempláció és a koncentráció hármas

lépcsőzete az imában való elmélyülés fokozataiban. Megvan a

szuggesztív képzelet fejlődési útvonala a nagy példaképek

életeseményeinek elmélkedő átélésében. Ugyanaz a ritmikus légzési

gyakorlat ismétlődik a pránajámában és a szerzetesi

zsolozsmákban. A hermetikus jóga az értelem, az akarat és a

misztikus érzékszervek céltudatos kimunkálásával operál. A

keresztény misztika az érzelmek lendítőerejét használja fel arra,

hogy a szellemet kiragadja az anyag vonzásának köréből, és az

istenivel való egyesülés, az Unió Misztika eksztázisába emelje.

Céljuk elérése érdekében az egyes irányzatoknak rendszerük

felépítésénél mindig a földrajzi helyhez, az ember fejlettségi

kultúrkorszakához, a környezet adta lehetőségekhez kellett

igazodniuk. A keleti jóga útja például az európai ember számára

alig járható. Gyakorlatának módszere nehezen illeszthető be a

városi életvitel felfokozott, lázasan lüktető iramába. A

hermetikus jóga a nyugati életformához igazodik, s ahhoz szabja

lelki gyakorlatait, ugyanakkor csorbítatlanul nyújtja a keresők

számára az ősi tradíciókon nyugvó, titkos tudást. A hermetika

stafétabotként mentette át Atlantisz ősi tudását generációk és

évezredek láncolatán. Lábnyomai lépésről lépésre követhetők

visszafelé a történelem lapjain, egészen az atlantiszi kapuig,

amelyen át az írott idők emlékezetébe belépett. Jógarendszere a

transzcendens érzékszerveket újraélesztő gyakorlataiban lépcsőt

épít a földtől a Kozmikus Öntudatig.

Ez az emelkedés nagy vonásokban az alábbi elemekből tevődik

össze:

1. A TUDAT TÁGÍTÁSA és sugarának a földi kereteken túlnyújtása

megfelelő iskolázással. A szellemi tréning élményszerű

megismeréssé építi ki a tudatban, hogy az ember eredete a

csillagokba nyúlik vissza, s földi tartózkodása csak múló

pillanat kozmikus léte parttalan óceánjának hullámverésében. A

mindenség három fő kiterjedési rendszere: a mentális, az

asztrális és a fizikai világ ugyanannak az alapideának három

különböző sűrűségű megjelenési formája. E törvény analógiái

gyűrűznek át valamennyi létsíkon. "Ahogy fent, úgy lent", mondja

ki a Tabula Smaragdina az alapigazságot. A mikrokozmosz a

makrokozmosz mintájára épült, s egyikből következtetni lehet a

másikra. Ugyanazok az építőkövek, ugyanaz a terv, csupán az

arányok különböznek. Ám ezek eltérése is viszonylagos, szemléleti

kérdés csupán. A végtelen nagy azonos a végtelen kicsivel. A

makrokozmosz egy ponton átömlik a mikrokozmoszba, s a kör

erővonala önmagába visszatérve összezárul. Az érintkezési ponton

ott áll a nagyvilág kicsinyített mása, tükre, analógiája: az

ember, mint összekötő láncszem e két végtelen között. A kozmosz

tejútrendszerei nemcsak testének sejtjeiben, hanem biológiai és

szellemi működésében is benne keringenek. Mert minden lény a kis

és nagy zodiákus által képviselt szellemi elvet valósítja meg

saját mikrokozmoszában.

A kísérleti tudomány is eljutott annak felismeréséig, hogy az

atommag elektronja már nem matéria, hanem energia. A hermetikus

gyakorló mélyebben érez bele az anyag misztériumába. Felismeri,

hogy a további elemzésnél az energia is eltűnik, s mögötte csupán

a szellemi elv marad. Az anyag a szellemnek csak időleges

megjelenési formája, amelyet a fizikai síkon felvesz, s mozgása

hozza létre a tér-idő és az okszerűség káprázatát. A tér-időnek

önmagában nincs jelentősége, s azon a síkon, ahol már nincs

anyag, nincs kauzalitás sem. A szellemet a felsőbb síkokon már

nem köti az oksági törvény. A lét végső gyökere két ellentétes

idea erőhatásának kétirányú, feszültségi egyensúlya. Az egyik elv

a sűrűsödésre hajlik, a másik a szétszóródásra. Ha valamelyik

túlsúlyba kerül, az anyag magva szétesik. Mivel a matéria

megsűrűsödött szellem, annak felbontása és végső, legtisztább

lényegére való visszavezetése az anyagba zárt kozmikus szellem

felszabadítását, a megváltást jelenti. Ez az út azonban - talán

mondanunk sem kell - nem az atombontás jelenleg ismert,

tudományos módja.

A mindenséget betöltő világéter vagy őséter, a hinduk Akasája:

A beszélő fény krónikája, a héber kabbala nagy Mágikus Ágense.

A szellemnek ez az energiafokozat előtti állapota hordozóközege

az egyetemes lét megnyilvánulásának s minden mágikus, misztikus

hatásnak. Mint az óceán medrét a víz, úgy borítja be a látható

és láthatatlan világot ez az ősközeg, amelynek különböző

frekvenciájú rezgései a tattváknak nevezett erőörvények. Ezek a

fizikai síkon a négy őselem: a föld, a víz, a tűz, a levegő,

valamint a fény (Akasa) alakjában jelennek meg. A tattvák tehát

az elemek asztrális gyökerei, s a rájuk gyakorolt

összpontosítással - miként azt a tibeti jóga teszi - magukra az

elemekre is hatni lehet. Ezen a törvényen alapulnak az elemi

gyökérszavak ismétlésére épülő mantrikus gyakorlatok.

A test megnyilvánulásai három fő rétegben helyezkednek el az

egyén körül. Ezek a rétegek a fizikai, asztrális és mentális sík

színeiben tündökölnek. A testet körülvevő félanyagi, aurikus

burok rendkívül érzékeny minden gondolati és érzelmi

megmozdulásra. Ezek az impulzusok a tattvákat formákká

változtatják, s rögtön szimbólumok alakjában csapódnak ki az

aurában. A látó, aki e képességre megfelelő gyakorlattal szert

tett, az aura színeiből és a benne úszó jelképekből

csalhatatlanul felismeri az egyén karakterét és belső, gondolati

tartalmát.

E nagy vonásokban érintett rendszerek széttágítják a tudat

látómezejét. Iránytűje most már a felsőbbrendű én felé mutat.

Megtanul beállni annak vonalába, s értékítéleteit megfelelően

átcsoportosítja. Egy bizonyos fokon felismeri, hogy a személyiség

csupán az alsóbb létsíkokon összesűrűsödött, mulandó vetülete

halhatatlan szellemének. Éppen olyan káprázat, mint amilyen az

anyagnak a tér, az idő vagy az okság. Szelleme előtt fokozatosan

kibontják szirmaikat a spirituális összefüggések, amelyek

visszavezetik isteni önvalójához. Mert a hierarchiák titokzatos

törvénye az, hogy azok erői hozzásegítik a becsületes törekvőt

a magasabb lényével való egyesüléshez. A test és a szellem

szempontjai bizonyos fejlődési szakaszokban még ellentétesek

egymással. Ami kívánatos az egyiknek, azt taszítja a másik. Az

isteni én szelíd mosolyú pedagógiája maga segíti hozzá a

személyiséget vágyai teljesüléséhez, hogy a kiábrándulás tüzében

kiégjen belőle a salak. Innen a törvény, hogy a lélek vágya

mágneses zónát teremt, amely magához vonzza a kívánság tárgyát.

2. Az ÁLOMISKOLÁZÁS tapasztalati bizonyosságot ad a szellemnek

az egymás mellett párhuzamosan futó két életéről, és annak a

ténynek érzékelhető valóságáról, hogy halál nincsen. Az, amit az

ok-okozati gondolkodás halálnak nevez, csupán

létállapot-változás, a tudat visszahúzódása egy magasabb

központba. A szellem szempontjából ez az állapot hazatérés az

eredeti létsíkra, ahonnan az egy inkarnáció erejéig időlegesen

eltávozott. De még akkor is csak ritmikus megszakításokkal, mert

a test napi alvásai alatt rendszeresen visszatér valódi

otthonába, mentális lélegzetvétel céljából.

Amint már említettük, a szellem tulajdonképpen el se hagyja igazi

otthonát. Csupán tudatának vékony sugarát bocsátja le az anyagba.

Ha a testtel való kapcsolata meglazul, mint az alvás idején, vagy

megszakad, mint a halálban, tudatfókuszát ismét visszaemeli

magába. E két folyamat között mindössze tartamban van különbség.

A keleti filozófia ezért nevezi az alvást kis halálnak; a

bardóban, a túlvilágon töltött időszakot az újraszületés előtti

"hosszú éjszakának".

A szellem tehát párhuzamosan két életet él egymás mellett. Az

egyiket a fizikai, s másikat az úgynevezett túlvilágon. Amikor

földi testében elalszik, felébred odaát, s itteni felébredésekor

ott dermedt, álomszerű állapotba kerül. Az álomkiterjedésekben

is meghatározott területen "lakik". Hozzátartozói, barátai,

beidegzett szokásai és sajátos munkaköre van. E másik életére

azért nem emlékszik, mert annak a fizikaitól eltérő élményanyagát

nem tudja lefordítani földi tudatának fogalmi nyelvére. Az álom

gyakorlatában nyert kiképzés során azonban ez az emlékezés

felébred. A szellem racionális tudatrészébe bevonul a fizikai lét

kulisszái mögött folyó másik, magasabb rendű élete

folytatólagosságának bizonyossága.

3. Az AGYRÁDIÓKÉNT működő harmadik szem üzembe állításához

mindenekelőtt a készüléket kell rendbe hozni. Ezt a célt

szolgálja a csökevény-szervek, a tobozmirigy és a hipofízis

működésének biológiai serkentése, vérrel telítése. Ezek közé

tartozik a kabbalisztikus jóga embriópozitúrája, a keleti jóga

fejtetőállása, és ennek nyugati változata a hermetikus jógában,

a fejtető földre támasztása térdelő helyzetben vagy a mély

derékhajlítás térdre támasztott könyökkel ülőhelyzetben. A

véráram mind a négy pozitúrában erősebben tolul az agyba, s ez

fokozza az ott lévő mirigyek működését. Ezekenkívül a hermetika

ismer különleges élettani hatású növényeket is, amelyek izgatóan

hatnak e központokra, s az intuíció felizzítása mellett a tudatot

magasabb dimenzióba, egészen az eksztázisig emelik. Ezek

használata azonban inkább az ősi kultúrákban volt elterjedt.

