Stephen Royal Jackson NYOLC LÉPÉS A SZERETET ÚTJÁN

NYOLC LÉPÉS A SZERETET ÚTJÁN
Stephen Royal Jackson
A sárkányt
pusztítsd el,
ne önmagadat
HOGYAN GYŐZZÜK LE A SZERETET EREJÉVEL
MINDENNAPI KONFLIKTUSAINKAT
m a g y a r k ö n y v k l u b
Tartalom
Bevezetés 13
Terítsd le a sárkányt, és önts erőt a szívedbe! • Veleszületett
képességünk az energiaátalakítás • Otthoni és munkahelyi
konfliktusok • Legbiztosabb támaszunk: belső valónk • Mit
is akarunk igazából? • A problémában benne rejlik a megoldás
• Az S. E. alapjai • Hogyan kaphatjuk a legtöbbet ettől
a könyvtől?
I. rész
Belső valónk: A stressz és a konfliktusok
átlényegítésének kulcsa
1. fejezet • A függőség sárkánya 33
Akik önmagukon kívül keresik a stressz feloldásának lehetőségeit
• Marié és Nina • Szorongás és basáskodás • Connie
és Gwen • Elfojtás az emberi kapcsolatokban • A hatalom
szeretete és a szeretet hatalma • Előszó a tréning gyakorlataihoz/
kísérleteihez • Gyakorlat: Hasi légzés • Gyakorlat:
Feltételekhez kötött és feltétel nélküli szeretet • Önkifejezés •
A sárkányölő hős szimbóluma • Gyakorlat: A sárkány leterítése
2. fejezet • A belső való mint a nyugalom forrása 56
A hadifoglyok lelkierejének példája • Végső veszteség/elhagyatottság
és belső szabadság • Gyakorlat: Mit jelent
elveszteni és megtalálni valamit? • Meditáció • Gyakorlat:
Irányított meditáció. Belső valónk felfedezése 1
3. fejezet • A belső való mint a szerető gondoskodás
forrása 65
A Cura-fabula • A fej és a szív • Gyakorlat: Nyisd meg a szívedet,
tedd pozitívvá a negatívat! • Önmagunk felfedezése
és a veszteség • Hála és veszteség: James és Debra • Gyakorlat:
A veszteség gyógyítása hálával • A szerető gondoskodás-
5
hoz bátorság kell • Gyakorlat: Élj teljes szívvel! • Szerelem és
halál • Gyakorlat: Az élet élvezete és megbecsülése
4. fejezet • A belső való mint a kapcsolódás
és folyamatosság letéteményese 85
A halálközeli élmények jelentősége • Hogyan ismerkedtem
meg a halálközeli élményekkel? • Gyakorlat: Halálközeli
élmények és feltétel nélküli szeretet • Gyakorlat: A szeretet
kinyilvánítása a hétköznapok során • Gyakorlat: Önmagunk
felfedezése 2 • Belső valónk sajátságai
II. rész
A belső valóhoz vezető út: A stressztől
a szeretetben rejlő nyugodt erőig
5. fejezet • A négy út 105
Áttekintés • A négy út az otthoni és a munkahelyi stresszel
szemben • Az A. L. L. J. LE és SZ. E. R. E. S. S. módszer
• Gyakorlat: Tegyék automatikussá az A. L. L. J. LE és
SZ. E. R. E. S. S. módszert!
6. fejezet • Mi történik a stresszhatás során? 115
A stressz meghatározása • A stressz élettanának és lélektanának
áttekintése • Üss vagy fuss! • Gyakorlat: Saját
stresszlista összeállítása • Minta a stresszlistához
7. fejezet • A fizikai út 124
Az első út • A lazító reflex • Az A. L. L. J. LE módszer
egyes lépései • Tréning testmozgás közben • Gyakorlat:
Lebegjenek át elegánsan az életen • A harcművészetek mesterei
• Gyakorlat: „Ujjongó öröm szállt reám!" • Gyakorlat:
A stressz közömbösítése
8. fejezet • A szellemi út 139
A második út • A belső szabadság ábécéje • Gyakorlat:
Belső szabadság • Gyakorlat: A negatív energiák átfordítása
6
pozitívba, a figyelem irányának megváltoztatása • Tanácsok
az energia előjelének vagy a figyelem irányának megváltoztatásához
• A képzelet jelentősége • Gyakorlat: A szavak
hatalma • A szellem, lélek és szenvedély kifejezésre juttatása
• Az előző gyakorlatok bővítése és áttekintése
9. fejezet • Az érzelmi út 162
A harmadik út • Egy férfi nem sír • Gyakorlat: Az elfojtások
fölszabadítása • A kapcsolatokban jelentkező stressz ismétlődő
mintái • „Nézz keresztül" a kapcsolatokban jelentkező
stresszen, hogy feloldhasd azt! • Allén depressziója •
Martha depressziója • Richárd haragja • Vivian haragja •
Roberta keserves küzdelme • Grace munkahelyi kapcsolata
• Fred félelmei • Kelly szorongása • Gyakorlat: Nézz keresztül
a jelenlegi helyzeten! • Gyakorlat: A szerelem belső kalauza
(A belsőnkben lakozó Kedves) • A gyakorlat kibővítése
és áttekintése
10. fejezet • A spirituális út 193
A végső út • Szinkronicitás • Kérjetek, és meghallgattattok!
• A szinkronicitás tanulságai • Gyakorlat: Hálaadás a streszszért
• Gyakorlat: A hála kifejezése • A gyakorlat kibővítése
és áttekintése • A konfliktusok spirituális kezelése
III. rész
Konfliktusaink átlényegítése
és kapcsolataink sebeinek begyógyítása
11. fejezet • Gyógyítás és a gondok megoldása elfojtások
és erőszak helyett 211
Légy tisztelettel mások iránt, és téged is tisztelni fognak!
• A mögöttes probléma • Gyakorlat: A közeli kapcsolatok
értékelése • A probléma magában rejti megoldását • Három
választási lehetőségünk • Az elfojtás hatásai • Kettős célunk
• A dárdára és a kosárra egyaránt szükségünk van
7
12 fejezet • A nyolclépcsős A. L. L.J. LE és
SZ. E. R. E. S. S. módszer 228
A SZ. E. R. E. S. S. módszer áttekintése • Gyakorlat:
A két kéz összehangolása • Gyakorlat: Tegyék automatikussá
az A. L. L.J. LE és SZ. E. R. E. S. S. módszert!
13. fejezet • Belső valónk önkifejezése 239
A védekező viselkedés feladása • Gyakorlat: Támadás vagy önkifejezés?
• Gyakorlat: Szándékaink hangsúlyozása • Gyakorlat:
Csökkentsük kölcsönösen a feszültségeinket, ne menjünk egymás
idegeire! • A SZ. E. R. E. S. S. gyakorlása haragos lelkiállapotban
• Gyakorlat: Szemléltetés a támadás helyett • Önvédelem és
tisztelet • Gyakorlat: A szóbeli támadások leszerelése
14. fejezet • Találjunk örömöt az életben! 248
Alapelvek • Összegzés az A. L. L.J. LE és SZ. E. R. E. S. S.
módszerrel kapcsolatban • Gyakorlat: A transzperszonális
indulatátvitel és a feltétel nélküli szeretet • A slágerek üzenete
15 fejezet • Biofeedback, agyhullámok és a túlvilág 259
Suhanjunk át szabadon az életen! • Gyógyulás vagy egymás
csepülése • Az alternatív orvoslás hatékonysága • Gyógyító
találkozás a túlvilággal • Az ima hatalma • A megmentő
lovagtól az önzetlen szerelem boldogságáig • Gyakorlat:
Önmagunk és világunk átformálása
Utóirat • Reiki: Egy mélyen megnyugtató természetes
gyógymód 287
A szerzőről 295
„A világ átfogó szemlélete rávilágít arra, mennyire eltorzíthatja
a természettől szép testeket a gondolat vagy érzés ferdesége...
Az évek múlásával a test mind erőtlenebbé válik... s
mindez amiatt, mert a külső éber tudat nem engedelmeskedik
az »élet legfőbb törvényének« - a szeretet, harmónia és
béke hármasegységének!"
Saint Germain
8
KEDVES OLVASÓ!
Ez a könyv fakad, nem csupán újabb klinikai elemzés
abban a tárgyban, hogy miként lehet enyhíteni a stresszt
és tüneteit, a szorongást, a dühöt és a depressziót. Korábbi
munkásságomból sarjadt ki, amikor hagyományos pszichológusként
olyan emberekkel dolgoztam, akik az életük meggyógyítására
tett erőfeszítéseik közben megosztották velem
fájdalmaikat, küzdelmeiket. Az eszközök és technikák, amelyeket
a stressz és a konfliktusok kezelésére kifejlesztettem,
valóban igen hatékonyak.
Látszólag mindenem megvolt: vagyon, szakmai elismertség,
kitűnő ajánlások és egy csodálatos nő, akivel megoszthattam
az életemet. Kapcsolatunk sajnos megszakadt, mert
családunkra lesújtott a tragédia: házasságunk első évében
szüleim mindketten meghaltak, és az orvosok előrehaladott
glaukómát állapítottak meg nálam. Különváltunk. A sors szeszélye
tizenegy év elteltével varázslatos módon ismét egymás
mellé sodort bennünket. Jó ötezer kilométert utaztam, hogy
újra együtt lehessünk. Egy gyönyörű évet töltöttünk együtt,
azután útjaink megint szétváltak. Ezúttal új pályám és a vele
j á ró pénzügyi nehézségek szakítottak el egymástól, meg egy
per, amely azzal fenyegetett, hogy elveszíthetem minden megmaradt
vagyonomat.
Eletem olyan volt, mint egy szép mese a gyermekbénulással
sújtott kisgyerekről, aki addig küzd, míg csodával határos
módon sikerül legyőznie a kór utóhatásait, és élvonalbeli
kosárlabdázó lesz belőle, előbb a középiskolai, majd az egyetemi
országos válogatott tagja. A rólam szóló újságcikkek azt
írták: „magas, sötét és jóképű, akár egy filmsztár", hozzátéve,
hogy ha megunnám a kosárlabdát, Hollywoodban is
sokra vihetném. Gyermekkoromban azonban sok elfojtott fájdalomban
volt részem, amikor láttam, hogy apámat mennyire
kínozzák a háborús sebesüléséből visszamaradt krónikus fájdalmak,
láttam anyám érzelmi kínlódását, és ez arra sarkallt,
hogy a szólásban emlegetett „bajba jutott várkisasszonyok"
segítségére siessek, ha már a szüleimen és saját magamon nem
volt módom segíteni. Történetem egyes részletei oktató analitikusnőmet
Hamupipőke történetére emlékeztették, pon-
9
tosabban annak a valóságban is megesett változatára: Elvis
Presley és a kamasz lány Priscilla házasságára.
Megmentői hajlamaim és ko-dependens viselkedésem hátterében
a gyerekkoromban be nem vallott fájdalom húzódott
meg. Anélkül, hogy tudtam volna, elsősorban ez az elfojtott fájdalom
vezetett a pszichológusi pályára. Erősen ko-dependens
voltam, hatalmas „megmentői" komplexussal, ami mind
a magánéletemben, mind a hivatásomban komoly károkat
okozott. A személyes tragédiák és veszteségek révén, amelyek
olyanok voltak, akár a bibliai Jób beavatása - ő is elveszítette
vagyonát, szeretteit és egészségét -, végre rátaláltam belső
valómra, szellememre és lelkemre, valamint, ahogy a tizenkét
lépcsőből álló programból kiderül, a Felsőbb Hatalomra,
azaz Istenre.
Sosem felejtem el az egyetemi káplán, Hűmmel tiszteletes
egy bizonyos prédikációját, még végzős hallgató koromból.
A hatvanas évek vége felé történt, amikor az Egyesült Államok
a vietnami háború legmélyén vergődött. Azon a héten pénteken
volt a Szelíd motorosok című film ősbemutatója. A rákövetkező
vasárnapi prédikációban a pap az előítéletekről beszélt:
az úgynevezett „társadalmi rend" szenteskedő hozzáállásáról,
így folytatta: „Ki az közületek, aki, ha harcba kell mennie,
egy makulátlan bizonyítványokkal rendelkező, osztályelsőként
végzett, de harcteret nem látott tiszt vezetésére bízná magát,
és ki az, aki inkább választana egy harcedzett veteránt, aki
már sokszor vezette csatába embereit, és mindannyiszor túlélte?"
Elmondható: küzdelmeimmel és hibáimmal a hátam mögött
úgy nyújtom át ezt a könyvet, mint a harcedzett veterán, aki
éppen az ősi, bölcs tanács megvalósításán fáradozik: „ORVOS,
ELŐSZÖR ÖNMAGADAT GYÓGYÍTSD MEG!"
Történetem és a hozzám fordulók története nem különleges,
legföljebb a részletek egyediek. A neveket és a felismerést
elősegítő információkat megváltoztattam, de a bemutatott
történetek és esetek lényegét változatlanul hagytam. Remélem,
a példák által az olvasó is megleli élete meggyógyításának
módját: hogy szabadságot, örömöt és szeretetet talál ott,
ahol egykor csak szorongást, stresszt, haragot, frusztrációt
vagy egyszerűen csak boldogtalanságot talált.
10
Gyerekkori küzdelmem a paralízis ellen szintén nem egyedi
eset: ez a rettegett betegség sokakat utolért a demográfiai
hullámhegy idején születettek közül - ez volt az utolsó nagy
járvány az ötvenes évek elején. Abban sem voltam különleges,
hogy felnőttkoromban a glaukómámra alternatív gyógyítási
eljárásokat kerestem, hiszen a hagyományos orvostársadalom
csak a betegség kifejlődésének lelassítására találta meg
a módszereket. Korosztályomból sokan fordultak egészségük
érdekében alternatív megoldásokhoz.
A kielégítő, hosszú távú kapcsolatért folytatott küzdelmem
sem ritkaság, hiszen sokunk szülei csak a gyerekek kedvéért
maradtak együtt. A hatvanas években mi voltunk a szeretet
nemzedéke. „Szeretkezz, ne háborúzz" volt az egyik jelszavunk.
Ha a konfliktusok feloldásáról van szó, sem én, sem
a korosztályom nem kínált jó szerepmodellt, de más nemzedékek
tagjai sem, akiket hivatásom révén ismertem meg. Úgy
tapasztaltam, hogy vagy sohasem volt nézeteltérés a szülők
között, vagy dühödt veszekedéseket folytattak, de sohasem
sikerült olyan megállapodásra jutniuk, amely mindkét fél számára
megfelelő lett volna. Bizonyos esetekben a páciensek
azt jelentették, hogy végül az egyik szülő, vagy az anya, vagy
az apa beadta a derekát, és attól kezdve csöndes beletörődésben
élte életét, ami nemritkán depresszióval j á r t együtt.
Spirituális eszmélésemet sem nevezhetjük különlegesnek,
sem azt a belső késztetést, hogy az élet és a gyógyítás szellemi
vonatkozásai foglalkoztatnak. A spiritualitást a William
James-féle hagyományok felől közelítettem meg, amennyiben
pragmatista voltam (az igaz, ami működik), és egyszersmind
empirista (az igaz, ami megfigyelhető). James radikális empiristának
vallotta magát, ezért a vallási és spirituális jelenségeket
megfigyelésnek vetette alá. Végzős koromból emlékszem
egy gyönyörű tavaszi napra. Aznap indult el az „Amerikai
filozófia" elnevezésű kurzus, amelynek fő témája a William
James és John Devvey által képviselt „Pragmatizmus" volt.
Tanárom, dr. Dávid Norton következő szavai megváltoztatták
az életemet: akkor döntöttem el, hogy nem hivatásos kosárlabdázó
leszek, hanem tovább tanulok:
„A filozófia alapja az emberi tapasztalat. A módszer: a tapasztalat
végiggondolása. Acél: az élet minőségének jobbítása."
11
Ez a könyv ebben a szellemben, a pragmatista és az empirista
gyakorlatias, megfigyelhető' módszerével közelíti meg
a jelenségeket, és az olvasót is a r r a biztatom, hogy a leírt módszereket,
technikákat tekintse kísérletnek: próbálja ki, melyik
működik az Ön esetében. A spirituális nézőpont csupán arra
szolgál, hogy feltehesse a kérdést: „Mire tanít engem az élet?"
Gyakran az élet súlyos viszontagságai adják a legfontosabb
tanulságot, hogy jobb, szeretetteljesebb, azaz spirituális emberekké
váljunk. Ez egyben azt is jelenti: befelé kell fordulnunk
ahhoz, hogy alázatot tanuljunk, és képesek legyünk
átengedni a dolgokat egy nagyobb hatalomnak, akárhogy
nevezzük is önmagunk számára: Istennek, világmindenségnek
vagy saját tudatunk mélyebb rétegeinek. Mint jeleztem,
az én esetemben így történt: a nehezebbik úton kellett végigmennem.
„Pokoljárásom" óriási veszteségekkel j á r t , amelyekről
később szót ejtek még, mert jól illusztrálják a könyvben
foglalt eszméket.
Mindezt Shirley MacLaine egyik mondásának szellemében
nyújtom át. Amikor 1998-ban átvette a Golden Globe életműdíját,
valami ilyesmit mondott:
„Mindannyian azt tanítjuk, aminek megtanulására
a legnagyobb szükségünk van."
Ezt a könyv úgy írtam, hogy több legyen könyvnél: már
az is gyógyító élmény lehet, ha az olvasó csupán végigolvassa
a szöveget és a gyakorlatokat. Úgy hiszem, a gyógyulás élménye
az olvasó életét is meg fogja változtatni.
Remélem, hogy a következő oldalakon Ön is talál majd
olyasmit, ami segít abban, hogy ne a nehezebbik utat kelljen
végigjárnia, mint nekem.
Jó lenne az örömből, nem a fájdalomból tanulni.
12
Bevezetés
Terítsd le a sárkányt, és önts erőt a szívedbe!
Astressz öl. A három legfontosabb halálok - a szívbetegség,
a rák és a szélütés - egyaránt a stressz terméke.
A stressz és az állandó konfliktusok földúlják házasságunkat
és egyéb családi, valamint munkahelyi kapcsolatainkat.
Mögöttük pedig nem más rejtőzik, mint a függőség
sárkánya. A legendabéli sárkányhoz hasonlóan, amelyet Szent
György leterített, a függőség sárkánya is azzal fenyeget, hogy
tönkreteszi életünket, és elpusztítja mindazt, ami közel áll
a szívünkhöz. E sárkány azzal a tévhittel egyenlő, miszerint
lelkünk nyugalma és boldogulásunk valamiféle külső hatalom
függvénye. Vele azonosulva folyvást önmagunkon kívül
keressük a stressz feloldásának lehetőségeit, ahelyett hogy
legnagyobb benső erőforrásunkhoz, leglényegünkhöz, Mélymagunkhoz
fordulnánk. Ha a sárkány fölüti fejét, annak
kábítószer-függőség és italozás meg családon belüli erőszak
a szomorú következménye. Hiába falják az önsegítő könyveket
vagy ajnároznak újabb és újabb gurukat, a függőség
sárkánya pontosan ezen az alattomos módon öli meg veleszületett
képességüket arra, hogy szeretetre és örömre találjanak
szenvedéseik közepette. A stressz- és konfliktuskezelés
eme meddő, semmire sem vezető módozatai nemzedékről
nemzedékre öröklődnek. Valamit pedig tennünk kell, hogy
segítsük talpra állni embertársainkat, hogy kiküszöböljük életükből
a pusztító fájdalmat, és ne törjenek össze a sors csapásai
alatt.
Ugye, szeretnék, ha erőt önthetnének szívükbe, testükbe
és szellemükbe, ha belső békére és megnyugvásra találnának
családjuk körében és munkahelyükön? Más szóval, ugye,
örömmel fogadnák a békét, belső derűt és szabadságot az élet
13
megpróbáltatásai közepette? Ugye, nem volna ellenükre, ha
szabadon, teljesen és mélyen tudnának szeretni minden külső
viszontagság ellenére? Képzeljék el, milyen felemelő érzés
volna, ha az otthoni vagy munkahelyi stressz támadásai közepette
nem rándulna görcsbe a gyomruk a félelemtől és haragtól,
nem roskadnának önmagukba, hanem mindennek dacára
ellazultan, örömittasan élveznék az élet és a szerelem áldásait.
Ha kitörőben van a vihar, képzeljék el magukban, hogy viszszatérnek
valami kellemes helyre, ahol hajdanában jól érezték
magukat. Képzeljék el, hogy nem zárják be örökre a szívüket,
és nem omlanak össze a legnagyobb sorscsapás, egy
önökhöz közel álló, mélyen szeretett személy - a társuk, gyermekük
vagy szüleik - halálakor. Képzeljék el, hogy ismét szeretni
képesek egy lesújtó válás után. Képzeljék el, hogy nem
roppannak össze állásuk elvesztésekor, karrierjük derékba
törésekor, életművük megsemmisülésekor. Minderre képesek
lesznek, sőt ennél többre is, ha megtanulják leteríteni a függőség
sárkányát.
E „hőstett" végső célja az, hogy erőt öntsünk szívünkbe,
magunkba szívjuk a spirituális energiát. Ez a spirituális energiaátalakítás
egyet jelent legmagasabb rendű emberi képességeink
kibontakoztatásával, szenvedélyeink leküzdésével.
Boldogabbak, egészségesebbek, szeretettel telibbek lehetünk
ezen a módon. A spirituális energiáról beszélve arról az univerzumot
átható elektromágneses erőről beszélek, amely minden
élőlény hajtóereje. Ennek az erőnek a tudatosítása összhangban
áll a gyógyítás és egészség újfajta, az energetikai orvoslásból
kibontakozó szemléletével. Az új modell a tudomány
gyakorlatias szempontjait elegyíti a szent hagyományok igen
hatásos gyógyító gyakorlatával. A létező szervrendszerek -
a keringés, emésztés, légzés stb. - mellé újabbat veszünk föl.
Ez az úgynevezett elektromágneses energiaközpont hangolja
össze az összes többi szervrendszer működését.
Ha energiarendszerként és nem puszta hús, csontváz és vér
együtteseként tekintünk önmagunkra, az egészséget az energia
szabad áramlása jelenti, a betegség pedig ennek az áramlásnak
az akadályoztatása. Testünk megfeszül a stressz és
konfliktusok nyomán ébredő félelem és harag negatív érzelmei
hatására. A feszültség gátolja a spirituális energia áram-
14
lását, és idővel súlyos megbetegedésekhez vezethet, amilyen
a szívbaj, a rák vagy az agyvérzés. Az energetikai orvoslás közbeavatkozása
feloldhatja az energiablokkokat, enyhítve a lelki
feszültségeket és helyrehozva egészségünket, jó közérzetünket.
Az életerő, spirituális erőnk testünkben való áramlását
érzéseink ismertetik meg velünk.
Midőn az életerő, spirituális erőnk szabadon árad, szeretetet,
örömöt érzünk, mikor azonban ez az áramlás akadályba ütközik,
kellemetlen érzéseket tapasztalunk magunkon, amilyen a harag és
a félelem.
Valahányszor azt tesszük vagy arra gondolunk, amit szeretünk
(szeretteinkre, házi kedvenceinkre, hivatásunkra,
hobbinkra, kedvenc sportjainkra stb.), energia árad szét testünkben,
amelynek hatására „felvillanyozódunk", „feltöltődünk".
Az élet érzelmi tetőpontjain eltölt minket a szeretet és
a boldogság érzése.
A szeretet nyolc lépcsőfoka, az A. L. L. J. LE és SZ. E. R. E.
S. S. módszer a fő fegyverünk a függőség földhözragadt sárkányának
legyőzésére, a stressz és konfliktusok átalakítására.
A fenti nyolc lépcsőfok pontos követésével magasabb szintre
emeljük spirituális energiánkat, ami lehetővé teszi, hogy ellazult
testtel és éber, megnyugodott elmével közelítsük meg
a stressz és konfliktusok forrását. A szó szoros értelmében
megtanuljuk, miként használjuk fel a stresszt belső valónk
nyugodt, szerető erejének elérésére és kifejezésére. Ez lehetővé
teszi a stressz azonnali átalakítását, s a szorongás, félelem,
harag és veszteség érzéseinek leküzdését.
Valahányszor szeretetté alakítjuk át a gyűlöletet és a félelmet,
a spirituális energiát változtattuk át a helyzethez illően.
Ezáltal egy pillanat leforgása alatt magunk is átalakulunk.
Végül belső valónk kifejezésének elsajátításával tartósítjuk ezt
a változást, ami egész identitásunkat gyökeresen átformálja.
A függőség sárkányának leterítésével és a sárkány aranyfényének
szabadjára engedésével - mely belső valónk jelképe
- mélyreható, drámai átalakulást érhetünk el. Régi identitásunk
elhalásával valósággal újjászületünk.
A földhöz kötött sárkány átalakulása felszálló sárkánnyá
olyan, mint a pillangó kibúvása a hernyóból. Mi is hasonló
nézőpontváltozáson esünk keresztül. A virágról virágra röp-
15
döső pillangó magasabb és átfogóbb perspektívából szemléli
az élet kertjét, mint a rusnya hernyó a sárban és piszokban,
egyik levélről a másikra tekergőzve. Identitásunk tartós
megváltozása magasabb rendű, átfogóbb, békésebb, egyúttal
mélyebb, lélekkel átitatottabb, szenvedélyesebb spirituális
világszemlélettel ajándékoz meg bennünket. A stressz puszta
eszközzé válik a teljesebb, izgalmasabb élet eléréséhez.
A stresszként észlelt belső feszültség stoptáblaként megálljt parancsol,
s arra figyelmeztet, hogy átmenetileg elveszítettük szeretetre és örömre
való képességünket. A rosszkedv annak a jele, hogy haladéktalanul
hagyjuk abba az izgulást, kezdjünk hozzá a stressz átalakításához, hogy
visszanyerhessük a természetünkben rejlő szeretetet és örömöt.
Veleszületett képességünk az energiaátalakítás
Az ősi misztikus hagyományok szent jelképei sokat segíthetnek
abban, hogy átalakítsuk a stresszt és konfliktusainkat,
s így ne váljunk áldozatukká. Guatemalában járva tanulmányoztam
a maja sámánok gyógyító eljárásait. A magasba szálló
sárkány szimbóluma a tollas kígyó misztikus maja jelképére
emlékeztet, amely a legmagasabb elérhető spirituális szintet
képviseli lelki átformálódásunk során. A tollas kígyó képzete
a földönjáró emberi természetet (amelyet a kígyó és a sárkány
testesít meg) egyesíti isteni-spirituális mivoltunkkal (a sassal).
Az amerikai indiánok szemében a sas a Nagy Szellemet vagy
az istenséget képviseli. Kukulcsan maja isten az elérhető legmagasabb
szinten áll. A szó jelentése „tollas kígyó" („kukul"
= tollas, „csan" = kígyó). Pákáiról, Palenque ősi városának
maja istenkirályáról is az a hír j á r t a , hogy elérte a spirituális
fejlettség eme fokát. A magasba emelkedő aranyfényű sárkány
erősen emlékeztet a tollas kígyó jelképére.
Az alkímia és a tantra-jóga misztikus gyógyeljárásai segítenek
megérteni a spirituális átlényegülésnek ezt a folyamatát. A nyugati
alkímiában a földhöz kötött sárkány az ólmot képviseli, ami
az alkímia jelképtárában alantas fémnek számít. Az alkimista
különböző eljárásoknak veti alá az ólmot, hogy átalakítsa a nemesebb
és értékesebb arannyá. A tantra-jógában a függőség földhöz
kötött sárkánya a még szunnyadó életenergia, a kundalini, amely
kígyóként összegöngyölődve hever a gerincoszlop alján. A tantra-
16
jóga gyakorlatai felébresztik ezt a szendergő életerőt, s a gerinc
aljától a fejig emelik. Ekképpen mi magunk is magasabb szintre
kerülünk, s kiteljesítjük ember mivoltunkat.
A magasba emelkedő sárkány a felemelkedő kundalini.
A spirituális energiaátalakítás a hétköznapok tantra-jógája vagy
alkímiája, amelynek révén megtanuljuk átalakítani a stressz,
félelem, szorongás, harag és lehangoltság negatív, visszahúzó
és egyúttal alantasabb energiáját szeretetté és örömmé, ami
belső valónk sajátja. Akinek sikerül fölébresztenie a kundalini
kígyóját, átalakítania a sárkányt s magasabb szintre emelni
önmagát, annak olyan mámoros öröm lesz a jutalma, amely
minden ember elidegeníthetetlen előjoga. A tantra mesterei is
arra tanítanak, hogy ez az áldás az emberi természetben rejtezik.
Gondolkodjunk el Krisztus szavainak igazságán: „...Isten
országa ti bennetek van" (Luk. 17, 21).
Otthoni és munkahelyi konfliktusok
Az évek során, míg pszichológusként magánpraxist folytattam,
rengeteg sikeres ember keresett föl párkapcsolata gondjaival. Még
ha az aktuális tünet szorongás vagy depresszió volt is, ez kivétel
nélkül az otthoni és munkahelyi konfliktusok nyomán keletkező
stresszre volt visszavezethető. A depresszió tünete például a házastárs
szeretetlenségének vagy egy szeretett személy elvesztésének
volt a következménye. A szorongás oka az esetek többségében
a főnökre irányuló harag elfojtása, mivel a beteg attól tart, elveszti
állását, amennyiben nyíltan kimutatja ellenérzését.
Egyik nap a rendelőm ajtaját kinyitva Earlt, következő páciensemet
találtam a váróban, amint a Monitort lapozgatja. Ezt
a folyóiratot az Amerikai Pszichológusok Szövetsége adja ki,
s a legújabb szakmai híreket hozza nyilvánosságra. Earlt, ezt
a harminckét éves teherautó-vezetőt erősen izgalomba hozta
a cikk, amelyet elolvasott, mivel szóról szóra azt fogalmazta
meg, amit ő és felesége megbékélésük zálogaként jelölt meg.
A cikk szerint:
„A jó házasság titka a partnerek eredményes konfliktuskezelő
képessége." (Tapasztalataim szerint ez az alapigazság valamennyi
személyes és szakmai kapcsolatra általánosítható.)
17
A cikk dr. John Gottman kutatásait ismertette, aki 1980
és 1995 között 2000 házaspárt tanulmányozott. Dr. Gottman
laboratóriumi körülmények között, házastársi gondjaik megvitatása
közben mérte meg a házasfelek élettani reakcióit - „a
szívritmust, a verejtékezés mértékét és az adrenalinszintet".
Azt találta, hogy „az olyan enyhe ingerek is, mint az arckifejezés
vagy hangszín rezdülésnyi megváltozása, egy fölhúzott
szemöldök vagy egy elbiggyesztett ajak", a klasszikus, küzdelemre
vagy menekülésre ösztönző stresszreakciót váltották ki
„erős félelem és szorongás kíséretében". A legnagyobb nehézségekkel
küzdő párok olyan érzelmi stressz jeleit mutatták,
melyet Gottman „krónikus adrenalináradat"-nak nevezett el.
Ezeknek a kísérleti alanyoknak a feltételes ingerválaszai
azokra az állatokéra emlékeztettek, amelyeket elektromos
sokkhatásban részesítettek, valahányszor megmutatták nekik
a vörös színt. Amiként az ilyen állatok is rettegtek a vörös
színtől, a párok is összerezdültek egymás helytelenítő arckifejezésére
vagy hanghordozására. Adrenalinnal elöntött szervezetük,
kalapáló szívük megakadályozta, hogy megoldják
nézeteltéréseiket. Hasonlóan kihozhatják az embert a sodrából
munkahelyi konfliktusai is. Ennek tömérdek példáját
láttam az évek során. Két olyan férfi és egy nőbetegem is
akadt, akiket elvitt a mentő, miután főnökükkel összekülönbözve
szívroham tüneteit mutatták. Szerencsére mindhárom
esetben mindössze pánikroham lépett föl a szívroham
helyett.
Gottman úgy véli, a jó házasság próbaköve, hogy „legalább
ötször annyi kellemes, mint kellemetlen pillanat legyen
a házasságban". Earl egészen elképedt a cikk olvastán, mivel
az pontosan jellemezte az ő és neje csatározásait. A feleség
egyik kifogása az volt vele szemben, hogy veszekedéseik során
„káromkodott, mint egy kocsis". Az asszony úgy érezte, megalázza
ez a mocskolódás. Earl alkoholista családban nőtt föl,
ahol mindennapos volt a verekedés és a sivalkodás. A spirituális
energia (S. E.)-átalakítás tréning során megtanulta,
hogyan kezelje hatékonyabban a stresszt és élete konfliktusait.
Az S. E. ugyanis jóval több egyszerű stressz- és konfliktuskezelőmódszernél,
amennyiben belső békévé és külső harmóniává
változtatja a stresszhatásokat. Végső soron arról van szó,
18
hogy a stressz és a konfliktusok feloldásában mit sem használó
módszereinket hatékonyakkal helyettesíti. Ezeken gondolkodnunk
sem kell, anélkül is működésbe lépnek a maguk
idejében.
Az a legtragikusabb az egészben, hogy Earlhöz hasonlóan
a nézetkülönbségek feloldásának használhatatlan módjai nemzedékről
nemzedékre továbböröklődnek. Talán még emlékeznek
rá, hogyan kezelték a konfliktusokat szüleik. Némelyek
elmondhatják magukról, hogy soha egy rossz szó el nem
hangzott közöttük, legalábbis nem a gyerekek előtt, aminek
azonban az a hátulütője, hogy megalapozatlan elvárásokat
szül az emberi béketűrésről, és nem tanít meg a konfliktusok
hathatós feloldására. Ez legalább olyan káros, mint ha
a szülők tányérokat vágtak volna egymás fejéhez.
Sok-sok év múltán három párral dolgoztam együtt, akiknek
féktelen csetepatéi testi bántalmazásba torkolltak. Egyszer
vasárnap éjjel az üzenetrögzítőm ébresztett föl: az egyik
férj hívott egy összetűzés során. Mindkét házastársnak sikerült
a lelkére beszélnem. Eztán ismét nyugovóra térve álmot
láttam, amely megértette velem, milyen szerepet játszik
az elfojtás a hibás konfliktuskezelés továbbörökítésében, s
mennyire fontos, hogy soha ne feledjük, mit éreztünk gyermekfejjel
szüleink perpatvarai közepette. Az álom a következő
volt: Szürkületi félhomály uralkodik a szülői házban, mert
még nem gyújtottunk villanyt. Apám és anyám hazaért már a munkából.
Hatéves vagyok, és a konyhában téblábolva nézek föl veszekedő
szüleimre. Ok átmennek egy másik helyiségbe, amely a hajdani
nappalihoz hasonlít. Hirtelen elönt a rettegés e veszekedés hallatán,
amely szüleim sok korábbi civódására emlékeztet.
Éberen soha nem emlékeztem arra, hogy valaha is testi
bántalmazástól tartottam volna a szócsatákat hallva. Ilyenkor
vagy az apám sétált odább, vagy anyám hagyta ott a terepet
könnyektől fuldokolva. Tisztán emlékszem arra, milyen ellentmondást
nem tűrően jelentette ki apám gyermekkoromban,
hogy „egy férfi soha nem emel kezet egy nőre". Almom ugyanakkor
felfedte mélyen eltemetett valódi érzéseimet. Azért
fojtottam el magamban valamikori rettegésemet, mert sok
gyermekhez hasonlóan gyengének éreztem magam, hogy
megküzdjek egy ilyen helyzettel. Almom utóhatásaként szinte
19
zsigereimben éreztem hajdani félelmeimet, hogy szüleim kezet
emelhetnek egymásra, és így mindkettejüket elveszíthetem.
Szíven ütött a gondolat, hogy millió és millió családban zajlanak
le hasonló veszekedések estéről estére, mert a felnőttek
elfojtották magukban azokat a gyerekkori félelmeiket, amelyek
szüleik civódását látva támadtak bennük. A feledékeny szülőknek
ekképpen sejtelmük sincs arról, milyen mélyen érinti szóváltásuk
a kis szemtanúkat, akik gyámoltalanul nézik végig
annak a két nagy és erős felnőttnek az összetűzését, akiken
a boldogságuk múlik. A velem konzultáló párokra kivétel
nélkül jellemző volt egymás érzéseinek ez a semmibe vevése
és családtagjaik rémítgetése. Elmondhatom hát, hogy az S. E.-
tréning, valamint a szeretethez vezető nyolclépcsős út személyes
és szakmai tapasztalataim lecsapódása.
Lépten-nyomon a stressz- és konfliktuskezelés használhatatlan
mintái kerültek az utamba. Ezért, mint már említettem,
évtizedes klinikai pszichológusi tapasztalatom nyomán,
az otthoni zűrzavarral küzdő egyénekkel, párokkal és családokkal
foglalkozva dolgoztam ki az S. E.-tréninget. Eközben
figyelembe vettem betegeim munkahelyi stresszel kapcsolatos
panaszait is. Az évek során a legkülönfélébb foglalkozások
képviselőivel volt dolgom, a teherautó-vezetőktől és pincérnőktől
a kőművesekig, rendőrökig, pedagógusokig vagy vállalatigazgatókig.
A társadalmi és műveltségi különbségek
ellenére a párok közös sajátsága volt a konfliktusaik feloldására
és - ez különösen a férfiakra áll - érzéseik szívből jövő
kinyilvánítására való képtelenség.
Nők tömegei kérték ki tanácsomat, mert férjük vagy barátjuk
nem tudta kifejezni érzéseit. Ezek a nők arra áhítoztak,
hogy a párjuk megnyíljon előttük. A férfiakat is erősen frusztrálta
lelki nyitottságra való képtelenségük. Ezért olyan módszert
dolgoztam ki számukra, melynek révén közvetlenebbül
hangot mertek adni érzelmeiknek, éspedig a társuk által megkívánt
módon. Egy kapcsolat elején, még az udvarlás időszakában
a férfiak nyitottabbak. Ez a nőkre is igaz. Bár ez
senkinek nem megy könnyen, hiszen valamennyien sebezhetőek
vagyunk, a férfiak biológiai örökségük, személyes tapasztalataik,
valamint kulturális hagyományaink következtében
zárkózottabbak. Sok párnál a szerelem elmúltát az érdemi
20
kommunikáció és az érzelmek kifejezésének megszűnése kíséri.
Helyébe a konfliktusok állandósulása, a szüntelen csatározás
és zsémbelés vagy éppen a házastárstól való néma elfordulás
lép. Ezek a stresszkezelés biológiailag ránk örökített módozatai,
melyek a küzdelem és szembefordulás (vita) vagy a menekülés
(távolságtartás) alapreakcióira vezethetők vissza.
A férfiak mindezt könnyen átlátták logikailag, ami arra
serkentette őket, hogy kifejezzék érzelmeiket, ahelyett hogy
elfojtanák vagy erőszakkal érvényesítenék ezeket; különösen
a szerelem és gyöngédség lágyabb, lényünk legmélyét érintő
érzéseire vonatkozik ez. Módszerem kidolgozásakor ötvöztem
középiskolás és egyetemi kosárlabdás tapasztalataimat pszichológusi
ismereteimmel. Úgy is mondhatnám, afféle érzelmi
edzővé léptem elő magányos betegeim vagy a párok és családok
számára. Együtt valamiféle haditervet dolgoztunk ki
a belső (önmagukban fellépő) és külső (önmaguk és mások
között termelődő) stressz és konfliktusok, valamint a nyomukban
születő harag, szorongás és félelem kezelésére. Rendszerint
hetente vagy kéthetente találkoztunk. Az üléseken aztán
megvitattuk, hogyan működik haditervünk, és mennyiben
kell változtatnunk rajta. A spirituális átalakító (S. E.) gyakorlatok
tehát fölöttébb gyakorlatias és földön j á ró módon enyhítik
azokat az érzelmi feszültségeket és stresszt, amelyek oly
sok szenvedést okoznak kapcsolatainkban, s lerombolják testilelki
egészségünket. A tréninget alkotó eszközök és technikák
hozzásegítenek az egyéni felépüléshez, és megjavítják az otthoni,
valamint a munkahelyi kapcsolatokat. Nem egy olyan
beteget kezeltem, aki rettegett hazamenni munka után, vagy
éppen reszketve lépett be a munkahelye ajtaján, mert szembe
kellett néznie kiállhatatlan főnökével vagy munkatársával.
A tréning fogalma meglehetősen megszokott és közkeletű
a modern világban. Felfedeztem, hogy különösen a férfiakhoz
áll közel, kivált, ha rendszeresen sportoltak vagy mozogtak.
Ennek ellenére a tréning nem csupán a testedzésre vonatkozik,
hiszen bármely készségünket fejleszthetjük, a kártyajátéktól
a szakácsmesterségig. És ha már oly sokan j á r n a k
konditerembe, vagy túráznak, kocognak, hogy formában
maradjanak, jobb legyen az alakjuk, közérzetük és erőnlétük,
vagy csökkentsék koleszterinszintjüket és javítsák általános
21
egészségi állapotukat, ugyan miért ne tréningezhetnénk
a stressz és a konfliktusok leküzdése érdekében? Létezik olyan
férfi vagy nő, akinek nem érdeke a családi vagy munkahelyi
harmónia? Akkor miért nem tanuljuk meg a teljesebb önkifejezést,
amelynek birtokában jobban érezzük majd magunkat
a bőrünkben, tovább és boldogabban, egészségesebben élhetünk?
Miért esünk áldozatul alapvető biológiai programozottságunknak,
amely elfojtja vagy erőszakkal érvényesíti belső
késztetéseinket, aminek aztán egészségünk és boldogságunk
látja kárát? Az S. E. arra a tényre alapoz, hogy életünk minden
pillanatában választanunk kell, hogy a sárkány vagy belső
valónk kívánalmai szerint éljünk-e, azaz:
ERŐSZAKKAL (tüzet fújva),
ELFOJTÁSOK között (visszahúzódva „barlangunkba")
vagy
önmagunkat KIFEJEZVE (hangot adva érzelmeinknek)
Már születésünk döntésre kényszerít bennünket. Rendelkezünk
azzal a képességgel, hogy megtapasztaljuk és kinyilvánítsuk
az emberi érzelmek teljes skáláját, a kellemeseket csakúgy,
mint a kellemetleneket. Gyermeki valónk örömmel vagy könynyekkel,
mosollyal vagy sírással válaszol gondozóinkkal való
első találkozásainkra. Gondviselőink világra jövetelünk pillanatától
korlátozzák érzelmeinket, többek között megszabják,
milyen mértékű érzelemnyilvánítást tűrnek meg. Ekkor
és itt veszi kezdetét hajlamaink elfojtása vagy ezek erőszakos
érvényesítése, s ettől fogva arra buzdítjuk szeretteinket, hogy
nyomják el magunkban ránk irányuló félelmeiket vagy haragjukat.
Az elfojtást Freud eredetileg tudattalan lélektani folyamatként
határozta meg, s valóban, szemlátomást nem veszünk
tudomást elfojtott tudattartalmainkról. Freud azt is kijelentette,
hogy a pszichoanalízis célja „tudatosítani magunkban
gondolatainkat, érzéseinket és tudattalan cselekedeteinket".
A könyvemben ajánlott tréning a pillanat hevében gondoskodik
erről a tudatosításról - hogy valóban mérlegelhessük, ki
akarjuk-e fejezni, el akarjuk-e fojtani vagy másokra kívánjuk-e
kényszeríteni érzéseinket -, amiként arról is, hogy megtanuljunk
lehetőségeink szerint az előbbi mellett dönteni.
22
Legbiztosabb támaszunk: belső valónk
Ki és mi ez a belső való, amelynek kifejezését megtanulhatom?
Ki vagyok én? Milyen az a valódi én, aki bennem
lakozik? Ezekre a kérdésekre azért próbálok meg válaszolni,
hogy mélyrehatóbban és ezáltal hatékonyabban oldjam meg
a stresszkezelő programok szokásos feladatát, azaz a konfliktusok
és a stressz feloldását. A stresszoldás általam javasolt változata
valódi önmagunk, leglényegünk megismerését célozza.
A belső valót dr. Carl Jung és dr. Roberto Assagioli írja le
munkáiban. Tréningem nem csupán a hagyományos lélektanra
épít (a viselkedés-lélektant, a kognitív pszichológiát,
a pszichodinamikát és a pszichoanalízist is beleértve), hanem
ezen túlmenően a transzperszonális és spirituális irányultságú
lélektanra, valamint a stresszt övező alapvető élettani
folyamatok mibenlétére.
A belső való ember mivoltunk magvaként és középpontjaként
nem puszta absztrakció, hanem értékrendünket
és érzelmi rangsorunkat is felöleli. Programomat az teszi
egyedülállóvá, hogy a tapasztalatban gyökerezik, s konkrét
módozatokat kínál a vele való kapcsolat kialakítására. Megtanulhatják,
hogyan folyamodhatnak legfontosabb erőforrásukhoz,
belső valójukhoz a szükség óráján, a pillanat hevében,
a mindennapok kikerülhetetlen stresszhatásaival és konfliktusaival
szembesülve. A nagy világvallásokkal egybehangzóan
elmondhatjuk, hogy belső valónk megtapasztalása lelki és
a mindenség természetfeletti hatalmára vonatkozó érzéseket
és tudatállapotokat hív életre.
L!gyanakkor sietek leszögezni, hogy jelentős különbség áll
fent belső valónk általam használt jelentésárnyalata és a Magasabb
Én fogalma között, amelyet a New Age hívei emlegetnek.
Hiszek abban, hogy az utóbbi roppant hasznos terminus
technicus, én mégis tartózkodom használatától, mert betegeim
előszeretettel értik félre. A „magasabb" j e l ző ugyanis azt
a benyomást kelti bennük, hogy felül kell emelkedniük problémáikon,
megvédve magukat holmi mélyen eltemetett fájdalmaktól,
amelyekkel pedig szembe kell nézniük gyógyulásuk
érdekében. Ez a tendencia ékesszólón fejeződik ki az olyan
önmegerősítő kijelentésekben, mint: „tökéletesen egészséges-
23
nek érzem magam". Mi tagadás, semmi bajom a hasonló
ön megerősítésekkel mindaddig, amíg a terápia során befejezzük,
amit elkezdtünk, és feldolgozzuk a betegek konfliktusos
érzelmeit. Tréningem gyakorlatai ezeket a megoldatlan,
mögöttes problémákat is megcélozzák a stresszel szembesülve.
Nem kívánom tehát kitúrni helyéről a terápiát, mi több, a tréning
az egyéni vagy párterápiával is párosítható.
A „magasabb" jelzővel szemben a „belső" visszavezet testünkbe,
és kapcsolatba hoz a valóságot megtapasztaló érzékeinkkel.
A belső, a központi részekre vonatkozik, kivált
a gyümölcsöknél, ahol magházból és a magvakból áll. Az élet
mélyreható, hatalmas jelenléte a magvakban fejti ki hatását,
ezek hordozzák a jövendő ígéretét. Talán Thomas Moore
szóhasználata is segít különbséget tenni a Magasabb Én és
belső valónk között. Az összehasonlító vallástudomány eme
szakembere felveti, hogy a Szellem az a bennünk lakozó erő,
amely a test és a földi korlátok meghaladására törekszik, míg
a Lélek a Szellemnek ama darabja, amely megtestesülésre,
az élet örömeinek megtapasztalására vágyik. Ebben az értelemben
belső valónk a Lélekkel, a Magasabb Én pedig a Szellemmel
azonosítható. A stressz leküzdését célzó gyakorlataim
ennek ellenére egyaránt megmozgatják mind a szellem, mind
a lélek erőit, hogy önök a küzdelem és a menekülés öröklött
ingerválaszával szakítva kapcsolatba kerülhessenek a testük
mélyén lakozó békével.
Hogy megismerjük lényünk legmélyét, s megtanuljuk
elérni belső valónkat, az S. E. az emberi tapasztalatok két
szélsőséges válfaját használja föl, jelesül a hadifoglyok és
a halálközeli állapoton átesettek élményeit. Eme rendhagyó
körülmények között, midőn az élet kizökken a megszokott
kerékvágásból, fedezheti föl az ember önmagát.
Jómagam azért kezdtem el tanulmányozni a hadifoglyokkal
és a halálközeli élményekkel kapcsolatos kutatásokat és szakirodalmat,
mert abban a páratlan és csodálatos szerencsében
volt részem, hogy személyesen is megismerhettem olyan embereket,
akik részesültek ezekből a különleges tapasztalatokból.
Közvetlenül az egyetem elvégzése után és később is két rendkívül
érdekes és imponáló egyéniség volt a szomszédom, akik
megjárták a náci fogolytáborokat. Első egyetemi évem idején
24
találkoztam dr. George Ritchie-vel, ezzel a nagyszerű emberrel,
aki minden idők legizgalmasabb halálközeli élményét élte át.
Beszámolója oly nagy hatást gyakorolt dr. Raymond Moodyra,
hogy komoly kutatásokba fogott a témában. Kutatásai eredménye
az Elet az élet után című, azóta híressé lett könyve. Később
már posztgraduális tanulmányokat folytattam, amikor tulajdon
édesapám tapasztalta meg a halálközeli élményt, néhány
héttel azelőtt, hogy Moody könyve piacra került. Ezenkívül
betegeimtől is értesültem hasonló élményeik részleteiről.
A rendhagyó élmények egy másik fajtája ama ősi .gyógyító
praktikákból származik, amelyek azt sugallják, hogy többet
jelentünk testünk és lelkünk matematikai összegénél. Ezeket
tanulmányozva első kézből tapasztalhattam meg a természetes
életenergiák gyógyító hatalmát. Nem csupán könyvekből
merítettem tehát tudásomat, hanem közvetlen tapasztalásból
is. Nemcsak azért mélyültem el a rendhagyó tapasztalatok
megismerésében, mert megtanítanak arra, kik vagyunk, és
mit érünk valójában, hanem azért is, mert azt is megmutatják,
mire vagyunk képesek, és hogyan fejleszthetjük ki a stressz és
a konfliktusok leküzdésére alkalmas belső erőinket.
Mit is akarunk igazából?
Az emberiség történelme során lehetőleg minél kellemesebb,
minél kevesebb feszültséggel és szorongással terhes életre
törekedett. Amiként azt Freud felismerte az elmeműködésre
irányuló korai vizsgálódásai során, két alapvető és biológiai
megalapozottságú ösztön mozgat minket. Ezek az úgynevezett
fajfenntartó ösztönök az örömelvet és a fájdalom elkerülését
szolgálják. A „boldogság keresése" az amerikai állampolgárok
alkotmány biztosította joga, ám egyúttal az emberi
természetben is gyökerezik. E kettős ösztönkésztetés erejét
példázza az amerikai szórakoztatóipar busás bevétele is.
A mozimágnások, profi sportolók vagy zenészek évi bruttó
bevétele több millió dollárra rúg. De gondoljuk meg azt is,
hol van a legnagyobb pénz a bűnözők világában? A legtöbbet
a kábítószer-kereskedők zsebelik be. Miért? Mit mond ez
el prioritásainkról, arról, mit tartunk valójában fontosnak?
Végső soron ugyanaz a nóta járja mindenütt:
25
1. Valamennyien mindenekelőtt örömökre vágyunk, azaz
jól szeretnénk érezni magunkat, és el szeretnénk kerülni
a kellemetlenségeket. Ha mégis rosszkedvünk támad, a lehető
leghamarább meg kívánunk szabadulni nyomott hangulatunktól.
2. Ugyancsak fontosnak tartjuk, hogy szeretteink se szenvedjenek,
nemcsak azért, mert szeretjük őket, hanem azért is,
mert mi is kellemesebben érezzük magunkat, ha a környezetünkben
derű és vidámság uralkodik.
Ez az oka, hogy nagy becsben tartunk mindent, ami rövid
időn belül jó közérzetet szül. Innen a szórakoztatóipar és
a drogok hallatlan népszerűsége. (Nem csupán a törvénytelen
drogoké, hanem a gyógyszereké is. Vegyék szemügyre a gyógyszeripar
milliárdos bevételeit, melyet az aszpirinből vagy
a receptre készült főzetekből nyernek; mind e szerek azonnali
megkönnyebbüléssel kecsegtetnek.) Pedig az örömérzet egyáltalán
nem különös kiváltság, amiként azt dr. Róbert Ornstein
is megfogalmazta Egészséges örömök című könyvében:
„Képzeljenek el olyan gyógykezelést, amely lenyomja a vérnyomást,
csökkenti a szívbetegségek és a rák kockázatát, erősíti
az immunrendszert, és kiküszöböli a fájdalmat - egy olyan
kezelési módot, amely biztonságos, olcsó, könnyen hozzáférhető,
és amelynek mindössze a jó közérzet a legfőbb mellékhatása.
Nem valami újfajta csodaszerről beszélek. Ezek az áldások
egyebek mellett az örömnek köszönhetők. Az öröm gyógyírját
az agy vegykonyhája állítja elő... A kutatási eredmények egyöntetűen
arra utalnak, hogy az öröm kétszeresen is kifizetődik:
egyszer a jó érzésben, másodszor pedig abban, hogy megnöveli
a betegségekkel és a stresszel szembem ellenálló képességet."
Amint arra dr. Ornstein rámutatott, az öröm életerőinket
erősíti, míg a stresszhatások és konfliktusok lelki békénk feldúlásáért
és jó közérzetünk megtorpedózásáért okolhatók
elsősorban. A legnagyobb öröm, ha olyan tudatállapotba
kerülünk, amely közel visz belső valónkhoz. Dr. Ábrahám
Maslow bevezette a „csúcsélmény" fogalmát. A magam részéről
úgy vélem, ezek azok a pillanatok az életben, amelyekben
kapcsolatba kerültünk önmagunkkal. Ilyenkor mélységes
26
nyugalom és öröm járja át minden porcikánkat, s az életbe
magába leszünk szerelmesek. Belső valónk elérése tehát nem
csupán a stressz- és konfliktuskezelés elmondhatatlanul hathatós
módszere, hanem az élet értelmével is egyenértékű.
Belső valónk közelében a legmélyebb öröm és üdvözült
elragadtatás lesz az osztályrészünk. A hétköznapok új értelmet
nyernek, s az átlagosban a szentség fénylik föl. Hogy
William Blake szavait idézzem:
Egy porszem világot jelent,
S egy szál vadvirág az eget,
Fogd fól tenyeredben a végtelent
S egy percben élj évezredet.
(Kálnoky László fordítása)
A STRESSZ és KONFLIKTUS fogalomkörébe tartozik
minden, ami kellemetlen érzéseket ébreszt bennünk. Ide
sorolható minden olyan hétköznapi történés, ami idegességet,
haragot, szorongást, feszültséget, szomorúságot vagy lehangoltságot
kelt, és/vagy egyszerűen csak kihoz minket a sodrunkból.
A skála egyik végpontján a nagy sorscsapások állnak
- amilyen szeretteink elvesztése -, a másikon pedig az egészen
apró-cseprő kis bosszúságok.
A stressz és a konfliktus a legváratlanabb, legbékésebb
pillanatban kopogtathat, lerombolva nyugalmunkat, kivetve
minket a kerékvágásból. Gyors leküzdésük tehát egészségünk
és jó közérzetünk záloga. A belső valónkkal való kapcsolat felújítása
már most nem csupán a stressz ellenében hat, hanem
a csúcsélményekből is részeltet bennünket; ezek pedig az élet
legmélyebb és legjelentősebb, önmagunk és szeretteink számára
a legnagyobb örömöt hozó tapasztalásai.
A problémában benne rejlik a megoldás
Klinikai pszichológusként eltöltött éveim során tanúja voltam
annak, mennyire tönkretehetik a stressz és a konfliktusok
a családi és hitvesi békét. A boldogtalan házasságok nagy számára
a családon belüli erőszak, testi és szóbeli bántalmazás
sűrű előfordulásából, valamint a kábítószer-élvezet és az alko-
27
hólizmus elterjedtségéből is következtethetünk. Henry Dávid
Thoreau kortársairól mondott ítélete ma is sokakra vonatkozik:
„Az emberek túlnyomó többsége néma kétségbeesésben
él." Ugyanakkor az emberi szenvedés közvetlen ismerójeként
meghökkentett a Palo Alto Elmekutató Intézet gyors terápiát
javalló munkatársainak kijelentése: „A problémában benne
rejlik a megoldás."
Ez kettős értelemben is igaz. Először is azért, mert azt
sugallja, hogy nem a stressz és a szóban forgó konfliktus
jelenti a problémát, a baj abból fakad, ha helytelenül akarjuk
feloldani konfliktusainkat, teszem azt alkohollal vagy hatalmaskodással.
Másodsorban azért is igaz a fenti mondás, mivel
környezetük azon tagjai, akik stresszt hoznak mindennapjaikba,
lehetőséget adnak önök számára, hogy végleg begyógyítsák
az életüket megkeserítő fájdalmas sebeket. Betegeimmel
együttműködve különösen a házastársi és a szülő-gyermek
kapcsolatokban tapasztaltam ezt. Ezenkívül a munkatársak
is az idegeinkre mehetnek. A később ismertetett gyakorlatok
segítenek kiküszöbölni ezeket a problémákat, s önök ily módon
megszabadulhatnak tőlük. Ebben az értelemben a stressz és
a konfliktusok elvezethetnek a belső szabadság kivívásához.
Ezt a gondolatot később fejtem ki részletesebben.
Az S. E. alapjai
A stressz és a konfliktusok belső békévé és külső harmóniává
való átalakításának legelső lépése, ha mi magunk vállalunk
felelősséget saját jó közérzetünkért. Ezt úgy érhetjük el, ha
többé nem azonosulunk a függőség földhöz kötött sárkányával,
azaz leszámolunk azzal a tévhitünkkel, hogy külső erőktől
függ boldogságunk és lelkünk békéje. Ezt megvalósítva sorsunk
uraivá válunk. Immár át tudjuk alakítani és meghaladni
a stresszt és a konfliktusokat, ahelyett hogy a körülmények
kényének-kedvének kiszolgáltatva, áldozatként tengetnénk
az életünket.
Mikor rájövünk arra, hogy belső békénk nem függ a külső
hatásoktól, többé nincs szükségünk akaratunk erőszakos érvényesítésére
családunkban vagy a munkahelyen, e nélkül is
meg tudunk már szabadulni feszültségeinktől. Ekkor felcse-
28
rélhetjük a földhöz kötött sárkány félelem és agresszió irányította,
menekülésben és küzdelemben telő életét a magasba
emelkedő sárkányéval, amely a szeretet energiáját és nyugodt
erejét sugározza magából.
Aztán meglátjuk, hogyan összegezhetjük új tudományunkat
a szeretet nyolc lépcsőfokán, a belső valónkhoz vezető négyes
úton (fizikai, szellemi, érzelmi és spirituális). Ezek legfőbb
fegyvereink a függőség sárkányának leterítéséi e. Segítségükkel
még a pillanat hevében javunkra fordíthatjuk a bennünk
rejlő szeretet hatalmát és kiáradó energiáját. Stresszhatások
közepette mindannyiszor az Á. L. L. J. LE módszerhez kell
folyamodnunk, mindaddig, amíg belső valónkkal - a nyugodt
erő e szigetével - kapcsolatba lépve helyre nem billentettük
lelki egyensúlyunkat. Később a SZ. E. R. E. S. S. aktív
figyelő technikáit alkalmazva feloldhatjuk a köztünk és környezetünk
- szeretteink, főnökeink és munkatársaink - között
kitermelődő konfliktusokat.
Ezután igénybe vehetjük belső valónk megközelítésének
egyéb eszközeit is. A modern technika és az ősi gyógyító
praktikák frigye például hozzásegítheti a mai embert olyan
tudatállapotok eléréséhez, amelyek révén végérvényesen felgyógyulhat
nyavalyáiból, és rendezheti kapcsolatait. Meg kell
gondolnunk, mit használhatnánk föl a napjainkban újra fölfedezett
alternatív gyógymódokból és ősi gyógyító művészetből,
hogy valóban erőt öntsünk szívünkbe, örömmel, békével
és szeretettel telítve azt. Végül, de nem utolsósorban megismerjük
a szeretet és az ima mágikus erejét.
Hogyan kaphatjuk a legtöbbet ettől a könyvtől?
Most megismétlem, amit már a bevezetésben is fejtegettem.
Könyvem több lapok összefűzött soránál, gyógyító e r ő sugárzik
belőle már azok számára is, akik csak elolvassák a szöveget.
Olyan kézikönyv ez, amely egyszerre szolgálja az ösztönzést és
a tréninghez/edzéshez szükséges ismeretek optimális elsajátítását.
Az alapvető fogalmakat három lépcsőben ismertetem:
1. ösztönzésként; 2. átélhető tapasztalatok és 3. gyakorlatok
formájában. A légzésre vonatkozó instrukciókat a gyakorlatban
közlöm.
29
A könyvből akkor profitálhatnak a legtöbbet, ha a javasolt
légzést végzik, mivel a légzés kapcsolja össze a testet és
az elmét. Az ősi spirituális hagyományokban a légzés az éltető
szellem, spirituális energiánk, s sok spirituális gyakorlatféleség
- a meditáció, jóga és a taj esi - előírja a szükséges légzéstechnikákat.
A légzés alapvető a stressz és a konfliktusok
feloldásában. A lassú, mély légzés meggyökerezteti testünkben
mindazt, amit befogadtunk elménkbe. Ezáltal utat nyitunk
a megtanultak fizikai, szellemi, érzelmi és spirituális
hatásai előtt, s ez hozzásegít minket belső valónk mélységeinek
megismeréséhez. A gyakorlatokat elvégezhetik úgy, hogy
felolvastatják valakivel, vagy kazettára vehetik, hogy lejátszszák
maguknak.
30
I. rész
Belső valónk
A stressz és a konfliktusok átlényegítésének kulcsa
1. fejezet
A függőség sárkánya
Akik önmagukon kívül keresik a stressz feloldásának
lehetőségeit
Világra jövetelünk pillanatában apró kis testünk fennmaradása
mindenestül az anyai gondoskodástól függ.
Anyánk enyhíti a minket ért stresszhatásokat és szorongást
is, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Eszerint
valami teljesen külsődleges erőtől függ belső közérzetünk. Mint
minden élőlény, az ember is örömteli érzésekre és a fájdalom
elkerülésére törekszik. A külső megkönnyebbülés és boldogság
keresése tehát már édesanyánk karjában kezdődik. Érdekes
módon a latin „mater" szó alkotja a „matéria", anyag szó tövét
[ezt magyar megfelelőjük, az „anya" és „anyag" is híven tükrözi].
Gyermeki függőségünk tehát az anyag karjaiba taszít minket,
ami eltávolít belső valónk szellemi valóságától. A nagy világvallások
a belső valót Szellemnek és/vagy Léleknek nevezik.
Ralph VValdo Emerson amerikai gondolkodó jellemzése
a 19. század Amerikájáról a 20. század végének állapotaira is
vonatkozik. így ír arról, miként uralja az embert az anyagi
világ: „A dolgok ülnek a nyeregben, ezek ragadják magukkal
az emberiséget." Emerson szomorúan vette tudomásul, hogy
a 19. századi Amerikában az anyagi gyarapodás és a pénz hajhászása
rabszolgává silányította a polgárokat, megfosztva őket
belső szabadságuktól és emberi méltóságuktól. Emerson úgy
látta, hogy az emberiség elveszítette a kapcsolatot valódi értékeivel,
s ehelyett a tulajdonnal azonosította magát. Emerson
így folytatja: „Az ember értékét az határozza meg, mije van,
33
és nem az, ki és mi ő valójában." Számára valódi biztonságunk
záloga, ha megtagadjuk az anyagi világtól való függőségünket,
s önmagunkba pillantva felfedezzük belső valónkat,
ekképpen kezünkbe véve életünk irányítását, hogy ismét
„nyeregben" erezhessük magunkat. Az anyánktól való kisgyermekkori
függőség később a szeretteink, házastársunk és
gyermekeink jóléte iránti aggódásnak adja át a helyét. Az ő
boldogságuk önnön jó közérzetünk forrása. Kiskorunkban
ugyanis anyánk jólététől függött a mi testi-lelki állapotunk
is. Gyermekkorunkban valamennyiünknek szükségünk volt
szüleink gondviselésére, hiszen nem voltunk képesek gondoskodni
magunkról. Nemhiába fogott el tehát minket a szorongás,
midőn elsődleges gondviselőnk fölbosszankodott
vagy rosszkedve támadt. Sajnos felnőttkorunkba is magunkkal
hurcoljuk ezt a gyermekkori viselkedésmintát, s abban
a téveszmében leledzünk, hogy közérzetünk környezetünk
hangulatainak függvénye.
Ez az úgynevezett ko-dependencia viselkedésminta lényege.
A fenti fogalom az alkoholizmus szakirodalmából származott
át az általános lélektanba. Eredetileg annak megkülönböztetésére
szolgált, hogy nemcsak az alkoholista függ az italtól, de
társa is az ő személyétől. Ebben az utóbbi függőségi kapcsolatban
az alkoholista társa befolyásolni próbálja az italozás mértékét.
Az alkoholista gyermekei is ko-dependens viszonyban
élnek apjukkal, nemcsak abban az értelemben, hogy minden
gyermekről a szülei gondoskodnak, hanem függenek apjuknak
az alkohollal szembeni viszonyától is. Ezért mind az alkoholista,
mind családtagjai külső tényezőt tesznek meg boldogságuk
forrásául. Az nem kíván további magyarázatot, hogy
az alkoholista azért iszik, azért kerül függő helyzetbe a szeszszel
szemben, mert így tud csak megmérkőzni az őt ért
stresszhatásokkal. A házastárs függősége már kevésbé érthető.
O felelősséget vállal társáért, akinek működőképtelenségét
erőfeszítései megkétszerezésével iparkodik pótolni. Manapság
azonban átfogóbb értelemben is emlegetjük a ko-dependencia
kifejezést. A magam részéről én ezt a függőség sárkányának
nevezem. Mikor tehát hozzátartozóink idegesekké vagy ingerlékenyekké
válnak, öntudatlanul, anélkül hogy észrevennénk,
ugyanazt a szorongást éljük át, mint amit szüleinkkel kap-
34
csolatban tapasztaltunk. Szorongással eltelve pedig alkalmatlanná
válunk az érdemi problémamegoldásra. E szorongás
születését és a ko-dependencia természetét világítja meg Marié
és Nina története.
Marié és Nina
Marié hetvenéves nagymama, olasz nagycsalád tagja. Altalános
szorongás panaszával fordult hozzám. Férje halála után
arra kényszerült, hogy visszaköltözzön kilencvenegy esztendős,
ápolásra szoruló édesanyjához. Marié soha nem részesült
az anyai szeretet melegéből, s bármennyire törte is
magát, az anyja minden mozdulatában kifogást talált. Mi
több, az anya szavaival és tettlegesen is bántalmazta Marie-t.
A szülői ház most felébresztette benne a múltból magával
hurcolt, feldolgozatlan fájdalmas érzéseket.
Visszaemlékezett, milyen szívszorongva leste gyermekkorában,
amint depressziós anyja az elsötétített konyhában sírdogál.
És most itt volt ismét ebben a házban, amely alig változott
gyermekévei óta. Minden reggel ugyanabban a rossz emlékű
konyhában teázott anyjával, akit nem tett lágyszívűbbé a kor,
sőt, ha lehet, nehezebben kezelhető, mint valaha. Marié úgy
érezte, hogy semmire sem becsüli. Vagy parancsszavakat kaffogott
a lányának, vagy panaszkodott. Beszélgetni alig beszélgettek.
Az anyának egyedül Marié fivéréről volt jó véleménye,
akit egész életében bálványozott. Maga volt a tökély, ahogyan
Marié a fekete bárány.
Gyermekkorában Marié azt hitte, mindent el kell követnie,
hogy jobb kedvre derítse anyját, különben még baja esik, és
akkor ő elveszíti. A terápia során rádöbbent, közérzete nem
függ többé attól, hogy tetszik-e rossz természetű édesanyjának.
Marie-t Nina, negyvenéves lánya ajánlotta be hozzám, akit
szorongásos rohamokkal kezeltem. Nina kiskorában Marié
aggódva teljesítette lánya minden óhaját, hogy semmiben ne
szenvedjen hiányt, és mindig jókedve legyen. Szemlátomást
anyja iránti törődését és tetszeni akarását vitte át lányával való
kapcsolatára. Valahányszor Nina sírni kezdett csecsemőkorában
a csecsemők szokása szerint - hiszen ez az egyetlen közlésmódjuk
-, Marié szorongva hozzárohant, hogy megnyugtassa
35
és megvigasztalja. A dolog vége az lett, hogy Nina a legkisebb
kellemetlenségtől is szorongani kezdett, és fűhöz-fához
kapkodott, hogy megszüntesse szorongását. Ezért kapott rá
a dohányzásra, és ezért vigasztalódott mértéktelen evéssel.
A terápia során megtanulta, hogy nem kell önmagán kívül
keresnie támaszokat a stressz legyőzéséhez és a jó közérzet
biztosításához. Azt is megtanulta, hogy mielőtt cselekedne,
nyugodtan mérlegelje, hogyan háríthatná el az őt ért stresszhatásokat.
Szorongás és basáskodás
Szorongásunk arra késztet bennünket, hogy irányítani próbáljuk
szeretteink viselkedését, midőn valami vagy éppen
mi magunk fölzaklatjuk őket. Ilyenkor úgy teszünk, mintha
az üdvösségünk múlna azon, hogy meghatározott módon
érezzenek, viselkedjenek és cselekedjenek. Itt megint ugyanarról
van szó, mint az elébb leírt esetekben: külső erőhöz
kötjük belsőjó érzésünket, mert azt képzeljük, környezetünk
tökéletes harmóniája nélkül nem találhatjuk meg lelkünk
békéjét. Szorongásainkat kizárólag az enyhíti, ha szeretteink
haladéktalanul jókedvre derülnek. Amennyiben ez nem sikerül,
szorongásunk egykönnyen haragba fordulhat át. Többek
között ennek tudható be a házastársak és gyermekek szóbeli és
tettleges bántalmazása. Első pillantásra komikusnak tűnhet,
hogy haraggal akarjuk jókedvre deríteni hozzátartozóinkat.
Pedig mikor szorongásunktól indíttatva megkíséreljük megszabni
szeretteink érzéseit, voltaképpen szorongásoldóként
alkalmazzuk őket. Ekkor tulajdonképpen kisgyermekkori
viselkedésmintáinkat ismételgetjük, mikor édesanyánk nyugtató
szavaira vágytunk.
Connie és Gwen
Connie-t, hatvankét éves nőbetegemet szorongásos rohamokkal
kezeltem. Alkoholista családban nőtt föl, s a férje, John is
erősen italozott. Negyvenkét évig voltak házasok, s Connie kodependenciájában
magára vállalva a felelősséget, iparkodott
helyrehozni John kilengéseit. Hosszú éveken át sikerült is ösz-
36
szetartania családját, miközben J o hn ivott, mint a kefekötő. Egy
idő után azonban John egészsége szemlátomást romlani kezdett,
s Connie nem tudta már olyan sikeresen kordában tartani
italozását, mint régebben. A ko-dependenciában élő partner
függése az alkoholista személyétől abban az igényében fejeződik
ki, hogy megszabja az alkoholfogyasztás mértékét.
Connie a végén dolgozni kényszerült, mivel J o h n alkoholizmusa
annyira aláásta férje egészségét, hogy rokkantnyugdíjazták.
Időközben Connie beleszeretett egy másik férfiba,
Gusba, akivel munkája során találkozott. Mint kiderült, Gus
sem volt j o bb a Deákné vásznánál, ő kényszeres szerencsejátékos
volt, aki időnként ugyan elhalmozta figyelmével Connie-t,
máskor azonban nem jelent meg a találkákon, vagy akár
napokra eltűnt magyarázat nélkül. Connie el akarta hagyni
Johnt, de Gus olyan megbízhatatlan volt, hogy nem alapozhatta
rá az életét. Úgy érezte, csapdába került. Szorongása
abból fakadt, hogy börtönnek érezte szeretetlen házasságát,
annál is inkább, mert többé nem volt képes kordában tartani
férje ivászatát. Ezzel azt a kis biztonságérzetét is elvesztette,
amit férje megzabolázása korábban megadott neki. Nagyon
sajnáltam szegény Connie-t, akinek életét tovább bonyolította
Gusszal való boldogtalan, kölcsönösen függő kapcsolata.
Az ilyen viszonyban élők szokása szerint Connie is családtagjai
igényeit helyezte előtérbe a sajátja helyett. A terápia
során aztán ráébredt: boldogsága, biztonságérzete és lelki
nyugalma nem függ attól, hogy kedvére tegyen Johnnak és
Gusnak, vagy gondjukat viselje, így végül sikerült legyőznie
szorongását.
Lélekgyógyászi praxisom során újra meg újra találkozom
a hozzátartozók kordában tartásának igényével. Szorongásainkat
csak akkor érezzük csillapodni, akkor érezzük, hogy
visszanyertük lelkünk nyugalmát valamilyen bosszantó esemény
után, ha akaratlanul is vitát vagy veszekedést provokálunk
szeretteinkkel. Ok aztán jó szándékú próbálkozásainkat
teljes joggal erőszakos beavatkozásként értelmezik. Az alkoholista
férj vagy feleség is így lesz felzaklatott házastársa megváltó
törekvéseinek céltáblája. Máskor az engedetlen gyermek
jut ugyanerre a sorsra. A basáskodó családtag mindezt természetesen
a szeretet nevében műveli. Szélsőséges esetekben
37
még azt is megtilthatja, hogy hozzátartozója szomorú vagy
ingerült legyen, különösképpen nem őmiatta. így valósággal
pórázra fogjuk a hozzánk közel állókat, mert nem tudjuk
elfogadni, vagy nem értjük meg, hogy érzelmi biztonságunk
kizárólag önmagunkon múlik.
Egyszer a rendelőmben Gwen, a harminckilenc éves anyuka
kiabálni kezdett tizenhat esztendős lányával, Bettyvel, amiért
nem tetszik neki barátja legutóbbi viselkedése. Gwen haragosan
kiáltotta: „Bármit teszek érted, te soha nem vagy boldog!"
Mint kiderült, olyan édesanyja volt, akit hasztalan iparkodott
jókedvre hangolni. Voltaképpen tehát a lányával helyettesítette
az anyját. A „csak akkor lehetek boldog, ha te az vagy"
felkiáltással fémjelzett magatartás az anya-gyermek viszonyban
kezdődik, és minden későbbi kapcsolatunkra rányomja
bélyegét.
Elfojtás az emberi kapcsolatokban
Veleszületett képességünk, hogy maradéktalanul hangot
adjunk kellemes és kellemetlen érzéseinknek, hamarosan
a szülők érzelmi tiltásaiba ütközik. Szüleink példájukkal
mutatják meg, milyen érzéseket ildomos kifejeznünk, és
milyen mértékben. Ha meg akarjuk őrizni szeretetüket és
helyeslésüket, ugyanazokat az érzelmi tiltásokat kell elfogadnunk,
mint amelyeket ők magukénak vallanak. Jómagam
például - erről később részletesebben ejtek még szót -
arra kényszerültem, hogy soha ne mutassam ki félelmeimet,
és nyeljem vissza könnyeimet, különben szüleim nyámnyila
alaknak tartanak. Az érzelemnyilvánítás szülői normái aztán
fokonként vérünkké válnak, mi több, önbecsülésünk mércéjévé
lesznek. Akkor fogadjuk el magunkat, ha e normák szerint
élünk, ha viszont elmulasztjuk ezt, annak rossz közérzet
a következménye. Ezek a normák jóval azután is hatnak, hogy
elhagytuk a szülői házat. Számomra - sok, az 50-es években
felnőtt férfitársamhoz hasonlóan - a szülői szabályozás azt
jelentette, hogy tilos sírnom és félelmet mutatnom.
Ennél is elemibb a szülőknek az az óhaja, hogy gyermekeik
jól érezzék magukat, ami szorosan összefonódik saját örömre
törekvésükkel és a fájdalom kerülésével. Ennek az az ered-
38
menye, hogy megtiltják gyermekeiknek bizonyos érzelmek
kinyilvánítását, kivált, ha ezek stresszhatás következményei,
és a félelem vagy harag színezi ó'ket. Gyermekkorunkban
lassan rájövünk, hogy magukra vonjuk gondviselőink haragját,
amennyiben kifejezésre juttatjuk szomorúságunkat, haragunkat
vagy félelmünket. Emlékezzenek csak az ilyesféle
klasszikus szülői mondatokra: „Hagyd abba a sírást, vagy
majd adok én neked, akkor aztán lesz miért sírnod" (fojtsd
el a szomorúságodat); „Ne feleselj!" (fojtsd el a haragodat);
„Te bőgőmasina, nincs mitől félned" (fojtsd el a félelmedet);
„Az életben nem lehetünk mindig boldogok, nem kaphatunk
meg mindent, amit szeretnénk" (fojtsd el az öröm és vidámság
pozitív érzéseit).
Idővel tehát rájövünk, a szeretetnek ára van, éspedig az,
hogy ne nyilvánítsunk ki bizonyos érzelmeket, vagy csak mértékkel
fejezzük ki ezeket. A feltételekhez kötött szeretettel való
találkozás - „csak akkor szeretünk, ha megteszed, amit elvárunk
tőled" - félelemmel tölt el bennünket. Zsenge gyermekként
megtanuljuk, ha szabadon kifejezzük magunkat, ezzel
azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük édesanyánk vagy elsődleges
gondviselőnk szeretetét, márpedig ez biztonságtudatunk
legfőbb forrása. Eletünk minden pillanatában, első lélegzetvételünktől
az utolsóig szembesülünk azzal a választással,
hogy stresszhatások esetén vagy szabadon kifejezzük magunkat,
vagy elfojtjuk, esetleg másokra kényszerítjük érzéseinket.
Ezért amikor gyermekfejjel sírva fakadunk haragunkban (a
frusztrációtól), vagy szomorúsággal és félelemmel (szorongással)
reagálunk a stresszre, a szüleink ezt szintén stresszként
élik át. Ha minden kötél szakad, a büntetéstől sem
riadnak vissza, mivel azt akarják, hogy a lehető leghamarabb
nyerjük vissza lelki egyensúlyunkat. Itt kezdődik tehát arra
való hajlamunk, hogy inkább elfojtsuk, mintsem kinyilvánítsuk
érzelmeinket, ami belső ürességhez vezet. Ilyenkor elveszítjük
a kapcsolatot belső valónk teljességével.
Betegeim személyes vagy munkahelyi panaszait hallgatva
idővel arra a következtetésre jutottam, hogy e panaszok hátterében
a feltételekhez kötött szeretet áll. A rendelőmbe hozott
összes tünetet szeretethiány okozta, és megszüntetésük is
ezzel függött össze valamiképpen. A legkülönbözőbb korosz-
39
tályba tartozók kisebbségi érzései, a szülő-gyermek konfliktusok
és házastársi csatározások, a depresszió és a szorongás
meg az összes lelki kórkép a szeretettel függ össze, azzal, hogy
a páciens úgy érezte, nem szeretik eléggé, félt a szeretet vagy
önnön erre és az örömre való képességének elvesztésétől.
A szülői szeretettől és szülei hitvesi harmóniájától függött túlélése.
Ha úgy érezte, nem szeretik vagy becsülik eléggé, ebből
arra következtetett, nem is érdemeli ki a szeretetet. Noha ez
fájdalmas gondolat volt sokuk számára, még mindig könynyebben
megemésztették, hogy velük van a baj, mint annak
lehetőségét, hogy a szüleik szeretetre való képességében van
a hiba.
Volt egy hétéves kis depressziós betegem, Linda, aki roszszul
tanult. Sokat küszködő egyedülálló édesanyja, Laura
állandóan leszólta a lányát. Az egyik ülésen a kis Linda lerajzolta
az édesanyját. A kép óriási, az egész lapot betöltő napot
ábrázolt, „mama" felirattal. A nap alatti apró vonal mellé
Linda odaírta: „én". Az aprócska figura virágot adott ajándékba
a napnak. Linda büszkén mutatta a művét édesanyjának
az ülés végén. Laura épp hogy csak odapillantott, és már
rohant volna tovább, amikor félrevontam, miközben Linda
a dolgait pakolta. „Ne feledje, valahányszor Lindához szól,
a szó szoros értelmében fényt visz az életébe. Maga valóban
a nap melegét jelenti a számára."
Néhány külön ülés kellett ahhoz, hogy Laura megnyíljon
a lánya előtt, és felhagyjon állandó kritizálásával. Ennek eredményeként
Linda iskolai teljesítménye is javulni kezdett. Míg
édesanyja folyvást szapulta, Linda nem bízott önmagában.