Emléküket a görög mitológia a nektár és az ambrózia fogalmában

hozta át az európai köztudatba. A ma ismert növényi hatások közül

ehelyütt a koffeint említjük meg, mint olyat, amelynek serkentő

hatása van a mentális erőközpontokra. Ez a hatás azonban távolról

sem közelíti meg az ősi Atlantiszban külön e célra nemesített

növények mágikus erejét.

4. Az AGYSEJTÁLLOMÁNY felfűtése meditáció és koncentráció közben,

illetve a kettő együttes alkalmazásából álló kontempláció során

történik. Ezért ezek gyakorlása alapvető fontossággal bír. A

meditáció alapja a belső csend megteremtése, a fizikai lét áramló

zajának kiszűrése a tudatból s létrehozása annak a befelé

figyelő, nyugalmi állapotnak, amelyben hallhatóvá válik a

transzcendens világok finom nesze. A koncentráció a lélek erőinek

egyetlen fókuszba történő összpontosítása, az éber figyelem

világossága mellett. Ez az alapja minden mágikus hatásnak. A

lélek működésének természete szerint van gondolat-, érzés- és

akaratkoncentráció. A gyakorlat módszertana külön kiterjed

mindhárom területre.

5. Az ELME leadóállomásának energiaforrása az akarat. Az akarati

impulzusok úgy működnek, mint az elektromos hordozóáram, a

sajátos hangolást pedig a képzeleti töltés adja hozzá. Az akarat

a lét mindhárom síkját átütő, legnagyobb erő, s a koncentrációval

együtt minden teremtő hatás alapja. Az akaratkoncentrációs

képességen kívül ezért sok jógaiskola magának az akarat erejének

a fejlesztésével is külön foglalkozik, főleg a jellem

megszilárdításán és szokásainak beidegzésén keresztül. "Tudni.

Merni. Akarni. Hallgatni" - szövegezi meg Eliphas Levi a titkos

tudás bírásának négy alapvető irányelvét. Az akarat a szellem

izomereje. Működtetése teremtő áramokat hoz feszültségbe, és a

tevékenység rendszeres művelése fokozza ezek teljesítőképességét.

6. A HARMADIK SZEM elcsökevényesedése óta a képzelet tölti be a

lélek látószervének szerepét. Az agyrádió áramkörébe bekapcsolva

kettős szerepe van. Egyrészt hullámhossz-behangoló tárcsa,

kereső, másrészt - ahogy fentebb már említettük -

rezgésátalakító. Teremtő kivetüléseiben, megfelelő akarati

impulzussal összekötve, olyan örvényeket mozgat meg a felsőbb

világokban, amelyek materializációs súllyal jelennek meg a

fizikai síkon. A képzelet erejét rendszeres szellemi

tornagyakorlatokkal fejleszthetjük.

7. Az ELME mentális átalakító központja - amint ezt futólag már

szintén említettük - a jelképek morzejeleivel dolgozik. Úgy is

kifejezhetnénk, hogy a harmadik szem jelképekben lát, vagy úgy

is, hogy észleleteit szimbolikus képekben rögzíti a kauzális

tudat számára. S a szimbólumok formába dermedt erőhatások. Amint

Eliphas Levi mondja: formákhoz kötött, kozmikus erők.

Értelmezésük, azaz az értelem fogalmi nyelvére történő

lefordításuk a szimbólumábécé segítségével történik. A hermetika

megőrizte a lélek ezen archetipikus kifejezésmódjának kulcsait

a térelosztás rendszerében, valamint az erővonalak tanában.

Ennek az ábécének a betűelemei ősképek. A mágikus múltból a

hagyományok mentették át őket. Némelyikük hatalmas, kozmikus

formula; kivetítésük a képzelet által asztrális erőörvényeket

kavar. Másikuk viszont az atlantiszi képírás maradványa. A

szimbólumok mindig hármas értelműek. Fizikai, pszichikai és

szellemi jelentéstartalmuk van. Ezért voltak alkalmas

kifejezőeszközök a szintetikus látású, atlantiszi ember számára,

aki mindhárom síkot egyszerre érzékelte. Az egységes látásmódhoz

közelebb eső, ősi kultúrák ezért használták a hieroglifikus

írásrendszert, amely tudvalevőleg jelképekből áll, s így egyazon

szövegben hármas értelmet hordoz, mint a Tabula Smaragdina vagy

az óegyiptomi Halottak Könyve. E képnyelv egyetlen formulába

tudta tömöríteni mindazt, aminek leírására nekünk kötetekre van

szükségünk. Ennek az ábécének az ismerete lehetővé teszi a

szimbólumok megfejtését is, és a kauzális fogalmak átfordítását

a magasabb nyelvsíkra. Így lehetségessé válik a fizikai világ

problémakörének háromsíkú képekben való kifejezése a

transzcendentummal való érintkezés számára.

A térelosztás rendszere - akár a grafológiában - a tér négy

mezőre osztásával dolgozik (egy kereszt segítségével), s az adott

jelet aszerint értelmezi, hogy az a tér melyik pontján

helyezkedik el. Az alsó, középső és felső zóna a fizikai,

asztrál- és mentálsíknak; a bal, középső és jobb oldal a múlt,

jelen és jövő időnek felel meg.

Az erővonalak tana a szimbólumok mint formákba kötött hatások

kibetűzésével foglalkozik, felbontja és kielemzi azokat. Megtanít

az ábrák analógiájának felismerésére a természetben. Megadja az

ősi alapjelképeknek mint betűelemeknek a jelentését. Ilyen

hatalmas, egyetemes formulák a farkába harapó kígyó, amely a

fizikai síkon a Tejút, pszichikai értelemben a világéter, az

Akasa, mentálisan pedig a makro- és mikrokozmosz egymásba

ömlésének jelentéstartalmát hordozza. Az ankh, az egyiptomi

kereszt, az egyetemes élet és érzelemvilág fölötti hatalom

kulcsát jelképezi. A hexagram vagy Salamon pecsétje, a két

egymásba tolt háromszög a kozmikus egyensúlynak, a felső és alsó

világok egymásba hatolásának, tehát az embernek a jele. A

pentagram a mágikus ötszögnek, a kozmikus embernek, Adam

Kadmonnak, s a mágiának, a titkos tudásnak és a

kvintesszenciának, minden dolgok legtisztább lényegének is a

szimbóluma. Vagy a jobb és bal sodrású létspirál a keletkező,

anyagba sodró, materializáló, illetve ellentéte, a létoldó,

pusztító, anyagot finomító erőörvényt rajzolja ki.

A tanítvány e gyakorlatok nyomán megtanulja felismerni és

alkalmazni a formák analógiáját. Olvas a teremtett világ

gigantikus könyvében, a Kozmikus Elme égboltra írt üzeneteiben,

a csillagok ábráiban. De éppen a formák analógiájának

alkalmazásával a természet lelkes megnyilvánulásaiban is. A

szimbólumábécé ismerete kulcsot jelent számára az álomsík

képeinek megfejtéséhez, de lehetővé teszi az asztrálsík örvénylő

formavilágának és az Akasa-krónika rejtjeles naplójegyzeteinek

az értelmezését is. Az Akasa ugyanis - ez a mindent átható,

rendkívül érzékeny közeg - az összes kozmikus és egyéni erőhatást

felveszi magába mintegy gyűrődésképpen, így lapjain az egyetemes

és az egyéni múlt, a jelen és a jövő minden képét, eseményét

megőrzi rejtett lenyomat formájában.

8. Az ALAPVETŐ tanulmányok után, a Kozmikus Öntudat felé

kiépített lépcsősor utolsó szakaszában, miután a neofita a Küszöb

Őrzőjének legyőzésével elhárította útjából a fejlődés akadályát,

a legnehezebb gyakorlatsorozat következik. E félelmetes operációt

az antik iskolák az "alvilágba való alászállásnak" nevezték,

amely lényegében behatolást jelent egy mélyebb valóság

területére, s az elméleti ismeretek tapasztalati élményével

ajándékozza meg a merész tanítványt. Itt nehéz összpontosító

gyakorlatok segítségével leereszkedik a tudattalan világába az

Akasa-krónikán át, amely éppúgy áthatja testének atomjait, mint

szelleme ideamagvait. Feltárja előző inkarnációinak lappangó

emlékcsíráit. E búvármunka folyamán egy bizonyos ponton áttöri

a személyiség védősáncait, s belép a kozmikus múltba.

Egyetemes érvényű szabály, hogy ha visszahatolás útján hántani

kezdjük a szellemről a tudatrétegeket, egy bizonyos mélységen túl

megszűnnek a személyes vonatkozások. Ebben az ősi rétegben az

atlantiszi és lemúrkori kultúrák maradványai bukkannak elő. Azon

túl a szellem teljesen személytelenné válik, és kiszakad az

atom-világűr végtelen térségeibe. Ion-napóriások,

elektron-üstökösök, proton-csillagszigetek és ultramikroszkopikus

világködök húznak el mellette halk zizzenéssel. Bolygókultúrák

születését, virágzását és pusztulását szemléli közvetlen

közelről. A két végtelen érintkezési pontján átsiklik a

makrokozmoszba, és gigászok létkörébe hatol. Planéták és

világszigetek szellemeinek, kozmikus ködök irányító titánjainak

működése tárul fel előtte. Majd ebből a megnyilvánulásból is

továbbsodródik az asztrálsík nyüzsgő élményanyagába. Ezen is túl,

a szellemi sík mindenséget átfogó, isteni szféráiban

személyfeletti tudatállapotokat él át.

Ez az a halhatatlan pillanat, amikor eggyé válik isteni

önvalójával, és eléri megfeszített akarati és szellemi

összpontosítása gyümölcsét: a Kozmikus Öntudatot. Ebben a

pillanatban, amikor közvetlen közelről érinti meg a teremtés

szívében lüktető titkok rugóit, ebben a pillanatban érti meg a

szellem anyagba szállásának kozmikus drámáját. Most hatolt el a

létezés legmélyebb gyökeréig, a Brahma-nap hajnalhasadásának első

felcsillanásáig. Ott áll a keletkezés csíralemezének első

megrezdülésénél, a nemlét kiáradásának küszöbénél. S közvetlen

közelről szemléli a kezdetet, amely a tehetetlen ideák első

megmozdulását örvénnyé csavarja. Átéli a meg nem nyilvánult

megnyilvánulását, a létbe lépés misztikus folyamatát, s azt a

kozmikus katasztrófát, amelyet a hagyományok a szellem bukásának

neveznek.

Az alvilági út a legnehezebb próbatétel. Ha a tanítvány belső

egyensúlya nem megrendíthetetlen, ha lényét asztrális gyengeség

vagy mentális hibafolt fátyolozza, a tudat mélyrétegeiben

elveszti a tájékozódást, és nem találja meg a tudatfelszínre

visszavezető utat. Szelleme foglyul esik az ősrétegekben, és most

már világos öntudat nélkül, őrültként éli le fizikai életének

hátralevő részét. Ezért ezt az utat csak avatott mester

vezetésével lehet megjárni, aki szellemének töretlen fényével

bevilágítja a kritikus útszakaszokat. Ismételjük, a transzcendens

útnak ez a legsúlyosabb erőpróbája. Csak kevés kiválasztott állja

ki. De aki innen visszatér, annak feje felett kigyúlt a

megvilágosodottak glóriája. Kozmikus Öntudatában magával hozza

a végső titkok megoldását s a szabad útlevelet a hármas világ

összes régiójába.

A mesterek mesterét, aki ezt az utat megjárta, nem korlátozzák

többé az anyag gátjai. Kozmikussá tágult öntudata isteni szférák

egyetemes fényével egyesül. Folyékonyan olvas a Kozmikus Elmében,

de a testet körülvevő aura színeiben és szimbólumaiban is.

Szelleme szabadon hatol be a külvilág lényeinek és tárgyainak

belső önvalójába. Tudattartalmukat közvetlenül veszi át, és nem

marad előtte rejtve az emberi gondolat sem. Agyrádiója

behangolásával a tér és idő bármely pontját észlelésének

fénykörébe vonhatja. A múltat jelenné fordíthatja át, és közel

hozhatja a jövőt. Dimenzióösszevonással a távolba hathat, és

varázstükrének tenyérnyi foltjába kivetítheti, ami fényévezredek

messzeségében történik. Elméje behozza szobájába a Tejúton túli

szférák zenéjét, és íróasztala csendjében korszakok

őstörténetében vagy még meg sem született világok távoli

jövőjének krónikájában lapoz. Saját lelkében idézheti fel bármely

bolygó géniuszát, minden lény, dolog és fogalom legbenső,

szellemi ideamagját. Isteni azonosságának törvénye alapján

belemerülhet annak lényegébe, belülről szemlélheti és átélheti

őt, mint önmagát.

A makrokozmosszal való személyes kapcsolata folytán feltárulnak

előtte a kozmikus változások biológiai hatásai. Felismeri a

lények, elemek, növények, állatok, földek, helyek, vizek és kövek

meghatározó bolygójegyeit, a legbenső szellemi elvet, amelyet

képviselnek, és amelynek rezgésrendszerében hatnak. Ismeri az

egyetemes gyógytényezőket. A természeti törvények feltárják

előtte titkaikat. Szelleme már közvetlenül az Ősvilágosság

forrásaiból töltekezik.

Felsőbbrendű énje gátak és szűrők nélkül, szabadon árad le földi

intellektusába. Szelleme, mint hímes pillangó a hernyó

bábruháját, szétfeszítette már a személyiség nyűgös burkát s vele

együtt az asztrálkígyó abroncsos szorítását. Arra a magaslatra,

ahol ő áll, már nem csap fel az érzelmi indulatok zavaros

hullámverése. Kristálytisztán ragyog benne a misztikus törvények

hajszálpontosságú összefüggése, és óvakodik attól, hogy

megzavarja az isteni világterv színpadának rendjét.

Miután szellemében eggyé vált a Kozmikus Öntudattal, átveszi

annak rezgéseit. Felismervén az univerzummal való szellemi

azonosságát, teste is e ritmusban lüktet. Most már ő maga Adam

Kadmon, a hiperkozmikus óriás, akinek feje az Androméda-köd, lába

a nagy Magellán-felhőn lépked, és a Crabködtől az Amerika-ködig

kitárt két karjával egyensúlyozza a világmindenséget. A

naprendszerek keringése saját vérének meleg áramlása, és az

élőlények szenvedése saját, kozmikussá tágult testének húsába

vág.

Ezen a fokon, ahol lelke fehérre izzik az élőlénymilliárdok

szenvedésének titáni tüzében, felébred benne a lét körforgásából

való szabadulás, a megváltás messiási vágya. Az anyagsűrítő

spirál e megfordításának titkát kutatta az alkímia és a hermetika

évszázadokon át az aranycsinálás fedőneve mögött. Mert az

életelixír és a bölcsek köve, a kvintesszencia e közbeeső

mellékhajtásai csak ürügyül szolgáltak a széles nyilvánosság

számára. A görögtűz védőfüggönye spirituális titkokat őrzött. A

kvintesszencia, a legtisztább lényeg hatósugara nem áll meg a

fémek átalakításánál, hanem az anyag legvégső lebontásán át a

létfeloldásig nyúlik.

Ebben a messiási tűzben pattan fel az adeptus előtt az utolsó

titok zára. Ekkor jut birtokába a "bölcsek kövének" végső

formulája, amely a létesülés anyagba sodró áramát átkapcsolja a

feloldás irányába. A matéria mindhárom síkra kiterjedő lebontása

az anyagba zárt kozmikus szellem felszabadulásához vezet. A

megvilágosodott rálép a kivezető útra, és a feltáruló kapun át

magával viszi a sugárkörébe vont szellemi csírákat a meg nem

nyilvánult ideáinak békéjébe.

Láttuk, hogy a harmadik szem sugara áthatol a fizikai lét

káprázatfüggönyén, amelyet az erők játéka von a valóság igazi

arca elé. Láttuk, hogy a kozmikussá tágult tudat tükrében

szemlélve, a tér és az idő, a kicsi és a nagy, a múlt és a jövő

üres képzetek. Kategóriáik tetszés szerint felcserélhetők. Egy

gombostűfejben naprendszerek milliói keringenek, és a másodperc

töredékébe belefér az örökkévalóság. A végtelen nagy és a

végtelen kicsi egy ponton átömlik egymásba. Ezen a ponton a

mérleg nyelveként ott áll az ember; és közvetít a két végpont

között. Kulcspozíciójában tőle függ, mi az, amit a mikrokozmoszba

levetít, és mi az, amit átemel a makrokozmoszba.

A mindenség legjelentősebb szerveződése ő, aki a makro- és a

mikrokozmosz erőiből táplálkozva, mindhárom léttagozatot, a

fizikai-anyagi, az asztrál-indulati és a mentál-szellemi világot

egyesíti magában. A létesülés két folyamának elágazási villájában

a teremtés drámájának nagyfeszültségű fordulópontja ő, a

"nagykalapú Alef , Hermész könyvének mágusa, akinek hármas

tagozatán áramlik át, hármas testében fordul meg a hanyatlás és

fejlődés sinusvonala.

Egyik kezében a létbe törekvő, jobb sodrású, másikban a létoldó,

bal sodrású spirállal, a dolgok értelme felé hallgatózik, és a

világűr suttogó szavára figyel. Átható intellektusával az

univerzum titkait fürkészi. Hármas testében tárul a kapu a

szabadulás felé, amely az újrakeletkező lét körforgásából

kivezet, és a kapu kulcsa maga a Kozmikus Öntudat. Mert a

létoldás formulájával csak a megvilágosult szellem birkózhat meg.

Az átalakulás pedig egyedül akkor teljes, ha mindhárom síkon

egyszerre megy végbe.

Az ember a mindenség olyan teremtménye, amelyben a lét síkjai

egyesülnek. Ezért ő az, aki véghezviheti hármas testében az Opus

Magnumot. Ezt még maga a teremtő elme sem kerülheti el, ha

rádöbben eszméi tévedéseire. Ezért kulcspontjai a

világszigeteknek a kihűlő Napok planétái. Mert egyedül azok

létfeltételei alkalmasak arra, hogy felületükön a megváltás

misztériumában kivirágozzék a lótusz, és kelyhében felragyogjon

a drágakő.

                   Átkelés a Csinvat hídon

             A finálé és a feltámadás misztériuma     

Bevezető zene: Mozart Jupiter-szimfóniája Ouverture

Évmilliók ködéből léptél elő, dimenziók zarándoka! Súlyos

időhullámok vetettek partra e rendkívüli korszak fináléjában, s

most a szakadékon átvezető hídhoz érkeztél! Te átkeltél már a lét

tüzes vizein. Bolyongtál jeges rémület-zónákban és a bardo vészes

ingoványai között, mégis megmaradtál! Önvalód elpusztíthatatlan

akkor is, ha mulandó eszméleted a felejtés óceánjába vész

pillanatokra, s képzeletedet elhiteti a halál. Ahogyan lenyűgöz

a kényszerű koporsóalvás, ugyanúgy fogsz felébredni. Mert tudatod

napnyugvását új hajnal követi. Visszatérő vagy a végtelenség

áradásában. Léted elmúlhatatlan lüktetés Brahma lélegzésének örök

ritmusában. Ne engedd hát, hogy a pánik elsodorjon! Minden vég

egyúttal kezdet is.

Az új dimenzió, amely szellemi infúzióként hatolt bolygónk

aurájába, ma már világosan kirajzolja a jelképlátó szellemi radar

segítségével egy miénknél magasabb rendszer erőinek beáramlását

világunkba. E rendszer lakói földünket megfigyelés alá vonták.

Ennek hatását évről évre növekvő erővel érezted saját életedben

és a világ rendkívüli eseményeiben.