Gyermekkorunkban zsenge hajtásként a szülői szeretet napsugarától
függünk, ebben részesülve cseperedhetünk csak
egészséges fává. Mikor a stressz árnyékot vet a szülői szeretetre,
gyermekfejjel azt hisszük, bennünk van a hiba. Ez esetben
ugyanis reménykedhetünk abban, hogy változtathatunk
a helyzeten, és visszanyerhetjük szüleink szeretetét. Ebben
az értelemben az a tévhit, hogy nem érdemeljük ki a szeretetet,
a túlélés szolgálatában áll. Az ennek nyomán kialakuló
önbizalomhiány lesz tehát biztonságunk záloga. Többek
között ezért is olyan nehéz legyőzni az önbizalomhiányt.
Ehhez föl kell göngyölítenünk gyermekkori eredetét, amiről
40
abban a fejezetben szándékozom beszélni, amely a Mélymag
belső szabadságához vezető érzelmi utat taglalja.
A szeretetlenség és az az érzés, hogy ki sem érdemeljük ezt
a szeretetet, iszonyatos belső ürességet eredményez. Ilyenkor
minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy betöltsük ezt
az űrt és a nyomában keletkező fájdalmat. Számos ezzel kapcsolatos
panasszal találkoztam praxisomban az évek során:
szenvedélybetegséggel (kábítószer-fogyasztással vagy alkoholizmussal),
kényszeres viselkedéssel (megszállott szerencsejátékkal,
költekezéssel, nőcsábászi magatartással stb.), evési
rendellenességekkel (mértéktelen táplálkozással, bulimiával
és anorexiával, mikor a beteg azért tagadja meg magától
az ételt, hogy akaraterejét bizonygassa). Ezek a betegek külső
pótlékokat kerestek, hogy feledni tudják a Mélymagtól való
elszakadás fájdalmát.
No már most, a külső kielégülés keresése édesanyánk
karjában kezdődik, de ezzel egy időben ébred föl szabadságvágyunk
és Mélymagunk is, vagy ha úgy tetszik: szellemünk/
lelkünk. Anyánk szemébe pillantva tükröződni látjuk
benne a bennünk való gyönyörködést. Szemének csillogása
örömet ébreszt, s a mi tekintetünk is fölcsillan. A nagy világvallásokban
a Fény roppant erőteljes szimbólum, az isteni
szeretet fényét jeleníti meg, amely szembeszegül a Sötétség
erőivel. Mint később látni fogjuk, mindez párhuzamba hozható
a halálközeli élmények feltétel nélkül szerető Fénylényével.
A nagy világvallásokban a Fény egyúttal a szeretet
átlényegítő hatalmát is képviseli, a Sötétség viszont a hatalom
szeretetét. Az édesanyánkkal vagy elsődleges gondviselőnkkel
megtapasztalt közös örömérzésünk során fedezzük föl azt
a belső derűt, amely belső valónk lényege. Gondozónk szemének
csillogásakor találkozunk először a feltétel nélküli szeretettel.
Ezt a kölcsönös egymásban való gyönyörködést a keleti
bölcselet namaszténak nevezi, s annyit tesz, hogy a bennem
lakozó Isten, szellem vagy lélek, ha úgy tetszik, a belső való
felismeri az embertársamban lakozó Istent, szellemet, lelket
avagy a belső valót. Anya és gyermeke egymás tekintetében
elmerülve megízlelik a namaszte örömeit. Tudatunk és belső
valónk tehát szeretetben, édesanyánk simogató tekintetének
ragyogásában ébred föl, születik meg.
41
A hatalom szeretete és a szeretet hatalma
Kedvesünk, tekintetében később ugyanazt a kölcsönös örömérzést
fedezzük föl, mint amelyet kisgyermekkorunkban édesanyánk
karjában megtapasztaltunk. A feltétel nélküli szeretet
öröme ez. Sokak számára sajnos tünékeny ez a boldogság,
mert hamar elenyészik a kezdetben jelen levő feltétel nélküli
szeretet. Ekkortól a párok a szabad, feltétel nélküli szeretet és
a másik szabadságának tisztelete helyett uralkodni akarnak
a kapcsolatban; dühödt hatalmai harcok váltják föl a szeretetteljes
beszélgetéseket, s a szeretet hatalma helyett a partnerek
a hatalom szeretetének bűvöletébe kerülnek. A feltétel,
amihez szeretetünk további „folyósítását" kötjük, többnyire
az, hogy partnerünk mutasson elégedettséget, és tegye azt,
amit elvárunk tőle. Ez szöges ellentétben áll a feltétel nélküli
szeretettel, amely nem méricskél, hanem önmagáért szereti
a másikat. Egy ilyen légkörben elfojtjuk belső valónk megnyilvánulásait,
s ugyanerre ösztönözzük szeretteinket. Amiként
azt Carl Jung, a neves pszichiáter mondotta volt: „Ahol
a szeretet uralkodik, ott nincs hatalomvágy, és ahol a hatalomé
az elsőbbség, ott nyoma sincs a szeretetnek."
Hogy ismét saját tapasztalataimról beszéljek, nem emlékszem
arra, hogy gyermekkoromban valaha is részesültem
volna a feltétel nélküli szeretet áldásaiból. Emlékszem, a posztgraduális
képzés első napján volt egy álmom, amely megvilágította
előttem, milyen normákhoz kellett igazodnom
gyermekkoromban, ha azt akartam, hogy szeressenek és megbecsüljenek.
Aznap az egyik szemináriumon megbeszéltük,
ki miről szeretné írni a disszertációját. Jómagam addig nem
is tértem vissza az egyetemre, amíg nem találtam megfelelő
témát. Professzorom ugyanis ellentmondást nem tűrően értésemre
adta, nem írhatok az álmok pszichoterápiás hasznáról.
Aznap este haraggal eltelve tértem nyugovóra, és a következő
álmot láttam. Egy sekély árokban állok, és föltekintek fedetlen
mellkasa apámra, aki testi ereje teljében lehajol, és öt, telefonpózna
méretű farönköt emel ki egy patakból, amelyet valósággal eltorlaszolnak
a rönkök. Megszeppenek apám hatalmas erejétől. Felébredve
megpróbáltam újra átélni azt az érzést, amely apám hihetetlen
erejét látva fogott el. Hirtelen azon kaptam magam,
42
hogy könnyek között a következő' szavakat mondom, akár egy
nyolcéves kölyök:
„Apa, akkor is fogsz szeretni, ha az alaplapra lépve nem
sikerül mindig a hazafutás, ha nem náspángolok el minden
szomszéd kölyköt, ha nem vagyok mintagyerek, vagy ha nem
doktorálok le?"
Több évig magam is analízisben voltam, így nem esett
nehezemre feldolgoznom érzéseimet és álmaimat. Almom
mindennél ékesszólóbban beszélt: megmutatta, hogy önbecsülésem
alapja az, meg tudok-e felelni apám maximalista
elvárásainak. Vinnie bácsi, apám bátyja meg is rótta, amiért
túlontúl szigorúan nevel, pedig akkor még csak nyolcéves
voltam. Vinnie akkor azt mondta: „Ne gyötörd szegény gyereket,
ne akard tökéletessé faragni!"
Ez a tökéletességre törekvés egész életemet megmérgezte,
s a tanulásban ugyanúgy megmutatkozott, mint a kosárlabdában.
Egyetemi edzőm egyszer félrevont, és azt mondta:
„Maximalista vagy, a legtöbbet kívánod magadtól, amikor
hozzád kerül a labda. Ez a szívósság különbözteti meg a jó
játékosokat a legnagyobbaktól."
Ezért is történt, hogy amikor a gimnáziumban és az egyetemen
előre kellett vinni a labdát, nekem passzolták le.
Az utolsó másodpercekben tőlem várták el, hogy az ellenfél
sorfalával szemben győzelemre vigyem a meccset, és gólt
szerezzek. A r ám nehezedő érzelmi nyomás csak még elszántabbá
tett. A gyermekbénulásból kilábalva szent meggyőződésem
volt, hogy mindig van remény, és nincs legyőzhetetlen
akadály. A lélek orvosaként szívósságom a legnehezebb
esetekben is sikert hozott, többek között azoknak a problémás
serdülő fiúknak a kezelésében, akikkel kollégáim nem
tudtak mit kezdeni. Tökéletességre törekvésem miatt azonban
a kezdet kezdetén égbekiáltó hibákat követtem el, közvetlenül
a doktorátus megszerzése után. A hős szerepében
tetszelegve úgy akartam megmenteni egy korábbi tinédzser
betegemet, hogy elvettem feleségül. Egy éven keresztül heti
négyszeri alkalommal találkoztam vele és szüleivel feljebbvalóim
szigorú felügyelete mellett, hol egyéni, hol családi
43
üléseken. Nagyon lehangolt hát, amikor az utolsó ülésen
a család kitagadta ezt a kedves fiatal lányt. Nevelőszülei a szó
szoros értelmében az utcára taszították. Ez több volt, mint
amit el tudtam volna viselni. A szívem szakadt meg szegény
árváért, akit szülei kiskorában magára hagytak. És most
a nevelőszülei hagyják cserben! Nem azért kínlódtam annyit
ezzel a családdal, gondoltam, hogy kis páciensem ilyen szomorú
sorsra jusson. Tennem kellett valamit, hogy megmentsem
a helyzetet.
Makacsságom bizonyos értelemben persze kudarcom beismerése
volt. Nem tudom, mennyire gyökerezett ez a veszteni
nem tudás abban a fájdalomban, amelyet szüleim okoztak
nekem gyermekkoromban, mennyire volt betudható elszántságomnak,
hogy legyőzöm a gyermekbénulást, és mennyire
későbbi szívósságomnak, amely gólkirállyá tett. Nyakasságom
megakadályozta, hogy egészségesen beletörődjek koi látaimba.
Először berendeztem páciensemnek egyik szomszédom alagsorát,
hogy ott lakhasson. Később összetévesztve a szánalmat
a szerelemmel, megkértem kezét a nevelőapjától, azt remélve,
hogy e gesztussal megenyhítem a szülők szívét, akik így viszszafogadják
nevelt lányukat. Bele is egyeztek azzal a feltétellel,
ha év végéig összeházasodunk. Egy évig udvaroltam
tehát gyermek „arámnak" a szülők beleegyezésével, valahogy
úgy, ahogyan Elvis udvarolhatott Priscillának, hogy analitikusnőm
szavait idézzem. Egy kedves kis fehér templomban
esküdtünk Vermontban a következő nyáron. Egyedül a szülők
voltak jelen, ők is azért, mert mennyasszonyom kora miatt alá
kellett írniuk a házasságlevelet. A lány Arizonában élő nagyanyja
fölhívott minket, hogy gratuláljon, és Hamupipőkéhez
hasonlította ifjú feleségemet. Később, 1996 tavaszán Connecticutban
tartózkodva csodálatos üzenetet hallgattam le üzenetrögzítőmről,
mely a nagymamától származott. Minden
előzmény nélkül hívott föl a távoli Arizonából, hogy köszönetet
mondjon mindazért, amit az unokájáért tettem, majd
elmondta, hogy válásunk után volt feleségem megtalálta
helyét az életben, újra férjhez ment, és két szép fia van.
44
Előszó a tréning gyakorlataihoz/kísérleteihez
Megjegyzés: A gyakorlatok jó alkalmat adnak az olvasónak
az új gondolatokkal és tapasztalatokkal való kísérletezésre.
A könyvnek akkor látják legnagyobb hasznát, ha a javasolt
légzéstechnikát alkalmazzák, mivel a légzés összeköti a testet
és az elmét. A lassú, mély légzés meggyökerezteti testünkben
azt, amit elménkkel elsajátítunk. Ekképpen a tanultak testileg,
szellemileg, érzelmileg és spirituálisán egyaránt hatással
lesznek ránk, és segítenek alászállni belső valónk mélységeibe.
Olvassák föl hangosan ezeket a gyakorlatokat, vagy olvassák
rá magnószalagra.
Gyakorlat: Hasi légzés
Most ellenkezőképpen tanulunk meg lélegezni, mint ahogyan
az eddigiekben. Mivel vonzóbbnak tűnünk behúzott hassal,
ezért gyermekkorunkban arra tanítottak minket, hogy a mellkasunkkal
lélegezzünk, amely fölemelkedik belégzéskor és
lesüllyed kilégzéskor. Ehelyett mi visszatérünk ahhoz a légzési
módhoz, ahogyan kisbabaként lélegeztünk. Ezt némelyek hasi
légzésnek nevezik. Először is lazítsák el a hasukat, egyszerűen
hagyják hasukat puhán, megereszkedve. Belégzéskor képzeljék
el, hogy a levegő mélyen a köldöktáji erőközpont irányában
áramlik, miközben hasuk kitágul és fölemelkedik, majd
kilégzéskor visszatér eredeti helyzetébe. Erezzék, amint hasuk
minden egyes légvételükkor fölemelkedik és lesüllyed. Hagyják
puhán, lazán. Végig ezt a fajta légzést használjuk majd föl
a könyv gyakorlatainak elvégzése közben. Ha magukban gyakorolnak,
mondják a következőket belégzéskor és kilégzéskor:
Miközben lassan és mélyen belélegzek, a hasam puha, és
enyhén fölemelkedik.
Miközben lassú és teljes kilégzést végzek, a hasam puha
marad, és lágyan visszasüllyed.
Belégzéskor hasam enyhén fölemelkedik.
Kilégzéskor hasam lágyan visszasüllyed.
45
Belégzéskor hasam fölemelkedik
Kilégzéskor hasam visszasüllyed.
Gyakorlat: Feltételekhez kötött és feltétel nélküli szeretet
A gyakorlat elkezdésekor lélegezzenek be, ismételjék el a kinyomtatott
szöveget, majd lazuljanak el, és kilégzéskor egészítsék ki
az üresen hagyott helyet saját mondataikkal. Figyeljék meg, mit
éreznek emlékeik felidézése közben.
1. (Belégzés) Gyermekkoromban szüleim akkor szerettek,
ha (kilégzés)
Például: Gyermekkoromban szüleim akkor szerettek, ha
„Elvégeztem a feladataimat"
„Egyetértettem apám minden véleményével"
„Vigyáztam a testvéreimre"
2. Felnőttként jelenlegi vagy régi partnerem
(feleségem, férjem, kedvesem stb.)
akkor szeretett, ha
Például: Felnőttként a férjem akkor szeretett, ha
„Valahányszor szeretkezni támadt kedve, belementem"
Felnőttként a kedvesem akkor szeretett, ha
„Bármikor kiönthette nekem a szívét"
Most pedig emlékezzenek (belégzéskor ismételjék el
a kinyomtatott szöveget, kilégzéskor lazuljanak el, és egészítsék
ki a befejezetlen mondatot)
3. Gyermekkoromban feltétel nélkül
szeretett , amikor
Például: Gyermekkoromban feltétel nélkül szeretett
„Joe bácsi, amikor pecázni mentünk"
„Anyám, lett légyen bármi"
„Senki, semmikor"
46
4. Felnőttként feltétel nélkül szeretett jelenlegi vagy régi
partnerem (feleségem, férjem, kedvesem stb.)
Amikor
Például: „A férjem, amikor Hawaiiban nyaraltunk"
„A feleségem, amikor gyermekünk születése után a szemébe
néztem"
5. Ha alaposan meggondolom, akkor szeretem a partneremet
(a feleségemet, férjemet, kedvesemet stb.)
Amikor
Például: Ha alaposan meggondolom, akkor szeretem
„a partneremet, amikor kedves hozzám"
6. Ha alaposan meggondolom, akkor szeretem
a gyermekemet (gyermekeimet),
amikor .
Például: Ha alaposan meggondolom, akkor szeretem
a gyermekemet, amikor
„Szót fogad"
7. Emlékszem, akkor szerettem jelenlegi vagy régi partneremet
(feleségemet, férjemet, kedvesemet stb.) feltétel nélkül,
amikor
Például: Emlékszem, akkor szerettem mostani férjemet feltétel
nélkül, amikor
„Közvetlenül a hurrikán után magához ölelt, és én tudtam,
bár a házunk összedőlt, mi megmaradtunk egymásnak"
8. Emlékszem, akkor szerettem a gyermekemet (gyermekeimet)
feltétel nélkül, amikor
Például: Emlékszem, akkor szerettem két gyermekemet feltétel
nélkül, „Amikor megszülettek"
47
9. Nézzenek a tükörbe, és pillantsanak mélyen saját
szemükbe. Lélegezzenek be mélyen hasi légzéssel,
s kilégzéskor mondják maguknak: Akkor szeretlek
(szeretem magamat), ha
Vagy amikor
Például: Akkor szeretlek (szeretem magamat), ha „Nem hibázom".
Vagy: Jobban szeretném magamat, ha „Lefogynék".
10. Most ismét nézzenek a tükörbe, pillantsanak mélyen
saját szemükbe, majd mély hasi belégzéskor mondják maguknak:
„Szeretlek - szünet, kilégzés - mindenáron." Erezzék át
mélyen e szavak jelentését. Ha egyetértenek az alábbiakkal,
belélegezve mondják azt: „Isten szeret engem", majd kilégzéskor
tegyék hozzá: „feltétel nélkül". Ha hisznek az angyalokban
(a felmérések tanúsága szerint a világ népességének jelentős
százaléka hisz), képzeljék el, amint egy szépséges nó'i vagy
férfi angyal terem a hátuk mögött, amint a tükör előtt állnak
(manapság az angyalok nagy divatban vannak, számos filmbeli
angyal közül választhatnak). Belégzéskor tehát mondják
azt: „Isten szeret engem", kilégzéskor pedig tegyék hozzá:
„feltétel nélkül". Aztán tegyék hozzá belégzéskor: „Bár nem
vagyok tökéletes - szünet, kilégzés -, elfogadom, hogy Isten
feltétel nélkül szeret engem."
A pszichoanalitikus Ottó Rank bevezette a születési trauma
fogalmát, s három alapvető embertípust különböztetett meg
aszerint, hogyan kezelik az önkifejezéstől való félelmet, amelylyel
az anyjukkal vagy ennek helyettesével való kötelék kialakulásakor
szembesülnek.
Az első csoportba az átlagember tartozik, aki az anyával
való szimbiózist (egybeolvadást) a társadalommal létesített
szimbiotikus kapcsolattal (teljes konformizmussal) helyettesíti
a későbbiekben. Ily módon megőrzi biztonságtudatát és jó
Önkifejezés
48
lelkiismeretét, hiszen maradéktalanul teljesíti a társadalom
elvárásait. Ez valóban ad valamelyes biztonságot, ugyanakkor
megakadályozza belső valónk kifejeződését. Ekkor emberünk
mintegy a biztonságért cserébe odaadja, kiárusítja lényének
életfontos darabját, azaz a lelkét.
A Rank által megkülönböztetett második embertípus a neurotikus
(manapság nagy divatban van ez a kifejezés), aki
keményen próbálkozik, hogy összehangolja társadalmi beilleszkedését
és egyéni sajátságait. Az évek során nem szűntem
meg csodálni azokat a betegeket, akik azért kerültek terápiára,
mert nem voltak hajlandók behódolni az „átlag" elvárásainak,
s volt annyi bátorságuk, hogy ki merjék nyilvánítani
önnön egyéniségüket. Ók nem váltak konformistákká, nem
hajoltak meg családjuk követelményei előtt. Egy sereg panasznak
ez a rebellis magatartás állt a hátterében a lázadozó, sorból
kilógó, rosszul tanuló tiniktől a tudathasadásos betegekig, akik
inkább visszahúzódtak saját képzeletdús belső világukba, hogy
megóvják magukat működőképtelen, zűrzavaros családjuktól.
Nem győztem bámulni a hozzám fordulók karakánságát, akik
miközben vissza akartak találni a társadalomba, nem kívánták
föladni belső valójuk kifejezésének lehetőségét sem. Ók semmi
szín alatt nem voltak hajlandók föláldozni a „Légy hű önmagadhoz"
számukra mindennél előbbre való parancsát.
Rank harmadik embercsoportjába a művészek tartoznak.
A művész teremtő módon oldja föl a beilleszkedés és önkifejezés
konfliktusát. Az itt következő önkifejező gyakorlatok kicsit
önökből is művészt faragnak mind otthoni, mind munkatársi
kapcsolataikban.
A sárkányölő hős szimbóluma
Joseph Campbell arról beszél művében, hogy a hősmítoszok
és a népmesei hősök az emberi lélek önfelszabadításának útját
jelenítik meg. A hősök egy alcsoportját a sárkányölők alkotják,
akiknek jutalma a sárkány által őrzött kincs vagy a megszabadított
királykisasszony kezének elnyerése. A sárkányt a pszichoanalízis
az anyával azonosítja, abban az értelemben, hogy
az anyai gondviselés iránti vágy legyőzendő, regresszív késztetését
képviseli. Föl kell adnunk anyánktól való függőségünket,
49
aki a biztonság és gyöngéd vigasz külsó' forrását testesíti meg
számunkra. Ha ez sikerül, rálelünk belső biztonságunkra, s
felfedezzük, hogy mi is meg tudjuk nyugtatni, le tudjuk csillapítani
magunkat a stresszhatások ellenében. A sárkány leterítése
tehát a külső függőségek felszámolásával egyenértékű.
Belső, spirituális szabadságunkat csakis akkor találhatjuk
meg, ha leterítjük a sárkányt. A sárkánv gyakran halmoz
föl kincseket, és a szemrevaló királykisasszonyokat is kedveli,
mindennek azonban annyi haszna van, mintha sós vízzel igyekeznénk
szomjunkat csillapítani. Emlékezzünk vissza Emerson
szavaira: ha az anyagi javak kerülnek a nyeregbe, megfoszthatnak
minket szabadságunktól. Ezeket hajkurászva a sárkány
táplálóivá válunk.
Függőségünknek úgy vethetünk véget, biztonságunkat
akkor szerezhetjük vissza, ha tudatosítjuk magunkban belső
teljességünket. A hős leggyakrabban férfiú, de az anyától
való elszakadás is férfias cselekedet. Férfiaknak és nőknek
egyaránt szükségük van erre a karakánságra és kezdeményezőkészségre,
ha ki akarják vívni függetlenségüket. A sárkányt
leterítve aztán elnyerik méltó jutalmukat, a kincset
vagy a királylány kezét, vagyis belső valójuk kincsesházát.
A királykisasszony a tipikus női szerepet testesíti meg, azaz
a szeretetre és a bensőséges kapcsolatok kialakítására való
képességet. A hős és a királylány násza a személyiség kiteljesedésénekjelképe,
amelynek női és férfi aspektusa egyaránt
van. Mint később látni fogjuk, a szeretet és szívünk megnyitása
olyan hősiességet igényel, amely férfiak és nők számára
egyaránt embert próbáló feladat.
A sárkány leterítéséhez olyan hagyományosan női tulajdonságok
mozgósítására is szükség van, mint rokonszenvünk,
szeretetünk és együttérzésünk kifejezésének képessége.
Ugyanakkor nem nélkülözhetjük a férfias energiát és önérvényesítést
sem. Ekképpen egyaránt tisztelni fogjuk mások
érzéseit és szempontjait, miközben önnön érzéseinknek és
szempontjainknak is hangot adunk.
Sajnos az évek során rengeteg férfit és nőt láttam, akik
anyjuk helyett a házastársukat tették meg anyjuknak, s nem
merészkedtek a hős útjára lépni, hogy megleljék belső szabadságukat,
és érettebben, függetlenebbül szerethessék párjukat.
50
Ók afféle sárkányként jellemzik hitvesüket, azaz olyan mindenható,
félelmetes és visszataszító lényként, aki nélkül mégsem
érzik magukat biztonságban. Mindaddig, amíg a házastárs
szülőként nyújt biztonságot, férje vagy felesége végső soron
a sárkányt hizlalja. Aztán ugyanezek a férjek és feleségek
a házasságon kívül keresnek majd olyan kapcsolatot, amelyben
felnőttnek érezhetik magukat, s nem gyermekként kell
viselkedniük, mint hitvesükkel szemben. Tömérdek házasság
ment már rá arra, hogy a házasfelek egyike összetévesztette
párját a sárkánnyal, azaz - nem győzőm eléggé hangsúlyozni
- külső hatalom kezébe adta belső békéjét és lelke nyugalmát.
Elménk a kelleténél gyakrabban működik filmvetítőként,
a külvilágba vetítve a sárkány képét, noha az egyáltalán
nem valóságos.
Ha külső erőktől függünk, soha nem növünk föl szellemileg,
érzelmileg és spirituálisán. Ekkor átvitt értelemben nem
teszünk mást, mint gyermekként kapaszkodunk édesanyánk
szoknyájába.
Dr. Carl J u n g így beszél erről: „Az emberiség nagy tömegei
az óvoda kerítésén belül élik le az életüket... soha nem
merészkednek a hős útjára, pedig ez az individuáció (önkiteljesítés)
útja."
Ezért valamennyien a következő választással szembesülünk:
1. Vagy hajlandóak vagyunk felnőni, s érett, szellemileg,
érzelmileg és spirituálisán független lényként élni
az életünket, felelősséget vállalva saját sorsunkért és
boldogulásunkért.
2. Vagy továbbra is külső biztonságra áhítozunk, a függőség
sárkányát hizlalva, olyan függőségben élve másoktól
(házastársunktól, gyermekeinktől, feljebbvalóinktól
stb.) és anyagi javainktól, mint valamikor anyánkétól.
Később sorra vesszük a belső szabadsághoz vezető négy
út egyes lépéseit, melyeket végigjárva legyőzhetjük függőségünket,
és teljes értékű felnőttekké válhatunk. A sárkány
leterítéséhez a szíve közepébe kell döfnünk. Ekkor e bestia
51
elnehezült, pikkelyes, sötét testéből - mely az anyagi világhoz
való tartozásunkat képviseli - kiszabadítjuk a belső valónkból
elősugárzó fényt. A keleti bölcselet ezt a spirituális energiát
kundalininek (a kígyó erejének) nevezi. Mint később látni
fogjuk, a hadifoglyok hősies erőfeszítései mindennél ékesszólóbban
példázzák, hogy igenis a legszörnyűbb külső körülményeket
is legyőzhetjük belső erőinkre támaszkodva.
Gyakorlat: A sárkány leterítése
Képzeljék el, amint mély hasi légzéseket végezve belépnek
a sárkány barlangjába. Szükség esetén a borítón látható sárkányt
is maguk elé képzelhetik. Nagyítsák föl ellenfelük méreteit,
majd hatoljanak be a sárkány tudatába, olvasszák össze
elméjüket a szörnyetegével, lássanak az ő szemével. (Az elmék
összeolvasztásának fenti módszerét dr. William Baldwintól
tanultam.) Ellenfelükkel szembekerülve képzeljék tehát el,
milyen lehet mindenkitől elhagyatva, rettegett, gyűlölt, megvetett
teremtésként élni ebben a barlangban, olyan szörnyként,
aki mohón felfal bármely útjába akadó lényt. Ne feledjék,
ez a rém kincseket halmoz föl, királykisasszonyokat rabol el,
holott semmi hasznukat nem veszi. Erezzék közben kérges,
pikkelyes, csaknem áthatolhatatlanul vastag bőrét. Erezzék át
erejét és látszólagos sebezhetetlenségét. A torkából kicsapó
láng láttán mindenkinek inába száll a bátorsága, aki a közelébe
merészkedett. A következő percben aztán már el is
emészti a vakmerőt. A hős egy futó pillanatra talán sajnálja ezt
a szánalmas teremtményt, de tudja, le kell terítenie, különben
elemészti, fölfalja barátait, szomszédait és szeretteit; fölégeti
vetését és elpusztítja lábasjószágát. A sárkány telhetetlen bendője
az életet veszélyezteti. Önök tehát összeszedik minden
bátorságukat, s egyetlen hatalmas csapással szíven döfik a bestiát.
Ekkor legnagyobb meglepetésükre vakító fénysugár tör
elő a sárkány mellkasából. Pikkelyes teste összezsugorodik,
mintha csak elvarázsolta volna ez az isteni fény.
A sárkány rendkívül gazdag szimbólum, amely nemcsak
egyvalamit jelképez. Azokat a fájdalmas érzéseket is megjele-
52
níti, amelyeket mélyen magunkba temettünk, s amelyek arra
késztetnek bennünket, hogy kétségbeesetten ragaszkodjunk
a külvilág javaihoz. A sárkány félelemben fogant, s lényünk
negatív oldalát, negatív önképünket képviseli. Azért nem
merjük valódi mivoltunkat megmutatni a világ előtt, mert
attól félünk, hogy keveset érünk. A sárkány ekképpen azoknak
a nemkívánatos érzéseknek a lerakatává válik, amelyektől meg
szeretnénk szabadulni: gyermekkori szégyeneink, bizonytalanságaink,
gyengeségeink gyűjtőhelyévé. Azt a félelmet jeleníti
meg, hogy nem érdemeljük meg a szeretetet. A menekülés
és rombolás negatív erőit képviseli önmagunk pozitív érvényesítése
helyett. A vastag, pikkelyes sárkánybőr lelki védőmechanizmusainkat
testesíti meg, amelyek meghiúsítják érzéseink
kifejezését, legyenek azok negatívak vagy pozitívak. A sárkány
által kiokádott tűz a gyermekkorunktól magunkkal hurcolt
harag, amely azért támadt bennünk, mert nem önmagunkért
szerettek minket. E haraggal felvértezve óvjuk magunkat a félelemtől
és sebezhetőségtől. Sebezhetőek pedig akkor vagyunk,
ha engedjük, hogy mások is helyet kapjanak életünkben, ha
hagyjuk magunkat szeretni, és kinyilvánítjuk szeretetünket.
A sárkány akkor születik meg bennünk, amikor szüleink
érzelmi tiltásaival találkozunk, akik a szocializációs folyamat
velejárójaként fognak szoros gyeplőre bennünket. Ekkor tanuljuk
meg, hogyan oltsuk ki szenvedélyünk tüzét a túlélés érdekében.
Értékünket így csak azzal bizonyíthatjuk be, ha külső
bírák után nézünk, akik megmondják, érdemesek vagyunk-e
feltételhez kötött szeretetükre. A lelkünket tesszük ki, hogy
megfeleljünk feltételeiknek, eközben azonban elfeledkezünk
belső valónkról. Ezért a sárkányölő hős útjára kell lépnünk,
és szíven kell szúrnunk a szörnyeteget. Dárdánk áthatol majd
vastag bőrének rétegein, amelyek, miként az előbb mondottam,
lelki védőmechanizmusainkat jelképezik, s csak eztán
lelhetjük föl belső valónk szeretetét és sugárzó fényét. Ekkor
felfedezzük veleszületett jóságunkat és szépségünket, gyermeki
ártatlanságunkat. Lényünk negatív aspektusát leterítve
fölszabadítjuk magunkban belső valónk szerető erőit, amelyek
közelebb visznek életcéljaink megvalósításához és egyéniségünk
kiteljesítéséhez. Eközben megszabadulunk a földi kincsek
csábításától, amelyekkel csak hiányainkat iparkodtunk
53
feledtetni. Többé nem leszünk idegen vélekedések rabszolgái.
Kitörünk a félelem börtönéből, mert már nem hiszünk idegen
istenekben, és megértjük, hogy úgy, ahogy vagyunk, megérdemeljük
a szeretetet. Hiszen lelkünk legmélyén magunk
vagyunk az igazság, szívjóság és szépség. Ez lényegünk.
Az előbbieket szem előtt tartva ismételjék minél többször
a következő mondatokat, amíg elegendőnek nem érzik a gyakorlatot.
Lélegezzenek mélyen, fejezzék ki maradéktalanul
valamennyi felszínre kerülő érzésüket. Gondolják meg, kihez
is szólnak ezek a szavak. A főnökükhöz, házastársukhoz, volt
hitvesükhöz, kedvesükhöz? Rajtuk keresztülnézve keressék
meg korábbi megfelelőiket életükben, úgymint tanáraikat,
feljebbvalóikat, szüleiket, testvéreiket, iskolatársaikat stb. Mielőtt
hozzáfognának a gyakorlathoz, képzeljék el, hogy belső
valójuk ragyogó fénygömbként sugárzik önökben a napnál is
káprázatosabban. Lássák, amint ez a fény besugározza egész
valójukat. Most pedig e belső fénytől megerősödve ismételjék
el magukban a lehetőlegszilárdabb meggyőződéssel:
1. Én jó vagyok, és te rossznak mutatsz magam előtt! (Hangsúlyozzák
ki a „rossz" szót!)
2. Én jó vagyok, de engedtem, hogy rossznak mutass önmagam
előtt!
3. Én jó vagyok, és nem engedem meg neked, sem senki
másnak, hogy a jövőben valaha is rossznak mutasson önmagam
előtt!
4. Én jó vagyok, és megengedem magamnak, hogy furdaljon
a lelkiismeret szóban vagy tettben elkövetett tévedéseimért és
mulasztásaimért, azért azonban semmi szín alatt nem fájhat
a fejem, ki is vagyok valójában!
5. Én jó vagyok, és mindenre képes vagyok, amíg nem ellenkezik
bensőm lényegével!
54
2. fejezet
Belső valónk mint
a nyugalom forrása
Atudatnak és tudatosságnak az a központja, amely
lényünk legmélyéből fakadó szabadsággal ajándékoz
meg bennünket: belső valónk. Az alábbiakban néhány
alapvető módszert ismertetek megismeréséhez. Ezek során
testünket használjuk fel tapasztalataink alátámasztásához. Ez
eszünkbe idézi, kik is vagyunk valójában, és miképpen óhajtunk
viszonyulni embertársainkhoz.
Arra figyelmeztet, hogy mélyítsük el szeretetre, gondoskodásra
és örömre való képességünket.
Arra int, hogy akarjuk megnyitni szívünket és elménket mellkasunk
és hastájékunk akaratlagos ellazításával és a mellkasi
légzés alkalmazásával.
Arra tanít, hogy gyönyörködjünk belső valónk nyugodt erejében,
erezzünk együtt embertársainkkal, és tiszteljük (fizikai,
szellemi és spirituális) határaikat.
Belső valónk jellemzői eszerint:
1. Nyugodt tudatosság, melynek békés révéből biztonsággal
szemlélhetjük az élet küzdelmeit és konfliktusait.
2. Szerető éberség, amely szabad, kötelmek és feltételek nélküli.
3. Közvetítő tudatosság, amely az élethez és a tudat magasabb
rendű forrásaihoz, a mindenség láthatatlan hatalmaihoz köt
bennünket, ugyanúgy, ahogyan az élőlények különálló voltuk
ellenére is a föld légkörének oxigénjét lélegzik be. A tudat
ilyen értelemben nem kötődik a test korlátaihoz.
55
4. Tudatunk működése ebben az értelemben nem függ testünk
fönnmaradásától, s a halál után sem szűnik meg.
Ebben a fejezetben belső valónkkal mint tudatos döntésünk
és ítéletünk székhelyével foglalkozunk. Belső valónk mérlegre
tesz mindent, mielőtt cselekvésre szánnánk magunkat gondolataink,
érzelmeink és észleleteink, kivált testi érzeteink, a fájdalom
és öröm hatására. Ilyen minőségében megajándékoz
bennünket azzal a szabadsággal és erővel, hogy túllépjünk
meghatározottságainkon, s a körülményektől függetlenül szabadon
dönthessünk reakcióink természetéről. A következő
fejezetekben belső valónk más vonatkozásait fogjuk vizsgálni.
A hadifoglyok lelkierejének példája
Mikor fáradozásaink eredményeként közel kerülünk belső
valónkhoz, lelkünk nyugalma többé nem külső hatalmak
függvénye. Mi határozzuk meg akár környezetünk ellenében
is, hogy jól vagy rosszul érezzük-e magunkat a bőrünkben.
Az elképzelhető legszörnyűbb körülményektől való lényegi
függetlenség drámai példájával szolgál dr. Franki, egy náci
koncentrációs tábor túlélője, valamint Coffee kapitány, volt
vietnami hadifogoly. Noha e két férfi fogolyként ellentétes
tapasztalatokat élt át, mindketten tántoríthatatlan lelkierőről
tettek tanúbizonyságot. Franki fogolytársait barmokként terelték
munkába, őt tehát végig nagy tömeg vette körül. Coffee-t
ezzel szemben magánzárkába csukták, ahonnan fogva tartói
csak néha vitték el kihallgatásra. A rabok egyetlen kapcsolata
egymással a cellájuk falán kikopogott üzenet volt. Körülményeik
különbözősége ellenére mindkét fogoly magatartása jó
példa arra, hogy az ember maga döntheti el, mire figyel oda
és mire nem. E két férfi önmagában és nem a külvilágban
találta meg lelke békéjét. Karakánságuk az emberi szellem
diadala a balsors ellenében, és sejtetni engedi belső valónk
legyűrhetetlen erejét. E két hadifogoly csupán belső erőinek
és szabadságának felfedezésével volt képes túllépni a körülöttük
tomboló poklon, és túlélni az embertelen megpróbáltatásokat.
Azért lábalhattak ki e szörnyűségekből, mert lelkük
mélyére ásva felismerték belső ellenállásuk erejét. Megtanul-
56
ták, hogy mindentől meg lehet fosztani valakit, csak alapvető
emberi szabadságától nem. Dr. Franki szavai szerint „az
embernek szabadságában áll, hogy a legelviselhetetlenebb
körülmények között is megválassza hozzáállását". Ennek példájaként
dr. Franki annak a két fogolytársának szívmelengető
emberségét idézte, akik „noha ugyanúgy éheztek, mint mi
mindannyian, barakkról barakkra j á r t a k vigasztalni a többieket,
miközben utolsó falat kenyerüket is elajándékozták".
Az emberség tehát „megőrizheti szellemi szabadsága, lelki
függetlensége morzsáit még a legiszonyúbb testi-lelki szenvedések
közepette is". Mindez belső valónk szerető éberségének
erejét bizonyítja.
Megnéztem azt a szívszorító videofelvételt, amelyen Coffee
kapitány elmondja, hogyan élte túl rabsága éveit. A kapitány
hangsúlyozta, hogy az embernek a legszörnyűbb viszontagságok
között is szabadságában áll megválasztani gondolatai
tárgyát. Ekképpen mindkét férfi ugyanazt az utat választotta,
hogy hősiesen megküzdjön sorsával. Megőrizték belső szabadságukat,
hogy az töltse be tudatukat, amit ők választottak,
s nem engedték, hogy a körülmények átgázoljanak rajtuk,
kiszolgáltatott, magatehetetlen rabokon.
Ez a két férfi talán az élet legnagyobb leckéjében részesült,
amikor arra kényszerült, hogy felfedezze belső világa szabadságát,
ami lehetővé tette, hogy azzal foglalkozzanak gondolatban,
ami érzelmileg a legtöbbet jelentette számukra. Belső
ellenállásuk megmentette őket az ellenséges, pokoli körülmények
és nélkülözések ellenére. Franki hőn szeretett feleségére
gondolt. Coffee kreatív vizualizációval töltötte idejét, s
elképzelte magát és szeretteit legkedvesebb időtöltéseik közepette.
Úgy is mondhatnám, önmagában mintegy alámondta
e belső képeknek: „ha kijutok innen, ezt meg ezt teszem a családommal".
Az a két férfiú, akit személyesen is volt szerencsém ismerni,
dr. Fred volt - őt közvetlenül az egyetem elvégzése után ismertem
meg-, és John, egy jóval későbbi időszakból. Mindkettő
váltig állította, hogy azért élték túl a náci haláltáborokat,
mert borzasztó megpróbáltatásaik közepette is arra gondoltak,
mit tartanak fontosnak az életben. Az alábbi bekezdésben
idézem Franki megindító szavait, melyek megvilágítják
57
belső valónk szerető erejének nagyságát. A hajnali szürkületben,
„jeges szélben" munkába terelve, miközben az őrök puskatussal
tartották egyenesen a sort, Franklnek a következő
gondolatsor ötlött elméjébe:
„Hirtelen magával ragadott egy gondolat; életemben először
döbbentem rá arra az igazságra... amelyet oly sok gondolkodó
nevez a legmélyebb tanításnak... jelesül, hogy a szeretet a legvégső
cél, amelyre az ember törekedhet. Ekkor megértetlem a legnagyobb
titkot, amelyet a költészet, a bölcselet és a vallás csak
kimondhat: »Az embert kizárólag a szeretet ereje válthatja meg.«
Megértettem, hogy az is átélheti a legtisztább elragadtatást, ha
csak egy pillanatra is, akit a legmélyebbre taszított a sors, elég
a kedvesére gondolnia. A végsőkig kiszolgáltatott ember, akinek
nincs más választása, mint hogy férfiként viselje el szenvedéseit,
kedvese képével a szívében megtapasztalhatja a teljességet."
Később, midőn a foglyok visszatértek a munkából, Franki
leírja, hogy a feleségével folytatott képzeletbeli beszélgetések
segítették át a tábori élet sivárságán és nyomorúságán.
„Azt sem tudtam, életben van-e még a feleségem, honnan is
tudhattam volna... ebben a pillanatban azonban ez sem számított.
Nem is kellett tudnom, semmi sem kisebbíthette szerelmem
erejét; kedvesem képe csorbítatlanul lebegett lelki szemeim
előtt. Akkor is sértetlen maradt volna e kép, ha megtudom,
hogy az én kincsem már nincs az élők sorában; mindez mit
sem változtatott volna gondolatban folytatott beszélgetéseink
elevenségén és örömén. »Tégy engem, mint pecsétet a szívedre
(...) bizony erős a szeretet, mint a halál."
Belső szabadságunk érvényre juttatásakor nemcsak szeretteinkre,
hanem kedvenc időtöltéseinkre is gondolhatunk.
Szentül hiszem, a szeretet érzése - akkor is, ha csak képzeletünkre
támaszkodhatunk - a legvigasztalanabb körülmények
ellenében is felvértezi és örömmel tölti meg szívünket. Erről
azonban még később lesz szó.
* Énekek éneke 8,6.
58
Eszembe j u t annak a vietnami fogolytáborba zárt rabnak
az esete, aki szeretett golfozni, s naponta képzeletbeli játszmákat
folytatott. Úgy tudom, szabadulása és testi ereje visszanyerése
után még jobban is játszott, mint fogsága előtt. Ez is
ékesszólón bizonyítja a képzelet erejét.
Akiknek nem sikerült, Franklhez vagy Coffee-hoz hasonlóan,
túlélniük a fogságot, vélhetőleg negatív filmeket vetítettek
maguknak a csüggedés szavaival. Körülbelül ilyesmiket
mondogathattak: „Soha nem jutok ki innen. Itt ér a vég stb."
Ok nem voltak képesek felülemelkedni környezetük vigasztalanságán.
Franki és Coffee ezzel szemben a remény szavait
ismételgették magukban, ami lehetővé tette, hogy győzedelmeskedjenek
iszonyú körülményeiken, amelyeket évekig kellett
elviselniük. Coffee azt állítja, a hit, hogy egy napon
viszontláthatja szeretteit, segített túlélni ezeket a nehéz esztendőket.
A benne élő remény nemcsak a közérzetét javította
meg, de az immunrendszerét is erősebbé tette.
Végső veszteség/elhagyatottság és belső szabadság
A sors fintora, hogy a hadifoglyok végső magukra hagyatottságukban
találtak rá belső szabadságukra. A biztonság
minden külső velejárójától megfosztatták őket - otthonuktól,
társadalmi helyzetüktől és vagyonuktól, doktori fokozataiktól
-, s szeretteiktől és barátaiktól is el kellett szakadniuk. Teljesítményeik,
egyetemi címeik mit sem számítottak a fogolytáborok
világában. Ekkor megtanulták, hogy emberi értékeiket
nem külsőségeknek köszönhetik.
Az őket körülvevő ürességben felfedezték a teljességet,
belső valóságukat. A börtöncella az élet egészének metaforája,
s arra tanít, hogy a külső körülmények - legyenek a legfényesebbek
vagy a legiszonyatosabbak - mindössze egyszerű
paraméterek és korlátok, amelyek megszabják élvezeteink
mértékét, az azonban már rajtunk múlik, mennyire fordítjuk
javunkra ezeket a körülményeket. Amiként az is rajtunk
múlik, öröm vagy elkeseredés lesz-e az osztályrészünk.
Ezzel kapcsolatban szeretném megosztani olvasóimmal
szerény tapasztalataimat, amelyek talán közelebb állnak
az átlagember élményeihez, mint a hadifoglyok szélsőséges
59
megpróbáltatásai. A dél-carolinai Jackson-eró'dben állomásozva
ki kellett találnom, hogyan vészeljem át az alapkiképzés
zordságát, kivált mert konyhaszolgálatra osztottak be. Konyhai
kisegítőként dolgoztam, ami azzal j á r t , hogy nekünk kellett
eltakarítanunk a moslékot. Elhagyom most a gusztustalan
részleteket, hiszen nem célom, hogy felforduljon olvasóim
gyomra. Hajnali háromkor jelentkeztünk szolgálatra, ekkor
kezdtük el a reggelit készíteni az éhes alakulatok számára.
Miközben azon tűnődtem, hogyan bírom ki ezt az újabb elviselhetetlenül
unalmas és végtelennek tetsző napot, egy versikét
költöttem, hogy lelket öntsön belém:
Történjen bármi,
A gondolat tiéd.
Földi erő
El nem veheti.
Lovagold meg hát
A gondolat szárnyas táltosát,
S vágtass, vágtass vele
E rémségeken át.
Ily módon tehát magam is rájöttem arra, hogy szabadságomban
áll bármire gondolni, ami jobb kedvre deríthet.
A fogvacogtató hideg hajnalban masírozva nem nyomorúságomon
töprengtem, hanem abban gyönyörködtem, miként festi
meg a felhőket a felkelő nap vörös sugárkoszorúja. Ezek a szépséges
vörös felhők a dél-carolinai égbolton kedvenc filmem,
az Elfújta a szél jeleneteit idézték föl az emlékezetemben.
Gyakorlat:
Mit jelent elveszteni és megtalálni valamit?
E gyakorlat során elhatárolják magukat külső körülményeiktől,
s irányított vizualizációval belső valójukkal azonosulnak,
miközben egy hadifogoly helyzetébe képzelik magukat. Lassú,
mély hasi légzéssel lazuljanak el, közben gondoljanak bele
abba, mit jelenthet mindent elveszíteni. Ébresszék föl önma-
60
gukban a félelem, harag vagy szomorúság érzéseit az ezekkel
járó észleletek és gondolatok kíséretében, és engedjék, hogy
e gondolatok egy magányos börtöncellába vezéreljék önöket.
Mihez foghatnak, hogy átvészeljenek minden új napot? Jusson
eszükbe, hogy a hadifoglyok szeretteik és kedvenc békebeli
foglalatosságaik felidézésével emelkedtek felül körülményeik
vigasztalanságán. Önökben mi tarthatná a lelket? Van reményük
arra, hogy egy napon kikerülnek innen? Milyen filmet
(képet, a jövőben játszódó jelenetet) képzelhetnének maguk
elé? Mit mondogatnának magukban belső mozijuk szövegeként?
Most képzeljenek el egy reménytelen helyzetről szóló
filmet, amelyben azt ismételgetnék magukban, hogy ezt nem
ússzák meg ép bőrrel, gondoljanak közben cellájuk és környezetük
csüggesztő sivárságára. Éljék át, milyen testi érzéseket
kelt önökben annak tudata, hogy hazájuk is cserbenhagyta
önöket, s még hitük sincs, amelybe kapaszkodhatnának. Mi játszódik
le testükben arra a gondolatra, hogy soha többé nem
láthatják viszont szülőföldjüket és szeretteiket? Most vetítsenek
le egy másik filmet, amelyben a múlt szép emlékeire, szeretteik
képére és kedvenc foglalatosságaikra összpontosítanak. Idézzék
föl életük különleges pillanatait, majd mondják magukban
mély hittel és meggyőződéssel: „Hamarosan viszontláthatom
a szeretteimet." Képzeljék el, hogy a jövőben is hódolhatnak
kedvenc időtöltésüknek, lássák magukat szeretteik körében.
Milyen testi érzések kísérik ennek a filmnek a vetítését? Ismét
vetítsék maguk elé a magányos cella képét, amelynek egyhangúságát
csak az időnkénti kihallgatások szakítják meg. Képzeljék
el, hogy mindössze egy tál üres rizst csúsztat át a foglár
az ajtó nyílásán. Gondolkozzanak el egy pillanatra azon, mivé
lettek ezen a helyen, ahol otthoni pozíciójuk senkit sem érdekel.
Ne feledjék, mindentől elszakadtak, amit szeretnek, amit
fontosnak tartanak: szeretteiktől, otthonuktól, munkájuktól,
legféltettebb kincseiktől. Otthoni sikereikkel, címeikkel, foglalkozásukkal,
rangjukkal a kutya sem törődik. Egyedül önmagukra
számíthatnak. Ebben a végső elkeseredésben kérdezzék
meg maguktól: „Ki vagyok?" Néhány lassú, mély légvétel után
mélyüljenek el abban a gondolatban, hogy mindenről lemondanak,
önmagukon, legbelső valójukon kívül. Mondják ezt
belégzéskor: „Mindent elvehetnek tőlem", majd rövid szünet
61
után kilégzéskor tegyék hozzá: „a lelkemet és belső szabadságomat
azonban nem zúzhatják össze; arra gondolok, amire
a kedvem tartja". Hagyják néhány percig leülepedni e szavak
jelentőségét. Most néhány mély légvétel után képzeljék el azt
a kitörő örömöt, amelyet akkor éreznek, amikor végre hazatérnek
otthonukba és szeretteik körébe. Számoljanak vissza 3-tól
l-ig, nyissák ki a szemüket. Meglátják, mennyire felélénkülnek
és felfrissülnek majd ettől a gyakorlattól!
Meditáció
Mikor gyakorlaton voltam egy nagy elmegyógyintézetben, dr.
Larry Rosenberg lélekgyógyász megtanított minket egy lélektani
irányultságú meditációra, mely a megvilágosodás, a Vipásszana,
vagyis az éberség meditációja nevet viselte. Dr. Rosenberg
ma meditációs oktatóként dolgozik, s korábban a szociálpszichológia
professzora volt a Harvard Egyetemen. Kortársával,
Timothy Learyvel ellentétben, aki tudattágító szerekkel kísérletezve
jutott megváltozott tudatállapotba, dr. Rosenberg a meditáció
eszközeivel fejlesztette tudatát. Vele egy időben a Harvard
egy másik professzora, dr. Richárd Alpert, klinikai pszichológus
- aki később Ram Dassként vált ismertté - lépett a meditáció és
a szellemi felemelkedés útjára. Dr. Rosenberg a következő bevezetővel
kezdte: „Ha inkább megérteni, mintsem ítélkezni akarunk,
s ezzel a szándékkal figyeljük a körülöttünk zajló életet,
ha maradéktalanul elfogadunk mindent, ami felszínre bukkan,
hallatlanul mélyre ásunk, s ennek a mélységnek felzubogó energiáival
gazdagítjuk életünket és tudatunkat. Mindez az éberség
érdeme, s egyúttal belső szabadságunk kapuja."
A tudat hatalmáról fogalmat alkothatunk magunknak azoknak
a rákbetegeknek a sikereiből is, akik a meditáció fegyverét
alkalmazták testi fájdalmaik elviselésére. Gyakorló terapeutaként
jómagam a Stephen Levine által meghonosított meditációs
formát vezettem be, aki Ki hal meg? című könyvében
számolt be rákbetegekről szerzett tapasztalatairól. Igen hatékonynak
találtam ezt a módszert sérülésekből felgyógyuló vagy
62
műtét után lábadozó betegek fájdalmainak enyhítésére, mikor
már a fájdalomcsillapítók csődöt mondtak. Egyszerűen azzal,
hogy a rákbetegek a fájdalmas testtájékra összpontosították
figyelmüket, majd ellazították ezt, feloldották magukban a fájdalom
nyomán támadt feszültséget, ami egymagában is fokozta
a rossz közérzetet. Aztán a beteg a kellemetlen érzetekre koncentrál,
anélkül hogy bármit megpróbálna megváltoztatni, s
a fájdalom érzékelése helyett mintegy a távolból szemléli változékony
testi tüneteit. Azáltal, hogy nem a fájdalom címkéjével
illeti, hanem egyszerű észleleteknek könyveli el ezeket, maga
a fájdalom is vagy eltűnik, vagy jelentősen enyhül.
Meditációval fejlesztve tudatunkat könnyebben megleljük
magunkban az élet élvezéséhez szükséges belső erőt és szabadságot.
Dr. Rosenberg ezt a fajta meditációt a lelkesedés
felébresztésének is nevezte. Nem csupán szabadságunkat
tapasztalhatjuk meg tehát, hanem azt is megtanuljuk, hogyan
élvezzük ki az öröm minden cseppjét, hogyan legyünk j e l e n
teljes szívvel és lélekkel életünk minden pillanatában, legyen
szó főzésről, ínyencségek ízlelgetéséről, szeretkezésről, munkáról,
zuhanyozásról stb. Aki így él, az szívvel-lélekkel élvezi
az életét. Ha nem teljes odaadással élünk, csak félszívvel,
olyan, mintha félálomban töltenénk napjainkat. Ebben a szellemben
terveztem tehát meg a következő gyakorlatot, amely
egyébként Roberto Assagioli Pszichoszintézis című könyvében
ismertetett elhatárolódási technikájából is merít. Ez a gyakorlat
átformálhatja belső lényegükről kialakított képüket.
Gyakorlat:
Irányított meditáció. Belső valónk felfedezése 1
Helyezkedjenek kényelembe, s kezdjenek lassú, mély hasi légzésbe.
Ha sikerült ellazulniuk, kérdezzék meg önmaguktól:
Ki és mi vagyok lelkem legmélyén?
Ki és mi ez a szilárd és kitartó „énérzés" bennem, amelyet
önmagammal azonosítok?
Talán a testemben lakozik annak mulandó észleleteivel?
63
Azokkal a hőérzetekkel vagyok azonos, amelyeket e pillanatban
végtagjaimon érzékelek?
De hogyan lehetne azonos szilárd és változatlan énem
testem folyton változó tapasztalásaival?
Van tehát testem, és vannak tapasztalásaim, énem azonban
lényegileg különbözik változó testi észleleteimtől. Amikor
tehát azt mondom, fázom, melegem van, kellemesen vagy kellemetlenül
érzem magam, nem lehetek azonos mindezekkel
az érzéseimmel. Helyesebb tehát, ha az ént kihagyom ezekből
a múló észlelésekből.
Ki és mi ezek szerint elmém a maga folyton változó gondolataival?
Én megint nem lehetek, hiszen e gondolatok folyvást tovasuhannak.
Egyik pillanatban a boltba akarok menni, de a következőben
meggondolom magam, és moziba vágyom, hogyan tartozhat
mindez a változatlan énre? Le kell tehát szögeznem:
van elmém és vannak gondolataim, ezek azonban nem azonosak
énemmel.
Akkor talán az érzelmekben lakozik énem?
Én vagyok a düh vagy félelem hulláma, amely pillanatról
pillanatra elönt és úrrá lesz rajtam?
Mivel érzelmeim is szüntelenül változnak, helyesebb, ha azt
mondom, vannak ugyan érzelmeim, haragot vagy félelmet
stb. érzek, énem azonban nem azonos haragommal vagy félelmemmel.
Ki és mi vagyok akkor?
Hiszen lényegem nem azonos testemmel, elmémmel, sőt
érzelmeimmel sem. Minek nevezhetem hát? Belélegezve
mondják azt: „Lényegemet tekintve a tudat központja vagyok,
amely dönteni képes minden felől, ami testemet és elmémet
érinti", kilégzéskor pedig folytassák ezzel: „A választás székhelye
vagyok, amelynek hatalmában áll dönteni, akár a külső
körülmények ellenében is."
Most folytassák a mély hasi légzést a fentieket vagy ezek
valamilyen változatát ismételgetve, s közben érezzék át, hogy
valóban tudatuk székhelyével azonosak.
64
3 . fejezet
Belső valónk mint a szerető
gondoskodás forrása
Helen Keller velős szavai rávilágítanak ember mivoltunk
lényegére. Testi fogyatékosságaival küzdve Helen
a következő sorokat írta:
„A világ legszebb és legjobb dolgai nem láthatók,
nem is érinthetők. A szívünkben kell éreznünk ezeket."
Kosaras koromban mindegy volt, milyen szinten játszom
- a gimnáziumban, az egyetemen vagy profi sportolóként -,
társaim szemében egyedül az számított, hogy szíve legyen
a játékosnak. Ez a bátorságon kívül nemcsak a sport szeretetét,
hanem a csapat iránti teljes odaadást is jelentette. Evekkel
az egyetem elvégzése után összefutottam valakivel a régi
csapatból, akinek New Yorkban volt vendéglője. Itt alkalma
volt hírességekkel találkozni, és amikor megkérdezte a nála
étkező Sylvester Stallonét, mit gondol, ha Rocky és Rambo
megverekedne, ki nyerne, Stallone pillanatnyi gondolkodás
után így felelt: „Rocky, mert neki szíve is van."
Akinek jó a szíve, az fölfedezi magában belső valóját, ami
testi-lelki, érzelmi és spirituális jólétének letéteményese.
Amint arról korábban már beszéltem, a „belső" szó ékesszólón
jelöli a tudat vagy tudatosság központját önmagunk legmélyén,
ugyanakkor ez a tudatosság a szeretetre való képességünkkel is
egyenértékű. Dr. Bernié Siegel a „szeretet, béke és gyógyítás"
fogalmait használva azt sugallja, hogy a lélek belső valónak
nevezett középponti része döntő szerepet játszik a gyógyulásban.
65
Amint ő maga írja: „A gyógyulás folyamatait ez a mindenek
fölött álló belső való irányítja." A továbbiakban Joan Borysenkót
idézi, aki a témával kapcsolatos vizsgálatai nyomán hasonló
következtetéseket von le A testre figyelve, az elmét gyógyítva című
könyvében. Borysenko szerint belső valónk révén felfedezzük,
hogy „emberségünk alapja a belső béke, s ennek legfőbb kifejezési
módja a feltétel nélküli szeretet. Ha azonosulunk benső
lényegünkkel, s azt önmagunkban és másokban érdeme szerint
megbecsüljük, életünk minden területe rendeződik".
Martin Heidegger az emberi létezés alapjait kutatva leírja,
mennyire alapvető és kulcsfontosságú a szerető gondoskodásra
való képességünk. Lét és idő című művében elmond
egy mesét a szeretetről, amelyet Goethe is idéz Faustjában.
Mikor először olvastam e fabulát posztgraduális tanulmányaim
idején, mélyen megrendültem, oly mély igazságokat
látszott kimondani az emberi természetről. E szavakat akkor
sem feledtem, midőn lelki és érzelmi zavarokkal küszködő
betegeimet kezeltem. Bármi késztette is pácienseimet, hogy
terápiára járjanak, ez kétségkívül összefüggött azzal, miért
vállalnak felelősséget, kit és mit szeretnek az életben.
A Cura-fabula
„A »gond«, amint egy ízben egy folyón kelt át, agyagos földet
pillantott meg: elgondolkozván vett belőle egy darabot, és formázni
kezdte. Miközben műve felett tanakodott magában, hozzálépett
Jupiter. A „gond" megkérte őt, hogy leheljen lelket
a megformált agyagdarabba. Jupiter ezt készséggel teljesítette.
Ámde amikor teremtményének a „gond" saját nevét akarta
volna adni, Jupiter megtiltotta ezt, és azt követelte, hogy inkább
az ő nevén nevezzék el. Miközben a „gond" és Jupiter az elnevezésről
vitatkozott, felbukkant a Föld (Tellus) is, és azt kívánta,
hogy a teremtmény az ő nevén neveztessék, mivelhogy ő meg
testének egy darabját kölcsönözte neki. A vitázó felek Saturnust
kérték fel döntőbírául. És Saturnus a következő igazságos ítéletet
hozta: Te, Jupiter, mivel te adtad neki a lelket, halálakor
visszakapod azt, te pedig, Föld, aki a testét adományoztad, viszszakapod
a testet. Mivel azonban elsőként a „gond" formázta
meg ezt a lényt, ezért ameddig csak él, a „gondé" leszen. Mivel
66
pedig vita folyik az elnevezésről, »homó«-nak kell hívni, mert
a humusból (föld) vétetett." (Vajda Mihály fordítása.)
Bárhogyan vélekedjünk is arról, mi teszi az embert emberré,
amiként azt ez a kis tanmese is sugallja, testünk és lelkünk
egyaránt a szerető gondoskodás szülötte. Testünk azért, mert
szerelmi aktus és szüleink testi vágya nyomán foganunk meg
anyánk méhében. Akár igaz szerelem, akár érzéki kéj gyermekei
vagyunk, valamiféle vonzódás és rokonszenv mindenképpen
közrejátszott világrajövetelünkben. A szeretet tehát
ott bábáskodott születésünk fölött. Midőn megtanuljuk megnyitni
szívünket, és elsajátítjuk az igaz szeretet képességét,
lelkileg mintegy újjászületünk. Eletünkben tehát a szeretet
uralkodik fölöttünk. Érzelmi életünknek a szeretet, pontosabban
a szeretetre való képesség az alapja, s érzelmeink jelentik
cselekedeteink valódi hajtóerejét.
A fej és a szív
Érzelmeink megértéséhez föl kell ismernünk, hogy minden
érzésünk belső valónkból fakad, mert ez rendelkezik a szeretet
és megbecsülés, tágabb értelemben pedig az életöröm képességével.
Alapvető érzéseink az alant bemutatott négyfélére
csupaszíthatok le, a többi csupán ezek különböző változata.
Az egyszerűség kedvéért kijelenthetjük, hogy négy negatív és
egy pozitív érzelemféleséggel rendelkezünk. Az érzések rendjét
az alábbi ábra szemlélteti.
Szívünkben, lényünk legközepén a szeretet kapott helyet:
Érzelmeinket az teszi értékessé, hogy értékkel ruházzák
föl környezetünk tárgyait és élőlényeit, és tettekre ösztönöz-
Félelem
(Szorongás) Szomorúság
(Lehangoltság)
67
nek bennünket. Stresszről akkor beszélhetünk, amikor bizonyos
behatások folytán fájdalmat vagy kellemetlen érzelmeket
élünk át. Mindebbe belejátszik önértékelésünk és az, mit gondolunk
arról, hogyan tudjuk kezelni a szóban forgó helyzetet.
A félelem és harag negatív érzelmei intő jelei annak, hogy
valami nagyon nincs ínyünkre, és hogy kellemetlen, nemkívánatos
vagy éppenséggel visszataszító események következtek
vagy következnek be olyasvalamivel vagy -valakivel kapcsolatban,
akit szeretünk, nagyra becsülünk, aki iránt felelősséget
érzünk, s ez a továbbiakban bizonyos cselekedetekre sarkall
minket.
A szeretet a legfontosabb pozitív előjelű érzelem, amelyből
az összes többi fakad, amennyiben azt közli velünk, hogy
valami vagy valaki fontos a számunkra. Ez közvetlenül azt
mutatja meg, miben gyönyörködünk, mi okoz nekünk örömet,
miért állunk ki, vagy egyszerűen mit és kit érzünk közel a szívünkhöz.
A félelem érzése azt jelzi, hogy valami nemkívánatos/veszedelmes
a szemünkben, ezért nem akarjuk, ha valakivel, akit
szeretünk, ez a félelmetes esemény megtörténne. Mindez
természetesen a múltra és a jövőre is vonatkozik. Ilyenkor
gyámoltalannak és magatehetetlennek érezzük magunkat
a félelmetes körülményekkel szemben, aminek megfutamodás
lesz a vége.
A harag ugyancsak valami nemkívánatosról/veszedelmesről
ad hírt, s a múltra, jelenre és jövőre egyként vonatkozhat.
A haragos ember ugyanakkor nem érzi teljesen védtelennek
magát, s ez támadó viselkedésre és küzdelemre készteti.
A szomorúság nemkívánatos eseményt jelez a múltbanjelenben
vagy jövőben valamivel vagy valakivel kapcsolatban,
akit vagy amit szeretünk. Ekkor reménytelennek ítéljük meg
a helyzetet, magunkat pedig esendőnek és védtelennek. Könynyekre
fakadunk, s beletörődünk veszteségünkbe.
Mivel a modern kor stresszhatásai elsődlegesen érzelmi vagy
szellemi természetűek, fontos, hogy megértsük az érzelmek
68
logikáját. Ez sokat segített a férfiak kezelésében. Kivált azoknál,
akiket a nejük hurcolt el a házassági terápiára, vagy küldött
hozzám végső ultimátum gyanánt, nagyjából a következő
felkiáltással: „Vagy elmész terápiára, vagy engem többé nem
látsz." Szerencsére mi, férfiak érzéseink logikáját megértve azt
is fölismerjük, milyen érzelmeket várnak el tőlünk a nők. Ez
belső felszabadulással járhat. De olyan nőkkel is találkoztam,
akiknek szintén nehezére esett ez, s férjük nem győzött panaszkodni
hűvös és távoli magatartásukra. Ezek a nők szemlátomást
lényük férfiúi oldalával azonosultak, így az érzelmek logikájának
megértése nekik is nagy hasznukra volt.
Gyakorlat:
Nyisd meg a szívedet, tedd pozitívvá a negatívat!
Ennek a gyakorlatnak a megvilágítására hadd idézzem ide
Scrooge* átalakulásának példáját, kivált abban az 1951-es
filmfeldolgozásban, amelyben Allistair Simms alakította.
A történet elején Scrooge összezsugorodott szívét görnyedt
testtartása és akadozó mozdulatai érzékeltették, aztán egy
napon arra ébred, hogy átváltozott. A szó szoros értelmében
ugrálni kezd örömében, és azt mondja: „Olyan bolondos
jókedvem van, mint egy iskolás fiúnak." Ez a gyakorlat a szívet
nyitja meg a stresszhatások idején. Ekkor a félelem, harag és
szomorúság/lehangoltság fájdalmas, visszahúzó érzéseit viszszaalakítjuk
az öröm és szeretet szétáradó energiájává. Ehhez
nem kell mást tennünk, mint eltolnunk az érzelmi hangsúlyokat.
A jelen példa megmutatja, hogyan alakíthatjuk vissza egy
szempillantás alatt a stressz által kiváltott kellemetlen negatív
érzelmeket az öröm és szeretet pozitív és kellemes érzéseivé.
Ekképpen testünk és lelkünk megtanulja, hogyan formáljuk
át a harag negatív, visszahúzó energiáját az öröm és szeretet
pozitív, túláradó érzésévé, mely aztán a maga jótékony
erejével közelebb visz célunk megvalósításához.
* Dickens: Karácsonyi ének című regényének hőse.
69
Ugyanígy azt is megtanuljuk, hogyan alakítsuk pozitív, túláradó
érzésekké a szomorúság/lehangoltság visszahúzó energiáját
a bennünk lakozó nyugodt erő, Mélymagunk felidézésével.
E lépések kissé módosulnak abban az esetben, ha a szomorúság/
lehangoltság oka egy szeretett lény elvesztése vagy egy szerelmi
szakítás. Ezzel a következő alfejezetben foglalkozom. Itt
most azt a formulát ismertetem, amely a stresszhatások következtében
fellépő negatív és/vagy fájdalmas, kellemetlen érzéseket
hárítja el. Célunk az, hogy visszakerüljünk egy korábbi
kellemes hangulatba, melynek során elfogadtuk környezetünket.
A negatív érzelmek hathatós átformálásához taglejtésekkel
is ki kell fejezniük a pozitív érzéseket, éspedig ugyanolyan
erővel, mint imént a negatívakat. A gyakorlat során túlozzák is
el kissé a kellemes érzéseket kísérő széles ívű gesztusokat.
Ha belélegzem kellemetlen érzéseimet (jelenlegi negatív
vagy fájdalmas hangulatomat), ez azt jelzi és mondja el számomra,
hogy nincs ínyemre, amikor
Kilégzéskor fejezzék be a mondatot.
Belégzés: mert ilyenkor jobban érzem magam (pozitív, kellemes
hangulatom támad), jobb szeretem vagy üdvözlendőnek
tartom, amikor
Kilégzéskor fejezzék be a mondatot.
Félelem/harag
Ha belélegzem ijedelmemet vagy szorongásomat ebben a helyzetben,
ez azt mondja számomra, hogy nincs ínyemre, amikor
Kilégzés (a mondat befejezése): kifutunk az időből reggelente,
mert a gyerekeket nógatni kell, és én elkésem a munkából.
Belégzés: mert j o b b szeretem, ha
Kilégzés (a mondat befejezése): olajozottan mennek a dolgok,
és tudom, hogy időben beérek a munkahelyemre.
Ha belélegzem ijedelmemet vagy szorongásomat ebben a helyzetben,
ez azt mondja számomra, hogy nincs ínyemre, amikor
Kilégzés (a mondat befejezése): kifutunk az időből reggelente,
mert a gyerekeket nógatni kell.
Belégzés: mert üdvözlendőnek tartom, ha
70
Kilégzés (a mondat befejezése): olajozottan mennek a dolgok,
és én időben beérek a munkahelyemre.
Harag/frusztráció
Ha belélegzem haragomat vagy frusztrációmat ebben a helyzetben,
ez azt mondja számomra, nincs ínyemre, amikor
Kilégzés (a mondat befejezése): tévénézés közben a kutya ugatni
kezd.
Belégzés: mert j o bb szeretem, ha
Kilégzés (a mondat befejezése): zavartalanul kipihenhetem
a munkanap fáradalmait.
Ha belélegzem haragomat vagy frusztrációmat ebben a helyzetben,
ez azt mondja nekem, nincs ínyemre, sőt egyenesen
gyűlölöm, amikor
Kilégzés (a mondat befejezése): tévénézés közben a kutya
ugatni kezd.
Belégzés: mert üdvözlendőnek tartom, ha
Kilégzés (a mondat befejezése): zavartalanul kipihenhetem
a munkanap fáradalmait.
Szomorúság/lehangoltság
Ha belélegzem szomorúságomat vagy lehangoltságomat ebben
a helyzetben, ez azt mondja számomra, hogy nincs ínyemre
és letör, amikor
Kilégzés (a mondat befejezése): egy hozzám közel álló ember
megharagszik rám.
Belégzés: mert jobb szeretem, ha
Kilégzés (a mondat befejezése): a hozzám közel állók elégedettek
velem.
Ha belélegzem szomorúságomat vagy lehangoltságomat
ebben a helyzetben, ez azt mondja számomra, hogy nincs
ínyemre és letör, amikor
Kilégzés (a mondat befejezése): egy hozzám közel álló
ember megharagszik rám.
Belégzés: mert üdvözlendőnek tartom, ha
Kilégzés (a mondat befejezése): a hozzám közel állók elégedettek
velem.
71
Most gondoljanak hasonló helyzetekre, és fejezzék be önállóan
a mondatokat. Ezzel megtanulják, hogy negatív vagy
fájdalmas hangulataik helyett a pozitív, kellemes érzésekre
figyeljenek. A témával részletesebben a következő fejezetben
foglalkozom. Néhány példát mégis közreadok arra az esetre,
ha kedvük támadna a gyakorlásra.
Félelem vagy szorongás (idegesség, aggodalom, izgatottság)
Példa: Önök úgy érzik, egy önökhöz közel álló személy bajba
keveredett
Ha belélegzem ijedelmemet vagy szorongásomat (aggodalmamat,
idegességemet) ebben a helyzetben, ez azt mondja
számomra, hogy nincs ínyemre, amikor
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: mert j o b b szeretem, ha
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Ha belélegzem ijedelmemet vagy szorongásomat (aggodalmamat,
idegességemet), ez azt mondja nekem, hogy nincs
ínyemre, amikor
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: mert üdvözlendőnek tartom, ha
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Harag vagy frusztráció (ingerültség, bosszúság, neheztelés)
Példa: valaki durván eltorlaszolja az utat az országúton
Ha belélegzem haragomat vagy frusztrációmat (ingerültségemet,
bosszúságomat, neheztelésemet) ebben a helyzetben,
ez azt mondja számomra, nincs ínyemre, sőt egyenesen gyűlölöm,
amikor
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: mert j o bb szeretem, ha
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Ha belélegzem haragomat vagy frusztrációmat (ingerültségemet,
bosszúságomat, neheztelésemet) ebben a helyzetben,
72
ez azt mondja számomra, hogy nincs ínyemre, sőt egyenesen
gyűlölöm, amikor
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: mert üdvözlendőnek tartom, ha
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Szomorúság vagy depresszió
(letörtség, vereség, megbántottság)
Példa: nem tölthetik szeretteikkel a szabadságot
Ha belélegzem szomorúságomat vagy lehangoltságomat
ebben a helyzetben, ez azt mondja számomra, nincs ínyemre
és letör, amikor
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: mert j o bb szeretem, ha
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Ha belélegzem szomorúságomat vagy lehangoltságomat
ebben a helyzetben, ez azt mondja számomra, nincs ínyemre
és letör, amikor
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: mert üdvözlendőnek tartom, ha
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Végső soron tehát valamennyi érzésünk visszavezethető
arra, mit szeretünk, miért vállalunk felelősséget, mit tartunk
fontosnak. Az Arthur-mondakör legújabb megfilmesítésében,
Az első lovag című mozidarabban a királyt alakító Sean
Connery megkérdezi Sir Lancelotot, vagyis Richárd Gere-t,
miért vállalta a vesszőfutást, miért tette kockára az életét.
Lancelot erre azt feleli: „Én semmitől sem félek."
Arthur királyi fölénnyel vágja rá: „Mikor egy férfi semmitől
sem fél, akkor semmit sem szeret, ha pedig semmit sem
szeretünk, ugyan mi marad nekünk az életben?"
Egy vietnami film, amelyben Kevin Costner játssza a főszerepet,
azt a tanulságot sugallja, hogy „szeretet nélkül nincs
miért harcolni".
73
Önmagunk felfedezése és a veszteség
Dr. Carl Jung azt írta valahol, hogy az özvegy és az árva
az individualizáció, vagyis az önkiteljesedés kezdetének jelképei.
Aki egy szál magában áll az életben, annak páratlan
lehetősége nyílik arra, hogy meglelje fizikai, érzelmi és spirituális
szabadságát. A szeretteiket gyászolók belső valójuk
támaszára szorulnak a túlélés érdekében, mert csak így képesek
megbirkózni veszteségük fájdalmával, s túllépni azon.
Az özvegy és az árva felismeri gyászában, hogy valamenynyien
felelősek vagyunk jó közérzetünkért. A hadifoglyokhoz
hasonlóan fölfedezik, hogy biztonságuk és belső békéjük nem
külső hatások függvénye. A hozzájuk legközelebb álló ember
elvesztése megtanítja őket arra, hogy a halál elszakítja egymástól
a szerető szíveket. A veszteség nyomán támadt űrt
azután a Mélymag fölfedezett belső teljessége tölti ki.
Fontos felismernünk, hogy belső valónk, másképpen a szellem/
lélek egyet jelent tudatosságunkkal és szeretetre való
képességünkkel. A Don Jüan DeMarco című filmben egy elmegyógyintézeti
ápolt érdekes kérdéseket feszeget arról, mi
tekinthető normálisnak, különösen a szeretetben és a szerelemben.
A Johnny Depp által alakított fiatal beteg, aki Don
Jüannak véli magát, a következőket mondja pszichiáterének,
akit Marion Brando játszik: „Az életben négy fontos kérdés
van: 1. Mi szent a számunkra? 2. Honnan származik az emberi
szellem? 3. Mi az élet értelme? 4. Miért tudnánk meghalni?
A válasz mind a négy kérdésre ugyanaz: egyetlen ilyen hatalom
van, a szeretet."
A megtört szívű szerelmes tehát az özvegyekhez és árvákhoz
hasonlóan összetörhet vesztesége súlya alatt, de féltett
emlékeit a hadifoglyokhoz hasonlóan újraélve győzedelmeskedhet
is a helyzeten. Ezt ékesszólóan példázza a Casablanca
híres, könnyfacsaró jelenete, midőn Humphrey Bogart búcsút
vesz Ingrid Bergmantól. Mégsem fájdalmas veszteségével
törődik, hanem ehelyett a r r a figyelmezteti partnerét: „Párizs
74
mindig megmarad nekünk." A szerelmesek tehát hálásan fölidézik
közös emlékeiket, s felülemelkednek fájdalmukon.
A hála érzése enyhítheti a veszteség fájdalmát. Ha viszont
mohóságunkban egyre többre vágyunk, ez csak fokozza veszteségünk
tudatát. Bánatunkban azt kívánjuk, bárcsak több
időt tölthettünk volna együtt. Ez több mint természetes, és
azt jelzi számunkra, hogy a szeretett személy emléke elevenen
él szívünkben. Ha viszont el tudjuk mondani: „Hálás vagyok
közös boldogságunkért", nyitottak maradunk a szívünkben
tovább élő szeretettel szemben, ami hozzásegít ahhoz, hogy
elfogadjuk veszteségünket. Ha ellenben vissza akarjuk forgatni
az idő kerekét, és csupán a szeretett személy hiányára
gondolunk, ez csak növeli fájdalmunkat, aminek következtében
aztán elzárjuk szívünket a fájdalom elől. Meg kell tehát
tanulnunk testileg-lelkileg átalakítani a szomorúság/lehangoltság
negatív, visszahúzó energiáját az alázatos hála pozitív,
túláradó érzésévé. Hálát kell éreznünk az együtt töltött idő
szép emlékeiért, amely lényünk legmélyén felidézi a hajdani
örömöt és szeretetet. Ez a hála azután elvezet oda, hogy bele
tudunk nyugodni veszteségünkbe. Miközben testünk elengedi
az eltávozott kedvest, belső valónk, szellemünk vagy lelkünk
szeretettel ápolja emlékét. Ez elmélyíti abbeli meggyőződésünket,
hogy a szeretet lelkünk legmélyéről fakad, s képes
túllépni a földi élet vagy akár a halál korlátain. Az alábbiakban
két betegem esetét ismertetem.
Hála és veszteség:
James és Debra
James az ötvenes évei elején j á r ó férfi, aki nehéz válása idején
keresett föl. A válás után udvarolni kezdett egy negyvenes évei
elején járó nőnek, Barbarának, aki feleségével ellentétben
osztotta a helyi politikai élet iránti érdeklődését. A szerelmesek
úgy érezték, hogy egymás karjában meglelték lelki társukat.
Mindketten olyan szenvedélyt éreztek, mint soha annak
előtte. A kapcsolat két évig virágzott, míg azután gondok
kezdtek jelentkezni az előző házasságból származó gyerekek
miatt. Noha ekkor már az összeköltözést fontolgatták, ezek
75
a nézeteltérések végül elvezettek a végső szakításhoz, ami öszszetörte
James szívét.
Mikor ismét jelentkezett nálam, arra összpontosítottunk,
hogy James ne fojtsa el érzéseit, hanem nyilvánítsa ki ezeket
Barbarának vagy személyesen, vagy levelek formájában. Arra
is buzdítottam, hogy szavait örökítse meg naplóban. Ezt akkor
vette elő, ha különösen rátört a szomorúság. Leveleit újraolvasva
James megnyitotta a szívét, és negatív érzelmeinek
fájdalmas, visszahúzó erejét a Barbara iránt érzett szerelem
túláradó érzéseivé alakította. Belső valójával azonosulva enyhíteni
tudta vesztesége fájdalmát. Visszaemlékezve a Barbarának
mondottakra, vagy újraolvasva ezeket, újra átélte szerelme
teljességét. Ezáltal ismét helyrebillent lelki egyensúlya, a szakítás
ugyanis azért is olyan fájdalmas a szerelmesek számára,
mert eközben önbecsülésük is alaposan megtépázódik. Azt is
gyakran halljuk tőlük, hogy úgysem találnak senkit, aki felérne
az elveszített kedvessel.
James igen találóan jegyezte meg: „Ha valaki ilyen szavakkal
fordul hozzám, okvetlenül megszeretem magamat! - Majd
gyorsan hozzáfűzte: - De ha ő nem képes erre, az őbaja, mert
nem tudja, mit veszít."
így tehát helyreállt az önbizalma. Aztán amikor nagyon
hiányzott Barbara, kivált az együtt töltött szerelmes órák, mély
lélegzetet vett, ellazult, s hálával és megbecsüléssel emlékezett
vissza a vele töltött időre. Vallásos lévén, nemegyszer mondott
hálatelt imát a Gondviselőnek, amiért megadta neki ezt a boldogságot.
Egyszer például elhajtott a mellett az étterem mellett,
ahol egyszer romantikus vacsorát költött el kedvesével. Ez
elvezetett az utolsó szerelmes éjszaka gyönyörű emlékeihez.
Ilyenkor mély lélegzetvételekkel akadályozta meg, hogy szíve
bezáruljon a fájdalom előtt. Testében is újraélve ennek az éjszakának
az emlékét belenyugodott, hogy többé nem ismétlődik
meg. Megvigasztalta az a tudat, hogy a maga részéről mindent
megtett a kapcsolat fennmaradása érdekében. Mivel nem
fojtotta el Barbara iránti érzelmeit, hanem volt annyi bátorsága,
hogy ne csak átérezze, de ki is nyilvánítsa szerelmét a nő
elutasító magatartása ellenére, James nyitva tartotta a szívét,
s megtalálta a fájdalom mögött lappangó szerelmet. A sajgó
üresség helyett továbbra is a teljesség volt osztályrésze, s meg-
76
vigasztalta az a tudat, hogy a maga részéről mindent elkövetett,
hogy elhárítsa a házasságuk útjában álló akadályokat.