A fizikai sík szerveződése szemed előtt változott meg e döntő

időszak alatt. Titkos rejtekajtók nyíltak ki mindhárom síkon,

nemcsak előtted, hanem a tudomány valamennyi területén. "A

bevégződés éveiben feltárultak a kezdet titkai!" Bolygónk hét

dimenzió kereszttüzébe került. A föld kulcsszámát jelentő, nagy

beavatási színjáték hét fázisában akadálytalanul jutott kezedbe

mindaz, amit e kiöregedett planéta mágikus múltja felhalmozott.

Új tudományok alakultak ki. Kifejezési rendszerük úgy viszonylik

a régihez, mint a három euklideszi kiterjedés a negyedik és

ötödik dimenzióhoz. Ebben a kozmikus zárótűzben az emberi nem

tavaszának története valóban a leszármazottak öregségének

fáklyája lett.

Mint ahogy Atlantiszban, az emberfajta felszínre hozta emlékeit

arról, hogy más naprendszerekben is van élet, mégpedig olyan

formákban, amelyek messze túlhaladják a miénket. A transzcendens

vágyódással telített, évtízezredes költői utalás arra, hogy "az

ember bölcsője a csillagokban ringott valamikor", és lelke e

fényvilágok valamelyikébe fog visszatérni anyagi vándorútja

befejezése után, ma lángoló intenzitással keresi beteljesítését

a földön. Csillagvizsgáló állomásokon hatalmas rádióteleszkópok

korongjaival próbálnak összeköttetést teremteni távoli

bolygókkal, naprendszerekkel és világszigetekkel. Az új dimenzió

legérzékenyebb felvevőantennája, a tudomány zseniális úttörőinek

elit agya az ellenőrzött fúzió-reakció felfedezésével ingyenes

hajtóerőt generál a legközelebbi jövőben a tengerek nehéz

hidrogénjéből, elektromos energiát von ki a magnetikus

erőmezőkből, határtalan mennyiségű élelmet termel a nap

energiájából a zöld növényzet kikapcsolásával, de a táplálkozási

problémák megoldására bekapcsolja a tenger óriási élelemraktárát

is. Az alkímia ősi módszereinek újjáteremtésével modern

elnevezések alatt, de azonos analógiák alapján meghosszabbítja

az emberi életet. Behatol az atommag és a nukleinsav titkába.

Csaknem láthatatlanná miniatürizálja az emberek, országok,

világrészek közötti érintkezés technikai eszközeit. Anyagból

energiát, energiából anyagot teremt, mint az egykori

természetmágus. Ugyanakkor magasabb ideálok vezetése és morális

hajtóerők hiányában irracionális érzelmi, akarati impulzusok

uralkodtak el életformádban, amelyek megoldásra várnak. A mágikus

dimenziókorszak megvalósulásában élsz! Képzeleted minden

megálmodott előképe sorra testet ölt körülötted. Ideáidból anyag

születik, s az anyagi formák eszmékké finomulnak. A hierarchiák

csillagkottákkal égre rajzolt jövendölései beteljesedtek. S ahogy

a határtalan kiterjedésekről szóló üzenetek valósággá lettek

előtted, ugyanolyan élő bizonyosságot jelentenek a halhatatlan

életről hírt adó kinyilatkoztatások is! Nincs okod többé kételyre

és félelemre!

A Beszélő fény krónikájában megírták már, hogy a démoni világ ezt

a háborút is elveszti a hierarchiával szemben. Atlantisz

visszatért! A régi rendszer romjai fölött új szellemi

Poszeidónisz emelkedik.

Zene

EMBER E kinyilatkoztatás igazságát nem tudom tagadni. A

misztériumok jövendölése beteljesedett. Mégis... amint a

mélységből előtörnek a rémület fúriái, és a föld megrendül

alattam, a félelem minden fényforrást eltakar bennem!

MÁGUS Mitől félsz? Várj!... Valódi nevét mondd ki e félelemnek!

Csak úgy tudsz megszabadulni tőle!

EMBER A haláltól félek! Ezer alakban és ezer álarcban, mindig a

haláltól rettegek. Előle menekülök, és vele harcolok. Ez

embervoltom legnagyobb szégyene és legnehezebb keresztje! Ahogy

tudatom öntudattá gyúl ki egy test zárlatában, és nevem megtelik

élménytől forró emlékekkel, a halál könyörtelen ostromot indít

ellenem! Hideg hüllőteste saját hátgerincemben lapul, és onnan

kerít be. Füléhez nem ér el ima vagy átok. Süket!

MÁGUs Végtelen korszakok óta sodor magával az időfolyó.

Hullámaiban alámerülsz és újra felszínre bukkansz. Félelmed ellen

idézd meg orvosul az Örökkévalóságot!

EMBER De vajon az az én személyes örökkévalóságom-e? Mit ér a

végtelen létóceán a megölt öntudatnak? Mit ér egy idegen ego

feltámadása a holnap valamely létbuborékjában, ha saját öt

érzékem, amellyel magamhoz ölelem a világot, feloldódik a

tengernyi tudattalanban? Én a mához ragaszkodom, Mágus! Én, én

akarok élni mindörökké, személyiségem egyre táguló

világegyetemében fiatalon és boldogan!

MÁGUS A boldog halhatatlanságtól éppen öt érzéked választ el!

Közted és időtlen lényed között álló személyiséged fedi el a

magasabb valóságot!

EMBER Hol terül el ez a magasabb valóság?

MÁGUS Ibolyántúli színek, hangok, titáni erők lüktetnek

körülötted, látod-e?

EMBER Nem látom.

MÁGus Pedig finomabb műszereid már lemérik őket. De nyitott két

szemed kirekeszt az élet legfontosabb valóságából.

EMBER S ha becsukom két emberszemem, látni fogok-e?

MÁGus Én a régi birtokodba kívánlak visszahelyezni. Valamikor

számtalan érzékszervvel és finoman árnyalható képzelettel

rendelkeztél. Minden felmerülő ideád születése pillanatában

valósággá lett. Álmaidban, mítoszaidban és meséidben ma is

emlékszel erre. E képzeletjátékból, gondolataid feszültségéből

keletkezett az anyag egyre sűrűsödő halmazállapota.

EMBER A rejtelmes, testetlen gondolatból? A képzelet

hallucinációiból született a sűrű, intenzív anyag, amelyben

gyönyörködöm, s amelytől rettegek?

MÁGUS Csak attól rettegsz, amit nem értesz. Az anyagot is saját

nevével fékezheted meg. Az anyag titkos neve: "a kozmosz kővé

dermedt emlékezete". Minden porszem a sok kiterjedésű világ

életének elképzelhetetlenül régi jegyzőkönyve. Egyetlen atom is

magában hordozza az egész univerzum törvényét. Léted anyagi

síkja, amelyben teremtő képzeleted foglyul esett, kritikus

szakaszhoz érkezett. A veszedelmeket, amelyek rátörtek, sem

rációddal, sem öt érzékeddel nem tudod elhárítani. Újra élővé

kell tenned magasabb érzékszerveidet, különben menthetetlenül

erőt vesz rajtad minden rémkép, amelytől borzadsz, amelyet

félelmed összpontosított hevességével megteremtesz. Mert félni

valamitől annyi, mint a félelem tárgyának mágnesévé lenni! Csakis

a benned élő Szattva (tiszta fény) képes szellemi antennája

segítségével megtalálni a kapcsolatot lényed halhatatlan

gyökereivel!

EMBER A Szattva világosság... Engem azonban szorongás nyirkos

sötétsége zár körül!

MÁGUS A Szattva nem a föld világossága, hanem a természet

intelligenciájának ősfénye! E lényeg mindig volt, és sohasem fog

megszűnni. Ez képezi a dimenziókat, naprendszereket alkot,

formákat változtat, de lényege változatlan marad.

EMBER Add vissza az emlékezetemet róla!

MÁGus Ez az emlékezet nem azonos földi személyiséged

fennmaradásával. Éned örök magja határtalan kiterjedésekkel

bővül, s nem hasonlítható össze mulandó egód tiszavirágtudatával.

EMBER Ha él bennem e halhatatlan szellem, miért nem ad jelet

magáról?

MÁGUS Jelek zárótüzében élsz! Engedd magadhoz őket! Figyelmedet

fordítsd a tiszta fény üzenetei felé. Elmélyült szemléleted

segítségével olyan szerveid alakulnak ki, amelyek feloldják

kötelékeidet. A dimenziókat összekötő észlelésmódoddal

kapcsolatokat hozhatsz létre más világrendszerekkel.

EMBER Amit mondasz, elbűvöl és szent áhítatra késztet. De ha

visszanézek az évezredek sírhantjaira, elborzadok. E sírokban

papok és papnők teste pihen, akik a te ideáljaidat hitték,

templomokat emeltek kultuszodnak. Térdük felsebződött oltáraid

előtt. Húsuk elégett az aszketikus áldozatok önkívületében, mégis

elpusztultak. Te azt mondod, én voltam valamennyi. Lehet. De

arcuk, nevük ma már idegen előttem. Csak sóvár könyörgésük és

csalódásuk dermesztő hidege él bennem tovább. Szolgáid sorra

elhagytak, Mágus. Meghaltak mind! Letagadod-e?

MÁGUS Nincs mit tagadnom az éjszakán. De te... letagadhatod-e a

nappalt? A telet sem cáfolom. De megszünteti-e a tél a tavaszt?

Megöli-e a gubó a hernyót? A föld mélye elpusztítja-e a

belévetett magot? A papok és a pap-nők levetett teste sírokban

porlad, a régi kultuszok templomromjait denevérek lakják ma,

igaz. De te itt vagy! A mindenkori jelenben születtél újra.

Visszatértél hozzám a régi epedéssel és a régi kételyekkel.

Visszahozott a lényedben rejlő, örök embléma! Párbeszédünk

időtlenül ősi... öregebb a Földnél! Időtlen idők óta

lidérclángként futok előtted. Madármantrákkal hívlak. Tűzzel

korbácsollak. Orrodba az Égi Korallfa illatát csempészem, hogy

kimentselek a halál őrületéből. Le akarom oldani harmadik,

magányos szemedről a hályogot, hogy lásd: mialatt az egyik síkon

öregszel, a másikon fiatalodsz! Tested betegsége lelked

gyógyulása! A látható és láthatatlan régiókban dúló háborúk végül

is az életet erősítik. A szenvedés tudatossá tétele energiákat

fejleszt, amelyek később az öröm hatalmas forrásává lesznek.

Annak idején nem volt halál, mint ahogy lényegében most sincs,

csak a fizikai síkon. A halál a fejlettebb dimenziókban a

fejlődés meggyorsításának egyik eszköze; eksztatikus átváltozás,

tudatos feltámadás egyre magasabb rendű életformákban! Az anyag

lángban áll körülötted! A világ atomjai túlságosan elnehezültek,

s ennek végül is robbanáshoz kell vezetnie. Olyan időszak ez,

amikor az ember kezével istenek cselekszenek, fejével kerubok

gondolkoznak, terveit démonok kovácsolják idegen világok érdekei

szerint. E bolygó sorsában nagy változások vannak készülőben. Az

atombontás kulcsa démonok kezébe került, s ez Terra végét

jelentheti.

EMBER Tehát a jövőm... robbanás... pusztulás... vég?

MÁGUS Vagy felszabadulás, feltámadás, új kezdet!

EMBER Valami történt... erőid talán titokzatos tárcsákhoz értek

bennem. Tudatom megsokszorozódott.

MÁGUS Dimenziószemed nyílt ki.

EMBER Szédülök... Mintha hegycsúcson állnék, de nem a térben.

Csodálatos időtáj tárul ki előttem. Egyik oldalon a múlt

távlatai... másikon a jövő fényjelei beszélnek hozzám!

MÁGUS Elkezdődött utazásod a dimenziókorszakban.

EMBER Látom a föld legrégebbi civilizációit, amelyek emlékét

annyiszor elmosta már az idő jéggé merevedett tengere. De

hirtelen visszatért hozzám az elveszett tudás sok ezer plátói

világév minden mozzanatáról!

MÁGUS Korábban az okkult tudomány adott hírt neked az ősi

kontinensekről. Onnan, ahová felemelkedtél, most látod, nemcsak

Atlantisz, Lemúria, Mu virágzott a történelem előtti időkben,

hanem más földrészek is. Az emberré válás története nem a

feltételezett félmillió év határain belül kezdődik. Az alsó

koordináták világainak kialakításához több millió év kellett.

EMBER Amit nem értettem, világossá lett! Értelmemmel hiába

kerestem az ősi, "emberkéz" alkotta civilizációk nyomát. E

kultúrkorszakok néhány évezred alatt összeomlanak. Az ember

semmilyen szerszáma nem bír el egymillió évet... Látok kultúrákat

a földi múlt mélyebb rétegeiben, amelyek a mainál nagyobb

létszámú, értelmes fajt alakítottak ki haladottabb technikával

és civilizációval. E kozmikus települések fizikai maradványai nem

élték túl az évezredeket. De létük emléke és tetteik tanúsága egy

dimenzióval feljebb megtalálható a Folyékony Tér feljegyzéseiben.

MÁGUS E lenyomatok megszólaltatása pusztán ráhangolódás kérdése,

amelyet ibolyán túlra rezgő látásmóddal újra létrehoztál.

EMBER Az egész csak tökéletesebb emlékezés! Semmi sem új, amire

emberi értelemmel büszke voltam... magasabb rendű állapotokból

rezeg vissza! Jóval a mai korszak előtt rendszeres érintkezés

folyt a távoli rendszerek élőlényeivel. A lefutott évmilliók

alatt sok ízben hoztam létre összeköttetést a szomszédos

égitestekkel. Szoláriában többször felvirágzott már a

planétaláncok szövetsége. Az ősi eposzok, mítoszok mennyire más

értelemben igazak, mint ahogy a három dimenzió földbe vájt

kútjának sötét mélységében véltem. Planéták jelével felruházott

istenkirályok és uralkodónők bontakoznak ki előttem idegen

világszigetek ideahordozóiként. S a legtávolabbi galaktikus

szigetek élettani forrásaiból is értelmes intelligenciák végtelen

áradata özönlik bolygónk felszínére. A világmindenség

összefüggése egyetlen pillanatra sem szűnt meg az idő

kiterjedésében!

MÁGUS Ami volt egyszer, sohasem veszhet el. Az őskor isteni

állapotának térváltó szerve éledt fel benned, amely nem anyagi,

hanem pszichikai készülék. E dimenzióváltás működésének

segítségével mindenütt megjelenhetsz, ahonnan szellemi vagy

fizikai tulajdonságaid származnak! Megállhatsz a nap felületén.

Leszállhatsz a planéták testére. Behatolhatsz a ködfátylak

kráterébe, s részt vehetsz a galaktikai életenergiák

körforgásában anélkül, hogy tudatod elégne, kikapcsolódna vagy

megszakadna.

EMBER Az első nagy kultúra alapja, az ősi életesszencia

megsűrűsödött állagában úszó félanyagi jármű... Az élettengerben

rituális hajó siklik, fedélzetén dimenzióvilágok között utazó

hírnökökkel.

MÁGUS A tenger és a hajó a rajta lüktető erőkötegekkel magában

hordozza a kiegyenlített lét minden absztrakt értelmét. E

szellemi irányító központ teomágikus rítusokhoz közvetít

energiákat.

EMBER E templomhajó zodiákusjármű. Úszik és kering, kiindul és

visszatér. De nagyobb hatalom feszül benne az égövi emblémáknál,

mert fedélzetéről láthatón túli közösségekbe vezetnek a rejtélyes

suhanópályák.

MÁGUS Ne állj meg!... A megvalósítás fináléjához érkeztél!

EMBER Ez a holnap kiterjedése.

MÁGus "Ha elég mélyre hatolsz a múltba, elérkezel a messze

jövőbe. Ez a farkába harapó kígyó emblémájának misztériuma!"

EMBER Az én jövőm már elkezdődött. Az új dimenzió robbanása

végbement, és gyorsulva szórja szét atomjait!

MÁGus Kitartó szellemi erőfeszítésed idegen világsíkok titáni

lehetőségeit adta kezedbe ismét. Agyad földi berendezése képessé

vált a világegyetem más rendszereinek szolgálatára. Nem rabja

többé süllyedő glóbuszodnak! Lényed világerők gócpontjává lett.

Szellemeden át végtelenből végtelenbe áramlanak az Örökkévalóság

energiái. Benned ér össze a legnagyobb kozmikus központ a

legkisebb egyetemes egységgel. Tudatod régióiból dimenziók teljes

skálája nyílik. Egyetlen ideaszálon eljuthatsz a világmindenség

valamennyi létállapotába. Rettegsz-e még a haláltól, amelyet

egyéni karmaidőd óramutatója jelez?

EMBER A föld félanyagi síkok láthatatlan világszigeteinek mágikus

koncentrációjában jött létre. A kiküszöbölés törvénye gyógyulási

folyamat rajta. Csak a salakot pusztítja el a halhatatlan ideák

küzdelmében... Miért féljek tőle? Energiáim az atomok világában

kezdődnek, s a láthatatlan kiterjedések végtelenségébe szövődnek.

Teremtő képzeletem egyetlen rezgésvonalában is világegyetemek

lüktetnek. Lényemnek az a töredéke, amely egy fizikai test

emblémájában időzik, hamarosan visszaömlik hozzám, és a szellem

felszabadító hatalmának részesévé válik. Nem félek, Mágus! A

rémület és a halál agyrémét megsemmisítette bennem felébredt

Isten-tudatom.

MÁGus Átkeltél hát a Csinvat hídon, és felhaladtál a hét

lépcsőfokon! Lépj be a Kozmikus Templom szentélyébe!

EMBER Ki áll az oltár előtt?

MÁGUS Az, aki Van! Te csak tükröződsz. Ha megszólal, szellemének

fényereje visszahív magába, mint sugarát a napközpont.

EMBER E végső beavatásom szútráit várom tőle világkorszakok óta!

KERUB "A test a lélek megfeszítése."

"A lét anyagi formába zárva: fájdalom."

"Az igazi élet kezdete e fájdalom feloldódásának útja."

"A test megszűnése magas feszültségek kiegyenlítése."

MÁGus Ember!... Hol vagy?

KERUB Már nem felelhet. Visszatért a halhatatlan öröm tengerébe!

Felzúg Mozart Jupiter-szimfóniájának záró tétele

                      Muzsika és terápia

A zenét a hermetikus filozófia a mantrisztikus mágia ősformájának

tekinti. Egy Beethoven-szonátában például a mágikus, démoni,

éteri és mentális hatások egész óceánja zeng. Bach fúgáiban,

prelúdiumaiban a mentális zene sohasem ismert, kozmikus

távlatokat érint.

Bizonyos mantratan szerint a harmónia, a melódia és a ritmus a

három sík analógiája. A zene metafizikájának jelképrendszerében

a harmónia a szellemi, a melódia a démoni, a ritmus a fizikai sík

megfelelője, de mindhárom vonatkozásban elemi erővel érvényesülő

energia. A harmónia mentális vázának és a melódia lelki

tartalmának a ritmus ad fizikai vázat. A taktus a zenemű szíve.

A ritmus változtatásával varázsos mélységeket lehet elérni.

A zene és a bölcselet összefüggését a szellemtörténet valamennyi

nagy képviselője felismerte. Püthagorasz rendszere például a zene

kozmikus párhuzamait filozófiája fontos alapelemének tekintette.

A zene és a vallási misztériumok, rituálék, beavatások közös

gyökerét az is bizonyítja, hogy hosszú korszakokon keresztül

úgyszólván nem ismertek másfajta zenét, csak olyat, amely

valamilyen formában az istenekkel kapcsolta össze a képzetet. Az

antik vallásos himnuszoknak, karénekeknek jelképekre épült,

szigorú törvényei voltak.

A későbbi gondolkodók sokat töprengtek a zene lényegén, igen

szellemes meghatározásokkal fejezték ki meditációjuk eredményét.

Ezek azonban csak bizonyos részigazságokat tartalmaznak a

zenéről. Alapjában nem tudták megragadni a Logosz-misztérium

egészét, ami teljesen érthető. "A zene egy más kiterjedés

érvényesülése a fizikai sík rendszerében."