Debra harminckilenc éves volt, akit betegem, J o a n hozott
föl hozzám erősen kiborult állapotban egy hideg, havas
januári estén. Joan a saját óráját adta át Debrának, mert
barátnője ekkor veszítette el élete nagy szerelmét, Douget
egy autóbaleset során. Egy csodálatos éven keresztül éltek
együtt, és a házasságot tervezgették. Debra kezében volt a kormány,
amikor egy ittas vezető az útkereszteződésen áthajtva
az utasülésnek ütközött, ahol Doug ült. A férfi azon nyomban
meghalt, Debra pedig úgy érezte, képtelen folytatni az életét.
Arra biztattam, hogy képzelje maga elé Douget, beszélgessen
vele, és ne csak írjon naponta a naplójába, hanem írjon levelet
magának Dougnek is. Érzései és vesztesége kinyilvánítása
révén Debra részesült a belső erejéből. Gyásza és gyötrelmei
elmúltával eltöltötte a hála érzése, amiért oly csodálatos időszakot
tölthetett Douggel, noha azt kívánta, bár egy életen át
tartott volna ez. Eközben naponta beszélgetett eltávozott kedvesével,
vagy hangosan, amikor egyedül volt, vagy, amikor
a helyzet nem volt erre alkalmas, gondolatban folytatta
a beszélgetést, valahányszor ennek szükségét érezte.
Ahányszor csak úrrá lettek rajta a harag, szomorúság és
lehangoltság érzései, miközben Doug fizikai hiánya miatt
gyötrődött, mély lélegzetet vett, megnyitotta szívét, s könynyek
között ismét átélte a Douggel töltött idő boldogságát.
Egy darabig apró közös szokásaikat is megőrizte. Reggelente
rohanniuk kellett munkába, ezért nem volt idejük együtt
reggelizni. Apró figyelmességként mégis otthagytak egy falatot
egymás számára, többnyire egy fél banánt. Mikor Debra
vagy Doug kijött a konyhába, ott találta ezt a banánt, nemegyszer
egy szerelmes levélke kíséretében. Debra könnyeit nyelve
mesélte el nekem, többször is megtörtént, hogy hazatérve fél
banánt talált az asztalon, amelyet öntudatlanul hagyott ott
reggel, ugyanúgy, mint amikor Doug még élt. Ez összetörhette
volna a szívét, ha nem lett volna képes arra, hogy átformálja
gyásza fájdalmas, visszahúzó erejét. Most már azonban
képes volt túláradó hálát érezni az iránt a férfi iránt, aki
oly mély érzéseket ébresztett benne, és aki addig ismeretlen
boldogsággal ajándékozta meg. Úgy érezte, soha többé nem
77
lesz képes a szerelemre. Végül mégis meg tudta nyitni szívét
egy másik férfi előtt, akit önmagáért szeretett, nem pedig
mint Doug helyettesét, miközben tudta, hogy Doug számára
mindig marad hely a lelkében.
Gyakorlat: A veszteség gyógyítása hálával
Egy pillanatra gondolkozzanak el James és Debra példáján,
akik a múltra hálával emlékezve dolgozták föl gyászukat. Most
idézzék föl magukban azoknak a szeretteiknek vagy házi kedvenceknek
az emlékét, akiket elveszítettek. Lélegezzenek be
mélyen, s hagyják közben puhán elengedve a hasukat. Lágyítsák
meg a szívük táját is. Gondolják meg, miként próbálja
elzárni a szívét minden ember a rá lesújtó fájdalom elől. Képzeljenek
el egy összeszoruló öklöt, és szorítsák ökölbe kezüket.
Tovább folytatva a mély hasi légzést, lassan nyissák ki öklüket.
Engedjék szabadon a veszteség érzését; képzeljék el eközben,
hogy egy meseszép pillangó röppen ki a kezük közül. Miközben
tovább puhítják a szívtájékot, képzeljék el, hogy szétnyíló
kezük virágként tárja szét szirmait a felkelő napnak, miután
bezárult az éjszaka hűvöse előtt. Eztán folytatva a mély hasi
légvételeket idézzék föl hálával az együtt töltött boldog órák
eleven képeit. Amennyiben feszültség ébred önökben, oldják
föl azt hasi légzéssel. Mondjanak le arról a vágyról, hogy
továbbra is együtt maradjanak eltávozott kedvesükkel. Közben
tágítsák ki mellkasukat, mintha csak helyet csinálnának a mély
hála és szerelem érzéseinek, mialatt újraélik a szép emlékeket.
Ezeket az emlékeket bármikor elővehetik és elnézegethetik,
akárcsak egy nagy becsben tartott családi fotóalbumot.
A szerető gondoskodáshoz bátorság kell
Amiként azt James és Debra egyaránt felfedezte, csak akkortól
szerethetünk kötelmektől mentesen, amikor elég erősnek
érezzük magunkat gyászunk elviseléséhez. Utolsó egyetemi
78
évem során történt egy szürke, hideg vasárnap délután, hogy
egy öreg templom temetőkertjében sétálgattam. Metszőhideg
volt, s mivel a templom néhány mérföldre esett Maryland
keleti partjától, a Chesapeake-öböl jeges szelei átfújtak kabátomon.
Hirtelen egy sírfelirat keltette föl figyelmemet:
Minden, ami jó, tovalebben,
Minden, ami szép, tovaszáll.
Amit szeretsz, kivirágzik,
S máris eléri a hervadás.
Első pillanatra a sírfeliratot ugyanolyan lehangolónak éreztem,
mint e szürke nap jeges hidegét. Aztán, mintha csak előragyogott
volna a nap a szürke felhők közül, megértettem e
szavak valódi jelentését. Igazságukat átérezve felfedezhetjük,
képesek vagyunk a kötelmektől mentes szeretetre. Legelőször
is bele kell nyugodnunk, hogy az anyagi világ - az emberek,
házi kedvencek, szívünkhöz nőtt helyek és tárgyak - végül
az enyészeté lesznek, virágzásnak indulnak és elhervadnak.
Ekkor megtanuljuk még életünkben megbecsülni és hálával
fogadni mindazt, ami örömet okoz. Ahelyett azonban, hogy
beléjük kapaszkodnánk, mint boldogságunk egyetlen és kizárólagos
letéteményesébe, meg kell tanulnunk szabadon és
derűsen szeretni, felismerve az anyagi valóság mulandó természetét.
Hogy William Blake szép négysorosát idézzem:
Magadhoz kötöd örömöd:
A szárnyas életet töröd;
Röptében rá csókot lehelsz:
Öröklét hajnalára lelsz.
(Tellér Gyula fordítása)
Felismerjük, hogy egyedül a szeretet örök. Bátorság kell
a szeretethez, tudván tudva, hogy konkrét megjelenési formája
egyszer és mindenkorra elveszhet számunkra. Testünk
fennmaradása a külső körülményektől - a levegőtől, élelemtől
és víztől - függ, szellemünk azonban felülemelkedhet
a fizikai korlátokon, amire a hadifoglyok hősiessége is megtanított
bennünket. Csak azok éreznek sajgó űrt szeretteik
79
elvesztésekor, azok vágynak a viszontlátásra, akik a testükkel
azonosulnak. Ha viszont belső valónkkal, vagy szellemünkkel/
lelkünkkel érezzük egynek magunkat, szeretetünk tárgyára
emlékezve bármikor felidézhetjük ennek az érzésnek
a teljességét, s újra átélhetjük elveszített boldogságunkat.
Annak tudata, hogy belső valónk vagy szellemünk/lelkünk
lényege a szeretetre való képesség, megismerteti velünk belső
teljességünket. A kezdetben megtapasztalt üresség abból
fakad, hogy megtagadjuk, elfojtjuk leglényegünket, ami értelmet
ad az életnek, vagyis szeretetre való képességünket. Van
egy régi szufi mondás:
„Midőn a szív siratja veszteségét, a lélek kacagva örül a megtalált
kincsnek."
Gyakorlat: Élj teljes szívvel!
Gondolkozzanak el az imént közölt sírfelirat szavain:
Minden, ami jó, tovalebben,
Minden, ami szép, tovaszáll.
Amit szeretsz, kivirágzik,
S máris eléri a hervadás.
E szavakat ismételgetve gondoljanak arra, hogy szeretetünk
tárgyának fizikai megjelenése ugyan változhat idővel, a szerelem
azonban megmarad. Erezzék át, hogy szeretteink és kedves
tárgyaink emlékét senki sem veheti el tőlünk. Töprengjenek el
azon, hogy ők mindörökre velünk maradnak.
Szerelem és halál
Ha egyszer ráébredünk arra, hogy szívünket megnyitva szeretteink
testi elvesztésének fájdalma előtt, hálává változtat-
80
hatjuk fájdalmunkat, többé soha nem kell félnünk a haláltól.
Ekkor már nem védjük magunkat görcsösen a fájdalomtól,
és őszinte örömmel gondolhatunk az együtt töltött boldog
időkre. A hadifoglyok példáján okulva megszabadulhatunk
külső korlátainktól, s felülemelkedhetünk az elválás és veszteség
fájdalmán. A hadifoglyok hősiessége azt is megmutatta,
hogy szeretteinkre és kedvenc időtöltéseinkre emlékezve,
a szeretet érzését újraélve és kifejezve, még ha csak gondolatban
is, de átélhetjük belső teljességünket. A szeretet érzése
hatalmas erő akkor is, ha csupán képzeletünkben lelhetünk
vigaszra. Amiként azt Thomas Mann mondotta volt: „A szeretet
és nem az ész győzi le a halált."
Richárd Dreyfus a Mindig című filmben szomorúan állapította
meg: „Az egyetlen fájdalom, amit magunkkal viszünk
a halálba, a magunkba fojtott szeretet miatt gyötör bennünket."
Ez a tanulság egybehangzik a halálközeli élményekkel,
amelyeknek egy részét személyesen is módom volt meghallgatni.
A klinikai halál állapotában megtapasztalt feltétel nélküli
szeretet ráébresztette ezeket az embereket, hogy egyedül
a szeretni tudás és szeretteik életének bearanyozása számít.
Hálásak voltak, hogy az életbe visszatérve több időt tölthettek
hozzátartozóikkal, és nyíltabban kifejezhették irántuk érzett
szeretetüket.
E fejezet végét írva ismét furcsa élményben volt részem,
annak klasszikus Jung-féle meghatározása szerint, aki „jelentős
érzelmi egybeesésének nevezte a hasonló jelenségeket. Történetesen
kétszer egymásután úgy kapcsoltam be a televíziót
négy napon belül, hogy legnagyobb meglepetésemre ugyanazt
a jelenetet sugározta ugyanabból a filmből. A Ghostnak
az az epizódja ez, amikor a Patrik Svvayze által játszott szellem,
Sam végleg elhagyja Mollyt, a feleséget, akit Demi Moore
alakít. Sam lassan eltűnik a mögüle áradó sugárzó fényben,
ami, mint a következő fejezetben látni fogjuk, a halálközeli
élmények visszatérő motívuma is. Sam azt mondja Mollynak:
„Szeretlek, Molly, mindig is szerettelek." Aztán, amint lassan
a fény felé lebeg, meglepetten és örömmel mondja: „Bámulatos,
Molly, ez az emberben élő szeretet. Ezt most magammal
viszem."
81
Gyakorlat: Az élet élvezete és megbecsülése
Emlékszem egy párra, akkor jöttek hozzám, amikor praktizálni
kezdtem. Henry és Katherine folyvást egymást marták.
Az ülés utolsó tíz percében megkértem őket, üljenek szembe
egymással úgy, hogy térdük összeérjen. Aztán fölszólítottam
őket, hogy nézzenek egymás szemébe, miközben mélyen belélegeznek,
és fölváltva a következő mondatot ismételgetik tetszés
szerinti befejezéssel: „Ha arra gondolok, hogy meghalsz
egyszer, és én elveszítelek, ." Az ülés egész légköre drámaian
megváltozott, a két ember halkan sírni kezdett. Ettől
kezdve fokozatosan megtanulták megbecsülni egymást.
Gondoljanak barátaikra és hozzátartozóikra. Képzeljék el,
amint melléjük ülnek, megfogják a kezüket, és a szemükbe
nézve a következő mondatot ismételgetik tetszés szerinti befejezéssel:
„Ha meghalsz egyszer, és én elveszítelek, nagyon
fog hiányozni (fejezzék be a mondatot azzal, mi hiányozna
a szóban forgó személlyel kapcsolatban, mondjuk a mosolya,
a közös időtöltések stb.) ."
Ismételgessék a mondatot mindaddig, amíg valóban át
nem érzik ennek az embernek a jelentőségét.
Tovább folytatva a gyakorlatot most egészítsék ki a következő
mondatot: „Ha tudnám, hogy néhány napon belül meghalok,
nagyon hiányozna ." Gondolják végig, ki és
mi hiányozna önöknek. Woody Allén egyik régi filmjében,
a Manhattanben ezt mondja: „Miért érdemes élni?" Aztán
magnószalagra sorolja:
„Groucho Marx... ajupiter szimfónia második tétele...
Louis Armstrong Potato Head Blues című lemeze...
Marion Brando... Frank Sinatra... azok a hihetetlen
almák és körték Cézanne-nál... a rákok Sam Wooban...
Trace arca..."
Van egy csodálatos jelenet a Holdkórosok című filmben is,
amikor a Nicolas Cage által alakított Ronnie megpróbálja
rávenni a Cher által játszott Lorettát, hogy nézze meg vele
82
az operában a Bohéméletet. Eközben a következő szenvedélyes
szavakra fakad:
„Két dolgot imádok. Téged és az operát. Ma este
mindkettő az enyém, ezért (gyötrődve elhallgat,
majd fölsóhajt), jesszusom! Az egész életemet odaadnám
ezért a pillanatért!"
Az opera-előadás után így beszél szerelméről Lorettának:
„Loretta, itt vagyunk! Nem érdekel, ha a pokol tüzére
jutok, nem érdekel. Ebben a pillanatban a múlt és
a jövő nevetségesen semmit sem jelent a számomra.
Egyedül az számít, hogy... szeretlek, Loretta... A szerelem
nem kellemes, hanem mindent összekuszál,
eltöri a szívedet, megsemmisít. De hát nem azért
vagyunk itt, hogy tökéletessé tegyük a dolgokat.
A hópelyhek tökéletesek. A csillagok is azok. De mi
nem, mi nem. Mi azért vagyunk itt, hogy tönkretegyük
magunkat... Es meghaljunk a végén."
Ronnie azt a lényünk legmélyén lakozó szenvedélyt testesíti
meg, amely képes átélni a pillanat, az itt és most teljességét,
annak minden zűrzavaros tökéletlenségével és szövevényességével
egyetemben. Önök miért rajonganak? Minek örülnek?
Mi teszi önöket boldoggá? Melyek életük legnagyszerűbb
pillanatai? A hadifoglyokhoz hasonlóan most vegyék sorra
kedvenc időtöltéseiket. Példaként ideírom néhány kósza ötletemet,
ami éppen eszembe jutott (fejezzék be önök a mondatot).
„Szeretem a régi Woody Allen-filmeket, az őszt New
Englandben, a Bohéméletet, Beethoven IX. szimfóniáját. Emlékszem,
New Englandben élve hogyan áztattam tagjaimat a termálfürdőben,
élvezve a bugyborékoló víz kellemes melegét,
és testemet masszírozva, miközben a hóesést figyeltem a kádat
körülvevő nagy ablakokon keresztül. Szeretem a csillogást
kedvesem gyönyörű szemében. Emlékszem néhány nagyszerű
meccsre, amelyben minden idők két legnagyobb kosarasa,
dr. J. (Július Irving) és »Lebegő« Michael Jordán játszott.
Emlékszem, miként úsztak el az ellenfél védővonala mögött,
83
oly könnyed mozdulatokkal, mintha csak balettoztak volna."
Legyenek aprólékosak e gyakorlat végzése közben, vegyék
számba gondolatban mindazt, amit szeretnek és becsben tartanak,
anélkül azonban, hogy görcsösen ragaszkodnának
ezekhez a földijavakhoz; üdvözöljenek hálatelt szívvel minden
futó örömöt. Ügyeljenek arra, hogy érzéseik felidézése közben
ne feszüljön meg testük, hanem hagyják, hogy érzelmeik szabadon
lebegjenek tudatuk tág terében. Lélegezzenek továbbra
is mélyen és lassan, hogy a mély ellazultság állapotában
maradjanak, miközben életük legkedvesebb pillanatainak felidézése
közben elenyészik belső feszültségük.
Belégzés: szeretem
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: emlékszem (amikor)
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Ismételgessék e mondatokat, és fejezzék be azokat. Befejezésül
végezzenek mély hasi légzést, és érezzék át testükben
az élet szeretetét és megbecsülését, annak minden jó és rossz
pillanatával. Gondolják meg, el tudják-e fogadni, mi több,
kedvesnek találni azokat az apró tökéletlenségeket, amelyek
jellemzik életünket. Azután térjenek vissza a megszokott
tudatállapotba azzal az eltökélt szándékkal, hogy örömmel
élik meg életük minden eljövendő pillanatát.
84
4. fejezet
A belső való mint a kapcsolódás
és folyamatosság letéteményese
Mielőtt rátérnék annak boncolgatására, mi a szerepe
a halálközeli élményeknek belső valónk megismerésében,
engedjék meg, hogy elmondjak egy rövid
történetet. Egy Maine-ben töltött hétvégi kiruccanásról hazatérőben
a kocsim érthetetlenül lelassult, noha a tartály tele
volt benzinnel. Kihúztam a leállósávra, és bizony csak a legnagyobb
nehézségek árán tudtam újra felgyorsítani a járművet.
A végén teljesen lerobbant. Ekkor fedeztem föl, hogy
az akkumulátor mondta föl a szolgálatot, ami fölöttébb meglepett,
mert úgy tudtam, hogy egy működő kocsinál az akkumulátor
automatikusan újratöltődik. A szerelőtől megtudtam,
hogy a hiba a váltóáramú generátorban volt, ez merítette le
időnek előtte az akkut. Ez a kis baleset megtanított arra, hogy
a kocsi lényege láthatatlan a számunkra, jelesül a gyújtáshoz
szükséges szikra, melyet az akku szolgáltat, és amely, úgymond,
életet lehel a motorba.
Hazatérve megnéztem a Simpson család legújabb epizódját
a tévében. Ebben Bart eladja lelkét Millhouse-nak, és elveszíti
minden életerejét. Ettől fogva képtelen élvezni az élet örömeit,
és teljes apátiába süllyed. Ami korábban megnevettette,
az most közömbösen hagyja. Szemlátomást minden érdeklődését
elveszti. A helyi ABC-be betérve még az automatikus ajtó
sem nyílik ki előtte, egy másik vásárlónak kell segítenie. Még
az is megtörténik, hogy a kassza melletti hűtőszekrény üvegajtajára
rálehelve nem látszik meg a lehelete, mint más fiúké.
A többiek kinevetik, és azzal csúfolják, „kifogytál a szuszból".
85
E két esemény együttes előfordulása kimeríti a szinkronicitás
fogalmát, amely Carl Jung elébb idézett meghatározása
szerint „jelentős érzelmi egybeesés". J u n g nem tett mást,
mint tudományosan leírta az élet vagy - ahogyan a vallásosak
mondanák - Isten sajátos leckéit az ember számára. Az álomszimbolikában
a kocsi a testet jelképezi, más szóval a tudatot
az életen keresztülszállító járművet.
Ekkor azt gondoltam:
„Amiként a kocsi élettelen tömeg a gyújtás szikrája nélkül,
testünk is holt anyag az élet szikrája híján, amelyet a tudat,
belső valónk, azaz szellemünk vagy lelkünk lobbant lángra."
Ennek ellenére makacsul a testünkkel azonosítjuk magunkat,
mivel ez annyira magától értetődik, mint a kocsit alkotó
anyagok, a fémváz, a kárpitozás stb.
A halálközeli élmények jelentősége
A téma kiterjedt irodalma azt sugallja, hogy valódi mivoltunk
végső soron független testünktől, mi több, nem vagyunk
egyedül, hanem egy magasrendű alkotó értelemmel állunk
kapcsolatban. A belső valónkhoz vezető szellemi út taglalásakor
elmondom majd, miként közelíthetjük meg ezt az életünk
egészét egységbe fogó tudatosságot. Ennek elsődlegesen
fontos eszköze a szinkronicitás. Ami a halálközeli élményeket
illeti, ezek arra utalnak, hogy tudatunk sokkalta hatalmasabb,
mint képzeljük, amennyiben bizonyítékaink vannak
rá, hogy túllép a klinikai halál állapotán. Testünk, amely
oly masszívan megépítettnek tetszik, ezek szerint holt tömeg
a tudat, lélek vagy szellem - nevezzék, ahogyan akarják -
éltető szikrája nélkül. Ahogyan az autók fémváza is csupán
egy rakás ócskavas, ha a gyújtás nem működik, úgy húsunkvérünk,
csontjaink a maguk kézzelfogható valóságában holt
anyagnak tekinthetők a tudat szikrája híján. A klinikai halál
állapotába került személyek megtapasztalják, miként hagyja
el testüket szellemük avagy tudatuk. Ezek az emberek valahonnan
a mennyezetről nézik végig saját műtétüket, miköz-
86
ben testük élettelenül hever a műtőasztalon. Magukhoz térve
részletesen beszámolnak az operáció körülményeiről, a személyzet
szavairól és tetteiről stb. E tudásra öt érzékszervük
lebénulásakor tettek szert, ami sejtetni engedi, hogy a tudat
működése nem kötődik szorosan a testi létezéshez. Később
konkrét példát is említek majd ezzel kapcsolatban - de a szakirodalomból
is bőségesen idézhetnék.
Sokan nem fogadják el, hogy a klinikai halálból visszatértek
beszámolói a tudat, szellem vagy lélek halál utáni túlélését
bizonyítják. A halálközeli élményeket a magam részéről két
szempontból is bámulatosnak tartom. Egyrészt, mert a túlélők
jó ideig lebegnek az agyhalál állapotában, mégsem találnak
náluk agysérülést. Másodszor, a halálközeli élmények szinte
kivétel nélkül mindenki életét megváltoztatták, aki megtapasztalta
őket. Ezek az emberek arról számolnak be, hogy csodálatos
módon kicserélődtek, jobban ápolják lelki életüket,
s melegszívűbb, vidámabb és békeszeretőbb egyéniségekké
váltak. Ez talán a feltétel nélkül szerető „Fénylénnyel" való döbbenetes
találkozásnak köszönhető. Tegyük hozzá, nem minden
halálközeli élmény eredményez tartós lelki változást. Találkoztam
olyan túlélőkkel és akadtak olyan betegeim, akik ilyen
természetű élményeik ellenére sem váltak átszellemült szuperlénnyé,
nekik továbbra is orvosi segítségre volt szükségük, hogy
megtanulják a stressz feloldását.
'Ugyanakkor nem szükséges hinniük a halál utáni életben
ahhoz, hogy hasznosítani tudják könyvem útmutatásait. Arra
azonban mindenképpen megkérem önöket, gondolkozzanak
el azon, milyen erőt kölcsönöz ama felismerés, hogy a stresszel
és konfliktusokkal tudatunkkal, lényünk leglényegével szállhatunk
szembe. Ha aztán abban is hisznek, hogy ez a tudat
a halál után sem enyészik el, még jobban segít megérezni
a Mélymag hatalmát és függetlenségét.
Aki halhatatlan, örökkévaló léleknek tudja magát, jobban
úrrá lesz esetleges életkörülményein. Dr. Brian Weiss elmeorvos
hagyományos képzésben részesült, ezért igencsak megdöbbent,
amikor egyik betege tudattalanját vizsgálva az előző
életek tapasztalataira bukkant. Eletek, mesterek című bestsellerében
elmondja, hogy a szóban forgó páciens szorongása
sehogyan sem enyhült a hagyományos terápia hatására, ezért
87
hipnózissal próbálkozott, hogy feltárja a szorongás gyermekkori
okait. Meglepetésére azonban hipnózisban lévő betege
az ókori Babilonra emlékeztető környezetet írt le, majd viszszaemlékezett
arra, hogyan fulladt meg ebben az életében.
A halálközeli élmények túlélőihez hasonlóan ez a nőbeteg is
arról számolt be, hogy elhagyta testét, és így nézte végig saját
halálát. Az első ilyen ülés is jelentősen enyhítette a beteg szorongásait.
Weiss folytatta a hipnózisterápiát, miközben betege
újabb és újabb életeinek eseményeit idézte föl a történelem
legkülönbözőbb korszakaiból. Valahányszor átélte és feldolgozta
előző életei traumáit, jelentősen csökkent a szorongása.
Hipnózissal gyógyítva egyik-másik betegemet magam
is felfedeztem, hogy élményeik továbblépnek a gyermekkori
emlékek körén. Egyik páciensem például, aki evési rendellenességgel
küszködött, s rabja volt a cukornak, legnagyobb
megdöbbenésemre arról kezdett beszélni gyermekkori emlékei
felelevenítése után, hogy angol haditengerész a 18. század
elején. A hajó süllyedni kezdett csata közben. Mielőtt azonban
elsüllyedt volna, nőbetegem marokszám falta a cukrot, hogy
a kalóriák segítsék az életben maradásban. A legérdekesebb
a dologban az, hogy ennek az élménynek az újraélése egy
csapásra megszüntette többéves cukorfüggését. Hónapokkal
a terápia után fölhívott valamiért, és elmondta, hogy teljesen
megszabadult függőségétől és szorongásaitól.
Dr. Weiss azt találta, hogy a hipnózist alkalmazó regreszsziós
terápia azoknál a betegeknél is hatásos, akik nem hisznek
a lélekvándorlásban. Magam ugyanerre a következtetésre
jutottam. Weiss feltételezte, hogy lényeges gyógyhatással bír,
amennyiben a terápia során a tudat újraéli a halál pillanatát,
a test elhagyását és lélekké válását. Ezek a betegek nemcsak
panaszaikat küzdik le, de egész személyiségük megerősödik,
és felvérteződik a félelmekkel szemben. Saját tapasztalatom is
azt mutatja, hogy rendkívüli erőt kölcsönöz az embernek, ha
belső valójával mint a testet túlélő, halhatatlan lélekkel azonosulhat.
E terápiafajta során jótékony erők lépnek működésbe,
miközben a betegek átélik különböző testet öltéseiket,
ami szemlátomást kikerülhetetlen feladat mindaddig, míg
a lélek olyan fejlett nem lesz, hogy megszakad az újjászületések
láncolata.
88
A tudomány számon tartja az úgynevezett heurisztikus
feltételezések fogalmát, ami azt jelenti, hogy az is létezhet,
amit nem tudunk bizonyítani. Ez a helyzet az előző életekkel
is. A lélekvándorlás hipotézise bizonyíthatatlansága ellenére
roppant hasznos a gyógyítás művészetében, például talpra
állíthatja a beteget. Dr. Ernest Rossi a test és lélek gyógyulásáról
szóló könyvében leírja, milyen pozitív eredményeket
hozhat a placebo alkalmazása. Dr. Rossi ismerteti annak
a rákbeteg férfinak az esetét, aki a 40-es évek során részt
akart venni egy új rákellenes gyógyszer hatását kipróbáló
kísérletben, amelyet dr. Klopfer folytatott Németországban.
Ez a beteg mélyen hitt a szer gyógyhatásában, és mindent
elkövetett, hogy rajta is kipróbálják. Bár a gyógyszert kapó
csoportba már sehogyan sem fért be, dr. Klopfer betette
a kontrollcsoportba. A daganat jelentősen visszafejlődött
az elkövetkező hónapokban, míg azután megjelent egy cikk,
amely azt állította, hogy a gyógyszer hatástalan. Dr. Klopfer
közölte a beteggel, hogy a cikk valótlanságot állít, így az ismét
hinni kezdett a hatóanyagban, minek folytán a tumor ismét
hónapokra visszafejlődött. Mikor azonban újabb, a kísérletet
ostorozó cikk jelent meg, a beteg állapota rohamosan romlani
kezdett, és meghalt.
Egyszer egy híres jógitól azt hallottam, milyen hasznos, ha
hiszünk a halál utáni életben. S valóban, ha ez a hit megnyugvást
hoz, és bízunk abban, hogy van túlvilág, kétszeresen is jól
járunk. Egyrészt részesültünk a hit vigaszában, másrészt még
a halál is minket igazolt. Ha hitünk nem igazolódik be a halál
után, akkor is csupán egyszer csalódunk. Amennyiben viszont
nem hiszünk, ám a végén mégis kiderül, hogy igenis létezik
örökkévalóság, fölöslegesen kínoztuk magunkat életünkben,
és kétszeresen is pórul járunk. Egyrészt megfosztjuk magunkat
a hit vigaszától, másrészt rettegve fogadjuk halálunk
óráját, jóllehet végig kezünkben lett volna a megnyugvás fegyvere.
Ha valaki mindennek ellenére sem látja be a túlvilágban
való hit hasznosságát, akkor sincs baj. Tudatunk így is épp
elég erővel rendelkezik ahhoz, hogy ellenszegüljünk a körülmények
nyomásának, ahogyan azt a hadifoglyok példája is
igazolja. Szabadságunkban áll belső valónkban, tudatunk
89
mélyén lelni föl biztonságunk legfőbb forrását, ami lehetővé
teszi, hogy felülemelkedjünk körülményeinken, és megválaszszuk,
hogyan válaszoljunk az adott helyzetre. A tudatunkkal,
szellemünkkel való azonosulás akkora erőt kölcsönöz és olyan
szabadsággal ruház föl, melynek birtokában a legszorongatóbb
viszontagságokkal is megbirkózhatunk. Ez tehát belső
biztonságunk lényege. Aki emellett hinni tud abban, hogy
tudata tovább él a halál után, az. megszabadul a halálfélelemtől,
pedig tagadhatatlanul ez keseríti meg legjobban
az emberi életet.
Hogyan ismerkedtem meg a halálközeli élményekkel?
Emlékszem, hogyan részesültem abban a szerencsében, hogy
láthattam dr. George Ritchie-t, az elsők egyikét, akik halálközeli
élményekről számoltak be. A Virginia Egyetemen voltam
elsőéves. Kosárlabda-sportösztöndíjasként kerültem ide, ami
azt jelentette, hogy akkoriban ez a sport töltötte be az életemet.
A téli szünetben rábukkantam egy nyúlfarknyi cikkre
a Guidepostsban, egy jópofa kis magazinban. A cikkben
dr. George Ritchie, az egyetem elmeorvosa arról számolt
be, hogy kétoldali lebenyes tüdőgyulladással kilenc hosszú
percet töltött a klinikai halál állapotában, majd a csodával
határos módon magához tért. Ritchie elmondotta, milyen,
egész életére kiható élményeket szerzett ezekben a percekben.
Elhatároztam, hogy a szünet után felkeresem. De hát a kosárlabdaszezon
közepén jártunk, és sehogyan sem tudtam időt
szakítani arra, hogy beszéljek dr. Ritchie-vel. Aztán egy februári
vasárnap, meccs után arra ébredtem, hogy szédelgek és
magas lázam van. Hétfőre még rosszabbul lettem, úgyhogy
lóhalálában szállítottak be az egyetemi kórház intenzív osztályára.
Egy kórházi ápoló tolószékben tolt be a szobámba,
a felvételező orvos ott j ö t t mellettem. Aztán meghallottam,
hogy az ápoló megkérdezi a doktortól, mi bajom. Ebben a pillanatban
dr. Ritchie írásának egyik részlete villant elmémbe.
Furcsa déjà vu érzés kerített hatalmába, mert eszembe jutott,
hogy Ritchie is egy ugyanilyen beszélgetést hallgatott ki
az ápoló és a kezelőorvos között, ráadásul szintén tolószékben.
Az ő diagnózisa is kétoldali lebenyes tüdőgyulladás volt.
90
Ekkor meghallottam, hogy a felvételező orvos azt mondja,
nekem is ugyanez a bajom. Hideg futkározott a hátamon e
szinkronicitás hallatán. Már a halálközeli élményeket vártam,
ezek azonban elmaradtak. Mindazonáltal dr. Ritchie-vel sikerült
találkoznom. Néhány hét múlva megkérdeztem az orvosomat,
nem láthatnám-e.
Váratlanul jelent meg egy vasárnap reggelen. Mielőtt bemutatkozott,
azt hittem, egyike azoknak a mentoraimnak, akiket
a kosárlabdaedzőm küldött hozzám, hogy ne maradjak el
a tanulásban, és ne essek ki a csapatból. Mivel Ritchie Visszatérés
a holnapból és Eletein a halál után című műveiben részletesen
leírja élményeit, jómagam csak azokra a mozzanatokra
szorítkozom, amelyekről aznap esett szó, s amelyekre ennyi
év távolából is tisztán emlékszem.
1943. december 20-án dr. Ritchie katonaidejét töltötte
a Texas állambeli Barkeley állomáshelyen. Kétoldali lebenyes
tüdőgyulladást kapott, ami megijesztette, mert haladéktalanul
Richmondba kellett volna mennie, hogy az orvosi egyetemre
jelentkezzen, a jelentkezés határideje ugyanis akkor
járt le. Agyában heverve szorongatott helyzetén töprengett.
Ugyanakkor annyi ereje sem volt, hogy a tagjait megmozdítsa.
Meglepetésére mégis fölkelt, és elindult a kórházteremben.
Agyára visszanézve látta, hogy valaki fekszik benne.
Alaposan megvizsgálva ezt az alakot, önmagát fedezte föl.
De nem zavartathatta magát egy ilyen csekélységgel, mikor
okvetlenül Richmondba kellett jutnia. Kiment tehát az ajtón,
végig a folyosón, ahol majdnem összeütközött egy kórházi targoncát
toló alkalmazottal. Rászólt, hogy vigyázzon, de az nem
hallotta. Dr. Ritchie azt mondta nekem: „Steve, nem tudom, ő
ment-e rajtam keresztül, vagy én rajta, de olyan volt, mintha
ott sem lettem volna."
Amint továbbment, rájött, hogy át tud hatolni a zárt ajtókon,
sőt a falon is.
A kórházat elhagyva a levegőben találta magát, ahol nagy
sebességgel száguldott előre, alatta „sorra tünedeztek el a fák
koronái". Közben azon tűnődött, hiába j u t el Richmondba, mi
lesz, ha senki sem látja meg, ahogyan a kórházban is történt.
Maga alatt ekkor megpillantott egy várost. Aztán észrevett egy
telefonpóznának támaszkodó férfit egy út menti presszó előtt,
91
melynek ablakában Pabst-féle kék szalagot látott. Kíváncsi
volt, föl tudja-e kelteni az ismeretlen figyelmét. De hasztalan
próbálkozott. Mint elmondta, ekkor jutott arra a gondolatra,
hogy talán meghalt, s ez iszonyú magányérzéssel töltötte el.
Elhatározta hát, legjobb lesz, ha visszatér a kórházba.
A betegszobában megpillantva élettelenül heverőtestét, roppant
különös érzés fogta el, mert - mint mondotta - nem szoktunk
hozzá ahhoz, hogy három dimenzióban lássuk magunkat,
mivel csak a tükör kétdimenziós felületén vesszük szemügyre
küllemünket. Csüggedten leült ágya szélére, és nem tudta,
mihez kezdjen. Már akkor furcsának találta, hogy noha a falakon
áthatol, az ágyról mégsem esik le. A szobát egy negyvenes
égő gyér fénye világította meg. Hirtelen azonban akkora fényesség
támadt, mintha egymillió hegesztőpisztoly szikrázott volna
a közelben. A vakító fényesség közepén egy óriási Fénylény állt.
A lény telepatikusan azt az üzenetet közvetítette feléje, hogy
„állj fel, mert Isten fiának színe elé kerültél". Ritchie most látta,
hogy a Fénylény maga a Megváltó. Lenyűgözték a Fénylény
hatalmas méretei, aki semmiben sem emlékeztetett a művészi
ábrázolások vékonydongájú Krisztusára.
Ekkor a Fénylény megkérdezte, mit művelt az életben.
Miközben húszéves fejjel addigi teljesítményeit - a diákszövetség
elnöke lett, a Sasoknak nevezett cserkészek közé tartozott
stb. - sorolta, a Fénylény azt mondta: „Ez mind dicső dolog."
Ezután megismételte a kérdést. Ekkor a betegszobában,
akár egy kilátóban, Ritchie elé vetült az élete, miközben érezte
a Fénylény, Krisztus feléje áradó maradéktalan, feltétel nélküli
szeretetét. Hibái és bűnei nem csökkentették ezt a szeretetet,
ami ujjongó örömmel töltötte el.
Azután Krisztus kézen fogta, és azt mondta: „Gyere velem,
mutatok valamit."
Ekkor felvillanó fényt látott. Egy város vörös fényei fölött
repült. Itt Krisztus bárokba és bordélyházakba vezette. A bárokban
önmagához hasonló lényeket pillantott meg az iddogáló
vendégek körül. Az emberek auráját, az őket körülvevő elektromágneses
mezőt is látta. A szellemlények megpróbáltak bebújni
a vendégek testébe, talán hogy részesüljenek a szesz élvezetében.
Ezek az anyagtalan lények szemlátomást szenvedtek. Dr.
Ritchie megfigyelte, hogy a részegek aurája felszakadozott és
92
halványabb. Azt is látta, amint a szellemlények belépnek a poharazók
testébe, noha szemlátomást hiába vágyakoztak az alkohol
jóleső hatására, nem érzékelték azt, és tovább gyötrődtek.
A bordélyban ugyanez történt, azzal a különbséggel, hogy a szellemlények
most nem az ital, hanem a nemiség gyönyöreit igyekeztek
újraélni az örömlányok és vendégeik testében.
Dr. Ritchie azt is elmondta, miként körözött az egyik kísértet
egy utcasarkon álldogáló negyvenes férfi körül. A jelek
szerint a férfi elhunyt édesanyja lehetett, aki halálában is befolyásolni
iparkodott a fiát. Ritchie e benyomásai nyomán j u t o t t
arra a következtetésre, hogy „a pokol talán a földön van",
mivel a szellemlények szemlátomást attól a szenvedélytől szenvedtek,
amely életükben is kínozta őket. Ekkor újabb fényvillanás
következett, és Ritchie egy óriási egyetemen találta
magát, ahol Krisztus elvitte egy hatalmas laboratóriumba. Itt
egy igen imponáló műszerfalat látott, amelyet aztán évekkel
később viszontlátott a Life magazinnak az első atom-tengeralattjáróról,
a Nautilusról szóló cikkében. Ritchie ezután rám
nézett, és azt mondta: „Az ember nem is tudja, honnan származnak
a találmányaink."
Emlékeztetett arra, hogy a századok során nem egy nagy
író, zeneszerző és feltaláló érezte úgy, mintha valami külső
ihlető e rő hatására cselekedne.
Eztán újra fény villant, s dr. Ritchie olyan hatalmas könyvtárat
látott, amilyet soha addig életében. A polcok roskadoztak
a spirituális tárgyú könyvektől. Számos szellemlény hajolt
a kötetek fölé ebben az óriási könyvtárban. Dr. Richie-nek
az volt a benyomása, hogy a mellette álló Krisztus személyében
megtestesülő igazság lényegét kutatják. A belőle áradó feltétel
nélküli szeretet olyan mámoros örömmel töltötte el, hogy
soha többé nem akart lemondani róla. Máskor azt is elmesélte,
hogy a legcsodálatosabb muzsika szólt ebben a különös,
éteri világban. Ezután újabb fényvillanás következett,
s ő a csillagos eget kémlelte. A távolban egy fényből szőtt
város körvonalai bontakoztak ki, s Fénylények röpdöstek ki-be
ebből a városból. Ekkor Krisztus búcsút intett neki, s a következő
pillanatban arra ébredt, hogy a halottasház felé tolják.
Lenézett a kezére, ahol megpillantotta a Phi Gamma Társaság
gyűrűjét, s konstatálta, milyen szürke a bőre.
93
Mikor dr. Ritchie befejezte fantasztikus élményeinek elbeszélését,
mindenekelőtt azt tartottam hihetetlennek, hogy
nem szenvedett agysérülést, pedig közel tíz percen át halottnak
nyilvánították. Azután azon csodálkoztam, milyen elképesztő
mértékben megváltoztatta életét a feltétel nélkül szerető
magasabb rendű hatalommal való találkozás, amelyről először
mint „Fénylényről", később pedig mint Krisztusról emlékezett
meg.
A magunk számára mindebből azt a következtetést vonhatjuk
le, milyen fontos, hogy szabadon, kapaszkodás, függőség
és a földi dolgokhoz való ragaszkodás nélkül tudjunk
szeretni. A „szenvedélybeteg" szellemlények gyötrődését látva
dr. Ritchie fölismerte, mennyire fontos, hogy még földi életünkben
megszabaduljunk láncainktól. E felismerés késztette
arra, hogy pszichiáteri ténykedése során segítsen a drogfüggő
és alkoholbeteg páciensek gyógyulásában. Engem még valami
elgondolkoztatott. A dr. Ritchie által megpillantott női kísértet
gyötrődései - aki minden próbálkozása ellenére a síron
túlról már nem tudta irányítani fiát - csak még inkább megerősítettek
a független, feltétel nélküli szeretet jelentőségébe
vetett hitemben.
Egy évtizeddel később visszatértem a Virginia Egyetemre,
hogy ledoktoráljak. Ekkor ismerkedtem meg dr. Raymond
Moodyval, akit annyira föllelkesítettek dr. Ritchie beszámolói,
hogy kutatni kezdte a halálközeli élmény jelentőségét. Moody
épp akkor fejezte be az Elet a halál után című munkáját. Dr.
Ritchie pedig megalapította az Egyetemes Fiatalság Testületét.
A testületi üléseken - ahogyan ágas-bogas elfoglaltságai
engedték - dr. Moody is részt vett. Engem is meghívtak
ezekre az összejövetelekre, ahol személyesen is elbeszélgethettem
a halálközeli élmények túlélőivel. Nem győztem csodálkozni
személyiségük gyökeres átalakulásán. Ezt az érdekes
jelenséget mások is kutatni kezdték akkoriban, így gyakorló
orvos koromban ismét belebotlottam a témába. Az egyik pszichológiai
órán dr. Kenneth Ring volt a meghívott előadó.
Az ő kutatásai is megerősítették, hogy a halálközeli élmények
túlélőiben hosszan tartó személyiségváltozások zajlanak le.
A mai napig összesen nyolcmillióan számoltak be hasonló természetű
tapasztalatokról.
94
E fejezet írásakor furcsa szinkronicitásban volt részem.
Sikerült elkapnom egy televíziós beszélgetést, amelyben dr.
Kenneth Ringet faggatták kutatásairól. Most arról beszélt,
hogy a születésüktől világtalanok láttak testen kívüli élményeik
során. Ezeknek az embereknek fogalmuk sem volt a valóság
tárgyainak külsőmegjelenéséről, testükön kívül kerülve mégis
aprólékosan le tudták írni ezeket, mintha valóban láttak volna.
Magukon végigtekintve látták a testüket, ahogyan az őket
műtő orvosokat is. Az egyik vak megmutatta, hol ejtette le
a sebész a tollát az operáció előtt. Számomra Ring kutatásai
Mélymagunk, szellemünk vagy lelkünk létezését és a testtől
való függetlenségét is igazolják. Maga dr. Moody is utalt
rá, hogy a tudat avagy a szellem/lélek által kapott információk
meghaladják testi korlátainkat. Ekkor tudtam meg dr.
Ritchie elbeszélésének folytatását is. A tüdőgyulladásból felépülve
elhagyta a kiképzőtábort, majd Richmond felé indult.
A lehető legrövidebb utat választotta az országon keresztül, s
közben megállta Mississippi államban találhatóVicksburgban.
A városka rendkívül ismerősnek tetszett neki, s ekkor j ö t t rá,
hogy ebben a városban időzött el, midőn Richmond felé röpült
a halálközeli élmény során. Minden pontról pontra egyezett,
még a Pabst-féle kék szalag jelzés is ott volt az országúti preszszó
ablakában, ahol annak idején megpróbálta magára vonni
a telefonpóznának támaszkodó férfi figyelmét.
Ha meggondoljuk, mire képes tudatunk a test segítsége nélkül,
többé nem tudattal és szellemmel/lélekkel is rendelkező biológiai
szervezetnek, hanem biológiai szervezettel is rendelkező
tudatnak és szellemnek/léleknek tekintjük magunkat.
Dr. Ritchie élményeivel egybehangzóan valamennyi kutató
azt állította, hogy a feltétel nélküli szeretetet sugárzó magasabb
rendű hatalommal való találkozás az egész életet megváltoztatja.
Amint arról már korábban beszámoltam, ezeknek
az embereknek átalakul az értékrendje, s ráébrednek arra,
hogy az életben a szeretet és a felebaráti együttérzés fontosabb
a világi sikerek hajszolásánál.
Erről eszembejut, miként számolt be egyik korábbi páciensem
értékrendje gyökeres átformálódásáról. Akkor döb-
95
bent rá a családi élet fontosságára - két gyermeke és bájos
felesége volt amikor egy tréfás feliraton akadt meg a szeme
a munkahelyén: „A halálos ágyán még senki sem sajnálta, hogy
nem gürizett többet."
Az általam megismert hadifoglyok értékrendje is megváltozott
megpróbáltatásaik nyomán. Emlékszem, milyen szeretettel
emlegették dr. Fredet, szomszédomat az ismerősei. A náci
uralom semmisnek nyilvánította bölcsészdoktori fokozatát
azon az európai egyetemen, ahol dolgozott, pedig magisztrátusa
feljogosította volna, hogy ebben az országban praktizáljon.
Egyik nap ki akartam faggatni a pszichoanalízis
egyik érdekfeszítő problémájáról, mivel szomszédom többek
között Freud keze alatt dolgozott Bécsben. O azonban ehelyett
arról kezdett beszélni, milyen fontos, hogy odafigyeljünk
gyermekeinkre, mert csak így nőhetnek föl egészséges,
boldog emberré. Elmondotta, hogy valahányszor a lánya el
szeretett volna mesélni valamit, ő letette az újságját, és meghallgatta.
Ezzel közvetetten azt üzente gyermekének: „megérdemled
a figyelmemet". így a kislány értékes lénynek tartotta
magát, márpedig ez a pozitív önkép egész életében végigkíséri
az embert. A kitartó terápia közvetett üzenete is ez, s
ugyanilyen hatásmechanizmussal növeli meg a betegek megcsappant
önbizalmát.
Gyakorlat:
Halálközeli élmények és feltétel nélküli szeretet
Vegyenek mély lélegzeteket. Képzeljék el, hogy kórházi ágyukból
kikelve hasonló élményeket élnek át, mint dr. Ritchie.
Erezzék át egy magasabb rendű hatalom feltétel nélküli szeretetét.
Vegyék észre, milyen erőt kölcsönöz az embernek, ha
tudja, bármit követett is el, méltó a szeretetre. Mennyiben változtatná
ez meg az önök életét? Hogyan alakítaná át napjaik
rendjét?
Értékrendünk annak függvénye, mivel azonosulunk és
miként gondolkodunk önmagunkról. Amennyiben testünkkel
azonosítjuk magunkat, az anyagi javak halmozását és a világi
96
sikereket helyezzük előtérbe, hiszen testünknek külső kielégülésekre,
táplálékra van szüksége, fedél kell a fejünk fölé
stb. Amint azonban egyre inkább belső valónkkal és szellemünkkel/
lelkünkkel azonosulunk, már azt tartjuk mindennél
előbbre valónak, hogy adni tudjunk, és el tudjuk fogadni
a szeretetet.
A test kapni és megszerezni akar, belső valónk és szellemünk/lelkünk
viszont adni és kifejezni.
Fontos tudnunk, hogy aki ad, az rengeteget kap is, amiként
az elfogadásban is van egy adag adakozás. Amikor
ugyanis elfogadjuk valaki szeretetét, megadjuk neki az adakozás
örömét. Emlékezzenek rá, mekkora örömöt okozott,
mikor valaki örült az ajándékaiknak. Vajon milyen érzés lett
volna, ha ismerősük fanyalogva fogadta volna az ajándékot,
megfosztva önöket az adni tudás boldogságától? Meg kell
tanulnunk, hogyan fejezzük ki belső valónk szeretetét, mivel
ez ugyanúgy élteti belső valónkat és szellemünket/lelkünket,
mint a levegővétel testünket.
Gyakorlat:
A szeretet kinyilvánítása a hétköznapok során
Egy show-műsorban egyszer valaki elmesélte, mint járt-kelt
egyik nap New Yorkban úgy, hogy közben az emberek szemébe
nézve azt gondolta: „Szeretlek, és azt kívánom, szabadulj
meg szenvedéseidtől, hogy találj igaz boldogságra." Képzeljék
el, amint önök is úgy csinálják végig egy napjukat, hogy eközben
szerető energiát sugároznak a járókelőknek. Használhatják
a fent idézett mondatokat, de találhatnak ki újakat is.
A halálközeli élmények túlélői belső szabadságra és erőre
tettek szert. Ráébredtek arra, hogy valamennyiünkben lakozik
egy tudatnak vagy némely túlélő által szellemnek nevezett
valami, ami nem függ a test fennmaradásától és az anyagi
világ béklyóitól. Ezek az emberek felfedezték, kik és mik
ők lényük legmélyén, felfedezték belső valójukat, más szóval
a szívüket, amelynek birtokában szabadon és feltétel nélkül
tudtak szeretni a továbbiakban. Ez alapvetően átformálta
értékrendjüket és önértékelésüket. A halálközeli élmények
97
túlélői megmutatták, miként nyitja rá szemünket az emberszeretet
és igazságosság fontosságára annak felismerése, hogy
nem vagyunk azonosak anyagi javainkkal és sikereinkkel.
A külsőségek helyett e tudás fényében belső valónk erejével
és szabadságával azonosulunk. Nem más ez, mint tudatunk,
amely megerősíti belső biztonságunkat. Ekképpen megtanuljuk,
hogy a sors hányattatásai közepette mindig számíthatunk
legnagyobb belső erőforrásunkra. Ekkortól igaz valónkkal és
nem a kocsinkkal vagy egyéb külsőséggel azonosítjuk magunkat.
Önmagunkba figyelve felismerjük, hogy belső lényegünk
a szeretetre való képesség és az ehhez szükséges bátorság.
Ennek szellemében a következő gyakorlatban továbbfejlesztem
a korábban ismertetett meditációt, melynek során a tudat
központjának mondtuk ki belső valónkat. E gyakorlatot azzal
bővítettem ki, hogy párhuzamot vontam az emberi test és
az autó között. Mindez egybecseng a halálközeli élmények
túlélőinek tapasztalataival.
Gyakorló lélekgyógyász koromban néhány páciensem elment
egy templomi összejövetelre, amelyet a magányosok klubja
rendezett. Itt a Hawaiiról származó dr. Jim Fung tartott
előadást arról, hogyan kell szeretetteljes viselkedést tanúsítani
önmagunk és embertársaink iránt. Képzeljenek el egy
olyan napot, amikor kedvességet tanúsítanak mások iránt, és
önmagukat is megbecsülik. Kezdjék mindjárt felkelés után
azzal, hogy kedves szóval üdvözlik szeretteiket. Aztán pergessék
le önmagukban szokásos napi teendőiket, azzal a különbséggel,
hogy most egészen lefekvésig szeretettel és nyájasan
fordulnak mindenki felé. Képzeljék el, hogy azokat a ház
körüli teendőiket is megszeretik, amiket addig csak ímmelámmal
végeztek.
Gyakorlat: Önmagunk felfedezése 2
Helyezkedjenek kényelembe, s kezdjenek lassú, mély hasi légzésbe.
Ha sikerült ellazulniuk, kérdezzék meg önmaguktól:
Ki és mi vagyok lelkem legmélyén?
Ki és mi ez a szilárd és kitartó „énérzés" bennem, amelyet
önmagammal azonosítok?
Talán a testemben lakozik annak mulandó érzéseivel?
98
Azokkal a hőérzetekkel vagyok azonos, amelyeket e pillanatban
végtagjaimon érzékelek?
De hogyan lehetne azonos szilárd és változatlan énem
testem folyton változó észleleteivel?
Van tehát testem, és vannak észleleteim, énem azonban
lényegileg különbözik mindig változó észleleteimtől. Amikor
tehát azt mondom, fázom, melegem van, kellemesen vagy
kellemetlenül érzem magam, nem lehetek azonos észleleteimmel
és érzéseimmel. Helyesebb tehát, ha az ént kihagyom
ezekből a múló észlelésekből.
Ki és mi ezek szerint elmém a maga folyton változó gondolataival?
Én megint nem lehetek, hiszen e gondolatok folyvást tovasuhannak.
Egyik pillanatban a boltba akarok menni, de a következőben
meggondolom magam, és moziba vágyom, hogyan tartozhat
mindez a változatlan énre? Le kell tehát szögeznem,
van elmém és vannak gondolataim, ezek azonban nem azonosak
énemmel.
Akkor talán az érzelmekben lakozik énem?
Én vagyok a düh vagy a félelem, amely pillanatról pillanatra
elönt és úrrá lesz rajtam?
Amikor azt mondom, haragszom vagy félek, valóban én
mondom ezt?
Mivel érzelmeim is szüntelenül változnak, helyesebb, ha
azt mondom, vannak ugyan érzelmeim, haragot vagy félelmet
stb. érzek, énem azonban nem azonos mindezekkel.
Ki és mi vagyok akkor?
A dolog lényegét tekintve mi vagyok, ha nem vagyok sem
a testem, sem a lelkem, sem az érzelmeim?
Lényegileg a tudat központja vagyok, amely határozni
képes mindazzal kapcsolatban, ami testemet és elmémet
érinti. Döntéshozó központként ha akarok, a külső körülmények
ellenében is választhatok. Amint azt a halálközeli
élmények túlélői is állítják, tudatom nem függ testem fennmaradásától,
mi több, testem közreműködése nélkül is működőképes.
Amiként kocsim is holt anyag a gyújtás nélkül, amely beindítja
és mozgásban tartja a motort, úgy testem is élettelen
99
tömeg az élet szikrája, a tudatomból, igaz valómból, szellememből
és lelkemből szétáradó alkotó életerő nélkül. E
szavak igazságát átérezve mondogassák magukban: az univerzumon
átömlő teremtő energia nyitott csatornája vagyok.
Erezzék, amint ez az energia végigárad testükben. Elképzelhetnek
valamiféle testükben keringő fehér sugárzó fényt,
amely ezt a gyógyító energiát képviseli. Vetítsék lelki szemeik
elé a nap sugarait, amint cirógatóan betöltik szívüket és testüket,
majd a világba kiáradva szerető nyájassággal és gyógyító
erővel telítik azt. (Ezt a képet a rúnák könyve egyik imája is
felhasználja.)
Mondják magukban: „Lényegem nem azonos testemmel.
A tudat, szellem és lélek székhelye vagyok, s testem mindössze
az élet megtapasztalására szolgáló egyszerű eszköz. A tudat központjaként
kapcsolatban állok magasabb valóságommal - úgy,
ahogyan azt elképzelem - és valamennyi teremtménnyel."
Ezt a magasabb rendű erőt nevezhetik Istennek, Léleknek,
Szellemnek, bárminek.
Például mondják azt: „A tudat központja vagyok, és tudatom
összekapcsol Istennel meg valamennyi létformával, Isten
megannyi teremtményével."
Mikor készen állnak erre, szemüket kinyitva térjenek vissza
a valóságba. Napközben ismételgessék el többször is a kocsit és
az emberi testet összehasonlító szavakat, hogy minél mélyebben
azonosulhassanak belső valójukkal, lelkükkel vagy szellemükkel;
nevezhetik ezt tetszésük szerint. Most pedig vegyük
szemügyre a belső való sajátságait.
100
Belső valónk sajátságai
A tudatom központjával kapcsolatban állva úgy
érzem:
MEGGONDOLT
MEGFONTOLT
MÉLYEN SZERETŐ
MERÉSZ
MAGABIZTOS
MŰVÉSZI ALKOTÓERŐVEL RENDELKEZŐ
MAGYARÁZATRA NEM SZORULÓ
MEGELÉGEDETT
vagyok.
Stresszhatás esetén a legrövidebb idó'n belül vegyük igénybe
belső valónk segítségét.
101
Minden evolúciós fejlemény már készen várakozik
a természet végtelen bölcsességében. Az emberiség
legnagyobb kincse mégis a szeretet, annak legérzékibb
és legátszellemültebb formájában. A szeretet
kiteljesítése a földi evolúció küldetése.
Rudolf Steiner
A János evangéliuma című előadásból
102
II. rész
A belső valóhoz vezető út:
A stressztől a szeretetben rejlő
nyugodt erőig
5. fejezet
A négy út
Áttekintés
Atovábbiakban a belső szabadsághoz vezető négy út
mibenlétét taglaljuk. Ezen a helyen csak röviden
tekintjük át legfőbb jellegzetességeiket. Először a megértés
kedvéért külön-külön foglalkozunk ezzel a négy úttal,
később azonban, az Á. L. L. J. LE technika alkalmazásakor
összekapcsoljuk őket.
Mindenfajta szabadságnak két nézőpontja van: egyrészt
a valamely negatív, nemkívánatos hatástól való mentesség, másrészt
a pozitív, örömteli célkitűzések megvalósításának szabadsága.
Mind a négy út megszabadít a stressz okozta rosszkedvtől,
és elvezet ahhoz a szabadsághoz, amely a stresszhatások ellenére
is maradéktalanul jó közérzetet eredményez. Mindegyik
út más örömökkel ismertet meg bennünket, s ezek egyike
sem függ környezetünktől. Ezért belső szabadságunk fizikai,
szellemi, érzelmi és spirituális megközelítésével megtanuljuk,
hogy a stresszel dacolva is kitűnő lehet a hangulatunk, s uralhatjuk
a feszültséggel teli helyzeteket. Ezenközben életünk is
kellemesebbé válik, s a testi, szellemi, érzelmi és spirituális
béke lesz a dolgok rendjévé, amelyben a stressz mindössze
pillanatnyi zavarnak számít. Sajnos sokak számára ennek
az ellenkezője igaz, ők a szenvedést tekintik az élet alaptörvényének,
mely alól csak futó örömök hozhatnak föloldozást.
A belső szabadsághoz vezető fizikai út testi jó érzést és ellazulást
eredményez. A jó testi közérzet tehát ellazultságot feltételez.
A belső szabadsághoz vezető fizikai úton megtanuljuk
ellazítani tagjainkat. Ezt elsajátítva eszményi esetben kecse-
105
sen és könnyedén, a legkisebb erőTeszítés nélkül „átlebeghetünk"
az élet felett.
A belső szabadsághoz vezető szellemi út olyan örömöket
szül, melyeket összefoglaló módon lelki békének is nevezünk.
A szellemi jó érzés tehát a lelki békével egyenértékű. A belső
szabadsághoz vezető szellemi úton tudatosítjuk magunkban,
hogy jókedvünk nem függ külső körülményektől, mi több, ezt
menten el is érhetjük, csak el kell határoznunk, mire összpontosítjuk
gondolatainkat. Föl kell tehát ismernünk, hogy a környezeti
stresszhatások aszerint befolyásolják hangulatainkat,
hogy mit gondolunk ezekről, és hogyan értékeljük a helyzetet;
az utóbbi egymagában nem jelentős tényező.
A belső szabadsághoz vezető érzelmi út nyíltszívűséget,
mély érzelmi életet feltételez, ezentúl pedig érzelmeink -
különösen szeretetünk - kifejezésre juttatásának képességét.
Az érzelmi egyensúlyhoz így elengedhetetlen az életöröm, mi
több, hálatelt szívvel kell fogadnunk az élet ajándékait. A belső
szabadsághoz vezető érzelmi úton megtanuljuk lényünk legmélyéből
átélni érzéseinket és kifejezni szeretetünket. Ehhez
legelőször is tisztáznunk kell magunkban, mit mondanak
számunkra a harag, a félelem (szorongás) és szomorúság
(lehangoltság) negatív érzései arról, mit tartunk fontosnak
és üdvözlendőnek a szeretett emberekkel és tárgyakkal kapcsolatban,
amiként azt is elsajátítjuk majd, hogyan fordítsuk
át a negatívat pozitívba. Ezután eldönthetjük, kell-e tennünk
lépéseket a helyzet megoldása érdekében. Szükség esetén azt
is meggondolhatjuk, beszéljünk-e annak a fejével, akivel meggyűlt
a bajunk. Időnként azon kapjuk magunkat, hogy ugyanazokat
a régi fájdalmas és frusztráló érzéseket éljük át újra
meg újra családi életünkben és a munkahelyen. Ekkor arra
kell törekednünk, hogy feloldjuk ezeket a régóta fennálló
érzelmi gátakat.
A belső szabadsághoz vezető érzelmi út megtanít átérezni
az élet spirituális örömeit. Ezt az utat öröm, hit és egy magasabb
rendű hatalomba vetett bizalom szegélyezi. Aki hisz, azt
a hétköznapokban is a legmélyebb öröm tölti el, hite pedig
megingathatatlan. A belső szabadsághoz vezető spirituális
úton az az örömteli felismerés lesz osztályrészünk, hogy tudatunk
összeköttetésben áll egy feltétel nélkül szerető magasabb
106
rendű erővel és a teremtmények összességével. Erre az útra
lépve, ha minden kötél szakad is, önvizsgálattal, meditációval
vagy imával kikérhetjük a fölöttünk őrködő magasabb rendű
hatalom segítségét. Egyszerűen megkérjük ezt az erőt (hogy
hogyan nevezzük, az a mi személyes ügyünk), hogy mutasson
lelki megnyugvást hozó kiutat az adott helyzetből. A spirituális
út ahhoz a derűt szülő felismeréshez is elvezet, hogy
tudatunk halhatatlan, túléli a test halálát, s nem kötik gúzsba
földi porhüvelyünk korlátai. Mint később még beszélünk róla,
a spirituális energia (S.E.) átalakításból azok is profitálhatnak,
akik nem hisznek a halál utáni életben. Mindössze annyi
nyitottságra van szükségük, hogy legyen kedvük kísérletezni
az imával és a meditációval. A belső szabadsághoz és nyugodt
erőhöz vezető spirituális útra lépőknek ki kell próbálniuk
az ima erejét, amely kapcsolatot létesít „égi" gondviselőjük
útmutatásaival.
A belső szabadsághoz vezető négy út együttesen ad lehetőséget
Mélymagunk belső szabadságának és nyugodt erejének
elsajátítására és kifejezésére; ezek alkotják az A. L. L. J. LE
módszer négy lépcsőfokát.
A négy út az otthoni és a munkahelyi stresszel szemben
Az elkövetkező négy fejezet mindegyikében megkérem majd
önöket, hogy képzeljenek el valamely otthoni vagy munkahelyi
stresszhelyzetet. Ezután sorra veszik majd a fejezetben megjelent
egyes lépcsőfokokat. Ezek felhatalmazzák önöket arra,
hogy a stresszel szembeni passzív kiszolgáltatottság helyett
fizikai, szellemi, érzelmi és spirituális síkon megjavítsák közérzetüket
és helyrebillentsék lelki egyensúlyukat.
A stresszhelyzettel szembenézve mindenekelőtt a test ellazítására
törekszünk. Néha ennél többre nincs is szükség.
Ha a testi ellazulás után lelkileg továbbra is feszültnek érzik
magukat, akkor emlékezzenek arra, hogy jó hangulatuk nem
függ a külső körülményektől, sőt belső erőiket felsorakoztatva
máris pompásan érezhetik magukat. A belső szabadsághoz
vezető szellemi úton előbb tisztázniuk kell magukban a streszszel
kapcsolatos érzéseiket, mielőtt eldöntenék, mit gondoljanak
az adott helyzetről. Ha például állásuk elvesztésétől vagy
107
szerelmi szakítástól tartanak, ez rettegéssel töltheti el önöket.
Amennyiben azonban azt mondják magukban, igen, a helyzet
nem túl rózsás, én mégsem veszítem el a fejem, hatékonyabban
tudnak fellépni a stresszel szemben. Ha ezek után is
maradt önökben némi elégedetlenség, szorongás vagy harag,
az érzelmi út segítségével tisztázhatják magukban, és lecsillapíthatják
felkavart érzéseiket. Először megtanulják kifejezni
érzelmeiket, visszavezetve eredetükre a félelem és harag érzéseit.
Miután megértették, mit közöl félelmük és haragjuk
életük szereplőinek fontosságáról, eldönthetik, milyen lépésekre
szánják rá magukat. Adott esetben tudtára adhatják
érzéseiket annak a személynek, aki gondot okoz otthoni életükben
vagy a munkahelyen.
Ha továbbra sem nyugodtak meg, lépjenek rá a belső szabadsághoz
vezető spirituális útra. Meditációval vagy imával
kérjék magasabb rendű gondviselőjüket, hogy segítsen kiutat
találni szorongatott helyzetükből, hozzon megnyugvást, és
adjon erőt a küzdelemre. A tanulás céljából előbb külön kezelj
ü k a négy utat. Látni fogják azonban, hogy az A. L. L. J.
LE módszert alkalmazva a pillanat hevében összekapcsolhatj
ák ezeket. A következő négy fejezetben tehát sorra vesszük
a belső szabadsághoz vezető négy út egyes lépéseit. Mindegyik
fejezet gazdagítani fogja az A. L. L. J. LE módszer alapelemeit.
Az A. L. L.J. LE és SZ. E. R. E. S. S. módszer
Á. L. L.J. LE
Á. Állj le! Álld meg! Állíts!
Ha a stressz jeleit észlelik magukon (idegesek, feszültek, izgatottak
és/vagy erőnek erejével sem képesek megértetni magukat
környezetükkel), akkor csöndben mondják magukban:
Állj! Aztán mélyen, lassan belélegezve állják meg, hogy nem
idegeskednek tovább. Ehelyett befelé mosolyogva érezzék át,
amint a friss levegő szétárad az orrukban, a fejükben, kitisztítva
gondolataikat. A levegővételek közben állítsák állhatatosan,
teljes magabiztossággal:
108
„Képes vagyok hideg fejjel gondolkozni (a belégzés csúcspontján
tartsanak rövid szünetet), és (most lélegezzenek ki)
bármi történjék is, lecsillapítani az idegeimet!"
L. Lassíts! Lassan!
Végezzenek mély hasi légzést. Belégzés közben mondják
magukban: „Lassíts!" Közben érezzék át, amint a hűvös
levegő' lassan szétárad az orrukban és a fejükben, kitisztítva
gondolataikat. Miután a levegő' felmelegszik testükben,
tartsanak szünetet, majd képzeljék el, amint ez
a melegség lassacskán szétsugárzik a testükben. Kilégzéskor
mondják magukban: „Lassan!"
L. Latolgasd a helyzetet!
Tárgyilagos megfigyelőként vizsgálják meg a helyzetet
és lehetséges megoldásait, miközben be- és kilégzéskor
továbbra is mondogatják magukban: „Lassíts! Lassan!"
J. Jótékony erővel játszva oldd meg!
Pihenjenek meg, amíg kellőképpen le nem csillapodtak,
majd jótékony erővel, játszva oldják meg az aktuális konfliktust
a SZ. E. R. E. S. S. technika segédletével.
SZ. E. R. E. S. S.
Célszerű, ha a gyakorlat végzése közben bal kezüket kinyújtják,
mintegy helyet csinálva partnerük nézőpontjának. Szimbolikusan
ezzel a SZ. E. R. lépései során azt is mondják:
„egyfelől". Aztán az E. S. S. lépések során tegyék jobb kezüket
a szívükre, jelképesen helyet csinálva ezzel saját nézőpontjuknak.
Könyöküket hajlítsák be, és szorítsák ökölbe a kezüket,
ezzel is a nyugodt, békés belső erőt juttatva kifejezésre.
SZ. Szünet következik
Gyűjtsenek erőt a későbbiekre!
E. Empátiával fogalmazzák meg
a partner nézőpontját, érzéseit stb. Valahogy így: „Ezek szerint
ezt és ezt érzed, gondolod..." (fejezzék be a mondatot).
109
R. Részrehajlás nélkül
nyissák meg szívüket a partner nézőpontja előtt.
£. Empátiával
nyilvánítsák ki nézőpontjukat.
S. Személyes
szóhasználattal beszéljenek. Mondják azt: én, engem,
nekem, számomra, én úgy gondolom/érzem stb.
S. Szeretettel
közeledjenek partnerükhöz.
E módszer egyszerű, s alapvetően az emberi szervezet élettani
folyamataiban gyökerezik, ami igen hatásossá teszi. Némi
rálátás és gyakorlás után az egyes lépések összekapcsolódnak,
s automatikusan követik egymást a „Lassíts! Lassan!" ingerszavakra.
Nem kell tehát mást tenniük, mint 1. tudatosítaniuk
magukban, hogy ez most egy stresszhelyzet. Ezután próbáljanak
lecsillapodni, és elérni belső lényegüket 2. néhány
perces lassú légzéssel, 3. miközben latolgatják a helyzetet,
végül pedig 4. játszva megoldják gondjaikat. A két kulcsszó,
a „Lassan!" és a „Lassíts!" idővel mintegy vérükké válik.
Az idegélettan ezt a hatásmechanizmust feltételes reflexnek
nevezi.
A feltételes reflexek működésmódjára és kialakulásukra
Pavlov orosz tudós derített fényt. A modern reklám is ezen
az élettani reakción alapul. Pavlov laboratóriumi vizsgálatai
során kimutatta, hogy a csengőszó és az élelemosztás összepárosítása
kutyákban nyálelválasztást indít meg a csengő felhangzásakor,
mivel az állat az eledelre vár. A kutyákban tehát
a magában semleges hanginger nyálképződést vált ki, éspedig
úgy, hogy az idegpályák összeköttetései révén a hanginger
összekapcsolódott az etetés idejével.
A reklám úgy hat, hogy örömteli, kellemes hatásokat kapcsolnak
a hirdetendő áruhoz, mondjuk, híres szórakoztatóipari
szakembert, szexis férfiakat vagy nőket, gyönyörű tájakat
stb. lát a fogyasztó. A termék ezután a csengőszóhoz hasonlóan
már egymagában is felidézi azokat a kellemes érzéseket,
110
amelyeket a híresség, a szexi modell vagy a szép táj okozott.
Az alant ismertetendő meditációs gyakorlat, az elismétlendő
kijelentésekkel és a hasi légzéssel a mély ellazulás természetes
örömét nyújtja az A. L. L. J. LE módszer alkalmazása során.
Gyakorlat: Tegyék automatikussá azÁ. L. L.J. LE
és SZ. E. R. E. S. S. módszert!
Az alábbiak segítségével oldhatják meg nézetkülönbségeiket.
Először is figyelmeztetjük magunkat, hogy jó hangulatunk
egyedül rajtunk múlik. Ezt tudatosítva nem követeljük ki partnerünk
feltétel nélküli egyetértését. A konfliktust egyáltalán
nem szükséges megoldanunk az előtt, hogy lecsillapodtunk
volna, visszanyerve lelki egyensúlyunkat. Mindehhez meg kell
tanulnunk:
1. Alljt parancsolni zaklatottságunknak
2. Szünetet tartani és erőt gyűjteni
3. Empátiával megfogalmazni álláspontunkat
Á.
Lazuljanak el, s napközben figyeljék a belső feszültség, idegesség,
izgalom vagy megértési nehézségek jeleit. Ha ezek
fellépnek, magukban kiáltsanak „Allj!"-t. Képzeljék el, amint
egy nagy piros stoptábla magasodik önök előtt. Mosolyodjanak
el szélesen, csillogó szemmel. Lassan, mélyen lélegezzenek
be. Erezzék, amint a friss levegő szétárad az orrukban és
a fejükben, kitisztítva gondolataikat. Eztán már tiszta fejjel,
hiánytalan önbizalommal ismételjék el magukban: „Képes
vagyok hideg fejjel gondolkodni (a belégzés csúcspontján tartsanak
szünetet), és (kilégzés) bármilyen körülmények között
lecsillapítani idegeimet!"
Majd folytassák a következő szavakkal: „Hideg fejjel, tisztán
vagyok képes gondolkodni, a testem is lecsillapult, hiszen
a feszültség a testi-lelki épség és a jó teljesítmény gyilkosa."
Erezzék, hogy elegendő energiájuk van a szükséges lépések
megtételére. Csinálják végig napjukat a nagy sportolók játszi
111
könnyedségével, akiknek izmai épp csak a szükséges mértékben
feszülnek meg.
L.
Folytassák a lassú, mély lélegzetvételeket. Belégzéskor mondj
ák azt: „Lassíts!", miközben a friss levegő' szétárad orrukban
és fejükben, kitisztítva gondolataikat. Elképzelhetik, hogy
a levegó't az ég magasából szippantják, innen lép orrlyukaikba.
Amint aztán a levegő felmelegedett testükben, tartsanak
szünetet, majd képzeljék el, amint a melegség szétárad testükben.
Kilégzéskor mondják magukban: „Lassan!" Legyen
a hangsúly a két „s" hangon, ejtsék úgy, mintha megszabadítanák
állkapcsukat a feszültségtől. Közben képzeljék el, amint
ez a meleg hullám lassan, nagyon lassan végigömlik vállukon,
karjukon, mellkasukon, hasukon, lábszáraikon és lábfejükön.
Átérzik majd, hogy összefüggenek a földdel, s lábukat szilárd
talajon vethetik meg. Az égből alááradó, üdítően friss levegó't
testükben felmelegítve továbbküldik a föld méhébe. Ily
módon kapcsolatba lépnek az éggel és a földdel. Kilégzéskor
(miközben a belélegzett levegő testhőmérsékletűre melegszik
föl) mondják azt: „Meleg a testem." Ne feledjék, a hideg fej
és az emberi melegség a stressz leküzdésének leghathatósabb
fegyvere. A továbbiakban be- és kilégzéskor ismételgessék:
„Lassíts! Lassan!" Lassítsanak az „s" hang kiejtésénél, mintha
csak sóhajtanának. Képzeljék el, hogy lassan, megfontoltan
döntenek a legnagyobb izgalmak közepette is. Vetítsék maguk
elé múlt- és jövőbeli helyzetek megoldását ezzel a lassú, nyugodt
módszerrel. Meglátják, elég a „Lassíts! Lassú!" szavakat
kiejteniük, és menten lecsillapodnak.
L.
Latolgassák a helyzetet tárgyilagosan, miközben azt mondj
ák magukban belégzéskor: „Nem kell elhamarkodottan döntenem."
Kilégzéskor folytassák ezzel: „Lazulj el, és latolgasd
az ötleteidet!" Belégzéskor tegyék hozzá: „Láss és latolgass!"
Tartsanak szünetet, majd kilégzéskor folytassák ezzel: „Mindaddig,
amíg mélyen ellazult állapotba nem kerülsz." Latolgassák
tárgyilagosan a helyzetet és erre adott reakciójukat,
érzéseiket, észleleteiket. Meglátják, hamarosan meglelik belső
112
szabadságukat felbukkanó ötleteik nyomán, miközben hideg
marad a fejük, és testüket melegség járja át. Emlékeztessék
magukat arra, hogy gondolataink és a helyzetértékelés váltják
ki testi ingerválaszainkat, nem maguk az események.
Ezért a hűvösen friss levegőt lassan belélegezve mondják
maguknak: „Láss és hallj..." Kilégzéskor pedig folytassák így:
„...ebben a mélyen ellazult állapotban." Most érezzék át, hogy
a melegségnek ez a hulláma átjárja testüket. Lassan szélesebb
perspektívából kezdik látni a stresszt szülő helyzetet. Szellemük
az egek magasába szárnyal, s itt megülve tekint alá
a stressz felhőire (az eseményekre csakúgy, mint a velük kapcsolatos
gondolataikra és képzetekre, érzésekre, észleletekre).
Lássák, amint mindez lassan átvonul tudatuk látóterén. Ne
feledjék, immáron megszabadultak a stressztől, ez mindöszsze
annyit számít, mint egy alant elúszó felhőcske. A felhőket
ugyan nem lehet megragadni, sem arrább tolni, csak lustán
megfigyelni, amint átúsznak tudatunk látóterében.
Szélesebb látószögből szemlélve az eseményeket, mély, lelkesítőbéke
árad el testük központjában, a köldöktájon, miközben
önök meleg, trópusi óceánnak látják magukat, amint
lustán ringatózik a stressz hullámain. Ne feledjék, a víz lágy
hullámait nem tolhatják arrább, nem markolhatják meg,
hiszen átcsorogna ujjaik között. Ugyanakkor kezdik megtapasztalni
a lényük nyugodt mélységeiből, belső valójukból
fakadó csöndes, lelkesítő örömöt, és felismerik, hogy a stressz
hullámai csupán az óceán tükrét korbácsolják föl, a mélység
háborítatlan marad.
JE
jótékony erő birtokában játszva megoldhatják már gondjaikat.
Belégzéskor mondják azt: „Minden egyes lélegzetvételemmel
egyre jobban megnyugszom..." Tartsanak szünetet, majd
tegyék hozzá: „...és egyre erősebbnek érzem magam." Belégzéskor
mondják azt: „Jótékony erő vezérel és védelmez...", itt
tartsanak szünetet, majd folytassák így: „...ez áramlik és kering
testemben." Miközben a „Lassíts! Lassan!" szavak kíséretében
folytatják mély, nyugodt lélegzetvételeiket, egyre jótékonyabb
béke tölti el önöket. Most csupán passzívan figyelik, látják és
hallják a belső és külső világ történéseit. Érzik a tagjaikban
113
keringő jótékony erőt. Gondoljanak úgy magukra, mint az e r ő
és döntéshozatal valamiféle székhelyére; olyan valakire, aki
képes arra, hogy megválassza magatartását bármely helyzetben.
Képzeljenek el egy fénygolyót, egy a naphoz hasonló, kápráztató
fehér fényt, saját energialabdájukat, amit a kínaiak
csinek neveznek. Lássák ezt a fénygömböt testük középpontjában,
mintegy másfél ujjnyi mélységben a köldök mögött. E
gömb most vakítóan felragyog, és e belső nap sugarai tetőtől
talpig megvilágítják önöket, fényt küldve valamennyi sejtjükbe.
Ez a fény aztán szétterül testük körül mintegy kartávolságban,
akárcsak egy fényes energiamező, egy fényből szőtt pajzs,
megvédve önöket a stressz támadásaitól. A fény az önökben
lakozó mozgékony belső erő megjelenítése, amely megóvja
önöket, miközben megütköznek az otthoni vagy munkahelyi
kellemetlenséget okozó személlyel. Erezzék át ennek az energiának
a szabad áramlását, amint megáradt patakként söpri
el az útjába kerülő stressz szikláit. Most elérték az áramlásnak
nevezett tudatállapotot, amelyben minden mozgásban van, s
önök egy sportoló vagy táncos könnyedségével, játszva úsznak
át a levegőn. Immáron a mély belső béke szentélyéből, belső
valójukból szólnak, ahol biztonságban, védettségben tudhatják
magukat. Csorbítatlan teljességüket a legádázabb bírálat
sem kisebbítheti. Nem is kell egyebet tenniük, csak ellazulniuk
ebben a lelkesítő, szentséggel teli belső birodalomban,
ahol szélesebb látószögből láthatják és hallhatják, hideg fejjel,
mélységesen megnyugodott testtel szemlélhetik az eseményeket.
A századok során ezt nevezték a kegyelem állapotának,
mikor az ember kapcsolatba lép az őt irányító magasabb rendű
hatalommal, s tudja, hogy a Gondviselőnek gondja van rá.
A fenti gyakorlatsor és a „Lassíts! Lassan!" ingerszavak
mondogatása a való élet körülményei között is néhány másodperc
alatt lecsillapítja majd önöket, s ugyanaz az örömteli,
mély ellazultság lesz osztályrészük, mint a hosszabb meditációs
gyakorlatokban. Mielőtt azzal foglalkoznánk, milyen
lépéseket kell tenniük a belső szabadsághoz vezető fizikai
úton, vizsgáljuk meg, mi történik a stresszhatás során.
114
6. fejezet
Mi történik a stresszhatás során?
A stressz meghatározása
Astresszt egyszerűen az egyén által észlelt fenyegetésnek
vagy veszélynek is tekinthetjük. Stresszhatás esetén
ezért minden porcikánk megfeszül a gyors védekezés
érdekében. Veleszületett lehetőségeink a stresszel szemben
a szembeszállás vagy a menekülés. Szakítsanak időt a következőjelenet
elképzelésére. Egy sudár fákból álló ősvadonban
vadásznak, testüket csupán állati bőrök borítják, páncél még
nem létezik, hogy megvédje tagjaikat. Hirtelen egy hatalmas
ősállattal néznek farkasszemet, a szürkemedve valamiféle
elődjével, amely fogát vicsorgatva készül arra, hogy felfalja
önöket! A szívük vadul kalapálni kezd, állkapcsuk megfeszül,
tekintetük előremered, az adrenalin magasra szökik
vérükben, minden izmuk megfeszül és támadásra kész. Vajon
megragadják-e dárdájukat, hogy megöljék a bestiát? Vagy
eszeveszett menekülésbe fognak, és a legközelebbi fa lombjai
között keresnek menedéket?