"Mi azonban a dimenziókorszak kezdetén élünk - írja az egyik XX.

századi tudósunk -, és vannak fogalmaink az egyetemes

összefüggések tudományáról." S ez a létszakasz már megengedi "a

múzsák beszédének" lefordítását. Ha ma feltesszük tehát a

kérdést: mi a zene és mi a zenélés célja? A válasz az új korszak

megfogalmazásában így hangzik:

A zene a világfolyamatok lényegét közli a magasabb kiterjedések

nyelvén. Olyan dimenziók vetülete, amelyek az életfolyamatok

benső misztériumát vetítik.

A zene célja az, hogy az érzelmi és szellemi energiákat a

felsőbbrendű létrendszerek anyagává alakítsa át.

A zene ilyenformán nem más, mint a mentális szférák alkímiája.

Úgy, ahogy valamennyi szellemi tevékenység tisztító folyamatot

jelent létünk mindhárom síkján.

A zene előnye a többi művészettel szemben az, hogy az élet

önszerveződését lendíti működésbe, és hangjegyeinek minden egyes

megszólaltatásánál anyagát valósággal újjáteremti. Zenehallgatás

közben az idegrendszer magasabb szintekbe rezdül, s az érzések,

amelyeket kivált, egy más kiterjedés oxigénjévé lesznek.

A művész, aki egy határtalan áramokkal telített zeneművet életre

kelt, nem tartózkodik a fizikai síkon. Észlelésmódjának magasabb

rezgései olyan zenekiterjedésekbe viszik, ahol az eksztatikus

elragadtatás a lét természetes állapota. A megfelelő

misztériumzene is finomultabb képzeletrendszereket hangol be a

hallgatók lényében. A mantrikus hangok magas hullámhosszú

rezgései a szellemet a tiszta fény áramával telítik. A Szattva

természete pedig az, hogy fellobbanása pillanatában

megsokszorozódva sugározni kezd. Lényegét megosztja, továbbadja

a "szomjas földnek".

"A szeretet a mentálsíkon a fény szolidaritása." A zenélés titkos

célja ezért mindig messianisztikus. Szolgál, ellenszolgáltatás

nélkül. Termékenyítő, feszültségoldó sugárzása a dermedt magány

sötétségét pozitív életérzéssé szövi.

A megfelelően választott misztériumzene e fényt árasztja magából.

A rituálé a maga jelképeivel, idéző varázsszavaival együtt

megteremti a mindenség titkaival való egyesülés lehetőségét.

Egy pillanatra se felejtsük el, hogy az Unió Misztika mindig az

ember és az isteni világ között jön létre. A külső körülmények

csak erőket idéznek, erősítenek az egyéni beavatáshoz. Az élmény

maga a belső világ határtalan, szellemi dimenzióiban lángol fel.

Aki misztériumot dramatizál, az tudni fogja, hogy

szimbólumbeszédéhez milyen zenét válasszon a rendelkezésére álló,

hatalmas anyagból. A mentális zene titánjai, Bach, Hndel, Haydn,

Mozart, Beethoven, s akármilyen furcsa, Mahler opusai mellett a

démoni vagy éteri szenvedély és szenvedés önkínzó mámorában égő

romantikusok, Chopin, Liszt, Schumann, Brahms, Csajkovszkij,

Scrjabin, Rimszkij-Korszakov, Schubert, Frank Cézár, Rahmanyinov,

Dvorák művei közt válogathat. Mitikus, benső tájak, az időtlen

jelen kristályos egyensúlyának idilljét Mozarton kívül

Mendelssohn édeni zenéje segíthet felidézni. S ha a dekompozíció

hitet felőrlő kételyeit, nihilizmusát kívánja érzékeltetni, a

modern szerzők hanghatásaihoz fordulhat, Bartók, Kodály,

Sosztakovics műveitől egészen az elektronikus, posztmodern

zenéig.

A MISZTÉRIUM KULTIKUS TÁRGYAI

A világvallások igen nagy külső apparátust kénytelenek teremteni

és fenntartani ahhoz, hogy követőiket a személyes elfogultságok,

a hétköznapok bilincsei közül kiemeljék. Az antik misztériumok

szintén rengeteg segédeszközt használtak a szellemi és fizikai

sík között ívelő fényhíd rögzítésére. A mi korszakunkban

megváltozott a helyzet. A plátói világév végzetes tévedéseket

dobott felszínre. Az ember anyagi biztonsága megrendült. Régi

hite, fogalmai gyökerüket vesztették. Minden jelenségre új

szemmel kell néznie. Idő-tér képzete relatívvá lett. Földre

támaszkodó, hatalmi tudatát, mértékét a kozmikus távlatok

felmérhetetlenné tették. Világképét ugyanakkor befelé, és az

elektronmikroszkopikus csodák irányában kitágították. Ismeretei

növekszenek, misztikus életérzése azonban elhomályosult. Létének

nem érzi örök aranyfedezetét. Új eszméktől, válságoktól

benépesült világában egyszerre szakad rá az életfélelem szellemi

tériszonya. Élvezeteinek átmeneti narkózisát egyre halálosabb

kétségbeesés követi. Megzavarodott érzelmi és intellektuális

világa köré társadalmi zűrzavar vetül. Fizikumában ellentétes

hatások burjánzanak. Elemi erői kóros sejtnövekedéssel próbálják

fenntartani anyagi bázisukat, de éppen e rákos sejtszaporítással

pusztítják el azt. Azonos analógiája ennek, ahogy a föld

individuális sejtjei szintén egymás rovására szaporodnak. Ez

bolygónk egész szervezetében végzetes kríziseket okoz.

Szociológusaink, biológusaink statisztikái szerint a

korszakunkban felrobbant "szaporodási bomba" megoldhatatlanabb

problémát, nagyobb veszedelmet zúdít az emberre a hidrogén- és

biológiai fegyvereknél is. Ez éppúgy a rákburjánzás párhuzama,

mint az iparosodás gyártelepeinek, növekvő világvárosainak

gigászi termeszvárai. Ezt az energiaéhséget a szervezet

erőgazdálkodása már nem képes fedezni. E kritikus

egyensúlytalanság forradalmakat, háborúkat robbant ki, ami

feldúlja, megmérgezi az élet egészséges feltételeit. S a kiutat

kereső emberi értelem mindkét esetben kétségbeesett eszközhöz

nyúl a kór gyógyítására: többek között "halálsugárhoz",

kobaltágyúhoz s az ép sejteket is romboló kemikáliákhoz. Hogy e

gyógymód mennyire nem valódi terápiája a nagyrészt lelki gyökerű

betegségnek, a nukleáris hadviselés már felismert reménytelensége

mutatja.

A káosz azonban mindig az új élet szülőméhe. Az elhalás és

feltámadás senkiföldje nyitott lehetőségeket rejt. A "közelhajló

ég" és a felszínre törő alvilág erjedő harctere ez. Megváltozott,

átalakult formák és fogalmak talajában újra megfogannak,

kivirágoznak a hagyományok, mítoszok isteni magvai. A földet a

sötétség demóniuma és a csillagokból alászálló héroszok népesítik

be. Jelképek, ideák küzdenek egymás ellen mágikus eszközökkel.

A modern tudomány végtelen dimenziókat hangol be. Zseniális

robotbálványai segítségével űrből érkező üzeneteket vár. A

fényévmilliók távolában keringő planéta-gigászokat

színképelemzéssel tapogatja le. Ibolyántúli, infravörös

univerzumokba hatol, s láthatatlan világszigeteket érintget. Az

anyagot energiává finomítja, a tünetek mögött pszichikai

hajtóerőket ragad meg. Ebben a fejlődési fokozatban a világtudat

felfogóképessége hiperérzékennyé válik. Ez az érzékelési mód nem

más, mint egy működésbe lendült többletérzékszerv. Segítségével

az ember gazdagabb, mélyebb összefüggéseket lát meg az

életjelenségek végtelenségéből. Tudatreflektora szélesebb sugárrá

nyílt. Olyan dolgokat fog be, amelyek azelőtt is körülötte

voltak, de megismerésükből saját, beszűkült látásmódja

rekesztette ki. Ezért a ma lejátszott misztériumok kultikus

tárgyai, invokációi óriási energiák kapcsolói. Csak érinteni kell

őket, hogy agyunkban határtalan kiterjedések boruljanak fénybe.

A HÉTHÚRÚ ÍZISZ-LANT

Az ember alapjában véve misztikus lény. A természet és az

individuum minden aktusa misztikus cselekvés, amelynek eredete

és végső értelme e misztérium szimbolikus értelmében rejlik.

A fogantatás, a születés, a táplálkozás, a kibontakozás, a

gyümölcsözés, a hanyatlás, a halál és a halálból születő új élet

valamennyi létsíkon a végső titok megrendítő misztériuma. Azért,

mert lényege az anyag síkján nem ragadható meg. A látható

jelenségek mágikus oka a láthatatlanban van. Ami megjelenik, az

okozat. Tünet. Vetület. Az ok megragadásához, a végzetes

folyamatok megszüntetéséhez a vetítés forrásáig kell elhatolni

a benső rituálék misztikus állapotában. Úgy, ahogyan a természet

varázsol a föld mélyében. Ahogyan a sejt, a mag, a pete s

valamennyi csíra belsejében végbemegy a biomágikus csoda, amely

a mikroszkopikus parány feszültségi pontjából az élet millió

változatát hívja elő.

A misztérium ezért a szellem lélegzete, a lélek kenyere és a

fizikai szervezet itala, amely nélkül szomjan pusztul. Ha nem jut

tiszta forrásvízhez, mocsárból, mérgezett kútból iszik, de innia

kell!

Az ember egyéni és közösségi életének minden kultúrténye időtlen,

ősi és antik misztériumokban gyökerezik. Művészetének valamennyi

műfaja a templomok szentélyeiben született. Isteni eredetébe,

halhatatlanságába való beavatásának megvilágosodása aszerint

formálódott át azután világi útján, ahogyan szemlélete zavarossá

vált, életérzése elhomályosult. Sóvárgása a lét eksztatikus, örök

ébersége után olyan élvezetekké torzult élete mélyfekvésében,

amelyek nagy erőfeszítések árán mind kevesebb örömöt adtak.

Vampirizáló reakciójuk növekvő gyorsasággal szívta el

lelki-szellemi energiáit. Színészet, tánc, festészet, költészet,

szobrászat, építészet, zene valamikor mind idéző, mágikusan

megelevenítő misztériumokból állt, s azok szolgálatára születtek

az emberi elme és érzésvilág olyan természetes működéseként,

ahogy fizikuma lélegzik és táplálkozik. Alkotó érzékszerve akkor

még zavartalanul működött. Egy pillanatig sem volt kétséges

előtte, hogy mit jelent, mihez akarja hozzásegíteni. Minden

teremtő aktusával tehát az Unió Misztika létállapotát próbálta

megközelíteni.

A misztériumok szórakoztató, narkotizáló elemmé való átalakulása

a művészet céljának és lényegének éppen ezt a tiszta, magasztos

egyszerűségét zavarta meg. Az Istenszomj továbbélt benne, de

különféle prizmák kerültek elé. Az indulattá, szenvedéllyé,

félelemmé lett isteni tulajdonságok, a megbénult alkotóerő és a

beszűkült látásmód veszélyes zavarokat idéz elő. Nevetséges,

eszelős kényszercselekvéseket okoz. Nincs olyan színdarab, film,

kabaré, televízió-, rádiójáték, sőt cirkuszi mutatvány vagy

revüjelenet sem, amelynek múltba vesző kiindulása ne Isten-idéző

misztérium, templomtánc pozitúramágiája lett volna. S minden

építkezési formát a piramis, Isten háza, a csillagtorony, a

zikkurat ősképe determinál. S e jelképek párhuzamai itt élnek a

természet valamennyi létsíkján. Mert létnappalunk Igéje ezt az

alaphangot zendítette meg. Ennek az őshangnak a rezgései azóta

is benne lüktetnek világegyetemünkben.

Az emberi műalkotás legtorzabb megnyilvánulásai is magukban

rejtik a világmindenséget átható ösztönzést, amely valamennyi

élőlényt önmaga megsokszorozására, jelképek, mantrikus szövegek

alkotására készteti. Minden pantomim varázslatos erőket fakaszt

fel. Ilyen alkotó áramok híján az élet megdermed. E tetszhalott

állapot ellen küzd az individuum, úgy, ahogy a vízbefúló kapkod

levegő után. Ha szerveződésének legmagasabb síkja elszakad a két

alsóbb régiójától, akkor démoni mágiát gyakorol. Hatalmi ösztönét

politikai vagy szektás irányban érvényesíti. Rémképeit

festménybe, kőbe fagyasztja. Finomabb formában felbomló,

szürrealista, absztrakt képzőművészeti kísérletekben,

zeneművekben, halálos depressziók önkínzó dervistáncát tükrözve

fejezi ki teremtő ingereit. Ha azonban heves ösztönzéseit nem

tudja elvont műfajok medrébe ömleszteni, mert érzésvilágának

magasabb regiszterei megbénultak, akkor pótcselekvésekbe menekül.

Iszákossá, kábítószer-élvezővé, kéjgyilkossá válik, az Unió

Misztika mélységbe vetült paródiájaként, mint a póknőstény vagy

az imádkozó sáska.

Az ember beavatási élményei rendszerint sorsa válságpontján

lángolnak fel. Amikor egy-egy ijesztő esemény sokkja feldúlja a

megszokott pozitúrák biztonságát. Szilárdnak vélt bázisát

földrengés rázza meg. Ebben az állapotában a lélek élet-halál

küszöbéig sodródik; különös áthallások zónájába kerül. Betegség,

operáció vagy a szeretett hozzátartozók halála idején például.

E traumában a tükörvilágba metszett hasadékon át negatív hangok

szűrődnek az anyagi síkra. Idegzetét testetlen fényrezgések

érintik, s érzésvilága furcsa légörvénytől, úgynevezett

"túlvilági huzattól" borzong.

Az univerzum és az ember azonosságának analógiatörvénye alapján

az előző fejezetekben beszéltem arról, hogy korszakunk állapota

most ilyen hiperérzékennyé vált. A világtudat új érzékelési

móddal bővült. Észrevesz, megérez olyan jelenségeket, amelyekre

felfogó képessége nem reagált az elmúlt évszázadok alatt. E

dimenzióérzékenység minden korszakban - főleg valamennyi

korszakváltás krízisében - olyan elmékben éri el teljes

intenzitását, amelyeknek alkotó feszültsége a legnagyobb. A

tudósok, művészek, filozófusok, látnokok víziója óriási

kiterjedésekkel bővül. Intellektusukon keresztül döntő

átalakulásokat hozó ismeretek, próféciák, egész életformát

forradalmasító, új képzetek ömlenek a világtudatba.

Így volt ez Lemúriában, Atlantiszban, a sumér, babilóniai,

perzsa, föníciai, krétai, hettita, egyiptomi, görög, római,

szemita, maja, azték, bizánci kultúrák élet-halál válságai

idején, s így van napjainkban is!

HERMÉSZ-THOT ÍTÉLETE

Sokszor átkeltünk már a felejtés vizén, Barátaim, és mindig újra

visszatértünk. Elfelejtettük nevünket és elfelejtettük arcunkat.

Elfelejtettük anyánkat, szerelmesünket és gyermekeinket. De az

igazságra, hogy mindig is éltünk és örökké élni fogunk, szárnyas

álmainkban, sejtelmeinkben, nosztalgiáinkban képek nélkül is

szüntelenül emlékezünk. Azt hittük, éhesek vagyunk, pedig az

igazságot szomjúhoztuk. Azt hittük, kedvesünket siratjuk, pedig

a halhatatlanság elvesztett bizonyosságát gyászoltuk. Azt hittük,

szenvedélyünk tárgyáért sóvárgunk, pedig honvágy gyötört

bennünket elhagyott, égi otthonunkért. Azt hittük, hatalomért,

sikerért, szép szóért, gyönyörökért törtetünk, pedig az Utat

kerestük, amely a legmagasabb tudatállapot felszabadulásához

vezet.

Most, bár a beavatás próbáinak legmélyebb sötétségében, fizikai

és szellemi kataklizmák drámai viharzásában hányódunk, tudjuk,

hogy a Fény már megszületett valahol az új korszak szentélyében,

és mi feléje tartunk jelek, sugallatok érintgetésével.

Megtaláltuk végre a sok elveszített név között valódi nevünket,

és követjük a Fény hívását, amely nem vet árnyékot.

Egy korszakvég az anyag klauzúrájának teljessége. Az elmúlt

korszak is bezárta az eget, megölte a szimbólumokat, és az élet

mitikus pantomimját halált gőzölgő mocsárrá változtatta.

Kifosztott szentélyeikből megszöktek az istenek. A szent hegyek

csúcsát köd takarja, és kialudtak a jelzőtüzek. A pusztuló korral

eltemetkező kárhozottak úgy vélik, az egész világot szürke

sárgörönggyé leplezték le, pedig csak önmaguk mérhetetlen

nyomorúságát tették nyilvánvalóvá. A mechanizált világ

automatakultúrája a borzalom és a reménytelenség alvilágává

torzult, amelyben meghasonlott szörnyetegek marcangolják szét

egymást. De a felbomlás e zűrzavarában, a temetői harangok

zúgásában mi látjuk, hogy megszületett az új korszak. A kapuk

kinyíltak. Az égbolt fekete búráján felragyogó csillagok

sugárösvényekké változtak, amelyeken át isteni erők ömlenek le

a földre.

Volt ez már egyszer, és megint visszatér!

A szellem e misztériumának hullámverése örök, mint a mesék és

mítoszok tengerének mormolása az álmában figyelő lélekben.

Halljuk a kozmikus szárnyak suhogását s a napok, tejútrendszerek

és planéták ujjongó kinyilatkoztatását: a messiás visszatért!

Belépett a nyitott csillagkapukon. Mi feléje, ő felénk közelít.

A pusztulás, a vajúdás kínjai fölé a megváltó szellemi

titánalakja tornyosul. Hermész-Thot visszatért párjával, Maattal,

az Igazság Istennőjével, Rá leányával, a Karma Úrnőjével, aki

pehelytollal méri le a szíveket. Visszatért, hogy ketten együtt

üdvöt és ítéletet hozzanak.

A vérözön magányos hajósainak, a Vízöntő-korszak

misszionáriusainak megjelent már a lélekmadár, és csőrében az

életfa egyik ágát hozta. Az üzenet azonban nem a testnek szól,

s az időt nem a hús szorongásán méri. Egyszer majd leapad a

csatornák véres áradása, és egy utópisztikus hajnalon felröppen

az égre Rá, a szárnyas Napkorong.

Mi akkor is élni fogunk, ahogyan mindig is éltünk. Létünk fonalát

nem vághatja el a halál. Tűz és víz nem emészthet el bennünket.

Meg fogunk érkezni a kozmikus találkozóra.

Volt ez már egyszer Atlantiszban, és volt már Egyiptomban is. Az

eszmélet e két villanása közötti űrt fekete éjszaka töltötte ki.

Az egyiptomi Anana papirusz az évezredek távolából így beszél a

jövőben ébredőhöz: "Tekints ide, mit írtak e tekercsre azok, akik

tudják a halhatatlanságot! Olvasd el Te, aki majd megtalálod a

még meg nem született napokban, s isteneid kellő ügyességgel

ajándékoztak meg, hogy elolvashasd. Olvasd, ó gyermeke a jövőnek,

és tanuld meg a múlt titkait, amelyek tőled már oly távol esnek,

valójában mégis közel vannak hozzád. Az emberek nem csupán

egyszer élnek, hogy azután örökre eltávozzanak innen. Sokszor

élnek és sokhelyütt, bár nem mindig ezen a világon. Minden élet

között a sötétség fátyola leng. De végül megnyílnak az ajtók, és

megmutatkozik minden terem, amelyen kezdettől fogva áthaladtál.