Dacára annak, hogy inkább érzelmi-szellemi stresszhatásokkal
számolhatunk, még most, a 21. század hajnalán is
jobbára úgy viselkedünk, mint torzonborz őseink. A testünk
hasonlóképpen reagál, mintha életveszéllyel néznénk farkasszemet.
Most pedig képzeljék el a következő jelenetet. Este hat óra
múlt, és a harminchárom esztendős Roger, foglalkozására
nézve mérnök, holtfáradtan érkezik haza a munkából. Odahaza
neje, Sally - aki harmincéves pedagógus - fogadja, aki
már három után hazaért négyéves lányukkal és kétéves fiuk-
115
kai. Egész napját gyerekek között töltötte - az általános iskola
harmadik osztályát tanítja -, s ezután saját gyerekei vetették
rá magukat, a mama figyelméért versengve. Bár szereti őket,
mire férje hazaér, legszívesebben sikítana a kimerültségtől.
Azt szeretné, hogy egy időre vigyázzon rájuk, miközben ő
a vacsorát főzi. Megkéri hát a férjét, vegye át a gyerekeket. O
azonban szintén agyondolgozta magát, és most arra vágyik,
hogy vacsora előtt egyedül nézze meg a híreket a kuckójában.
Őszintén szereti a gyerekeit, mindössze némi pihenésre van
szüksége. Mikor azt válaszolja felesége kérésére, hogy néhány
perc kikapcsolódásra van szüksége, az kirobban. Heves szópárbaj
veszi kezdetét arról, kinek a terhei súlyosabbak, és
ki érdemel több pihenést. A veszekedés alatt a házastársak
izmai megfeszülnek, ereiket elárasztja az adrenalin, ugyanúgy,
mintha vészhelyzet állt volna elő. Sally és Roger naponta
végigjátszotta ezt, amikor házassági terápiára jöttek hozzám.
Állandósult konfliktushelyzetben éltek, ami érzelmileg és
fizikailag egyaránt felőrölte őket. Rá kellett jönniük, hogy
a stressz átalakításának legelső lépése a feszültség gyors felszámolása,
hiszen a mai stresszhatások nem j á r n a k közvetlen
életveszéllyel.
Az „üss vagy fuss" válaszreakció szükségtelen feszültséget ébreszt
bennünk, ami testi, lelki és érzelmi egészségünkre ugyanolyan ártalmas,
mint kapcsolatainkra. Az energetikai orvoslás szempontjából
azt mondhatjuk, hogy a feszültség gátat vet az életenergia, spirituális
energiáink szabad áramlásának. Idővel a stressz okozta feszültség
súlyos tüneteket eredményezhet. Ne feledjék, hogy az emberiség
három legnagyobb rákfenéje, a szív- és daganatos betegségek, valamint
az agyvérzés mind a stressz számlájára írható.
A stressz élettanának és lélektanának áttekintése
A következőkben röviden ismertetem stresszreakcióink lélektanát
és élettani alapjait. Ez megfelel céljainknak, azoknak
azonban, akik el óhajtanak merülni a témában, dr. Charles
116
Stroebel Az ellazító reflex című könyvét ajánlom elolvasásra.
O volt a témavezetőm, mikor az Élettani Intézet gyakornokaként
doktori értekezésemet írtam a stresszről. Valójában azért
jöttem pont ide, mert az Intézetben folytak a legátfogóbb kutatások
a transzcendentális meditációról, amelyek e módszer
hatékonyságát bizonyították a stressz kezelésében. Jómagam
a serdülő pszichiátriai betegek stressztűrő képességének alakulását
vizsgáltam az ellazító reflexválasz megerősítésének függvényében.
Ezt a módszert dr. Stroebel dolgozta ki, s valóban
szembetűnően javította a serdülőkorú páciensek stressztűrését.
Disszertációm és az itt elmondottak is dr. Stroebel módszerén
alapulnak tehát, melyet klinikusként az évek során roppant
használhatónak találtam, noha kissé átalakítottam saját céljaimnak
megfelelően. Ezért most azt mondom az olvasónak,
amit annak idején felnőtt betegeimnek: „Ha a serdülő vagy
zavart lelkű páciensek e technika segítségével hatásosabban
meg tudtak birkózni a stresszel, gondolják el, önök mennyivel
nagyobb eredményre számíthatnak!"
Dr. Stroebel az „üss vagy fuss" két veleszületett stresszreakcióját
a vészhelyzet reflexeinek nevezte el. Ez az a jól ismert
helyzet, amikor az embernek reszketni kezd a térde, s úgymond
„inába száll a bátorsága". E reakció magától lép föl,
még határoznunk sem kell a beindulásához. Az évek során
rájöttem arra, hogy a fenyegetésre ráébredve első érzésünk
a félelem. A férfiak mintha ezt a félelemérzést fordítanák át
hirtelen haragba és gyors támadásba. Az évszázadok során
úgy nevelték az „erősebb nemet", hogy a félelem kimutatása
férfiatlan dolog. A fiúk egymás előtt nem merik kimutatni
félelmeiket, nehogy a többiek kinevessék őket. Ezt azoknál
a férfi betegeimnél tartottam meghatározó körülménynek,
akiket hangulathullámzásokkal kezeltem. Az ő bajukat az váltotta
ki, hogy féltek, mi lesz a következménye haragjuk leküzdésének.
Férfi pácienseimnek tehát a haraggal, míg a nőknek
a szorongással gyűlt meg a bajuk. Néhány kivétellel olyan
párokkal is találkoztam, ahol a nő volt az erőszakos és a tettlegesen
is bántalmazó fél.
117
Uss vagy fuss!
A fenyegetést észlelve szeretteinket/értékeinket féltjük.
Félelem/ Menekü lés Félelem/Küzdelem
Vészhelyzetre Vészhelyzetre
adott reflexválasz adott reflexválasz
Szorongás/Menekü lés Harag/Küzdelem
A veszély elmúltával azután fellép a csillapító reflex, amely
szervezetünk természetes mechanizmusa a stressz utáni ellazulás
biztosítására. Ennek során valamennyi szervrendszer
visszatér megszokott működéséhez.
Ez az a kettős gátlás néven ismert élettani folyamat, amelynek
során az ellazító vagy másképpen csillapító reflex legátolja
a vészhelyzet vagy szorongás reflexválaszait. Nyugalmi
állapotban szervezetünk a központi idegrendszer paraszimpatikus
ágának irányítása alatt áll, szorongásban vagy vészhelyzetben
viszont a szimpatikus idegrendszer aktiválódik.
E szabályozás hatásmechanizmusa pofonegyszerű: a kétféle
rendszer működése nem fér össze egymással, mivel ellentétes
irányban hatnak. Ezért amikor lépéseket teszünk a csillapító
reflexválasz beindulására, ezáltal legátoljuk, félbeszakítjuk
vagy leállítjuk a szorongás vagy vészhelyzet reflexeit. Az alábbi
táblázatban a csillapító/ellazító reflexek és a vészhelyzet reflexválasz
különbözőségét foglalom össze.
Ellazító reflex Vészhelyzet reflex
Mély, könnyű belégzés Felületes, gyors légzés
Ellazult arcizmok Megfeszült arcizmok
Nyugodt, barátságos tekintet Merev, ellenséges tekintet
Ellazult állkapocs Összeszorított állkapocs
Vazodilatáció Vazokonstrikció
Jó problémamegoldó Rossz problémamegoldó
képesség képesség
(Hűvös, nyugodt, (Kapkodó, ideges
tisztafejű gondolkodás) gondolkodás)
118
A vazodilatáció, azaz az erek kitágulása elősegíti a normális
élettani állapot visszatérését, mivel az izomzat ellazulásakor
a megnyíló vérerek fokozzák a véráramlást, és megnövelik
a bőrhőmérsékletet. A vazokonstrikció és a vele j á r ó vérnyomás-
növekedés akkor lép föl, amikor a véredények körül megfeszülő
izmok lecsökkentik azok belső átmérőjét. Ez felkészít
az „üss vagy fuss" reakcióra, amennyiben a vérerek összehúzódása
lecsökkenti a bőrhőmérsékletet.
Ma már nincs szükségünk izmaink készenlétbe helyezésére,
mint távoli őseinknek, akiknek testileg is helyt kellett
állniuk a stresszhelyzetekben. A stressz mai fajtája szellemi
éberséget és ellazult testet igényel.
Gyakorlat: Saját stresszlista összeállítása
Melyek azok a helyzetek, amelyek félelem vagy harag esetén
beindítják az adrenalinpumpát, miközben önök átélik a stressz
feszültségeit vagy a letaglózottság és lehangoltság érzését?
Emlékezzenek vissza az életükben fontos szerepet betöltő személyeknek
- családtagok, munkatársak - azon arckifejezésére
és testtartására, ami haragot, szorongást vagy lehangoltságot
ébresztett önökben. Dr. Gottman 1980 és 1995 között
2000 házaspárt tanulmányozott. Laboratóriumi körülmények
között, házastársi gondjaik megvitatása közben mérte meg
a házasfelek élettani reakcióit - „a szívritmust, a verejtékezés
mértékét és az adrenalinszintet". Azt találta, hogy „az olyan
enyhe ingerek is, mint az arckifejezés vagy hangszín rezdülésnyi
megváltozása, egy felhúzott szemöldök vagy egy elbigygyesztett
ajak" a klasszikus küzdelemre vagy menekülésre
ösztönző stresszreakciót váltotta ki „erős félelem és szorongás
kíséretében". A legnagyobb nehézségekkel küzdő párok olyan
érzelmi stressz jeleit mutatták, amelyet Gottman „krónikus
adrenalináradat"-nak nevezett. Ezeknek a kísérleti alanyoknak
a feltételes ingerválaszai azokéra az állatokéra emlékeztettek,
amelyeket elektromos sokkhatásban részesítettek,
valahányszor megmutatták nekik a vörös színt. Amiként
az ilyen állatok is rettegtek a vörös színtől, a párok is összerezdültek
egymás helytelenítő arckifejezésére vagy hanghordozására.
Adrenalinnal elöntött szervezetük, kalapáló szívük
megakadályozta, hogy megoldják nézeteltéréseiket. Hason-
119
lóan kihozhatják az embert a sodrából munkahelyi konfliktusai
is. Ennek tömérdek példáját láttam az évek során. Két olyan
férfi és nőbetegem is akadt, akiket elvitt a mentő, miután főnökükkel
összekülönbözve szívroham tüneteit mutatták. Szerencsére
mindhárom esetben mindössze pánikroham lépett föl
a szívroham helyett.
Személyes stresszlistájukat a belső szabadsághoz avagy
a belső való eléréséhez vezető négy út különböző technikáival
apasztjuk le a továbbiakban. E könyv befejezésével, meglátják,
meg tudják majd szüntetni az életüket megkeserítő
stresszhatásokat és konfliktusokat. Az alább közreadott mintából
válasszák ki azokat a mondatokat, amelyek a legjobban
illenek saját élethelyzeteikre, s a legerősebb stresszt ébresztik
önökben.
Ha önök káromkodással szabadulnak meg feszültségeiktől,
vagy szlenget használnak, tegyék ezt hozzá a mintához
a nagyobb nyomaték érdekében. Amennyiben a mondatok
befejezésekor, teszem azt, a „felrobban az agyvelőm" kifejezés
fejezi ki leghívebben állapotukat, fogalmazzanak így.
Mint korábban már kifejtettem, valamennyiünknek vannak
érzelmi megszorításai, tiltásai, amelyek csak bizonyos érzelmek
kifejezését engedélyezik a számunkra. A férfiak például
úgy nevelődnek, hogy könnyebben nyilvánítanak haragot,
míg a nők inkább szorongásukat mutatják ki szívesebben.
Némelyik szó a többinél hatékonyabban váltja ki érzelmi gátjainkat
feloldani segítő érzéseinket.
Ismételgessék az alábbi mondatokat, és fejezzék be ezeket,
mindaddig, amíg úgy nem érzik, hogy életük összes stresszhatását
számba vették. Közben ne feledkezzenek meg a hasi
légzésről a teljes ellazulás érdekében.
Belégzés: Akkor
szorongok, amikor
ijedek meg, amikor
aggódom, amikor
idegeskedem, amikor
jövök ki a sodromból, amikor
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
120
Belégzés: Ha beismerném, mitől félek legjobban
Kilégzés: Azt mondanám, akkor félek, amikor
(fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Akkor
haragszom, amikor
leszek ingerült, amikor
vagyok frusztrált, amikor
bosszankodom, amikor
neheztelek, amikor
őrjöngök, amikor
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Ha meg kellene mondanom, mi a legnagyobb kiszúrás,
ami engem érhet
Kilégzés: Akkor dühödnék be annyira, hogy kárt tegyek
másban, amikor
(fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Akkor
szomorodom el, amikor
leszek lehangolt, amikor
bénulok meg, amikor
süllyedek apátiába, amikor
sértődöm meg, amikor
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Életem legnagyobb sorscsapása az volt, amikor
Kilégzés: Akkor szomorodtam el/lettem lehangolt, amikor
(fejezzék be a mondatot)
Minta a stresszlistához
(Mindkét nem számára)
Akkor félek, amikor
1. egy hozzám közel álló személy, mondjuk a házastársam
vagy a főnököm belém köt, én pedig attól félek, a házastársam
cserbenhagy, a főnököm pedig kirúg az állásomból
121
2. a házastársam dühös pillantásokat lövell felém, és felemeli
a hangját
3. a munkám olyan leterhelő', hogy nem tudom elvégezni
4. férjem válással fenyeget egy veszekedés során
5. feleségem azzal a távoli pillantással néz rám, mint amikor
öt évvel ezelőtt viszonyt kezdett és otthagyott
Akkor félek legjobban, amikor
6. azt hiszem, elveszítem a jó megjelenésemet
7. azt hiszem, megbetegszem
8. azt hiszem, elveszítem az állásomat, és nem lesz fedél
a fejem fölött
Akkor haragszom, ha
1. valaki eltorlaszolja az utat vezetés közben
2. olyan mulasztásomért marasztalnak el, amelyet nem követtem
el
3. valaki megbántja egyik hozzátartozóm érzéseit
4. férjem a szemét forgatja a szavaimra, s szemlátomást látni
sem bír
5. a főnököm a janit játssza, és a homlokát ráncolja, mikor
felszólalok egy értekezleten
6. férjem levegőnek néz, folytatja az újságolvasást vagy a tévézést,
miközben hozzá beszélek
7. hazatérve a feleségem úgy tesz, mintha nem is léteznék,
tovább csicsereg telefonon a barátnőivel vagy az anyósommal
8. a férjem mindentudó arckifejezéssel hallgatja a szavaimat
Akkor háborodom föl legjobban, amikor
9. a faji előítélet megnyilvánulásaival találkozom
10. a gyermekek bántalmazásának bármely formájával találkozom
Elszomorít/lehangol, ha
1. elutasító magatartással vagy ellenszenvvel találkozom
2. véget ér egy kapcsolatom
3. úgy érzem, a feleségemet csak a fizetésem érdekli
122
4. a férjem minden mást előbbre valónak talál a házasságunknál
Azt érezném a legnagyobb csapásnak, ha
5. házastársam meghalna egy váratlan baleset következtében
6. házastársam hosszas betegeskedés, pl. rák után elhunyna
7. elveszíteném valamelyik gyermekemet
8. elveszíteném a szüleimet.
123
7. fejezet
A fizikai út
Az első út
épzeljék el, hogy szembe kell nézniük egy kellemetlen
otthoni vagy munkahelyi helyzettel. Ezt követően leg-
JL jLelőször nyilván testileg próbálnának lecsillapodni. E
fejezetben elsajátítunk olyan technikákat, amelyek kifejlesztik
veleszületett képességünket arra, hogy testileg nyugodtan,
„hidegvérrel" vészeljük át az élet megpróbáltatásait. Ez
többnyire együtt j á r azzal, hogy könnyedséggel viszonyulunk
az élethez.
Számomra a testi elengedettség és a kecses, elegáns mozgás
egy időben nagyon sokat jelentett. Születésemkor gyermekbénuláson
estem át, ez volt az utolsó járvány Delaware-ban.
Minden vágyam az volt, hogy összehangoltan mozogjak,
miközben a betegség elnyomorító utóhatásaival küzdöttem.
Eleinte a tornával és az akrobatikával próbálkoztam, de hirtelen
akkorát nőttem, hogy nyakigláb kamaszként már nem
tudtam űzni ezeket a foglalatosságokat. Anyám valamikor
profi kosárlabda-játékos volt, és ekkoriban a parókia csapatát
edzette, én azonban nem voltam elég idős ahhoz, hogy bevegyenek
maguk közé. A kosárlabda mindazonáltal fölkeltette
érdeklődésemet, amikor anyám elvitt a Celtics meccsére, ahol
két sztár, Bob Cousy és Bili Russell is tündökölt a csapatban.
A régi philadelphiai Warriors ellen játszottak. Egészen lenyűgözött
Cousy és a többiek könnyed, kecses mozgása. Később
Elgin Baylort is megcsodálhattam a Lakersben. Elakadt
a szavam, amint lebegve úszott át a többi játékos fölött, újabb
és újabb gólokat szerezve. Aznap 74 gólt szedett össze. Elgin
124
pörgése és forgása a levegőben ízelítő volt abból, mire képesek
a nagy kosarasok. Az effajta légi balettből később dr. J. (Július
Erving) és „Lebegő" Michael J o r d á n tartott nekünk bemutatót.
Ajátéknak ez a kecsessége vonzott magához, amikor kosarasként
iparkodtam legyőzni a gyermekbénulás utóhatásait,
és rendezetté tenni mozgásomat. A stresszel szembeni szabadság
fizikai útján tehát ebben a szellemben megtanulunk
kecsesen mozogni, a nagy sportolók módjára, akik a lehető
legcsekélyebb testi erőfeszítéssel érik el fantasztikus teljesítményeiket.
A magam részéről sportolóként és a mentálhigiéné
szakembereként egyaránt azt tapasztaltam, hogy
A feszültség a jó közérzet és a kimagasló testi vagy szellemi
teljesítmény legfőbb ellensége.
Az Á. L. L. J. LE módszert úgy terveztem meg, hogy működésbe
léptesse a lecsillapító reflexet. E reflex öt fázisának
beindításával az A. L. L. J. LE technika egyes lépései megszüntetik
testi feszültségünket, mely a vészhelyzet (üss vagy
fuss) reflex nyomán keletkezett bennünk.
A lazító reflex
A lazító reflexszel kapcsolatos viselkedésformák elsajátítása
az első lépést jelenti a belső valónkhoz vezető úton. Gyakoroljuk
tehát a lazító reflex beindításához szükséges lépéseket,
majd lássunk hozzá, hogy fizikailag közelebb kerüljünk bensőnk
nyugodt erejéhez.
Ne feledjük: Élettani képtelenség, hogy az ember egyszerre feszült
és elengedett legyen!
1. Mély, könnyed belégzés: legelőször is összpontosítsunk légzésünkre,
ami az élet kvintesszenciája, az élet lehelete.
A hasi légzés áttekintése
Helyezkedjenek kényelembe, majd vegyenek lassú, mély légvételeket.
Most fordítva készülnek lélegezni, mint ahogyan
többségüket megtanították. Mivel a has behúzása vékonyabbá
tesz, úgy tanultuk, hogy a mellkasunkba lélegezzünk be,
125
amely fölemelkedik belégzéskor, és lesüllyed kilégzéskor.
Mi ehelyett most visszatérünk ahhoz a légzéshez, amelyet
újszülöttkorunkban gyakoroltunk. Ez az úgynevezett hasi
légzés. Először is lazítsák el a hastájékot egyszerűen azzal,
hogy puhán eleresztik hasizmaikat. Belégzéskor képzeljék
el, amint a levegő köldöki központjukba áramlik, miközben
hasuk fölemelkedik és kitágul, majdan kilégzéskor a has viszszatér
eredeti helyzetébe. Erezzék hasuk emelkedését és sülylyedését
minden egyes be- és kilégzés során. Hagyják ellazult
állapotban, puhán a hastájékot. Be- és kilégzés közben ismételgessék
magukban a következő mondatokat.
Miközben lassan és mélyen levegőt veszek, hasam puha, és
enyhén megemelkedik
Miközben lassan és teljesen kifújom a levegőt, hasam puha
marad, és enyhén visszasüllyed
Belégzéskor hasam fölemelkedik
Kilégzéskor hasam visszasüllyed
Belégzéskor nyugodt vagyok, mert köldöki központomra
összpontosítok. Itt lépett először az élet testembe. (A hagyományos
kínai orvoslás a köldököt tekinti az élet kapujának, ez
a Ta Tien. Magzati korban itt lép a esi, a mindannyiunkban
keringő életenergia szervezetünkbe édesanyánk testéből a táplálékon
keresztül, a köldökzsinór közvetítésével.)
Kilégzéskor egyre mélyebb nyugalom tölt el, amint mind
mélyebben összpontosítok köldöki központomra
Belégzéskor a köldökömön „elmélkedem", elmém lecsillapult
Kilégzéskor továbbra is köldökömön elmélkedem, testem
lecsillapult
Belégzéskor, miközben a levegő köldöki központomba
áramlik, visszatérek a nyugalom ősforrásához testemben
Kilégzéskor a nyugalom hullámát küldöm bensőmből a testemen
és talpamon keresztül a külvilágba
Belégzéskor visszatérek a nyugalom ősforrásához testemben
126
Kilégzéskor a nyugalom hulláma ömlik végig testemen, s lép
ki lábfejembó'l a földbe, amin állok
A következő mondatokat lassan, magukban ismételjék el.
Az elsőt mondják belégzéskor, a másodikat kilégzéskor:
Valahányszor mélyen és könnyedén levegőt veszek, leállítom
a vészhelyzet reflex működését, lassú és teljes kilégzésem
pedig beindítja a lecsillapító reflex természetes működését
Mélyen és lassan levegőt véve vészhelyzet reflexem működése
leáll,
Lecsillapító reflexem viszont beindul
Lassan és teljesen kilélegezve lecsillapító reflexem veszi át
az irányítást, nyugalommal töltve el testemet és elmémet
Belégzéskor vészhelyzet reflexem beszünteti működését, és
lecsillapító reflexem beindul
Kilégzéskor lecsillapító reflexem tökéletesen megnyugtatja
testemet és elmémet
Figyelem: Bizonyos esetekben a lassú, mély hasi légzést
gyors hasi „pöfögésnek" kell megelőznie, mert csak így lehetünk
ú r r á szorongásunkon és pánikhangulatunkon. Ez a pöfögés
mintegy nyugodt, jótékony erővé varázsolja a szorongást.
A köldöktájat nem csupán az „élet kapujának" vélik, de bizonyos
hagyományok a „harának" nevezett erőközpontot is
ide képzelik. A szorongás vagy pánik elülése után végezzenek
lassú, mély hasi légzést. Ezt a módszert fölöttébb hatásosnak
találtam szorongás és pánikrohamok kezelésére. Dr.
Henry Smith-Rohrberg, barátom és kollégám tanított meg
a gyors légvételek egy fajtájára, amelyet ő a szorongás leküzdésére
alkalmazott. Henry magánpraxist folytató pszichológus
a Massachusetts állambeli Falmoutban, Cape Cod elején, s
kitűnő kazettasorozatot készített „Életmentő légzés" címen. Ez
az egyetlen hipnózistekercs, amely tudomásom szerint vezetés
közben is használható. A magam „pöfögése" dr. Rohrberg
módszerének átvétele, amelyet jógaoktatóként és háromtusázóként
fejlesztett ki. Mikor legutoljára találkoztunk, Henry
127
olyan technikát tanított, amelynek birtokában decemberben
is belevethette magát az ember Cape Cod jeges vizeibe.
A pöfögés elsajátítása
1. Ez a hasi légzés félgyorsított formája. Eközben a köldöki
központból való kilégzésre összpontosítanak, a belégzésre
most nem figyelnek. A levegő kifújásakor gyors „ha" hangokat
hallatnak. Valahogy így: „hahahaha stb.". Ha hiperventiláción
kapják magukat, azt ajánlom, amit dr. Rorhberg is javasolt
a betegeinek. Mondják hangosan a „ha" hangpárt újra meg
újra.
2. Ezt követően normális levegővételek közben szavaikkal
is fokozzák szemtájékuk és arcizmaik ellazulását, miközben
elhessegetik maguktól a félelmet és a szorongást, majdan
pedig az „üss vagy fuss" reflexet kiváltó, saját gyengeségükkel
foglalkozó gondolatokat. Ismét hangolják össze a mondatokat
be- és kilégzésük ritmusával, mert így a leghatásosabbak.
Belégzéskor befelé elmosolyodom, miközben szemem fölcsillan,
és szájam sarka enyhén megemelkedik
Kilégzéskor mosolyogva azt mondom magamban, bármilyen
nehézséggel meg tudok birkózni
Belégzéskor mosolyogva elérem belső valómat, a nyugalom és
önbizalom belső központját
Kilégzéskor mosolyogva kifejezem belső valómat, mosolygó,
magabiztos energiát küldve testem valamennyi izmához. (Az
ősi kínai orvoslás, a esi nej csang egyik gyakorlatát „belső
mosoly"-nak nevezik. Ez is hozzásegíthet belső valóm eléréséhez,
valamint a szervezet öngyógyító mechanizmusainak
beindításához.)
3. Újabb mondatok hozzáadásával biztosítsák a lecsillapító
reflex egyéb összetevőit, pl. a hideg fejet és a meleg, nyugodt
testet a jó problémamegoldó gondolkodás érdekében. A szavak
és a képek a vázizomzat, az állkapocsizomzat, valamint a vérerek
körüli apróbb izmok ellazítását célozzák, ezek ernyedtsége
az erek kitágulásához és még mélyebb ellazultsághoz vezet.
128
Most belégzéskor érezzék az orrlyukaikon beáradó levegő
jóleső hűvösséget, mivel a külső levegő hőmérséklete rendszerint
alacsonyabb, mint a 36,5 °C-os egészséges testhőmérséklet.
Az orrjáratok érzékeny nyálkahártyája azonban akkor is
hűvösebbnek érzékeli a külső levegőt, amikor az történetesen
melegebb.
Belégzéskor érzem, amint hideg árad szét orromból a fejembe
(a levegővételek közti szünetben a belélegzett levegő fölmelegszik
testhőmérsékletemre)
Kilégzéskor érzem, amint meleg terjed szét a testemben
Most ismételjék el magukban a következő mondatokat
lassú ki- és belégzéskor, miközben továbbra is arra figyelnek,
milyen kellemes kapcsolatban lenni belső valójukkal:
Belélegezve a hűs levegőt elmosolyodom, és érzem, amint
a fejem és elmém lehűl, így tiszta fejjel tudok gondolkodni
Lassan kilélegezve a levegőt arcom és állkapcsom ellazul,
s én érzem, amint a melegség hulláma végigömlik testemen,
elernyesztve minden útjába kerülő izmot
Belélegezve a hűs levegőt elmém lehűl, lecsendesedik és
kitisztul
Lassú kilégzéskor arcom és állkapcsom ellazul, miközben
testem minden izma elernyed
Elmém minden belégzéssel hűvösebb, nyugodtabb és tisztább
lesz
Testem minden kilégzéssel egyre mélyebben és mélyebben
ellazul, végül teljesen elernyed
Belélegezve a hűvös levegőt közel kerülök belső valóm
hűvös, magabiztos nyugalmához
Lassú kilégzéskor nyugodtan kifejezésre juttatom belső
valóm hűvös, magabiztos nyugalmát
E mondatok élettani hatása ellene dolgozik biológiai programozottságunknak,
s ennyiben segít felfedezni, hogy testi-
129
leg is szabadságunkban áll a lehető legkevesebb feszültséggel
végigcsinálni az életet.
AzÁ. L. L.J. LE módszer egyes lépései
Most rendezzük egymást követő lépésekbe a lecsillapító reflex
elemeit, melyekre így könnyebben emlékezünk, és egyszerűbben
alkalmazhatjuk őket a hétköznapok során.
Figyelem: Nem kötelező fejből megjegyezniük az alábbi részletes
útmutatásokat.
Vizsgálódásaim azt mutatják, hogy már az is számottevően
csökkenti a stresszt, ha tudatosítjuk magunkban testi
feszültségünket; ez ugyanis a lecsillapító reflex beindítására
serkenti az agyat. Azt találtam, hogy mind a kísérleti csoportnál
- amely sajátos lépésekkel aktiválta a lecsillapító
reflexet -, mind pedig a kontrollcsoportnál - amely buddhista
éberség-meditációt végzett - az elektromiográf (EMG)
megegyező mérvű ellazulást mutatott ki. A lélegzésre és
az esetleg jelentkező feszültségekre figyelő kísérleti csoport
ugyanolyan eredménnyel j á r t , mint a lecsillapító reflexet vizualizációval
és megerősítő kijelentésekkel beindító kontrollcsoport.
A kísérlet során mértük a bőrhőmérsékletet, amely
a kisebb simaizom-csoportok elernyedését jelezte a véredények
körül, s ezáltal a vazodilatáció bekövetkeztére utalt.
Az egyszerű tudatosítás nem volt elegendő az utóbbihoz,
a súlyos melegség képzetének felkeltése azonban elindította
a vazodilatációt. A jelen módszer ősi meditációs technikák
és a legfrissebb kutatási eredmények, valamint a mai klinikai
gyakorlat ötvözete. A mély ellazulás itt is automatikusan
társul a „Lassíts! Lassan!" ingerszavakhoz, a pavlovi feltételes
reflexek és a reklám hatásmechanizmusa szerint.
Ez a technika néhány másodperc alatt ugyanazt a mély, rendkívül
kellemes ellazulást eredményezi a való élet feltételei
között, mint a hosszabb ideig tartó meditáció vagy a megerősítő
kijelentések ismételgetése.
A stresszoldás jelen módszerének épp ebben rejlik a szépsége.
130
Kutatásaim során eredményesnek találtam e technikát
serdülő pszichiátriai betegek gyógyításánál. Mi több,
akkoriban még nem is volt olyan fejlett és letisztult, mint
mai változatában. Gondolják meg, ha serdülőkből álló
kísérleti csoportom - akiket egyedül az érdekelt, hogy
egy órára elszabadulhatnak a kórházból, s ráadásul még
zavart lelkűek is voltak - profitálhatott ebből a stresszoldó
tréningből, mennyivel többre számíthatnak önök.
A továbbiakban a „Lassíts! Lassan!" ingerszavak mellett
más megerősítő kijelentéseket is használunk a stressz leküzdésére.
Ezek részben az A. L. L.J. LE technika mondatainak az önök
szükségleteihez alkalmazott változatai. A következőkben ezekből
a mondatokból adok közre egy csokorra valót, egyéni
példákkal megtűzdelve, melyeket különböző tanfolyamok résztvevői
hasznosnak találtak. Válasszanak belőlük kedvükre. Hangolják
össze légzésükkel e szavak ismételgetését.
A. (Allj le a stresszel!)
„Lassan belélegezve leállók, és lecsöndesítem elmémet
Lassan kilélegezve testem megnyugszik, bármi történik is!"
„Belélegezve hideg fejjel gondolkodom
Lassan kilélegezve testem megnyugszik, bármi történik is!"
„Lassan belélegezve leállók az izgalmakkal és hóbortokkal
Lassan kilélegezve elérem és kifejezem belső valómat."
„Belégzés: Nem támadok, nem fojtok el
Kilégzés: Csak elérem és kifejezem
Nyugodt belső valómat."
L.
„Belégzés: Hideeeg fej
Kilégzés: Nyugooodt test"
„Belégzés: Hideeeg fej, hűvös elme
Kilégzés: Nyugooodt test"
131
„Belégzés: Hideeeg
Kilégzés: Nyugooodt"
L.
„Belégzés: Most nem kell semmit tennem, semmit mondanom
Kilégzés: Csak ellazulnom, figyelnem és szemlélődnöm."
„Belégzés: Néznem és hallgatóznom, látnom és hallanom
Kilégzés: Miközben egyre mélyebben ellazulok, mélyebben
ellazulok."
J -
„Belégzés: Minden egyes légvételemmel egyre
Kilégzés: Mélyebb béke tölt el. Egyre nyugodtabb erő."
„Belégzés: A bensőmben lakozó nyugodt e r ő véd és vezérel
Kilégzés: Ez kering tagjaimban, ez árad szét testemben."
„Belégzés: A belső valómban lakozó nyugodt erő véd és vezérel
Kilégzés: Ez kering tagjaimban, ez árad szét testemben."
„Belégzés: Belső valóm nyugodt ereje
Kilégzés: Kering tagjaimban, árad szét testemben."
„Belégzés: Bensőm nyugodt ereje
Kilégzés: Kering tagjaimban, árad szét testemben."
Tréning testmozgás közben
Azok, akik önök közül futnak, túráznak vagy otthon edzenek,
mondjuk futópadon vagy lépcsőzőn, a testmozgás idején
is mormolhatják „varázsmondataikat". Dr. Henry Smith-
Rohrberg, a korábban említett pszichológus sikeres háromtusázó.
O mesélte nekem, miként mondogat maga gyártotta
„ráolvasásokat" edzés közben a légzésével összehangoltan.
Belégzéskor két lépés közben elmondanak egy mondatot,
majd kilégzéskor megint egyet, szintén kettőt lépve. Séta vagy
kocogás közben például gyakran folytatok légzőgyakorlatokat.
132
Kettőt lépve belégzéskor azt mondom: „Egy." A szót elnyújtva
ez valahogy így fest: „Eeegy." Kilégzéskor újból kettőt lépve
azt mondom: „Kettő", elnyújtva a szót, amely így hangzik:
„Ketttőőő." Ezt aztán kétlépésenként váltogatom. A ritmikus
mozgáshoz bármiféle kombinációt rendelhetnek. Magam
gyakran mondom például: „Hideg fej", kettőt lépve belégzéskor,
majd kilégzéskor, ismét kettőt lépve, hozzáteszem: „Nyugodt
test." Az alábbiakban más hasznos példákkal is szolgálok.
Belégzéskor mondják: „Állj le a stresszel!", majd két lépés
után kilégzéskor tegyék hozzá: „Érd el a bensődet." Újabb
belégzéskor és ismét kettőt lépve folytassák így: „És fejezd ki."
Ezt megint két lépés és kilégzés követi, miközben ezt mondják:
„Nyugodt - szünet, majd belégzés és két lépés következik
- magabiztos belső valódat."
Próbálják ki a következő „varázséneket". Nekem ez az egyik
kedvencem. Akkor találtam ki, amikor átkocogtam Beverly
Hillsen. Belégzéskor az első két lépés közben mondják:
„Neked adom" (átnyújthatják a szívüket). Kilégzéskor, két
lépés után folytassák ezzel: „Fő a nyugalom." Belégzés és két
lépés közben: „Neked adom." Kilégzéskor, újabb két lépést
lépve: „Elszállt haragom" (nyújtsák át a szívüket). Belégzés,
két lépés: „Megmaradt nyugodt erőm." Kilégzés, két lépés:
„És a szeretet hatalma." Belégzés, két lépés: „Nem a hatalom
szeretete." Kilégzés, két lépés: „Hanem a szeretet hatalma."
A recitálással jelentősen megkönnyíthetik a tanulást és
az ismétlést. A légzéstechnikával párosítva ez - a test, elme
és szellem bevonásával - mélyebb tudást eredményez. Szerkesszenek
saját „mondókákat". Vegyék ezt szórakozásnak, és
legyenek kreatívak. A testmozgásra fordított idő rendkívül
hasznos kiaknázása ez.
Most próbálkozzanak meg a következő vizualizációs gyakorlattal,
hogy testileg fölszabaduljanak a stressz szorításából.
Gyakorlat: Lebegjenek át elegánsan az életen
Helyezkedjenek kényelembe, és lassan, mélyen lélegezzenek.
Képzeljék el, amint patakként kerülgetik a stressz napközben
133
útjukba kerülő szikláit. Most képzeljenek egy kecses, elegáns
mozgású embert, mondjuk egy nagy sportolót, olimpikont
vagy bajnokot, táncost, a harcművészetek vagy a taj esi mesterét,
egy légies filmcsillagot vagy valakit, akit ismertek gyermekkorukban.
Most végezzék el a következő gyakorlatokat,
miközben kijelentéseiket összehangolják légzésükkel.
Belégzéskor látom, amint simán és kecsesen mozognak
(miközben teszik a dolgukat)
Kilégzéskor mély öröm tölt el, miközben őket nézem
Most helyezzék át tudatukat egy pillanatra az ő testükbe.
Lássanak az ő szemükkel, érzékeljék az ő tagjaikat, tapasztalják
meg, milyen érzés az ő kecsességükkel mozogni.
Véssék emlékezetükbe ezt az érzést. Most vigyék vissza
tudatukat saját testükbe.
Belégzéskor látom és érzem, amint kecsesen mozgok a mindennapi
életben
Kilégzéskor látom és érzem, s így valósággá válik
Mozgósítsák képzeletüket. Talán vissza tudnak emlékezni
egy olyan álomra, amelyben kecsesen, légiesen mozogtak.
Egyszer volt egy betegem, aki gyermekkora óta nyomorék
volt, álmaiban mégis könnyedén futott. Ez igen kellemes volt
a számára, ébredéskor azonban csak mégjobban elkeserítette.
Mikor azonban rájött, hogy napközben is megőrizheti magában
ezt a kellemes érzést, megtanulta élvezni. Mi aztán ellazultsággá
változtattuk át ezt az érzést, már amennyire szegény
ember megtehette nyomorék testében, az otthoni és munkahelyi
- mérnök volt - stresszel szembesülve.
Folytassák a légzőgyakorlatokat napközben is (reggeli
torna, séta közben vagy munkába menet stb., csinálják végig
napjukat a lehető legkevesebb erőfeszítéssel). Most idézzenek
föl magukban egy olyan esetet, amikor nem oldották meg
a helyzetet. Újonnan megszerzett könnyedségükkel éljék át
újra ezt az eseményt, s rendezzék a feszültségeket a lehető
legcsekélyebb erőkifejtéssel. Éljék át olyan elevenen, mintha
tapintható, kézzelfogható valóság volna. Képzeljenek el újabb
és újabb helyzeteket, amelyeket eredményesebben tudnak
megoldani.
134
Most képzeljék magukat a jövőbe, amint elegáns könnyedséggel
felülemelkednek egy várhatóan stresszel és feszültségekkel
terhes helyzeten. A „Lassíts! Lassan!" technikával képzeljék
el, ahogyan erőlködés nélkül feloldják a feszültségeket. Kísérletezzenek
újabb elképzelt helyzetekkel. Éljenek át egy helyzetet
úgy, mintha kézzelfogható valóság lenne, és meglátják,
az is lesz. Végül nyissák ki szemüket, és ellazultan, éberen és
felfrissülten térjenek vissza a hétköznapi tudatállapotba.
A harcművészetek mesterei
Végső soron valamennyien a lehető leglazábban, a stresszhelyzeteket
gyorsan, hatékonyan rendezve, majd tökéletesen megnyugodva
szeretnénk pergetni napjainkat. Példát vehetünk
a harcművészetek valamelyik kecsesen mozgó mesteréről, aki
ellazultan, békében, légies könnyedséggel éli az életét. A mester
veszélyhelyzetben sem billen ki egyensúlyából, s olajozottan,
hatékonyan és hatásosan küszöböli ki a veszélyforrást, a maga
javára fordítva az őt ért támadás teljes energiáját. Voltaképpen
azt teszi, hogy a támadás negatív energiáját átalakítja, és
eltávolítja magától. Ezután visszatér megszokott ellazult állapotába.
Az alázatos mester magába sűríti a szabadság négyféle
arculatát, amit meditációval fejlesztett ki magában. Nem
csupán testileg, de szellemileg, érzelmileg és spirituálisán is
szabad. A rendszeresen meditálok az elragadtatott, mámoros
boldogság állapotairól számolnak be. A légzés segítségével
lecsillapítva elménket és testünket, a meditáció révén belső
béke, öröm, együttérzés és az élet megnövekedett élvezetére
való képesség lesz az osztályrészünk. Úgy fest tehát a dolog,
mintha az élet maradéktalan élvezetéhez le kellene állnunk
a gondolkodással, és visszatérnünk testi valóságunkhoz. Amint
azt dr. Fritz Perls, az alaklélektan atyja mondotta volt:
„Veszítsék el a fejüket, és ébresszék föl érzékeiket!"
Bizonyos értelemben tehát azt sajátítjuk el, hogy kilépjünk
tudatunkból, és kapcsolatba kerüljünk testünkkel. Eköz-
135
ben sokat tanulhatunk az állatok energiatakarékosságától.
Ennek birtokában légiesen könnyedek leszünk mind a játékban,
mind munka közben. Most néhány percig próbálják
ki a következő gyakorlatot a fent jellemzett mester példája
nyomán, majd ismételjék meg többször is a nap folyamán.
Gyakorlat: „Ujjongó öröm szállt reám!"
Az ellazulás igen kellemes lehet, s stressz híján is beindítja
a csillapító reflexet, megaranyozva napjainkat.
Belélegezve mondják azt: „Öröm."
Kilélegezve folytassák ezzel: „Szállt rám."
Majd folytassák a következőképpen: „Lassú belégzéskor
érzem, amint az öröm szétárad elmémben."
„Lassú kilégzéskor érzem az öröm aranyló áradását bensőmben
és tagjaimban."
Gyakorlat: A stressz közömbösítése
Használják föl mindazt, amit ebben a fejezetben személyes
stresszlistájukról megtudtak. Első ízben próbálkoznak az életüket
sújtó stressz közömbösítésével és dekondicionálásával.
Amiként azzal is először kísérleteznek, hogy a Mélymag nyugodt
erejével legyenek úrrá a stresszhelyzeteken.
Első rész
Ez a gyakorlat egész testüket ellazítja. Miközben megkeresik
és ellazítják testük feszült pontjait, egyre jobban lecsillapodnak.
Helyezkedjenek kényelembe, majd végezzenek mély hasi
légzést. Most képzeljék el, hogy forró vízzel teli kádban vagy
termálfürdőben ülnek, esetleg meleg trópusi óceánban lebegnek.
A belélegzett levegő valamivel hűsebb testhőmérsékletüknél,
ezért minden egyes légvételkor kellemes hűvösséget éreznek
orrcimpáikban, ami felüdíti és éberen tartja önöket. Miközben
a levegő fölmelegszik testükben, tartsanak rövid szünetet. Mondják
ekkor sóhajtva: „Lasssan", melegségérzést küldve szét testükben.
Most képzeljék el, hogy tudatuk napként sugározza
be testük megfeszült pontjait. Közben gondoljanak arra, hogy
136
ezek a feszült testtájak mindig hűvösebbek az ellazultaknál,
mivel a véráramlás lelassul az izmok megfeszülése és az erek
összehúzódása következtében. Ezért váltja ki izmaik elernyedése
a melegség érzését a korábban feszült területeken. Kezdjék
a fejük búbjával, s tapogassák le tudatukkal egész testüket,
egészen a lábfejükig. Miután minden testrészüket sorra vették,
tökéletesen megnyugszanak, s tetőtől talpig melegség árad szét
szervezetükben. Minden kilégzéskor ismételjék el a „Lassan!"
szót, miközben különböző testtájaikra összpontosítva súlyos
melegség érzését küldik a szóban forgó területekre, feloldva azok
feszültségét. (Célszerű, ha belégzéskor megfeszítik a kérdéses
testrészt, majd kilégzéskor egyszerűen ellazítják.) l é s t ü k minden
egyes pontját sorra véve rájuk sugározzák tudatuk fényességét,
ugyanúgy oszlatva el a feszültséget, ahogyan a nap sugarai is fölolvasztják
a pohárba helyezett jégkockákat. A jégdarabkák sorra
olvadnak el, s csak felmelegedett víz marad a pohárban. Most
képzeljék el, amint a nap sugarai fejük búbján ragyognak föl, s
a napmeleg végigárad a tarkótájon, a halántéktájon, a fülcimpák
mentén, a homlokon, a szemek környékén, fölmelegítve és meglágyítva
azokat, azután továbbömlik az orcákon, ahol kilégzéskor
elernyesztik állkapcsukat, nyelvüket és vállukat, miközben
a melegség hullámai csapnak át tagjaikon. Idöröl időre belégzéskor
magukban mondják azt: Lassíts!", hogy ezzel is megakadályozzák
elszenderedésüket. Most sugározzák rá a tudat
melegét nyakukra, vállukra, mellkasukra, hátukra és karjaikra,
elernyesztve e testtájakat. Kilégzéskor mondják magukban:
„Lassan!", majd küldjék továbbra is szét e melegséget tagjaikban.
Folytassák a csípőtájjal, az üleppel, a medencekörnyékkel,
szétsugározva tudatuk melegét, miközben magukban azt ismételgetik:
„Lassssan." E mély sóhaj kíséretében újabb melegséghullámokat
továbbítanak testükben. Most sugározzák rá tudatuk
melegét combjuk felső részére elöl és hátul, aztán a térdekre,
a lábikrákra, a bokákra, rüsztjükre, talpukra és lábujjaikra.
Engedjék, hogy e melegség kiáramoljon talpukból a földbe,
amely magába nyeli és hasznos energiává alakítja át azt.
Második rész
Miután egész testük ellazult és meleg fényben fürdik, átfuthatják
stresszlistájukat. Minden egyes tételnél igyekezzenek
137
testüket ellazult állapotban, feszültségtől mentesen tartani
az A. L. L. J. LE technika alkalmazásával. Belégzéskor mondj
ák azt: „Hideg fejjel gondolkodom", érzékelve a beáradó
levegő hűvösséget, majd kilégzéskor folytassák így: „és testem
nyugodt, történjen bármi!". Aztán mélyeket lélegezve ismételjék:
„Lassíts!", kilélegezve pedig: „Lassan!", miközben tárgyilagosan,
hideg fejjel és nyugodt testtel mérlegre teszik
a stresszlista minden egyes tételét. Mindegyiknél mondják azt
belégzéskor: „Lassíts!", majd kilégzéskor: „Lassan!", miközben
egyre mélyebben ellazulnak minden újabb levegővételkor.
Tapasztalják ki alaposan a helyzetet, vegyék szemügyre partnerük
arckifejezését, hanghordozását, testtartását, szavait.
Hallgassák ezeket a SZ. E. R. E. S. S. technika segítségével
nyitott szívvel, megfogalmazva a hallottakat, majd kifejezve
belső valójuk visszhangját. Nem más ez, mint az a meggondolt,
magabiztos, mélyen szerető tudat, amely megnyitja szívünket,
és kölcsönös tiszteletet ébreszt (akár nyugodt erőt
sugárzó lépésektől támogatva), miközben (nem támadóan és
nem elfojtva) empátiával kifejezi belső törvényeit. Ne feledjék,
hogy a lazító technikák fő célja az ellazult nyugalom
állapotának elérése. A későbbi fejezetekben ennek további
lépcsőfokaival is megismerkednek majd. Most pedig nyissák
ki a szemüket, és vegyék sorra a stresszlista egyes tételeit.
A következőkben a stressz átalakításának szellemi útjára
lépünk, amely újabb elemekkel gazdagítja majd az A. L. L. J.
LE módszert.
138
8. fejezet
A szellemi út
A második út
Folytassuk azzal, hogy a lazító gyakorlatok testileg felszabadították
önöket a családi vagy munkahelyi stressz átka
alól. Igen, most már kellőképpen józanok és nyugodtak,
de mégsem érzik magukat úgy, mint szeretnék. Most tehát
a szellemi szabadság gyakorlataival segítsük megoldani a helyzetet.
Az alant közölt gyakorlatok dr. Russell Grieger módszerén
alapulnak, amellyel a Virginia Egyetem továbbképző programja
keretében ismerkedtem meg, a racionális-emocionális terápiatanfolyamon.
Grieger ekkor fejezte be a témában írt kézikönyvét
szerzőtársának, Albert Ellisnek, e terápiafajta kidolgozójának
közreműködésével. Bár jómagam nem éltem ezzel a módszerrel,
gyakran ismételgettem szorongásos rohamoktól szenvedő
betegeimnek a hasonló szellemben fogant gondolatot:
Szellemi szabadságunkat akkor fedezzük föl, amikor ráébredünk,
hogy érzéseink nem függnek a környezettől vagy embertársainktól,
hanem kizárólag saját, a helyzetre vonatkozó
értékelésünktől és gondolatainktól.
Ez határozza meg tehát érzéseinket. Érzelmeink és cselekedeteink
forrása a külső környezetről alkotott képünk és
értékelésünk. Szellemi szabadságunk visszanyerésével a stresszhatásokat
követően könnyebben visszanyerjük majd lelki
egyensúlyunkat.
Szellemi belső szabadságunk feltételezi, hogy meg tudjuk
választani figyelmünk gyújtópontját. Amint korábban már
139
kifejtettem, ékesszólón példázza erre való képességünket
a hadifoglyok helytállása, akik nem engedték meg, hogy bárki
vagy bármi betolakodjék gondolataik közé. A kognitív pszichológia
belső monológnak nevezi azt a belső beszédet, melynek
során mintegy megvitatjuk magunkkal körülményeinket,
hogy azután az így kialakult véleményünk szabja meg későbbi
észleleteink mibenlétét. A belső monológ bizonytalanná vagy
vakmerővé tehet. Ez szellemi szabadságunk letéteményese és
belső biztonságunk megteremtésének kulcsa.
A belső szabadság ábécéje
Epiktétosz ókori görög bölcselő évezredekkel ezelőtt a következőket
fogalmazta meg:
„Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott
vélemények."
Pszichológusként dr. Albert Ellis racionális-emocionális
terápiáját használtam föl a belső szabadság megteremtéséhez.
Ellis úttörő módon fektette le a szellemi és érzelmi egészség
ábécéjét. Adott körülmények között „hozzáállásunk megválasztásának
képessége" - hogy Franki szavait idézzem - egyszerű
lépésekre bontható le. Az A pontban kerül sor a kiváltó
eseményre (pl. szirénázó, villogó lámpájú rendőrkocsi közeledik
önök felé). Ennek érzelmi következményei a C pontban
érik önöket, ami ilyen vagy olyan viselkedésre ösztönöz. Esetünkben
mondjuk a szorongás ez a következmény, jellegzetes
testi tünetei - szapora szívverés, mellkasi fájdalom, kapkodó
légzés - kíséretében. No már most e reakciójukat a B pont szerint
értékelhetik (itt dönthetnek az A-val kapcsolatos helyzetértékelésükről),
itt szabadulhatnak meg a szorongás érzelmi
és fizikai tehertételétől. Ha ez megtörtént, hatékonyabban
és szabad döntésük alapján válaszolhatnak a kiváltó ingerre.
A gyakorlatokban részletesebben is kifejtem, hogyan üthetik
nyélbe a B pont változtatásait. Az lesz a feladatuk, hogy tudatosítsák
magukban, „megbeszéljék önmagukkal", elképzeljék,
magyarázzák, elhiggyék valamilyen meghatározott módon
az A pont eseményeit, a szirénázva önök felé száguldó rend-
140
órautót, ami eldönti, hogyan éreznek, milyen testi tüneteket
mutatnak és milyen cselekedetekre szánják magukat A-val
kapcsolatban. Az emberek többsége azt hiszi, A automatikusan
meghatározza C-t, és semmibe veszik ama képességüket,
hogy megtörjék a feltételes reflexválasz zárt pályáját. Példánkban
a szorongás oka valami efféle belső monológ: „A
rendőrség engem üldöz, elveszítem a jogosítványomat stb."
Táblázatba foglalva a dolog a következőképpen fest:
A (Kiváltó esemény) B (Helyzetértékelés) C (Következmények)
Villogó lámpával, A rendőrség engem Szorongás.
szirénázva közelgő üldöz. Elveszítem
rendőrkocsi. a jogosítványomat.
Most tegyük föl, hogy valaki a rendőrkocsit megpillantva
nem szorongani kezd, hanem haragot érez. B pontban ez
az illető vélhetőleg úgy értékeli a helyzetet, hogy „nem utánam
jönnek", és/vagy „Ha mégis, szembeszállók velük, és megmutatom
nekik, ki a legény a gáton".
A (Kiváltó esemény) B (Helyzetértékelés) C (Következmények)
Villogó lámpával, A rendőrség nem Harag.
szirénázva közelgő engem üldöz. Ha
rendőrkocsi. mégis, szembeszállók
velük, és megmutatom
nekik, ki
a legény a gáton.
Érzéseinket tehát helyzetértékelésünk (B pont az érzelmi
szabadság ábécéjében) szabja meg, itt van módunkban eldönteni,
hogyan érzünk a történtekkel kapcsolatban. Visszatérve
egy elképzelt otthoni vagy munkahelyi helyzethez, önök úgy
érezhetik, hogy szorongásuk minden próbálkozásuk ellenére
sem oldódott. Ezt megállapítva tudatosíthatják magunkban,
milyen helyzetértékelés vezetett szorongáshoz. A következő
lépésben ezt megváltoztatva javíthatnak közérzetükön, így
csillapíthatják le felborzolt idegeiket. Ezért egy D pontot is felveszünk
(ahol B helyzetértékelését gondolják át), ami a korábbitól
eltérő, pozitívabb végkifejlethez vezet E-ben. Táblázatban
összefoglalva:
141
A B C D E
A főnököm Ki fog
haragszik rúgni!
rám. Nincs mit
tennem!
Szorongás. Ugyan
honnan
veszem,
hogy ki fog
rúgni?
Különben
sem vagyok
védtelen
vele szemben,
megvannak
a
fegyvereim!
Motiváltabbak
lesznek,
nincs szorongás.
Gyakorlat: Belső szabadság
Nyújtsák ki j o b b karjukat, mintha önmagukon kívül mutatnának
rá valamire, aztán mondják el az A pontba foglaltakat.
Ezután érintsék meg fejüket, és mondják el a B pontba foglaltakat
(az A-val kapcsolatos helyzetértékelést és gondolatokat,
vélekedéseket). Szívüket/zsigeri tájékukat megérintve mondják
el a C pontba foglaltakat (a B pont által kiváltott érzéseiket).
Képzeljék el, hogy csúcsforgalomban igyekeznek egy fontos
értekezletre. Egy idő után aggódni kezdenek, mert attól
félnek, ha elkésnek, elveszítik állásukat. Hirtelen azonban
abbahagyják az aggodalmaskodást, majd befelé mosolyogva
elvégzik a következő gyakorlatot.
Lassú belégzés: Nem ez a helyzet ébreszt bennem szorongást,
haragot vagy szomorúságot (lehangoltságot).
Lassú kilégzés: Hanem a helyzet értékelése és a vele kapcsolatos
gondolataim váltják ki belőlem ezeket az érzéseket.
Lassú belégzés: Jelen pillanatban nincs szükségem önmagámon
kívüli tényezőre ahhoz, hogy jól érezzem magam vagy
megnyugodjak.
Lassú kilégzés: Jelen pillanatban minden megvan bennem,
ami a jó közérzethez és a lelki békéhez szükséges.
142
Lassú belégzés: Nem muszáj ebben a pillanatban megoldanom
a helyzetet/konfliktust ahhoz, hogy jó legyen a közérzetem.
Lassú kilégzés: De most is megnyugodhatok, ha átengedem
magam az ellazulás és a puszta szemlélődés örömeinek.
Gyakorlat: A negatív energiák átfordítása
pozitívba, a figyelem irányának megváltoztatása
E gyakorlat során szellemileg pozitívvá alakítják át a negatívat,
kívánatossá a nemkívánatosat, vagy arra figyelnek, mit
akarnak, és nem arra, mit nem akarnak. A következőkben
lépésenként változtatják vissza a félelem (szorongás), harag
vagy szomorúság (lehangoltság) érzéseit szeretetté, azzá, ami
fontos az önök számára, amit a szívükön viselnek. Eközben
nem tesznek mást, mint megfordítják az érzelmi energiák és
a figyelem irányát, s nem arra figyelnek, mit nem akarnak,
hanem arra, mit akarnak. Ez azután konstruktív lépésekre
ösztönzi önöket céljaik elérése érdekében.
A félelem érzése azt jelzi, hogy valami nemkívánatostól/veszedelmestől
a jelenben vagy a jövőben meg szeretnénk óvni
szeretteinket. Ilyenkor gyámoltalannak és magatehetetlennek
érezzük magunkat a félelmetes körülmények miatt, aminek
megfutamodás lesz a következménye.
A harag valami nemkívánatosról/veszedelmesről, gyűlöletesről
ad hírt a múltbanjelenben vagy jövőben szeretteinkkel
kapcsolatban. A haragos ember nem érzi teljesen védtelennek
magát, ami támadó viselkedésre és küzdelemre készteti.
A szomorúság egy nemkívánatos vagy gyűlöletes eseményt
jelez a múltban, jelenben vagy jövőben valakivel vagy valamivel
kapcsolatban, akit vagy amit szeretünk. Ekkor reménytelennek
érezzük a helyzetet, magunkat pedig esendőnek és
védtelennek, ami könnyeket csal a szemünkbe.
1. Változtassuk a félelmet szeretetté (az iránt, akiért felelősséget
vállalunk és aki fontos nekünk)
Az alábbiakban a fent leírt helyzetet használjuk e három negatív
érzelem pozitívvá alakítására. Képzeljék el, hogy forgalmi
dugóban ülnek, és elkéstek egy fontos értekezletről.
143
Lassú belégzés: Észreveszem, hogy félek, de figyelmeztetem
magamat, hogy nem vagyok azonos félelmemmel.
Lassú kilégzés: Arra is figyelmeztetem magamat, hogy
akkor érzek félelmet, amikor azt mondom magamnak, valami
nemkívánatos/veszedelmes esemény van készülőben, vagy egy
nekem fontos személy veszélybe kerül, s ez megfutamodásra
késztet.
Lassú belégzés: Mi olyan fontos nekem ebben a helyzetben,
mit gondolok vagy mondok arról, miért szorongok? (Tartsanak
szünetet, és vegyék szemügyre felmerülő gondolataikat.)
Lassú kilégzés: Azt mondom magamnak (a mondat befejezése),
hogy „el fogom veszíteni az állásomat".
Belégzés: Azért félek ettől, mert nagyon nem szeretném,
és nem volna ínyemre, ha
Kilégzés (a mondat befejezése): „a főnököm megorrolna
rám, elveszíteném a megbecsülését vagy az állásomat".
Belégzés: Azért ijedtem meg, mert azt szeretném vagy
tartanám üdvözlendőnek, ha (tartsanak szünetet, és vegyék
szemügyre felmerülő gondolataikat)
Lassú kilégzés (a mondat befejezése): „a főnököm mindig
elégedett maradna a munkámmal, soha nem orrolna meg
rám, és megtarthatnám az állásomat".
Lassú belégzés: Hideg fejjel és nyugodtan újraértékelve
a helyzetet eldöntöm, van-e a j e l en pillanatban mondandóm
(vagy teendőm) ezzel kapcsolatban (tartsanak szünetet, és
vegyék szemügyre {elmerülő gondolataikai)
Kilégzés: A következőt tehetem (a mondat befejezése): „az
értekezlet után higgadtan megbeszélem a dolgot a főnökömmel".
2. Változtassuk vissza a haragot szeretetté (az iránt, akiért
felelősséget vállalunk és aki fontos nekünk)
Ugyanabban a helyzetben vannak, mint előbb, forgalmi dugóban
ülnek, s elkéstek egy fontos értekezletről. A különbség
mindössze annyi, hogy ezúttal haragot éreznek, vagy ennek
144
valami enyhébb válfaját, úgymint ingerültséget, bosszúságot,
frusztrációt vagy neheztelést.
Lassú belégzés: Észreveszem, hogy haragszom, de figyelmeztetem
magamat, hogy nem vagyok azonos haragommal.
Lassú kilégzés: Arra is figyelmeztetem magamat, hogy
akkor érzek haragot, amikor azt mondom magamnak, egy
nekem fontos személy vagy tárgy (akit és amit szeretek, és
akiért vagy amiért felelősséget vállalok), most veszélybe került,
és ez küzdelemre késztet.
Lassú belégzés: Mi olyan fontos nekem ebben a helyzetben,
mit gondolok vagy mondok arról, miért haragszom, és
miért készülök küzdelemre? (Tartsanak szünetet, és vegyék
szemügyre felmerülő gondolataikat)
Lassú kilégzés: Azt mondom magamnak (a mondat befejezése),
hogy „elveszíthetem az állásomat".
Belégzés: Azért haragszom, mert nem volna ínyemre, sőt
egyenesen gyűlölném, ha
Kilégzés (a mondat befejezése): „a főnököm megorrolna
rám, elveszíteném a megbecsülését vagy az állásomat".
Belégzés: Azért is haragszom, mert azt szeretném és azt
tartanám üdvözlendőnek, ha (tartsanak szünetet, és vegyék
szemügyre felmerülő gondolataikat)
Lassú kilégzés (a mondat befejezése): „a főnököm mindig
elégedett maradna a munkámmal, soha nem orrolna meg
rám, és megtarthatnám az állásomat".
Belégzés: Hideg fejjel és nyugodtan újraértékelve a helyzetet
eldöntöm, van-e a jelen pillanatban mondandóm vagy
teendőm ezzel kapcsolatban (tartsanak szünetet, és vegyék
szemügyre felmerülő gondolataikat)
Kilégzés: A következőt tehetem (a mondat befejezése): „az
értekezlet után higgadtan megbeszélem a dolgot a főnökömmel".
145
3. Változtassuk vissza a szomorúságot szeretetté (az iránt,
akiért felelősséget vállalunk és akit fontosnak tartunk)
Képzeljék el, hogy a fent leírt helyzetben vannak, forgalmi
dugóban ülnek, és elkéstek egy fontos értekezletről. A különbség
ezúttal az, hogy most szomorúnak vagy lehangoltnak
érzik magukat.
Lassú belégzés: Észreveszem, hogy szomorú/lehangolt
vagyok, de figyelmeztetem magamat, hogy nem vagyok azonos
szomorúságommal/lehangoltságommal.
Lassú kilégzés: Arra is figyelmeztetem magam, akkor
vagyok szomorú/lehangolt, amikor azt mondom magamnak,
fizikailag elveszítettem egy nekem fontos személyt vagy tárgyat
(akit vagy amit szerettem, és akiért vagy amiért felelősséget
vállaltam). Ez könnyekre fakaszt, és veszteségem
elfogadására késztet.
Lassú belégzés: Mi olyan fontos nekem ebben a helyzetben,
mit gondolok vagy mondok arról, miért vagyok szomorú/lehangolt?
(Tartsanak szünetet, és vegyék szemügyre gondolataikat)
Lassú kilégzés: Azt mondom magamnak (a mondat befejezése),
hogy „a főnököm megorrolt rám, elveszítettem az állásomat,
így nincs mit tennem".
Belégzés: Azért vagyok szomorú/lehangolt, mert nem volna
ínyemre, sőt egyenesen gyűlölném, ha
Kilégzés (a mondat befejezése): „a főnököm megharagudna
rám, és elveszíteném az állásomat; csakhogy már elkéstem,
nincs mit tennem".
Belégzés: Azért is vagyok szomorú/lehangolt, mert azt szeretném,
ha (tartsanak szünetet, és vegyék szemügyre felmer
ü lő gondolataikat)
Lassú kilégzés (a mondat befejezése): „a főnököm elégedett
maradna a munkámmal, soha nem orrolna meg rám, és
megtarthatnám az állásomat".
146
Belégzés: Hideg fejjel és nyugodtan újraértékelve a helyzetet
eldöntöm, van-e a jelen pillanatban mondandóm vagy
teendőm ezzel kapcsolatban (tartsanak szünetet, és vegyék
szemügyre felmerülő gondolataikat)
Kilégzés: A következőt tehetem (a mondat befejezése): „felhagyok
a csüggedéssel, és az értekezlet után higgadtan megbeszélem
a dolgot a főnökömmel".
A szorongás megbénít vagy megfutamodásra ösztönöz. A harag
küzdelemre sarkall. A szomorúság vagy lehangoltság veszteségeink
elfogadására késztet.
Tanácsok az energia előjelének vagy a figyelem irányának
megváltoztatásához
Az alábbiakban néhány tanácsot adok közre az energia előjelének
vagy a figyelem irányának megváltoztatásához. Ezáltal
a félelmet (szorongást), haragot és a szomorúságot (lehangoltságot)
visszaváltoztathatják szeretetre az iránt, akit szeretnek,
akiért felelősséget vállalnak, vagy ami közel áll a szívükhöz.
Kísérletezzenek a következő példákkal, majd válasszanak
újabbakat saját stresszlistájukról.
Félelem/Szorongás
Képzeljenek el egy félelmet, szorongást vagy ennek enyhébb
változatait - aggodalmat, idegességet - keltő helyzetet.
Lassú belégzés: Észreveszem, hogy félek, de figyelmeztetem
magam, hogy nem vagyok azonos félelmemmel.
Lassú kilégzés: Arra is figyelmeztetem magamat, hogy
akkor érzek félelmet, amikor azt mondom magamnak, valami
nemkívánatos/veszedelmes esemény van készülőben, vagy egy
nekem fontos személy, akit szeretek (és akiért felelősséget vállalok),
veszélybe kerül, ami megfutamodásra késztet.
Lassú belégzés: Mi olyan fontos nekem ebben a helyzetben,
mit gondolok vagy mondok arról, miért félek? (Tartsanak
szünetet, és vegyék szemügyre felmerülő gondolataikat.)
Lassú kilégzés: Azt mondom magamnak, hogy (fejezzék be
a mondatot)
147
Belégzés: Azért félek ettől, mert nagyon nem szeretném, ha
(tartsanak szünetet, és vegyék szemügyre felmerülő gondolataikat)
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Azért félek, mert azt szeretném, ha (tartsanak
szünetet, és vegyék szemügyre felmerülő gondolataikat)
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Hideg fejjel és nyugodtan szemlélve a helyzetet
most megkérdem magamtól, szívem szerint mit tartok fontosnak
ebben?
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: A jelen pillanatban van-e ezzel kapcsolatban
valami mondandóm vagy teendőm? (Tartsanak szünetet, és
vegyék szemügyre felmerülő gondolataikat.)
Kilégzés: A következőt tehetem (fejezzék be a mondatot)
Harag
Képzeljenek el egy olyan helyzetet, amely haragot kelt, vagy
ennek egy enyhébb változatát - ingerültséget, bosszúságot,
frusztrációt, neheztelést - ébreszti önökben.
Lassú belégzés: Észreveszem, hogy haragszom, de figyelmeztetem
magamat, hogy nem vagyok azonos haragommal.
Lassú kilégzés: Arra is figyelmeztetem magamat, akkor
érzek haragot, amikor azt mondom magamnak, egy nekem
fontos személy vagy tárgy (akit és amit szeretek, és akiért vagy
amiért felelősséget vállalok) most veszélybe került, és ez küzdelemre
késztet.
Lassú belégzés: Mi olyan fontos nekem ebben a helyzetben,
mit gondolok vagy mondok arról, ami haragra és küzdelemre
késztet? (Tartsanak szünetet, és vegyék szemügyre felmerülő
gondolataikat.)
148
Lassú kilégzés: Azt mondom magamnak, hogy (fejezzék be
a mondatot)
Belégzés: Azért haragszom, mert nem lenne ínyemre, sőt
egyenesen gyűlölném, ha (tartsanak szünetet, és vegyék szemügyre
felmerülő gondolataikat)
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Azért is haragszom, mert azt szeretném, ha (tartsanak
szünetet, és vegyék szemügyre felmerülő gondolataikat)
Lassú kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Lassú belégzés: Hideg fejjel és nyugodtan újraértékelve
a helyzetet most megkérdem magamtól, hogy szívem szerint
mit tartok fontosnak ebben?
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Szomorúság/Lehangoltság
Képzeljenek el egy olyan helyzetet, amely szomorúságot/lehangoltságot
ébreszt, vagy ennek valami enyhébb változatát,
például nyűgösséget vagy rosszkedvet.
Lassú belégzés: Észreveszem, hogy szomorú/lehangolt
vagyok, de figyelmeztetem magamat, hogy nem vagyok azonos
szomorúságommal/lehangoltságommal.
Lassú kilégzés: Arra is figyelmeztetem magamat, hogy akkor
vagyok szomorú/lehangolt, amikor azt mondom magamnak,
elveszítettem egy nekem fontos személyt vagy tárgyat (akit vagy
amit szerettem, és akiért vagy amiért felelősséget vállaltam). Ez
könnyekre fakaszt, és veszteségem elfogadására késztet.
Lassú belégzés: Mi olyan fontos nekem ebben a helyzetben,
mit gondolok vagy mondok arról, miért érzek szomorúságot/lehangoltságot,
miért akarom feladni a küzdelmet? (Tartsanak
szünetet, és vegyék szemügyre felmerülő gondolataikat.)
Lassú kilégzés: Azt mondom magamnak, hogy (fejezzék be
a mondatot)
149
Belégzés: Azért vagyok, szomorú/lehangolt, mert nem volna
ínyemre, sőt egyenesen gyűlölném, ha (tartsanak szünetet, és
vegyék szemügyre felmerülő gondolataikat)
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Azért vagyok szomorú/lehangolt, mert azt, ha
(tartsanak szünetet, és vegyék szemügyre gondolataikat)
Lassú kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Hideg fejjel és nyugodtan újraértékelve a helyzetet
most megkérdem magamtól, szívem szerint mit tartok
fontosnak ebben?
Kilégzés (fejezzék be a mondatot)
Belégzés: És a j e l en pillanatban mi mondandóm vagy teendőm
van ezzel kapcsolatban? (Tartsanak szünetet, és vegyék
szemügyre felmerülő gondolataikat.)
Kilégzés: A következőt tehetem (fejezzék be a mondatot)
A képzelet jelentősége
Gyakorló pszichológusként évekig őrizgettem a bejárat fölött
egy szép plakátot, ami a Pegazust, a görög mitológia szárnyas
fehér lovát ábrázolta. A plakáton ez a felirat állt:
„A képzelet felszabadít, hogy azzá légy, amivé lenni akarsz."
A hadifoglyok is képzeletükben találták meg szabadságuk
legfőbb forrását. A B pontban (helyzetértékeléssel: azaz vélekedések,
gondolatok, magyarázatok, képzetek útján) alkotunk
magunknak fogalmat a külvilág eseményeiről (kiváltó események
az A pontban). Ezért amit érzünk, mondunk vagy cselekszünk,
valójában az otthoni vagy munkahelyi helyzetről kialakult
képünktől függ. Amint azt a filozófus és bölcselő William James
is megjegyezte, a tapasztalati világ „lármás nyüzsgésének" nyers
adatait gyúrjuk át számunkra érthető magyarázattá (a B pont-
150
ban). Ennek fényében döntünk, mit tehetünk az adott helyzetben,
s csak ezek után lépünk a tettek mezejére.
Jól tudom, milyen nagy az ereje a belső monológnak és képzeletünknek
belső szabadságunk gyakorlásában, milyen döntően
befolyásolja például a különböző sportokban nyújtott teljesítményünket.
Kosarazó koromban attól függött lövéseim pontossága,
milyen élénken képzeltem el, hogy a kosárba viszem a labdát.
Akkor találtam célba, amikor a következő mondatot ismételgettem
magamban: „Puhán ejtsd a tojást a kosárba", majd elképzeltem,
amint a labda a kosárba pottyan. E szavakat magamban
mondogatva magasabb ívben, puhán dobtam a labdát, mint
különben. Ennek az ívnek a görbülete egyre alacsonyabb, ahogyan
a játékosok elfáradnak, ami azzal jár, hogy többször tévesztik
el a kosarat. Erről eszembe jut egy golfemlékem is, egy
félelmetes vízi akadály. Ezt a nagy medencét ki is lehetett volna
kerülnöm, ami azonban több ütéssel j á r t volna. Ehelyett megpróbálkoztam
a labda átütésével a medence fölött. Ütőmmel
aT-térbe lépve ellazítottam tagjaimat, és azt mondtam magamban:
„Nyugalom, ez is olyan, mint a többi ütés."
Aztán elképzeltem, hogy a medence fölött átütöm a labdát,
amely puhán lepottyan a zöldben. Már épp elütöttem volna
a labdát, amikor hirtelen magam előtt láttam, hogyan esik
bele a tóba. Félbehagytam a megkezdett mozdulatot, ismét
ellazultam, és újra elképzeltem, amint a labda a gyepen ér le.
Közben ezt gondoltam: „Ha úgy beszélek magamhoz, mint
egy jó edző, és magam elé képzelem a kívánt eredményt, ez
nyilván megteszi a maga hatását."
Ezért jobban érezzük magunkat a bőrünkben, ha a B
pontban rákérdezünk: „Miért aggódom A-val kapcsolatban?",
vagy: „Mit képzelek el A-ról, ami aggodalmat kelt bennem?"
Ekkor fölfedezzük majd, hogy közérzetünk és cselekedeteink
nem függnek környezetünktől. Végső soron tehát tökéletesen
függetlennek mondhatjuk magunkat a fizikai valóságtól.
Egy pillanatra gondoljunk arra, mennyire egyhangúvá
válhat, ellaposodhat az életünk, vagy mennyire ráunhatunk
élettársunkra, hitvesünkre. Ez a B pontbeli helyzetértékelés
gondja, úgy is fogalmazhatnék, akkor találkozni vele, ha eláruljuk
szellemi szabadságunkat, és híján vagyunk a képzelőerőnek.
Evekkel ezelőtt, még az egyetemen elolvastam Will Durant
151
néhány művét, aki csodálatos házasságban élt. Feleségével,
Ariellel írták a A civilizáció története című többkötetes munkát.
Lenyűgözött Will Durant érvelése, aki szintén a feleségükre
ráunó férfiak képzeletszegénységéről értekezett. Durant szerint
az a férfi, aki kiguvadó szemmel mustrálja a nőket neje oldalán,
még testi értelemben sem használja a képzeletét. Nem kellene
pedig mást tennie, mint elképzelnie a megbámult nőket
hétköznapi viseletben, smink nélkül, hajcsavarókkal, és nejét is
elképzelnie kiöltözve, kikészített arccal.
Hogy továbblépjünk, emlékszem egy könyvre, melyet egy
szexuálterápiára szakosodott pár írt a szenvedély ébren tartásáról.
Ok azt állították, hogy a tartós, jó kapcsolat ugyanolyan
fáradságos edzést követel, mint Ginger Rogers és Fred Astaire
fergeteges tánctudása és összeszokottsága. Sajnos az a tapasztalatom
a párokról, hogy bár kapcsolatuk többnyire szenvedéllyel
kezdődik, előbb-utóbb magától értetődőnek veszik
annak lanyhulását. Az egymás iránti megbecsülés csökken,
ez pedig neheztelést szül, miközben egyre mélyül a szakadék
a két, valaha egymást szerető ember között. Olyan ez, mintha
az „Only You" (Csak te) című dal értelme az ellenkezőjére
fordulna. A férj rendszerint úgy gondol élete párjára, hogy
egyedül ő az, aki már nem okoz neki meglepetést. Ez a belső
monológ törvényszerűen vezet el az unalomhoz. Ehelyett azt
kell mondanunk magunkban, milyen fantasztikus, hogy ilyen
hosszú ideje vagyunk együtt. Hiszen egyedül te vagy az, akivel
ilyen mélyen összehangolódtunk, akinek minden mozdulatát
előre ki tudom számítani, akivel egy hullámhosszon vagyok.
Ehelyett azonban azt látjuk, hogy képzeletszegény belső
monológjaink semmibe veszik partnerünket, akivel oly sok
időt töltöttünk együtt, hogy már semmi meglepetést sem
tartogathatunk egymás számára. Egy idő után kialakítunk
magunkban egy képet szeretteinkről, és nem őket látjuk húsvér
valóságukban, hanem ezt a belső képet. Eszembe jutnak
erről Ábrahám Maslow írásai. Ez a lélekgyógyász úgy vélte,
egészséges, jól teljesítő embereket kellene tanulmányoznunk,
s nem a klinikai tapasztalatokra alapoznunk az emberi természet
ismeretét, hiszen ez utóbbiak olyan betegekkel foglalkoznak,
akiknek gondot okoz az élethez való alkalmazkodás,
és nem élnek teljes életet. O is arról beszélt, miként becsül-
152
jük alá szeretteink értékét. Pedig mennyivel izgalmasabbnak
találnánk őket, állította Maslow, ha szerető megbecsüléssel
tekintenénk rájuk mint tőlünk független, öntörvényű emberekre,
akiknek egyéb dolguk is van a világon, mint a mi szeszélyeinket
szolgálni. Néha új szemmel nézünk partnerünkre,
amikor meghalljuk, hogyan beszél idegenekkel.
Képzeljenek el egy olyan férjet, aki rendre elereszti a füle
mellett felesége otthoni beszámolóit a munkájáról, s a nejét
talán már jó ideje elhallgattatta férjeura érdektelensége. Most
hirtelen új megvilágításban látja feleségét, függetlenül saját
személyétől és igényeitől, immáron nem a szakácsát és a házvezetőnőjét
látja asszonyában.
Maslow arról is beszél, miként lát a feleség holmi bankárt
vagy bábot a férjében, holott a képzeletét kicsit is megmozgatva
időtlen archetípust láthatna „kenyéradó", családfenntartó
társában. Úgy nézne föl rá mint hős vadászra, aki nap
nap után megharcol a „vadon" veszélyeivel, hogy élelmet és
fedelet biztosítson a családjának.
Összegezve az elmondottakat, egyfajta térképpel tájékozódunk
az életben, amelyet B pontban veszünk elő és nézegetünk.
S. I. Hayakawa, a neves nyelvészprofesszor is hangsúlyozta: „A
térkép nem azonosítható a feltérképezett területtel." A minket
bombázó információözön megrostálásával B pontban mindössze
térképet rajzolhatunk a külvilágról és a valóságról; ez
vélekedéseink, képzeteink gyűjteménye. Hasonló gondolatokat
fogalmaz meg a költő Wallace Stevens is:
„Mikor húsz ember kel át egy hídon, akkor voltaképpen húsz
ember húszféle hídon kel át."
A buddhizmus úgy tanítja, hogy a kézzelfogható, majd általunk
megmért és felcímkézett valóság nem egyéb káprázatnál.
A valóság lényegéhez csak akkor j u t u n k el, ha túllépünk tudatunkon
és vélekedéseinken; ez történik, midőn valaki eléri
a megvilágosodást. A mi céljainkra elég, ha eszünkbe idézzük,
hogy az, amit valóságnak nevezünk, képzeletünk terméke,
a B pontban kimondott vagy gondolt vélekedéseink halmaza.
Ugyanakkor itt rejtezik szabadságunk is. A B pont gazdaggá
teheti vagy elszegényítheti életünket. Belső monológunk szavai
felderíthetik vagy elsiváríthatják napjainkat. Emlékszem, a hadseregben
néhány fickó mint „öreglányról" beszélt a feleségé-
153
ről, mások viszont „szépséges, csodálatos asszonyukról". Nem
nehéz belátni, hogy ez a kétféle vélekedés milyen ég és föld
különbségeket szül a házastársi kapcsolatban.
Gyakorlat: A szavak hatalma
Az önkifejező tréning a szavak hatalmára épít, amelyet felhasználva
megalkothatjuk saját valóságunkat, ugyanakkor
megmutatja, hogyan olthatják ki vagy lobbanthatják lángra
a szavak a szenvedély tüzét. Figyeljék meg, milyen testi érzeteket
kelt, ha pozitív vagy ha negatív címkékkel illetik szeretteiket.
Például lélegezzenek be, és képzeljék el, hogy egy partin
álldogálnak, és megtetszik valaki a szoba túlsó sarkában. Egészen
felvillanyozza önöket ez a titokzatos idegen. Hozzálépve
látják, nem más ő, mint tulajdon partnerük (házastársuk,
kedvesük, barátnőjük vagy fiújuk stb.). Belélegezve mondják
azt: „O, csak te vagy" vagy „Csak te vagy az". Tudatosítsák
magukban testi érzeteiket. Most figyeljék meg, hogyan változnak
ezek egy ugyanilyen jelenetben, amelyben az egyetlen
különbség az, hogy kilégzéskor azt gondolják: „O, ez te
vagy. Tudhattam volna a régi dalból, hogy »Csak te« kelthetsz
bennem ilyen érzéseket."