Vallásunk azt tanítja, hogy örökké élünk. Mivel az

örökkévalóságnak nincsen vége, nem lehet kezdete sem. Ezért, ha

az egyik igaz, nevezetesen az, hogy élünk, akkor a másiknak is

igaznak kell lennie, hogy mi mindig is éltünk. A távoli múltban,

mielőtt a papok az ember gondolatát kőbe fagyasztották volna,

hogy szentélyeket emeljenek belőlük ezernyi istenségnek, nagyon

sokan megértették ezt az igazságot, mint ahogyan azt is: csupán

egyetlen Isten van. Az emberi szem számára Istennek sok arca

mutatkozik meg, és mindenki arra esküszik, hogy az egyetlen és

igaz Isten az, amelyet ő lát. De mindenki téved. Mert mindegyik

arc igaz. Ezt az igazságot különféleképpen mutatja fel nekünk a

mi titkos énünk. A bölcsesség határtalan forrásából merít, amely

minden ember benső lényében ott rejtőzik, és megajándékoz az

igazság felvillanásaival, mint ahogyan a csodatevés hatalmát

adományozza a beavatottaknak. A lelket nem lehet megítélni a

testről, mint ahogyan Istent sem lehet megítélni a házáról. Az

egyiptomiaknál a szkarabeusz bogár nem Isten, csupán a teremtő

jelképe, mert sárgolyót görget, abba rakja le petéit, hogy

kikeljenek. Éppen úgy, ahogy az alkotó görgeti a világot, amely

gömb alakúnak tűnik, és élettel termékenyíti meg a holt anyagot.

Az összes isten szeretete adományait szétsugározza a földre

anélkül, hogy ez valaha is megszűnnék. Az én hitem talán sokkal

tisztábban tanít meg arra, mint a tiétek, hogy az élet nem

fejeződik be a halállal. Az élet lelke, a szeretet ott lüktet és

sugall minden jelenség mélyén, amíg csak élet van. A szeretet

láthatatlan kötelékének ereje két lelket még sokkal azután is

összekapcsolva tart, hogy a föld már régen elpusztult. S ha

valakit elveszítesz, akit nagyon szeretsz, vigasztalódj! A halál

csupán dajka, aki elaltatta őt... nem több. Reggelre újra fel fog

ébredni, hogy átéljen egy újabb napot azokkal, akik kezdettől

fogva kísérik. Ha most élünk, ezt az életet folytatni kell

örökké. Ha örökké folytatjuk, éppen úgy, mint a körnek és az

örökkévalóságnak, a létnek sincsen kezdete. Az ember sokszor

születik, mégsem tud semmit előző életeiről. Kivéve néhány,

alkalomadtán átélt álmot vagy felvillanó gondolatot, amely

visszaviszi előző testet öltésének néhány körülményéhez. De a

végén mindezek az életek felfedik önmagukat teljességükben. A

szellemek, akik egy bizonyos testet öltés alatt találkoztak,

valószínűleg találkozni fognak egy másik testet öltés alatt is.

Mintha mágnes vonzaná őket együvé..."

Anana tudta azt, amit mi ismét tudunk. Volt ez már egyszer, és

megint visszatér.

Az ismétlődés hullámverése addig csiszolja, tisztítja lényünk

örök magvát, amíg az isteni törvény bírája, Hermész-Thot az

alvilág csarnokában ki nem mondja e súlytalan, tökéletes drágakő

fölött a szabadulás mantráját ekképpen:

"Halljad az ítéletet!

Szívedet lemértük igazságosan.

Saját lelked tanúskodott melletted.

A nagy egyensúly perében igaznak találtunk.

A gonosznak nyomát sem leltük benned!"

OZIRISZ BÚCSÚJA

A világ nemsokára teljesen elsötétül, tanítványok, mint ahogy már

annyiszor kialudtak a lét külső fényei.

A megrendült föld vésszirénái égig jajdulnak, az ősi templomokat

láva temeti be, és a feléledt mítoszokra nehéz csattanással

zárulnak rá a börtönkapuk.

Kinyílnak újra a mélység szakadékai, s azokat, akik életük

álmában holtakként támolyognak, szétszaggatják a rémület fúriái.

E tragikus, véres alkonyatban Ozirisz ismét a lenyugvó Nap

bárkájába száll, és a sápadó fény sugárösvényén elindul nyugat

felé.

Ti azonban ne zúgjatok visszhangot a reménytelen kétségbeesés

gyászkórusának, amely a hitetlen képzelet magányába veszve

zokogja rögeszméjét: "Ozirisz meghalt. Az Isten halott. Halotti

leplekben úszik bárkáján nyugat felé, s az ember örökre

elhagyatott."

Ti ne féljetek, tanítványok!

Az éjbe merült misztériumjáték sziklái közt bolyongó misztákat

minden borzalmakon át a főpap vezeti, aki köpenye alatt lámpást

rejteget.

Ne féljetek azért a tűztől, amely tengerként körüllobogja

testeteket. A tűzben csak a salak ég el.

Ne féljetek, ha rátok ront a millióarcú iszonyat. A ti

sorsotokban már minden mozzanat kristályos szimbólumjáték, amely

addig vetíti körétek a dráma díszletét, amíg a szerepet meg nem

oldottátok benne.

Ti átjuttok a megduzzadt időfolyam gyűlöletáradásán. Ti

keresztülhatoltok az eleven indulatparázs jövőbe vezető, egyetlen

hídján. Benneteket az önvaló vezet. Hallgassatok sugallataira.

Tanuljátok meg a titkos neveket és a káprázatűző mantrákat.

Kövessétek őt a próbák komor válságain át.... és élni fogtok!

Mert mi rossz érheti azt, aki visszanyerte a kozmikus emlékezet

világosságát?

Mitől kell félnie annak, akinek álmai az elvesztett Éden isteni

fényeit mutatják?

Mi rossz történhet azzal, akinek szellemét fényszárnyak emelik

a földön csúszó hüllőlétforma tébolya fölé?

Mi baja eshet annak, aki érzi, hogy végtelen csillagtávlatok

halhatatlan vándora?

Mi bántódás érheti azt, aki biztos abban, hogy az Élet örök és

elpusztíthatatlan?

Az éjszakai orkán síró szélvihara s a mélységben zokogó árnyak

a halott Oziriszt gyászolják, akit könnyek hulláma sodor nyugat

felé.

Ti azonban tudjátok, hogy Ozirisz a Naptemplom hajnali avatására

újra visszatér hozzátok.

Ozirisz feltámad!

Ti tudjátok, hogy Ozirisz mindig újra visszatér!

                          Vízióversek

ÉRINTGETÉSEK

Hiszen itt van. Itt vannak.

Sejtelem talán?

De az sem fogja szóba.

Körvonalat nem tűr.

Mindig elsiklik síkosan.

Más a hangja, színe.

Pehelyérintése borzongató.

Jaj, mintha már eltűnt volna.

Pedig van. Van Ő,

a pontnál kisebb mag,

amelyből születik a múló.

Benne rejlik a titok. A géniusz.             

Ami leleménnyel változik.

Örvény. Megfoghatatlan.

Óceán tetején futó fény.

Utol nem éri senki, aki valaki.

Orkán magjában pihen.

E menedék a menedéked.

Ha odajutsz, mély álmod legmélyén             lelked meztelen,

rejtőző pontját érintgeti.

Beolt villámával,

tengernyi határtalannal,

a végtelen mámorával,

lélegző szikrákkal.

Ó, ne tiltakozz!

Hideg áram nem taszíthatja el.

Ő van. Te elmúlsz.

De él az érintés.

Ő Az. Nem mondom ki.

Kimondhatatlan.

MÁSKÉPP SZÉP

Ember talán nem is tudja,

aki a múló szépnek gyötrődő rabja,

hogy van oly szépség is,

amely létének selymes balzsama.

Felizzik, elpihen, békét ringatva,

néma zsolozsmát dalol

súgva, hallgatva.

Mindent elmond,

önnön titkába beavatva:

Másképp szép.

Pihetoll piheség,

pihén simuló örökség

a lélek titka.

E lélekáram átsző mindent.

Boldog harangja,

ujjongó örök hangja

másképp, másképp szép.

FESZÜLTSÉGSZINTEK

Vannak halálmélyek,

és halálon túlszökkenő,

végtelen erőszökőkutak.

Nőnek, nőnek, meg nem állnak,

s rajtuk szöknek a fénybe is

kíváncsi árnyak,

hogy lelopjanak

a szenvedő senki elítéltnek

kicsi vigaszt.

E fényben a végtelen magasba

szárnyaló árnyak elfajultak.

Éreznek, szánnak. Ezért lopnak

isteni forrásból titkokat.

A létben sínylődő

halálraítéltnek vigaszul azt,

ami nektár és balzsam.

A fény fent lehullt mosolya

nem büntet. Neki már mindegy.

Lopjon a szánakozó fénykisded.

Játék. Kötözzön látszatsebet.

Múló a könny, múló a mosoly,

múló a seb. A nyújtózó fény örök.

A LÁTHATATLAN ÜZENETE

A VÍZIÓVILÁGNAK

A láthatatlan az Igaz:

a látható, ami nem igaz,

de önmagát valónak hiszi,

s öröknek azt, amit ellopnak percei.

A láthatatlan az időt nem ismeri.

Nincs küszöbe, amely rettenti.

Nincs könnye, bánata, véres határa.

Válást, gyászt, találkozást nem érleli.

A láthatatlannak csak jelene van.

S onnan kitekintve mosolyog.

Talán szán. Nem tudni.

Milyen gyönyörű lehet így lenni!

Minden más, a vélt "lenni" annyi,

mint halálba zuhanni,

s az szörnyű svindli.

NINCS VÉLETLEN

Lehet féléberen, félálomban

hosszan időzni.

Lehet égi kincset rabolni

a halált hazudó nappalnak.

Halhatatlanságot csempészni

a zsúfolt siralomháznak.

Ott fogoly halálraítéltek

kivégzésre várnak.

A BESZÉLŐ FÉNY HARANGJÁTÉKA

Egyet kondul. Hajnal ez? Ki tudja?

Valami fény. Olyan forma.

Idea áram? Teremtő szó? Ki tudja?

Ki mondta ki? Egy Isten álma?

Minden lehet. És semmi sem. Hátha?

Minden nyitott még. Változtathatsz rajta.

Te? Vagy más? Kicsoda? Nincs arca.

Nincs alakja. Ez a legnagyszerűbb rajta.

Nem azonos se veled, se mással,

mégis azonos egymással.

Isten és Párka. Teremtő határtalan.

Surran, merít. Áthatol képzetfalon,

észlelő okon. Lebontva a sűrűt,

csomókat kioldva lehull,

emelkedik, és középen eltűnik.

Ige? Ki tudja?