A következő gyakorlatban a Don Jüan DeMarco című film
jelenetei segítségével bontakoztatják ki az önökben lappangó
szenvedélyt. Van egy csodálatos jelenet egy étteremben, ahol
a Johnny Depp által alakított Don Jüan gyönyörű szavakkal
teszi a szépet. Megfogja a nő kezét, mélyen a szemébe néz, majd
így beszél: „A nők ujjai ugyanolyan érzékenyek, mint a lábuk.
Az ujjbegyek hajszálra olyan csiklandósak, mint a talpak,
mikor pedig az ujjperceket érinti az ember, olyan, mintha
a térdeket simogatná. Ez a gyöngéd húspárna pedig olyan,
akárha a combokat cirógatnánk, végül pedig..." (a hangja itt
elakad, elhallgat, és megcsókolja az ujjköz lágy bőrét).
Egy későbbi jelenetben a pszichiátert alakító Marion
Brando megkérdezi Don Jüant, tudja-e, hogy a bolondokháza
lakója. O azt feleli, tudja hát, csakhogy ez „a helyzet meglehetősen
korlátolt, szegényes képzeletre valló értékelése".
154
Neki úgy a jobb, ha orvosában Don Octavio de' Silvát láthatja,
az épületben pedig annak palotáját. Hozzáteszi még,
az a fontos, „hogy túllássunk azon, ami a szemünk előtt van".
A nők is azért kedvelik, mondja, mert „nem korlátoz a látásom".
Nem arra figyel, hogy „az egyiknek túl nagy az orra,
a másiknak túl széles a csípeje, a harmadiknak a melle túl
terebélyes, a negyediké meg túl lapos. Én igaz valójukban
látom ezeket a hölgyeket: izgalmasnak, sugárzónak, igézőnek
és tökéletesnek". A nők ezért, folytatja Don Jüan, „megérzik,
hogy a bennük rejtező szépséget kutatom, mígnem
ez a szépség fölébe kerekedik egész valójuknak, s ők nem
tudnak többé ellenállni a vágynak, hogy szabadjára engedjék
a lényük mélyén lakozó csodát, és beburkoljanak vele".
Mindezt az élet és az úgynevezett valóság egészére is kiterjeszthetjük.
A végső nagy összecsapásban az elmeorvos és
betege összeszólalkoznak, kinek a világképe hitelesebb. Don
Jüan így ostorozza pszichiáterét: „Vérátömlesztést kellene
kapnia tőlem. A maga vére porrá változott, és eltömíti a szívét.
A valóság, egy olyan világ iránti igénye, ahol a szerelem
tökéletessége csorbát szenvedett, eldugaszolja majd a vénáit,
mígnem kiadja a lelkét. Ezzel szemben az én tökéletes világom
semmivel sem ér kevesebbet, mint a magáé. Lélegezni
csakis ebben a világban lehet. Egyetért velem?"
A pszichiáter egyetért betege szavaival. Közvetlenül ezután
Don J ü an megkérdi: „Mi ez az egész hűhó az öregedés körül?
Miért akarja mindenki sárba rángatni a szerelmet, kiszívni
belőle a velőt, megfosztani minden sugárzásától?"
Hogy megértsék, miféle izzó szenvedéllyel telíthetik az életet
a szavak, hallgassák meg a természet férfi és női energiáinak
összeolvadásáról szóló szenvedélyes leírást. Eközben ráébrednek
az önökben lappangó szenvedély tüzére, és ékesszólóbban
tudják majd kifejezni azt.
A tenger és a hullámtörő gát
Misztikus naplemente Stoningtonban
Kivételesen szép naplemente volt ez, miközben egy férfi és egy nő
- egyszerű halandók - kileshették az istenek szerelmeskedését. Kilesték
bizony, és most önök is megtudhatják, mit látott ez a két áldott
155
halandó a stoningtoni misztikus naplemente égi tüzelnél. Képzeljék
el először is, amint a Tenger istennője magába fogadja az alábukó
Nap sugarait. E sugarak aranyhidat vernek a tenger habjain. Ezen
a csillámló aranytűdön lépeget a Tenger a hullámtörő gát felé, ahol
megáll, hogy ezer és ezer szikrázó vízcseppre porladjon szét, melyek
mindegyikén a naplemente izzása tükröződik. A permet sziporkái
szétporlanak a Tenger és a Kőgát első ölelkezése után. A dagály
egyre emelkedő, könyörtelen, megállíthatatlan hullámai fölkavarják
a Tenger szüntelenül áradó mélyéi, és egyre közelebb viszik párjához,
a Kőgáthoz. Mind nagyobb erők feszülnek ölén, s mindegyik hullám
egyre magasabbra hág. A vízpermet eleinte csak gyöngéden cirógatja
a Kőgát kemény, száraz sziklaköveit. Tántoríthatatlan erejét a Kőgát
a Földtől kapta, amelyből a Tengerbe nyúlik, jóllehet csupáncsak
a Föld követe, akit az a Tenger üdvözlésére küldött. Szenvedélye
arra sarkallja, hogy belehatoljon a roppant víztömegbe, eleije és
megismerje a Tenger méhét, titkának mélységeit.
A Tenger eleinte gyöngéden nyalogatja hullámaival a Kőgátat,
míg végül a dagály erejének engedve megárad, s forrongó habjai
mind mélyebb ölelésébe zárja a Kőgátat. Eközben egyre feljebb és feljebb
emelkedik. Minden új hulláma magasabbra dagad, akárcsak
egy melódia erősödő akkordjai, majd ez a lényéből fakadó szenvedélyes
muzsika keményen lecsap a Kőgátra. A Tenger ekkor víztestének
méhébe zárja a Kőgátat. Az mintegy fuldokolni látszik párja heves
ölelésében. Az alátekintő Nap sugarai megvilágítják és megáldják e
nászt; az üdvözlés és a teljes egyesülés naponta ismétlődő nagyszerű
szertartását. A Kőgát minden egyes alkalommal újjászületve bukkan
elő a Tenger öleléséből. Annak sikamlós teste lecsúszik a Kőgátról, s
csak kedveskedő habjaival paskolgatja tovább társát. Ezután továbbárad,
hogy megcirógassa a föveny homokját és a szárazföldet, azt
a nagyobb testet, amelynek a Kőgát csupán egyik kitüremkedése.
A Kőgát fejezi ki a Föld ama vágyát, hogy egyesüljön a Tengerrel.
A dagály áradásakor a hullámok robaja áldott összhanggá, tökéletesen
hangszerelt szimfóniává egyesül. A Tenger szenvedélye csúcsára hág,
s dübörgő, végső crescendóval csap le a Kőgátra. Ezután elnyugodva,
lágyan öleli körül kedvesét, így pihennek meg egymás karjában.
A Nap végignézte a két szerelmes szeretkezését, és gyönyörködött
bennük. Nem vakító aranygömb többé, hanem a szenvedélyes szerelem
vérvörös tüzeivel festi meg az égboltot. A nappal éjszakába
fordul, s a Nap helyét a Hold veszi át, amely megmártóztatja hűvös
156
sugaraiban az egymást átkaroló Tengert és Kőgátat. Egész éjszaka
varázslatos holdfényben fürdik az ölelkező pár. Enyelgésüket az szakítja
félbe, hogy a Tenger mélyéből ismét felserken a dagály árja,
a könyörtelen dagályé, amely most fordul át az apályból, mint teszi
az idők hajnala óta. A dagály emelkedésével a Tenger hatalmas víztömege
felé fordul, hiszen ez élteti, amiként a Kőgátat a szárazföld.
A Tenger behódoló, fortyogó, kavargó árja nélkül a Kőgát elveszti
létezése értelmét, de ennek a fordítottja is igaz: a Kőgát kemény,
átható és sziklaszilárd ereje híján a Tenger is elárvulna. Kettejük
éneke a halhatatlan szerelem és mámoros öröm túláradó melódiájává
olvad össze. A Nap és a Hold kelése és nyugvása közepette
a Tenger szüntelen robajlása egybeolvad hitvese, a Kőgát tagbaszakadt,
megingathatatlan erejével.
A napkeltében és a Tenger meg a Kőgát misztikus egyesülésében,
gyönyörködő emberpár is összeölelkezik. Noha egy kontinens választotta
el őket, s egy évtizede nem néztek egymás szemébe, szerelmük
dagálya feltartóztathatatlan ul emelkedik, és egyesíti őket. A nő ismét
otthonra talál a férfi karjában, aki társát átölelve megint rálel
belső valójára, szellemére és lelkére. Könnyek patakja áztatja a párt.
Szimbolikus jelentőségű, hogy szerelmük megújítása Szentestére esik,
a Kisded születésének napjára, akinek feltétel nélküli szeretete mindent
túlél és mindörökre szól.
Most pedig képzeletük mozgósításával írják le saját élményeiket
minél eredetibben.
A szellem, lélek és szenvedély kifejezésre juttatása
Egyszer három férfi betegem is volt egyszerre, akiket azért
küldött hozzám a párjuk, mert torkig lettek ezeknek az uraknak
a pipogyaságával, lagymatagságával és szexuális képzeletszegénységével.
Betegeim mind a harmincas éveiket taposták,
s mindannyiukat erős, uralkodó természetű anyával verte
meg a sors. Kamaszkorukban nem sokat láttak az apjukból,
akiket lefoglalt a munka, ezért nem segíthették fiaikat abban,
hogy érzelmileg elszakadjanak anyjuktól. A terápia részeként
azt javasoltam pácienseimnek, hogy fejlesszék képzeletüket.
157
Miután volt néhány telefonszexért rajongó betegem, lassan
megértettem, milyen pezsdítő hatású lehet a szexuális partnerek
számára egy-egy merész kifejezés, s tanítgatni kezdtem
férfiatlan betegeimet a telefonszex keresetlen szóhasználatára.
Arra is égető szükségük volt, hogy leterítsék a függőség
sárkányát, mivel anyjukkal szembeni függőségüket egyszerűen
átvitték nejeikre, akik így gyermeket kaptak férj helyett.
Ennek ellenére pácienseim mindent megadtak hitveseiknek,
ami az anyagi biztonsághoz és jóléthez kellett. A feleségek
mindössze a szenvedélyt hiányolták életükből. Megnézettem
ezekkel a betegeimmel a Don Jüan DeMarcót, hogy megértsék,
miféle udvarlást várnak el tőlük asszonyaik. Szunnyadozó
szenvedélyeik felkorbácsolása érdekében arra buzdítottam
őket, hogy konzultációink során számoljanak be erotikus
fantáziáikról. Amint szabadjára engedték képzeletüket, megosztották
ennek gyümölcsét asszonyaikkal. Az alább közölt
példák szemléltetik, milyen útmutatást kaptak tőlem, hogyan
ébresztették föl és fejezhették ki belső valójuk szenvedélyének
és teremtőerejének tüzét. Figyeljék meg, miként állítottam
szolgálatukba e tréning során a természet erőit. A természet
szépségeire támaszkodva elmélyítették, egyúttal át is szellemítették,
lélekkel telítették erotikus kapcsolatukat.
Utasításom lényege a következő volt: Gyakorolja szellemi
szabadságát, engedje szabadjára képzelete csapongását, legyen
játékos és nyitott, fejezze ki szabadon mindazt, ami csak felmerül
a tudatában. Most pedig képzelje el, hogy fölhívja
kedvesét napközben, és szenvedélyes jelenetet fest le előtte.
Például: „Az irodámban ülök, és meglátlak téged az ajtó
előtt. Gyorsan berántalak magamhoz, és ránk zárom az ajtót.
Magamhoz vonlak, és..." Legyen találékony, és fesse le pontról
pontra, hogyan képzeli el tovább a jelenetet. Próbálkozzék
ugyanezzel nyilvános helyen, mondjuk étteremben. Suttogj
o n szerelmes szavakat párja fülébe. A tilalom, hogy nyilvános
helyen nem tehet meg mindent, nagyobb szabadságot
ad önnek, és erotikus feszültséget ébreszt kettejük között.
Mondja például ezt: „Ahogyan megérintem a karodat, megborzongsz
a gyönyörűségtől. Miközben tovább cirógatlak,
érzed, hogyan fokozódik örömöd, amint végigsimogatom
tested érzékenyebb, könnyebben felizgatható tájait. Olyan
158
vagyok neked, mint a nap, és te virágként nyílsz meg cirógató
sugaraim előtt. Szirmaid bezárultak az éjszaka hűvösére,
most azonban sorra nyílnak ki melegemtől, amely mind perzselőbb
és perzselőbb, ahogyan egyre följebb hágok az égboltozaton.
Érzed, ahogy szirmaid széttárulnak befogadásomra,
minden érintésemre jobban és jobban. A reggeli nap dárdája
belehatol nedves, harmatos mélyedbe. Érezd, amint szétárad
benned melegem. Hiába próbálod elzárni előlem szirmaid,
azok mind szélesebbre tárulnak. Érezd, ahogyan szétnyílsz
érintésemre. Érezd, amint a napsugár, sugaram lángot lobbant
mélyedben. Hasztalan iparkodsz ellenállni nekem, s
végül érezni kezded a bensődben szétáradó gyönyört. Bensőd
annyira kitágul, hogy szirmaid újra összecsukódnak, görcsbe
rándulnak beléd hatoló fénydárdám döfései nyomán. Érezd,
mint rántod magadba ezt a fényt, hogy birtokolhasd, magadba
olvaszd." Ugyanezt a képi világot alkalmazhatják a tengerre
is. „Érezd, amint a hullámok elsöprő ereje tovább növekszik
bensődben, amíg nem tudsz többé ellenállni nekik. Érezd,
amint rázúdulsz a kemény sziklára, magadba nyelve azt, elborítva
a gyönyör tajtékjával, mígnem eltűnik benned. Érezd,
amint átadod magad a dagály hatalmának, miközben hullám
hullám után csapódik a kemény sziklafalnak."
Az előző gyakorlatok bővítése és áttekintése
L.
Lassan belélegezve mondják magukban: „A hadifoglyokhoz
hasonlóan belsőleg szabad vagyok, és nincs szükségem önmagámon
kívüli tényezőre ahhoz, hogy jól érezzem magam
és megnyugodjak." Kilégzéskor folytassák ezzel: „Minden
megvan bennem, ami a jó közérzethez és a lelki békéhez
szükséges." Ezután adják át magukat a mély testi ellazulás és
a lelki béke örömeinek.
L.
Latolgassák tárgyilagosan a helyzetet és lehetséges megoldásait.
Lassú belégzéskor mondják a következőt: „Nem
muszáj ebben a pillanatban megoldanom a helyzetet/konfliktust
ahhoz, hogy jó legyen a közérzetem." Majd folytassák
159
ezzel a lassú kilégzés során: „De most is megnyugodhatok, ha
átengedem magam az ellazulás és a puszta szemlélődés örömeinek."
Érzéseiket megismerve végezzék el a figyelem irányát megváltoztató
gyakorlatot.
Á. L. L. J. LE Most bővítsük ki e gyakorlatot a következőkkel.
Á. Állj le! Álld meg! Állíts!
Ha a stressz jeleit észlelik magukon (idegesek, feszültek, izgatottak
és/vagy erőnek erejével sem képesek megértetni magukat
környezetükkel), akkor csöndben mondják magukban:
Állj! Aztán mélyen, lassan belélegezve állják meg, hogy nem
idegeskednek tovább. Ehelyett befelé mosolyogva érezzék át,
amint a friss levegő szétárad az orrukban, a fejükben, kitisztítva
gondolataikat. A levegővételek közben állítsák állhatatosan,
teljes magabiztossággal:
„Képes vagyok hideg fejjel gondolkozni (a belégzés csúcspontján
tartsanak rövid szünetet), és (most lélegezzenek ki)
bármi történjék is, lecsillapítani az idegeimet!"
L. Lassíts! Lassan!
Folytassák a lassú, mély légvételeket. Belégzéskor mondják
azt: „Lassíts!", miközben a friss levegő szétárad orrukban
és fejükben, kitisztítva gondolataikat. Elképzelhetik, hogy
a levegőt az ég magasából merítik, innen lép orrlyukaikba.
Amint aztán a levegő felmelegedett testükben, tartsanak szünetet,
majd képzeljék el, amint a súlyos melegség szétárad testükben.
Kilégzéskor mondják magukban: „Lassan!" Legyen
a hangsúly a két „s" hangon. Ejtsék ezt úgy, mintha megszabadítanák
állkapcsukat a feszültségtől. Közben képzeljék el,
amint ez a meleg hullám lassan, nagyon lassan végigömlik
vállukon, karjukon, mellkasukon, hasukon, lábszáraikon és
lábfejükön (mintha csak egyenesen a föld mélyébe lélegeznének).
Ezáltal átérzik majd, hogy összefüggenek a földdel, s
lábukat szilárd talajon vethetik meg.
Belégzéskor mondják magukban: „Ahadifoglyokhoz hasonlóan
belsőleg szabad vagyok, és nincs szükségem semmilyen
külső tényezőre ahhoz, hogy jól érezzem magam és meg-
160
nyugodjak." Kilégzéskor folytassák ezzel: „Minden megvan
bennem, ami a jó közérzethez és a lelki békéhez szükséges."
Ezután adják át magukat a mély testi ellazulás és a lelki béke
örömeinek.
L. Latolgass tárgyilagosan!
Latolgassák tárgyilagosan a helyzetet és lehetséges megoldásait.
Lassú belégzéskor mondják a következőt: „Nem
muszáj ebben a pillanatban megoldanom a helyzetet/konfliktust
ahhoz, hogy jó legyen a közérzetem." Majd folytassák
ezzel a lassú kilégzés során: „De most is megnyugodhatok, ha
átengedem magam az ellazulás és a puszta szemlélődés örömeinek."
Érzéseiket megismerve végezzék el a figyelem irányát megváltoztató
gyakorlatot.
J. Jótékony erővel, játszva oldd meg!
Belégzéskor mondják magukban: „Mind mélyebb béke tölt el,
ahogy egyre közelebb kerülök bensőmhöz." Tartsanak szünetet,
majd kilégzéskor folytassák ezzel: bensőmet kifejezve
egyre erősebbnek érzem magam", és/vagy (belégzés):
„...jótékony erő védelmez bensőmben (kilégzés), ez áramlik
és kering testemben". Tartsanak szünetet, amíg kellőképpen
le nem csillapodtak, s el nem tölti önöket ez a jótékony erő,
azután fogjanak hozzá a problémamegoldáshoz.
161
9. fejezet
Az érzelmi út
A harmadik út
Most képzeljék el, amint szembenéznek egy otthoni
vagy munkahelyi stresszhelyzettel. Bár megtették
az előző fejezetben ismertetett fizikai és szellemi
lépéseket a belső szabadság elérésére a stressz ellenében, azt
találják, hogy továbbra is szorongás vagy harag felhősíti el
kedélyüket. Ezért a következőkben érzelmileg szabadulnak
majd meg a negatív érzelmek szorításából. A belső szabadsághoz
vezető érzelmi úton megtanulják átélni és kifejezni
érzéseiket. A szellemi úttal szemben, amely a szellemi fókusz
áthelyezésével fordít érzelmeiken, az érzelmi út elvégzi azt
a tisztogatást, amely megszabadít a múltból magukkal hurcolt
érzelmi súlyoktól.
A belső szabadsághoz vezető érzelmi úton megtanuljuk
lényünk legmélyéből átélni érzéseinket és kifejezni szeretetünket.
Ehhez legelőször is tisztáznunk kell magunkban, mit mondanak
számunkra a harag, félelem (szorongás) és szomorúság
(lehangoltság) negatív érzései arról, mit tartunk fontosnak
a szeretett emberekkel és tárgyakkal kapcsolatban, amiként
azt is elsajátítjuk majd, hogyan fordítsuk át a negatívat pozitívba.
Ezután eldönthetjük, kell-e tennünk valamit a helyzet
megoldása érdekében. Szükség esetén azt is meggondolhatjuk,
beszéljünk-e annak fejével, akivel meggyűlt a bajunk. Időnként
azon kapjuk magunkat, hogy ugyanazokat a régi fájdalmas
és frusztráló érzéseket éljük át újra meg újra a családi
életünkben és a munkahelyen. Ekkor arra kell törekednünk,
hogy feloldjuk ezeket a régóta fennálló érzelmi gátakat.
162
Egy férji nem sír
Az a terápiás tapasztalatom, hogy mindkét nem ódzkodik
az érzelmek kifejezésétől. Elfojtásukra mégis inkább a férfiak
hajlamosak, mivel arra tanították őket, hogy titkolják el érzéseiket.
Jómagámnak is voltak hasonló élményeim, amelyek
élénken élnek emlékezetemben. Apám megtermett férfi volt
a maga idejében; 180 cm-nél magasabb, és csupa izom teste
nyomott vagy 110 kilót. Rendkívül férfias volt: II. világháborús
veterán, akit katonai érdemrenddel tüntettek ki, amiért
három embert megmentett a vízbefúlástól az 1944. szeptember
3-i holland új-guineai ütközet során. Érdekes módon,
napra pontosan három évvel azután születtem, hogy apám
életét kockáztatta ezeken az „alattomos vizeken". Egy ilyen
hős férfinak nehéz volt a nyomdokaiba lépnem.
Anyám független nő volt, a 40-es évek öntudatos mozisztárjaira,
Bette Davisre és Lauren Bacallra emlékeztetett.
Az utolsó vacsorán, amelyet együtt költöttem el vele - egy hét
múlva váratlanul meghalt értágulatban -, azt mondta, nem
emlékszik rá, hogy valamitől is félt volna kislánykorában. O
is magas volt a kor nőihez képest: 160 cm. A 40-es években
az első profi női kosárlabdázók közé tartozott. Később, mikor
én is játszani kezdtem, fütyült a góljaimra, ehelyett a védelmi
technikámat és a ruganyosságomat bírálta. Egyik kedvenc
játékosa Bili Russell volt, a Boston Celtics kitűnő hátvédje.
Anyám egyáltalán nem hasonlított a barátaim mamáira.
Szemlátomást egyik szülőm sem ismerte tehát a félelmet,
ami kisebbségi érzéseket ébresztett bennem, valahányszor
féltem valamitől. Pedig féltem 1955 egyik éjszakáján is, nyolcéves
koromban. Apám üvöltése ébresztett föl, akinek iszonyú
fájdalmai voltak. Ez erősen megrázott, mivel apám többnyire
sztoikus egykedvűséggel fogadta az élet megpróbáltatásait.
Csak felnőtt fejjel értettem meg, mennyire szenvedhetett
a háborús sérülései okozta krónikus fájdalomtól. Ezen az éjszakán
tűrhetetlen fájdalmai voltak. Emlékszem, föltérdeltem
az ágyamban, úgy zokogtam, Istenhez fohászkodva: „Kérlek,
szüntesd meg apa fájdalmát!"
Mivel a hálószobámba vezető ajtó nyitva volt, láttam, amint
apám négykézláb fetreng a folyosón. Végignéztem, hogyan
163
kúszott el a fürdőszobáig, visszautasítva anyám segítségét.
Sírásom meghallva anyám bejött a szobámba. Könnyeimen
keresztül megkérdeztem tőle: „Miért nem sír?"
Anyám ekkor így felelt: „Egy férfi nem sír."
Válasza a férfias viselkedés ősi, íratlan szabályát visszhangozta.
Ezen elgondolkoztam; akkor én nem vagyok elég férfias,
hiszen csillapíthatatlanul zokogtam. Ettől fogva azonban
összeszedtem magamat, és visszafogtam könnyeimet. Azokért
a filmekért rajongtam, amelyeknek olyan kemény fickók
voltak a hősei, mint James Cagney vagy Humphrey Bogart.
Felnőttként csak úgy nyerhettem vissza érzelmi szabadságomat,
hogy föl kellett oldoznom magam e gyermekkori tiltás
alól. A belső szabadsághoz vezető érzelmi úton le kell győznünk
az érzelmeink kifejezésétől való félelmeket. Kivált a férfiaknak
kerül nagy bátorságba kinyilvánítani a lényük mélyén
lakozó szeretet lágyabb, szelídebb érzéseit. Munkánk során
a továbbiakban visszavezetjük az adott helyzettel kapcsolatos
negatív érzelmeket a szeretet és felelősség érzésére. Megtanuljuk
majd, miként oldhatjuk föl azokat az érzelmi tilalmakat,
amelyeket zsenge gyermekéveinkben tettünk magunkévá. E
tilalmakat gondviselőink érzelmeink kifejezésére adott válaszreakciói
ültették el bennünk. Ezeknek fényében szemléltük
magunkat, a többi embert és a világot, s ezekre gondolva
iparkodtuk elkerülni, hogy újból fájdalmat okozzon, ha kimutatjuk
érzéseinket, szeretetünket. A későbbiekben számos példával
szolgálok majd arról, hogyan segítettek ezek a tiltások
a gyermekkori alkalmazkodásban, miközben eltorlaszolták
a teljes élet útját. Saját gyermekkori végkövetkeztetésem, hogy
nem szabad sírnom, ezeknek az érzelmi gáttá növő megszorításoknak
beszédes példája.
A büntetéstől vagy szüleink szeretetének elvesztésétől tartva
nagyon korán megtanuljuk elfojtani érzelmeinket. A következő
gyakorlat segíteni fog, hogy ne szégyelljék többé és
szabadon fejezzék ki érzéseiket. A gyakorlat John Bradshaw
irányított meditációján alapszik, amit ő „ a z otthon elhagyásának"
nevezett el. A csillaggal megjelölt mondatot tőle vettem
át, és azóta is hálásan mondogatom. Nem hangsúlyozhatom
eléggé, mennyit segített ez betegeimen az évek során. Voltaképpen
a „bennünk élő gyermeket", más szóval gyermek-
164
korunk elfojtott félelmeit vetítjük rá másokra, és éljük meg
rajtuk keresztül. Rögeszmésen őket akarjuk megmenteni,
mikor pedig a bennünk élő sérült gyermek szorulna gyógyításra.
Miközben megtanuljuk gondját viselni önmagunknak,
ezt a bennünk fölgyülemlett fájdalmat kell elcsitítanunk.
Gyakorlat: Az elfojtások fölszabadítása
Helyezkedjenek kényelembe, lélegezzenek mélyen és lassan,
miközben ellazítják hastájékukat. Fölmerülő érzéseiket fogadják
szelíden, és éljék át zsigereik legmélyéről. Pillanatok múltán
önök most visszatérnek gyermekkori otthonukba. Amennyiben
többször költözködtek annak idején, bízzák tudatalattijukra
vagy tudattalanjukra, hogy abba a lakásba vigye önöket,
amelynek felidézése a legtöbb segítséget jelenti e gyakorlat
elvégzése során. Képzeljék el gyermekkori otthonuk külső
környezetét, az udvart, ha volt ilyen, a fákat, növényeket,
a szomszédos épületeket és járdákat. Nézzék meg alaposan
a bejárati ajtót, ezen egy kis időre belépnek most gyermekkoruk
rég feledésbe merült világába. A küszöböt felnőtt
fejjel átlépve tegyék magukat észrevétlenné. Kukkantsanak be
menet közben a különböző helyiségekbe, a nappaliba, az étke-v
zőbe meg a konyhába. Hol vannak a szüleik? Hol van az édesanyjuk?
És az édesapjuk? Mit csinálnak éppen? Most menjenek
be a saját szobájukba, keressék meg azt a kisgyermeket, aki
valaha voltak, és rátekintve tegyék magukat láthatóvá gyermekkori
énjük számára. E gyermek szemébe pillantva mondják
azt: „A jövőből jöttem, és többet tudok rólad, mint bárki is
fog. Én vagyok az, aki soha nem hagy el, akit soha nem fogsz
elveszíteni. Azért jöttem, hogy elvigyelek innen, és gondodat
viseljem, mert ideje, hogy elhagyjuk ezt a házat."
Képzeljék el egy pillanatra, hogy kisgyermekként feltekintenek
felnőtt önmagukra. Gondolják el, milyen érzés lehetett
volna tudni, mi lesz önökből, hogy megemberesednek idővel.
Képzeljék el, milyen megnyugvást hozhatna annak tudata,
hogy felnőttként is kiharcolták helyüket az életben. Most üljenek
le a kiságy szélére, és öleljék át a kisgyermek vállát.
165
Fogják meg a kezecskéjét, és vezessék abba a helyiségbe, ahol
szüleik (vagy elsődleges gondozóik, mondjuk a nagyszülők)
tartózkodnak, és közöljék velük, hogy elviszik gyermekkori
önmagukat. Tegyék hozzá, ez nem jelenti azt, hogy nem szeretik
többé őket, mindössze arról van szó, hogy ideje a saját
lábukra állniuk. Forduljanak külön-külön oda mindkét szülőhöz.
Mondják el nekik, amire annak idején nem voltak képesek.
Mondják azt: „Ne haragudjatok, ha csalódást okoztam
nektek. Talán most is fájdalmas lesz tudomásul vennetek távozásunkat.
Rájöttem azonban, mindenki a maga szerencséjének
kovácsa, és nem az én feladatom, hogy megszüntessem
szenvedéseiteket, kárpótoljalak benneteket boldogtalanságotokért,
sikerre vigyem teljesületlen törekvéseiteket, reményeiteket
és álmaitokat." Most köszönjenek el tőlük, és amint
hátat fordítanak nekik, kézen fogva gyermekkori önmagukat,
képzeljék el, hogy a kölyök megáll és visszafut, hiszen gyermekfejjel
nem ismer más biztonságot a szülői háznál. Ekkor
gyöngéden állítsák meg, térdeljenek le mellé, karolják át, és
mondják azt: „Tudom, hogy félsz." Majd folytassák ezzel: „Én
lettem a papád és a mamád. Mostantól én viselem gondodat
jóban és rosszban!" Vezessék ki a gyermeket a bejárati ajtón,
menjenek le a lépcsőn, ha van ilyen, forduljanak ki az utcára
vagy az országútra, ahol mindketten búcsút intenek a szülői
háznak. Aztán kéz a kézben elindulnak az úton. Nem néznek
vissza, miközben elhagyják a családi fészket, gyermekkori
érzelmeik színhelyét. Feltünedeznek maguk előtt azok az emberek,
akik felnőtt életük résztvevői, akik szeretik önöket, s azt
kívánják, hogy önök és az önökben élő gyermek boldoguljon
az életben, akik hisznek abban, hogy maguk mögött tudják
hagyni a gyermekkori otthont és az összes érzelmi tiltást,
miközben továbblépnek saját életükbe. Érezzék át szeretteik
érzelmi támogatását. Ha terápiára járnak, képzeljék el, hogy
a terapeuta is ott van az önökért szorítók között. Most képzeljenek
el egy szép tájat, mondjuk erdőt vízeséssel vagy az óceán
partját, ahová elmennek gyermekkori önmagukkal. Üljenek
le a kicsivel szemben, és fogják meg mindkét kezét. Nézzenek
a szemébe, majd mondják azt neki, nemcsak hogy helyénvaló,
de nagyon fontos is, hogy átérezze és kinyilvánítsa valamenynyi
érzését, hiszen ezek adnak hírt arról, mit szeretünk, mit
166
tartunk becsben az életben, és miért vállalunk felelősséget.
Ismételtessék el a gyermekkel a következő mondókát:
„Nem kell félnem az érzéseimtől,
Mert elvezetnek szívemhez,
Ahhoz, ami szívemnek
Drága és kedves."
Képzeljék el, amint egy kisgyermek ártatlan és bizalommal
teli hangján ismétlik el a mondóka szavait, elevenítsék
föl ehhez egy gyermek beszédmódját (a sajátjukét, egy rokon
vagy egy ismerős gyermekét, esetleg egy gyermekszínészét).
Mondják azt, hogy szeretni és támogatni fogják őt, bármit
érez is. Tegyék hozzá, hogy tökéletesen helyénvaló, sőt fontos
is átélni a szeretet érzését, mert ez az érzelem lényünk legmélyéről,
szívünkből fakad, és közvetlenül arról ad hírt, mit
szeretünk és mit tartunk becsben. Ez az érzés késztet minket
a szeretett személyek és tárgyak védelmére. Mondják továbbá
azt, helyénvaló és fontos átélni a félelmet, mivel ez az érzés
azt jelzi, hogy valaki vagy valami, akit vagy amit szeretünk és
becsben tartunk, veszélyben van, ami megfutamodásra késztet.
A harag arról ad hírt, hogy valaki vagy valami, akit vagy
amit szeretünk és becsben tartunk, veszedelemben forog,
vagy elválasztják tőlünk, és ez küzdelemre sarkall. A szomorúság
azt adja tudtunkra, hogy elvesztettünk valakit vagy
valamit, akit szerettünk és becsben tartottuk, s ez könnyekre
fakaszt, és veszteségünk elfogadására késztet, miközben lehetővé
teszi az érzelmi továbblépést. Most ismételjék el gyermekhangon:
Érzéseim kerékküllők
A lét kerekén,
Visszaviszyiek a kerékagyhoz,
Ami a szeretet.
Ha félek, haragszom vagy bánat gyötör
A lét kerekén,
Ez visszavisz a kerékagyhoz,
Ami csupa öröm,
Csupa szeretet.
167
Lássák ezt a rigmust ismétlő gyermeket, közben képzeljék el,
hogyan fogadták volna, ha valaki gyermekkorukban az érzések
fontosságáról beszél önöknek. Aztán ez a gyermekkori
énjük zsugorodni kezd, olyan kicsire megy össze, hogy elfér
a markukban. Képzeljék el, hogy kezükbe veszik és a szívükbe
helyezik ezt a pöttömjankót, miközben mélyen belélegeznek,
mintha csak a szívükbe szívnák a csöppséget. Ezzel
tehát gyermekkori és felnőtt önmaguk eggyé vált. Tűnődjenek
el a kisgyerekek ártatlanságán és bizalommal teli szívén,
a gyermekkor szépségén, miközben arra gondolnak, önök is
voltak gyermekek. Lássák a csillogást gyermekkori énjük szemében,
és vegyék fontolóra a kisdedekről beszélő Jézus szavainak
bölcsességét - függetlenül vallásos meggyőződésüktől.
Tekintsenek ezekre a szavakra úgy, mint valami ősi receptre,
amely megnyitja a legkülönbözőbb hitű emberek szívét egymás
előtt, és örömöt meg vidámságot visz a hétköznapokba. Gondolják
meg, milyen nyitott szívvel tekintettek a világba gyermekkorukban.
Miközben most lassan ki- és belélegeznek,
érezzék, amint ez a nyitott szívű gyermek tovább él a lelkükben.
Most éljék át saját teljességüket. Végül lassan nyissák ki
a szemüket, és térjenek vissza a szoba valóságába.
A kapcsolatokban jelentkező stressz ismétlődő mintái
Alapvetően arról van szó, hogy minden friss tapasztalatunk
átszűrődik tudattalanunkban a múlt és a múltban magunkévá
tett vélekedések rostáján. Szeretteinkhez és az életünkben szerepetjátszó
személyekhez - akiknek és akikért dolgozunk - is
úgy viszonyulunk, ahogyan múltbeli előképeikhez. Különösenjelentősen
hat ki jelenbeli kapcsolatainkra azoknak a személyeknek
a befolyása, akiket először szerettünk, vagy akikkel
először rúgtuk össze a port, így szüleinké és korai gondviselőinké.
Freud hívta föl a figyelmet az indulatátvitel jelenségére,
melynek során a múltban tanultakat a jelenre is átvisszük.
Munkásságának sarkköve az a gondolat, hogy friss kapcsolataink
a régieket ismétlik meg. Ennek fényében még fontosabbá
168
válik az otthoni vagy munkahelyi konfliktusok rendezése.
A későbbiekben föl fogunk használni olyan gyakorlatokat,
amelyeket párterápia vagy munkahelyi konfliktusok rendezése
közben fejlesztettem ki; ezek igazolják, hogy folyamatosan
megrostáljuk új élményeinket múltban belénk rögzült
vélekedéseink fényében. Ha például megbírálnak minket,
tombolunk a haragtól, vagy összekushadunk a félelemtől
és szorongástól. Mindkét reakció túlzott, amivel önmagunk
dolgát nehezítjük meg. Úgy viselkedünk ilyenkor, mint gyermekkorunkban,
vagy éppen úgy, ahogyan nem mertünk
akkoriban, mert féltük kinyilvánítani és elfojtottuk haragunkat.
F. Scott Fitzgerald így ír a múlt újraélésének kényszeréről
A Nagy Gatsby zárómondatában:
„így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral,
hogy a végén mindig a múltba érkezzünk."
Gyakorlatomban tömérdek olyan példát láttam, mikor
pácienseim újra meg újra ugyanazokat az érzelmi konfliktusokat
„vitték színre" közeli kapcsolataikban vagy főnökükkel és
munkatársaikkal szemben. Midőn az emberben fölfakad a fájdalmas
gyermekkori emlékek sebe, védtelennek érzi magát, és
elcsügged. Ez helytelen döntéseket eredményez a jelen helyzetben.
Voltaképpen nem teszünk mást, mint akkor, amikor
kiszolgáltatott gyermekként mindössze az „üss vagy fuss"
reakció két véglete között választhattunk; azaz vagy újra elfojtjuk
fájdalmas érzésünket, vagy erőszakkal próbáljuk érvényesíteni
azokat. A belső szabadsághoz vezető érzelmi úton
a múltból fölbukkanó fájdalmas érzéseket is meg kell tanulnunk
kifejezni.
Noha a belső szabadsághoz vezető fizikai és szellemi út
lépései sokat segítenek, e régóta eltemetett, fájdalmas érzések
újraéledésével szemben hatástalanok. Ezek az érzések némelykor
az elképzelhető legborzasztóbb viselkedésre ösztönöznek.
Dr. Alice Miller Érted teszem című könyvében meggyőzően
bizonygatja, hogy Hitler azért pusztította el a zsidó férfiak,
nők és gyermekek millióit, mert rájuk vetítette ki gyermekkorból
továbbhurcolt csillapíthatatlan dühét, amelynek azonban
valójában az apja volt a célpontja. Mivel e dühnek a zsidó
néphez semmi köze nem volt, soha nem is szűnhetett volna
meg. Dr. Miller arra is rámutat, hogy a sorozatgyilkosok is
169
gyilkosságról gyilkosságra próbálják véres tetteikkel kifejezni
gyermekkorukban elfojtott, ki nem fejezett érzelmeiket. Freud
eredetileg ismétlési kényszernek nevezte el ezt a késztetést;
a gyermekkori stresszhelyzetek elfojtott érzéseinek ugyanis
az a sajátsága, hogy újra meg újra visszatérnek és megismétlődnek
felnőttkorban.
Az elfojtott érzések makacs felbukkanása az oka a párkapcsolatokban
jelentkező erőszaknak és bántalmazásnak.
A probléma azonban ez esetben is magában rejti megoldását.
Ha rátalálunk szabadságunkra, sérüléseinket végleg feledve
tartós, értékes kapcsolatokat építhetünk ki. Jelentős otthoni
és munkahelyi konfliktusaink tehát önnön feloldásukat is hordozzák,
s ezáltal egy életen át magunkkal hurcolt sebeink is
begyógyulnak. Az alábbiakban egy sor példát említek majd e
tárgyban. Látni fogjunk, miként vezetnek a gyógyulás útjára
ugyanazok az érzések, amelyek addig megkeserítették életünket.
Őszintén remélem, találnak valamit, amivel azonosulhatnak
és amire támaszkodhatnak, midőn felfedezik,
hogy a kapcsolatok stressz- és konfliktushelyzetei önmagukat
ismétlik az életükben. Mielőtt betegeim példáit ismertetném,
elmondok egy esetet tulajdon életemből.
Egyszer, amikor mesteremmel konzultáltam, egész váratlanul
került felszínre az a gyermekkori tilalom, hogy sírni
tilos. Fölöttébb meglepődtem aztán, amikor olyan könyvek
jutottak kezembe és olyan beszélgetéseket néztem a tévében,
amelyekben váltig hangoztatták, hogy a férfiaknak nemcsak
szabad sírniuk, de ajánlatos is. Szüleim halála után elmondtam
analitikusomnak, milyen erőfeszítésembe került, hogy
soha ne sírjam el magam az üléseken a posztgraduális képzésemet
megelőző három esztendő során. Ekkor tehát így
szóltam: „Hadd beszéljek most erről." Aztán így folytattam:
„Soha nem sírtam ön előtt" - e szavakra összeszorult a szívem,
és könnybe lábadt a szemem, majd tovább folytattam: „...éspedig
azért nem, mert attól féltem, azt gondolja majd, nem lesz
belőlem jó pszichológus, hiszen ön magának a nagy Jungnak
a tanítványa."
Azt tapasztaltam, hogy sírásom közben elvetettem azokat
az érzéseket, amelyek arra ösztönöztek, hogy vegyek erőt
magamon. Jó ideje praktizáltam már, és munkám pontosan
170
abból állt, hogy segítsek betegeimnek szabadjára engedni
érzéseiket, akár könnyeiket is, hiszen ez a gyógyulási folyamat
szerves része. Ennek ellenére mégis abban a hiszemben
voltam, hogy az apám által belém nevelt önkontrollnak -
amelyet nagyra becsült analitikusommal szemben is kötelezőnek
éreztem - megvan a létjogosultsága. És most tessék,
sírtam az analitikusom előtt! Ebben a pillanatban eszembe
ötlött a Love story című könyv egyik jelenete, amelyet a 70-es
évek elején, katonakoromban olvastam. Ez a jelenet apa és
fia között játszódik a könyv végén. Olivér, az egyik főhős távozik
a kórházból, miután fiatal felesége és élete nagy szerelme,
Jenny rákban elhalálozott. Olivér a kórház folyosóján találkozik
össze apjával, csak állnak, és nézik egymást. Soha nem
álltak közel egymáshoz, és az apát még inkább elidegenítette
Olivértől, hogy nem nézte jó szemmel a házasságát. Nagyon
meghatódtam a jelenetet lefestő szavakon. „Azután olyasvalamit
tettem, amit soha annak előtte a jelenlétében, még
kevésbé a karjai között, sírtam." Ez tehát azoknak a pillanatoknak
egyike, amikor megnyílik az emberi szív, és a rég eltemetett
érzések felszínre kerülnek. Ilyenkor újra kapcsolatba
kerülünk a szívünkkel, belső valónkkal.
A terápia láthatatlan és közvetett haszna az - a múltból
továbbhurcolt és a jelent zavaró elfojtások felszabadítása mellett
-, hogy megismerteti a beteget a feltétel nélküli szeretet
- vagy ahogyan dr. Carl Rogers nevezte, a feltétel nélküli
megbecsülés - hatalmas, átformáló erejével. A terapeuta
figyelme a következő kimondatlan üzenetet sugározza: „Tégy
bármit, megérdemled, hogy odafigyeljenek r á d ! " Ez önbizalmat
ébreszt a betegben: „Úgy, szóval érdemes meghallgatni
engem, megérdemlem a megértést." Ezenkívül azt is megtanulja,
hogyan kezelje negatív érzéseit, mivel a terápia során
pozitívvá alakítja át ezeket; hogyan helyettesítse a tagadást
és elutasítást igenléssel és célok kitűzésével. A páciens szinte
szárnyakat kap, ha elhiszi magáról, hogy „képes vagyok megvalósítani
céljaimat". Ha annak idején elsődleges gondozóik
is meghallgatták volna ezeket a szegény embereket, ha letették
volna az újságot, vagy egy pillanatra elfordultak volna
a tévétől, akkor egészséges, erős önbizalomra tehettek volna
szert.
171
„Nézz keresztül" a kapcsolatokban jelentkező streszszen,
hogy feloldhasd azt!
Mielőtt belemerülnénk abba a kérdésbe, hogyan tudjuk feloldani
a múltból továbbhurcolt konfliktusokat, hadd idézzek
néhány példát saját praxisomból. Látni fogjuk, miként próbálták
ezek az emberek öntudatlanul és persze sikertelenül
elnyerni azt a szeretetet, figyelmet és megbecsülést, amelyet
soha nem kaptak meg egyik vagy mindkét szülőjüktől. Különös
módon ugyanis olyan partnereket választottak, akik
ugyanúgy képtelenek voltak a szeretetre, mint valamikor a szüleik.
Azt is látni fogjuk, milyen nagy az esélye, hogy ugyanolyan
természetű konfliktusba keveredjünk jelen életünk
szereplőivel, mint valamikor a családtagjainkkal. Megértjük
majd, hogyan munkálnak ugyanezek az erők a munkahelyi
összetűzések mélyén, miközben a szegény beteg hiába keresi
ugyanazt az elismerést, megbecsülést és rokonszenvet főnökei
és kollégái részéről, amelynek annyira híján volt gyermekkorában.
Látni fogjuk, hogy ezek az emberek belecsontosodtak gyermekkori
önbizalomhiányukba, amely gondviselőik bánásmódja
nyomán alakult ki bennük. A rossz bánásmódból
többnyire azt a következtetést vonták le, hogy ők nem érdemlik
meg az olyannyira áhított szeretetet, ezért aztán később
„áron alul" árulták magukat. Önbizalom és önbecsülés híján
nem tudtak olyan kapcsolatokat kiépíteni, amelyekben megkapták
volna az őket megillető szeretetet. A negatív önkép
aztán újra meg újra ugyanazokba a frusztráló, fájdalmas
tapasztalatokba kergette őket legfontosabb kapcsolataikban.
Ezek a vélekedések stresszhelyzetekben ivódtak a lelkükbe
múltbeli környezetük negatív értékelése nyomán. Ha a pillanat
hevében a jelenben fontos személyek ismét felszínre
hozzák ezeket, lehetőség nyílik megváltoztatásukra.
A magatehetetlenség, kiszolgáltatottság és reménytelenség érzései,
melyeket gyermekfejjel éltünk át, újra felébrednek jelenlegi kapcsolataink
stresszhelyzeteiben.
Ilyenkor aztán hajlamosak vagyunk arra, hogy a vészhelyzet
reflex „üss vagy fuss" válaszával reagáljunk; azaz vagy
agresszívek leszünk, vagy félelemből elfojtjuk természetes
172
érzéseinket. Meg kell haladnunk a kiszolgáltatottság gyermekkorunkból
belénk plántált érzését, meg kell tanulnunk
erőnk tudatában fellépni. Ennek kulcsa az önbecsülés, amibe
beletartozik, hogy elhisszük végre, megérdemeljük a szeretetet
és az élet örömeit. Az alábbi példákból látni fogják, mit
használ, ha érzelmileg elhatároljuk magunkat gyermekkorunk
tiltásaitól. Ezáltal a lehangoltságot, szorongást és haragot
átfordíthatjuk önnön értékeink öntudatos felismerésébe
olyan lényekként, akiknek igenis joguk van a szeretetre és
a boldogságra. Az itt közölt esetek megmutatják, miként vihet
közelebb a belső szabadsághoz a ki nem fejezett érzések kinyilvánítása.
Allén depressziója
Allén harmincéves építési vállalkozó, aki egy évtizedes kábítószer-
és alkoholfüggőségéből lábalt ki éppen, amikor egyik
nap rosszkedvűen j ö t t az ülésre. Mély belégzéseket végeztettem
vele, miközben rosszkedvére összpontosított. Ez mindenekelőtt
feleségével, Evette-tel állt kapcsolatban. Mardosta
a bűntudat, amiért a hétvégén folyton szapulta, s a kákán
is csomót keresett, miközben a ház körüli teendőiket végezték.
Allén haragudott magára, hogy úgy viselkedik, ahogyan
az édesanyja vele viselkedett gyermekkorában. Allén apja
a kisfiú ötéves korában elhagyta a családot, és többé nem hallottak
felőle. Allén édesanyja azért lett olyan kemény Allennel
és három fivérével, hogy pótolja az apai szigort.
Arra kértem Allent, mondja el rosszkedve okát feleségének
úgy, hogy beleképzeli a szemközti üres székbe. Miközben
átérezte rosszkedvét, megkértem, hunyja be a szemét, és összpontosítson
erre az érzésre.
„Sajnálom, hogy így bántam veled" - kezdte, majd így
folytatta: „Szeretlek, és pocsékul érzem magam, amikor úgy
zsémbelek veled, ahogyan anyám tette énvelem és a fivéreimmel."
Aztán azt javasoltam, rosszkedve átérzése közben „nézzen
keresztül" a feleségén, és gondolkodjon el azon, valamicskét
megváltoztatva kinek mondhatta volna gyermekkorában
ezeket a szavakat.
173
Allén ekkor visszaemlékezett a r r a a napra, amikor elpusztult
a kutyája, Sammy. Kamasz volt ekkor, és ötéves kora óta
övé volt Sammy. Édesanyja röviddel az apa távozása után
hozta haza. Allennek most két jelenet jutott az eszébe. Az elsőben
Sammy maga alá piszkított, miközben magatehetetlenül
hevert. Amint Allén belépett a szobába, nagyon gyengén,
hiszen ehhez sem volt már ereje, meglengette a farkát. Allén
visszaemlékezve erre sírni kezdett. Megkértem, kérjen bocsánatot
Sammytől:
„Ne haragudj, hogy nem töltöttem veled elég időt kamaszkoromban.
Soha senkit sem szerettem úgy, mint téged. Emlékszel,
amikor magatehetetlenül magad alá piszkítottál, ölbe
vettelek. Tejelentetted nekem az egész világot. Aztán mikor
a műtőasztalra fektettek, hogy elaltassanak, szinte a te szíveddel
együtt hagyott ki az én szívem is, szinte veled együtt
haltam meg a műtőasztalon."
Allent görcsös zokogás rázta, miközben átélte Sammy iránti
mély és feltétel nélküli szeretetét. Most az is bántotta, hogy nem
tud elég kedves lenni a feleségéhez. Visszaemlékezett arra, hogy
szerelmük kezdetén még képes volt ugyanerre a feltétel nélküli
szeretetre, és e pillanatban ismét ezt érezte házastársa iránt.
Megkértem, idézze föl, mit érzett Sammy iránt, amikor magatehetetlenül
hevert ott, és felnézett a gazdájára. Allén most
elsiratta a kisfiút, aki egyszer ő volt, és akit egyedül Sammy
szeretett feltétel nélküli szeretettel, noha ő ugyanilyen szeretetre
vágyott rég elveszített apjától és maximalista anyjától.
Aztán megkértem, képzelje maga elé a feleségét, és fejezze be
a következő mondatot: „Mikor eszembejut, mennyire szerettem
Sammyt, és ő is mennyire szeretett..." Allén ekkor maga
elé képzelte feleségét, és fölkiáltott: „Úgy akarlak szeretni, ahogyan
Sammyt szerettem, és ő engem. Nem akarok olyan kicsinyes,
kákán is csomót kereső alak lenni, mint az anyám volt."
Majd őt képzelte maga elé, és a következő nyilatkozatot
tette neki érzelmi függetlenségéről: „Többé nem vagyok
hajlandó olyan lenni, mint te, és sajnálom, amiért apám
elhagyott. Szeretlek, de megesküszöm, nem leszek olyan szőrszálhasogató,
mint te voltál, anyu."
És valóban le tudott tenni arról a rossz szokásáról, hogy
az égve felejtett lámpáért rója meg a feleségét, ahogyan annak
174
idején az anyja tette vele. Mostantól szeretettel és nyugodtan
beszélt házastársával, és észre tudta venni, amikor visszaesett
régi bűnébe.
Marika depressziója
Martha, ez a negyvenhárom éves hajdani tanárnő súlyos
depresszióval fordult hozzám. Huszonvalahány évesen lemondott
a tanításról, csak hogy a férje, Dave mellé állhasson.
A férfi azonban hűtlenkedett. Martha már házasságuk előtt
fölfedezte, hogy többször meglátogatta a szobatársát, ami
végül szeretkezésbe torkollott. Martha haragtól fuldokolva
mesélte nekem, hogy a férje még a szemébe nézni sem hajlandó,
amikor hozzá szól, ehelyett tovább olvassa az újságot,
vagy a tévét bámulja.
Megkértem Marthát, képzelje el, amint előadja ezt a panaszát
Dave-nek. Arra kértem, fejezze be a következő mondatot:
„Amikor nem nézel rám, és nekem a profilodat kell bámulnom..."
- O így folytatta: „...láthatatlannak érzem magam,
mintha levegőnek néznél. Soha nem vagy velem és a gyerekekkel.
Semmibe veszel minket. Folyton dolgozol. Olyan
hideg vagy, olyan érzéketlen! Hogyan mehettem hozzád azok
után, hogy megcsaltál a tulajdon szobatársammal!"
Most arra kértem Marthát, tartson szünetet, és „nézzen
keresztül" Dave-en, majd ismételje el újra: „Láthatatlannak
érzem magam, mintha levegőnek néznél." Közben gondolja
meg, kinek címezhetné ezt a mondatot a családjában, kivel
szemben voltak hasonló panaszai. Martha erre azt felelte,
az anyja semmibe vette, és csak a fivérét szerette. Megkértem,
képzelje maga elé az édesanyját, majd ismételje meg és
fejezze be a következő mondatot: „Haragszom, amiért..." -
O ezt mondta: „Haragszom, amiért elküldtél a nagynénémhez
hároméves koromban. Úgy éreztem, az én hibám, nem
érek semmit. Máig úgy érzem, hogy semmit sem jelentek számodra."
Martha egyre jobban megértette, hogy neki is joga van
a szeretetre és a figyelemre mind az anyjától, mind a férjétől.
Most megkértem, hogy ismételje meg és fejezze be a következő
mondatot: „Megérdemlem..." - Ekkor a harag könnyeivel föl-
175
kiáltott: „Megérdemlem, hogy mindketten jobban bánjatok
velem! Megérdemlem a szeretetet. Dave, megérdemlem, hogy
a szemembe nézz, amikor szólok hozzád."
Idővel átlátott férje kifogásain, aki azzal védekezett, hogy
a hideg modor természetes a házasságban, Martha pedig
a haragtól eljutott önmaga és jogai érvényesítéséig. A tény,
hogy Dave-hez ment feleségül, aki anyja újabb kiadása volt,
nem jelentette azt, hogy nyomban el is kell válnia tőle. Azt
viszont igen, hogy meg kellett tanulnia nyugodt erővel érvényesíteni
akaratát és kinyilvánítani igényeit.
Richárd haragja
Richárd, a harmincöt esztendős vízvezeték-szerelő feldúlva
érkezett az ülésre, miután szándékosan belekötött a feleségébe,
akivel barátaik meglátogatására indultak vasárnap. O sem
értette magamagát, mert neje az egész úton nagyon kedves
volt hozzá. Megkértem, írja le érzéseit, amelyek elfogták
a veszekedés közben. Aztán megkértem, hunyja be a szemét,
és képzelje el ezen a napon a feleségét. Arra kértem, figyelje
az asszony arckifejezését és hanghordozását, közben pedig
válogatás nélkül fejezze ki érzéseit, akkor is, ha látszólag értelmetlenek.
Richárd tehát beszélni kezdett: „Olyan sebezhetetlennek
látszol. Néha úgy érzem, nem tudlak elérni, mintha
egyedül önmagádra volna szükséged. Ezért tört rám hirtelen
ez a kívánság, hogy megbántsalak. Olyan vagy a szememben,
mint egy káprázat. A valódi mivoltoddal szeretnék
kapcsolatba kerülni. Ismerni szeretném az igazi érzéseidet.
Szeretném, ha olyan volnál velem, mint egy hús-vér nő. Tudni
akarom, mit érzel. Azt hiszem, nem is ismerlek."
Ekkor megkértem, nézzen keresztül a feleségén, és gondolja
meg, kinek mondhatta volna el ezeket a mondatokat
a családjában, ha kissé megváltoztatva is. Richárd az anyját
nevezte meg, majd hozzátette: „Olyan vagy a szememben,
mint egy káprázat! Úgy érzem, nem is ismerlek. Hogy érzel
a világról, anya? Mit tartasz fontosnak? Azt hiszem, azért piszkáltalak,
hogy legalább így válaszra kényszerítselek, valami
érzést préseljek ki belőled. Olyan erősnek látszol, én pedig
176
olyan gyengének érzem magam melletted, hiszen te nem
mutatod ki az érzéseidet, én viszont igen."
Megkértem, próbálja ki, milyen érzés, ha ugyanezeket
panaszolja föl a feleségének. Richárd ekkor így beszélt: „Olyan
vagy a szememben, mint egy káprázat. El szeretnélek érni.
Tudni szeretném, hogyan érzel a világról, mit tartasz fontosnak,
és azt hiszem, azért piszkáltalak, mert frusztráltnak éreztem
magamat, és nem tudok más módot, hogy közel kerüljek
hozzád."
Miközben kifejezte érzéseit a felesége, rajta keresztül pedig
anyja iránt, Richárd megszabadult a csüggedés és magatehetetlenség
érzésétől, amelyek a gyermekkor óta magunkkal
hurcolt, azóta is sajgó sebeket kísérik. Márpedig pontosan ez
a csüggedés és magatehetetlenség bénítja meg a felnőttet, és
köti meg a kezét, amikor hatékonyabban akar megoldani egy
konfliktust. Richárd mindezt felismerve már tudta, hogyan
kerüljön közel a feleségéhez. Látta, mi a különbség a hajdani
kisfiú - aki képtelen volt kifejezni a benne kavargó érzelmeket
- és a felnőtt férfi között, aki mindezt meg tudta fogalmazni
a feleségének.
Most elmondta neki, mi az, amit nem szeret benne, és mit
várna el tőle, milyen viselkedésnek örülne, holott kiskorában
anyjával szemben tehetetlennek érezte magát. Megértette,
hogy ugyanazt a frusztrációt éli át a feleségével, mint valamikor
az anyjával szemben. Azt is átlátta, hogy provokációs
kísérletei is a múltból fakadnak. Ugyanúgy próbált valamiféle
reakciót, elismerést és megbecsülést kicsikarni a feleségétől,
mint annak idején az édesanyjától. Át akarta törni azt
a falat, amely mögé, úgy érezte, mindkét asszony rejtőzött.
Ezzel valóban áttört védőrendszerükön, ami összetűzésekhez
vezetett ezekkel a nőkkel. Gyermekkora óta hasztalan próbálkozott
azzal, hogy szeretetet és érzelmi közelséget csikarjon
ki a maga számára. Hogy ez megváltozzon, neki is ki kellett
törnie az elfojtásokból. Azt tapasztaljuk, hogy fontos kapcsolatainkban
ugyanazok a minták ismétlődnek, és ez mindaddig
így lesz, amíg vissza nem vezetjük haragunkat, sértettségünket
és csalódásunkat a gyermekkorunkban szívünkbe temetett,
elfojtott, viszonzatlan szeretetre.
177
Vivian haragja
Vivian, a harmincas évei derekán j á r ó asszony ugyanúgy piszkálta
férjét, mint Richárd a feleségét. Vivian nehéznek találta
házasságát ezzel a hideg, közönyös férfival, aki ugyanakkor
keményen dolgozott a családjáért, szemben előző, alkoholista
és munkakerülő férjével. Az ülés előtti este veszekedés tört ki
közöttük, ami verekedéssé fajult. Ebben a házasságban igen
kevés volt az érzelmi vagy szexuális meghittség. A párterápia
során arra buzdítottam Viviant, hogy mondja el, mi zaklatja
föl, mit nem akar, majd pedig azt, mi az, amit akar. O így
kiáltott föl: „Nem figyelsz rám! Visszautasító vagy!"
Aztán begyakoroltuk, hogyan fejezze ki Vivian erélyesebben
az érzelmeit. Ilyesféléket mondott: „Hazajössz, morogsz
valamit, de eszedbe sem jut, hogy odagyere hozzám, és valamifélejelét
add a szeretetednek."
Vivian szavait hallgatva meglepett ennek az asszonynak
a mélyről fakadó dühe és sebzettsége. Most értettem meg,
milyen kínzó fájdalom késztetheti arra az embert, hogy akár
erőszakkal is valamiféle reakciót - az sem számít, ha haragot
vagy agresszivitást - csikarjon ki hozzátartozójából. A „negatív
figyelem" fogalma ezzel új értelmet nyert számomra.
Vivian sértettségét átérezve megkértem, próbálkozzon meg
a következő mondattal: „Inkább viselem el a haragodat, mint
hogy magányosnak érezzem magamat melletted." - Vivian ezt
a következőképpen bővítette ki: „Inkább viselem el a haragodat,
akkor is, ha megrémít, mint hogy terepszínűnek láss. Nem
akarom, hogy levegőnek nézz, ezért piszkálódom veled."
A férj is megértette, nem az a mártír ő, akinek addig magát
látta; aki nem tesz mást, csak megvédi magát felesége dühödt
kötekedésével szemben. Kezdte sejteni, mennyire kihozta
a sodrából Viviant az ő hidegsége, ami tovább súlyosbította
házastársi gondjaikat. Jó példa ez a házasságon belüli tettlegesség
megértéséhez. Látjuk, hogy párjának közömbössége
is késztethet valakit arra, hogy akár erőszakkal követelje ki
magának a figyelmet a rég áhított gyöngéd szavak és érintések
helyett.
178
Roberta keserves küzdelme
Roberta negyvenegy éves elvált asszony volt, aki egyedül
nevelte kamaszkorú lányát, s azért fordult hozzám, mert gondjai
voltak partnerével, Ralphfal, akivel nyolc éve élt együtt.
Úgy érezte, a férfi csak kihasználja, mivel az többször is
hűtlen volt hozzá. Megkértem, képzelje el, hogyan mondaná
el Ralphnak az érzéseit. Kezdje azzal: „Azért haragszom,
mert", majd fejezze is be a mondatot, javasoltam. Roberta
behunyta a szemét, maga elé képzelte Ralphot, és így beszélt:
„Azért haragszom, mert kihasználtál. Amiatt is haragszom,
ahogy velem bántál."
Aztán megkértem, „nézzen keresztül" Ralphon, és képzelje
el az édesapját. Most mondja ugyanezt az apjának, ha kell,
némi változtatással. Roberta ekkor a következó'képpen fejezte ki
érzéseit: „Azért haragszom, mert kihasználtál. Azért is haragszom,
mert kis feleséget láttál bennem a lányod helyett. Haragszom
azért, ahogyan velem bántál. Nekem kellett kispórolnom
az ivászataidat. Pedig csak általános iskolás kislány voltam."
Roberta most rájött, hogy Ralph ugyanúgy kihasználja,
mint valamikor az apja. O mosott, főzött és takarított rá,
miközben a férfi a második vagy harmadik műszakjában dolgozott,
és mindezt egész napi munka után. Ekkor ébredt rá,
hogy Ralph fűvel-fával csalja. A férfi persze kifogásokat keresett,
de Roberta többé nem bocsátott meg neki.
Megkértem, térjünk vissza Ralphhoz, és Roberta azt mondta:
„Haragszom rád, mert miattad nem élhetem a saját életemet.
Azért is haragszom, mert folyton nálad kell ülnöm, ugyanakkor
nem vagy hajlandó elkötelezni magad mellettem, a kapcsolatunk
mellett."
Ezután megkértem, nézzen keresztül Ralphon, és a szükséges
módosításokkal ismételje meg ezeket a mondatokat
az apjának. Roberta könnyekkel a szemében zokogta: „Haragszom,
mert megakadályoztál abban, hogy felnőjek. Haragszom,
mert továbbra is tízévesnek érzem magam, és mert
olyan férfival kell élnem, aki ugyanolyan rosszul bánik velem,
mint te."
Miután összekötötte a Ralphfal szemben érzett sértettség
és frusztráció jelenlegi érzéseit azokkal, amelyeket apja kel-
179
tett benne, Roberta immár képes volt haragudni, és jobb
bánásmódot követelni magának Ralphtól. Megértette, miként
kereste a gyermekkorából hiányzó szeretetet - amelyet alkoholista
apja nem tudott megadni számára - egy olyan férfi
oldalán, aki elhanyagolta és kihasználta.
Ralph ugyan nem volt alkoholista, de ugyanolyan rosszul
bánt Robertával, mint az apja. Megkértem, hogy ismételje
meg és fejezze be a következő mondatot. „Megérdemlem,
hogy..." - Roberta szenvedélyesen belefogott a mondókájába:
„Megérdemlem, hogy szeressenek, és hogy megbecsült
lényként bánjanak velem. Megérdemlem, hogy elkötelezd
magad mellettem, és hűséges legyél hozzám... Te ehelyett
semmibe veszel, és mások után jársz. Betelt a pohár! Választanod
kell: vagy én, vagy ők!"
Roberta kezdte teljes értékű, figyelmet érdemlő embernek
érezni magát. Közölte Ralphfal, akkor marad csak mellette,
ha megváltozik. Az ő esete is azt példázza, miként függ önbecsülésünk
szüleink elismerésétől és attól, milyen feltételek
mellett j u t o t t u n k hozzá szeretetükhöz.
Grace munkahelyi kapcsolata
Grace, a negyvenes évei elején j á ró asszony több éve folytatott
viszonyt egy nős férfival, Sammel. Barátai és családja biztatására
végül ultimátumot intézett hozzá. Amikor a férfi a füle
botját sem mozdította, egy másik férfival kezdett találkozgatni.
Ez hatott, Sam megijedt, hogy elveszíti, és végül közölte feleségével,
Sarah-val, hogy válni akar. Ez nem volt különösebben
meglepő, mert három éve külön éltek már egymástól. Gracenek
azonban nem volt elég annyi, mint régente. Samet idegesítette,
hogy Grace továbbra is találkozik új udvarlójával.
Sam bosszúból udvarolni kezdett Paulának, Grace munkatársnőjének.
Ez fölháborította Grace-t, felelősségre vonta
Samet, míg végül dűlőre j u t o t t ak egymással. Mindketten szakítottak
új partnerükkel, és megpróbálták helyrehozni a kapcsolatukat.
Röviddel ezután Sam felesége, Sarah elvesztette
az állását, és nyomást gyakorolt a férjére, hogy térjen vissza
hozzá. Sejtett ugyan valamit Sam és Grace viszonyáról, de
semmi konkrétumról nem tudott.
180
Sam elrémült a gondolatra, milyen hatalmas anyagi kárpótlást
követel majd tőle munkanélkülivé lett felesége, ezért egyre
kevesebb időt töltött Grace-szel és egyre többet Sarah-val, arra
hivatkozva, hogy érzelmileg előkészíti a válásra. Szerette volna
talpra állítani a feleségét, és arra sarkallta, hogy keressen új állást.
Grace-t erősen lehangolta, hogy alig ért véget munkahelyi viszonya,
ím, itt a másik, a langyos házastársi kapcsolat felmelegítése.
Ez heves érzelmeket kavart föl benne, és elhanyagoltnak érezte
magát. Az ülésen megkértem, képzelje el, mit mondana Samnek.
„Semmit sem számítok neked. Készpénznek veszed a szerelmemet.
Fütyülsz az érzéseimre, mint amikor elfeledkeztél
a megbeszélt vacsoráról, vagy amikor leléceltél azon az esős
hétvégén."
Grace-t az is bosszantotta, hogy a kelleténél megértőbbnek
mutatkozott. Abba is belement, hogy Sam egyre kevesebb időt
töltsön vele és egyre többet Sarah-val, amióta az elveszítette
az állását.
Megkértem, képzelje el, mit mondana Paulának, mivel rá
különösen haragudott.
„Paula, te átgázoltál az érzéseimen - mondta neki. - Jól
tudtad, hogy régóta j á r u n k Sammel. Az új hódításoddal kérkedve
csak önmagáddal gondoltál, és az egy cseppet sem
érdekelt, hogy megbántod Samet, mikor annyira sebezhető,
engem és a gyermekeimet, akik, amióta kitudódott a viszonyotok,
elvesztették Sam iránti megbecsülésüket."
Miközben Grace Samhez és Paulához beszélt, olyan visszatérő
motívumokra lettem figyelmes, amelyek mintha az édesanyjával
függtek volna össze. Ekkor megkértem, beszéd
közben nézzen keresztül Samen és Paulán, és lássa helyettük
az édesanyját. Arra is megkértem, gondolja meg, nem vonatkoznak-
e panaszai rá is bizonyos módosításokkal. Grace könynyekkel
a szemében azonnal felismerte az összefüggést.
„Soha nem törődtél az érzéseimmel - zokogta. - Folyton
önmagádra gondoltál, és állandóan megsértettél éles megjegyzéseiddel,
később pedig, amikor felnőttem, a gyerekeimmel
művelted ugyanezt. Nem voltál képes megérteni, mennyire
megaláztál néha, milyen bolondot csináltál belőlem."
Ekkor megkértem Grace-t, hasonlítsa össze az eltaposottság
és jelentéktelenség érzését, amelyet Sam, Paula és az anyja
181
váltott ki belőle, és váltogatva intézze hozzájuk szavait. Eközben
elpárolgott Sam és Paula iránti haragja. Egyre erősebb
lett korábbi gyámoltalansága és kiszolgáltatottsága helyett,
amelyet gyermekfejjel érzett a durva anyai bánásmód miatt.
Semmivé foszlott annak a gyermeknek a bénultsága, aki képtelen
volt megértetni magát.
Azt is belátta, hogy felnőttkorában is anyjára emlékeztető
embereket választott bizalmasának, mert tudattalanul arra
a következtetésre jutott, hogy az ő érzéseit nem kell komolyan
venni, vele nem kell tapintatosan és gyöngéden bánni.
Megértette, hogy személyükön keresztül voltaképpen most is
anyja szeretetéért küzd.
A szülői szeretet nem végcél, mégis elengedhetetlen ahhoz,
hogy önmagunkat becsülő felnőttekké növekedjünk, akik nem
elégszenek meg a Saméhez hasonló kifogásokkal, és nem
tűrik, hogy átgázoljanak érzéseiken. Néha tevékenyen ellene
kell szegülnünk egyik vagy mindkét szülő lehengerlő véleményének,
mert ezek tönkretehetik jelenlegi kapcsolatainkat.
Megkértem Grace-t, fogalmazza meg a maga „függetlenségi
nyilatkozatát", amelyben kinyilvánítja önbecsülését, és leszögezi
feltételeit. Felszólítottam, képzelje el Samet, majd az édesanyját,
majd deklarálja saját emberi méltóságát és azt, mit
hajlandó és mit nem hajlandó elfogadni mindkettőjüktől.
„Jobb bánásmódot érdemlek ennél - jelentette ki Grace
Samnek. - Megérdemlem, hogy odafigyelj rám, és több időt
tölts velem. Megérdemlem, hogy komolyan vedd a félelmeimet
és az érzéseimet."
Emlékezzenek vissza, mit mondtam arról, hogy a terapeuta
figyelme csodákat művel. Ez az egyszerű tény azt a közvetett
üzenetet hordozza, hogy kiérdemeljük a figyelmet, és ami bennünk
lakozik, az fontos, amiként az is fontos kell hogy legyen,
amit mi annak tartunk. Ha vesszük magunknak a fáradságot,
és őszintén odafigyelünk szeretteinkre, partnerünkre és gyermekeinkre,
jelentősen megnövelhetjük önbizalmukat.
Fred félelmei
Miközben öntudatlanul is szüleink szeretetére áhítozunk, amely
értékes, teljes emberré tehet minket, olyan magatartásmin-
182
tákat alakítunk ki, amelyek pályánkat is megnehezítik. Fred
a harmincas évei közepén járt, amikor először konzultált velem
súlyos hipochondriája miatt. Az orvosa alaposan megvizsgálta,
majd miután halálos kórnak semmi nyomát nem találta,
hozzám ajánlotta be Fredet. Mint kiderült, Fred munkájával
kapcsolatos szorongásait tárgyiasította hipochondriájában.
Egyszer lehangoltan, újabb aggodalmakkal j ö t t el az ülésre,
noha az orvos megint csak makkegészségesnek találta. Lazító
gyakorlatokat és mély légzéseket végeztettem vele, miközben
lehangoltságára és a nap eseményeire összpontosított. Felszólításomra
elmondta, hogy úgy érzi, valami nincs rendben vele,
s ez mindenképpen valami fontosat jelent, akkor is, ha nem
az egészségével kapcsolatos. Megkértem, ismételje el és fejezze
be a következő mondatot: „Valószínűleg depressziós leszek
ma, valami ugyanis nincs rendjén velem, mert..." A következőképpen
fejezte be: „...a főnököm azt mondta tegnap, hogy
a munkám egy fabatkát sem ér."
Kiderült hát, hogy igazából a főnök szavai bántották. Fred
összetűzött egy egyházi alkalmazottal, és főnöke a mellé állt
a nézeteltérésben. Ezt mondta Frednek: „Ez az egyházi tisztviselő
a csapatunkhoz tartozik, ő élteti a cégünket, és sokkal többet
ér a számunkra, mint a magához hasonló középvezetők."
Fred aznap éjjel álmot látott. így mesélte el álmát:
„Egy vizsgálóasztalon fekszem, és egy doktor hajol fölém, arca
egyre közelebb ér az enyémhez. Egy fecskendő' van nála, amely, mint
hamarosan felfedezem, nem sterilizált, ezért megfertőzhet. A doktor
arca eltorzul, szeme különös fényben ég. Dobogó szívvel, szorongva
ébredek."
Megkértem Fredet, gondoljon erősen az orvosra, és beszéljen
egyenesen hozzá nagy meggyőződéssel. Fred karját széttárva
kiáltotta: „Mi a fenét csinál maga! Mit tettem magával,
hogy így bánik velem? Hát nem veszi észre, hogy megfertőzhet
azzal a tűvel? A végén még megöl valamilyen betegséggel."
Aztán arra kértem Fredet, hasonlítsa össze az álomban
átélt szorongást és haragot azzal, amit a főnökével szemben
érez. Képzelje el, hogy közvetlenül a főnökéhez beszél, persze
a szükséges módosításokkal, javasoltam. Fred ekkor hevesen
kijelentette: „Maga nem tudja, mit beszél! Sokkal többet érek,
mint az a nő! Megértem, hogy a nekünk alárendelt kisegítő
183
személyzet is igen értékes. Ez azonban nem jelenti azt, hogy
a munkám semmit sem ér, hisz annyit tettem ezért a vállalatért!
Maga téved! Nem engedhetem, hogy megfertőzzön
a torz ítéleteivel! Nem engedhetem, hogy megfertőzzön, és
a haszontalanság érzését keltse bennem!"
Ezután megkértem Fredet, nézzen keresztül az álombeli
doktoron és a főnökén, hogy lássuk, kihez címezhetné a családjában
némi módosítással iménti kirohanását. Fred az édesanyja
alakját idézte föl, majd azt mondta: „Közgazdasági
doktorátusom van. Tudom, miről beszélek. Te még mindig
gyerekként kezelsz, mintha semmit sem számítanék, vagy
nem is léteznék a számodra."
Anyja mellett két bátyját és nővérét is megfeddte, majd
ismét anyjához szólt: „Csak addig vagyok nektek fontos, anya,
amíg felhasználhattok valamire. Még azt sem tudjátok, mi
a feleségem munkaköre. Rólam sem tudtok semmit. De ha
nektek nem is vagyok fontos, ez nem jelenti azt, hogy nem
érek semmit!"
Megkértem, hogy haragja fokuszálása érdekében ismételje
meg és fejezze be a következő mondatot: „Azért haragszom,
mert..." - Fred dühösen folytatta: „Azért haragszom, mert
fütyülsz r ám és az életemre! Azért is haragszom, mert fogalmad
sincs arról, mit érek, és mihez értek a szakmámban."
Ez a megjegyzés visszavezetett a főnökhöz.
Fred ekkor azt mondta: „Haragszom magára, mert semmibe
veszi mindazt, amit a cégért tettem."
Még egy további kapcsolatot is talált az álommal. Haraggal
és sértettséggel a hangjában a következőképpen folytatta:
„Azért is haragszom, mert akárcsak az álombeli orvosban,
magában is megbíztam, maga azonban becsapott és megsértett
engem, amikor nem adta meg azt a támogatást és segítséget,
amit megérdemlek."
Fred nyolcévesen veszítette el az édesapját. Ezért igen érzékenyen
érintette az életében szerepet játszó férfiak, kiváltképpen
pedig a munkatársai véleménye, mintha csak apja
fiatalon elveszített szeretetét iparkodott volna a jelenben is
pótolni.
Mivel ő volt a legfiatalabb a testvérei közül, azok nem
vették komolyan. Különben is évekkel voltak idősebbek nála,
184
így nem sokat törődtek a kis hátulgombolóssal. Fred ezért
az anyja és a nagymama szoknyáját őrizte. Mindkét nő betegeskedett,
sőt Frednek az volt a benyomása, mintha versengtek
is volna, kinek a panaszai súlyosabbak. Arra is emlékezett,
hogy akkor figyeltek rá a legodaadóbban, amikor maga is
beteget jelentett. Megértette hát, hogy testi tüneteivel most
a munkahelyén próbál elismerést kicsikarni magának. így
függött tehát össze a feljebbvalók elismerésének elmaradása
képzelt betegségeivel. A terápia során lassan megtanulta,
hogyan ismerje föl valódi gondjait az „Azért haragszom,
mert..." és a „Megérdemlem, hogy..." mondatok kiegészítésével.
Önbizalma egyre erősödött, s lassan maga is elhitte, hogy
komolyan kell őt venni. Önértékelésének megváltozása másfajta
válaszokat váltott ki családjából és munkatársaiból is, s
idővel megkapta tőlük azt a megbecsülést, amelyre annyira
vágyott.
Kelly szorongása
Kelly, a harminchét esztendős szociális gondozó szorongva j ö t t
az ülésre, mert egy kollégája vette át az eseteit, miközben ő
másik részleghez ment át. Megkértem, képzeletben mondja el
ennek a kollégának aggodalmait, nem afféle főpróbaképpen,
hanem minden rejtett gondolatával és érzésével egyetemben.
Kelly a következőket mondta: „Sajnálom, hogy kellemetlenséget
okoztam, és neked ilyen rövid időn belül át kell
venned az eseteimet, de korábban semmiképpen sem szólhattam.
Megtettem volna, ha módomban áll. Nem az én hibám,
hogy ilyen nehéz lesz számodra az átállás."
Most megkértem Kellyt, nézzen keresztül kolléganőjén, és
vigye át vele kapcsolatos érzéseit az édesanyjára. Kelly ekkor
könnyek között mondta: „Sajnálom, hogy kellemetlenséget
okoztam neked. Sajnálom, hogy olyan nehéz volt a válásod
apától. De ez nem az én hibám."
Ekképpen külön tudta már választani kolléganője és anyja
szorongatott helyzete miatt érzett aggodalmait. Megértette,
hogy kollégájával kapcsolatban is gyermeki kiszolgáltatottságát
élte újra át, s így higgadtan, nyugodt erővel tudott szembenézni
a helyzettel.
185
Egy másik alkalommal egy hajléktalan miatt szorongott, aki
vacsora közben zavarta meg, mielőtt az ülésrejött volna. Sehogyan
sem értette, hogy került ez az ember az utcára, én pedig megkértem,
képzeletben hozzá intézve szavait, fejezze ki maradéktalanul
az érzéseit. Kelly ekkor könnyes szemmel azt mondta:
„Sajnálom, hogy ilyen sorsra jutott, és hogy szükséget szenved.
De hát semmit sem tehetek önért, ezért szeretnék nyugodtan
tovább enni."
Megkértem, nézzen keresztül ezen a hajléktalanon, képzelje
el helyette az apját, és próbálja neki mondani ugyanezt.
Kelly tehát így folytatta:
„Sajnálom, hogy a rokonaiddal sem tudsz megférni, de
nem vállalhatom, hogy hozzám költözz. Sajnálom, hogy annyi
szenvedés j u t o t t osztályrészedül, és azt is, hogy rosszul látsz.
Sajnálom, hogy nem csökkenthetem a bánatodat."
Miután kifejezte érzéseit apjával szemben, aggodalma szertefoszlott.
Ezután már nem esett nehezére elképzelnie, hogy
tapintatosan megoldja az éttermi kalamajkát a hajléktalannal.
Gyakorlat: Nézz keresztül a jelenlegi helyzeten!
Alkalmazzák ezt a gyakorlatot (a fenti példák alapján) saját
stresszlistájukra. Válasszanak ki olyan stresszhelyzeteket, amelyek
emlékeztetnek a fejezetben felsorolt esetekre. Most foglalkozzanak
azokkal az esetekkel, amelyek különösen felizgatják
önöket. Az alábbi fordulatokat használva és a szokott légzéstechnikával
gondolják át, mivel boríthatja ki önöket leginkább
a partnerük (férjük, feleségük, kedvesük) vagy a munkatársuk.
Ekkor
• Szoronganak (megijednek, aggódnak, idegesek vagy izgatottak
lesznek)
• Megharagszanak (frusztráltnak érzik magukat, felboszszankodnak,
megneheztelnek, őrjöngeni kezdenek)
• Elszomorodnak (legyőzöttnek vagy lehangoltnak érzik
magukat, rosszkedvük lesz)
Az alábbi lehetőségekből válasszák ki azokat, amelyek leginkább
illenek önökre stresszhelyzetekben. Ha a káromkodás
186
vagy a durvább nyelvhasználat fejezi ki hívebben lelkiállapotukat,
akkor ezt is toldják bele a mondatokba a nagyobb
nyomaték kedvéért. Van, aki az efféle fordulatot érzi megfelelőnek:
„Felmegy az agyvizem, amikor..."
Mint korábban már kifejtettem, érzelmi tiltások szabják
meg, mely érzéseket érezzük illendőnek és melyeket nem.
A férfiak neveltetésük következtében könnyebben fejezik ki
haragjukat, míg a nőkhöz inkább a szorongás áll közelebb.
Bizonyos szavak ezért jobban átsegíthetik önöket ezeken
az érzelmi akadályokon. Ismételgessék és egészítsék ki az alant
közreadott mondatokat mindaddig, amíg úgy nem érzik,
hogy lefedték velük az életükben felmerülő stresszhelyzeteket.
Eközben ne feledkezzenek el a hasi légzésről, mert ez biztosítja
a teljes ellazulást a gyakorlat során, s csak így ismerhetik
föl a családi és munkahelyi kapcsolataikat megkeserítő stressz
valódi forrásait.
Belégzés: Akkor szorongok, amikor (kilégzéskor fejezzék be
a mondatot)
Belégzés: Akkor ijedek meg, amikor (kilégzéskor fejezzék be
a mondatot)
Belégzés: Akkor aggódom, amikor (kilégzéskor fejezzék be
a mondatot)
Belégzés: Akkor vagyok ideges, amikor (kilégzéskor fejezzék
be a mondatot)
Belégzés: Akkor jövök ki a sodromból, amikor (kilégzéskor
fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Akkor haragszom, amikor (kilégzéskor fejezzék be
a mondatot)
Belégzés: Akkor leszek ingerült, amikor (kilégzéskor fejezzék
be a mondatot)
Belégzés: Az izgat, amikor (kilégzéskor fejezzék be a mondatot)
Belégzés: Az bosszant föl, amikor (kilégzéskor fejezzék be
a mondatot)
Belégzés: Akkor sértődöm meg, amikor (kilégzéskor fejezzék
be a mondatot)
Belégzés: Akkor kezdek el őrjöngeni, amikor (kilégzéskor
fejezzék be a mondatot)
187
Azzal is megpróbálkozhatnak, hogy felidézik azokat az alkalmakat,
amikor kijöttek a sodrukból. Megtehetik, hogy hetente
fölírják maguknak az ilyen eseteket, kivált azokat, amelyek
partnerükkel, főnökükkel vagy fontos munkatársaikkal állnak
kapcsolatban. Egy-egy gyakorlat során egy ilyen kiszemelt eseménnyel
foglalkozzanak, s kövessék minden esetben az alant
közölt útmutatásokat. Hunyják be a szemüket, majd összpontosítsanak
annak a személynek az arckifejezésére és hanghordozására,
aki kihozta önöket a sodrukból. Aztán figyeljék, milyen
érzéseket kelt most önökben ez a személy. Keressék meg azt
a szót, amely a legtalálóbban kifejezi érzéseiket, és képzeljék
el, amint ezt a szót a képébe mondják a szóban forgó személynek.
Ne feledjék, aggodalomra nincs okuk; semmi baj nem
származhat abból, ha kifejezik valódi érzéseiket ennek a gyakorlatnak
a során. Most pedig képzeljék el, amint keresztülnéznek
ezen a személyen. Gondolják meg, kinek mondhatnák
még ugyanezeket a szavakat, kivel szemben élték át ugyanezeket
az érzéseket. Mélyen és lassan belélegezve engedjék,
hogy most megtapasztalt testérzeteik átjárják tagjaikat. Hagyják,
hogy e szavak és érzések visszavigyék önöket egy másik
időbe, ahol ugyanezekben a testérzetekben és érzésekben volt
részük, és ugyanezeket a szavakat mondhatták volna el. Bízzák
rá magukat a pillanatra. Amikor eljutottak a megfelelő személyhez
és jelenethez, mondják el neki azt, amire annak idején
nem voltak képesek. Összpontosítsanak arra, mit nem akartak
akkor, és mit szerettek volna helyette. Például megbírálta
önöket valaki, a partnerük, férjük vagy feleségük. Lássák,
amint ez a személy grimaszt vág, mintha csak azt mondaná:
„Mi a csodáról beszélsz?", vagy: „Te nem tudod, miről beszélsz."
Figyeljék érzéseiket, és mondják el, mi az, amit nem szeretnének
a j e l en helyzetben, és mit szeretnének helyette.
Gyakorlat: A szerelem belső kalauza
(A belsőnkben lakozó Kedves)
A szerelem belső kalauzát a belsőnkben lakozó Kedvesnek is
nevezhetjük. Annak az ideálnak egy változata ez, akit úgy szerethetnénk,
és aki úgy szerethetne viszont bennünket, ahogyan
mi elképzeljük. Dr. Jung animának (a férfiban lakó
női ideálnak) és animusnak (a nőben lakozó férfi ideálnak)
188
nevezte el ezt. E fogalmakkal J u n g a férfiak női alakmását és
a nők férfiúi alakmását is illette. Dávid Quigley, az alkímiai
hipnoterápia megalapítója belső társnak hívja ezt a belső ősképet,
s jelen gyakorlatunk az általa kidolgozott irányított meditáción
alapszik. Jómagam kissé megváltoztatott formában
alkalmazom, betegeim panaszaihoz igazítva. Mircea Eliade
antropológiai írásaiból megtudjuk, hogy a Közép-Ázsiában
lakó burjátok és teleutok úgy hiszik, férfi gyógyító sámánjaiknak
van egy szellemtársa, akit egyszerűen szellemnek vagy égi
feleségnek neveznek. A női sámánoknak hasonlóképpen szellemférjük
van. Ez a szellemtárs segíti a sámán gyógyító tevékenységét,
s nem zavarja földi házasságát. Mi több, az afrikai
Elefántcsontpart baule-jai úgy vélik, a szellemtárs éppenséggel
visszatartja a földi házasfelet a rossz bánásmódtól. Az éteri
természetű szellemtárs istenibb szerelemmel ajándékozza meg
a halandókat, s olyan mércét állít eléjük, amelyre törekedniük
kell a szerelemben, némiképpen megkötve ezzel a földi hitves
kezét. Quigley ugyanilyen értelemben használja a belső társ
fogalmát, azzal a különbséggel, hogy ez a belső társ mintegy
belső támogatást nyújt az embereknek, megnövelve önbizalmukat.
A magam felfogásában a szerelmi kalauz irányt mutat,
segít jobbá lennünk, őszintébben szeretnünk önmagunkat és
másokat. Végső soron tehát a szeretetre való képességünket
mélyíti el.
Végezzenek mély, lassú hasi légzést, és érezzék át lényük
teljességét. Képzeljék el, amint egy barlanghoz indulnak egy
erdei ösvényen. Képzeljék el, hogy hirtelen előlép a ködből
a másik nem egy ugyancsak kiteljesedett lelkű képviselője,
aki ugyanúgy kapcsolatban áll Mélymagjával, mint önök. Ez
az önök lelkében lakozó Kedves, akit isteni ragyogás fényköre
övez. Erezzék át ennek a lénynek feltétel nélküli szeretetét.
Azért van itt, hogy az Igazihoz vezérelje önöket, ha pedig
van már párjuk, segíteni fogja önöket, hogy megítélhessék,
megkapják-e az önöket megillető szeretetet, valamint azért is,
hogy önök is ráébredjenek, a szeretet minden ember életre
szóló kötelessége. Képzeljék el, amint párbeszédbe bocsátkoznak
kalauzukkal. Legelőször is képzeljék el ezt a kalauzt, majd
mélyen belélegezve tegyenek föl neki kérdéseket. Ezután tartsanak
szünetet, és kilégzés közben fejezzék be a mondatot
189
bármivel, ami az eszükbe ötlik. Foglalkozhatnak egy adott
helyzettel, vagy átfogóan értékelhetik kapcsolatukat. Ügyeljenek
kérdéseik közben a megfelelő ki- és belégzésre. Hagyják,
hogy a válasz önmagától merüljön föl tudatukban. Kérdezzék
meg kalauzukat arról, mennyire szeretetre méltók önök
általában és konkrét körülmények között. Kérdezzék meg,
mit tehetnének, hogy j o bb szerető váljék önökből. Kérdezzék
meg, úgy szeretik-e önöket, ahogyan kívánják, és mit tehetne
partnerük, hogy jobb szeretővé váljon. Figyeljék a kalauzuk
által fölmutatott belső képeket, és hallgassák meg tanácsait.
Gondolják át, milyen helyzeteket éltek át valódi partnerük
oldalán. Merítsenek bátorságot a belsejükben lakozó Kedves
támogatásából, hogy megosszák gondjaikat földi partnerükkel.
Képzeljék el, amint a Kedves azt mondja önöknek, igenis
joguk van belső lényegük kifejezésére. Hallgassák meg, mit
mond arról, milyen mélyen szeretnek önök, és kérjék meg,
hogy segítsen szerető szívű, méltányos és nyájas személyiséggé
válni minden embertársuk és minden teremtmény iránt. Folytassák
ezt a beszélgetést napjában többször szerelmi kalauzukkal.
Buzdítsák magukat apró figyelmességekre, szóljanak
szerető szavakat hozzátartozóikhoz és munkatársaikhoz
A gyakorlat kibővítése és áttekintése
L. Latolgass tárgyilagosan!
Érzéseiket megismerve végezzék el az érzések előjelét és a figyelem
irányát megváltoztató gyakorlatot. Szükség esetén - amenynyiben
a szóban forgó érzés tovább kísért, vagy erősebb, mint
a helyzet indokolná - toldják ezt meg „keresztülnézéssel".
Á. L. L. J. LE Most bővítsék ki a gyakorlatot a következőkkel.
Á. Állj le! Álld meg! Állíts!
Ha a stressz jeleit észlelik magukon (idegesek, feszültek, izgatottak,
és/vagy erőnek erejével sem képesek megértetni magukat
környezetükkel), akkor csöndben mondják magukban:
190
Állj le! Aztán mély, lassú belégzést végezve állják meg, hogy
nem idegeskednek tovább. Ehelyett befelé mosolyogva érezzék
át, amint a friss levegő szétárad az orrukban, a fejükben,
kitisztítva gondolataikat. A légvételek közben állítsák állhatatosan,
teljes magabiztossággal:
„Képes vagyok hideg fejjel gondolkozni (a belégzés csúcspontján
tartsanak rövid szünetet), és (most lélegezzenek ki)
bármi történjék is, lecsillapítani az idegeimet!"
L. Lassíts! Lassan!
Folytassák a lassú, mély lélegzetvételeket. Belégzéskor mondják
azt: „Lassíts!", miközben a friss levegő szétárad orrukban
és fejükben, kitisztítva gondolataikat. Képzeljék el, hogy
a levegőt az ég magasából merítik, innen lép orrlyukaikba.
Amint aztán a levegő felmelegedett testükben, tartsanak szünetet,
majd képzeljék el, amint a súlyos melegség szétárad testükben.
Kilégzéskor mondják magukban: „Lassan!" Legyen
a hangsúly a két „s" hangon. Ejtsék úgy ezt a hangot, mintha
megszabadítanák állkapcsukat a feszültségtől. Közben képzeljék
el, amint ez a meleg hullám lassan, nagyon lassan végigömlik
vállukon, karjukon, mellkasukon, hasukon, lábszáraikon
és lábfejükön (mintha csak egyenesen a föld mélyébe lélegeznének).
Ezáltal átérzik majd, hogy összefüggenek a földdel,
s lábukat szilárd talajon vethetik meg. Belégzéskor mondják
magukban: „A hadifoglyokhoz hasonlóan belsőleg szabad
vagyok, és nincs szükségem önmagámon kívüli tényezőre
ahhoz, hogy jól érezzem magam és megnyugodjak." Kilégzéskor
folytassák ezzel: „Minden megvan bennem, ami a jó
közérzethez és a lelki békéhez szükséges." Ezután adják át
magukat a mély testi ellazulás és a lelki béke örömeinek.
L. Latolgass tárgyilagosan!
Vegyék számba tárgyilagosan a helyzetet és lehetséges megoldásait.
Lassú belégzéskor mondják a következőt: „Nem
muszáj ebben a pillanatban megoldanom a helyzetet/konfliktust
ahhoz, hogy jó legyen a közérzetem." Majd folytassák
ezzel a lassú kilégzés során: „De most is megnyugodhatok, ha
átengedem magam az ellazulás és a puszta szemlélődés örömeinek."
191
Érzéseiket megismerve végezzék el a figyelem irányát megváltoztató
gyakorlatot. Szükség esetén - amennyiben a szóban
forgó érzés tovább kísért, vagy erósebb, mint a helyzet indokolná
- toldják ezt meg a „keresztülnézéssel". Ugyanakkor ezt
külön is megtehetik később, a stressz lezajlása után, mikor
több idejük van felülvizsgálni érzéseiket.
J. Jótékony erővel, játszva oldd meg!
Belégzéskor mondják magukban: „Mind mélyebb béke tölt
el, amint egyre közelebb kerülök bensőmhöz." Tartsanak szünetet,
majd kilégzéskor folytassák ezzel: „...bensőmet kifejezve
egyre erősebbnek érzem magam", és/vagy (belégzés):
„...jótékony e r ő védelmez bensőmben (kilégzés), ez áramlik és
kering testemben."
Most, hogy kezdik elhinni, megérdemlik a szeretetet és
megbecsülést, lépjenek tovább a spirituális szintre, amely
minden élőlény szeretnivalóságát és értékét hangsúlyozza.
192
10. fejezet
A spirituális út
A végső út
„Az amerikai kultúra az anyagi világot helyezi előtérbe. Az emberi
értéket gyakran a vagyon nagysága méri. Valósággal rögeszménkké
vált a tulajdon. Ugyanakkor a felnőtt lakosság több mint 80%-a
vallásosnak tekinti magát, és hisz a halál utáni életben." (Michael
Toms: A meditáció és az ima hatalma, 1997.)
Ahagyományos orvostudomány képviselői érdekes kísérletsorozatot
végeztek a nálunk magasabb rendű hatalmakba
vetett hit erejével kapcsolatban. Dr. Herbert
Bensőn, a Harvard Egyetem munkatársa Időtlen gyógyítás:
A hit hatalma és biológiai hatásmechanizmusa című munkájában
azt állítja, hogy „a magasabb rendű hatalomba vetett hit hatalmas
gyógyító erőt képvisel". Ugyanakkor, folytatja Bensőn,
nem kifejezetten istenhit szükséges ahhoz, hogy „élvezhessük
a hit fizikai és lelki jótéteményeit". A kutató azt találta, hogy
„a testi-lelki jó érzéshez elég volt a spiritualitás általánosan
körvonalazott érzése". Bensőn a továbbiakban megpróbálta
meghatározni, milyen tapasztalatok vezettek a kísérleti személyek
egészségének szignifikáns javulásához. A következő
felismerésre jutott:
„A spiritualitásban jobban hívők két dologról számoltak be az ellazidási
reflex beindulása után: 1. Egy náluk hatalmasabb isteni erő
jelenlétét érzékelték; 2. ezt a jelenlétet közel érezték magukhoz. E
„jelenlét" megtapasztal ói gyógyultak a legszembetűnőbben. Vallási,
felekezeti hovatartozásuktól függetlenül az ezekben az élményekben
193
részesülő kísérleti személyek - akik egy testükön kívüli, de azt is
átható energia jelenlétéről számoltak be - egészsége érzékelhetően
javult a kísérlet során."
Bensőn még hozzáteszi, hogy azok, akik „mélyebben hittek
az ellazulási reflex beindulása után" - melyet meditációval
váltottak ki a kísérletvezetők -, „kevesebb tünetet mutattak,
mint azok, akik hite nem növekedett". Saját és kollégái orvosi
kutatásai alapján Bensőn a r r a a végkövetkeztetésre jut, miszerint
„az ember úgy van megalkotva, hogy a hitükben bízókban
fölöttébb sajátos gyógyulási folyamatok lépnek föl". Ezért
gyakorló orvosként azt tanácsolja: „Függetlenül attól, hisznek-
e Istenben vagy sem, próbáljanak meg hinni egy felső
hatalomban." Később hozzáteszi: „Alapjában véve olyan élőlények
vagyunk, akiket életigenlő hit és világkép tart fenn
és táplál." Kilépve az elfogulatlan kutató szerepéből maga is
osztja ezt az életigenlő hitet:
„Meglepett, hogy tudományos kísérleteim kétséget kizáróan
megmutatták: szervezetünk a hit alapján van megalkotva, s
az ima, valamint a vallásgyakorlás egyéb módja táplálja és
gyógyítja testünket. Számomra ez a képesség egyáltalán nem
tűnik ötletszerűnek."
Dr. Larry Dossey tovább vizsgálta az ima és meditáció
erejére vonatkozó kísérleteket. Gyógyító szavak című könyvében
meggyőzően összegezte azokat a kutatásokat, amelyeket
orvoskollégái az imának mások egészségére gyakorolt hatásáról
folytattak. Azt a kísérletet, amelyet az elkövetkező években
talán „az évszázad kísérletének" neveznek majd, 1988-ban
végezte el a San Franciscó-i orvosegyetemen dr. Randolph
Byrd. A kísérletben „393 kísérleti személy vett részt, akik
súlyos szívrohammal vagy mellkasi fájdalmakkal kerültek felvételre".
Valamennyi beteg a megszokott ápolásban részesült.
Felükért azonban imádkoztak, míg a másik felükért nem.
A szigorúan ellenőrzött kísérletben részt vevő orvosok, ápolónők
és betegek nem tudták, kiért imádkoztak és kiért nem.
Dossey így számol be erről könyvében: „Úgy tűnt, mintha
azok a kísérleti személyek, akikért imádkoztak, valamiféle
194
csodaszert kaptak volna suba alatt." Ez a csoport statisztikailag
szignifikáns javulás jeleit mutatta, például kevesebb volt
körükben a halálozás, és senkit sem kellett lélegeztetó'gépre
kapcsolni közülük. A placebohatás, azaz a pozitív eredményekkel
szembeni várakozás sem magyarázhatja meg az ima
kedvező hatásait. Ebben a kísérletsorozatban ugyanis „alacsonyabb
rendű" életformák, így „baktériumok, élesztőgombák,
gombák, csírázó magvak, egerek, patkányok és újszülött
egerek" is szerepeltek, amelyekről sehogyan sem feltételezhető,
hogy tudták, imádkoznak értük. Sámuel Taylor
Coleridge verssorai j u t n a k erről eszembe:
„a jó ima embert szeret
s állatot és madarat!
Istent szeret, aki szeret
mindent, kicsit és nagyot,
mert O is csupa szeretet,
aki mindent alkotott."
(Szabó Lőrinc fordítása)
Szinkronicitás
Miután elfogadtuk azt a tényt, hogy szerethetők vagyunk, fontolóra
vehetjük a halálközeli élmények túlélőinek beszámolóit
egy magasabb rendű, feltétel nélkül szerető hatalomról. Nem
könnyű átéreznünk persze, hogy Isten, a Teremtónk szeret
minket. Szinkronicitással kapcsolatos tapasztalataim megértették
velem, mire gondolt Jung, amikor azt mondta: „Én nem
hiszek Istenben, én tudom, hogy létezik." A spirituális szabadság
és erő azt is feltételezi, hogy magasabb rendű hatalomhoz
fordulhatunk, ha minden más csődöt mondott. Jelen céljaink
szempontjából közömbös, hogy valamiféle belső pszichológiai
erő - amilyen a teremtő tudattalan vagy tudatalatti - avagy
a lélek, szellem, Isten fogalmaiban gondolkozunk-e. Miként
a tizenkét lépcsős programban is, e magasabb rendű hatalom
meghatározása az olvasó feladata. Mint később tárgyalni fogjuk,
fölöttébb jótékony hatású, ha tudatos elménket kiüresítve egy
magasabb rendű e rő segítségét kérjük, függetlenül attól, hogyan
képzeljük el. A hadifoglyok például ugyanígy sajátos belső
195
erőre találtak, midőn önmagukba fordultak életük mélypontján.
Bennük is az tartotta ébren a reményt, hogy Isten hazajuttatja
őket szeretteikhez. Carl Jung szerint az élethez kétféle
hozzáállás szükséges, a „hősi és a vallásos magatartás". Azt
javasolta, amennyiben tudatunk egy olyan problémával birkózik,
amelyből nem látunk kiutat, „öltsük magunkra a középkor
emberének vallásosságát", és meglátjuk, választ kapunk kérdéseinkre.
J u n g számára ez annak bevallását jelentette, hogy
„vannak problémák, amelyek nem oldhatók meg saját erőnkre
támaszkodva... ezt beismerve legalább őszinték és igazságosak
vagyunk, és a valóság talaján állunk".
E magatartás hatékonyságát sok híres feltaláló esete példázza.
Thomas Edison álomba szenderedve ötölte ki a megfelelő megoldást.
Miután tudatos elméje minden lehetőséget kimerített,
önmagába fordult, és megkapta a szükséges útmutatást. Jung
úgy találta, hogy a tudatos elme befelé fordulásakor a teremtő
tudattalan váratlan tanáccsal szolgál, és segítségére siet a kérdezőnek.
Jung számára ez a magatartás annyiban vallásos vagy
hívő, hogy „hatása erősen emlékeztet az imáéra, annak általunk
ismert formájában". Miként azt a tizenkét lépcsős program is
kimondja, bizonyos esetekben a legjobb megoldás az, ha
„Elengedjük magunkat, és Istenre hagyatkozunk".
Tegyük hozzá, arra az Istenre, akiben önök hisznek. Most talán
olyan helyzetben találjuk magukat, amikor nincs erőnk megváltoztatni
a stresszel szembeni hozzáállásunkat. Ekkor imádkozhatunk
vagy meditálhatunk (azaz - J u n g meghatározásával
- hívő vagy vallásos ember módjára viselkedünk), miközben
lecsillapítjuk tudatunkat vagy hagyományos szóhasználattal
szellemünket, lelkünket. A belső szabadság ábécéjének hasznosításához
különböző lépéseket tehetünk. Például egyszerűen megkérjük
azt a magasabb rendű erőt, amelyben hiszünk (nevezzük
bárhogyan), hogy segítsen megnyugvást és kiutat találnunk kilátástalan
helyzetünkben. Ekkor fájdalmas érzéseinktől - félelmünktől,
haragunktól vagy lehangoltságunktól - szorongatva
befelé fordulunk ima vagy meditáció közben, abban a remény-
196
ben, hogy új felismerésekre jutunk, azaz a B pontban újfajta
helyzetértékelésre A-val (a kiváltó eseménnyel) kapcsolatban,
amely újszerű következtetésekre ösztönöz C-ben. Ezért amikor
minden más csődöt mond, a fenti ábécét alkalmazva egy magasabb
rendű erő segítségét kérhetjük. Ez új fényt vethet a zavaros
helyzetre, megszabadíthat a feszültségektől, s így jobb kedvre
deríthet minket. Valahogy ekképpen fohászkodhatunk ehhez
a magasabb rendű hatalomhoz: „Kérlek, segíts nekem, hogy
új szemmel nézhessek erre a helyzetre, megszabaduljak szorongatottságomból,
jobb kedvre derüljek, megnyugvásra, kiútra
találjak." Ezután nagyon fontos, hogy ellazulva várják, mi történik.
A tizenkét lépcsős programban részt vevő betegeim azt
szokták mondani erre, „aki keres, az talál". A szinkronicitás is
ilyen lehetséges támasz, különösen stressz idején. Vegyük fontolóra
a Biblia szavainak igazságát: „Vessed az Úrra a te terhedet,
őgondot visel rólad" (Zsoltárok könyve). Éljék át azt a hitet,
amely a következő szavakból sugárzik: „Embereknél ez lehetetlen,
de Istennél minden lehetséges" (Mt. 19, 26).
A szinkronicitáson én azt értem, amit dr. Carl J u n g „jelentős
érzelmi egybeesésének nevez. O a továbbiakban „akauzális
őselv"-ként is emlegeti a szinkronicitást, amennyiben ez ellenszegül
az okság törvényének. Dr. Jung többek között egy svájci
asszony példáját említi, aki a héten elküldte sötétkék ruháját
a tisztítóba. Szombaton a tisztító leszállította a ruhát a hölgynek.
Mikor azonban az kinyitotta a csomagot, a kék ruha helyett egy
ugyanolyan méretű feketét talált benne. Ugyané pillanatban távirat
érkezett egy rokon haláláról és a temetés időpontjáról. A két
esemény nem állt ok-okozati összefüggésben egymással, érzelmileg
azonban mégis összefüggtek. Jelen céljainkra stresszoldóként
használhatjuk föl a szinkronicitás jelenségét. Terápiás és személyes
tapasztalatom egyaránt azt mutatja, meglepően hatékony,
midőn Mélymagunkhoz vagy egy magasabb rendű hatalomhoz
fordulunk segítségért, miközben figyelünk bensőnk vagy a külvilág
gondunkkal kapcsolatos jelzéseire.
Kérjetek, és meghallgattattok
Valóban meglepő, hogy - miként a tizenkét lépcsős program
is kimondja - „aki keres, az talál". A fontos az, hogy nyitot-
197
tak maradjunk a lehetséges üzenetekkel és útmutatásokkal
szemben. Elmesélem egyik betegem esetét. Ted, a negyvenes
évei végén j á r ó férfi szorongásos rohamai miatt j á r t hozzám.
Attól is szenvedett, hogy ugyanúgy parancsolgat feleségének
és gyermekeinek, ahogyan a szülei tették vele. Igen szigorú
édesanyja volt, aki nevelési eszközként alkalmazta a bűntudatot,
és ezzel a fogásával fia felnőttkorában is élt. A terápia
során Ted megtanulta legyőzni félelmeit és bűntudatait, megtanulta
érvényesíteni saját akaratát, és arról kezdett gondolkozni,
hogyan kívánja átformálni az életét. Alkoholista apa
és vallási fanatikus anya gyermekeként mardosta a bűntudat,
valahányszor saját magára és önnön boldogulására gondolt.
Ted édesanyja többi gyermekét is uralni próbálta. Ted bátyjának,
Josephnek azonban sikerült elszakadnia a szülői háztól,
és átköltözött az ország egy távoli vidékére, hogy minél távolabb
tudja magát az anyai elnyomástól. Annak előtte az anya
papnak szánta, hogy szavatolja üdvözülését a mennyekben.
Mivel Ted is mélyen vallásos volt, egyszer azt javasoltam
neki, imádkozzon Istenhez útmutatásért aktuális gondjára,
mikor legközelebb misére megy. A következő ülésen hüledezve
számolt be arról, mi történt vele a vasárnapi misén.
Csodálatosképpen a pap - akit Ted máskor csak „vén csonkként
emlegetett - most olyan szentbeszédet tartott, amely
mélyen megrendítette a férfit. Azt fejtegette, hogy Isten szereti
teremtményeit, és azt akarja, hogy az ember vállaljon
felelősséget önmagáért és embertársaiért. A halál pillanatában
Isten mosolyogva fogadja majd az elröppenő lelket, folytatta
a pap, és megdicséri, hogy jó munkát végzett a földön.
Ted nem emlékezett arra, hogy az egyházzal fennálló hoszszas
kapcsolata alatt - az 50-es években egyházi iskolába járt,
s később is buzgón gyakorolta vallását - egyetlenegyszer is
hallott volna a teremtményeit szerető Istenről. Hihetetlennek
találta a mosolygó Isten gondolatát. A szentbeszéd azonban
saját belső küzdelmére adott választ, hogy legyőzze szorongását
és bűntudatát, és végre önmagára is gondoljon; úgy
érezte, pontosan ezekre a szavakra volt szüksége. Visszaigazolásra
vágyott, hogy nem válik agresszívvá akkor, ha higgadtan,
csöndes szóval érvényesíteni kezdi saját akaratát és
kívánságait. Azt is észben kellett tartani, ki és mi ő, és hogy
198
benső biztonsága nem függ felesége, Catherine szeretetétől,
mi több, önmaga érvényesítésekor sem fogja szükségképpen
elveszíteni ezt a szeretetet, amiként édesanyjáét érzése szerint
elveszítette. Belső fejlődésének ebben a szakaszában fontos
volt a számára, hogy öntörvényű személyiségként és nem mint
apa, férj vagy gyermek határozhassa meg önmagát.
Egyik betegemtől egyszer kitűnő viccet hallottam egy lelkipásztorról.
Hadd osszam meg olvasóimmal, mivel megszívlelendő
tanulsággal szolgál arra nézvést, milyen fontos,
hogy nyitott szívvel fogadjuk a felülről érkező jelzéseket
és a szinkronicitás útmutatásait. A lelkipásztor éppen arról
értekezett szentbeszédében, hogyan érkezik isteni segítség
a szorongatott helyzetekben, amikor a víz lassan elárasztotta
a templomot. A lelkipásztor biztosította a gyülekezetet, hogy
ne féljenek, Isten megsegíti őket. Ekkor az áradat átszakította
az ajtót, és a víz a padok üléséig elöntötte a templomot. A gyülekezet
tagjait mentőcsónak mentette ki, a lelkipásztor azonban
nem volt hajlandó velük menni, mondván, Isten úgyis
megsegíti. Hiába marasztalta a híveket, azok beszálltak a csónakba,
és eltávoztak. Végül már egyedül ő maradt az isten
házában, amelyet mostanra a mennyezetig elborított a víz.
A lelkipásztor fölmászott a tetőre. Újabb csónak érkezett
a megmentésére, ő azonban visszautasította a segítséget.
A víz ekkor olyan magasan állt, hogy a lelkipásztor már csak
a templomtoronyba kapaszkodhatott. Ekkor helikopter érkezett,
a makacs lelkipásztor azonban most is visszautasította
a segítséget, mondván, Istennek gondja lesz rá. Végül megfulladt.
A mennybe jutva szembekerült Istennel, és felháborodottan
mondta: „Neked gondomat kellett volna viselned!"
- „Meg is tettem - felelte Isten -, két csónakot és egy helikoptert
küldtem a megmentésedre."
A szinkronicitás tanulságai
A szinkronicitás jelensége sorsfordító tanulságokkal szolgál,
amelyeket megszívlelve boldogabb, teljesebb és békésebb életet
élhetünk, sőt idővel meg is nemesedünk. Eközben felismerjük,
hogy a világmindenség szeretettel segít és támogat minket.
Eleinte talán nehezen fogjuk föl a minden életformával és
199
teremtménnyel szemben kötelező szeretet, együttérzés, tisztelet
és kedvesség spirituális tanítását. Ezek azok az értékek, amelyekben
a halálközeli élmények túlélői is hinni kezdtek. Magam
akkor döbbentem rá fontosságukra, amikor maja papokhoz
mentem tanulni Guatemalába. Ekkortól a szinkronicitásra is
más szemmel nézek, immár nem az eszemhez, hanem a szívemhez
is szól. Megértettem, hogy olyan eszköz ez Isten kezében,
amelynek révén kimutatja velünk szemben érzett feltétel
nélküli szeretetét, és szerető gondviselőként utat mutat számunkra.
Miután gépem leszállt az Államokban, a kisbusz
hazavitt a reptérről. Közvetlenül a reptérről kikanyarodóban
egy címkét fedeztem föl az előttünk haladó teherkocsi ablakán.
A feliratot spanyolul fogalmazták, és a következőképpen
szólt: „No hay amor como el de Dios." Érdekes módon a vezető
El Salvadorból jött, Guatemala szomszédságából. Tőle tudom,
hogy a szavak valóban azt jelentik, mint amit kihámozni véltem
értelmükből, azaz: „Az isteni szeretethez semmi sem fogható."
Nekem pedig a feliratot betűzgetve éppen az j á r t a fejemben,
miként gondolkodom immár úgy a szinkronicitásról, mint
az isteni szeretet megnyilvánulásáról!
A maja hagyomány arra tanít minket, hogy soha nem
vagyunk egyedül, s a természet egészén keresztül Isten szól
hozzánk. Természeten embertársainkat, a növény- és állatvilágot,
sőt a földet, az ásványokat, a vizeket, a Napot, a Holdat
és a csillagokat meg a bolygókat értem. A maja vallás hasonlít
az észak-amerikai indiánok hitvilágára, amennyiben mindkettő
mélyen tisztel minden életformát, különös tekintettel a földre
és lakóira. Ebben az értelemben minden egynek számít. Földünk
megannyi létezője, az emberfajták változatos sokasága,
az állatok és a növények, az ásványok és a vizek - a folyók,
patakok, tavak és óceánok -, az égi madarak és az égitestek -
a bolygók, a Nap, a Hold és a csillagok - spirituálisán mind
összekapcsolódnak, noha a látszat az ellenkezőjére vall.
A kelták ősi pogány hitvilága érdekes metaforáját adja
ennek a kölcsönös kapcsolódásnak. A kelta pogány sámánok
azt tanították, hogy a világ dolgait a Wyrd hálója fűzi össze (az
angol „weird" - különös, hátborzongató, kísérteties - szó ősi
ejtésmódja). Eszerint bármi történik is ebben a mögöttes valósághálóban,
az rezgéseket küld a háló más pontjaira, ez magya-
200
rázza tehát a különös egybeeséseket (azaz a szinkronicitást).
A kelta sámánok gyógyító tevékenységük közben, vagy amikor
tanácsot adtak a közösség döntéseiben, olvasni tudták a Wyrd
eligazító jelzéseit.
A modern fizika is arról beszél, hogyan vezethető vissza
a valóság egésze az energiára, az atomok szakadatlan mozgására.
Az, ami szilárd anyagnak tetszik, voltaképpen nem más,
mint lelassult energia. Lawrence LeShan A médium, a misztikus
és a fizikus című művében azt fejtegeti, hogy a világnak e
háromféle szemléletmódja végső soron igen hasonló egymáshoz,
mindössze annyi közöttük a különbség, hogy más és más
nyelvet beszélnek. Mindhárom nézőpont egységes, összefüggő
egészként tekint a valóságra. Ez az alapelv hatja át az ősi és
alternatív orvoslás módszereit, kivált a távgyógyítás esetében,
ahol gyógyítót és beteget - embert vagy állatot - hatalmas távolságok
választhatnak el egymástól. Mint láttuk, a halálközeli
élmények és az ima erejére vonatkozó kutatások is azt sugallják,
hogy a mindenség összefüggő szövevény. Az így értelmezett
mindenségben azok, akik segítséget kérnek önmaguk és
mások számára, meg is kapják ezt a segítséget.
Egyik nap jungiánus analitikusommal és mentorommal,
dr. David Harttal beszélgettem. Korábban azért j á r t am hozzá,
mert magam is jungiánusnak készültem. A C. G. J u n g Intézetbe
csak azzal a feltétellel lehetett jelentkezni, ha az ember
legalább száz órát töltött analízisben. Ennek letelte után én
mégis úgy határoztam, hogy inkább ledoktorálok lélektanból,
és nem veszek részt formális jungiánus képzésben. Ezen
a számomra sorsdöntő napon találkoztam dr. Harttal, miután
ő beszédet mondott a connecticuti Jungiánus Társaságban.
Mesélt nekem azokról az időkről, amikor dr. J u n g tanítványa
volt Zürichben. Jóval azután volt már ez, hogy dr. J u n g szakított
Freud belső körével. Egy délután, az aznapi szeminárium
végeztével néhány analitikus maradt J u n g társalgójában egy
kis baráti csevegésre. Jung ekkor mondta el, hogy az ő szemében
a szinkronicitás a valóság működésmódja. Ennek ellenére
csak az intuitív lélektani típus veszi észre ezt az orrunk
előtt munkáló világelvet. A racionálisabb, logikusabb emberfajta
- a gondolkodó típus - elsiklik a jelenség fölött, és csak
akkor észleli, amikor majd kiböki a szemét.
201
Az évek során a szinkronicitás számtalan példájával találkoztam.
Talán önök is tapasztalták már, hogy egy könyvesboltban
böngészgetve hirtelen olyan könyvre akadtak, amely
pontosan a jelen helyzetükről vagy a közeljövőről beszélt. Vagy
éppen egy reklámtáblán látták viszont azokat a szavakat, amelyekre
akkor szükségük volt. Aztán ott vannak azok az esetek,
amikor egy álom néhány nap múlva a valóságban is beteljesedik.
Na és mit gondolnak arról, mikor egy rég elfeledett barátjuk
hívja föl önöket, és nemcsak hogy rá gondoltak a hívás
előtt, hanem később arra is rájönnek, milyen gyümölcsöző
volt mindkettejük számára a kapcsolat felelevenítése. Vagy fölnyitottak
egy kínai szerencsesüteményt egy kínai étteremben,
és csodálkozva olvasták a „jóslat" találó szavait.
Volt egy betegem, Bob, egy harmincöt éves biztosítási
tisztviselő, akit depresszióval kezeltem. Neki is volt szinkronicitásélménye
ilyen szerencsesüteménnyel. Hétfői ülésünk
alkalmával elmondta, hogy a hétvégét New Yorkban töltötte
Jeannel, új szerelmével. Ez a kapcsolat azóta tartott, hogy végre
összeszedte a bátorságát és önbizalmát, s szakított Elaine-nel, aki
három éven át úgy bánt vele, mint a kutyájával. Az utolsó csepp
a pohárban az volt, amikor Bob csokorral a kezében munka
után benyitott Elaine lakására, ahol ágyban találta egy másik
férfival. Bob összeomlott a csalódástól. Hónapokba került, amíg
felhagyott önmaga ostorozásával, mert önmagát okolta Elaine
viselkedéséért. Ez nem volt szokatlan tőle, egész életében így
viszonyult az édesanyjához; önmagát hibáztatta anyja testi-lelki
bántalmaiért, melyekkel az asszony nem fukarkodott, mielőtt
kisétált a házasságából, és magára hagyta a férjét meg a fiát.
Noha Bob felhőtlenül boldog volt Jeannel - ő volt az első nő
az életében, aki jól bánt vele és őszintén becsülte -, mégis furdalta
a lelkiismeret Elaine miatt. Elaine ugyanis, látva, hogy
Bobnak van ereje elszakadni tőle, most azon mesterkedett, hogy
visszaszerezze, s még egy lehetőségért könyörgött. Chinatown
egyik szecsuáni éttermében Bob a következő intést olvasta
a szerencsesüteménybe rejtett rózsaszín papírdarabkán: „Lépj
tovább, ne térj vissza korábbi kapcsolatodhoz!"
Függetlenül attól, isteni útmutatásnak, valamilyen magasabb
rendű hatalom intésének értelmezzük-e a szinkronicitást vagy
sem, jelentős egybeesések mindenképpen előfordulnak. Mi több,
202
szintúgy vitathatatlan, hogy valóban kiutat mutatnak szorongatott
helyzetünkből. Az is bizonyított ma már, hogy feltétlenül jótékony
hatású, ha ellazulunk és választ várunk baj esetén - tehetjük
ezt imával, meditációval vagy egyszerű szundítással, az eredmény
ugyanaz. Bármiféle magyarázatot fűzünk is ehhez a különös
jelenséghez, a lényeg az, hogy kiválóan hasznosíthatjuk stressz
esetén, tudatos gondolkodásunk megbénulásakor. Ehhez nem
kell mást tennünk, mint segítséget kérnünk, aztán a válaszra várnunk
teremtő tudattalanunktól, Istentől vagy bármitől, aminek
a világban munkáló magasabb rendű erőt nevezzük.
Dr. Ritchie Eletem a halál után című könyvében leírja, milyen
óriási hatással volt rá a feltétel nélküli szeretet élményének
megtapasztalása. Valahányszor nehéz helyzetbe került, csak
megkérdezte: „Istenem, most mihez kezdjek?" O azonban nem
olyan közönnyel mondta ki ezt a gyakori fohászt, mint az átlagember,
hanem valóban odafigyelt arra, mi játszódik le benne e
szavak kimondása után. Könyve számos példával szolgál arról,
milyen csodálatos válaszokat kapott, amelyek jelentősen befolyásolták
mind az ő, mind páciensei életét. Már beszámoltam
dr. Larry Dossey összefoglaló munkájáról, amelyben az ima
erőteljes gyógyító hatását vizsgálja. Dossey azt is sugallja,
hogy az ima hatékonyságához nincs szükség személyes Istenre,
azaz a buddhista ima ugyanolyan hatásos, mint a keresztény.
A belső való felfedezése, elérése és kifejezésre juttatása tehát
valódi spirituális hőstett. Ez a felfedezés együtt j á r a függőség
sárkányának leterítésével, annak a hajlamunknak a legyőzésével,
hogy önmagunkon kívül keressük a biztonság forrását,
először anyánk karjában, később pedig helyettesei - bankszámlánk,
otthonunk, karrierünk, földi javaink - visszaigazolásában
és mások jóváhagyásában.
Gyakorlat: Hálaadás a stresszért
Dr. Shelley Stockwelltől hallottam azt az érdekes gondolatot,
hogy a „tormentor" (kínzó) szóban benne van a mentor. A szenvedés
a legjobb tanítónk. Emlékezzenek vissza arra az esetre,
amikor lerobbant a kocsim, s amelyről a 2. fejezetben számol-
203
tam be önöknek. Miután természetesen bedühödtem, eltűnődtem,
van-e valamiféle tanulság számomra ebben a balesetben.
Hazaérve a Simpson család aztán megadta a választ. Gondoljanak
múltbeli stresszhelyzeteikre, nem voltak-e áldásos hatással
- a közvetlen és természetes frusztráción túl - belső valójukra
avagy szellemükre. Mondják azt belégzéskor: „Köszönöm,
hogy...", majd lélegezzenek ki, és (fejezzék be a mondatot).
Emlékszem például egy hölgyre, akit roppantul bosszantott
férje mindentudó viselkedése. Mikor maguk között voltak,
dühöngeni kezdett, nyilvános helyeken pedig szégyenkezett
a férje miatt. Javasoltam, hogy álljon le, lélegezzen mélyeket,
majd mondja magának belégzés közben: „Köszönöm, hogy
emlékeztetsz arra, milyen nem szeretnék lenni." Kilégzéskor
folytassa ezzel: „...köszönöm, hogy alázatra tanítasz, arra, hogy
nem szabad pökhendinek lennem." Mivel nem tűzött össze
okoskodó férjével, hanem más módon próbálta leszerelni,
az határozottan visszafogta nagyképűségét.
Gyakorlat: A hála kifejezése
A Gyilkosság ideje című filmben egy ügyvédet egészen megszédít
egy asszony szépsége és vonzereje, és így kiált fel: „Csak
szeretni lehet Istent, hogy ilyen szépséget alkotott!"
Ahelyett, hogy savanyú szőlőként bírálgatnák, ami nem
lehet az önöké, keressenek szépséget a hétköznapokban. A nap
eseményeit átgondolva belégzéskor mondják azt: „Igazán
hálás vagyok ...-nek." (Hitüktől függően itt gondolhatnak
Istenre vagy a mindenségre.) Most tartsanak szünetet, és
kilégzéskor fejezzék be a mondatot . Ismételjék
ezt meg néhányszor, aztán folytassák a következő kijelentéssel.
Belélegezve mondják azt: „Köszönöm neked." (Fordulhatnak
Istenhez, a Teremtőhöz, az Univerzumhoz vagy
valamiféle általános világelvhez stb.) Most tartsanak szünetet,
majd kilégzéskor fejezzék be a mondatot . Ezt is
ismételjék el néhányszor.
A gyakorlat kibővítése és áttekintése
FIGYELEM: A halálközeli élményekre vonatkozó kijelentéseket
csak azok mondogassák, akik hitelesnek tartják ezeket
204
a beszámolókat. Mindazonáltal az alábbiakat azoknak ajánlom,
akiknek bizonyítékra van szükségük ahhoz, hogy hinni
tudjanak. Hinni pedig jó, hiszen, mint láttuk, dr. Bensőn
kutatásai is azt mutatják, hogy a hit jótékonyan hat egészségünkre.
Á.
Állj le! Állíts!
Belégzés: „A halálközeli élmények túlélőihez hasonlóan túl
tudok lépni ezen a helyzeten, mivel szellemem/tudatom fennmaradása
nem függ testemtől - kilégzés - ...erővel tölt el
az a tudat, hogy szellemem/tudatom elpusztíthatatlan és örök
életű."
JJótékony
erővel, játszva oldd meg!
Ha bajba kerülnek, imádkozzanak a világban munkáló magasabb
rendű erőhöz. Belégzéskor mondják azt: „Kérlek, segíts
új megvilágításban látnom ezt a helyzetet, hogy... - kilégzés
- megszűnjön fájdalmam (haragom, félelmem, lehangoltságom),
jobb kedvre derüljek, megnyugvást és kiutat találjak."
Belégzéskor mondják azt: „A halálközeli élmények túlélőihez
hasonlóan kapcsolatban állok egy magasabb rendű isteni
hatalommal... - kilégzés - akinek feltétel nélküli szeretete
bármilyen nehéz helyzetben megvéd!"
Á. L. L. J. LE Most bővítsék ki e gyakorlatot a következőkkel.
Á. Állj le! Álld meg! Állíts!
Ha a stressz jeleit észlelik magukon (idegesek, feszültek, izgatottak
és/vagy erőnek erejével sem képesek megértetni magukat
környezetükkel), akkor csöndben mondják magukban: Állj!
Aztán mélyen, lassan belélegezve állják meg, hogy nem idegeskednek
tovább. Ehelyett befelé mosolyogva érezzék át, amint
a friss levegő szétárad az orrukban, a fejükben, kitisztítva gondolataikat.
A levegővételek közben állítsák állhatatosan, teljes
magabiztossággal: „Képes vagyok hideg fejjel gondolkozni (a
belégzés csúcspontján tartsanak rövid szünetet), és (most lélegezzenek
ki) bármi történjék is, lecsillapítani az idegeimet!"
205
L. Lassíts! Lassan!
Folytassák a lassú, mély levegővételeket. Belégzéskor mondják
azt: „Lassíts!", miközben a friss levegő szétárad orrukban és
fejükben, kitisztítva gondolataikat. Képzeljék el, hogy a levegőt
az ég magasából merítik, innen lép orrlyukaikba. Amint
aztán a levegő felmelegedett testükben, tartsanak szünetet,
majd képzeljék el, amint a melegség szétárad testükben.
Kilégzéskor mondják magukban: „Lassan!" Legyen a hangsúly
a két „s" hangon. Ejtsék úgy ezt a hangot, mintha megszabadítanák
állkapcsukat a feszültségtől. Közben képzeljék
el, amint ez a meleg hullám lassan, nagyon lassan végigömlik
vállukon, karjukon, mellkasukon, hasukon, lábszáraikon
és lábfejükön (mintha csak egyenesen a föld mélyébe lélegeznének).
Ezáltal átérzik majd, hogy összefüggenek a földdel,
s lábukat szilárd talajon vethetik meg. Belégzéskor mondják
magukban: „A hadifoglyokhoz hasonlóan belsőleg szabad
vagyok, és nincs szükségem önmagámon kívüli tényezőre
ahhoz, hogy jól érezzem magam és megnyugodjak." Kilégzéskor
folytassák ezzel: „Minden megvan bennem, ami ajó közérzethez
és a lelki békéhez szükséges." Belégzés: „A halálközeli
élmények túlélőihez hasonlóan túl tudok lépni ezen a helyzeten,
mivel szellemem/tudatom fennmaradása nem függ
testemtől - kilégzés - ...erővel tölt el az a tudat, hogy szellemem/
tudatom elpusztíthatatlan és örök életű."
L. Latolgass tárgyilagosan!
Vegyék számba tárgyilagosan a helyzetet és lehetséges megoldásait.
Lassú belégzéskor mondják a következőt: „Nem
muszáj ebben a pillanatban megoldanom a helyzetet/konfliktust
ahhoz, hogy jó legyen a közérzetem." Majd folytassák
ezzel a lassú kilégzés során: „De most is megnyugodhatok, ha
átengedem magam az ellazulás és a puszta szemlélődés örömeinek."
Érzéseiket megismerve végezzék el a figyelem irányát megváltoztató
gyakorlatot. Szükség esetén - amennyiben a szóban
forgó érzés tovább kísért, vagy erősebb, mint a helyzet indokolná
- toldják ezt meg a „keresztülnézéssel". Ugyanakkor ezt
külön is megtehetik később, a stressz lezajlása után, mikor
több idejük van felülvizsgálni érzéseiket.
206
J. Jótékony erővel, játszva oldd meg!
Belégzéskor mondják magukban: „Mind mélyebb béke tölt
el, amint egyre közelebb kerülök bensőmhöz." Tartsanak szünetet,
majd kilégzéskor folytassák ezzel: „...bensőmet kifejezve
egyre erősebbnek érzem magam", és/vagy (belégzés):
„...jótékony e rő védelmez bensőmben (kilégzés), ez áramlik és
kering testemben." Belégzés: „A halálközeli élmények túlélőihez
hasonlóan kapcsolatban állok egy magasabb rendű isteni
hatalommal - kilégzés -, akinek feltétel nélküli szeretete bármilyen
nehéz helyzetben megvéd!"
Némely szemináriumi résztvevő arról számolt be, hogy
a spirituális, vallásos töltésű szavak mélyebb békével töltik el
őket, s így hathatósabban leküzdik a jelentkező stresszt és
konfliktusokat. íme, néhány példamondat:
Lassú belégzés: „A Szentlélek jótékony ereje vezérel és
védelmez - szünet, lassú kilégzés -, ez áramlik, kering testemben."
Lassú belégzés: „A Szentlélek jótékony ereje - szünet, lassú
kilégzés - áramlik, kering testemben."
Belégzés: „Lelassultam, higgadt vagyok - kilégzés -, és
megnyugodtam, mert Isten vigyáz rám."
Belégzés: „Higgadt vagyok - kilégzés - és megnyugodtam,
mert Isten békéje és derűje tölt el, és mert az O szeretete
vigyáz rám."
A konfliktusok spirituális kezelése
A konfliktusok kezelésekor fontos, hogy eszünkbe idézzük belső
valónk eredendő jóságát. Ez spirituális örökségünk, ez lényegünk,
nem is kell hát tanulnunk vagy különösebben törekednünk
rá. Ugyanakkor minket terhel a felelősség, hogy minden
mondatunkban és cselekedetünkben ez az eredendőjóság fejeződjék
ki. Egymás iránt is felelősséggel tartozunk, embertársainknak
is segítenünk kell, hogy felszínre hozhassák eredendő
207
jóságukat. E gondolatok fényében ismételjük el magunkban
a következő mondatokat, mígnem második természetünkké
válnak, s fejből föl tudjuk idézni őket, valahányszor összetűzünk
másokkal. Konfliktus esetén tehát toldjuk meg két „ígérettel"
és egy „kéréssel" az A. L. L. J. LE utolsó pontját.
Belégzés: „Megígérem, hogy belsőjóságod kifejezésére serkentelek,
és - kilégzés - arra kérlek, hogy te is erre serkents
engem."
Belégzés: Kérlek, tisztelettel figyelmeztess, ha nem bánok
veled azzal a megbecsüléssel és - kilégzés - tisztelettel, amit
mint ember megérdemelsz."
Belégzés: „Megígérem, hogy tisztelettel figyelmeztetlek, ha
nem bánsz velem azzal a megbecsüléssel és - kilégzés - tisztelettel,
amit mint ember megérdemlek."
208
III. rész
Konfliktusaink átlényegítése
és kapcsolataink
sebeinek begyógyítása
11. fejezet
Gyógyítás és a gondok
megoldása
elfojtások és erőszak helyett
Légy tisztelettel mások iránt, és téged is tisztelni
fognak!
Egykeként nőttem föl, és emlékszem, mennyire vágytam
arra, hogy nekem is legyen testvérem, mint a szomszéd
gyerekeknek. Régente úgy hittem, talán könnyebb
volna így elviselnem szüleim veszekedését. Az is elevenen
él emlékezetemben, milyen tehetetlennek éreztem magamat,
amikor szüleim torzsalkodását hallgattam. Vagy veszekedtek,
vagy „mosolyszünettel" büntették egymást; egyet nem tudtak
csak, békésen rendezni konfliktusaikat. Ezek a közjátékok -
melyeknek hét-nyolc évesen voltam szem- és fültanúja - szakasztott
olyanok voltak, mint későbbi betegeim és házas barátaim
családi konfliktusai, no persze, magamat sem akarom
kihagyni, mert én sem vagyok angyal.
Egyszer vakáción voltunk éppen. Új-Anglia északi részén
jártunk egy borús, szeles reggelen. Néhány perce forgalmi
dugóba rekedtünk egy kétsávos függőhídon, a senki földjén.
A mély vízmosást fémhíd ívelte át. Kikandikáltam az ablakon
a hátsó ülésről, s feszengő rossz érzés és szédülés fogott el,
mert mélyen alattunk kanyargott a folyó. Olyan volt, mint egy
ezüstfonál, ahogy utat tört magának a hegyek között. A híd
ide-oda hintázott a szélben, de nem ám néhány ujjnyival lengett
ki, hanem több láb szélességben.
211
Nagyon megijedtem, és fölkavarodott a gyomrom, ahogyan
hullámvasúton vagy hintán esik meg egy gyerekkel, amikor
olyan magasra repül föl a levegőbe, hogy a háta párhuzamos
a földdel, majd megáll, s innen lendül vissza. Miután végre
kikeveredtünk erró'l a pokoli helyről, egy mukkot sem ejtettünk
a történtekről. Ismét úton voltunk. A szüleim azonban
hirtelen, minden átmenet nélkül veszekedni kezdtek azon,
hol álljunk meg reggelizni. Mikor már nem bírtam tovább,
váratlanul fölkiáltottam: „Hagyjátok abba!"
Emlékszem, mennyire megrökönyödtek szokatlan kitörésemen,
és azonnal abbahagyták a marakodást, mintha csak
a fölcsattanásom térítette volna őket észre. Csak jóval később,
a stresszel folytatott vizsgálódásaim során jöttem rá arra,
milyen fontos, hogy stresszhelyzetekben haladéktalanul szakítsunk
a tipikus „üss vagy fuss" reakcióval.
Visszatekintve tudom már, a veszekedést az robbantotta ki,
hogy sem apám, sem anyám nem merte bevallani, mennyire
félt a hídon, holott mindhárman cidriztünk azokban a lélegzetelállító
pillanatokban. Utólag elképzelem, hogyan rendezhettük
volna le ezt a stresszhelyzetet egészségesen. Például
apám vagy anyám azt mondja: „Hű, de félelmetes volt!"
Mire a másik így felel: „Az már igaz, adjunk hálát Istennek,
hogy ép bőrrel lekerültünk arról a borzasztó hídról!"
Mennyivel békésebb hangulat uralkodott volna a kocsiban,
ha kifejezzük érzéseinket ahelyett, hogy magunkba fojtjuk
őket. A vakációból hazatérve gondom volt rá, hogy mindkét
nagyanyámnak elmondjam, mennyire bántott szüleim veszekedése.
Titokban azt reméltem, hogy valamiféle „magasabb
rendű hatalom", azaz a két nagyasszony tesz róla, hogy ez
soha többé ne forduljon elő.
Nem csupán a konfliktusok feloldása a célunk, hanem kapcsolataink
sebeinek begyógyítása is az élet minden területén.
Eletünk jó részét a munkahelyen töltjük, ezért munkatársi
kapcsolatainknak is ugyanolyan egészségeseknek kell lenniük,
mint a családiaknak. Kapcsolatainkban olyan légkör megteremtésére
törekedjünk, amelyben a Mélymag elérésére és kifejezésére
buzdítjuk egymást. Ekképpen megtanuljuk megbecsülni
és tisztelni a valamennyiünkben ott lakozó Mélymagot.
212
Érdekes, hogy több spirituális hagyomány is a végső spirituális
megszabadulás letéteményesét látja a konfliktusokban.
A Bali szigeti hinduk, a maja és hawaii sámánok egyaránt
a harmónia és együttműködés fontosságát hangsúlyozzák. Ez
ellentétes azzal a „harcos" sámánizmussal, amelyet dr. Carlos
Castenada tett népszerűvé, s amely a harci készségek kifejlesztésére
helyezi a hangsúlyt. Bali szigeti utamon melegszívűnek
és barátságosnak találtam a sziget népét. Az itt élők
a művészettel szépítették meg életüket. Ámuldozva csodáltam
a gyönyörűen faragott ajtókat és a szélesre tárt ablakokat.
A szigetlakók szemlátomást nem ismerték a félelmet, és nem
érezték szükségét annak, hogy védelmezzék magukat. Az ablakokon
nem volt spaletta, szúnyogháló vagy üveg, s a szellő
lágyan fújdogált keresztül az otthonokon. Az embernek az volt
a benyomása, hogy az itt lakók kitárták a természetnek lelkük
ablakait. Később, az ősi gyógyító praktikákat tanulmányozva
találkoztam dr. Shelley Stockwell jellemzésével, aki spirituális
céloktól indíttatva rendszeresen látogat a szigetre:
„A Bali szigeti hinduk örömmel fogadják a konfliktust mint
a harmóniateremtés lehetőségét, mert így könnyebben elérhetik,
hogy ez legyen az utolsó újjászületésük."
Magam a maják között tapasztaltam hasonlót; ők szintén
mindennél előbbre valónak tartják a harmóniát. Mikor Guatemalában
maja sámánoktól tanultam, az a sámán, akinek
a csoportjába tartoztam, épp egy területi konfliktust rendezett.
Később azt is fölfedeztem, milyen fontosnak tartják ezek
az emberek, hogy harmóniában éljenek közvetlen környezetükkel
és embertársaikkal. A maják például hangsúlyozzák,
hogy valahányszor kimegyünk a természetbe, vagy segítségére
sietünk valakinek, csak „con su permiso", „engedéllyel"
tehetjük. Ez nagy lecke volt számomra, aki azt tanulta a szülőföldjén,
hogy hősiesen vállalja át a helyzet megoldását, és
ne legyen tekintettel se a földre, amelyre a lábát beteszi, se
annak a személynek a függetlenségére, akinek, úgymond,
a megmentésére siet. Emlékezzünk csak vissza Vietnamra!
Ezt a hősi közbelépést tapasztaltam a párterápiák során
is. A nőket sértette, hogy férjeik nem hagyták elmondani,
213
mi bántja őket, ehelyett közbevetették magukat, és tanácsokkal
halmozták el a szerencsétlen nőket. Ezeknek a férfiaknak
helyén volt a szívük. Csak segíteni akartak. Gyakorlatomban
különben nem egy nőt láttam hasonló tanácsadó és megmentő
szerepben. Az ilyen nők nézetem szerint tevékenységorientált
férfiúi oldalukat engedik szabadjára. Mondanom sem kell,
ekkor a férfiakon a sor, ők panaszkodnak nejeikre, akik megmondják
helyettük, hogyan szabad érezniük és hogyan nem.
A fentiek fényében a következőket szögezhetjük le:
A férfiak és a nők egyaránt hajlamosak arra, hogy jó szándékú
segíteni akarásukban semmibe vegyék egymás érzéseit. Miközben
megpróbálják megmenteni partnerüket, fütyülnek arra,
hogy ő talán maga szeretné megoldani a gondjait. Ahelyett,
hogy a párok egyszerűen a másik meghallgatásával adnának
erőt egymásnak, öntudatlanul is aláássák kedvesük önbecsülését
okvetetlenkedésükkel, ami szinte mindig rossz vért szül.
Az ősi gyógyító praktikákat tanulmányozva dr. Serge Kahili
King és Max Freedom Long munkáiból arról értesültem,
hogy a hawaii sámánok évszázadokon keresztül a kapcsolatok
és konfliktusok rendezésére törekedtek. Dr. King gyönyörűen
beszél erről A városi sámán című könyvében:
„Véleményem szerint a sámán a kapcsolatok gyógyítója. O
állítja helyre az elme és a test, az ember és környezete, ember és
természet, ember és ember, anyag és szellem összhangját."
A sámán tehát a létezés minden szintjén a béke és harmónia
visszaállítására törekszik. Az ősi hagyományokból sokat
tanulhatunk. Én a magam részéről rengeteget okultam nagyapám
bölcsességéből, közvetlenül kilencvenkét éves korában
bekövetkezett halála előtt. Épp akkor töltöttem le ösztöndíjamat
a doktorim megírása után, amikor meglátogattam.
Egyszer csak, minden átmenet nélkül megkérdeztem tőle:
„Nagyapa, milyen bölcsességet osztanál meg az unokáddal
élettapasztalataid birtokában?"
Elgondolkozott egy darabig, aztán így felelt: „Légy tisztelettel
mások iránt, és téged is tisztelni fognak!"
214
Végül azonban mégis a guatemalai maja sámánok ébresztettek
rá arra, hogy ki kell lépnem az amerikai férfiak megszokott
pökhendiségéből. Olyan tévésorozatokon és filmeken
nőttem föl, ahol a nagy amerikai hős (John Wayne, a Magányos
Lovas, Robin Hood, Davey Crockett, Dániel Boone, no és
persze kedvencem, Flash Gordon stb., a lista vég nélkül folytatható)
jön, lát, és megmenti a világ nyomorultjait. Kölyökkoromban
a gyermekbénulással hadakoztam, s ezt legyőzve
az akarat mindenhatóságát szajkózó, tipikus amerikai lett
belőlem. Egyetlen nőt szerettem csak velem egyenrangú félként,
rajta kívül a másik nemmel való minden más kapcsolatom
(általános iskolás rajongásaimtól középiskolai és egyetemi
barátnőimig, aztán pedig számos házasságomig, amelyből
két feleségem korábbi páciensem volt) azon alapult, hogy
afféle mesebeli hősként próbáltam kihúzni a bajból a törékeny
királykisasszonyt. Ha a szívem talán a helyén volt is,
kéretlen vagdalkozásommal megsértettem azoknak a nőknek
a határait, akiket „megmentettem", mivel megfosztottam őket
a lehetőségtől, hogy önerőből győzedelmeskedjenek a körülményeken.
Fennhéjázóan Isten szerepében tetszelegtem tehát,
holott alázatosan el kellett volna fogadnom korlátaimat, és
a Gondviselőre hagynom a nehéz helyzetek megoldását.
Ezt a szarvashibát úgy kerülhetjük el, csak úgy nem sértjük
meg mások határait fizikai, szellemi, érzelmi vagy spirituális
szinten - és úgy nem hagyjuk megsérteni a magunkéit
-, hogy megfogadjuk nagyapám tanácsát: tisztelettel vagyunk
mások iránt, aminek az lesz a következménye, hogy mások
is tisztelni fognak bennünket. Emlékszem annak a két férjnek
az esetére, akik azért kerültek hozzám, mert erőszakosan,
durván megsértették házastársuk határait. Mindkét férjet
letartóztatták, mert ütlegelte és megerőszakolta a feleségét.
Mindkettejüket ráébresztettem, hogy e cselekedetükkel nemcsak
a feleségüket alázták és gyalázták meg, hanem saját
magukat is. Mikor szexuálisan ráerőszakolták magukat hitvesükre,
valójában csak azt akarták, hogy azok is kívánják,
szeressék és vonzónak találják őket. Ezeknek a férfiaknak
nem pusztán nemi vágyuk lecsillapítására volt szükségük.
Ugyanakkor meg kellett tanulniuk, hogy szóban is kifejezzék
vágyukat, meg kellett szerezniük azt az önbecsülést, amely-
215
nek birtokában csak akkor közeledtek feleségükhöz, amikor
annak is kedve volt hozzá. Ezáltal megteremtették az erotikus
örömök megosztásának lehetőségét, ami kölcsönös kielégülést
hozott önmaguk és hitvesük lealacsonyítása helyett.
Bili Clinton amerikai elnök nagy port felvert kilengései
bepillantást nyújtanak az elfojtott gyermekkori félelmek és
a hatalommal való visszaélés, valamint a mások határainak megsértése
közötti ok-okozat kapcsolatba. Amint azt VVordsworth
mondotta volt: „A gyermek a férfi apja." Meggyőződésem, hogy
az elnök nőügyei mögé nézve többet találnánk ott puszta érzékiségnél.
Ez ugyanakkor nem menti Clinton félrelépéseit és
hűtlenségét. Egyszerűen csak eligazít, hol keressük a hasonló
konfliktusok megoldását. A média is foglalkozott azzal, hogy
gyermekkorában Clinton nagyon sajnálta az édesanyját, aki
először erőszakos mostohaapjával viaskodott, majd egyedülálló
nőként próbálta megállni helyét az életben.
Nagyon úgy fest, hogy az elnök azoknak a férfiaknak
a cipőjében jár, akik kényszeres szexuális viselkedésük, például
ismételt félrelépéseik miatt kerültek hozzám. Eltérő
tüneteik ellenére ezek a férfiak egy dologban megegyeznek:
valamiképpen mind gyermekkorukból magukkal hozott, be
nem vallott, elfojtott fájdalmaikkal küszködnek. Nagy valószínűséggel
az elnök kilengései sem egyedül a nemiségről
szólnak, hanem gyermekkori sérülésekre vezethetők vissza,
amelyeket akkor szerzett, amikor tehetetlenül nézte egyedülálló
anyja küzdelmeit. Felnőttként a női egyenjogúság bajnokaként
vált ismertté, miközben lábbal tiporta ugyanezeket
ajogokat. Mindez belső konfliktusra utal. Férfi betegeim gyakran
nőttek föl elvált szülők gyermekeként, csonka családban.
Későbbi házastársi hűtlenségük két gyermekkori érzésből
táplálkozott. Egyrészt kiskorukban sajnálták küszködő anyjukat,
kiszolgáltatottnak és gyámoltalannak érezték magukat
emiatt, másrészt haragudtak is rá, mert elhanyagolta őket.
Ezeket az ambivalens érzéseket aztán mind szeretőikre, mind
hitvesükre átvitték. Gyermekkorukban elfojtották saját szenvedéseiket,
látva, hogy anyjuk úgyis mindent megtesz, ami
erejéből futja. Semmi sem igazolta rossz közérzetüket vagy
anyjukkal szemben táplált haragjukat. Ez az elfojtott harag
később a nők iránti tiszteletlenségben öltött testet. Ezek a fér?
216
fiak úgy folyamodtak a szoknyapecérséghez, úgy próbálták
elaltatni elfojtott fájdalmaikat, ahogyan az alkoholisták is
a lelkükben tátongó űr kitöltésére nyúlnak a bütykös után.
Mivel nem vagyunk angyalok, szüleink valamennyire mind
boldogtalanok. Gyermekfejjel gyámoltalanul nézzük, hogyan
viaskodnak szegények, miközben képtelenek vagyunk őket
megmenteni. Mint korábban már kifejtettem, szüleink boldogtalansága
azért is zaklat föl minket, mert ők biztonságunk
letéteményesei. A Baseballálmok című film is azt példázza, mi
mindenre vagyunk képesek felnőtt fejjel, hogy boldognak
lássuk szüleinket vagy jelenlegi helyetteseiket, szeretteinket.
A főhős, Ray egy titokzatos hang utasításait követi, amely azt
mondja neki, „ha megépíted, eljön". Megtakarított pénzecskéjéből
felássa annak a kukoricaföldnek a nagy részét, amelyik
mindennapi kenyerét adja, és baseballpályát épít rajta. A történet
csúcspontján játszani kezd apja egy fiatalabb, egészségesebb
és boldogabb változatával a baseballpályán. Abban
a szerencsében részesül, hogy olyan kiadásban látja viszont
apját, amikor azt még nem törte meg az élet. Ez mély visszhangot
váltott ki bennem, mert elképzeltem apámat háborús
sérülései előtt. Gondolják el, hogy Rayhez hasonlóan önök
is megláthatnák szüleiket születésük előtt. Képzeljék őket
maguk elé fiatalabban, mint amilyenek önök most, kicsattanó
egészségben, boldogan, a jövőről álmodozva.
Felnőttként gyakran azért élünk vissza hatalmunkkal,
mert kompenzálni akarjuk gyermekkori tehetetlenségünket,
melyet szüleinkkel, fájdalmunkkal meg boldogtalanságunkkal
kapcsolatban éreztünk. Miközben jómagam is egy sereg
nőt próbáltam kimenteni a boldogtalanság markából, öntudatlanul
is ugyanezt tettem, azaz visszaéltem azzal a hatalmammal,
amivel nem rendelkeztem gyermekfejjel, midőn
a szüleimen kellett volna segítenem.
A következő fejezet gyakorlatai ezzel a megbecsülés iránti
egyetemes igényünkkel foglalkozik mind a családi életben,
mind a munkahelyen és a nyilvánosság előtt. Az alanti alapelvek
a szülő-gyermek és férfi-nő viszonyokban is érvényesek, éspedig
kultúráktól és etnikai hovatartozástól függetlenül. A maja
vének szokták mondogatni, hogy noha látszatra különbözünk
egymástól, úgy össze kell dolgoznunk, akár egy kéz injainak, ha
217
boldogabbá akarjuk tenni világunkat. A sámánok ősi bölcsessége
arra tanít bennünket, hogy a harmónia megteremtése és
a konfliktusok kerülése egy alapvető igény megnyilvánulása.
Ez az igény pedig nem más, mint egymás és minden élőlény
tisztelete és megbecsülése, beleértve az összes életformát, és
annak belátása, hogy különbözőségünk és sokféleségünk ellenére
is ugyanúgy összetartozunk, mint egy kéz ujjai.
Tisztelnünk kell a természetet, környezetünket, a Földet, valamennyi
fájával, folyamával, óceánjával stb. egyetemben; tisztelnünk
kell bolygónk állatvilágát. Nem szabad elfeledkeznünk
a sámánok intéséről, hogy „minden él", nem csupán az emberek.
A sámánok szellemeket és lelkeket látnak mindenütt. Tudják,
az élet nem ér véget a halállal, hanem eltávozott szeretteink tovább
élnek, nemcsak a szívünkben, hanem a szellemvilágban is.
Amit egy sámán lát
Minden él
A meredek folyóparton
hang beszél,
láttam e hang gazdáját,
meghajolt előttem,
szólottam vele,
minden kérdésemre
választ adott.
Minden él.
Kis szürke madár,
kékcinke
énekel a fa odvában,
szellemeit hívja, táncol,
sámándalt dalol.
Fakopács dobol a fán.
Ez a dobja,
orra az ütő,
218
és megdörren, fólnyög a fa,
akár a dob,
vagy mikor fejsze
hasít az oldalába.
Mind e dolgok
válaszolnak hívásomra.
Minden él.
A lámpa körbejár,
házam falának nyelve nőtt,
még e tálnak is van igaz otthona...
miközben fölserkennek a holtak,
és vendégségbe mennek
az élőkhöz.
(Csukcsír)
A mögöttes probléma
Szenvedő embertársaimat kezelve megtanultam, hogy minden
konfliktus mögött ugyanaz a szenvedés húzódik meg. Ez pedig
a szeretetlenség érzése, úgy is fogalmazhatnék: a megbecsülés,
a tisztelet és az odafigyelés hiánya. Ne feledjék, az önértékelés
zavarai mindig arra vezethetők vissza, hogy nem érezzük elég
szeretetreméltónak magunkat. Másokat az süllyeszt letargiába,
hogy elvesztették az élet iránti szeretet képességét. Ilyenkor
önmagunkon kívül keresünk olyan vélt értékeket, amelyek betöltik
a bennünk lakozó űrt, ehelyett azonban csak a kétségbeesés
tölt el bennünket. A velünk született életöröm és életszeretet az,
ami a legzordabb sorscsapások között is derűt lop napjainkba, és
megszabadít az oly sokak életét megkeserítő depressziótól.
A kapcsolatok kétféle útja
Mit választanak szeretteikkel kapcsolatban?
Elfojtás Tisztelet
Elnyomás Nyíltság
Agresszió Elismerés
Depresszió/ Boldog kapcsolatok
A kapcsolatok lerombolása kiteljesítése
219
Gyakorlat: A közeli kapcsolatok értékelése
Fussák végig az alábbi kérdéseket, és tegyék föl ezeket maguknak,
valamint az önökhöz közel állóknak (házastársuknak,
barátjuknak, partnerüknek).
Legelőször is két kérdést tisztázzanak:
Akarom-e, hogy szabadon kifejezzem önmagamat - érzéseimet,
reményeimet, álmaimat, vágyaimat, félelmeimet, kívánságaimat,
sérelmeimet és bosszúságaimat?
Kívánom-e szeretteimnek ugyanezt a szabadságot?
Most pedig értékeljék önmagukat az 1-től 10-ig terjedő
skálán, ahol az l-es pontszám az önkifejezés szabadságának
teljes hiányát, míg a 10 pont ennek tökéletes megvalósulását
jelenti.
Érzésem szerint hol állok az önkifejezés szabadságát értékelő
skálán?
Most kérdezzenek rá a gyakoriságra (a válaszok: mindig,
csaknem mindig, néha, soha):
Milyen gyakran kell magamba fojtanom érzéseimet? Azaz,
milyen gyakran kell
Elfojtanom érzéseimet/depresszióba süllyednem az önkifejezés
helyett, attól való félelmemben, hogy:
megbírálnak
kritizálnak
alábecsülnek
elutasítanak
és/vagy
semmibe vesznek a szeretteim?
Milyen gyakran kellett gyermekkoromban elfojtanom érzéseimet
vagy depresszióba süllyednem az önkifejezés helyett
az előbb megnevezett félelmek miatt?
220
Végül kérdezzék, meg maguktól:
Akarom-e, hogy kapcsolatom (házasságom, párkapcsolatom)
biztos rév legyen, amelyben szabadon kifejezhetem
magam szeretteim előtt?
A szerelmi kapcsolatokban (házasságban, párkapcsolatban
élők) kérdezzék meg maguktól: Hajlandó vagyok-e megtenni
a részemet azért, hogy újraformáljuk kapcsolatunkat, hogy
ismét föllángoljon és elmélyüljön a szerelmünk?
A probléma magában rejti megoldását
Mi tehát a probléma?
A probléma és a megoldás ugyanis egy és ugyanaz. Az önkifejezésre
figyelve és arra buzdítva felderíthetjük és kiküszöbölhetjük
a stresszt és negatív érzelmeket okozó hatásokat.
1. A stressz rossz közérzetet szül, és kellemetlen érzéseket
ébreszt, így többek között haragot, félelmet, szorongást,
lehangoltságot. A stressz érzelmi és testi feszültséget
okoz.
2. A lehető leghamarább vissza szeretnénk nyerni lelki egyensúlyunkat
és jókedvünket a stresszt követően, s ugyanezt
kívánjuk szeretteinknek is.
3. A problémát az okozza, hogy - a kultúránkban megtanultak
szerint - elfojtjuk a kellemetlen érzéseket. Ez tehát
a probléma.
Az elfojtáshoz semmibe vesszük és alábecsüljük érzelmeinket.
„Semmiség az egész", „Ne aggódj", „Mindenért aggódsz",
„Nem volna szabad így kijönnöd a sodrodból", mondogatjuk.
221
Három választási lehetőségünk
A stressz kifejezése A stressz elfojtása Agresszió
stresszhatásra
le (mindig, soha stb.)
... kritizálsz, csúnyán
beszélsz velem, átkozódsz,
szóban vagy
tettleg bántalmazol.
(Feszültnek, dühös- A fontos kérdések
nek, sértettnek) érzem eltagadása, elkenmagam,
amikor... és dó'zése vagy szőnyeg
azt szeretném, ha te... alá söprése. Azt mondÚgy
érzem,... juk, ugyan, mit izgas-
Számomra ez... sam magam emiatt.
Az az érzésem... Úgysem hallgatnak
meg, fütyülnek rám,
akkor meg minek?
Az elfojtás hatásai
Mi történik akkor, amikor egy kapcsolat elfojtásra serkent,
vagy megengedi az erőszakot, az önkifejezést azonban nem?
Depresszió Agresszió
(csüggedés, kétségbeesés, kedvet- (összetűzések, konfliktusok, állanlenség,
általános rosszkedv és elé- dósult harag, szélsőséges esetekgedetlenség,
szélsőséges esetekben ben családon belüli erőszak és
öngyilkosság) a gyermekek bántalmazása)
Ha megharagszunk szeretteinkre, és azt mondjuk nekik:
„Nem lenne szabad kijönni a sodrodból", „Nem nagy ügy",
„Bolhából csinálsz elefántot", ezzel elfojtásra serkentjük szeretteinket.
A tetejében később letagadjuk korábbi éles szavainkat.
Mindez bátortalan erőfeszítés, hogy jobb kedvre
hangoljuk a másikat, és elűzzük rosszkedvét. Egy általam
kezelt pár a következőképpen fogalmazta ezt meg:
„Arra gondol, az okoz problémát, ahogyan jobb kedvre próbáljuk
deríteni egymást a feleségemmel'?"
A válaszom: igen. Amiként a rövid terápiamodell kidolgozói
állítják, a probléma magában rejti a megoldást. A legnagyobb
baj az, hogy elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, bensőnkkel,
testünkkel, érzéseinkkel, vágyainkkal stb. Ezenkívül szeretteinktől
is elhidegülünk, miközben arra buzdítjuk őket,
hogy ők maguk is idegenedjenek el maguktól, legmélyebb
222
vágyaiktól, érzéseiktől. Ez tömérdek boldogtalansághoz vezet.
Korábban már idéztem a nagy 19. századi író gondolkodó,
Thoreau mondását: „Az emberek túlnyomó többsége néma
kétségbeesésben él." Különösen a modern kor embere idegenedett
el önnön testi valójától, és bizony szeretteinkkel sem
élünk túlságos meghittségben. Az elfojtás végül állandósítja
testünk feszült állapotát, ami automatikus és tudattalan válasz;
ekképpen mondunk le olyan örömökről, amelyek beteljesülése
büntetéshez, elutasításhoz vagy megvonásokhoz vezetett gyermekkorunkban.
Wilhelm Reich ajellem páncélzatának nevezte
ezeket a krónikus feszültségmintákat, melyek a lelki hárító
mechanizmusok testi megfelelői. Ehelyett meg kell tanulnunk,
hogyan választhatjuk az önkifejezést az elfojtás helyett, ami
boldogabbá teheti mind a magunk, mind szeretteink életét.
Kettős célunk
Mindannyian jól szeretnénk magunkat érezni a bőrünkben,
és ugyanezt kívánjuk a hozzánk közel állóknak is. Ezt
a kettős célt könnyedén elérhetjük: mindössze a negatív érzelmek
kifejezésére kell buzdítanunk szeretteinket, miközben
segítségükre vagyunk, hogy tisztázzák érzéseiket, és derítsék
föl azok eredetét. Ezt megcselekedve mind mi magunk, mind
szeretteink hamarább megnyugszunk majd a stresszhatásokat
követően.
1. Bátorítsuk az önkifejezést. Ehhez mindenekelőtt változtatnunk
kell eredeti reakciónkon, amivel egy másik ember
gyötrődését fogadjuk. Ilyenkor ugyanis haladéktalanul közbelépünk,
hogy megoldjuk szenvedő embertársunk gondját,
ahelyett hogy aktív figyelmünkkel ajándékoznánk meg. Ezzel
arra bátorítjuk, hogy alaposan járja körül és fejezze ki kellemetlen
közérzetét. Ennek birtokában könnyebben szállhat
szembe az érzelmek kifejezésének kulturális tiltásával. Az iskolában
és a munkánkban is azt tanultuk, hogy a problémamegoldás
alapvető két lépése a probléma tisztázása, majd pedig
a lehetséges megoldások számbavétele.
Most nem teszünk mást, mint hogy kapcsolatainkban hasznosítjuk
e tudományunkat. Egyszerűen visszamondjuk part-
223
ncrünknek - akár egy visszhang -, amit tőle hallottunk.
Ekképpen visszhangozva, visszatükrözve a másik érzéseit
mintegy összegyűjtjük a szükséges információkat a másik feldúlt
lelkiállapotáról, hogy tisztázzuk annak eredetét.
„Eszerint az dúlt fúl ennyire, hogy . Tényleg ez dúlt
fól ennyire?"
Ily módon kettős feladatot látunk el. Egyfelől leellenőrizzük,
hogy valóban azt hallottuk, amit hallani véltünk a másik
szájából. Ezáltal partnerünk azt érzi majd, hogy figyelnek rá
és megértik (kevesen mondhatják el ezt magukról gyermekkorukban,
felnőtt fejjel meg még annyian sem). Az évek során
azt tapasztaltam, hogy a párokat legjobban az háborítja föl,
ha úgy érzik, a másik nem figyel oda rájuk, főként pedig ha
nem érti meg őket. Ha egyszer elszabadultak az érzelmek,
úgyis hiába próbálnánk lecsillapítani partnerünket. Ehelyett
buzdítsuk őt érzései maradéktalan kinyilvánítására. Ez feloldja
feszültségeit, ami már önmagában is közérzetjavító,
ráadásul a problémamegoldás útját is egyengeti.
2. Tegyünk javaslatot a megoldásra. Erre csak akkor van szükség,
ha az érzéseket kísérő nézőpont megváltoztatására van
szükség. Emlékezzenek, mit mondtunk arról, hogy az érzelmeket
nem maguk az események váltják ki, hanem a helyzet
értékelése, sajátos nézőpontból való nyugtázása. Szóltam már
Albert Ellisről, aki ezt az érzelmi-szellemi egészség ábécéjének
nevezte. A pont tartalmazza a kiváltó eseményt, C pontban
éljük át ennek érzelmi következményeit, és végül B pont
az érzéseinket és cselekedeteinket meghatározó helyzetértékelés
színhelye. Miután teljes figyelmünkkel megajándékoztuk
a másikat (és ez nem volt elég közérzete javításához),
javasolhatjuk neki, hogy változtasson nézőpontot, ami megnyugvást
hozhat számára.
A dárdára és a kosárra egyaránt szükségünk van
A lélek orvosai sokat munkálkodnak azon, hogy alapvető
különbségeik tiszteletére serkentsék mindkét nem képvise-
224
loit, ami hozzásegíthet lelki nyugalmunk visszanyeréséhez
és az aktuális konfliktus megoldásához. A szakirodalom egy
része arra buzdít, hogy nézzünk friss szemmel egymásra, ami
visszavezeti az embert gyökereihez. Ha megértjük, miként
élt a két nem az emberiség hajnalán, a nemi különbségek
eredetével is jobban tisztába jövünk. John Gray A férfiak
a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról című könyve például találóan
ecseteli a két nem különbségeit, és hasznos tanácsokkal
szolgál, hogyan becsüljük meg j o b b an partnerünket képzeletünk
mozgósításával, ami persze a stressz- és konfliktuskezelő
képességet is előnyösen befolyásolja. A nőket biológiai programozásuk
a társas kapcsolatok ügyesebb kezelésével ajándékozta
meg. Ezért ők meglehetősen pontosan tudják, mi
szükséges az olajozott családi és munkahelyi kapcsolatokhoz.
A férfiaknak el szoktam ismételni a következő bölcs mondatot:
„Minden férfi csodálatos kézikönyvet kap kézhez a jó
házassághoz a felesége személyében." Én ezt az alapigazságot
a következőképpen módosítottam a nem házasságban élő
férfiak számára (a kapcsolatok számos sebből vérző háborús
veteránjaként tanúsíthatom e szavak hitelét):
„Minden férfi csodálatos kézikönyvet kap kézhez a jó párkapcsolathoz
a szeretett nő személyében."
Láttam egy csodálatos monodrámát; Rob Becker A barlangi
ősember védelmére című művét. A darab végére a párok,
akik eleinte tisztes távolságban ültek egymástól, szorosan öszszebújtak,
mert közelebb hozta őket a sok nevetés és a másik
nem másságának felismerése. A nemi különbségeket a színmű
a korai nemi szerepekre vezeti vissza a barlangi ősember idejéből,
mikor a férfiak még vadászattal, a nők pedig gyűjtögetéssel
foglalkoztak.
Miközben a férfiak dárdáikkal vadásztak, a nők gyümölcsöt
és erdei bogyókat gyűjtöttek kosaraikba, hallotta a közönség.
Ennek az lett a lélektani következménye, hogy a zsákmányieséshez
szokott férfiak a mai napig egyszerre csak egy dologra
tudnak odafigyelni. Mivel a nők fák és bokrok között keresték
az aznapi élelmet, megosztották figyelmüket, és ezt a képességüket
mindmáig megőrizték. Emlékszem, milyen viharos
derültséget váltott ki például a televíziós távkapcsoló említése.
A férfiak villámgyorsan végigzongorázzák az egyes csa-
225
tornákat, mintha csak vadra lőnének. A nők meg-megállnak
közben, és lassabban gyűjtik össze az információt, úgy, ahogyan
valamikor a gyümölcsöt és erdei bogyókat szedegethették
össze. A nőktől azt is megkérdezték, nehéz-e válaszra bírni
életük párját televíziózás közben. Sok nő hevesen bólogatott;
ez annak tudható be, hogy a férfiak nem képesek a figyelem
megosztására.
A szexről szólva a darab megint csak megnevettette a közönséget.
Rob Becker rendkívül mulatságosan jellemezte a két
nem szexuális viselkedését. A férfiakat a nemi aktus során
is a teljesítmény- és célorientált viselkedés jellemzi, s mindössze
egyetlen testtájuk izgatható, szemben a nőkkel, akik
élvezik az előjátékot, és erogén zónáik jóval kiterjedtebbek.
Mikor Becker ezt azzal az alapvető anatómiai különbséggel
indokolta, hogy a férfinak dárdája van, a nőnek pedig kosara,
a közönség dőlt a nevetéstől.
Klinikai tapasztalatom alapján az elmondottakat azzal egészíteném
ki, hogy - a stressz- és konfliktustűrő képesség
oldaláról vizsgálva a kérdést - mindez mindkét nem férfiúi
és női oldalára is vonatkozik. A férfiak jó szokása, hogy
stressz esetén azonnal közbelépnek, hogy lerendezzék a helyzetet,
míg a nők inkább érzelmi támasz után néznek. Ugyanakkor
mégis a feladat- és teljesítményorientált férfiúi alapállás
az mindkét nemben, amely értékes volta dacára is a legtöbb
összetűzést és konfliktust robbantja ki. A férfiaknak és nőknek
egyaránt szükségük van a női oldal kapcsolatépítő és együtt
érző képességére. A lényünkben lakozó férfiúi és női energiák
és hozzáállás összeötvözésével azonban sikeresen külső
harmóniává lényegíthetjük át konfliktusainkat. Mind heteroszexuális,
mind homoszexuális párokkal dolgozva roppant
hasznosnak találtam a dárdájával harcoló vadász és a kosarával
járó-kelő gyűjtögető metaforáját a nemi szerepek és
férfiú-női oldalunk termékeny, friss nézőpontú megközelítésére
a mindennapos stresszoldásban. A mindkét nemben
ott lakozó férfiúi aspektus célratörően igazodik a helyzethez,
mintha csak a zsákmányát puffantaná le. Női aspektusunk
ezzel szemben részletesebben is el szeretne időzni a stresszel
kapcsolatos érzéseinél, mintha csak ízes gyümölcsöt és bogyókat
szedegetne össze. A két nem férfiúi oldalát illetően
226
azt javaslom, senki ne vesse bele magát a szóban forgó probléma
megoldásába, mielőtt nem tisztázta annak mibenlétét.
Hát nem célszerűbb-e elébb „összegyűjteni" a tényeket, és
tüzetesen megvizsgálni a problémát, mielőtt továbblépnénk?
Ezért a sikeres problémamegoldáshoz mindkét nem erősségeit
igénybe kell vennünk. Egyaránt szükségünk van az információ
szorgos, türelmes felhalmozására és a kulcskérdések
célzott és célratörő tisztázására.
Egy negyvenes nőbetegem egyik ülés során elpanaszolta,
mennyire feldúlta férje közömbössége, mikor egy csomó miatt
aggódott a mellében. Aznap j á r t a nőgyógyásznál, és a férj
tudni kívánta, van-e rákja. Hallva, hogy nincs, máris azt tudakolta,
mi van vacsorára. Ez annyira kihozta sodrából a feleségét,
hogy fölhívta egy barátnőjét, aki végre meghallgatta,
milyen félelmeket élt át a vizsgálat előtt. Ez a b a r á t n ő azt is
megértette, hogy bár a szóban forgó hölgy megkönnyebbült
a diagnózis után, azért továbbra is izgatta, mit szólt volna
férje egy melleltávolításhoz. Vajon ezután is szerette volna,
ezután is vonzó maradt volna a számára?
227
12. fejezet
A nyolclépcsős A. L. L. J. LE
és SZ. E. R. E. S. S. módszer
Térjünk vissza az előző fejezetekben emlegetett példához.
Ismét képzeljék el, hogy odahaza vagy a munkahelyen
stresszhelyzetbe kerülnek. Önök a belső
szabadsághoz vezető négy utat végigjárva immáron szert
tettek a Mélymag jótékony erejére. Közérzetük kitűnő, és lelki
békéjüket az sem zavarja, hogy személyes összetűzésük támadt
valakivel. Testük, elméjük, szívük és Mélymagjuk (szellemük
vagy lelkük) megszabadult a stressztől, így elkezdhetik gyakorolni
a SZ. E. R. E. S. S. technika lépéseit. E szeretettel
teli kiindulópontról bízvást megoldhatják bármely felmerülő
nézeteltérésüket. A vészhelyzet reflex „üss vagy fuss" reakciój
á t ugyan leküzdötték, és működésbe léptették a lecsillapító
reflexet, az A. L. L. J. LE módszer némelyik lépésére azonban
továbbra is szükségük van. Kivált a J. pontban foglaltakra,
mert ez biztosítja, hogy jótékony erővel, játszva megoldhatják
gondjukat, és nem kerülnek a harag vagy a szorongás csapdájába.
A probléma tisztázása után kifejezhetik önmagukat.
A SZ. E. R. E. S. S. módszer áttekintése
Célszerű, ha a gyakorlat végzése közben bal kezüket kinyújtják,
mintegy helyet csinálva partnerük nézőpontjának. Szimbolikusan
ezzel a SZ. E. R. lépéseit követve azt is mondják:
„egyfelől". Aztán az E. S. S. lépések során tegyék jobb kezüket
a szívükre j e l k é p e s e n helyet csinálva ezzel saját nézőpontjuknak.
Jobb könyöküket hajlítsák be a köldöki központ fölött,
228
és szorítsák ökölbe a kezüket, ezzel is a nyugodt, békés belső
erőt juttatva kifejezésre.
SZ. Szünet következik
Gyűjts erőt a későbbiekre!
£. Empátiával fogalmazd meg
a partner nézőpontját, érzéseit stb. Valahogy így: „Ezek szerint
ezt és ezt érzed, gondolod..." (fejezzék be a mondatot).
R. Részrehajlás nélkül
nyissák meg szívüket a partner nézőpontja előtt.
E. Empátiával
nyilvánítsák ki belső valójukból fakadó nézőpontjukat.
S. Szóhasználatuk
legyen személyes. Mondják azt: én, engem, nekem, számomra,
én úgy gondolom/érzem stb.
Gyakorlat: A két kéz összehangolása
Bal kezünk jelképezze szeretetvágyunkat, mivel baloldalt
dobog a szívünk.
Jobb kezünk legyen szabadságvágyunk jelképe, egy olyan
független egyéniségé, aki elég erősnek érzi magát jogai, érzelmei,
meggyőződései, nézetei stb. hangoztatásához. Az ősi gyógyító
eljárásokban a bal testfél a „női" oldalt jelképezi, míg
a jobb testfél „férfias" vonásainkat. A kínai taoisták szerint
a világegyetemben alapvetően kétféle e r ő munkál, a jin, azaz
női princípium, és a jang, a férfierő. E gyakorlat elvégzésével
nem csupán konfliktustűrő képességüket fokozhatják, hanem
ki is teljesítik személyiségüket a szeretet női erőinek és a kezdeményezés
férfiúi erényének egyensúlyba hozásával.
Nézzenek tükörbe (vagy képzeljenek egyet maguk elé),
majd gondoljanak el egy veszekedést valamely hozzátartozójukkal
vagy bárki mással (mondjuk a főnökükkel, akitől
229
fizetésemelést akarnak kérni, vagy panaszra mennek hozzá).
Először érintsék meg a szívüket bal kezükkel. Aztán nyújtsák
ki kezüket kifordított tenyérrel a másik felé. Jobb kezüket
érintsék a szívükhöz, könyöküket hajlítsák be. Jobb kezüket
szorítsák lazán, mégis erőteljesen ökölbe a köldöki centrum,
a nyugodt e r ő központja fölött. Gondoljanak arra, hogy most
belső valójukat juttatják kifejezésre. Ennek egyik lehetséges
módja, hogy érzéseik, meggyőződéseik stb. kinyilvánításakor
apró, nem fenyegető gesztusokat tesznek a jobb kezükkel
a köldöki központ előtt.
Egy konfliktus elképzelésekor mozgassák elsősorban a bal
kezüket, amikor szerető, tiszteletadó és megértő gesztusokat
közvetítenek. Azután amikor jogaikat juttatják kifejezésre
vagy álláspontjukat közlik, használják a jobb kezüket. Szóhasználatuk
legyen személyes. Mondják azt: én, engem, nekem, én
úgy gondolom/érzem stb. A másik idegeskedését látva ismét
mozgassák a bal kezüket. PL: „Ha most nem is értek egyet
veled, az nem jelenti azt, hogy kevésbé szeretlek (vagy tisztellek)."
Gyakorolják a magyarázatok váltogatását. Gondoljanak
úgy a bal kézre, mint amellyel helyt adnak partnerük érzéseinek,
a jobbra pedig úgy, mint saját érzéseik kifejezőjére.
Gyakorolják az alábbi kijelentéseket a megfelelő kézmozdulatok
kíséretében. Lélegezzenek mélyen, s érezzék át a testűket
átjáró erőt és teljességet.
Bal kéz Jobb kéz
Ertem, hogyan érzel... És szeretném, ha értenéd, hogy
érzek...
Ezek szerint ez számodra... kérdése Számomra ez ... kérdése
Neked ez. a helyzet... Nekem ez. a helyzet...
Látom, milyen erősek az érzéseid...
És szeretném, ha megértenéd
az én érzéseimet is. Nem
mondom azt, hogy nincs igazad.
Megértem, hogy ez fontos
neked...
És szeretném, ha te is megértenéd,
mi a fontos nekem...
Mindennapos összetűzéseik során a bal kéz, j o b b kéz módszer
segítségével tisztelhetik meg embertársaikat, majdan
230
pedig önmagukat. Voltaképpen azt az „aranyszabályt" alkalmazzák,
amely azt tanácsolja, hogy bánjunk úgy másokkal,
mint amilyen bánásmódra mi tartunk igényt, vagy, a keresztény
gondolatkörön belül, a „szeresd felebarátodat (bal kéz),
mint tenmagadat (jobb kéz)" parancsa ez. Fejezzék be a gyakorlatot
szívük előtt imára tett kézzel. Hajoljanak meg kissé,
miközben a következő szavakat mondják: „Belső valóm tiszteli
a te belső valódat."
s
Gyakorlat: Tegyék automatikussá az A. L. L.J. LE
és SZ. E. R. E. S. S. módszert!
Figyelmeztessük magunkat, hogy jó hangulatunk egyedül
rajtunk múlik. Ezt tudatosítva nem követeljük ki partnerünk
feltétel nélküli egyetértését. A konfliktust egyáltalán nem
muszáj megoldanunk az előtt, hogy lecsillapodtunk, és viszszanyertük
volna lelki egyensúlyunkat. Mindehhez meg kell
tanulnunk:
1. Álljt parancsolni zaklatottságunknak
2. Szünetet tartani és erőt gyűjteni
3. Empátiával megfogalmazni álláspontunkat
Á.
Lazuljanak el, és valahányszor napközben a stressz jeleit észlelik
magukon (idegesek, feszültek, izgatottak és/vagy erőnek
erejével sem képesek megértetni magukat környezetükkel),
akkor csöndben mondják magukban: Állj! Aztán mélyen,
lassan belélegezve állják meg, hogy nem idegeskednek tovább.
Ehelyett befelé mosolyogva érezzék át, amint a friss levegő
szétárad az orrukban, a fejükben, kitisztítva gondolataikat.
A levegővételek közben állítsák állhatatosan, teljes magabiztossággal:
„Képes vagyok hideg fejjel gondolkozni (a belégzés csúcspontján
tartsanak rövid szünetet), és (most lélegezzenek ki)
bármi történjék is, lecsillapítani az idegeimet!"
Majd folytassák a következő szavakkal: „Hideg fejjel, tisztán
vagyok képes gondolkodni, a testem is lecsillapult, hiszen
a feszültség a testi-lelki épség és a jó teljesítmény gyilkosa."
Erezzék, hogy elegendő energiájuk van a szükséges lépések
231
megtételére. Csinálják végig napjukat a nagy sportolók játszi
könnyedségével, akiknek izmai épp csak a szükséges mértékben
feszülnek meg.
L.
Folytassák a lassú, mély lélegzetvételeket. Belégzéskor mondják
azt: „Lassíts!", miközben a friss levegő szétárad orrukban és
fejükben, kitisztítva gondolataikat. Elképzelhetik, hogy a levegőt
az ég magasából merítik, innen lép orrlyukaikba. Amint
aztán a levegő felmelegedett testükben, tartsanak szünetet,
majd képzeljék el, amint a melegség szétárad testükben. Kilégzéskor
mondják magukban: „Lassan!" Legyen a hangsúly a két
„s" hangon. Ejtsék úgy ezt a hangot, mintha megszabadítanák
állkapcsukat a feszültségtől. Közben képzeljék el, amint
ez a meleg hullám lassan, nagyon lassan végigömlik vállukon,
karjukon, mellkasukon, hasukon, lábszáraikon és lábfejükön
(mintha csak egyenesen a föld mélyébe lélegeznének). Ezáltal
átérzik majd, hogy összefüggenek a földdel, s lábukat szilárd
talajon vethetik meg. Az égből alááradó üdítően friss levegőt
testükben felmelegítve továbbküldik azt a föld méhébe. Ily
módon az éggel és a földdel egyképpen kapcsolatba lépnek.
Kilégzéskor (miközben a belélegzett levegő testhőmérsékletűre
melegszik föl) mondják azt: „Meleg a testem." Ne feledjék,
a hideg fej és az emberi melegség a stressz leküzdésének
leghathatósabb fegyvere. A továbbiakban be- és kilégzéskor
ismételgessék: „Lassíts! Lassan!" Lassítsanak az „s" hang kiejtésénél,
mintha csak sóhajtanának. Képzeljék el, hogy lassan,
megfontoltan döntenek a legnagyobb izgalmak közepette is.
Vetítsék maguk elé múlt- és jövőbeli helyzetek megoldását
ezzel a lassú, nyugodt módszerrel. Meglátják, elég a „Lassíts!
Lassan" szavakat kiejteniük, és menten lecsillapodnak. Higygyék
el, mindez nem is olyan lehetetlen. Belégzéskor mondj
ák magukban: „A hadifoglyokhoz hasonlóan belsőleg szabad
vagyok, és nincs szükségem önmagámon kívüli tényezőre
ahhoz, hogy jól érezzem magam és megnyugodjak." Kilégzéskor
folytassák ezzel: „Minden megvan bennem, ami a jó közérzethez
és a lelki békéhez szükséges." Belégzés: „A halálközeli
élmények túlélőihez hasonlóan túl tudok lépni ezen a helyzeten,
mivel szellemem/tudatom fennmaradása nem függ
232
testemtől - kilégzés - ...erővel tölt el az a tudat, hogy szellemem/
tudatom elpusztíthatatlan és örök életű."
L.
Latolgassák a helyzetet tárgyilagosan, miközben azt mondják
magukban belégzéskor: „Nem kell elhamarkodottan döntenem."
Kilégzéskor folytassák ezzel: „Lazulj el, és latolgasd
az ötleteidet!" Belégzéskor tegyék hozzá: „Láss és latolgass!"
Tartsanak szünetet, majd kilégzéskor folytassák ezzel: „Mindaddig,
amíg mélyen ellazult állapotba nem kerülsz." Vegyék
szemügyre tárgyilagosan a helyzetet és erre adott reakciójukat,
érzéseiket, észleleteiket. Meglátják, hamarosan meglelik belső
szabadságukat felbukkanó ötleteik nyomán, miközben hideg
marad a fejük, és testüket melegség járja át. Emlékeztessék
magukat arra, hogy gondolataink és a helyzetértékelés váltják ki
testi ingerválaszainkat, nem maguk az események. Ezért minden
egyes belégzéskor, a hűvösen friss levegőt lassan beszívva mondják
maguknak: „Láss és hallj..." Kilégzéskor pedig folytassák
így: „...ebben a mélyen ellazult állapotban." Most érezzék át,
amint a melegségnek ez a hulláma átjárja testüket. Lassan szélesebb
perspektívából kezdik látni a stresszt szülő helyzetet.
Szellemük az egek magasába szárnyal, s itt megülve tekint alá
a stressz felhőire (az eseményekre csakúgy, mint a velük kapcsolatos
gondolataikra és képzeteikre, érzésekre, észleletekre).
Lássák, amint mindez lassan átvonul tudatuk látóterén. Ne
feledjék, immáron megszabadultak a stressztől, az egész mindössze
annyit számít, mint egy alant elúszó felhőcske. A felhőket
pedig nem lehet megragadni, sem arrább tolni, csak lustán
megfigyelni, amint átúsznak tudatunk látóterében.
Szélesebb látószögből szemlélve az eseményeket, mély, lelkesítőbéke
árad el testük központjában, a köldöktájon, miközben
meleg trópusi óceánnak látják magukat, amely lustán
ringatózik a stressz hullámain, kilélegezve meleg leheletüket.
Ne feledjék, a víz lágy, lusta hullámait nem tolhatják
arrább, nem markolhatják meg, hiszen átcsorogna ujjaik
között. Ugyanakkor kezdik megtapasztalni a lényük nyugodt
mélységeiből fakadó csöndes, lelkesítő örömöt, és felismerik,
hogy a stressz hullámai csak az óceán tükrét korbácsolják föl,
a mélység háborítatlan marad.
233
JE
jótékony erő birtokában már játszva megoldhatják gondjaikat.
Belégzéskor mondják azt: „Minden egyes légvételemmel egyre
jobban megnyugszom..." Tartsanak szünetet, majd tegyék hozzá:
„...és egyre erősebbnek érzem magam." Belégzéskor tegyék hozzá:
„Jótékony erő vezérel és védelmez...", itt tartsanak szünetet, majd
folytassák így: „...ez áramlik és kering testemben." Miközben
a „Lassíts! Lassan!" szavak kíséretében folytatják mély, nyugodt
légvételeiket, egyre jótékonyabb béke tölti el önöket. Most csupán
passzívan figyelik, látják és hallják a belső és külső világ történéseit.
Erezzék a tagjaikban keringőjótékony erőt. Gondoljanak úgy
magukra, mint az erő és döntéshozatal valamiféle székhelyére;
mint olyan valakire, aki képes arra, hogy megválassza magatartását
bármely helyzetben. Képzeljenek el egy fénygolyót, egy
a naphoz hasonló, kápráztató fehér fényt, belső napjukat, amely
meleg, feltétel nélküli szeretetet sugároz minden létforma felé.
Ez a belső nap ott lakozik valamennyi teremtményben, emberben,
állatban és növényben. Képzeljék el, amint ez a belső nap,
saját energialabdájuk, amelyet a kínaiak csinek, más kultúrák
pedig kinek neveznek, testük középpontjában sugárzik föl, mintegy
másfél ujjnyi mélységben a köldök mögött. E gömb most vakítóan
felragyog, és e belső nap sugarai tetőtől talpig megvilágítják
önöket, fényt küldve valamennyi sejtjükbe. Ez a fény aztán szétterül
testük körül mintegy kar távolságban, akárcsak egy fényes
energiamező, egy fényből szőtt pajzs, megvédve önöket a stressz
támadásaitól. A fény az önökben lakozó mozgékony belső erő
megjelenítése, amely megóvja önöket, míg a SZ. E. R. E. S. S. technikát
alkalmazva megütköznek az otthoni vagy munkahelyi kellemetlenséget
okozó személlyel. Lássák, hallják, érezzék át, hogy
immáron a mély belső béke szentélyéből szólnak, ahol biztonságban,
védettségben tudhatják magukat, ahol oly csorbítatlan a teljességük,
hogy ezt a legádázabb bírálat sem kisebbítheti. Nem is
kell egyebet tenniük, csak ellazulniuk ebben a mélyen lelkesítő,
szentséggel teli belső birodalomban, ahol szélesebb látószögből
láthatják és hallhatják, hideg fejjel, mélységesen megnyugodott
testtel szemlélhetik az eseményeket. A századok során ezt nevezték
a kegyelem állapotának, mikor az ember kapcsolatba lép az őt
irányító magasabb rendű hatalommal, s tudja, hogy a Gondviselőnek
gondja van rá.
234
Most pedig képzeljenek el egy olyan helyzetet, amelyben
még mindig feszültek, és nem képesek mozgósítani
nyugodt, jótékony erőiket. Ekkor belégzéskor egyszerűen
forduljanak a világban munkáló magasabb rendű erőhöz,
és mondják azt: „Kérlek, segíts új megvilágításban látnom
ezt a helyzetet, hogy... - kilégzés - megszűnjön fájdalmam
(haragom, félelmem, lehangoltságom), jobb kedvre derüljek,
megnyugvást és kiutat találjak." Belégzéskor mondják
azt: „A halálközeli élmények túlélőihez hasonlóan kapcsolatban
állok egy magasabb rendű isteni hatalommal...
- kilégzés - akinek feltétel nélküli szeretete bármilyen
nehéz helyzetben megvéd!" Erezzék át ennek az energiának
a szabad áramlását, amely patakként söpri el az útjába
kerülő stressz szikláit. Most elérték azt a tudatállapotot,
amelyben minden árad és mozgásban van, s önök egy sportoló
vagy táncos könnyedségével j á t s z v a úsznak át a levegőn.
Lássák, hallják, érezzék át ezt a könnyedséget, miközben egy
kötekedő embertársuk szavaira válaszolnak. Előbb hűtsék
le magukat, és nyugodjanak meg az A. L. L. J. LE módszerrel,
majd pedig a SZ. E. R. E. S. S. technika alkalmazásával
hallgassák meg a másikat úgy, hogy közben nem védekeznek.
Lássák, hallják, érezzék át, és meglátják, valósággá válik.
Képzeljék el, amint SZ. E. R. E. S. S. pajzsot vonnak önmaguk
köré, mégsem helyezkednek sündisznóállásba, és főként
nem támadnak. Erre nincs is szükségük, hiszen továbbra is
hideg fejjel, nyugodtan tudják megállni a helyüket a legnehezebb
körülmények között is, függetlenül partnerük szavaitól
vagy tetteitől. Ne feledjék, jó közérzetük nem függ semminemű
külső hatalomtól, s e mély belső béke, erő és biztonság
tudata elidegeníthetetlen sajátságuk. Lássák, hallják, érezzék
át, és meglátják, valósággá válik.
SZ. E. R. E. S. S.
SZ.
Bal kezüket nyújtsák ki (vagy képzeljék ezt el), mintegy
helyet csinálva partnerük nézőpontjának. Szimbolikusan
ezzel a SZ. E. R. lépései során azt mondják: „egyfelől".
235
Szünet következik, hallgassák meg a másikat, és gyűjtsenek
erőt (ez mindkét nemre egyaránt vonatkozik). Gondoljanak
úgy szívük felől kinyújtott kezükre, mintha ezzel is megértésüket
és érdeklődésüket kívánnák kifejezni a másik érzései
és mondandója iránt, akkor is, ha önök haragjukban legszívesebben
ízekre szednék minden mondatát. Ne támadjanak,
hanem mindenekelőtt tisztázzák és határozzák meg a probléma
mibenlétét. Gyűjtsenek erőt. Amikor önökre kerül a sor
a vitában, az alapállásból erélyesebben megkövetelhetik, hogy
meghallgassák önöket, hisz önök is meghallgatták a másikat.
R.
Részrehajlás nélkül - esetleg magukban mondogatva a „Lassíts!
Lassan!" szavakat - hallgassák meg partnerüket. Nyissák
meg elméjüket a másik mondandója előtt, és figyeljenek elsősorban
annak érzéseire. Szó sincs arról, hogy közben egyetértenek
vele, mindössze az ő szemszögéből is látni kívánják
a problémát.
E.
Empátiával fogalmazzák meg (akkor is, ha haragosak), mit
mondott a másik, majd kérdezzenek rá, valóban így érez-e.
Mondják például: „Te most legszívesebben keresztülharapnád
a torkomat, amiért elfelejtettelek fölhívni, ez azonban nem
jelenti azt, hogy nem szeretlek." Vagy: „Lássuk csak, értem-e,
miről beszélsz. Ha jól értem, azt mondod, hogy »érzéketlen
hólyag« vagyok." (Használják a másik szavait - akkor is, ha
nem értenek velük egyet -, mert így partnerük valóban azt
érzi, hogy meghallgatták. Márpedig ez a legnagyobb hiba
a pároknál - hiába küszködnek azért, hogy meghallgassák
őket, hogy egyáltalán odafigyeljenek rájuk.)
Az E. lépésben képzeljék el, amint j o bb kezüket a szívükre
helyezik, jelképesen helyet csinálva ezzel saját nézőpontjuknak.
J o b b könyöküket hajlítsák be, és szorítsák ökölbe a kezüket,
ezzel is a nyugodtjótékony belső erőt juttatva kifejezésre.
Empátiával juttassák kifejezésre érzéseiket és saját nézőpontjukat.
Fogalmazzanak személyesen, használják az én,
engem, nekem fordulatokat (pl. úgy érzem, számomra ez,
véleményem, érzésem szerint stb.). A személyesség és érvelé-
236
sük megalapozottsága lefegyverezi partnerüket. Elképzelhetik
a jelenetet, miközben j o bb kezük ökölbe szorul, könyökük
behajlik, mintha csak azt mondanák: „Másfelől én úgy érzem,
hogy..." Ily módon - miután bal kezüket a másik felé kinyújtva
helyet csináltak az ő nézőpontjának - most juttassák érvényre
saját jogaikat. Jobb kezükkel a kalapáccsal asztalra csapó bíró
módjára adjanak nyomatékot szavaiknak, ahelyett hogy öklüket
ráznák a másik felé. Önök most csupán az érzéseiket
fejezik ki, és nem akarják letámadni partnerüket ezekkel
az érzésekkel (rajta vezetve le az érzelmi feszültséget). Eközben
tartózkodjanak az olyan támadó kifejezésektől, mint:
„Te nem vagy épeszű", „Nincs igazad", „Nem tudod, miről
beszélsz" stb.
S. S.
Szükség esetén beszéd közben, például ha megzavarják
önöket, tartsanak szünetet. Ekkor megnyugodva azt mondhatják:
„Én is meghallgattalak, volnál kedves most te végighallgatni
engem?" Ha pedig partnerük szemlátomást rá se
hederít a szavaikra, mondják azt: „Mielőtt belefognál, volnál
szíves elismételni, mit értettél meg a szavaimból?" Addig ne
lépjenek tovább, amíg az elhangzottak értelmét illetően egyetértésre
nem jutottak. Mielőtt visszatérnének a szoba valóságába,
gondolják végig a következőket:
Az A. L. L. J. LE módszer fizikai, szellemi, érzelmi és spirituális
jó közérzetet teremt. Ennek birtokában nyitottabbak
leszünk az iránt, akivel nézeteltérésünk támadt. Pontosabban
fogalmazva, mikor megtapasztaljuk:
1. a testi ellazulás örömeit,
2. lelkünk békéjét,
3. a szívünkben lakozó szeretetet,
4. végül pedig belső valónk (szellemünk/lelkünk) túláradó
örömét, miközben egynek érezzük magunkat a létezés egészével
és a világban munkálkodó magasabb hatalommal,
akkor kerülünk abba a helyzetbe, hogy megoldjuk személyes
életünk és bolygónk konfliktusait. Gondolják végig, miként
keltenek mély, nyugodt erőt egyedül az A. L. L. J. LE és SZ.
E. R. E. S. S. módszer szavai. Belélegezve mondják azt: „Állj
237
le!", miközben érzik, hogy hűs levegő'áramlik orrukba. Kilégzéskor
mondják azt: „Szeress!", miközben melegség járja át
tagjaikat, a szerelem és szeretet melegéhez hasonlóan. Képzeljenek
el konfliktussal teli helyzeteket. Most képzeljék el,
amint belégzéskor egyszerűen csak annyit mondanak: „Állj
le!", kilégzéskor pedig így folytatják: „Szeress!" Lássák, hallják,
érzékeljék, amint egyedül e két szó ismételgetése is meghozza
a kívánt eredményt. Most pedig lassan térjenek vissza
a szoba valóságába.
238
13. fejezet
Belső valónk önkifejezése
A védekező viselkedés feladása
Atámadó megjegyzések védekezésre s ezáltal végső
soron ellentámadásra kényszerítik partnerünket. Ez
pedig az egyre hevesebbé váló szóváltások csapdájába
csal minket.
Támadó élű megjegyzések Védekező jellegű válaszok
Te mindig kiabálsz. Te bolond vagy, nem én kiabálok,
hanem te.
Soha nem figyelsz rám. Mindig figyelek.
Nem szeretsz/nem töró'dsz velem. De igen. Te nem törődsz velem.
Jobban tennéd, ha... Nem te mondod meg, mit kell
tennem.
Hasonlítsák össze az alábbi táblázatban közölt megjegyzéseket
a fenti támadó élű kiszólásokkal. A második oszlopba
olyan válaszokat gyűjtöttem össze, amelyek kifejezőerejük
dacára is híján vannak a fenti válaszok nyerseségének.
Először közvetlenül vagy közvetetten mindig ismerjék el
partnerük szavainak súlyát. Közvetlen reagálásként valami
effélét mondhatnak: „Látom, ezt akarod értésemre adni, most
elmondhatnám, mit gondolok én erről?" Az alábbi közvetett
reagálások nem mondanak ellent a másik szavainak, ehelyett
elismerik érzései létjogosultságát. Amennyiben nem ezt teszik,
vagy cáfolni kezdik a másik állítását, akkor beleragadnak abba
a vitába, kinek van igaza, pontosabban kinek ment el az esze,
és kinek nem. Ez pedig állandósítja a veszekedéseket.
239
Saját kívánságuk hangsúlyozása,
szemben azzal, hogy mit nem
akarnak
Utálom, ha kiabálsz. Azt szeretném,
ha nyugodtan szólnál
hozzám.
Kellemetlen, ha nem figyelsz rám.
Jobb szeretném, ha idefigyelnél.
Úgy érzem, többet törődsz a barátaiddal,
mint velem. Jobb szeretném,
ha engem is úgy
védelmeznél, ahogyan őket védelmezed.
Igazából azt szeretném, ha te/Azt
hiszem, jobb volna/többre mennénk,
ha te...
Nem védekező, elismerő jellegű
válaszok
E pillanatban túl dühös vagyok
ahhoz, hogy megbeszélhetnénk
a dolgot. Adj néhány percet, hogy
megnyugodjak.
Sajnálom. Nem akartam megbántani
az érzéseidet.
Értem, mit akarsz mondani. Valóban
az a látszat, hogy mindig
velük vagyok, de te többet
jelentesz nekem, mint ők.
Értem, mire gondolsz. Ezen még
gondolkodnom kell.
Gyakorlat: Támadás vagy önkifejezés?
A papír jobb oldalára írják össze, milyen támadó élű megjegyzésekre
ragadtathatnák magukat szóváltás esetén. Megkérhetik
partnerüket, készítsen ilyen listát, miközben önök is
megteszik ezt a számára, végül pedig cserélnek. A papír jobb
oldalára írják föl azokat a nem támadó jellegű megjegyzéseket,
amelyekkel az előbbieket helyettesíthetik.
Támadó (agresszív) Nem támadó (önkifejező)
A konfliktusok feloldásának egyik sarkalatos eleme az,
hogy nem próbálunk meg ellenkezni a másikkal, hogy még
240
jobban kihozzuk a sodrából, hanem ehelyett a SZ. E. R. E. S. S.
technika lépései szerint j á r u n k el.
A támadásokat vegyék tudomásul, és ne bocsátkozzanak
cáfolatokba vagy ellentámadásokba. Ne feledjék: esetleg szükségük
lehet az A. L. L. J. LE egyes lépéseire, hogy megőrizzék
hidegvérüket a támadás közben.
A következő fordulatok segítségükre lehetnek abban, hogy
ne ragadjanak bele értelmetlen huzakodásba.
„Ertem, hogy ezt akarod mondani, most elmondhatom,
mit gondolok én erről?"
„Mivel nem vettük videóra a beszélgetésünket, nincs értelme arról
civakodni, mit hiszünk arról, mit mondott egyikünk vagy másikunk.
Nyilvánvaló, hogy te abban hiszel, amit az előbb leszögeztél. Volnál
kedves most meghallgatni, mit akartam én az értésedre adni?"
Aztán amikor kifejezésre juttatják álláspontjukat, hangsúlyozzák,
mit szeretnének, és mit nem. Fontos, hogy higgyenek
abban, szeretteik is szívükön viselik az önök érdekeit. Önöknek
azonban értésükre kell adniuk, milyen cselekedetük vagy
szóbeli megnyilatkozásuk teheti önöket boldoggá.
Hogyan segíthetjük hozzá szeretteinket, hogy jókedvre
hangoljanak minket? Hangsúlyozzák, mi az, amit akarnak
(mit szeretnének), azzal szemben, amit viszont nem akarnak
(vagy nagyon rossz néven vennék). Legyen a „nem akarom"
ugródeszka az „ezt és ezt akarom" kinyilvánításához. Pontosanjelöljék
tehát meg
1. Szeretteik mely cselekedeteit vagy szavait látnák szívesen.
2. Mi hangolná önöket jókedvre.
Nem akarom Akarom
Utálom, amikor... Azt szeretném, ha...
Bosszant, amikor... Azt szeretném, hogy te...
Kellemetlenül érint, Megkérlek szépen, hogy...
amikor... Jobban érezném magam,
Zavar, amikor... ha te...
Például: Utálom, amikor kiabálsz. Azt szeretném, ha csöndesebben
beszélnél velem.
241
Gyakorlat: Szándékaink hangsúlyozása
Az alábbi gyakorlatban áthelyezik a hangsúlyt arról, hogy mit
nem szeretnek arra, hogy mi az, amit szívesen látnának. Először
lazuljanak el, majd végezzenek mély, lassú hasi légzéseket.
Vegyenek elő tollat és papírt vagy magnószalagot, hogy
gyakorolják az ilyen jellegű közlésmódot.
Helyezkedjenek kényelembe. Ismételjék el és fejezzék be
az alábbi kijelentéseket:
Belégzés Kilégzés
Utálom, amikor Azt szeretném, ha
Bosszant, amikor Azt szeretném, hogy te
Kellemetlenül érint, Megkérlek szépen,
amikor hogy
Zavar, Jobban érezném magam,
amikor ha te
Gyakorlat: Csökkentsük kölcsönösen
a feszültségeinket, ne menjünk egymás idegeire!
Fontos, hogy észben tartsuk, valamennyien megszenvedtük
érzelmeink elfojtását, kivált a negatív érzelmekét. Ezért ahelyett,
hogy védekezni kezdenénk, megkérhetjük partnerünket
a következő szavakkal. „Kérlek, engedd meg, hogy kifejtsem,
mit gondolok erről." Ekképpen feltérképezhetjük saját érzéseinket.
Telepedjenek le egy olyan zugban, ahol szemben
ülhetnek egymással, vagy legalábbis egymás szemébe nézhetnek.
A legjobb az, ha elmerül egymásban a tekintetük. A régi
szólás is azt tartja: „A szem a lélek tükre." Helyet foglalhatnak
mondjuk egy szófán, egymással szemben. De a konyhaasztal
is megteszi, ahol egy csésze tea, kávé stb. mellett folyhat
az eszmecsere. Tűzzenek ki időhatárokat, teszem azt, fejenként
ötperces minimummal. Ezután felváltva mondják el egymásnak
a nap izgalmait, de ne feledkezzenek el ajó dolgokról,
boldog pillanataikról sem. Hölgyeké az elsőbbség, az urak
legyenek udvariasak. Ha régimódinak érzik is ezt a szabályt,
jó alkalom arra, hogy újra meghonosítsák a tapintatot és
242
figyelmességet kapcsolataikban. A nap eseményeit elmesélve
fűzzék hozzá, milyen érzéseket váltottak ki ezek önökből, és
hogyan értékelik a helyzetet. Eztán hallgassák meg partnerüket,
és buzdítsák arra, hogy:
ismerje meg és fejezze ki belső feszültségeit, ahelyett hogy elfojtaná
ezeket, vagy erőszakkal juttatná érvényre az akaratát.
Mivel mindannyiunkat érzelmeink elfojtására neveltek,
meglehet, anélkül bocsátkozunk vitába, hogy ismernénk
valódi érzéseinket. A folyamatos védekezés helyett ezért kérhetjük
partnerüktől a következőt:
„Kérlek, hadd beszéljek erről, hogy jobban megértsem érzéseimet
meg talán azt, voltaképpen kivel is kellene megosztanom
ezeket."
Azután amiként az előző, a múltbeli stresszt feloldó gyakorlatban
is tették, amikor „keresztülnéztek partnerünkön",
most is gondolják át, melyik családtaghoz címeznék ugyanezeket
az érzéseket. Ha egyszer az érzések természete és eredete
tisztázódott, és szeretteik is úgy érzik, hogy megértették
őket, javasolhatnak különböző megoldásokat, vagy engedélyt
kérhetnek erre.
A SZ. E. R. E. S. S. gyakorlása haragos lelkiállapotban
Tegyük föl, forr önökben a harag, és rá akarnak támadni
beszélgetőpartnerükre vagy hozzátartozójukra, mert tökéletesen
nevetségesnek, lehetetlennek, eszementnek, elhibázottnak
stb. érzik a viselkedését. Ne feledjék, szükség esetén
élhetnek az A. L. L.J. LE módszer fogásaival. Ezután bizonyítsák
be a másiknak tévedését, de ne lépjenek föl támadólag.
Előbb ismételjék el a szavait, majd toldják meg ezeket azzal,
amit önök szerint elfelejtett elmondani. Egyik ülés alkalmával
például páciensem, akit felesége azzal vádolt, hogy megerő-
243
l
szakolta és bántalmazta őt, a következőt mondta: „Különben
is, nem erőszakoltalak meg."
Viselkedését már hetekkel korábban kitárgyaltuk. Ezen
az ülésen tehát azt állította, hogy véleménye szerint ő nem
tett erőszakot a házastársán. Menten fölkaptam a vizet, hiszen
betegem megjegyzése abszurd volt, azonkívül semmissé tette
addigi előrehaladásunkat, ráadásul a nejét is elidegenítette
magától. Hirtelen egy fantáziakép villant az agyamba. Láttam
magam, amint a kandalló fölötti tükörbe verem a páciens
arcát, és az orra vérezni kezd. Aztán azt is elképzeltem, hogy
ordítozva közlöm vele, mennyire nincs igaza. Tudtam persze,
mindezt nem tehetem meg, mert emberem azonnal sündisznóállásba
helyezkedne, és semmire sem mennék a kirohanásommal.
Ezért, hogy legyűrjem haragomat, visszatértem
az aktív figyelem módszeréhez, azzal a szándékkal, hogy
eközben időt hagyok magamnak, hogy összeszedjem gondolataimat.
Eközben átfutottak agyamon Jack Nicholson nagy
szerepei. Ezek közül is főként Randall McMurphy alakja
motoszkált a fejemben a Száll a kakukk fészkeié című filmből.
McMurphy nem szemtől szemben támadt, hanem Nicholson
jellegzetes modorában próbálta megtörni a jeget. Ha a másik
elfeledkezett óvatosságáról, Nicholson hirtelen elkapta a grabancát.
Olyan volt ez, mintha egy tükröt mutatott volna föl
beszélgetőtársainak, amely minden kétséget kizáróan megmutatta
nekik, hogy rossz úton járnak. Mennyivel okosabb,
ha a nyílt támadás helyett rá tudjuk venni partnerünket, hogy
maga lássa be helytelen viselkedését. Ezért tehát így szóltam:
„Lássuk csak, értem-e, mit állít ön. Ön eszerint azt mondja,
hogy amikor megragadta a felesége arcát, szitkokat szórt rá,
letépte a hálóingét, majd ráerőszakolta magát az asszonyra,
akkor nem tett erőszakot rajta?"
Páciensem meghökkent pillantására kihagytam a kínálkozó
oldalvágást, és nem azt kérdeztem tőle: „Nos, minek
nevezné akkor ezt?", hanem így folytattam: „Három felnőtt
ül itt egymással szemben. Ezért azt hiszem, leszögezhetjük,
hogy nevezzük bárminek az ön tettét, mindenképpen minősíthetetlen
viselkedés, kivált egy házastársi kapcsolatban. Ezt
megállapítva lépjünk tehát tovább."
244
Mikor partnerük azzal védekezik, hogy „nem így gondoltam",
akkor mondják neki azt: „Akkor kérlek, segíts megérteni,
miről van szó." Vigyázzanak ugyanakkor, ne legyenek
gunyorosak, hiszen nagy a kísértés. Még ha úgy érzik is,
a másik nevetséges, vagy légvárakat kerget, akkor is engedjék,
hogy kifejtse álláspontját. Nagy valószínűséggel azt találják
majd, hogy nem is olyan nevetséges a mondandója, vagy
időközben visszafogja kicsit magát, ha eleinte túl nagy garral
volt. Annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy nem hallgatnak és
nem értenek meg minket, annyira a legrosszabbra számítunk,
hogy ezért is bocsátkozunk gyakran szükségtelen túlzásokba.
Gyakorlat: Szemléltetés a támadás helyett
Gondoljanak egy olyan esetre, amikor főnökük, partnerük
(házastársuk, kedvesük stb.), barátjuk vagy munkatársuk valamilyen
megnyilvánulása kihozta önöket a sodrukból.
1. Gondoljanak a r r a a támadó megjegyzésre, amelyet ekkor
tettek vagy szándékoztak tenni.
2. Alakítsák át ezt olyan kijelentéssé, amely az önök kifogását
fejezi ki a másik megnyilvánulásaival szemben - ne
hallgassák el a lehetséges következményeket vagy a helyzet
nevetségességét sem -, ugyanakkor azonban ügyeljenek arra,
hogy partnerük ne kényszerüljön sündisznóállásba. ASeinfeld
című tévésorozatban Jerry gyakran reagált így George viselkedésére.
Az egyik epizódban például George barátnője
fiának születésnapi buliján vesz részt, amikor tűz üt ki. Fellármázza
a vendégsereget, majd kirohan az épületből, félrelökve
a nőket és gyerekeket, sőt egy idős, mankós öregasszonyt is.
Mikor beszámol Jerrynek az eseményről, azt mondja, nem
akarta „a nőket és a gyermekeket diszkriminálni". J e r r y válasza
híven tükrözi George álláspontjának képtelenségét: „Azt
mondod tehát, hogy minden férfi, nő, gyermek és rokkant
oldja meg a problémáját saját maga?"
George így felel: „A barátnőm megdicsér, ha mindenkit
egyenlő félként kezelek."
245
Jerry válasza azonban helyreteszi a dolgokat: „Nos, ha
megégve kerülne elő a lángok közül, valószínűleg másként
látná."
Önvédelem és tisztelet
Hogyan védhetjük meg magunkat a szóbeli támadásokkal
szemben úgy, hogy közben tiszteletben tartjuk a másik személyiségét?
Legelőször is induljunk ki abból a feltevésből, hogy valamennyien
jól szeretnénk érezni magunkat a bőrünkben,
nem pedig rosszul, és hosszú távon partnerünk, kollégánk,
főnökünk vagy barátunk is ugyanezt kívánja nekünk. Ezzel
megtörjük a védekezések láncolatát, és lehetőséget adunk
társunknak, hogy tegyen valamit jókedvünk érdekében, s
így ne érezze magát kiszolgáltatottnak és gyámoltalannak.
Ekképpen bevonhatjuk a megoldás folyamatába. Nem muszáj
kiabálnunk és üvöltöznünk ahhoz, hogy keresztülvigyük
az akaratunkat. Verébre nem ágyúval kell lövöldözni, és bebizonyíthatjuk
a másiknak, hogy nem is ez a szándékunk.
Akkor is meghallgatlak, ha nem
ilyen élesen fogalmazol. (Ne
róják meg a másikat szavaiért
vagy viselkedéséért, így nincs is
miért védekeznie. Ha megtennék,
hibát követnének el.)
Mondhattad volna így is/Jobban
esett volna, ha így és így
mondod. (Szemléltessék, hogyan
esett volna jobban, beleértve
a hanghordozást stb. Ezzel voltaképpen
bemutatót tartanak
a kívánt viselkedésből.)
Eközben ne feledjék, hogy a kommunikációelméleti kutatások
szerint 70%-ban képi jeladásokra - az arckifejezés változásaira
- válaszolunk (telefonálás közben arra, amilyennek
a másikat elképzeljük); 23%-ban a hangingerekre, jelesül
a hanghordozásra, s mindössze 7%-ban reagálunk a szóbeli
közlésre.
No már most egy heves szócsata közben nehéz elválasztanunk
egymástól a különböző ingereket, hisz az arc eltor-
246
zul, majd belereped a dobhártyánk az ordítozásba, miközben
megvető szavakat vágunk egymás fejéhez. Például a férj ezt
üvölti: „Mikor leszel kész végre? Mindig elkésünk miattad!"
Feleség: „Nem kellett volna így kiabálnod, anélkül is fölfogtam
volna. Mindössze annyit kellett volna mondanod:
»Drágám, félek, hogy elkésünk. Mikorra készülsz el?«"
Gyakorlat: A szóbeli támadások leszerelése
Képzeljenek el egy olyan helyzetet, amikor valaki hevesen
önökre támad. Gyakorolják tükör előtt, hogyan fogadnák ezt
a kirohanást.
1. Nyújtsák ki bal kezüket kifordított tenyérrel, mintha
csak megálljt parancsolnának, vagy egy balhoroggal szerelnék
le a támadót. Azután fordítsák maguk felé a tenyerüket,
és folytassák így: „Megértem, hogy haragszol, és időben oda
akarsz érni."
2. Jobb kezükkel fejezzék ki: „Nem tetszik, amikor így
beszélsz hozzám." Ne szóljanak azonban arról, mit kifogásolnak
a másik szavaiban vagy viselkedésében. „Jobb szeretném,
ha úgy fogalmaznál (ezt és ezt csinálnád) "
Aztán mutassák be, milyen szavakat, hanghordozást, arckifejezést,
taglejtéseket stb. várnak el a másiktól. Ekkor tehát nem
partnerük helytelen vagy nem tetsző viselkedését vagy szavait
visszhangozzák. Ha megróják vagy kigúnyolják, ezzel fokozzák
védekezését, ami csak jobban elmérgesíti a nézeteltérést.
247
14. fejezet
Találjunk örömöt az életben!
Alapelvek
A z alábbiakban az A. L. L. J. LE és SZ. E. R. E. S. S.
L\ technikával kapcsolatos alapelveket szeretném össze
A. JL foglalni. Mindennapi életünkben szüntelenül szembe
találjuk magunkat a következő'választási lehetőségekkel.
Az önkifejezés mint stresszoldó módszer
az elfojtással/erőszakkal szemben
Minden emberi kapcsolatunkban választhatunk az önkifejezés
vagy az elfojtás között. Az előbbi utat járva teljes életet
élhetünk, s ugyanezt biztosítjuk szeretteink számára. Belső
valónkra, szellemünkre vagy lelkünkre nem hat a stressz. Ez
lényegünk, valódi mivoltunk, s azzal a csodálatos képességgel
rendelkezik, hogy túl tud lépni a körülmények korlátain;
ez egyúttal szeretni tudásunk záloga is. Belső valónkat elérve
többé nem függünk külső erőktől, hanem bizonyos értelemben
az hat csak ránk, mennyire tudjuk kifejezésre juttatni,
hogy mit becsülünk nagyra, mit tartunk fontosnak, pl. a szeretet
kifejezését. Ezen a szinten szabad önkifejezésre serkentjük
és nem uralni próbáljuk környezetünket. Testünk
kiszolgáltatott a stressznek, mivel a test fennmaradásához
külső tényezőkre - táplálékra, levegőre, menedékre - van
szükség. Belső valónkkal azonosulva ugyanakkor a szélsőségesen
nagy stresszhatásokkal is könnyebben megbirkózik
szervezetünk, mintegy túllépve ezeken, amint azt a hadifoglyok
példája is mutatja.
248
A belső béke és erőforrások megtalálása:
Külső vagy belső biztonság
A jó közérzet nem függ semmi külsőségtől. A kellemes környezetben
mindazonáltal könnyebb jókedvre hangolódnunk,
ám a hadifoglyok hősies kitartása is azt példázza, hogy ez
nem elengedhetetlen. Nincs tehát szükségünk arra, hogy
parancsba adjuk szeretteinknek, okvetlenül jól kell érezniük
magukat, és ki kell heverniük a stresszhatásokat. Mindenekelőtt
saját érzéseink és jó közérzetünk tartoznak ránk, s csak
ezután tehetünk lépéseket környezetünk megváltoztatására,
csak ezután közölhetjük szeretteinkkel kívánságainkat, csak
ezután foghatunk hozzá a stressz megszüntetéséhez.
Feltételekhez kötött vagy feltétel nélküli szeretet
Mivel végső soron nem függünk másoktól, s különösen nem
szeretteinktől, megengedhetjük nekik, hogy önmaguk legyenek,
és feltétel nélkül is szeretni tudjuk őket. Teljesen,
szabadon szerethetjük a hozzánk közel állókat, ha egyszer
ráébredünk, hogy a halál sem választhat el tőlük. Tudatosítanunk
kell magunkban, hogy a szeretet teljesíti ki és tölti
meg élettel személyiségünket, s csak a szeretett lényre való
emlékezés segíthet túl elvesztése fájdalmán, vagy - a hadifoglyok
példáját követve - csak ez segít megőrizni életünket
a külső megpróbáltatások ellenére. Spirituális szempontból
akkor vagyunk a legboldogabbak, ha feltétel nélkül szeretünk,
Isten is így szereti valamennyi teremtményét.
Hatásos stresszkezelés (Hősi és spirituális hozzáállás
vagy a kiszolgáltatott áldozat szerepének vállalása)
Közérzetünk annak is függvénye, hogyan tekintünk az adott
helyzetre. Hősiesen vállalkozhatunk arra, hogy gyökeresen
átformáljuk világképünket, megjavítva közérzetünket. A külső
sorscsapások idején is legjobb, ha befelé nézünk, és a mindenségben
munkálkodó magasabb rendű hatalomhoz fohászkodunk,
segítsen olyan friss szemmel tekinteni a szóban forgó
stresszhelyzetre, ami békés, szerető lelkiállapotot eredményez
a félelem, harag és lehangoltság helyett. Ilyenkor „elengedjük
magunkat" és Istenre hagyatkozunk - a tizenkét lépcsős prog-
249
ram jelmondata szerint- végül pedig a szinkronicitás jeladásait
megfejtve rendszerint megkapjuk az „égi" választ kérdésünkre.
Összegzés az A. L. L.J. LE és SZ. E. R. E. S. S. módszerrel
kapcsolatban
A könyvben ismertetett Á. L. L. J. LE és SZ. E. R. E. S. S.
módszer gyakorlatai arra serkentenek bennünket és szeretteinket,
hogy fejezzük ki a Mélymagot elfojtások és kívánságaink
erőszakos érvényesítése helyett. Ekképpen több feltétel
nélküli szeretet halmozódik föl kapcsolatainkban, amivel az is
együtt jár, hogy szabadon szerethetünk, nem pedig hatalmaskodva,
alkudozva, a másikat kisajátítva. Mikor ráébredünk
a feltétel nélküli szeretet hatalmára, s arra is rádöbbenünk,
hogy nem vagyunk rászorulva szeretteink igenlésére ahhoz,
hogy jól érezzük magunkat az adott pillanatban és általában
a bőrünkben, ettől kezdve tudatára ébredünk belső szabadságunknak
és annak is, hogy nincs szükségünk szeretteink
életének kordában tartására. A fenti gyakorlatok mindegyike
hozzásegít ahhoz, hogy olvasóim az önkifejezést választhassák
az elfojtás helyett, ami több szeretetet és szabadságot visz
életükbe és kapcsolataikba. Eletünk csakis úgy teljesedhet ki,
ha feltétel nélküli szeretettel szeretünk és mi is ebben részesülünk.
Dr. Ritchie is arról beszélt nekem, hogy a belső béke és
teljesség eléréséhez úgy kell szeretnünk magunkat és másokat,
ahogyan Isten szeret. Dr. Kenneth Ring Az ómega-pont
felé: a halálközeli élmények jelentése nyomában című könyvéhez
írt előszavában dr. Elizabeth Kubler-Ross a Fénylény feltétel
nélküli szeretetének hatalmas kisugárzásáról ír: „Ha elég
halandó tapasztalja meg ezt a szeretetet, talán béke lesz földünkön"
- vonja le Kubler-Ross a következtetést. Mariann
Williamson is csodálatos könyvet írt Vissza a szeretethez címen
arról, hogyan vezet el a lélek békéjéhez a feltétel nélküli
szeretet. A könyv „csodatanfolyama" megmutatja, miként
alkalmazhatjuk a feltétel nélküli szeretet alapelveit hétköznapjainkban.
Általánosítva elmondhatom, pácienseim tömérdek szenvedése,
családi és munkahelyi konfliktusa végső soron a sze-
250
retetről szól. Amint azt a kezdet kezdetén is leszögeztem,
a rendelőmben elhangzott valamennyi panasz a szeretet sérüléseiből
fakadt, ezért a végső megoldást is valamilyen formában
a szeretet hozta el. A legkülönbözőbb korosztályhoz
tartozó betegek önértékelési zavarai, a szülő-gyermek konfliktusok,
a házastársi gondok, a depresszió, a szorongás meg
a lelki élet megannyi más rendellenessége mind-mind a szeretettel
áll összefüggésben, azaz a szeretethiánnyal és a szeretet
vagy az erre való képesség elvesztésének félelmével.
A szeretethiány nyomán keletkező lelki űrt számos pótlékkal
próbálják betölteni szenvedő embertársaink: kábítószerrel,
alkohollal, szerencsejátékkal, s ez a forrása az evési rendellenességeknek
(az anorexiának és bulimiának) is. Felnőtt
fejjel megélt konfliktusainkban - miközben úgy érezzük,
nem becsülnek vagy szeretnek bennünket érdemünk szerint -
ugyanolyan sebezhetőek vagyunk, mint voltunk gyermekkorunkban.
Mikor aztán összetűzünk életünk jelentős szereplőivel,
működésbe lép a vészhelyzet reflex. Itt avatkozhat közbe
az A. L. L. J. LE és SZ. E. R. E. S. S. módszer, hogy viszszahozza
kapcsolatainkba a szeretetet és megbecsülést, éspedig
napjaink forgatagában, a pillanat hevében, azaz akkor,
amikor a legnagyobb szükségünk van rá.
Teréz anya Egyszerű út című könyve végén egy költeményt
találunk. A címe „Mindennek ellenére", s ez van felírva a kalkuttai
Siser Bhavan Gyermekotthon falára is. A vers kezdősorai
a szeretet hétköznapi gyakorlásának fontosságára
figyelmeztetnek:
„Az emberek kiszámíthatatlanok, szeszélyesek, önzők.
Szeresd őket mindennek ellenére!"
Azt sem szabad felednünk, hogy a pozitív és negatív érzelmek
az érme két oldalát képviselik. Ezért fontos odafigyelnünk
szeretteink negatív érzéseire, mivel ezek óhatatlanul is
visszavezetnek az öröm és boldogság pozitív érzéséhez, végső
soron tehát a szeretethez. A pozitív és negatív érzelmek eme
kapcsolatát gyönyörű szavakkal festi le William Blake költeménye:
251
„Öröm és bú szőttese
Az égi lélek köntöse;
Minden kín és gyász alatt
Öröm fut, selymes patak,
így a legjobb minekünk:
Búra s örömre születünk;
Aki ezt megérti jól,
Bárhová megy, nem botol.
(Ká roly i A my fo rdítása)
Hagyjunk föl tehát azzal, hogy elszomorítunk másokat,
és segítsünk rátalálni a bánat és stressz mögött megbúvó
örömre, mert mindezek az érzések kétségtelenül bele vannak
szőve életünk kelméjébe. írtam egy reggeli fohászféleséget,
ami leghosszabb formájában a következőképpen szól:
1. Add, Uram, hogy ha ma stressz és szorongás lesz
az osztályrészem, fizikailag és szellemileg átalakíthassam
a félelem negatív, visszahúzó energiáját az öröm és szeretet
túláradó érzésévé, amely jótékonyan közelebb visz majd célj
a im megvalósításához.
2. Add, Uram, hogy ha ma elönt a harag, megnyithassam
szívemet, s így fizikailag és szellemileg átalakíthassam a harag
negatív, visszahúzó energiáját az öröm és szeretet túláradó érzésévé,
amely jótékonyan közelebb visz majd céljaim megvalósulásához.
3. Add, Uram, hogy ha ma szomorúság/lehangoltság kerít
hatalmába, mert elveszítettem valamit vagy valakit, ami vagy
aki közel állt a szívemhez, fizikailag és szellemileg átalakíthassam
a szomorúság/lehangoltság negatív, visszahúzó energiáját
az alázatos hála túláradó érzésévé, amely azért tölti el lelkemet,
mert egy ideig életem részese lehetett ez a valaki vagy
valami. Add, hogy eltöltsön a hála ezért az örömért és szeretetért,
ami közelebb visz majd veszteségem elfogadásához.
Miközben testem elengedi a szeretett személyt vagy tárgyat,
add, hogy belső valóm, szellemem vagy lelkem szeretettel ápolhassa
emlékét. Azzal vigasztalom magam, hogy lényem legmélyén
én is egylényegű vagyok a szeretettel, márpedig a szeretet
nem ismeri a tér és idő korlátait, és erősebb a halálnál.
252
4. Add, Uram, hogy ha ma szomorúság/lehangoltság tör
rám, mert vereséget szenvedtem, visszanyerhessem jótékony
erőmet a derű-ima egy saját, nekem tetsző változatának
elmondásával. Például arra kérem a mindenségben munkáló
magasabb rendű erőt, hogy segítsen hozzá a körülmények
megváltoztatásához, s adjon annyi bölcsességet, hogy méltányolni
tudjam e változásokat.
Noha a mindennapi stresszhatások és konfliktusok közepette
nem is olyan könnyű feltétel nélkül szeretnünk, mégis
erre kell törekednünk kapcsolatainkban. Meg kell tanulnunk
aggodalmak vagy erőszakos beavatkozás nélkül szeretni
önmagunkat és másokat. Ha egyszer sikerült megszeretnünk
gyarló mivoltunkat és mások gyengeségeit - hiszen épp ez tesz
minden embert kivételessé - Jótékony erőnk birtokában nyugodtan,
higgadtan nekifoghatunk a változtatásnak. Shakespeare
szavaival élve:
Gyakorlat: A transzperszonális indulatátvitel és
a feltétel nélküli szeretet
Ez a gyakorlat begyógyítja a belső valónktól, embertársainktól
és a Teremtőtől való elszakadás sebeit. 1. Mivel a feltétel nélküli
szeretet központi szerepet játszik a nagy világvallásokban,
és 2. a szeretetnek ezzel a fajtájával találkozunk a halálközeli
élményekben is, továbbá, mivel 3. a szeretet a hétköznapok
kovásza, arra kérem önöket, gondoljanak Istenre úgy, mint
a feltétel nélküli szeretet ősforrására, akár mint a halálközeli
élmények túlélői által leírt feltétel nélkül szerető lényre, akár
„Nem igaz: hü lelkek násza nem ismer
akadályt! Szerelem a szerelem,
amely hőfokot más hőfok szerint nyer
vagy ár-apályt játszik készségesen?
Oh, nem; az örök fárosz maga ő,
Nézi a vihart s nem ing semmi vészben...
(Szabó Lőrinc fordítása)
253
mint valamiféle erőközpontra. De kezelhetik a feltétel nélküli
szeretetet olyan munkahipotézisként is, amely hozzásegít
a lelki tökéletesedéshez. A lényeg az, hogy összhangba
hozzák a feltétel nélküli szeretet gondolatát meggyőződésükkel
és vallásukkal. Mikor először j á r t am Guatemalában
a maja papoknál, két feliratot is olvastam, amely, mint kiderült,
a szinkronicitás elve szerint akkori helyzetemre vonatkozott,
és e gyakorlat üzenetére is rímelt. Az első feliratot egy
autó szélvédőjén találtam, és így hangzott: „Diós es amor",
azaz „Isten maga a szeretet". A második felirat így szólt: „Diós
es nos." Először azt hittem, ez egy félbevágott mondat, idegenvezetőmtől
azonban megtudtam, hogy a mondat jelentése:
„Isten mi magunk vagyunk." Ahogy Dionne Warwick is
énekelte a hatvanas években: „A világnak ma szeretetre van
szüksége... egyedül ebből van kevés." Tehát ebben a szellemben
kérem, hogy végezzék el a következő gyakorlatot.
Mielőtt továbblépnénk, gondolják meg, milyen nehéz nemcsak
a szeretet kifejezése, de puszta elfogadása is. Emlékezzenek
csak a Ghost és a Mindörökké című filmekre, ahol a Patrick
Swayze és Richárd Dreyfuss által játszott főszereplőknek is
fölöttébb nehezükre esett szeretetük kinyilvánítása. Fájdalmas
volt számukra, hogy szellemalakban már nem tudták közölni
a szeretett nővel érzéseiket. Amiként azt Richárd Dreyfuss
mondotta: „Az egyetlen fájdalom, amit magunkkal viszünk
a halálba, a magunkba fojtott szeretet miatt gyötör bennünket."
Ehhez mi még a következőt fűzhetjük hozzá: „Es magunkkal
visszük annak fájdalmát is, hogy nem tudjuk elfogadni
a szeretetet, hogy kicsinylelkűségünkben nem tudjuk közelebb
engedni magunkhoz ezt az érzést."
A „keresztülnézési" gyakorlathoz hasonlóan emlékezzenek
vissza egy olyan esetre, amikor nem tudták elfogadni valaki
feltétel és fenntartások nélküli szeretetét. Elképzelhetnek egy
jelenetet jelenlegi házastársukkal, partnerükkel/kedvesükkel,
barátjukkal, majd egy múltbeli, ehhez hasonló történést szüleikkel,
nagyszüleikkel, nagybátyjukkal és nagynénjükkel stb.
Képzeljék el őket mély hasi légzés közben. Képzeljék el, amint
a szemükbe néznek, ahol megpillantják a feltétel nélküli sze-
254
retet meleg ragyogását. Lélegezzenek továbbra is mélyen,
miközben elmerülnek ebben a szerető' tekintetben.
Most ismételjék el a következő mondatokat. Ha eközben
fájdalmas érzéseik támadnak, csak lélegezzenek mélyeket, és
adjanak helyt ezeknek az érzéseknek a mondatok ismételgetése
közepette.
Belégzés, szünet, kilégzés, majd mondják hangosan: „Sajnálom,
hogy kételkedtem irántam érzett szeretetedben."
Belégzés, szünet, kilégzés, majd mondják hangosan: „Sajnálom,
hogy nem tudtam elfogadni feltétel nélküli szeretetedet,
és hogy nem tudtam hinni benne."
Belégzés, szünet, kilégzés, majd mondják hangosan: „Még
mindig szeretlek, és mindenkiben téged kereslek."
Most menjenek végig a fenti mondatokon azzal a különbséggel,
hogy a szeretett személy szemének ragyogásán túl
gondoljanak arra, mivé lettek önök mostanra, és a szeretett
személyen keresztül forduljanak Istenhez, a Teremtőhöz,
az univerzum szeretettel átitatott teremtőerejéhez, vagy képzeljenek
el egy hitük által elfogadott vallási tanító, mondjuk
Buddha különösen szeretetteljes megtestesülését. A szeretett
lény szemébe pillantva lássák meg most Buddha vagy más
vallási vezető tekintetét. Párosítsák a mondatokat mély hasi
légzéssel.
Belégzés, szünet, kilégzés, majd mondják hangosan: „Sajnálom,
hogy kételkedtem irántam érzett feltétel nélküli szeretetedben."
Belégzés, szünet, kilégzés, majd mondják hangosan: „Sajnálom,
hogy nem tudtam elfogadni feltétel nélküli szeretetedet,
és hogy nem tudtam hinni benne."
Kilégzéskor folytassák ezzel: „Sajnálom, hogy nem tudtam
elfogadni feltétel nélküli szeretetedet, és hogy nem tudtam
hinni benne."
Belégzés, szünet, kilégzés, majd mondják hangosan: „Még
mindig szeretlek, és sajnálom, hogy megpróbáltalak másokkal
pótolni."
255
Most fűzzék az előbbiekhez a következőt:
Belégzés, szünet, kilégzés, majd mondják hangosan: „Soha
nem szűntem meg szeretni, csak megpróbáltalak másokkal
pótolni" (gondolják el, mivel próbálták helyettesíteni a szeretet
és teljes elfogadás csodálatos érzését: kábítószerekkel,
alkohollal, anyagi javakkal, sikerekkel, felületes kapcsolatokkal
stb.).
Belégzés, szünet, kilégzés, majd mondják hangosan: „Soha
nem szűntem meg szeretni, csak pótolni próbáltalak
val (fejezzék be a mondatot).
Most koncentráljanak arra, milyen hiábavaló is az örök valóságnak,
szétáradó energiának és nyugodt erőnek, vagyis a szeretetnek
a behelyettesítése pótszerekkel. Gondolkodjanak el
a Szentírás szavain: „Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad,
az az Istenben marad, és az Isten is Őbenne" (1 Jn 4, 16).
Belégzés, szünet, kilégzés, majd mondják hangosan, meggyőződéssel:
„Soha nem különültem el az örök, feltétel nélküli szeretet
szétáradó energiájától és nyugodt erejétől."
Belégzés, szünet, kilégzés, majd mondják hangosan, meggyőződéssel:
„Mert lelkem legmélyén magam vagyok az örök szeretet szétáradó
energiája és nyugodt ereje."
A slágerek üzenete
Ez a gyakorlat akkor jutott eszembe, amikor megrendítő lelki
élményben volt részem 1998 tavaszi napéjegyenlőségének reggelén
a Holdtemplomban. Miközben a szeretett nő távollétén
bánkódtam, az is elszomorított, hogy továbbra is elszakítva
éreztem magam belső valómtól és Istentől, mint a feltétel nélküli
szeretet végső forrásától. A csoport odakint gyönyörködött
a napkeltében, én pedig a szentélyben könnyek között, zokogva
256
mondtam kedvesemnek: „Sajnálom, hogy nem tudtam megbízni
feltétel nélküli szeretetedben. Sajnálom, hogy kételkedtem
ebben. Sajnálom, hogy nem tudtam elfogadni a szeretetedet."
Hirtelen megértettem, hogy e szavak, melyekkel kedvesemhez
szóltam, Istenre és a belső valónkra is vonatkoznak.
Akkor j u t o t t eszembe, hogy ugyanazok a mondatok, amelyeket
a szeretett nőhöz tizenegy évi távollét után 1996 karácsonyán
intéztem, Istenhez is szóltak. Felidézve kedvesem
szemének csodálatos ragyogását azon az éjszakán, most Istenhez
címeztem ugyanezeket a szavakat: „Szeretlek. Mindig is
szerettelek, csak megpróbáltalak másokkal pótolni."
E szavak, amelyeket akkor mondtam el, amikor tizenegy
hosszú év után ismét átöleltük egymást, most úgy tetszett,
Istenre is vonatkoznak, mint a feltétel nélküli szeretet forrására.
Megdöbbentett, hogyan hordozhatják ugyanazt az erőt
és mélységet a szerelem és a vallásos áhítat kifejezései. Közvetlenül
a szent tűz felélesztésének szertartása előtt, amelyre
aznap délelőtt került sor, elmondtam londoni barátomnak,
mit éltem át a Holdtemplomban. Barátom ekkor a bhaktijógáról
beszélt nekem, ami az odaadás jógájaként is ismert.
A gyakorlatok során a szeretett lényre gondolunk, majdan
az iránta érzett szeretetet kiterjesztjük Istenre mint teremtőnkre
és a feltétel nélküli szeretet forrására.
Még aznap történt, hogy a szálló előcsarnokában üldögélve
soft rock slágereket hallgattam. A szövegre figyelve arra gondoltam,
hogyan terjeszthetők ki a kedvesnek címzett szavak
önmagunkra, majdan pedig Istenre. Az egyik dal Dolly Parton
szerzeménye volt, az „1*11 Always Love You" (Mindig szeretni
foglak), Whitney Houston előadásában. Érdekes elképzelni,
amint a címadó sort énekeljük kedvesünknek, önmagunknak,
majd pedig Istennek. Később egyik barátomtól - akinek
terjedelmes lemezgyűjteménye volt az 50-es, 60-as évekből -
megtudtam, hogy a rock and roll eredetileg a gospel műfajából
származott, amely pedig Istennel helyettesíti be a szeretett
személyt. Elvis, a rock and roll királya is gospel-zenével
kezdte pályáját. Emlékszem, milyen örömmel hallgattam gimnazista
koromban „Amazing Grace" (Csodálatos kegyelem)
című dalát. Akkoriban valóban csodálatosnak éreztem az Elvis
szavain átizzó mély érzéseket.
257
Nemrégiben az „Angelos"-ban reggeliztem. Ez a helyi
vendéglő tele van Elvis-emléktárgyakkal, melyek beborítják
a falakat, s egy helyi philadelphiai rádió régi slágereket sugároz.
Míg ott j á r t a m , a „My Guy" (A fiúm) című slágert hallgattam.
Ekkor a pénztárnál ülő idősebb asszony hirtelen
megperdült a székén, és izgatottan kiáltotta az étterem vendégeinek:
„Hallgassák ezt a dalt. Az Apáca-show című filmben
»fiúm« helyett az apácának öltözött Whoopie Goldberg azt
énekli: »Istenem!«* Látniuk kellett volna, fergeteges volt!"
Ezek a szavak egybecsengtek aznap reggeli gondolataimmal,
mivel kinyomtatás előtt még kisebb változtatásokat terveztem
a kéziratban. Történetesen éppen a transzperszonális
indulatátvitel című fejezet átfésülése foglalkoztatott. Hát
ennyit a „csodálatos kegyelemről".
Azaz „My (iujr" helyett ..My God".
258
15. fejezet
Biofeedback, agyhullámok
és a túlvilág
Suhanjunk át szabadon az életen!
Egy új szakterület van születőben, amelyet energetikai
orvoslásnak neveznek, s amelynek képviselői a legkülönfélébb
szakmákból verbuválódnak. Akadnak közöttük
orvosok, lélekgyógyászok, fizikusok, fiziológusok, vallási
és spirituális vezetők stb. Amennyiben elektromagnetikus
energiamezőnek tekintjük magunkat, akkor egészségünket
az energia szabad áramlásának függvényében szemléljük.
Ekképpen megtanuljuk, miként tekintsük a testünkben lakozó
energiát úgy, akár egy örökkön zubogó patakot, amely gyöngyözve
kerüli meg a stresszsziklákat, melyek az útjában állnak.
Kosárlabdás időszakomra visszatekintve most jövök rá, hogy
többször is elértem azt a tudatállapotot, amikor a szó szoros
értelmében minden mozdulatom légies lebegéssé lényegült
a pályán. Ebben az állapotban minden különösebb erőfeszítés
nélkül sikerült kosárba vinnem a labdát.
Ma „lebegés"-nek nevezzük a csúcsteljesítmény bármely
megnyilvánulási formáját, akár családi boldogságra törekszünk,
akár arra, hogy legjobb formánkat nyújtsuk a golfpályán.
Azóta felfedeztem, hogy ugyanez a tudatállapot felelős
a szervezet természetes gyógyító folyamataiért. Mi több, azt
találtam, hogy e tudatállapot mérhető, azaz mennyiségileg is
meghatározható az agyhullámok segítségével.
A biofeedback, neurofeedback és az EEG-hullámos tréning
azok a legújabb módszerek, amelyek segítségével szabadabbá
259
tehetjük önmagunkban ezt a termékeny és gyógyító áramlást.
Ebben az állapotban a fájdalom és a stressz leküzdése is
megkönnyebbedik. Számos újonnan felfedezett ősi eszköz áll
a hagyományos orvostudomány rendelkezésére, amely hozzásegít
e teremtő tudatállapot eléréséhez. Ezek az ősrégi
jelenségek végső soron most a világ szent szertartásai és a tudomány
házasságának fényében értelmeződnek újra, amennyiben
ez jobban alkalmazható a klinikai gyakorlatban. Mind
a biofeedback, mind az ősi praktikák segítenek leteríteni a függőség
sárkányát, mivel arra tanítanak, hogy közérzetünk és
lelki békénk nem külső tényezőktől függ. A biofeedback például
igen eredményesen gyógyított alkoholistákat, megtanítva
őket arra, miként érhetnek el mélyen békés tudatállapotokat,
de hatásos felnőttek és gyermekek koncentrációzavarainak
gyógyítására is. Ezek a betegek ismét kezükbe vehetik életük
irányítását, s ezáltal ők is legyőzhetik a függőség félelmetes
sárkányát. A biofeedback révén megszabadulnak környezetük
rabságából, s a külső ingerek állandó ostroma közepette is
urai maradnak a helyzetnek.
Gyógyulás vagy egymás csepülése
Utazgatásaim a világ különböző tájain lehetővé tették számomra,
hogy tanulmányozzam az ősi, bevált gyógyító eljárások
egyikét-másikát, melyek egyúttal az élet összhangját és
szabad áramlását is biztosítják. Ezek közül is az egyik leghatásosabb
a reiki (a fejezet végén beszámolok majd arról, miként
ismerkedtem meg ezzel az ősi, természetes gyógymóddal).
A magam részéről szeretem a reikit az elme és test ősi tibeti
gyógyeljárásaként emlegetni. Kollégáimmal jelenleg is tanulmányozzuk
ezt a több mint 2500 esztendős módszert. A reiki
mestereként engem is rákapcsoltak a biofeedback-készülékre,
és kollégáim meglepetve látták, hogy amikor elindítottam
magamban a reiki gyógyító energiáinak áramlását, théta- és
béta-hullámok szokatlan kombinációi jelentek meg az agyamban.
Ez azt mutatta, hogy egyszerre kerültem mélyen ellazult
és mégis éber tudatállapotba. Pontosabban fogalmazva, az éber
elmeműködés és az ellazult test olyan állapota ez, amely
a csúcsteljesítménynek is előfeltétele. Egyszer akkor kapcsoltak
260
rá a készülékre, mikor magamon alkalmaztam a reikit, egy
roppant megnyugtató öngyógyító kezelés alkalmából. A kezelést
követően kollégáim megmutatták agyhullámaim kinyomtatott
görbéjét. Egészen elképedtek azon, hogy azonnal magas
alfa-hullámaim kezdődtek, amelyek végig meg is maradtak, s
ezeket magas théta-hullámok követték a mélyebb ellazulás időszakában.
Nagyon remélem, hogy másoknak is megtaníthatom,
hogyan lehet elérni a mély ellazultságnak ezt a kellemes
állapotát a saját magunkon vagy szeretteinken alkalmazott
reiki természetes gyógyeljárása segítségével.
A reiki szerencsésen megsokszorozza az S. E.-szemináriumokon
elsajátítható stressz- és konfliktusoldó készségeket.
Képzeljék el, hogy egyre többen gyógyítanák szeretteiket kézrátétellel,
enyhítve ezzel a fej- vagy hátfájáshoz hasonló mindennapos
panaszaikat és feszültségeiket, a családon belüli
erőszak vagy a gyermekek bántalmazása helyett. Az S. E.,
a reiki és a biofeedback együtt kiváló eszköz erre. Ráadásul
az emberek - a szesz és a kábítószer pótszereit mellőzve -
egészségesen lazulhatnának el. Az a célom, hogy a testi-lelki
orvoslás legfrissebb felfedezéseinek birtokában segítsek betegeimnek
a stresszoldásban és a konfliktuskezelésben, minél
szélesebb közönséggel ismertetve meg ezek eredményeit. Ez
egyszerűen kikerülhetetlen, amennyiben az egészségbiztosítás
gondjai miatt amúgy is saját kezünkbe kell vennünk egészségünk
és boldogságunk megőrzését.
Az alternatív orvoslás hatékonysága
Egészen 1995 őszéig hagyományosan képzett lélekgyógyásznak
tekintettem magamat, aki jungiánus és alaklélektani
módszereket alkalmazott. Abban a határtalan szerencsében
volt részem, hogy mesteremnek tudhattam dr. Dávid Hartot,
aki a nagy Jung keze alatt tanult Zürichben a 40-es évek
végén, és Dick Olneyt, az Esalen Intézet legendás hírű munkatársát,
aki meg magánál Fritz Perslnél, az alaklélektan atyjánál
tanult.
A következőkben vázolni szándékozom azokat az eseményeket,
amelyek elvezettek az alternatív orvostudományhoz
és ezen ősi praktikák modern megfelelőihez. Utam a mai
261
napig nem zárult le, és jelenleg is tovább keresek. J á r t am például
Guatemalában, ahol módom volt részt venni olyan maja
gyógyeljárásokban, mint a több ezer éves szent tűz szertartás.
Azt találtam, hogy a maják módszerei fölöttébb hatékonynak
bizonyulnak a test és a lélek gyógyításában.
1. 1995 augusztusában három hipnoterapeuta újra bevezette
a megszállottság réges-régi fogalmát. New Hampshireben,
a nemzeti Hipnoterápiás Közgyűlés színe előtt mutatták
be a klinikai „ördögűzés" példáit. Rendkívül érdekesnek
tartottam ezeket az előadásokat, és megdöbbentett, milyen
eredményes volt ez a módszer nemcsak az érzelmi zavarok
rendezésében, hanem a testi kórok orvoslásában is, amilyen
például a rák vagy az Öböl-háború-szindróma. Mint azt már
a bevezetőben is említettem, egészen odáig pragmatikusnak
és empirikusnak tekintettem magamat, olyasvalakinek, aki
William James nyomdokain jár. Klinikai munkásságomra ez
úgy vonatkozik, hogy a megfigyelhető tünetekre, a „működőképes
igazságra" összpontosítok a terápia során. Úgy gondoltam
azonban, ez a gyorstanfolyam érdekes kikapcsolódást
jelent majd a rutinmódszerek elsajátítása után. Az egyik kurzuson
a szellem felszabadításának terápiáját lehetett megtanulni,
és dr. William Baldwin meg felesége, Judith vezette.
Módszerük pozitív megvilágításban mutatta meg számomra
a klinikai ördögűzést. Kiindulópontjuk az volt, hogy amiként
baktériumok és mikroorganizmusok is megfertőzhetik
szervezetünket tudtunkon kívül, úgy különböző energiafajták,
testetlen szellemek és gondolatformációk is beférkőzhetnek
lelkünkbe, anélkül hogy észrevennénk. Ilyenek lehetnek
a földhöz kötött lelkek, a haragunk vagy depressziónk által
magunkhoz vonzott sötét energiaáramlatok stb. Dr. Baldwin
szerint ezek az erők korántsem olyan rémítően tukmálják
ránk magukat, mint ahogyan azt a moziban megszoktuk,
ugyanakkor olyan testi, szellemi és érzelmi tüneteket okozhatnak,
amelyek egészségünket károsíthatják. Elűzésük helyreállíthatja
a beteg egészségét.
2. Miután végignéztem a klinikai anyag meggyőző bemutatását
a csoportban, visszatértem szállodai szobámba, és bekapcsoltam
a televíziót. Alig hittem a szememnek, mivel az Óriási
262
szenzáció című filmet vetítették - éppen ezt augusztus derekán,
sportesemények és reklámok helyett! A film többnyire húsvétkor
látható, mivel Jézus életét dolgozza föl. A következő elképesztő
mozzanat az volt, hogy Krisztus egy földön vonagló férfi
fölött áll, akit „tisztátalan lélek" kínoz, s akit aztán kiűz a megszállottból.
Nem győztem hüledezni e szinkronicitás láttán.
Elhatároztam, hogy magamon is kipróbálom az ördögűzés
módszerét, és időpontot kértem az előadótól, dr. Baldwintól.
Az ülés fölöttébb tanulságos volt. Nem hasonlított a terápia
vagy hipnózis semmilyen korábbi formájára, amivel addig
találkoztam. Azzal kezdődött, hogy hatévesen rettegve figyeltem
szüleim veszekedését, majd egy orosz börtönben folytatódott,
ahol évszázadokkal korábban raboskodtam. Katona
voltam, és azért vetettek ide, mert embereim föllázadtak kínzóik
ellen. Aztán változott a szín, nyolcéves voltam, és zokogva
néztem apámat, amint kétrét görnyed fájdalmában, melyet
háborús sérülései okoztak. Istenhez kiáltottam, hogy segítsen
apámon. Mindkét jelenetben dühbe gurultam, amikor nem
érkezett meg a kért segítség. Baldwin később elmondta, hogy
a fogam csikorgattam, és a mellkasom vadul zihált, miközben
dühödt szitkokat szórtam a szerzetesi csuhába öltözött
férfiakra, akik embereimet kínozták az orosz börtöncellában.
Baldwin ezután azt mondta: „Te, aki a fogát csikorgatod és
a mellkasát dolgoztatod, mit mondhatsz most nekünk?"
Ekkor azonosított és előhívott valamiféle sötét energiát,
amely haragom miatt tapadt hozzám, meg azért is, mert
hatalomra vágytam, hogy kilépjek kiszolgáltatottságomból.
Baldwin ezután Fénylényeket hívott, hogy fogadják magukba
e sötét energiát, és távolítsák el tőlem. Mikor ez a lény eltávozott,
furcsa sötét foltot észleltem felfele emelkedni tőlem
balra, amely a Rorschach-teszt négyes ábrájára emlékeztetett,
egy, a naphoz hasonló fénygömbbel a háttérben.
Pszichológiailag a sötét energia eltávolítása megfelel az árnyék
átalakításának a jungiánus terápiában. Baldwinnál a páciens
megtanulja, hogy a sötétség lényegileg világosság. Miközben
a sötét erő visszaalakul világossággá, visszakormányozzák
abba az isteni fényességbe, amelyet a halálközeli élmények
túlélői írtak le, és nem a pokolba kerül, ahogyan a vallás
tanítja. Dr. Baldwin diagnózisa szerint a sötét energia hara-
263
gom miatt meg Oroszországban leélt korábbi életem folyományaként
tapadt hozzám, meglehet azonban, hogy csak egy
katona lelke kapcsolta magát az enyémhez születésemkor.
A katona mindazonáltal visszajutott Isten fényességébe.
Bárminek tartsuk is az ülésen történteket - irányított,
gyógyító vizualizációnak, a tudattalan gyógyító munkálkodásának
vagy éppen tényleges találkozásnak a szellemvilággal
-, mindenképpen elbámultam, milyen békesség költözött
belém utána, milyen leírhatatlan szeretet töltötte el a szívemet.
Röviddel ezután kezembe került egy könyv az episzkopális
egyházban végzett csodálatos gyógyításokról. Nancy nagynénémtől
kaptam, aki gyakran ment el gyógyító misére a Szent
András-templomba, egyébként gyermekkoromban magam is
itt ministráltam. A könyvet egy újságírónő írta, aki eleinte
kételkedett a gyógyításokban, mikor azonban saját szemével
látta ezeket, hívővé vált. Számomra mint lélekgyógyász számára
mindebből az a tanulság, hogy függetlenül attól, léteznek-
e vagy sem külső negatív energiák, azaz „ördögök",
amelyek vagy akik tovább súlyosbíthatják lelki kínjainkat,
mindenképpen a mi dolgunk, hogy harcba szálljunk negatív
érzelmeinkkel. Ebben az értelemben „semmi mástól nem
kell félnünk a félelmen kívül", hogy Franklin Delano Roosevelt
szavait idézzem, melyeket az amerikai néphez intézett
a 30-as évek nagy gazdasági világválsága idején. Mivel
a hasonló hasonlót vonz, nekünk kell szembenéznünk félelmeinkkel,
haragunkkal és lehangoltságunkkal, majd megtennünk
a szükséges lépéseket, hogy ezeket a negatív energiákat
átalakítsuk a szeretet és öröm pozitív, túláradó érzésévé, ami
aztán közelebb visz majd céljaink megvalósításához.
3. 1995 szeptemberében Írországba mentem. Az Inch-félszigeten
különös élményben volt részem. Úgy éreztem, mintha
valamiféle női energia vagy szellem lépett volna testembe
(a hátamat bizsergette meg ez az energiaáramlás). Négyszer
ismétlődött ez meg a későbbiekben, én azonban - dr. Baldwin
tanácsát követve - megtagadtam az energia belépését vagy
testemben maradását. Ne feledjék, hagyományosan képzett
pszichológus voltam, akinek korábban semmi hasonlóval nem
volt dolga. Később fölismertem, hogy ez is része volt szívem
264
megnyílásának. Az különösen figyelemreméltó, hogy férfi
létemre női energia árasztotta el testemet.
4. 1995 októberében Salemben, Massachusetts államban
tartózkodtam, ahol egy szép pénteki napon találkoztam Mercedesszel,
egy csodálatosan energikus és spirituális erőkkel
megáldott, guatemalai származású hölggyel. Mercedes meghívott,
hogy vegyek részt egy reiki-tanfolyamon, sajátítsam el
ezt a természetes gyógymódot. Erdekeit a dolog, ugyanakkor
haboztam is. Nemrégiben vásároltam össze néhány könyvet
a esi energiával gyógyító kínai orvostudományról, egy orvos
ajánlotta ezeket még a hipnózisgyűlésen, s én velük akartam
elütni az időt az esős hétvégén.
5. Egy rockporti fogadóban szálltam meg, amely a sziklás
tengerpart legszélén állt. Éjszaka arra ébredtem, hogy bíborszínű
fény lüktet a homlokom közepén, és ismét azt éreztem,
mintha egy női energia vagy szellem (nehéz ezt pontosabban
leírni) vette volna birtokba testemet. Csak miután elmondtam
ezt az élményemet Mercedesnek, reiki-oktatómnak, akkor
jöttem rá, hogy az írországi eset ismétlődött meg.
Megint csak az történt hát, hogy egy külső, nőnemű energia
egyszerűen beköltözött testembe. Mercedes úgy vélte, hogy
ez spirituális ébredésem része, miközben férfi létemre megnyitom
szívemet. A kundalini fölemelkedését is emlegette;
a hinduk és a tantra-jóga ezzel a hasonlattal írják le a spirituális
eszmélés folyamatát. Elhatároztam, hogy beiratkozom
a reiki-tanfolyamra.
Ott egy irányított meditáció során szemtől szembe kerültünk
reiki-mesterünkkel. A magam részéről mélyen átéltem,
hogy korábban katonaként szolgáltam Krisztust, most pedig
az érzelmi problémák gyógyítójaként. Azt reméltem, hogy
a reiki fogásait elsajátítva immáron a testi szenvedéseket is
enyhíthetem. Iparkodtam nyitott maradni, ugyanakkor még
fenntartásaim voltak, hiszen episzkopális hitben nevelkedtem.
Két másik mestert is láttam, egy Takomi nevezetűt meg
Sivát istennő képében és nem férfi istenként. Eleinte azt gondoltam,
elment az eszem. Egy hét múlva azonban elolvastam
egy könyvet a reikiről, amelyben egy hölgyet a beléáramló
energia arról tudósított, hogy Mu ősi civilizációjában Sivát
265
istennőként tisztelték. Róla hitték azt, hogy ő hozta a reikit
bolygónkra.
6. Aznap éjszaka ismét a homlokom közepén lüktető bíborszínű
fény ébresztett föl. Ekkor reiki-mesteremhez fohászkodtam,
valahogy így: „Ha ez jó nekem, elfogadom, ha viszont
nem, kérlek téged, hogy védj meg engem."
Ekkor mintha sötét felhő ereszkedett volna a szememre,
amiről később megtudtam, hogy távozó félelmem volt. Ezt
a világ leggyönyörűségesebb fehér fénye követte, amely úgy
röppent elém, mint valami óriási pillangó. Méretét tekintve
aprócska tengeri sirályra emlékeztetett. Szeretetet árasztott
maga körül, majd váratlanul homlokon ütött, miközben
az elektromosság apró nyilai j á r t á k át egész testemet. Vallásos
neveltetésemnek köszönhetően úgy véltem, a tiszta fehér fény
a Szentlélek r ám sugárzó áldása. Az ágyból kikelve, miközben
átmentem a szobán, úgy éreztem, hogy lebegek. Reggel oktatóm
elvégezte valamennyiünkön a reiki-gyógyításba avatás
ősi, szent szertartását. Ezután félrevont, és elkerekedő szemmel
mondta: „Mikor téged avattalak, gyógyító energia áradt
a tenyeredből. A te beavatásod már megtörtént."
Elmondtam neki, mint látogatott meg a fehér fény hajnali
három órakor. Két nappal később dr. Mikao Uszuiról olvastam,
aki az 1800-as években újra felfedezte a reikit Japánban.
Meglepetten olvastam, hogy miközben Uszui Korijáma
hegyén meditált, fehér fény ereszkedett alá hozzá a hajnalhasadás
előtti sötétségben, az arca előtt lebegett, majd homlokon
legyintette. Ezután úgy ébredt, hogy át tudta adni a reiki
gyógyító energiáját.
7. Azóta számtalanszor adtam át magam is ezt a gyógyító
energiát - amely nem a sajátom volt, én csupán közvetítettem
- embereknek és állatoknak. A reiki-energia magasabb rendű
hatalomtól származik, nem más ez, mint az egyetemes életerő.
Gyógyítottam két kézzel történő kézrátétellel és a fogadó
távollétében - ez a távolság némelykor több száz vagy több
ezer mérföldre is rúgott. Az állatok kiváló kontrollként szolgáltak
a placebohatás kiszűrésére, és embereket is használtam
kontrollkísérletekhez. Egyszer egy nőbetegem, akit migrénnel
kezeltem, nem tudott eljönni az ülésre. Fölhívtam, és
megkérdeztem, hajlandó volna-e részt venni egy kísérletben.
266
Mindössze annyit kértem tőle, hogy heveredjen le néhány
percre, és készüljön föl a gyógyító energia befogadására.
„Nem hiszek én az effélékben" - tiltakozott.
Azt mondtam, nem muszáj hinnie, és különben is mit
veszíthet. Letettük a kagylót, és azzal váltam el tőle, hogy tíz
perc múlva visszahívom. Elképzeltem, amint a rendelőmben
ül, miközben hátával a j a p á n távolság írásjelének támaszkodik.
Aztán képzeletben a fejére helyeztem a kezemet, mintha
csak előttem ülne. Tíz percen belül fölhívott, és ezt mondta:
„Képzelje, elmúlt a fejfájásom, és a hátam sem fáj annyira,
pedig már vagy két hete iszonyatos kínjaim vannak. Mikor
lefeküdtem, úgy éreztem, mintha az energia hideg árama
folyt volna végig a bőröm alatt."
A hátfájásról semmit sem tudtam, szó sem lehetett tehát
szuggesztióról. Aztán megkérdeztem, mely pontokon fájt
a feje, hogy összeegyeztessem azzal, ahol én érzékeltem fájdalmat.
Szó mi szó, valóban a tarkótáj j o bb felső része és a bal
halánték j o bb felső sarka volt fájdalmas, pontosan úgy, ahogyan
a kezeimmel érzékeltem.
Gyógyító találkozás a túlvilággal
Szokatlan élményeim sorában az volt a következő, amikor
munkatársaimat reikiztem egy relaxációs tréning keretében.
A páciens egy széken ült, miközben én gyöngéden a szemére
helyeztem mindkét kezemet. Néhány alkalommal a következő
eseménysort tapasztaltam:
1. Azt éreztem, mintha egy ember nagyságú energiatömeg
áramolna a hátamba.
2. Aztán egy apró emberalak jelent meg lelki szemeim
előtt, valamivel jobbra a j o b b szememtől. Ezután beszámoltam
erről a kis emberkéről a székben ülő kollégának.
3. Ilyenkor a szeretet meleg hulláma j á r t át, amely az emberkéből
áradt a székben ü lő páciens felé. Ez az erős szeretet egészen
eltöltött, noha nem a sajátom volt. Néha szinte könnyekig
meghatódtam, mintha csak egy megrendítő találkozásnak
vagy egy megható filmnek lettem volna szemtanúja. A következő
néhány percben üzenetek sora bukkant föl az agyamban,
ezek is mintha az emberkétől származtak volna, aki az előt-
267
tem helyet foglaló személyhez címezte őket. Mindez az alatt
az idő alatt játszódott le, míg én kezeimet a páciens szempárj
á n nyugtattam.
4. A reiki-kezeléseket hasonlóképpen szoktam lezárni,
ahogyan a hipnoterápia során hozom ki a transzból a betegeket.
Ilyenkor azt mondtam nekik, most visszatérnek a helyiség
valóságába, és felfrissülten ébrednek stb. A székben ülő
az emberkében többnyire egyik elhalt rokonát, kedvesét vagy
barátját ismerte föl.
5. A reiki-kezelések során meglepett, mennyire ugyanazok
az alapelvek érvényesülnek itt, mint a kifejezetlen érzések
kinyilvánításában meg az elintézetlen ügyek síron túli lezárásában
(kivált, ami a szeretet és megbocsátás hatalmát illeti).
Egyik alkalommal például így szóltam Bonnie-hoz, az előttem
ülő harminchat esztendős hölgyhöz: „Egy idősebb hölgyet
látok, aki fehér bokazoknit és hosszú kék, fehér pettyes
ruhát visel. Azt mondja, nagyon szereti magát, és szeretné, ha
ön hinni tudna önmagában."
Ekkor valóban azt éreztem, hogy mély szeretet árad belőlem,
valahonnan rajtam túlról Bonnié felé. Bonnié később
elhunyt nagymamáját ismerte föl az idős hölgyben. Azt is
elmondta, hogy néha nem csupán a nagymama jelenlétét
érezte, de a parfümje szagát is érzékelte.
A nagymama mellett egy harmincas évei derekán j á ró úr
állt, aki kertésznadrágot viselt. Feltételeztem, hogy ő Bonnié
nagyapja, valami okból fiatalabb alakjában. De nem ő volt.
Bonnié leírásom alapján gimnazista iskolatársát ismerte föl
benne, aki tizennyolc évesen öngyilkosságot követett el. A fiú
üzenete az volt: „Nem te tehetsz róla. Soha nem okoltalak
azért, mert nem hívtál vissza aznap este. Azt szeretném, ha
többé nem hibáztatnád magadat, ha meg tudnál bocsátani
magadnak... Biztos vagyok benne, hogy visszahívtál volna, ha
tudtad volna, milyen lelkiállapotban vagyok."
Ezután megkértem Bonnie-t, beszéljen ugyanúgy ezzel
az úrral, mintha a vele szemközi üres székben ülne (ez
az alaklélektan módszere). A páciensek úgy szólnak a székhez,
mintha csak ott lenne előttük az az illető, akivel lerendezetlen
érzelmi adósságuk van. Ez a személy származhat
a múltból vagy a jelenből. Bonnié behunyta tehát a szemét, én
268
pedig megkértem, képzelje maga elé gimnazista iskolatársát.
Zokogva vallotta be bűntudatát, amiért nem hívta vissza a fiút
azon az estén, amikor az kezet emelt magára. Bonnié minden
egyes kijelentésére azonnal érzékeltem a választ: „Tudom."
Ezeket a szavakat egyfajta mindentudó meleg együttérzés
kísérte, ami mintha az eltávozott baráttól származott volna.
Bonnié hosszú évekig emésztette magát, míg végre megkapva
a baráti feloldozást, sikerült feldolgoznia lelkifurdalását.
Egy másik alkalommal Ronnie-t reikiztem, egy tizennyolc
esztendős fiút, aki kábítószer-fogyasztás miatt maradt ki
az iskolából. Édesanyja, Jill is j e l en volt a kezelésen, s mivel
nem jött ki a fiával, gyakoriak voltak köztük a meddő viták.
Ronnie mindazonáltal néhány hónapja tiszta volt. Úgy gondoltam,
reikivel támogatom meg elhatározását (ismét a szemére,
ezenkívül a feje búbjára és a tarkójára helyeztem a kezeimet),
s ezt hipnoterápiával párosítottam. Az volt a célom, hogy ellazítom,
majd „gyógyító energiát irányítok a fejtájékra" - ezt
nemigen tudom másként kifejezni -, hogy meggyógyítsam
a kábítószerektől származó esetleges agykárosodást.
Akkor határoztam el, hogy reikizni próbálom Ronnie-t,
amikor néhány héttel korábban megpróbálkoztam ezzel Tómnál,
egy másik drogfüggőségből és alkoholizmusból kilábaló fiatalembernél.
Mikor vele dolgoztam, több mint öt percen keresztül
éreztem, amint lüktető energia áramlik ki kezemből a fiú
fejére. Amint a lüktetés megszűnt, abbahagytam a gyógyítást, s
éreztem, hogy kezem is megnyugszik. Két hét múlva Tom azzal
jelent meg a következő kezelésen, hogy jobban érzi magát,
és kitisztultak a gondolatai. Mikor kezeimet Ronnie szemére
helyeztem, hatalmas energiahullám ömlött testembe, és egy
kép formálódott ki szemem előtt. Egy harmincöt év körüli
urat láttam, aki baloldalt választotta el barna haját. Kissé
tagbaszakadt férfiú volt; kék farmert, begombolatlan kockás
flanelinget viselt, felgyűrt ujjakkal, alatta pedig jégeralsót.
Ereztem, amint szeretethullám önt el Tom iránt, s a következő
szavakat érzékeltem: „Sajnálom, hogy el kellett hagyjalak,
amikor pedig olyan fiatal voltál. Nem szeretném, ha a példámat
követnéd. A kábítószer és az alkohol veszélyes dolog. Bánt,
amikor látom, hogy te meg anyád olyan sokat veszekedtek.
Örülnék, ha jobban kijönnétek egymással."
269
Mikor befejeztem, Jill, a fiú édesanyja ezt mondta: „Éreztem,
hogy a volt férjem van a szobában."
Megtudtam, hogy elváltak, mielőtt a férfit elvitte volna
az ital. Feltettem néhány kérdést, hogy igazoljam a jelenés
személyazonosságát. Mikor megkértem Jillt, írja le a férjét, azt
mondta, hosszú hajú volt és vékony. A bennem szóló vékonyka
hang azt javasolta, kérdezzem meg, mindig így festett-e a férj.
Jill nyomban rávágta, hogy férje jóval súlyosabb volt halála
idején. A haja rövidebb volt, mint most Tomé, azzal a különbséggel,
hogy ő nem középen, hanem baloldalt választotta el.
A viselete felől is érdeklődtem. Jill azt felelte, rendszerint
farmert hordott, kockás flanelinggel, amelynek fölgyűrte
az ujját. Jill az én felgyűrt ingujjamra mutatott: „Úgy hordta,
ahogyan maga."
Azt is hozzátette, férje többnyire meglehetősen hanyagul
gombolkozott be, s így kilátszott az alsóneműje.
Miközben Jillt hallgattam, a fejem jobb oldalából a vállamba
kisugárzó fájdalom sehogyan sem akart szűnni. Ezt
annak tudtam be, hogy a szokásosnál tovább nyújtottam ki
a kezeimet, melyeket gyöngéden a fiú szempárjára helyeztem.
A vékony hang most a r r a unszolt, kérdezzem meg, volt-e
a férjnek testi panasza halálakor. Jill igennel felelt, és mutatta,
hogy férje fejénekjobb oldala fájt a válltájékkal együtt, valami
barkácsolás közben bekövetkező sérülés miatt. Ekkor némán
reikizni kezdtem magamat, elmondtam egy imát az eltávozottért,
és a fájdalom azon nyomban megszűnt.
Az ima hatalma
Mielőtt lezárnám e fejezetet, el szeretném mesélni, milyen
csodára képes az ima és a szeretet. Ez az eset volt szívem
megnyílásának tetőpontja, ami elvezetett ahhoz, hogy ismét
egyesültem életem nagy szerelmével, majd 1997 januárjában
Kaliforniába költöztem. 1984-ben találkoztam ezzel a csodálatos
teremtéssel, és elvettem feleségül. Házasságunk első
évében azonban váratlanul meghaltak a szüleim; egyik
a másik után ment el tíz hónap különbséggel. Haláluk olyan
mélyen lesújtott, hogy ez tönkretette a házasságomat, s így
1986-ban elváltunk. Házasságunk idején kezdtem rádöb-
270
benni, mennyi mindent áldoztam föl csak azért, hogy kedvébenjárjak
a szüleimnek. Egy évvel anyám halálát követó'en egy
furcsa szinkronicitásos élményben volt részben. Az Adjuk bérbe
Spencert című szappanopera egyik epizódját néztem éppen.
Ebben a részben a Róbert Urich által alakított Spencer megpróbálja
lebeszélni barátját valamiről, amit később megbánhatna.
Én hajszálra ugyanezt éreztem szüleimmel és szépséges
feleségemmel kapcsolatban. Spencer megállítja a fiatalembert,
aki elhajtani készül teherautójával, és a fejére olvassa:
„Jimmy, te nemcsak Kathy kedvese és az apád fia vagy,
hanem tőlük függetlenül is létezel.
Soha, senki kedvéért ne add föl, aki vagy!"
Ez a jelenet csak megerősített abbeli meggyőződésemben,
hogy többé nem áldozom föl saját vágyaimat. Ezzel a kérdéssel
akkor szembesültem, amikor új házba készültem költözni.
Már mindent becsomagoltunk, amikor a rendelőmből este
hazatérve a feleségem azzal fogadott, ő egyelőre nem akar
költözni, hanem előbb meg szeretne győződni arról, menynyire
tartozunk össze, mivel a szüleim halála következtében
bennem lejátszódó lelki változások érthető módon megviselték.
Tökéletesen megértettem a szempontjait. Eredetileg úgy
terveztük, hogy karácsonyra már az új házban leszünk. Ezt
azért tartottam fontosnak, mert új otthonunk a floridai szülői
házra emlékeztetett; így tehát ezt a karácsonyt különleges
ünnepnek szántam. Valamiként ezen a módon akartam közelebb
érezni magam a szüleimhez, mert azt reméltem, ez talán
csökkenti majd a veszteség fájdalmát. Ennek ellenére készségesen
belementem, hogy halasszuk karácsony utánra a költözést,
és töltsük az ünnepeket feleségem szüleinél.
Aznap éjjel a következő álmot láttam. Halálom óráján
vagyok, és egy ellentmondást nem tűrő hang azt mondja, azért
halok meg, mert egy hatalmas Vénusz légycsapója csapdája kiszívta
belőlem minden életnedvemet (nem a vért, hanem valamiféle tiszta
folyadékot). A hang azután azzal folytatja, hogy ez előtt a művelet
előtt nem voltam képes tisztán látni, ám most, halálom óráján, hogy
az életnedvet kiszívták belőlem, immáron tisztán látok. A következő
álomban új otthonomban forró fürdőt veszek, miközben Bobby Darin
271
dalát hallgatom: „Bluggy, bluggy, de jó pancsikolni." Hirtelen egy
nőstény macska terem előttem, és ráugrik a lemezre, amelyet egyszer
és mindenkorra tönkretesz. Haragosan, szállok ki a kádból. Egymásra
vicsorítunk a macskával. Rám sziszeg, és kimereszti a karmait,
miközben feléje közelítek, hogy félrerakjam az útból.
Az álomból fölriadva föl kellett kelnem, mivel annyira fölkavarodtak
az érzelmeim, hogy nem bírtam újra elaludni.
Bementem hát az egyik szomszédos helyiségbe meditálni,
és ezenközben az álmokon tűnődtem. Elképzeltem, hogy én
vagyok a Vénusz légycsapója nevű növény csapdája és a macska
is, s a következő szavak szaladtak ki a számon: „Mikor lesz
végre fogam és karmom?"
Aztán a költözéssel kapcsolatban azt mondtam gondolatban
a feleségemnek: „A lelkem adtam ki azért, hogy kedvére
tegyek a szüleimnek, és most halottak. Nem akarlak
a helyükre állítani sem téged, sem a szüléidet. Inkább azon
szeretnék gondolkozni, milyen változtatásokat látnék szívesen
az életemben."
Ezután a Vénusz légycsapójára gondoltam, ami nevénél
fogva is fölidézte bennem a szerelem gondolatát. Rádöbbentem,
hogy az álom arról beszélt, milyen hatalmas árat kellett
fizetnem a szerelemért egész életemben, milyen sokat áldoztam
föl magamból a másik nem kedvéért. Ennek legfölháborítóbb
példája egy korábbi páciensemmel 1982-ben kötött
házasságom volt, miután a lányt faképnél hagyta a családja.
Egyetlen pillanatig sem gondoltam saját elvárásaimra, hanem
közbevetettem magamat, hogy megmentsem Hamupipőkét
a mostohaszülők „gonoszságától". Abban a pillanatban az életemet
is hajlandó lettem volna föláldozni, mert a lány kitagadását
valamiként személyes kudarcomnak éreztem.
Visszatérve a két álomhoz és azokhoz az érzésekhez, amelyeket
bennem fölkavartak, reggel a feleségem megérezte,
hogy valami most lejátszódik bennem. Megkérdezte, mi a baj.
Küszködve próbáltam leírni, milyen hatalmas energia és életörömjárta
át tagjaimat. Valami effélét dadogtam: „Úgy érzem
magam, mint aki ősvilági haraggal és bizsergető életörömmel
kerül elő a dzsungelből..."
Mielőtt még befejezhettem volna, feleségem félbeszakított
és leszögezte: „Akkor neked a haraggal van bajod."
272
Ez az elsietett megjegyzés elbátortalanított, és felhagytam
érzéseim magyarázgatásával, hiszen láttam, hogy a feleségem
úgysem ért meg. Kényelmetlenül éreztem magamat, mert
nem tudtam, miként teremtsek egyensúlyt aközött, hogy egyfelől
biztosítom feleségemet szerelmem mélységéről, másfelől
viszont arról is teszek, hogy kifejezzem és ne elfojtsam önmagamat
és jogos kívánságaimat. Ekkor született meg az S. E.-
tréningjobb kéz/bal kéz technikája. Tovább magyarázkodtam
ugyan, de már különösebb meggyőződés nélkül. Mindössze
azt szerettem volna feleségem értésére adni, hogy a bennem
fölébredő újfajta érzések a szüleim halálával függenek össze,
és még az álmok nyomán támadt érzéseim ellenére is szívesen
várok a költözéssel. Végül azonban úgy éreztem, föladom
saját egyéniségemet, és pontosan azt teszem, amitől Spencer
annyira óvta Jimmyt. A dolog azzal végződött, hogy egyedül
költöztem be az új házba.
Furcsa módon egy hét múltán az a gondolatom támadt,
hogy meg kellene nézetnem a szememet. Kiderült, hogy
előrehaladott glaukómám van, amely súlyosan károsította
a látóideget, különösen a jobban látó szememben. Az optikus
azonnal beutalt a szemészetre. O magyarázta el nekem, hogy
glaukóma akkor alakul ki, ha a csarnokvíz elfolyása akadályozott,
ami a csarnoknyomás megnövekedéséhez és a látóideg
vaksággal végződő károsodásához vezet. Ez fölöttébb érdekesen
hangzott nemrég látott álmom fényében, amely azt adta
tudtomra, a látásom kitisztul, ha az életnedvet lecsapolják
testemből. Almomnak tehát egyszerre volt élettani és lélektani
üzenete. Carl J u n g álomelméletét ismerve tudtam, hogy
az álmoknak különböző szintjei vannak. Engem ezek az álmok
részben arra figyelmeztettek, hogy vágyaimat és kívánságaimat
elfojtva végső soron életerőmet csapolom meg és igaz
valómat tagadom meg, csak hogy kedvére tegyek szeretteimnek.
Egészen addig nem engedtem meg magamnak, hogy
ténylegesen önmagam legyek, és bizonyos értelemben vak
voltam saját szükségleteimmel szemben, azt az egyet leszámítva,
hogy felelősséget vállaljak másokért. Soha nem felejtem
el Hűmmel atya szavait, aki utolsó éves egyetemista koromban
a következő szavakkal jellemezte akkori szerelmi kapcsolatom
különböző energiaszintjeit: „Olyan ez a kapcsolat,
273
mintha egy vitorlázó repülőt akarna ellátni egy sugármeghajtású
motorral."
Bizonyos értelemben megkíméltem akkori partneremet
önmagamtól, és ugyanúgy viselkedtem a kosárlabdapályán
is. Azt szerettem volna, ha a társaim befogadnak, és nem
irigykednek rám, ezért ha lehetett, lepasszoltam a labdát.
Bár a gimnáziumban és az egyetemen én voltam a gólkirály,
ügyeltem arra, hogy ne legyen több találatom, mint a többi
kiválóságnak.
Elköltözésem után vagy tíz hónapon át harcoltam a feleségem
szerelméért. Abba még belement, hogy együtt járjunk
ide-oda, így vendéglőkbe és borozni hívtam. El is j ö t t velem,
de visszatérni hozzám már nem volt hajlandó. Egy idő után föladtam
a küzdelmet. Feleségem háromezer mérfölddel arrébb
költözött. Nem tartottuk egymással a kapcsolatot. Ő lepődött
meg a legjobban, amikor 1996 decemberében hirtelen szükségét
érezte, hogy küldjön nekem egy karácsonyi üdvözlőlapot.
Tudtam, hogy a szüleit készül meglátogatni Connecticutban.
Fölhívtam, és karácsony napján találkoztunk. Lehajtottunk
a tengerpartra, ahol a kocsiban ülve néztük végig a naplementét
a Connecticut állambeli Stonington egyik öblében.
Olelkezésünk közben a következő szavak tolultak ajkamra:
„ Üdvöz légy a karjaimban, hiszen hozzám tartozol. Szeretlek,
mindig is szerettelek, csak megpróbáltalak másokkal pótolni."
A hosszú évek során, melyeket egymástól távol töltöttünk,
valóban megkíséreltem más nőket szeretni, nem tudva, hogy
a szívem még volt kedvesemé. Aztán átmentünk a szomszédos
,Mystic városába, mivel Connecticutban minden zárva volt. Ez
is rárímelt találkozásunk misztikumára. Mindketten zokogtunk,
hogy ennyi év után ismét egymásra találtunk. Mindennek
a tetejében annak az étteremnek a neve, amelyet nyitva
találtunk Mysticben, „Dagály" volt. Isten kegyelme bámulatra
méltó.
Tizenegy év után tehát újra egyesítettem életemet ezzel
a különleges asszonnyal. Néhány hét múltán felfedeztük, hogy
1996 őszén mindketten ugyanazt az imát mondtuk el, kérve
274
Istent, segítsen hozzá bennünket egy jó kapcsolathoz. Az ima
ugyanannak a reiki-könyvnek a 72. oldalán volt, amelyet mindketten
forgattunk. Ilyen távolságban egymástól, tizenegy évnyi
különélés után mindketten ugyanazt az imát találtuk tehát
meg, teljesen függetlenül egymástól. Úgy éreztem, hogy ennek
a csodálatos asszonynak a kivételével rosszul választottam meg
kapcsolataimat, ezért úgy véltem, éppen ideje az ég segítségét
kérnem. Az ima részeként föl kell sorolni, mit várunk el
a partnerünktől. Listáinkat összehasonlítva láttuk, hogy egymást
írtuk le, noha egyikünk sem gondolt erre tudatosan.
A megmentő lovagtól az önzetlen szerelem boldogságáig
Klinikai munkálkodásom évei alatt nem vettem észre, hogy
a „bajbajutott királykisasszonyok" megmentésekor voltaképpen
a szüleimet és végső soron önmagamat kívánom megváltani.
Magamat az egykori kisfiú mélyre temetett fájdalma alól
akartam föloldozni, aki gyűlölte magát, amiért nem képes
megszüntetni a papa és a mama gyötrődését. Föl kívántam
oldozni ezenkívül magamat a mélyre rejtett sérülések kötelékéből,
amelyeket úgy szereztem, hogy a nélkül az érzelmi
támogatás, biztonság és védettség nélkül nőttem föl, amelyre
a gyermekeknek olyan nagy szükségük van. Betegeimnél újra
meg újra találkoztam ezzel a szükséglettel, de nem tudatosodott
bennem, hogy amikor ki akarom ezt elégíteni, voltaképpen
azt nyújtom nekik, aminek magam annyira híján voltam
gyermekkoromban.
Le kellett terítenem a függőség sárkányát ahhoz, hogy
kiszakadjak a kölcsönösen egymástól függő partner szerepköréből.
Nem volt könnyű szakítanom megszokott kapcsolatmintáimmal,
amelyek a r r a késztettek, hogy másokat próbáljak
megmenteni, miközben magammal mit sem törődöm. Közben
arról is elfeledkeztem, mit várok el a partneremtől. Végül
azután a „keresztülnézés" gyakorlat adott erőt ahhoz, hogy
megszabaduljak ettől az ismétlődő kapcsolatmintától. Ha
intellektuálisan föl is fogtam helyzetemet az évek során,
a valódi felszabaduláshoz meg kellett tennem a belső valómhoz
vezető érzelmi utat, miközben újraéltem a megmentő-
275
minta érzelmi velejáróit. T. S. Eliot így beszél folyton megújuló
próbálkozásainkról:
„És nem hagyhatjuk abba a kutatást
Es az lesz kutatásunk vége,
Ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk,
Es először ismerjük föl azt a helyet."
(Vas István fordítása)
Van egy történet, amely talán legtalálóbban jellemzi a lényünk
mélyéről fakadó önzetlen szerelem és a kölcsönös függőség
különbségeit. A szerelem önmagában hordozza jutalmát. Ezzel
szemben a kölcsönös függőség áldozatvállalása tulajdonképpen
a függőség sárkányának újraélesztése. A szerelmi partner
ekkor valójában azért ad, mert külső viszonzást vár el, mondjuk
mások tiszteletét vagy társa háláját. A következő történetet
Joseph Cambell, az összehasonlító vallástudomány kitűnő
tudósa mondja el. Ez a történet a valódi életörömöt és életigenlést
állítják elénk példaként, amelyet szeretteink elvesztésének
fájdalma sem csorbíthat. A történet Trisztánról és Izoldáról szól.
Miután megitták a szerelmi bájitalt, Izolda dajkája közli Trisztánnal,
hogy „megittad a halálodat". O azonban így felel:
„Ha halálon a szerelem gyötrelmeit érted, akkor ez nem
a halálom, hanem az életem. Ha halálon a rám váró büntetést
érted, amelyben fólfedeztetésünk után lesz részem, ezt is szó
nélkül elfogadom. Ha pedig arról beszélsz, hogy elkárhozom
a pokol lángjai között, hát ezt is szívesen vállalom."
Trisztán bátorsága a feltétlen szerelem példája, amely nem
törődik az élet vállalásával j á r ó kínokkal és veszteségekkel.
A dolog titka az, hogy mindenestül igenelnünk kell az életet,
akkor is, ha a Maryland államban, Chesapeake városában
álló sírfelirat az ellenkezőjét állítja is:
„Minden, ami jó, tovalebben.
Minden, ami szép, tovaszáll.
Amit szeretsz, kivirágzik,
S máris eléri a hervadás."
276
Az elveszettnek hitt szerelem csodálatos újraéledése tizenegy
év múltán, meg annak csodája, hogy betegeim a reikikezelések
során üzeneteket kaptak elhunyt szeretteiktől,
rávezetett arra a felismerésre, hogy egyedül a szeretet valóságos,
amint azt a „csodatanfolyam" is állítja. Ezek a tapasztalatok
mind a szeretet és megbocsátás halálon győzedelmeskedő
hatalmát bizonyítják. Szavakkal nem tudom visszaadni a szeretet
testemen átáramló érzését, amely a reiki-kezelés során
a páciensemre irányul. A legdöbbenetesebb számomra az,
hogy ezek a szeretethullámok nem tőlem magamtól származnak,
hanem valahonnan túlnanról érkeznek; én csupáncsak
a közvetítőjük vagyok. Hálát adok a sorsnak, hogy módomban
állt megtapasztalni ezt a felvillanyozó energiaáramlást, amely
rendszerint hátam közepén hatol testembe. Azóta megtudtam,
hogy az ősi, energetikai alapokon nyugvó indiai orvoslás
szerint itt található a szívcsakrának nevezett erőközpont.
A termodinamika első törvénye kimondja:
„Az energia nem vész el, csak átalakul."
Ezt a törvényt új megvilágításba helyezi az elhunytak
rajtam átáramló, szeretetet és megbocsátást közlő „energiája",
ami engem a Ghost című film síron túli hűségére emlékeztet.
Nemrégiben jelentkezett egyik elhunyt rokonom; a nagyanyám
energiáját éreztem, amely hátamba hatolt a szívcsakrán
keresztül. Aztán úgy tetszett, mintha testembejutva belülről
ölelt volna magához a nagyanyám. O volt az első hozzátartozóm,
akit meggyászoltam.
Ezeknek az élményeknek - noha magyarázatukat nem ismerem
-jelentősége abban áll, hogy végérvényesen megnyitották
szívemet a szeretet valósága és hatalma előtt. Megtanítottak
arra, hogy szerelmünk túléli a halált. Ezt észben tartva kigyógyíthatjuk
magunkat a szeretet elvesztésének félelméből, amely
megakadályozza, hogy megnyissuk szívünket, és felszabadultan
szerethessünk. E tapasztalatok ugyanakkor mély vigaszt
is nyújtanak, hiszen valamennyiünket sújtanak az élet kikerülhetetlen
veszteségei. Különben hogyan is tudnánk elviselni
az elképzelhető legnagyobb sorscsapást, azt a tényt, hogy a halál
előbb-utóbb elszakítja tőlünk mindazt, ami kedves szívünknek
277
(embereket, házi kedvenceinket, szívünkhöz nőtt helyeket és
tárgyakat). Hogyan lennénk képesek ennek tudtával tovább
szeretni, és kiélvezni boldogságunk minden csöppjét? Remélem,
hogy könyvem olvasóim segítségére lesz abban, hogy megbirkózzanak
ezzel a fogas kérdéssel.
A paranormális jelenségek - a szinkronicitás, a távgyógyítás,
a halálközeli élmények és a közbenjáró ima - tudatosítják
bennünk a szeretet mindenhatóságát. A misztikusok
mindig is írtak arról, hogy a szeretet nem tűri meg az elkülönülést,
hiszen az egyetemes szeretetben minden teremtmény
halhatatlanul eggyé olvad. Ha elveszetten tévelygünk,
vagy ha lebéklyóz minket a fájdalom, ha minden más
veszve, ne feledjük, még mindig megmaradt nekünk az ima.
A bölcs és csodálatos keresztény vezető, Emmet Fox szavait
idézve.
„Más szóval, a köznapi értelemben csodák gyanánt emlegetett
jelenségeket a tudatállapot megváltozása idézi elő. Ezt rendszerint
imával érhetjük el. Az ima tehát igenis változást hozhat."
A magam szokatlan tapasztalatai a szinkronicitással, a reikivel
és a maja gyógyító művészettel kapcsolatban napnál világosabban
megmutatták számomra, hogy
Világunk
Varázslatos, csodálatos hely.
E tekintetben sokat tanulhatunk a világ bármely pontján
tevékenykedő sámánok ősi bölcsességétől és gyógyító módszereitől.
Ott találjuk őket a bennszülött törzsek között és
a modern technika vívmányaitól viszonylag érintetlen természeti
népeknél. Tartsák azonban észben, hogy ezek az emberek
rendkívül sokat adhatnak a modern embernek. A sámánok
évszázados tudása az elme és tudat mélyebb rétegeiből táplálkozik.
Ok a belső valóval, a szellemei/lélekkel teremtenek kapcsolatot,
amiként a természettel és az élővilággal is mélyebb
és bensőségesebb a viszonyuk, mint a felületes mai emberé.
Az ő időtlen, nemzedékről nemzedékre továbbörökített tanításuk
azt sugallja, hogy:
Nem vagyunk egyedül.
A segítség mindenütt ott van,
Csak meg kell tanulnunk észrevenni.
A segítség mindannyiunknak rendelkezésére áll, ha áthelyezzük
tudatunk gyújtópontját, és befelé figyelünk.
Egyetlen pillanatra se essenek annak a lelkipásztornak
a hibájába, aki két csónakot és egy helikoptert utasított vissza,
mikor azok a megmentésére siettek. Fogadják nyitott lélekkel
a világban munkáló magasabb rendű hatalom (nevezzék
akárhogyan, hívják Istennek, Univerzumnak, mélyebb tudatsíkoknak
vagy életerőnek) a segítségét, amit az útjukba küld.
Arra kérem önöket, mély belégzés után kezdjék minden napjukat
a következő rövid fohásszal:
„Add, Uram, hogy ma is meglássam és meghalljam - szünet,
majd kilégzés után folytassák ezzel: - ...azokat a varázslatos,
csodálatos üzeneteket, amelyekkel Te (Istenem, teremtőm,
az életerő, magasabb rendű hatalom stb.) utamon vezérelsz."
Végül belégzéskor figyelmeztessék magukat:
„Add, Uram, hogy ma is úgy örvendjek a nap minden percének,
ahogyan a szerelmes örvend kedvese látásának - kilégzés
-, s így minden érzékem elteljen a hőn szeretett élettel."
Fogadják ugyanolyan nyitott szívvel az „esős napok" örömeit,
amikor esőcseppek csordulnak alá arcukon, mint a „napfényes"
időszakok cirógató napsugarait. Éljék napjaikat Blake
sorainak szellemében:
„Minden kín és gyász alatt
Öröm fut, selymes patak."
Gyakorlat: Önmagunk és világunk átformálása
Ez a gyakorlat dr. Jackson amerikai és dr. Tusor közép-európai
tevékenységének, együttműködésének gyümölcse. Onnan
terjedt tovább a világ minden pontjára, s ma már mindenütt
végzik egyének és párok. Azoknak, akik szívesen egyesítenék
279
a tudat erőit, hogy elősegítsék a szeretet, béke és harmónia
térnyerését a világban, közöljük, hogy a gyakorlatot jelenleg
reggel 7.11-től 7.31-ig végezzük helyi idő szerint az Egyesült
Államok keleti partvidékén, ami azt jelenti, hogy Budapesten
délután 1.11-től kell kezdeniük és 1.31-kor befejezniük.
E gyakorlat újabb fegyvert ad a kezükbe a függőség sárkányának
leterítésére, hogy fölszabadíthassák a Mélymag spirituális
erőit, melyeket a magasba emelkedő sárkány aranyfénye
jelenít meg. Önök most azon dolgoznak, hogy a függőség
földhöz kötött sárkánya fölé emelkedhessenek, amelyik vagy
küzd (tüzet okád), vagy menekül (behúzódik a barlangjába).
Ezáltal több szeretettel, örömmel és nyugodt erővel élhetik
életüket. Mindennapos meditációjuk ugyan a tantra-jógából
merít, de nem korlátozódik erre a hagyományra. Tanácsos
ezt a gyakorlatot házastársukkal vagy kedvesükkel végezni.
De egyedül is folytathatják, amennyiben magányosak, vagy
partnerük nem érdeklődik a meditáció iránt. A tartós kapcsolatban
élők azt is megtehetik, hogy ülő helyzetben maguk
elé képzelik párjukat. Tapasztalataim szerint az is használt,
ha az elhunyt kedvest képzelte maga elé valaki. Aki egyedül
él, elképzelheti az ideális partnert, s e gyakorlat segítségével
talán könnyebb is lesz rátalálnia. írjanak imát, amelyben
kérik a világban munkáló magasabb rendű erőt, hogy vezérelje
önökhöz az Igazit. írják össze, mit várnak el partnerüktől.
Sorolják föl részletesen, milyennek szeretnék látni ezt
a partnert, pl. legyen megértő, bátorítsa önmagam megmutatását,
szeresse az operát stb. Legyenek konkrétak. Helyezzék
aztán ezt a listát egy kitüntetett helyre az otthonukban. Volt,
aki a naplójában tartotta, mások a matrac alatt vagy a meditációs
házioltáron. Ez az ima rendkívül hatékony. Emlékezzenek
vissza, hogy engem is egy ilyen ima hozott össze újra
szívem választottjával.
A tantrában hét energiaközpont: csakra van. Ez a szó
szanszkritul „kereket" is jelent. A csakrákat afféle fénykúpként
vagy -alagútként képzeljük el, voltaképpen a spirituális
energia forgó turbináiról van szó, melyek az óramutató járásával
megegyező irányban forognak. Célunk az, hogy a tudatot
az alantasabb csakráktól (vagy energiaközpontoktól) -
a túlélés, az egzisztenciális biztonság, nemiség, támadás és
280
hatalom székhelyeitől - az Istennel való végső egyesülés
központjai felé emeljük, vagyis a szeretet és a bölcsesség
csakráihoz.
A csakrák tehát a következőképpen lesznek a meditáció
kiindulópontjai. Képzeljék el az első csakrát, a túlélés erőközpontját
a gerincoszlop alján forgó vörös fénygömbként.
Lássák, amint a második csakra, a nemiség és alkotóerő székhelye
narancssárga fénygömbként pörög közvetlenül a köldöki
központ alatt. A harmadik csakra, a hatalom központja
napszínű fénygömbként forog a napfonatban. A negyedik
csakra, a szív és a szeretet központja zöld fénygömbként pörög
mellkasuk közepén, a szegycsont közelében. Az ötödik csakra,
az önkifejezés és kapcsolatteremtés székhelye égszínkék fénygömbként
pörög a toroktájon. A hatodik csakra, amely a bölcsesség
és a spirituális megvilágosodás letéteményese, az orr
fölött, a két szemöldök között forog (ezt hívják harmadik
szemnek). Végül a hetedik csakra fehér fénygömbként pörög
a fejtetőn. Magam még egy csakrát veszek föl a gyakorlatokhoz,
ez a torok és a szegycsont között foglal helyet, s oktatóim,
Bili és J u d i th Baldwin a magasabb rendű szívcsakrának
nevezik, amely az együttérzésért és szeretetért felelős. Ha
önök is hozzá akarják tenni a gyakorlathoz, képzeljenek el
egy akvamarinkék fénygömböt, amely a zöld szívcsakra fölött
pörög.
1. Üljenek le kényelmesen egymással szemben, és hunyják
be a szemüket. Ezután vegyenek öt mély, tisztító hasi légzést.
Első lélegzetvételükkel mélyen be- és kilélegzik a stresszt.
A második légvétellel belélegzik a mindenség energiáját,
és kilélegzik, amire nincs szükségük. Ezután lélegezzék be
az univerzum erejét, és lélegezzék ki a gyengeséget. Ezt követően
lélegezzék be a mindenség fényét, majd pedig lélegezzék
ki a sötétséget. Végül lélegezzék be az önöket a létezőkhöz
fűző nagy világegységet; ismerjék föl, hogy egyek a mindenséggel,
s önök maguk ez az egység. Most mondjanak imát
a világmindenségben munkáló magasabb rendű erőhöz, vagy
kérjék meg, hogy részeltesse önöket abban, amire önöknek,
partnerüknek és minden teremtménynek szüksége van fizikailag,
szellemileg, érzelmileg és spirituálisán. A magasabb
rendű erőn kívül fohászkodhatnak a Fénylényekhez is azért,
281
hogy segítsék önöket és partnerüket meg valamennyi teremtményt
megszabadulni a szenvedéstől, s fölemelkedni a fény és
szeretet szintjére.
2. Most összpontosítsanak tudatuk, energiájuk és figyelmük
magasabb szintre emelésére, miközben rendre elképzelik
az egyes csakrákat. Kezdjék a legelsővel, és fejezzék be
a koronacsakrával. Képzeljék maguk elé ép, ragyogó, szabadon
forgó gömbként ezeket az erőközpontokat. Csak akarniuk
kell, és megvalósul. A maja vallási hagyomány alapján
képzeljenek el egy fénysugarat, amely a fejbúbról árad szét,
s a mindenségben munkáló magasabb rendű erővel, Istennel
mint a feltétel nélküli szeretet és a fény forrásával áll kapcsolatban.
Képzeljék el a Napot, vagy amit a maják a Nagy
Központi Napnak, az égbolt szívének neveznek. Képzeljék el,
amint a Nap fejbúbjukra árasztja sugarait, fénnyel és szeretettel
tölti be testüket és csakráikat. Most képzeljék el, hogy
gerincoszlopuk összeköttetésben áll a Földdel, a tűz olvadt
magjával a Föld középpontjában, amit a maják a Föld szívének
neveznek. Képzeljék el, amint a Föld kristályos magjának
fénye elkeveredik a napsugarakkal. Erezzék át, hogy összeköttetésben
állnak az égbolt és a Föld szívével. Képzeljék el,
hogy ég és Föld egybeolvadása és násza önökön, csakráikon
belül játszódik le. Ha a gyakorlat végzése közben az alantasabb
csakrákból kellemetlen érzések szabadulnak föl - aggodalmak,
félelmek, szorongások mindennapi feszültségeikkel
kapcsolatban, vagy erotikus érzések partnerükkel szemben
-, akkor lazuljanak el, lélegezzenek mélyeket, majd alakítsák
át ezeket az érzéseket a magasabb rendű csakrák vizualizációjával.
Erezzék át, amint az alantasabb csakrák gondjai
és szenvedélyei egybeolvadnak az öröm és szeretet túláradó
érzésével, amely magába issza emezeket. Az alantasabb magasabb
régiókba emelése nemesebb mámor csodájával ismerteti
meg önöket. Gondoljanak úgy magukra, mint aki kapcsolatban
áll a végtelen világmindenség erőivel; képzeljék el,
amint ezek keresztüláramolnak testükön, majd ismét kiömlenek
a világba. Lássák magukat, amint ezt az erőt sugározzák
magukból.
3. Most képzeljék el, hogy partnerük kapcsolatban áll
az ég szívével, a magasabb rendű hatalommal, Istennel és
282
a Föld szívével is. Hozzák összhangba csakráikat a partnerével;
kezdjék az elsővel, és menjenek végig mindegyiken
egészen a koronacsakráig. Figyeljék, mi történik, miközben
kapcsolatba lépnek egymással, és együttesen magasabb szintre
emelik tudatukat, energiájukat és figyelmüket. Elképzelhetik,
amint a lüktető energia csakráik között közlekedik, vagy
a koronacsakrák között kicserélődve végighalad a partner
csakráin, és kilép a legalsón. Innen aztán belép az önök
első csakrájába, ahonnan felfelé halad tovább. Ennek a fordítottját
is elképzelhetik. Lássák, érezzék át és akarják, hogy
összhang teremtődjön önmaguk és partnerük között, és meglátják,
valósággá válik.
4. A továbbiakban csak figyeljék, nézzék és lássák, mi történik,
miközben együttesen magasabb szintre emelik energiájukat.
Talán azt látják majd, hogy testben és lélekben
egyesülnek, miközben felemelkednek a feltétel nélküli szeretet
forrásához, és összeolvadnak vele, amint hatalmas, a Naphoz
hasonló fénygömb alakját ölti föl. Engedjék szabadon szárnyalni
a képzeletüket. Elképzelhetik, amint testük egybeolvad
a szerelemben és fényben, vagy láthatják önmagukat is fényalakban.
Érzékeljék testük legparányibb változásait is, miközben
alávetik magukat a folyamatnak. Hogy egyik oktatóm
szavajárását idézzem: „Bízzák magukat az elkövetkezőkre", és
ne feledjék, „a képzelet és az emlékezet egy tőről fakad". Gondolják
meg, hogy amit most tapasztalnak, talán partnerükhöz
fűződő kapcsolatuk és az istenséggel való végső egység
valóságos emlékein alapul. Ezt a tudatállapotot minden kor
misztikusai a leírhatatlan boldogság örömujjongásaként jellemzik.
5. A meditáció lezárásaként adjanak elég időt maguknak,
hogy mindenestül visszatérhessenek testükbe, hétköznapi
tudatállapotukba, készen arra, hogy a Fény és Szeretet belső
valójuk, szellemük és lelkük legfejlettebb szintjén sugározzanak
tovább az egész nap folyamán. Nyissák ki szemüket,
és a namaszte mozdulatait elvégezve partnerükkel helyezzék
kezüket az álluk alá, a szívük elé az ima gesztusával. Most
mindketten hajoljanak meg egymás felé, megtisztelve ezzel
az önökben lakozó isteni és spirituális erőket. Mondjanak
283
magukban valami effélét: „A bennem élő istenség tiszteleg
a benned élő istenség előtt."
Ez a gyakorlat továbbfejleszti a „szent kapcsolatot", hogy
Marianne Williamson és a „csodatanfolyam" megfogalmazását
idézzem. Ez különbözik a szerelmi szenvedély megszokott
„vakságától", amely az egész világot kizárja a szerelmesek
körül. Önök most egyénként és összetartozó emberpárként is
olyan kapcsolatra törekszenek, amely az élet egészére kiterjed.
Klinikai tapasztalatom alapján tömérdek szenvedés származik
abból, hogy a boldogtalan párok egészségtelen eszközökkel
- kábítószerrel és szesszel - próbálnak megbirkózni
a stresszel, ezek azonban képtelenek feloldani konfliktusaikat.
Ennek következménye gyermekeik szenvedése - például mert
rájuk terhelik mindennapos feszültségeiket, vagy egyszerűen
csak előttük kiabálnak egymással. Az is előfordul sajnos, hogy
a boldogtalan szülők gyermekeiknél keresik azt az érzelmi
melegséget, amelyet nem kaptak meg partnerüktől. Ez
aztán testi vagy érzelmi vérfertőzésbe torkollhat. A bántalmazott,
megrontott gyermekek megint csak a kábítószerhez és
az alkoholhoz fordulnak menedékért, evési rendellenességek,
valamint az érzelmi és elmezavarok legkülönfélébb formái
jelentkeznek náluk, melyeknek egyetlen közös gyökere a szeretethiány.
A konfliktusok feloldása, a partner gyógyhatású
megérintése sokat tehet a párkapcsolatok rendezéséért, világunk
megjavításáért, és, ahogyan a maják mondják, bolygónk,
szeretett földanyánk egészségének helyreállításáért.
Ne feledjük, a sárkány leterítése, a stressz és a konfliktusok
átalakítása nem szűnő folyamat. Ezért mindent el kell követnünk
azért, hogy újra meg újra az önkifejezést választhassuk
az elfojtás vagy erőszak helyett.
Miközben folyamatosan győzünk a külvilággal és az anyagi
világgal szembeni függőségünk felett, idővel egyre mélyebben
éljük át az élet örömeit. Szakadatlanul magasabb szintre emelkedve
többé nem merülünk el az anyag mocskában, hanem
belépünk a szellemi világ kapuján. Többé már nem az anyagi
javakban keressük lelki békénket és boldogulásunkat. Nem
nyúlunk kábítószerhez vagy italhoz, hogy jól érezzük magunkat,
amiként a r r a sem lesz szükségünk, hogy környezetünknek
parancsolgassunk. Egészen konkrétan megtanuljuk, hogyan
284
emelkedhetünk fölül a mindennapos félelmeken, szorongásokon,
haragon, támadókedven, kétségbeesésen és lehangoltságon.
Ennek következményeként belső béke és külső harmónia
lesz az osztályrészünk, miközben szenvedélyesebben éljük
az életünket. Megtanulunk szabadon szeretni. A stressz és
a konfliktusok romboló hatását egyszer és mindenkorra száműzhetjük
életünkből, ha megértjük, hogy a problémával (a
sárkánnyal) kell szembeszállnunk, nem pedig egymásnak
esnünk. így magasra szíthatjuk belső tüzünket, fényünket,
spirituális erőnket; magasabb szintre emelkedhetünk, ahol
újra felfedezzük majd a szeretetre és örömre, végül pedig
a mámoros elragadtatásra való képességünket. Gondolkodjanak
el az alábbi szavakon szemléletük átformálásához, és
gondoljanak úgy Istenre, mint a feltétel nélküli szeretet végső
forrására.
Kezdd a napot szeretettel! Töltsd meg napodat szeretettel!
Folytasd és fejezd be napodat szeretettel,
mert ez az út vezet el Istenhez!
Szathja Szai Baba
285
Utóirat
Reiki: Egy mélyen megnyugtató
természetes gyógymód
Egyik vasárnap együtt villásreggeliztem egy talpraesett
újságírónővel. A hölgy ismeri szakmája minden csínját-
bínját, újabban azonban nem a philadelphiai lapoknak
dolgozik, hanem az egyik nagy televíziós hálózat éjszakai
műsorainak riportere. Elmeséltem neki legújabb élményeimet
a reikivel kapcsolatban, meg annak a lábsebésznőnek
az esetét, akit a minap kezeltem. Vinny nagynénémnél j á r t a m
látogatóban, amikor kijött hozzá a doktornő, hogy megnézze,
hogyan gyógyul lába egy műtét után. Talán a reiki csodáinál
is meghökkentőbb, hogy akadnak még lelkiismeretes doktorok,
akik kijárnak a házakhoz. Akárhogy is van, éppen
akkor fejeztem be a műtött láb reikizését, hogy felgyorsítsam
a gyógyulás folyamatát. Mint kiderült, a sebészasszony migrénes
fejfájástól szenvedett, ezért megkérdeztem, hajlandó volna-
e alávetni magát egy aprócska kísérletnek. Én egyszerűen
csak a szemére, a tarkójára és a fejbúbjára teszem a kezemet,
s meglátjuk, enyhül-e a fejfájás úgy tíz perc múltán. A hölgy
beleegyezett, és a kezelés végén boldogan tapasztalta, hogy
elmúlt a fájdalma.
Másnap délután fölhívott azzal, hogy a migrén nem tért
vissza, és megy a munka, mint a parancsolat. Mikor azonban
valami papírmunkát végzett azzal kapcsolatban, hogy ő
irányította a gyakorló orvosok tevékenységét a helyi kórházban,
újabb migrénes rohama támadt. Ez nem meglepő,
hiszen jókora stresszeljárhatott, hogy saját ténykedése mellett
287
még ezzel az üggyel is bajlódnia kellett. Elpanaszolta, hogy
a migrén összes tünete jelentkezett: a szemkáprázás, a fájdalom
és az émelygés. Ekkor újra megkérdeztem, hajlandó-e
alávetni magát egy újabb kísérletnek. Megkértem, üljön vagy
heverjen le kényelmesen valahol, ahol nem zavarják, majd
lazuljon el, és készüljön föl arra, hogy befogadja a gyógyító
energiát. Abban állapodtunk meg, hogy tíz perc múlva viszszahív.
Én pedig a rendelőmben elképzeltem, hogy a szemére,
tarkójára és a fejbúbjára helyezem a kezeimet. Harminc
másodperccel azután hívott föl, hogy befejeztem a tízperces
kezelést. Panaszai ismét megszűntek, csak az volt a különbség,
hogy a gyógyító most mérföldekre volt a hölgy tartózkodási
helyétől.
Ezután elmondtam az újságírónőnek, hogyan tanulmányoztuk
laboratóriumban egy mikrobiológussal a kézrátételes
gyógyítás - mind a közeli, mind a távgyógyítás -
hatásait. Azt is elmagyaráztam, miként szándékoztuk megduplázni
a kontrollkísérleteket növényekért és alacsonyabb
rendű életformákért, például baktériumokért mondott imával.
A „kontrollcsoport" arra szolgált, hogy kiszűrje az esetleges
placebohatást az ima tárgyainál vagy esetünkben a reiki
kezeitjeinél. Mint korábban már említettem, a placebohatás
azon alapul, hogy a kísérleti személyek pozitív eredményt
várnak a vizsgált kezeléssel kapcsolatban. Már maga a kezelésbe
vetett hit is igen jótékony hatású lehet. Dióhéjban ez az,
amit dr. Bensőn „hit-faktornak" nevezett, s amelynek rendkívüli
hatékonyságáról a Harvard orvosi fakultásán végzett
kutatásai adnak képet.
Ariporternőnek ezután elmeséltem, hogyan reikiztem meg
a közelmúltban egy növényt. Egy barátomnál jártam, s miközben
a kocsibehajtón beszélgettünk, láttam, hogy az ösvényt
szegélyező bokrok elszáradtak. Barátomat érdekelte a reiki,
én pedig megkértem, megengedné-e, hogy egyik növényével
aprócska kísérletet végezzek. Barátom készségesen beleegyezését
adta. Három bokor állt egymás tőszomszédságában,
egyformán hervadtán. A középsőt kezdtem el reikizni. Egy
perc elteltével meglepődve tapasztaltam, hogy a növény ingadozni
kezd kezem alatt. A levelei úgy lengedeztek, mintha
szellő borzolta volna őket. A másik két bokorra néztem, azok
288
azonban nem mozdultak. Mivel nem hittem a szememnek,
megkérdeztem mellettem álló barátomat, ő is észlel-e mozgást
a többi növényen, és mit gondol, föltámadt-e a szél. De ő
is ugyanazt mondta, amit én tapasztaltam, azaz, hogy szellő
sem rezdül, és a másik két növény mozdulatlan. Aztán legnagyobb
meglepetésemre azt éreztem, hogy szerető energia lép
a hátamba, és áramlik keresztül tagjaimon - még ez a legpontosabb
leírás, amit adhatok erről a fantasztikus élményről.
Ebben a csodában eddig négyszer volt részem. Mindegyik
esetben körülbelül tizenöt-húsz másodpercig tartott. A növény
továbbra is szelíden ingadozott, miközben én hat-tíz ujjnyi
távolságban folytattam a reikizést. Az volt az érzésem, hogy
ez az ingadozás nem csupán a növény érzékenységét mutatja
a reikivel szemben, de annak is a jele, hogy „páciensem élvezi"
a reiki-energia feléje áramló sugarait. Ez a furcsán emberi
jelleget öltött kapcsolat egy növénnyel meggyőzött arról, hogy
minden élőlény szent kapcsolatban áll egymással.
Úgy tíz perc múlva befejeztem a „kezelést". Este nyolc körül
j á r t az idő. Másnap reggel barátom fél hét tájban a garázsba
menet legnagyobb meglepetésére fölfedezte, hogy a növény
új hajtásokat növesztett. Ezek az üde zöld hajtások a bokor
törzséből nőttek ki. Zsenge zöldjük erősen elütött az elszáradt
szélektől meg attól a két bokortól, amelyik nem kapott reikit.
Ezek továbbra is megbarnult, hervadt levelekkel kókadoztak
a megreikizett, feléledt növény két oldalán. Barátommal
együtt nem győztünk ámuldozni, hogy a bokor ilyen azonnali,
szembeszökő változást mutatott nyár derekán. Három
hét múltán, mikor újra beszéltem barátommal, megtudtam
tőle, hogy a bokor virul, és továbbra is egyre újabb hajtásokat
növeszt.
Aztán állatok reikizését meséltem el a riporternőnek.
Elmondtam neki, hogyan kezeltem a közelmúltban egy versenylovat.
Gazdája nagy reményeket fűzött lovához, de ez
idáig keserűen csalódnia kellett. Mivel hallott arról, hogy
állatokat is kezelek, megkért, próbálkozzam meg a lóval. Beleegyeztem.
Húsz percen keresztül kezeltem az állatot a távolból,
mivel nem volt időm kimenni az istállóhoz. A gazda
nem adott háttér-információt lováról. Kezelés közben éreztem,
hogy az állatot súlyos trauma érte, ezért lelkileg és
2 8 9
érzelmileg gyógyítottam. Nem arra koncentráltam, hogy versenyt
nyerjen, hanem arra, hogy szabadon, félelem nélkül
mozogjon. A kezelés után közöltem a tulajdonossal, hogy testi
elváltozást nem észleltem, viszont sok félelem halmozódott
föl a lóban. O erre elmondta, hogy az előző tulajdonos valóban
a kelleténél jobban meghajszolta szegény állatot, amihez
az túl fiatal volt. Zsokékörökben ezt úgy mondják: „kitépte
a ló szívét". Másnap a tulajdonos fölhívott azzal, hogy a versenyen
az állat húsz lóhosszal és négy másodperccel javította
meg saját rekordját. Győzni ugyan nem győzött, de szemlátomást
„szívvel" futott, és a félelem semmi jelét nem mutatta.
Miután a r i p o r t e r nő meghallgatta történeteimet, igen józanul
a következőket jegyezte meg:
„A többséggel szemben nekem semmi bajom ezekkel a jelenségekkel.
Hisz végül is amikor bekapcsolom a tévét, a számítógépet,
a faxot, vagy akár a kocsimat használom, gőzöm
sincs arról, hogyan működnek. Anélkül élünk az elektromosság
áldásaival, hogy értenénk az alapelvét vagy a keletkezési
módját."
A magam részéről nem győzök csodálkozni azon, mire
képes például a fax. A küldő csak beledugja az irományt
a masinájába, és néhány másodperc múlva a telefonhuzalokon
elektromosan továbbított kép megjelenik több ezer mérfölddel
arrább egy másik papírlapon, miközben a fax kinyomtatja
az üzenetet. Mikor 1997-ben a majáknál tanultam Guatemalában,
én is faxot küldtem a szerelmemnek Los Angelesbe.
Azonnali szerelmes levél, hát nem elképesztő? Ha a fax
hihető, miért nehezebb elhinni, hogy az elektromos gyógyító
energia, „faxüzenet" is célt érhet nagy távolságokból?
Elménk és lelkünk hatalmát alábecsüljük, de találna csak
föl valaki egy, a gyógyító energiát a távolba küldő gépet,
a nyakam rá, hogy agyonreklámoznák. Dr. Larry Dossey is
azt panaszolta, hogy az ima erejét semmibe veszik. Ha egy
új gyógyszer érné el ugyanazt az eredményt, a csapból is
ez folyna. Amiként a függőség sárkánya is mindenütt jelen
van, mindaddig, amíg önmagunkon kívül keressük a választ.
A pragmatikusuk számára bizonyos mértékig az a fontos, hogy
290
igazolva lássák, teszem azt, egy elektronikus herkentyű hatékonyságát.
De hát a reiki, akupunktúra és a többi évezredes
gyógymód is bőségesen kiállta az idő próbáját!
Mi a reiki?
A reiki olyan természetes gyógymód, amelyet több mint 2500
éve gyakoroltak Tibetben, majd 1800 körül a j a p á n dr. Mikao
Uszui fedezte föl újra. Innen került Nyugatra. A reiki nem
más, mint a minden élőlényben megtalálható egyetemes,
elektromagnetikus életenergia. A j a p á n „rei" szó azt jelenti:
„egyetemes", „mindenre kiterjedő", a „ki" szóval pedig a valamennyi
életformában - emberekben, növényekben, állatokban
stb. - ott keringő életenergiát jelölik Japánban. Spirituálisán
az Istenből vagy a mindenségből a teremtményekbe áradó
energiát értjük reikin. Ilyen minőségében a hit, a vallás és
a bölcselet valamennyi életigenlő formájával összefér. Mivel
jómagam az episzkopális vallás tanításai szerint nőttem föl,
én úgy tekintek a reiki gyógyító energiájára, mint a Szentlélek
szeretettel átitatott tiszta fehér fényére. Gyógyító gyakorlatomban
összekapcsolom a reikit az imával, mivel véleményem
szerint ugyanabból a forrásból táplálkoznak. Ezt szem előtt
tartva igen hatékonynak találtam, ha Istenhez fohászkodva
azt kérem tőle, adja meg a kezelt személynek, növénynek
vagy állatnak azt a gyógyulást, amelyre fizikailag, szellemileg,
érzelmileg és spirituálisán szüksége van.
Elmondhatjuk, hogy a reiki ősi tibeti gyógymód, amely
közel visz az egyetemes gyógyító energia forrásaihoz, és hozzásegít
továbbküldéséhez. A gyógyítás során kezeinket gyöngéden
a másik személyre vagy önmagunkra helyezzük, azzal
a szándékkal, hogy bekövetkezzen a gyógyulás. A távgyógyításnál
a küldő több ezer mérföldre lehet attól, aki fogadja
a gyógyító energiát. Ez az energia a gyógyítás bármely formájában
a kezelőből a kezekbe áramlik. Nem mi magunk
vagyunk a gyógyítók, mindössze közvetítjük az egyetemes
életenergiát, előmozdítva a szervezet természetes gyógyulási
képességét. A reiki megnöveli az orvosi kezelés hatásait, de
semmiképpen nem helyettesítheti azt.
291
Mi történik a reiki-kezelés során?
A reikit kapó személy mélyen ellazult állapotban ül vagy fekszik.
A reikizés egyfajta elektromagnetikus alapú gyógyeljárás.
Nem masszás - a kezelt személy teljesen felöltözött marad
- és nem is hitgyógyítás. A páciensnek nem kell hinnie az eljárás
sikerében, sőt éppenséggel kételkedhet is benne. Nem
kötelező megérinteni a kezelés során, és ha igen, ez az érintés
igen könnyed. Lágy háttérzene segítheti az ellazulást. A kezelés
ideje egy óra vagy ennél valamivel több. Az optimális
eredményt nemritkán három egymást követő kezelés hozza
meg. A reiki nem gyógyít mindent, mégis láttam csodálatosnak
nevezhető gyógyulásokat olyan kellemetlen kórképekben,
mint a migrén, ízületi gyulladás, hátfájás stb. Mi több, tapasztalataim
szerint a házi kedvencek is jól reagálnak a reikire.
Hogyan lehet segítségükre a reiki?
Mint korábban már említettem, dr. Herbert Bensőn, a Harvard
orvoskarának munkatársa azt találta, hogy jobb egészségnek
örvendtek azok az ellazult páciensek, akik „egy
testükön kívüli, de azt is átható, jóleső energia" jelenlétéről
számoltak be. Bensőn szerint tehát „ők gyógyultak a legjobban".
Bensőn leírása e különös gyógyító energia jelenlétéről
az ellazulási reflexválaszt mutató betegeknél egybevág
a reikizés során tapasztaltakkal. Akár magunkat kezeljük,
akár másokat, a gyógyítás mély ellazulást eredményez, amely
jobb egészségi állapothoz és testi-szellemi-érzelmi-spirituális
kondícióhoz vezet. Bensőn adatai szerint a kísérleti személyek
mindössze 25%-a számolt be a sajátos gyógyító energia
jelenlétéről. Ellazult állapotban ugyanakkor ilyen vagy olyan
mértékben mindenki megtapasztalja a reiki jótékony hatását.
Amennyiben elektromágneses rendszerként és nem csupán
hús, vér és csont elegyeként tekintünk magunkra, akkor
az egészséget olyan állapotnak tartjuk, amelyben az energia
szabadon áramolhat. Energetikai szempontból tehát betegség
akkor lép föl, ha ez az áramlás akadályozott, s az energetikai
orvostudomány ezeket a blokkokat oldja föl a betegben.
292
A reiki-tanfolyam haszna
Az ilyen tanfolyamokon megtanuljuk, hogyan közvetítsünk
gyógyító energiát mások és önmagunk javára. A reikit bárki
elsajátíthatja. Ha a reiki-mester egyszer „behangolta" a tanítványt,
az energiaátadás képessége egész életében megmarad.
Diane Stein A reiki alapjai című szép könyvében a behangolást
ahhoz hasonlítja, mint amikor „bedugjuk a konnektorba
egy lámpa zsinórját". Valamennyien ilyen lámpások vagyunk,
és nem kell mást tenni velünk, mint rákapcsolni bennünket
az áramforrásra. A behangolásnál mintegy fölkérjük az univerzum
energetikáját intéző „villamos műveket", hogy indítsák
be szolgáltatásukat. Emlékezzenek dr. Herbert Bensőn
fejtegetéseire Időtlen gyógyítás című munkájában, miszerint
biológiailag is szemlátomást úgy vagyunk megszerkesztve,
hogy higgyünk egy nálunk nagyobb hatalomban, és ez nem
lehet véletlen.
A reikinek három fokozata van, és tanítani is kétféleképpen
lehet. A hagyományos szemléletű tanítás időigényes, ez hosszú
tanonckodást igényel. A másik módszer demokratikusabb, s
olyan oktatók dolgozták ki, akik azért szakítottak a hagyományokkal,
hogy minél több emberhez vigyék el a reikit.
A hagyományos oktatók nehezményezik, hogy elvész a reiki
hajdani szentsége, ha ily könnyen hozzáférhetővé és elsajátíthatóvá
válik. Ilyen minőségében az elkötelezett kevesek kiváltsága
volt. Többek között ez az oka annak, hogy a III. szintű
reiki-tanfolyam díja Amerika-szerte 10-15 000 dollár között
mozog. A függőség sárkányának vérmességét ismerve megértem
a hagyomány védelmezőinek álláspontját, noha szívem
a demokratikusabb oktatókhoz húz. Ez részben azért van, mert,
úgymond, elhívattam a reiki megtanulására, és nem kerestem
magamnak tanárt. Azonfelül oktatóm is a demokratikus táborhoz
tartozik, s a tetejében maja sámán és a polaritásterápia
szakképzett gyakorlója. Mercedes megbecsüli és módszerébe
építi a legkülönbözőbb gyógyeljárasokat. Ez a szemlélet megfelel
saját lélekgyógyászi gyakorlatomnak. Magam is előszeretettel
vegyítem a legkülönfélébb megközelítéseket, s
szám szerint négy lélektani iskola eljárásait alkalmazom, jelesül
a viselkedés-lélektan, a kognitív viselkedéspszichológia,
293
a (pszichodinamikus) pszichoanalízis, valamint a (spirituális)
transzperszonális lélektan módszereit. Ugyanakkor örökre lelkembe
vésődött dr. Dávid Hart intése a kezdő analitikusoknak:
„Tanulják meg az elméletet, aztán felejtsék el, ha szembekerülnek
az élő lélek csodájával."
A kétféle nézet vitája emlékezetembe idézi Jefferson elnök
elitista és Jackson jóval demokratikusabb szemléletét. A demokratikusabb
reiki-oktatók tandíja is jóval alacsonyabb, és valamennyi
fokozat elsajátítható egyetlen nap (öt-hat óra) alatt.
Az I. fokozatú reiki behangolja a tanítványt, hogy továbbadhassa
a gyógyító energiát.
A II. fokozatú reiki ismeretében a tanítvány a gyógyító
energia fokuszálásával elősegíti a beteg szellemi és érzelmi
gyógyulását, s távgyógyításra is alkalmassá válik.
AIII. fokozatú reiki egyfajta „kvantumugrást" jelent a reiki
gyógyító energiáját továbbadó személy számára, s így az a reikimester
szintjére emelkedik.
294
szerzőről
Dr. Jackson több mint huszonöt éve foglalkozik az elme
és az érzelmek bajainak gyógyításával. A Virginia
Egyetemen doktorált, ahol részt vett egy, az Amerikai
Pszichológusok Szervezete által jóváhagyott programban.
Az Élettani Intézetben töltötte le klinikai gyakorlatát, ahol dr.
Charles Stroebel - az Ellazító reflex című szakmunka szerzője
- irányítása alatt írta doktori disszertációját a stressz témakörében.
O volt az első posztdoktorális ösztöndíjban részesült
pszichológusgyakornok, s ekkor ismerkedett meg az orvosi
hipnózis, valamint a megvilágosodás/éberség meditáció módszerével.
A korai ösztönző hatások közé tartozik, hogy gyógyírt találjon
édesapja krónikus és gyötrő háborús sérüléseire, valamint
legyőzze a gyermekbénulás dermesztő hatásait. Royal
ezért választott gyógyító hivatást. Dolgozott deviáns virginiai
fiatalokkal, Connecticut állam jól fésült vállalatigazgatóival,
serdülőkkel és idősekkel, s arra törekedett, hogy embertársai
orvoslása érdekében minél jobban megismerje az emberi természetet.
Miután egy titokzatos fehér fénnyel való misztikus találkozása
egész életét átformálta, Royal felfedezte, hogy képes
gyógyító energia átadására. E szellemi újjászületés után úgy
tekint munkájára, mint egy világítótorony forgására. Reméli,
hogy írásai, szemináriumai, tréningjei és konzultációi közvetítik
a mindenség világító, gyógyító erejű fénysugarát és
feltétel nélküli szeretetét, s a fájdalmak és szenvedések tengeréről
a gyógyulás felé vezérli betegeit és olvasóit. Az orvoslás
testet és elmét egyaránt felölelő szemléletének képviselőjeként
dr. Jackson az ősi és modern gyógyeljárasokat lélekgyógyászi
képzettségével párosította, hogy megtanítsa embertársainak,
hogyan fejezhetik ki legbenső valójukat, hogyan hozhatják
helyre egészségüket, hogyan állhatnak talpra.
Dr. Jackson a stressz, gyógyulás és boldogság témakörében
Amerika- és Európa-szerte vezet szemináriumokat.
295
Az emberi faj túlélése érdekében ezt a kozmikus szent házasságot kell
tükröznünk létezésünk minden síkján, minden cselekedetünkkel. Férfiúi
és női energiáinknak minden szinten egybe kell olvadnia, amiként
legbelső misztikus tudatunkat is összhangba kell hoznunk politikai,
technológiai és gazdasági döntéseinkkel. Csak egy ilyen összeforrás és
szent házasság teremti meg elménk világosságát, hozza meg a kellő
tudást és tevékeny, éltető szeretetet világunk megőrzéséhez.
Andrew Harvey
A Nélkülözhetetlen misztika című könyvből
„Ezt könyvet minden serdülőnek, szülőnek és házaspárnak el kell
olvasnia, akik javítani akarnak személyes kapcsolataikon. A szerzőnek
le kellett terítenie a saját életét megkeserítő sárkányt ahhoz,
hogy elinduljon a spirituális keresés ama útján, amely megváltoztatta
az életét. Ugyanígy átformálhatja olvasói életét is."
Dr. George G. Ritchie
amerikai elmeorvos
„E könyv olyan volt számomra, mint a viharos tenger sötétjében
fényt sugárzó világítótorony, amely a békesség révébe vezérli
a vándort. Megtanít arra, miként változtathatjuk át a sötétséget
fénnyé, a könnyeket mosollyá, az ítélkezést elfogadássá, a félelmet
szeretetté. Ez az átalakulás fölszabadítja lelkünket, hogy megleljük
a valamennyiünkben ott lakozó isteni lényeget."
Dr. Tusor Erzsébet
h agyő mányosan képzett,
jelenleg holisztikusán gyógyító
orvos Budapesten
„A szeretetben az a legnehezebb, hogy higgyünk benne. Ezért olyan
fontos könyv ez, s ezért olvastatom el namíbiai hallgatóimmai."
Dr. Thomas L. Little
namíbiai egyetemi tanár
296